Kelet-Magyarország, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-19 / 273. szám
Földgázv©*efék Szibériából Franciaországig ? Ausztriában örömmel fogadták Fodgornij bejelentését A „ Percem berek* * — & percre wáSr&Éáük M/v DePugh puskaporos MOSZKVA Debré francia gazdaság’ és pénzügyminiszter pénteken találkozott Nyikolaj Bajbakovval, a szovjet minisztertanács elnökhelyettesével. az állami tervhivatal elnökével. A találkozón: kifejtette, hogy a Szovjet- t.aiónak és Franciaországnak hosszú távra világosan j látnia kell a gazdasági és j a tudományos együttműkö-! dés fejlesztésének perspektíváit. A két országnak pontosan fel kell mérnie lehetőségeit. hogy kölcsönösen elősegíthessék egymás gazdasági, tudományos és technikai fejlődését. ADDISZ ABEBA i A csütörtöki Addisz Abeba-i fogadással véget ért Antonin Novotny csehszlovák köztársasági elnök etiópiai látogatása. A lezajlott tárgyalásokat és megbeszéléseket a barátság szelleme jellemezte. QUITO Csütörtökön Ecuador fővárosában és Guayaquilben heves tüntetések zajlottak le, több ezer diák tiltakozott amiatt, hogy az ország új elnökévé Arosemena Gomezt választották meg.. Quitóban a parlament épü- i lete előtt a rendőrség oszlatta szét a több, mint 1500 főnyi diáktömeget. Guayaquilben a tüntetők egésznapos felvonulást tartottak, több gépkocsit összetörtek. PHNOM PENH Norodom Szihanuk, kambodzsai elnök Ratanov szovjet nagykövetnek küldött levelében köszönetét mond a Szovjetunió segítségéért, erkölcsi és politikai támogatásáért. Kambodzsa népe tudja, hogy minden körülmények között számíthat a Szovjetunió vezetőinek és népeinek barátságára és szolidaritására — hangsúlyozza a levél. BRÜSSZEL Nem egészen két órával azután, hogy a belgiumi Casteauban Paul Vaudén Boeynants miniszterelnök és Lemnitzer tábornok ünnepélyesen lerakták a NATO új európai főparancsnoksága épületének alapkövét, a belga békemozgalom több száz tagja tüntetett az építkezés előtt és követelte, hogy Belgium lépjen ki a NATO-ból, Vietnamban teremtsenek békét és az amerikaiak menjenek haza. A törzsőrmester az Egyesült Államok stratégai felderítő szolgálata iskolaépületéinek második bejáratánál őrséget állt Washingtonban. Néhány perccel 9,00 óra előtt, 15 hétre szóló igazolványt felmutatva elhaladtak előtte különféle fiatal hölgyek. Parfőmjük különböző volt, s e hölgyek száma körülbelül százra rúgott. A legkülönbözőbb típusúak voltak: magasak és alacsonyak, molettek és soványak, szépek és nem szépek, de valamennyien rövid, sőt túlságosan rövid szoknyát viseltek... Az iskola kényelmetlen dísztermében vagyunk. A hölgyek, az első sorokban helyezkedtek el. Jegyzetfüzetet véttek elő, aztán különböző színű golyóstollak is előkerültek. A dobogóra határozott, rugalmas léptekkel egy napsütötte arcú magas ezredes lépett. Egész megjelenésével azt mutatta, hogy ő személyesíti meg a* Egyesült Államok szárazföldi hadseregének félelmetes stratégiai felderítő szolgálatát. Becs, (MTI): A tervek szerint Ausztrián keresztül haladna és így az osztrák gazdaságnaK is nagy segítséget jelentene a Szibériából Triesztbe építendő földgázvezeték — jelentette ki Nyikolaj Pod- gornij, a Szovjetunió legfelső Tanácsa elnökségének elnöke csütörtökön a linzi Egyesült Osztrák Vas- és Acélművekben mondott beszédében. Rámutatott, hogy Párizs is érdeklődést mutat a távvezeték iránt így lehetséges, hogy azt Francia- országig továbbépítik. Amint a péntek reggeli osztrák sajtóból kitűnik, az ország politikai és gazdasági köreiben rendkívüli érdeklődéssel és örömmel fogadták a bejelentést, annál is inkább, mivel a nagy linzi államosított gyár sok millió értékben szállít majd csöveket és acélszerkezeteket a gigászi vezetékhez. Igen szívélyes hangulatban folyt le az a fogadás, amelyet Podcerob bécsi —- Kedves Hölgyeim! — kezdte MacGregory ezredes (az ismert amerikai katonai felderítő, akit eddig több mint húsz országból utasítottak már ki) —, köszöntőm Önöket abból az alkalomból, hogy megkezdjük foglalkozásainkat e különleges tanfolyamon. Tizenöt hét intenzív tanulás áll Önök előtt. Reméljük, előkészíthetjük önöket, mint férjük tevékeny segítőtársát, akiknek mint katonai attaséknak, nehéz és megtisztelő munkájuk az Egyesült Államok határain túl... A hölgyek szorgalmasan írtak. Az ezredes folytatta: — Önöknek nagyszerű elődeik voltak! Emma Edmonds, Bella Boyd, Paulina Kutsman és Rosa Gre- enhow. Különösen megőriztük emlékezetünkben Miss van Lew-t, aki az északiak kémje volt a déli államokban (az 1861—1865. évi polgárháború idején) és Bella Boydot, aki az északiak ellen dolgozott. Lényegében ők döntötték el a háború kimenetelét, szovjet nagykövet adott csütörtökön este Nyikolaj Podgornij tiszteletére. Franz Jonas köztársasági elnök, Klaus kancellár élénk eszmecserét folytatott a szovjet kormányférfiakkal. A köztársasági elnök kü- lönvonatán Podgornij és kísérete pénteken reggel vidéki körutazásra indult, amelynek első állomása Kapfenberg. Klaus kancellár —, az eredeti tervekkel ellentétben — maga is elkíséri Podgornijt a háromnapos körutazásra. A Pravda bécsi tudósítói hangsúlyozzák: „Ausztriában erősödik az a meggyőződés, hogy egy semleges ország is előmozdíthatja az európai biztonság problémájának megoldását. Becsben erős visszhangot keltett Nyikolaj Podgomij- nak az a kijelentése, hogy a Szovjetunió teljes mértékben támogatja a szuverén Ausztria semlegességének további megszilárdítását. bár különböző táborban kémkedtek. A hölgyek akaratlanul is összenéztek, egyesek abbahagyták a jegyezgetést. Az ezredes észrevette, hogy a terem nyugtalankodik. — Nem követelünk Önöktől hasonló áldozatokat. Eérjük — katonai attasé, aki a diplomáciai útlevél védelme alatt áll. Amig azonban nem utasítják ki Önöket azokból az országokból, ahol férjükkel együtt tartózkodni fognak, kötelességük lesz, hogy a lehető legjobban segítsék őket munkájukban a mi katonai felderítésünk számára szükséges hasznos kapcsolatok megteremtésében a politikai és katonai személyiségekkel, „kulti- válniok” kell más szükséges ismerettségeket is, sőt közvetlenül részt kell venniük a hírek összegyűjtésében is... — Meghatározott meny- nyiségű tudással ruházzuk fel önöket. Részletesen elmondjuk majd, milyen különleges jellege lesz munkájuknak a kommunista Percemberkéknek általában a tiszavirág életű politikai figurákat nevezik. A „Percemberek” azonban korántsem tiszavirág életűek, mert szervezetük, a Minu- temen, immár több mint fél évtizede, pontosabban 1960 júniusa óta működik az Egyesült Államokban. A Minutemen szélsőségesen reakciós, katonai jellegű titkos egyesület, tagjai — innen a szervezet neve — minden percben készen állnak „az akcióra”. Titkosnak csak azért nevezhető a szervezet, mert önmaga tekinti földalatti mozgalomnak magát. Valójában azonban megalakulása óta létezése köztudott, a hatóságok előtt is, amit az EBI vezetőinek nyilatkozatai, a Minutemen leleplezett fegyverraktárai egyaránt bizonyítanak. A „Percemberek” mégis háborítatlanul garázdálkodhatnak — a New York Herald Tribune például fényképes interjút készített parancsnokukkal, sőt, képet közölt a Minutemen egyik fegyveres hadgyakorlatáról is. Kapcsolat az FBl-vel Mi a magyarázata e különös elnézésnek? A Minutemen beszivárgott az FBI-be és CIA-ba is, tömb országaiban, a harmadik világhoz tartozó egyes államokban, ahol a munkának különlegesen nehéz feltételei varinak, Megismerkednek majd azokkal a nehézségekkel is, amelyekkel tevékenységükben az olyan országokban fognak találkozni, ahol a feltételek fokozatosan romlanak számunkra, például Franciaország, amely most már sokkal jobban óvja titkait, különösképpen tőlünk, mint korábban. A hölgyek azonban a franciák gyenge oldalát alkotják. A franciák büszkék arra, hogy sokkal jobban ismerik a nőkét, mint bárki más. Mindenesetre sokkal jobban az amerikaiaknál. Ha az illető franciát, akivel éppen beszélnek, meghagyják ebben a meggyőződésben, akkor valószínűleg hasznos barátra tesznek szert bennem Újabb élénkség a teremben. — Megtanítjuk Önöket arra, hogy fényképezni tudjanak okmányokat helyiségekben a Minox és más gépek segítségével. Megtanulják majd azt is, hogy titkos módszerrel (egyebek között sebesen mozgó gépkocsiból is) fel tudjanak venni nagy távolságban szétszórt objektumokat sőt. Robert DePugh, a parancsnok szerint bármikor hozzáférhet e két kulcsszerv titkos dossziéihoz. A Minutemen célkitűzései helyenként mintha egybeesnének némely amerikai hivatalos szerv, köztük például a képviselőház Ameri- ka-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságának irányvonalával. A Minute- mennek három készenléti feladata van — s mind a három a „vörös veszedelem” elleni keresztes hadjárattal függ össze. Ezek a modern rohamosz- tagosok, akik máris szabályos egyenruhát — hadgyakorlataikon rohamsisakot — viselnek, adott jelre készek: 1. Letartóztatni az „ellenséges elemeket”, akiknek feketelistája máris rendelkezésükre áll; 2. Illegalitásba vonulni és fegyvert fogni; 3. Meggyilkolni a vezető kommunista, vagy csak egyszerűen haladó szellemű politikusokat. Ha megismerkedünk az „ellenséges elemek” listájával, azt hihetnénk, hogy a „Percemberek” közönséges futóbolondok hiszen a „vörös ügynökök” között még Truman volt és Johnson olyan negatív szériák segítségével, amelyek egymást takarják... — Egyszóval minden tekintetben segítségére lesznek férjüknek és így egy kém helyett két kémünk lesz. Jó munkájukat a parancsnokság külön parancsokban fogja megemlíteni, ezeket a parancsokat csatolni fogják férjük minősítéséhez. Ez nagyon előnyös (vagy nagyon hátrányos, tevékenységüktől függően) hatást gyakorol majd kedves férjük legközelebbi minősítésére. Megvalljuk: természetesen nem voltunk jelen MacGregory ezredes bevezető előadásán. Amióta azonban megismerkedtünk az Egyesült Államok katonai felderítő szolgálatának teljesen hitelt érdemlő és eredeti dokumentumaival, teljes joggal biztosíthatjuk az olvasót, hogy az amerikai katonai attasék feleségeinek kémszolgálatra való előkészítését szinte a fényképész pontosságával illusztráltuk. „Az Egyesült Államok hadseregének a stratégiai felderítő szolgálatban kiadott nőoktatási tanterve olyan okmány, amely páratlan a maga nemében a nemzetközi kapcsolatok és a kémkedés történetében.” B. Nyikolajev üzletei jelenlegi amerikai elnök is szerepel... Csakhogy ezeknek a „futóbolondoknak” (akik különben csak következetesen végighaladnak azon a gondolatmeneten, amely egyik-másik amerikai hivatalos szervnek is sajátja) — fegyver van a kezükben. Cím: „Cél!...“ New Jerseyben és San Diegóban, Illinois államban, de Virginiában is fegyverraktárt tartanak fenn. A hatóságok tagadják, hogy a fegyverek hivatalos készletből származnának. Csakhogy — emlékezzünk a dallasi elnökgyilkosságra — az Egyesült Államokban nem különösebben nehéz lőfegyverhez jutni. A Minutemen emellett berendezkedett arra is, hogy maga készítse a szükséges felszerelésű A nem is olyan „titkos szervezetnek” becslések szerint, több mint 25 ezer tagja van, s ezek mindegyike öt dollár tagdíjat fizet. Mr. DePugh, a mozgalom szellemi atyja és gyakorlati Irányítója, akinek gyógyszervegyészeti laboratóriuma évi 400 ezer dollárt jövedelmezett, üzletét elhanyagolta. Miből telik akkor a Minute, mennek a veszélyes hadijátékra? A kérdésre egyelőre nincs felelet, de alapos a gyanú, hogy a pénz ugyanazokból a forrásokból csörgedezik amelyek — mint ősszel kitudódott — a Ku- Klux-Klant is táplálják, és bizonyos mammutcégektől származnak... A Minutemen tömbfelelősökkel dolgozik, egy-egy ilyen csoportvezető tíz-száz tag munkájáért felelős. Az coíqt lapja van, amelynek címe jellemző módon a katonai vezényszót idézi: „Cél!”... A „Percem- ber”-jelöltek szabályos ká- derezésen esnek át: négy hónap leforgása alatt el kell olvasniok néhány kötelező brossurát, majd vizsga következik. Csak ezután kap- ják meg a belső fegyverviselési engedélyt. Tagtoborzás — körlevéllel Az a módszer, ahogyan a Minutemen a jövendő tagokat verbuválja különösen éles fényt vet a hivatalos Amerika és e titkosnak mondott szervezet szellemi kapcsolataira. Robert DePugh elmondotta, hogy gyakran köröznek felhívást: üljön össze az Amerika-él- lenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság. Az aláírók közül azután kiszűrik az alkalmas jelölteket, akiket később meghívják egy „lojális amerikaiaknak” tartott fejtágítóra. A fejtágítót formailag nem a Minutemen szervezi, de — irányítja! New Jerseyben, Charles Joelson, az amerikai képviselőház tagja dossziét nyitott a „Percemberek” viselt dolgainak. Hír szerint képviselőházi vizsgálatot követel az ügyben. Furcsa fordulat lenne, ha netán éppen az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság venné szemügyré a Mi- nutement. Ennél furcsább már csak az lehet, ha ez a vizsgálat ugyanúgy folyik majd, mint a Ku-Klux- Klan elleni. Mert az Ameri- ka-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, amel>' oly feltűnő gyorsasággal tudott ítélkezni baloldali politikusok felett, egy hónai híján egy esztendeje néni tud végére járni annak, hogy mi is az a Ku-Klux; Klan... Darmstadt: Több mint ezren, szakszervezetek és különböző politikai pártok tagjai tiintettek a fasizmus újjáéledése és a szélsőjobbolda li nemzeti demokrata párt ellen. (Telefoto —> MTI Külföldi Képszolgálat) Rövidszoknyás kémek Az Egyesült Államok Laosz megszállására készül Bukarest, (MTI): Az amerikai imperialisták a Laosz elleni háború fokozására készülnek — jelentette ki Szufanuvong, a Neo Lao Hakszat Párt elnöke Hie Purcarunak, a Scinteia munkatársának. A bukaresti lap tudósítója elmondja, hogy Szufanuvong herceg egy hegyi barlangban fogadta őt és hogy az amerikai repülőgépek állandó támadásaitól fenyegetett lakosság nagy része is ilyen barlangokban keresett menedéket. — A VDK elleni légitámadások fokozásával párhuzamosan. az Egyesült. Államok gyalogságot készül küldeni országunkba, hogy Vietnami jelentés Saigon, (MTI): Pénteken bejelentették, hogy ismét átalakították a dél-vietnami kormányt — ugyanakkor az AP újabb belső ellentétekről tudósít. A hírügynökség tájékozott forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a kormány vezetői csütörtökön viharos ülésen hajba kaptak és a közvetlenül is megszállja Közép- és Dél-Laoszt. Ennek célja megnyitni az ún. „második frontot”, hogy a thaiföldi amerikai támaszpontokat összekapcsolják a dél-vietnami hadműveleti területtel — jelentette ki. Azt is elmondotta, hogy az amerikaiak az utóbbi időben illegálisan 5000 főnyi „tanácsadót” és más katonai személyzetet küldtek Laoszba. Szufanuvong herceg állást foglalt a három laoszi irányzat közötti „komoly és a kölcsönös engedményeken alapuló tárgyalások”, valamint az amerikaiak által megbénított nemzeti egységkormány szervezeti visz- szaállítása mellett. munkaügyi miniszter lemondásra készül. Ami a pénteken bejelentett kormányátalakítást illeti, a kabinetet két újabb minisztériummal bővítették és összesen öt új miniszter kapott tárcát a korábban lemondottak helyett. Valamennyi új miniszter déli származású. TÜNTETÉS AZ NSZK-BAN A NEONÁCIK ELLEN