Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-16 / 245. szám
Sásdi Sándor Egy férfi tf a négyszemközt mond11 ja, azt is nehéz lenyelni, kiváltképpen az olyan nyakas embernek, mint Vince. Hogyne pirosítaná meg arcát a düh. amikor a népek előtt szé- gyenítette a tulajdon felesége: — Ha százszor, ha ezerszer brigádvezeíő vagy, akkor se parancsolsz nekem. De nem ám! Szó szerint így; legalább három tucat asszony és ember előtt. A harminckét holdas kukoricatáblán, amelynek sem elejét, sem a végét nem lehetett látni. És miért a szájalás? Nagyrészt a kapa miatt. Igaz, hosszú- nyelű, parádés szerszám; aki kezébe veszi, annak a derekát annyira megkíméli, hogy hajnaltól csillag- költéig nótaszóval kapálhat vele. Vince sajátmaga faragta a nyelet és illesztette a kapájára. Könyvben olvasta, az is lehetséges, hogy a két év elöti jutalomutazáskor látta a Szovjetunióban, de egy bizonyos: érdemes volt megcsinálni. A brigádbeliek, főként az öregebbje, irigykedve nézni a derekat megkímélő alkotmányt és némelyik fogadkozik: „Ha találok az Érci erdőn jókora hosszút és kevés bütyköt, levágom a cserfáról, le én!” Csak hát az a nyél olyan legyen, liogy belesimuljon a tenyérbe, a fája nem hirtelen száradó; szívós, merev legyen, mint a vas, amellett könnyű. „Vincénk, hadd próbáljam meg” — kérleli valamelyik, de Vince, aki a brigádjabelieknek a lelkét kitenné, mérgesen dobja a szót; — Ha az ingemet kéri, Mátyás bátyám, ebben a percben levetem, de a kapát nem adom! Javában folyik a kukori- caegyelés és, hogy másfelé irányítsa a figyelmet, rákezdi; — Két éve láttam a Szovjetunióban olyan masinát, amelyik a kukoricaszárat leszecskázza, a fejeket nemcsak letöri, de fosztja is. G afoóék nagyobbik lánya, az, amelyik daueroltatja a haját és olyan rövid szoknyában jár, hogy a haj olásoknál a combja java része látszik, hangosan nevet: — Vince bátyám, ide ne hozasson olyan masinát; a fosztást hogyja meg nekünk, mert nincs szebb, mint az őszi csillagok alatt nótaszóval kopozni a csöveket. „Szégyentelen — gondolja Mari — törleszkedtél tavaly az uramhoz, kényeskedve sikongtad az őszi csillagok alatt: „Nyughasson Vince bátyám, ez a brigádvezetőnek is tilos!” Süt a nap, verejték futja neg az arcokat, de milyen a iatalja? Olyan, hogy har- ogón dalol. Mari összesük ja a száját, valamifele zitkot is morog magaban, -mikor látja, hogy az ura ekintette megragad a daue- olt hajun. Addig-addig míg mellé sündörög, sug- lak-búgnak, aminek a vege lZ, hogy Vince a lány kezeié csúsztatja a féltett kapat. Mari fújtat, mint a gőzgép, elkapja az ura karját: — Nékem tilos kézbe fogni, más dolgozhat vele? — Tartsd a szádat — így vissza az ember és következne a többi, de motorbi- ciklijón a föld alól bukkan elő Janár Jani a tsz-elnök. Tárgyal a brigádvezetővel, aminek a vége az — akkor már a föld megint elnyelte a Csepelt, gazdástól együtt — hogy Vince parancsba adja: filtyörész — Tizennégyen a konyhakertészetbe, paradicsomot kaccsolni! Sorolja a neveket, Mariét harmadiknak említvén és akkor buggyan ki az asz- szony száján az, hogy néki a brigád vezető nem paracsol. — Nem parancsolok? Éppen neked nem? Akkor ezt érdemied! A pofon csattant. Vince adta, Mari kapta. Az asszony ledobta a kapát, indult hazafelé. Vége a dalolásnak, nem hallatszik más, csak a kapák csattogása, néha egy-egy nyögés. Vincének hirtelenjében sürgős dolga akadt. Á tanácsházán ajtót nyitogat, veri az asztalt bizonyos megígért, de meg nem kapott pétisó miatt, alkonyatkor tolvajként nyitja otthon a kaput, kémlel a ház felé. Az anyja csendesen megkérdezi: — Megütötted? — Szégyenített a népek előtt. — Kötötte a bugyrot, ké- zeníogta a kisgyereket, ment, vissza se nézett. A vacsorát inkább túrják, mint eszik. Reggel mondja az öregasszony: —Eccaka hallottam a só- hajtozá sódat. Csak azért, mert a kisgyereket is elvitte,,.. — Nem csak azért... Igaz-e, fiam? — Ne faggasson, eredjen a dolgára. Eteti a baromfit, ki-be jár, Vince ül a pitvarszélen, beletúr a hajába, rángatja a bajusza rövid szálait, egy- egy sóhajtás is megnyitja a száját. Hallja, hogy az öregasszony szekrényt nyitogat, sublótfiókot huzigál, nagy- ünnepi barna szövetruhában lép ki az ajtón, mintha misére készülne. — Elmegyek Vincém. — Hová édesanyám? — Ha sietek, elérem a hatórás vonatot— Az állomásra menet veszek a közértben a kisunokámnak csokoládét, a nászasszonyomnak sósborszeszes cukrot... Sietek, nem akarom az écoaka megint a sóhajtozásodat hallgatni— Ne félj, hazahozom őket. inkább futott, mint sie- 1 tett a gyalogúion, amelyre ráhajolt a harmatban ázott vadszegfű, méhet rejtő szopóka és a fénylő levelű lósóska. Vince nézett utána. Először halkan, aztán egyre hangosabban fütyörészni kezdett. Magyar Csorba Tibor és lengyel tájak festője varsói festőművész akvarelljei Nyírbátorban Egy hete nyitották meg Csorba Tibor varsói festőművész kiállítását a nyírbátori Báthori István Múzeum képzőművészeti kiállítótermeiben. Az esemény reprezentatív aktusa volt mind az országos múzeumi hónap megyei rendezvényeinek, mind a magyar —lengyel barátságnak. A nyírbátori tárlatot Szalon- tai Barnabás múzeumigazgató, az országban elsőként megalakult Magyar—Lengyel Baráti Kör titkára nyitotta meg. Csorba Tibor az idén ünnepelte hatvanadik születésnapját. Ez a jubileumi év sok küzdelem, munka és siker, egy termékeny művészi élet mérlege. A tollal és ecsettel mért esztendők fele a magyar és lengyel barátság szolgálatában telt el. 1906-ban született Szepes- váralján, s innen a család Vácra költötzött. Fiatalon megismerte a szegények minden nyomorúságát: családja egy évig „vagonla- kó” volt. Középiskoláit Vácon végzi, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolára kerül. Érdeklődése megoszlik a képzőművészet és az irodalom között — beiratkozik az egyetem bölcsészkarára is. Később — 1944-ben — bölcsész doktorátust szerez. A disszertáció témája magyar—lengyel vonatkozású: „A humanista Báthori István”. A monográfia a két ország kapcsolatainak valóságos kincses- bányája. Először 1936-ban kerül Lengyelországba — ösztöndíjasként. Sokfelé utazik, bejárja Európát. Járt Londonban, Párizsban. Több ízben hazajön Magyarországra, végül is Lengyel- országban telepedik le. A felszabadulás után második hazája rábízza a krakkói Magyar Intézet vezetését A híres Jagelló egyetemen előadó, tanszék- vezető. Később Varsóba kerül. Sokoldalú tevékenységet folytat. Kiváló pedagógus, s mint iró, festő és esztéta jelentős egyénisége a lengyel kulturális életnek. Évenként ellátogat Magyarországra. Egy Balaton- parti kis nyaralóban fes- teget; szívesen látja a barátokat ismerősöket Művészetével, két hazája iránti szeretetével, s valami mélyről fakadó lelkesedéssel építi a hidat országaink közé. Ezúttal a nyírbátori Magyar—Lengyel Baráti Kör vette gondozásába képeit rövid időre: hogy bemutassa e sokoldalú tehetséges művész képeit a szabolcsi művészetbarátoknak, a magyar—lengyel barátság jegyében. Csorba Tibor az akvarell művésze. Ecsetjével végig- simogatta a magyar és lengyel tájakat vízfestékkel írt lírai vallomást Varsó kedvesen szigorú utcáiról, a puha-fehér bukovinai hegyekről, Budapestről, a Balatonról, az alföldi tanyákról. Realista, humanista művészetszemlélettel szolgálja a műfajt, az akvarellt, mely sok örömet szerzett számára. Egy lengyel kritikus, művészetével kapcsolatban az Antheus- logendát említette. Ant- heust aki erejét a földtől nyerte. Csorba Tibor művészete is ebben gyökeredzik, nemcsak tematikájával. hanem látásmódjával, valóságszemléletével, sőt a hazai föld, két hazája iránt érzett szeretetével is. A két haza fogalmához hozzátartozónak érzi a két ország sokrétű megismerését. S útjai minden esetben irodalmi és festői ih- letésüek. Híres sorozata: „Lenin nyomdokain Lengyelországban.” Megörökítette a neves magyar világjáró — Szepsi Csombor Márton — lengyelországi útvonalát is. Képei szinte a legjellegzetesebb magyar és lengyel tájak ragyogó színekkel megfestett antológiája. A világ sok tájén volt már kiállítása, s lengyelországi megbecsülését Jelenti, hogy az ottani nagyvárosokban évente öt-hat kiállítása van. Váci Mihály: Építs tetőt Az alapot mélyre lerakták. Te emeltél rá falakat. Read dőlne, ha nem folytatnád. Eltemet, amit abbahagysz. A ház azé, ki betetőzi. Másra hagynád? — Majd kizavar. Mire építsz: — tiéd az ősi telek, s mit raktál rá — a fal. Tetőt fölé! — ha gerendának magad feszülsz is — magasan. Csak építsz? — Foglald el hazádat, mert gürcölhetsz benn hontalan. Építsd magad: — egymásbaillő, kegyetlenül kiszámított, egymást égre tartó, feszítő gondolatból boltozatot. Építsd magad: — akár a kristály rendeződik tökéletes, belül ható törvényre tisztám — jövője rég örökletes. Építsd világod: lenn a mélyben tervezi lombját a gyökér; tudatos rendszere készen, mire győztesen fénybe ér. Építsd magad — mint csont a testben - észrevétlen: — a szervezet köréd rendeződik — s te csendben hatalmadat így szervezed. Csak annyi légy, mint a kés éle. Ne látssz, ne légy, helyet ne kérj. — A bajban ott leszel a kézben, s ha szegésre kész a kenyér. Önállóság E mberemlékezet óta nem volt olyan nagyszámú részvétel a termelési ér. tekezleten, mint a minapin. Ez a Halcsontfeldolgozó Vállalat dolgozói közül is mindenkinek feltűnt. Az igazgató, Bumeráng Tóbiás megelégedettségét kifejezve, igy kezdte az értekezletet. — Igazán nagyszerű, hogy az első műszakból úgyszólván mind a háromszáz dolgozót üdvözölhetem. A meg. jelenés önmagában is bizo_ nyitja: a Halcsontfeldolgozó Vállalatnál a műszakiakat és a fizikaiakat egyformán ér- dekli, hogy az új mechanizmusban miként is alakulnak a dolgok. — Örömmel számolhatok be arról — folytatta Bumeráng igazgató — hogy a sok kritika megtette a magáét. A minisztériumi kollégium végre belátta: vállalatunk megérett arra, hogy önálló, ságot kapjon. Tudunk mi tervezni, dolgozni, értékesíteni, nyereséget produkálni kartársak csak adjanak önálló, ságot. Hát most adtak, kedves munkatársaim! Rajtunk a sor, hogy éljünk vele. A bevezetőt követő nagy csendet Csuka Gergely üzemlakatos törte meg. — Volna az igazgató kartárshoz egy kérésem. Szeretném részletesebben is tudni milyen változást hoz a mi vállalatunknak az önállóság? Milyen feltételekkel, milyen mértékben növekedhet a bér? — Én — vette át a szót Ponty Béni, a szárítóüzem művezetője — egyetértve Csuka kartársammal, még azt szeretném tudni, hogy mi lesz, ha a kereskedelem is önállóságot kap, és a minőségileg kifogásolható termékeinket nem veszi át? — Lesz.e lehetőségünk arra — folytatódott a kérdés, de most már Keszeg Dömötör, a műszaki osztály vezetőjének hozzászólásával —, hogy a világszerte terjedő szintetikus halcsontra áttérjünk? — Mivel több felszólaló nem volt, az igazgató válaszolt a kérdésekre: — Köszönöm az aktivitást, a nagy támogatást, és szívesen válaszolok. ígérem, hogy a gyár vezetése a kérdések mindegyikét alaposan tanulmányozza, és az új munkamódszer kidolgozásában ezeket figyelembe is veszi. Az igazgató zárszava semmiképpen sem volt kielégítő. De ami elmaradt a termelési értekezlet befejeztével, majd csak pótolja azt Bumeráng igazgató valóságos hétköznapi cselekedetekkel — vélekedtek az értekezlet résztvevői. Bumeráng is érezte, hogy adóssággal zárta a termelési értekezletet, azért amennyire csak lehetett, sürgette a főosztályokat, naponta többször is, hogy minél előbb dolgozzák ki a vállalat önálló új életének rendjét úgy, hogy abban a dolgozók a kérdéseikre is megkapják a választ. Elsőnek a műszaki fejlesztési főosztály programjaké. szült el, melyben 30 millió forintos bankkölcsön felvételét javasolta — a kemizá- lás első lépcsőjének megvalósításához. — A 30 millió forint elég sok pénz — írták a tervezetben —, de a világszínvonalon való gyártás két és fél év alatt nemcsak megtéríti, a befektetést, hanem alapo. san megnöveli a vállalat rentabilitását is. A műszaki fejlesztési főosztály elképzeléseit az érté. kesítési főosztály is támogatta. — Piackutatásaink egyér. telműen szükségessé teszik, hogy a legkorszerűbb technológiával dolgozzunk, mert csak így tudunk versenyképesekké válni. Ehhez érthetően szükséges lesz, hogy évente legalább 300 ezer forintot költsünk a korszerűbb gyártmányok propagandájára. Ha ezt megtesszük, a vállalati termelői kockázat is a mi. nimumra csökken. — A munkaügyi vizsgálat — folytatódott a következő főosztály értékelése — úgy véli, hogy az új technológia bevezetése azért is hasznos lesz, mert nem teszi szükségessé a létszám növelését, ami amúgyis megvalósíthatatlan, hiszen a jelenlegi tér. melés tökéletes végzéséhez szükséges létszámból is hiányzik 250 ember. Számításaink szerint az önállóság alapján végrehajtott beruházással évente legalább 4,3 százalékkal növelhető a dolgozók átlagbére. Bumeráng igazgatónak nagyon tetszettek az egymásba kapcsolódó jelentések. •— Szebbnél szebb szavak — állapította meg önmagában —, kemizálás... világszínvonal... piackutatás... versenyképesség... A számára nagyon hangzatos kifejezések közül csupán egynél akadt el. — Vajon mi lesz, ha... próbálta éppen a dolgot teljes mélységében álgondoni, amikor Lujzika a titkárnő bejelentette, hogy Krajcáros, a főkönyvelő szeretné az igazgató kartársat zavarni. — Dehogyis zavar, Krajcáros kartárs, sőt a legjobbkor érkezett. Olvassa már el a főosztályoknak a vállalati önállóságokról készített javaslatait. Krajcáros falta az oldalakat, és amikor az utolsót is elolvasta, megszólalt: — A kockázat... — Na látja! Én is ezen akadtam meg. — Nem is csoda — erősítette meg az igazgató véleményét a főkönyvelő —, hiszen a végén még kiderülhet, hogy mi fogunk fizetni azért, mert irányíthatjuk a gyárat. — Ugyan, Krajcáros kartárs, ne idegesítse fel magát, én máris találtam megoldást. — Erre? Ugyan mit? — A vállalati önállóság egész tervezetét felterjesszük jóváhagyásra a minisztériumi kollégiumba. Ahogy megegyeztek, úgy is cselekedtek, és a kövekező kíséröszöveggel küldték el az önállósági tervezetet: „Szeretnénk, ha a Minisztériumi Kollégium minél előbb értékelné vállalati önállóságunk tervezetét, és gazl dag, bölcs tanácsaival kiegészítve állást foglalna A minisztériumi kollégium a vártnál is gyorsabban reagált. S mert Krajcáros a válasz érkezésekor is éppen az igazgatónál tartózkodott, a minisztériumi levelet közösen olvasták. „A tervezetet önök dolgozták ki, Önök tudják hát, mit, miért és hogyan cselekszenek” — hangzott a kurta levél. — Hát nem furcsa? — fordult Bumeráng a főkönyvelőhöz. — A minisztériumi kollégiumban évek óta beszélnek a bátor kezdeményezésről és lám, most egyetlen gyári tervezetért nem merik vállalni a felelősséget. Bezzeg tőlünk önállóié, got várnak! Lónyai Sándol
