Kelet-Magyarország, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-10 / 265. szám
széljegyzet: fi hesseni „meglepetés“ „Forró drót44 a Kreml és a® Elysée palota között Alpesi képeslapok Ausztriai útijegyzet ' I. Dachstein Nem mt mondjuk: a nyugatnémet belügyminiszter. Lübke jelentette ki, hogy I alaposan meg kell vizsgálni. . ami Hessenben, a tartományi' választásokon történt. Nem mi találtuk ki, hanem a t. szavazatszámláló bizottság állapította meg ugyanis, hogy Hessen tartományban a nemzeti demokrata párt, amely nyíltan újnáci jelszavakat hirdet, a szavazatok 7,9 százalékát szerezte meg, s ezzel csak két és fél százalékkal marad el a szabad demokrata párt mögött, amely egy hete még a bonni kormánykoalíció részese volt. Bonnban tehát most szintén felfigyelnek a nyugatnémet szélsőjobboldal előretörésére. Sőt, hivatalosan is elemezni próbálja a nem- j zeti demokrata (hogy azt ne | mondjuk: nemzeti szocialista) párt hesseni reneszánszának okait. A „nemzeti demokraták” választási plakátjai a régi I göbbelsi propaganda hecc-, sajtóját idézték. Egyik pia- j kátjuk rajzán például az egészségtől kicsattanó „német alma” volt látható: ezt az almát azonban három féreg rágta — a három nagy párt. Bonnban most azt mondják, hogy a kormány- koalíció csődje, a három párt (a CDU—CSU. a szociáldemokraták, a szabad demokraták) rivalizálása játszott az újfasiszták kezére. Vajon valóban csak annyi lenne a hesseni választások tanulsága, hogy a versengő polgári pártok egymás közti és belviszálya közben megjelent a színen a „nevető harmadik” — illetve ezúttal a nevető negyedik?... Bizonyos, hogy ennek is volt szerepe a nemzeti demokraták (értsd: újfasiszták) előretörésében. De az Is bizonyos, hogy hiába lett volna a polgári pártok vetélkedése, ha tilos lenne az NSZK-ban az a. neonáci propaganda. amelyet a nemzeti demokraták háborítatlanul űzhetnek, s ha — például a határok kérdésében — a hivatalos kormányprogram nem hasonlítana mindmáig kísértetiesen azokra a követelésekre, amelyekkel Hessenben a nemzeti demokrata párt a szavazatok 7,9 százalékát szerezte meg... Bonnban — mint a belügy- j miniszteri nyilatkozat is jelzi1 — meglepetést keltett az új- j fasiszták hesseni előretörése.! Pedig voltaképpen az lett ! volna a meglepő, ha ezen a ! táptalajon nem indult volna burjánzásnak a neonáci nemzeti demokrata párt. Vietnami jelentés Saigon, (MTI): A szabadságharcosok egy maroknyi csoportja kedden az éjszaka beálltával behatolt a kormányerők különleges alakulatainak Saigontól 30 kilométerrel észak, ra lévő kiképzőközpontjába. A gerillacsoport aknákat helyezett el a központban. Az egyik felrobbant akna pusztítást okozott a táboron belül. A VDK elleni légi offen- zíva fokozódott kedden. Nagyerejű légelhárítás fo. gadta az amerikai vadászbombázókat, amelyek kalóztámadásaik során szeptember eleje óta első ízben elmerészkedtek Hanoi fölé is. Az egyik amerikai gép kigyulladt. A légitámadásban ezúttal F—11-es Super-Sabre gépeket is bevetettek a 17. szélességi foktól északra. Említett gépeket eddig csak a dél-vietnami légitámadásoknál használták. Moszkva tengerentúli vendége: a kanadai külügyminiszter Moszkva, (MTI): Paul Martin kanadai külügyminiszter európai útjának megkezdése előtt úgy nyilatkozott, hogy Moszkvá. ban elsősorban a kanadai— szovjet műszaki és kulturális kapcsolatok fejlesztéséről szándékozik tárgyalni. Két héttel előbb kijelentette, hogy fel fogja ajánlani Kanada „közvetítését” a vietnami probléma rendezésében. Tudott dolog, hogy Kanada tagja a vietnami nemzetközi ellenőrző bizottságnak. viszont ismeretes a Szovjetunió álláspontja is a „közvetítések” kérdésében. , A szerdai Pravda, amely ismerteti a liberális párt kormányalakításával 1963. ban külügyminiszterré kinevezett Paul Martin életrajzát, annak a reményének ad kifejezést, hogy Martin külügyminiszter látogatása további lépést jelent majd a kanadai—szovjet viszony fejlődésében. ÜESZ-határ® zat Dél-Hhodiesiárél Az afrikai állam, és kormányfők kedden este határozatot hoztak Dél-Rho- desláról. A határozat kimondja: az Afrikai Egységszervezet határozottan elítéli az angol kormány és a dél-rhodesiai rezsim jelenle. gi tárgyalásait és úgy értékeli azt, mint összeesküvést. A Dél-Rhodesia elleni szankciók félrevezetésül szolgálnak és nem eredményezhetik a törvénytelen re. zsim felszámolását. A dél- rhodesiai válság fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot. A határozat szerzői ismét követelik, hogy az angol kormány haladéktalanul számolja fel minden eszközzel — beleértve a fegyveres erő alkalmazását, — ezt a rendszert. jég, amelyen keresztül haladtunk, Bad Goisern volt, innen a gojserer — hegymászó cipő elnevezése. Érdekes, az autóbuszból látott turisták lábán mind vastag gumitalpú cipőket láttam. Félórás út és Halls- tattba érkeztünk, a hasonnevű tó partján fekvő festői városkába. A város neve egész korszakot jele! meg az emberiség történetében, a hallstatti kultúrát.- Őskori leletek, mammutbar. lángok emlékeztetnek itt a régmúltra. Több mint négyezer éve már. hogy megjelentek itt előbb az illyrek, majd a kelták, hogy bányásszák a sziklák gazdag kincsét: a sót. (Só = r-alz, innen a vidék neve: Salz- kammergut — Sós koronabirtok). Sajnos időnk rövidsége miatt nem kereshettük fel a turisták által nagyon látogatott bányatelepet, amely pedig — a prospektus szerint — a föld legelső sóbányája. Hallstatt ezen a nyáron új nevezetességgel gazdagodott. Alig egy év alatt készült el 2270 méter hosszúságban — az autósok útjának megkönnyítésére — a kettő? alagút. A két vonal egymá fölött halad s középtájor kibújik a hegyből. Emeletes parkolóhely, csodás kilátással. Az egyik oldalon vízesés zúdúl alá, a másik oldalon a tó és a szemközti hegyek látványa kápráztatja el az utasokat. Hegytetőn Végig tovább a vidék folyója, a Traun mentén, s elénk tárulnak a fenséges Dachstein masszív sziklaóriásai. Mint a képzeletbeli Babylon emberkéz emelte tornya, úgy mered az ég Párizs (TASZSZ): Valerian Zorin, a Szovjetunió párizsi nagykövete, valamint Hervé Alphand, a francia külügyminisztérium főtitkára szerdán szovjet, illetve a francia kormány nevében aláírta azt az egyezményt, melynek értelmében közvetlen telexösszeköttetés létesül a Kreml és az Elysée palota között. Az erre vonatkozó megállapodás De Gaulle elnök júliusi moszkvai látogatása idején született. Hallstatt. Kilátás a parkolóhelytől a tóra és a hegyekre. „Itt, ahonnan messze kell utazni, míg az ember hegyet láthat” — írta Petőfi az Alföldről. Nos, Bad Ischl-ből „Salzkammergut szívéből”, ahogy a prospektusokon hirdetik, nem kell messze menni... Szerencsém volt. Megérkezésem után a gyógyfürdő igazgatóság irodájában még bent találtam Leb kisasz- szonyt. Mindjárt szerzett szobát, majd elmondotta, hogy éppen ma fejeződött be az osztrák fürdőigazgatók évi értekezlete. Este ünnepi műsort rendeznek a tiszteletükre, népi tánc-, ének. és zenebemutatóval Salzkammergut legjobb együttesei. „Bizonyára érdekli önt, szívesen látjuk ott...” — invitál. Este a Kurhaus (gyógyfürdőház) impozáns nagytér, mében találkoztam újra a dirndltbe öltözött Leb kisasszonnyal és dr. Aldo De- bene igazgatóval. Valóban pompás együttesek szerepeltek. A konferanszié zölddel szegélyezett szürke lódén vadászöltönyben volt, mint a hallgatóság férfitagjainak többsége. Ez az a bizonyos „stüszivadász” ra. ha, amelyben Bad Ischl egykori rendszeres vendége, Ferenc József igyekezett mint osztrák „hazafi” tünTASZSZ-jelentés Pekingböl A „vörösgárdisfák“ torább tüntetnek Mieslfiier — a CStl jelöiffe München (MTI): A Strauss vezette CSU — a kereszténydemokraták bajorországi szárnya — vezetőségének szerdai ülésén úgy döntöttek, hogy a CDU—CSU parlamenti csoportjának csütörtöki kancellárjelölt-válasz- tó szavazásán a CSU-képvi- selők Kurt-Georg Kiesinger kancellár jelöl tségét fogják támogatni. Hovoiny elnök Kairóban Kairó (MTI): Antonin Novotny csehszlovák köztársasági elnök szerdán délben ötnapos hivatalos látogatásra az EAK-ba érkezett. A kairói repülőtéren Nasszer elnök fogadta. A hivatalos tárgyalásokra csütörtökön és vasárnap kerül sor. Antonin Novotny meglátogatja az asszuáni gátépítést, az EAK több üzemét és intézményét, megtekinti az ország leghíresebb műemlékeit. Amerikai választások New York (TASZSZ): Az amerikai választásokról beérkezett legújabb — még mindig nem végleges — adatok alapján a demokrata párt 244 képviselői mandátumot szerzett, a republikánusok 178-at. Tizenhárom választókerület sorsa még nem ismeretes, ezek közül az eddig megszámlált szavazatok alapján a demokraták 5, republikánusok 8 választókörzetben vezetnek. Az előző képviselőházban a demokratáknak 295, republi. kánusoknak 140 mandátuma volt. Kennedy-fok (MTI): A Gemini—12 amerikai űrhajó keddről szerdára halasztott kilövését újból elhalasztották. I Az Országos Űrhajózási Peking, (TASZSZ): A pekingi utcákon második napja menetelnek a „vörösgárdisták” akiket a kínai népi felszabadító hadsereg katonái vezetnek. Az utcákon rövidhullámú rádióadóval felszerelt katonai tehergépkocsik cirkálnak. A Pekingben terjesztett különböző anyagokból kiderül : a „vörösgárdisták” Hupej és Anhuj tartomáHivatal (NASA) szóvivője bejelentette, hogy a Titan j típusú hordozórakéta önműködő vezérlőberendezésében keletkezett hiba miatt a ter- j vezett űrkísérletet legalább ! 24 órával elhalasztják. nyok pártbizottságának első titkárait azzal vádolják, hogy fegyveres erővel akartak gátat vetni a „vörösgár. disták” tevékenységének. A „kulturális forradalom” el. fojtásával vádoltak meg több minisztériumi vezető tisztviselőt is. Terítékre került a Kínai Népköztársaság oktatásügyi minisztere is, aki ellen az a vád, hogy fellépett Mao ellen. A „vörösgárdisták” sürgetik a leszámolást a Kínai Tudományos Akadémia párt. bizottságának titkárával Csan Cin-fu-val. Azt állítják, hogy ő a tudományos akadémián folyó „kulturá. lis forradalom” ellen szervezkedő csoport vezetője. A „vörösgárdisták” röplapjaikon örömmel nyugtázzák Csou En-lajnak azt az október 31-i kijelentését, hogy a tanévet nem kezdik meg a nyári szünidőig és, hogy a „kulturális forradalom” tovább folytatásához még legalább tíz hónap áll rendelkezésre. Üjból elhalasztották a Gemini—12 fellövését Páratlan látvány: a hóval borított Dachstein sziklacsűcsai. dökölnl. Egyébként a konferáló egy Ferenc Józsefről szóló viccet is elsütött: Ischlben történt. A császár érkezését várták. Elhangzott az első díszlövés. Egy nagyothalló néni megkérdezte: „Mi történt?” — „Díszlövés a császár tiszteletére!” — szólt a felvilágosítás. Újabb lövés. Ismét a néni: „Hát ez mi?” „Ez is díszlövés” — így a válasz. „Miért, az első nem talált?” — kérdi a néni. Hailsíatt A műsorban a legnagyobb sikere az Aussee-i Pucher- triónak volt. A trió éppen azon a héten nyerte el az első díjat jelentő ezüstkoszorút a Bischofenhofban rendezett énekversenyen. Mintha az égig érő sziklák visszhangozták volna az alpesi réteken átsuhanó szellő hangjait. Áhitat és harmónia. Az alig hallható mély búgásból váltakozva rebben át a dallam a jódli magas fejhangjaiba. Halkan pengett a gitár. Percekig zúgott a taps... Másnap reggel . autóbusz- kirándulásra indultak a kongresszus résztvevői. Velük tartottam. Az első helyfelé a hegy lábánál két hatalmas kőtömb. Lehetnek vagy 1—1,5 kilométer átmérőjűéi!:, henger alakúak és vagy 600 méter magasak. Balra tőlük az Obertraun-i cseppkőbarlang bejárata. A drótkötélpálya állomásánál várnunk kell. Sok az utas. Kiránduló iskolásgyermekek és turisták. Végre mi Is sorra kerülünk. Negyvenen szorongunk ég és föld között az üvegfülkében Az első állomás az 1350 méj tér magasan fekvő Schön- berg-Alm. Néhány ' száz méternyire ettől a helytől kezdődnek a híres jég- és mammutbarlangok. Nincs időnk azonban a nézelődésre. A függővasút másodpercenként 6 . mé'eres sebességgel repít bennünket tovább a gleccservájta sziklák felett 2100 méter magasságig. Krippenstein. A csúcsról csodálatos kilátás a hóval borított, 3010 m magas, Dachsteinre, a környező alpesi tavakra, Salzkamtner- gut és Stájerország szépségeire. Ez a vidék a hegymászók és a síelők paradicsoma. Ebéd a modern, minden kényelemmel bérén, dezett Krippenstein-szálló éttermében és máris indulunk vissza. Gáti István