Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-13 / 216. szám
MOSZKVA A szovjet hatóságok megvizsgálták Harold M. Koch volt katolikus pap, amerikai állampolgár kérelmét és menedékjogot adtak számára a Szovjetunióban. Koch kérelmét azzal indokolta, hogy nyíltan tiltakozni kíván az Egyesült Államok vietnami agresz- sziója, továbbá az amerikai kormány politikája ellen és „csatlakozni kíván a szovjet nép erőfeszítéseihez, amelyeknek célja a világ békéjének megszilárdítása”, ATLANTA A Georgiái állambeli Atlantában vasárnap este folytatódtak a zavargások, amelyeket az váltott ki, hogy szombaton ismeretlen tettes agyonlőtte Hubert Vomer 16 éves néger fiút. Bár a város több pontján benzinpalackok robbantak, újabb sebesülésekről nem érkezett hír. A rendőrök számos tüntetőt letartóztattak. BELGRAD Couve de Murv;lle francia külügyminiszter vasárnap este négynapos hivatalos látogatás céljából a jugoszláv fővárosba érkezett. A francia diplomácia vezetője a második világháború befejezése óta először tesz látogatást Jugoszláviában. PAPEETE Franciaország vasárnap este sikeres atomkísérletet hajtott végre Mururoa korallzátonyon. A robbantást De Gaulle köztársasági elnök jelenlétében végezték el. NEW YORK A New York Daily News vasárnap este jelentette a Cape Kennedy űrkísérleti állomásról, hogy a mesterséges égitest, amelyet július 29-én bocsátottak pályára, nem más, mint az „égi kémkedés forradalmasítását”. Az új mesterséges égitest „bámulatosan nagy teljesítményű felvevőgépet” hordozott, amely még 160 kilométeres magasságból is képes alig néhány láb nagyságú tárgyakat rögzíteni. A műhold az eddig is égi kémnek ismert Samos típus mesterséges bolygók családjába tartozik, amelyek már hosz- szabb ideje rendszeresen fényképezik a Szovjetunió és Kína területét. A mostaniban az az új, hogy ezt a műholdat a földről lehet kormányozni. Walter Ulbricht moszkvai látogatása Hivatalosan közölték, hogy Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK államtanácsának elnöke, az SZKP Központi Bizottságának meghívására szeptember 10—11-én baráti látogatást tett Moszkvában. Az SZKP Központi Bizottságában Walter Ulbricht megbeszélést folytatott Le- onyid Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. A beszélgetésben szovjet részről Andropov, az SZKP Központi Bizottságának titkára és Gromiko külügyminiszter, német részről Bitter nagykövet is részt vett. Ulbricht és Brezsnyev tájékoztatták egymást a szocializmusnak és a kommunizmusnak a két országban való építéséről. megvitatták az SZKP és az NSZNP valamint a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság közötti testvéri kapcsolatok és sokoldalú együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit. Az SZKP és az NSZEP vezetői véleménycserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, nagy figyelmet szenteltek az európai biztonság szavatolásának a Varsói Szerződés általános vonalának megfelelően, amely kifejezésre jutott a bukaresti nyilatkozatban. A két fél megelégedéssel állapította meg, hogy az SZKP és az NSZEP egységesek az európai béke megszilárdítására, a szocialista közösség, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom tömörítésének megerősítésére irányuló erőfeszítéseikben. A beszélgetés légkörét a szívélyes barátság és a nézetek teljes azonossága jellemezte. Luitgi Longo: Ä gyilkosok Nyugat- s Németországban élnek Modenában vasárnap véget ért a kommunista sajtó ünnepe. Ebből az alkalomból Luigi Longo, az OKP főtitkára nagy tömeg előtt beszédet mondott. Egyebek között kijelentette, hogy a kommunisták osztoznak a Saragat köztársasági elnök által kifejezésre juttatott haragban amiatt a tény miatt, hogy a náci diktatúra összeomlása után több mint húsz évvel még mindig menedéket és védelmet élveznek a nácizmus képviselői és a náci gyilkosok eredményesen működhetnek. Hol vannak e gyilkosok megbí zói, bűntársai, pénzelői és védelmezői. Ausztriában és a Német Szövetségi Köztársaságban találjuk meg őket — mondta — mindkét kormány kereszténydemokrata vezetés alatt áll. Az olasz kereszténydemokrata párt — jóllehet baráti szálak fűzik az osztrák és a nyugatnémet kereszténydemokratákhoz — miért nem követelte, hogy tegyék meg a szükséges hathatós rendszabályokat a pángermán és újnáci szervezetek ellen. A kereszténydemokrata párt és a kormány semmit sem tett, mégpedig azért nem, mert Olaszországot szorosan hozzákapcsolták az Atlanti Szövetséghez. Ma már más politikai erők, — szocialisták és katolikusok — is elismerik és belátják a probléma magva az a tény, hogy a bonni kormány nem hajlandó elismerni a második világháború folytán kialakult határokat. Másodsorban a bécsi és a bonni kormánynak törvényen kívül kell helyeznie minden újnáci, revan- sista és pángermán szervezetet. Délkelet-Ázsiáröl szólva Longo hangsúlyozta, hogy a helyzet súlyosságáért az Egyesült Államokat terheli a felelősség. Ezekben a napokban a világ békeszerető emberei, s a második világháború által közvetlenül érintett országok népei olthatatlan fájdalommal a szívükben gyászünnepségeiken, azokra a milliókra emlékeznek, akiknek életét a fasiszta öldöklés oltotta ki. Szeptember 12-e a fasizmus áldozatainak nemzetközi emléknapja. Ma már többé kevésbé véglegesnek tekinthető a rémuralom korszakának mérlege: a fasizmus annyi embert gyilkolt meg, amennyi ha élne, benépesíthetne egy hatalmas országot. Az áldozatok száma csaknem ötvenötmillió. Hetvenkét állam mintegy száz—százhúszmillió katonája vett részt a két évtizeddel ezelőtt véget ért háborúban. A pusztulás e szörnyű évei a fegyverbe szólított férfiak sorait megtizedelték: tizenötmillió fiatal, életerős ember lelte halálát a harctereken. Kétezerhetvenhét napig — majdnem hat esztendőn át — hat-hétezer katona esett el naponta. Ugyanennyi család vesztette el az apát, a fiút, testvért. De a fasizmus már jóval korábban kezdte ellenfeleinek és az általa pusztulásra kijelölt emberek százezreinek gyilkolását. Nálunk Magyarországon az 1919-es proletárforradalmat követő fehérterror kezdte meg a sort. Az olasz és a német fasizmus koncentrációs táborai, börtönei, tömegsírjai férfiak és nők, idősek és gyermekek tömegeit nyelték el. Spanyol- országban a világháború főpróbáján, munkájukat végző békés városi polgárok, szántó-vető földművesek, kisiskolások, templomokban imádkozó hívők véreztek el a fasiszta repülők bombazáporában. Amikor a német imperializmus kirobbantotta a második világháborút, a nácik tömeggyilkolásra specializált osztagai nyomban hozzáláttak a frontok mögötti lakosság egy részének tervszerű megsemmisítéséhez. A velük szemben álló politikai irányzatok híveit, a demokratikus, haladó szellemű embereket, a hazájuk szabadságát és függetlenségét védelmező hazafiakat, zsidó vallású és származású családokat, csecsemőktől az aggastyánokig, a világ történelmében egyedülálló kegyetlenséggel öltek halomra. Tíz és százezreket kaszáltak le gépfegyvereikkel a maguk ásta tömegsírokba. Auschwitz és a többi haláltábor gázkamráiban, az I. G. Farbenindustrie Cyklon B gázával mintegy hatmillió ártatlan ember életét oltották ki. A Szovjetunió hétmillió lakosa vált a fasiszták által kirobbantott háború áldozatává, Lengyelország több mint négy és fél millió polgárát vesztette el. A nácik emberirtó hadjárata és bukása hárommillió német életébe került. Jugoszlávia másfél millió fiát áldozta fel a fasizmus elleni harcban. Franciaországban a hitlerista megszállás, az ellenállási küzdelem egymillió áldozatot követelt. Hazánk lakosságából több százezernyien vesztek el az idegen érdekekért folytatott fasiszta rablóháború frontjain, hatszázezer embert hurcoltak el a nácik a A kínai vörösgárdisták botrányai Kocsis Tamás, az MTI pekingi tudósítója jelenti: A csungkingi diákok — plakátjukon tiltakoztak az ellen, hogy Pekingben két napon át senki sem törődött velük és ezért Li Siüe- fenget, a pekingi pártbizottság első titkárát mondták felelősnek. Mind több pekingi „vörösgárdista” érkezik vissza vidékről a fővárosba. Az A- csoport, amely a belső-mon- goliai autonom területen járt, Peking legforgalmasabb utcáján, a Vanfutyinon plakátot ragasztottak ki, amelyen a legfelső kínai párt- vezetőség mongol származású tagját, Ulanfu-t, támadta meg „szocializmusellenes- séggel” aki „az osztályharc felszámolását és a kapitalizmus restaurációját” akarja. Egyre több plakát utal Pekingben a városi és vidéki „vörösgárdisták” közötti mind élesebbé váló ellentétekre. A fővárosban tartózkodó sanghaji gárdisták egyik plakátjából például kiderül, hogy a pekingi vörös karszalagosok Sanghajban verekedéseket provokáltak és mikor utaztak és ettek nem fizettek, sőt behatoltak a sanghaji pártbizottságba, feldúlták az irattárat, behatoltak a sanghaji nyomdába és saját plakátjaik kinyomtatását követelték. Félbeszakították Cao Ti-csiu sanghaji polgármester beszédét, lezavarták a gyűlés elnökségét, megverték Szung polgármesterhelyettest. Ezekből az incidensekből sorozatos verekedések támadtak. Egy másik pekingi plakát melyet a hunani gárdisták írtak, azt javasolja, hogy a kínai nemzeti ünnepre, október 1-re, az ünnepségek kellő előkészítése, Mao Ce- tung elnök és a Központi Bizottság érdekében, a vidéki gárdisták mielőbb hagyják el a fővárost. A plakát szerzői ugyarakkor támadják a hunani pártbizottságot, mert „tömeget uszított a forradalmi fiatalokra”. A pekingi színművészeti iskola plakátja éles hangon támadja a vidékről jött fiatalokat, hangoztatja, hogy „ál vörösgárdisták” vannak közöttük, akik csak esznek isznak. A plakát szerzői egyértelműen követelik, hogy a vidékiek „menjenek végre haza”. A plakátra vidékről jött fiatalok kézzel ráírták: „nem megyünk!” megsemmisítő táborokba* szörnyű kínhalálba. A fasizmus áldozatinak nemzetközi emléknapján, rájuk, a sok-sok millió mártirra gondolunk, azokra a hősökre, akik az emberiség legádázabb ellenségeivel szemben fegyveres küzdelemben fejezték be életüket, s azokra, akiket kiszolgáltatottan, a védekezés lehetőségeitől megfosztottan pusztítottak el az őrjöngő gyilkosok. Az emlékezés azonban nem lehet csupán kegyeleti gesztus. A béke ellenségei a világ különböző pontjain ma is folytatják barbár hadjárataikat a népek szabadságvágyának elfojtására. Johnson és az USA imperializmus vezető körei éppen e napokban forralnak új terveket a vietnami háború további kiterjesztésére, szárazföldi invázióra a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Chicagóban és több más amerikai városban a polgárjogi harcosok ellen fellépő reakciós fajüldözők a horogkereszt jegyében hajtják végre elvetemült akcióikat, Nyugat- Németországban még mindig legálisan működik az úgynevezett Nemzeti Demokrata Párt, melynek tagjai a Landsberg-i temetőben tüntetőén megkoszorúzták a Nürnberben halálra ítélt háborús főbűnösök sírjait. Ez a párt nyíltan hirdeti, hogy „véget kell vetni a háborús bűnösök elleni egyoldalú pereknek, mert a vádlottak ártatlanok”, csak hazafias kötelességüket teljesítették, a Gestapo, az SS vagy a Wermacht kötelékében. Nem csoda, hogy ebben a légkörben ismét SS találkozóra készülnek a „Hitle- rische Alte Garden” tömeggyilkosai, ezúttal a schleis- wig — holstenni Rends- burgban és a bajorországi — Windsheimben. , A béke, az emberiség, az élet védelmezőinek jó okuk van rá, hogy tiltakozzanak és fokozzák készenlétüket. Nemcsak a náci fasizmus maradványainak és újjá- élesztőinek kísérletei ellen kell fellépniük, hanem azokkal az imperialista erőkkel szemben is, melyek más jelszavakkal ugyan, de a nácikéhoz hasonló világhódító célokkal folytatják kíméletlen, öldöklő háborújukat Vietnamban. A fasizmus sok millió áldozatára emlékezünk. Nem tehetjük ezt anélkül, hogy erősödjék bennünk az elszánt akarat: minden erőnkkel és képességünkkel küzdünk azok ellen, akik újra az emberiség békéjét, biztonságát, jövőjét fenyegetik. Molnár Géza: (Kisregény) 1. Rigó néni védőszárnyai alatt csendes civilizált napokat élt Laci. Anyai érzései átsugároztak a fiúra, sorsközösségét érezte Jenővel, s úgy hitte, ha Laci egészségét óvja, a maga fiáét is erősíti. Laci délutánonként kiült a kertbe, a magasra burjánzó dáliák mögé, ri- bizkebokrok csendjébe, félmeztelenre vetkőzve olvasott és mélázott a napon, belebámult a porba, hagyta, hogy fürdessék a forró szelek, melyek a magasban kéken suhantak és gyöngy- Színfl, dagadó felhőkön vitorláztak, itt, a házak közt száraz, széngázas kohószagot terítettek, s ócska, ösz- szegyűrt újságpapírral, fonnyadtsárga falavelekkel cicáztak. Jó volt a csend, a semmittevés, a pihenés. A veszéllyel egyszerűen nem törődött. Magda minden este eljött hozzá, neki elmondta azt, amit magában már tisztázott, s helyére tett: — ...Valamit vállaltam, ehhez tartom magam. El vagyok rá készülve, látom is magamat, már aprólékosan végigéltem, hogy egy nyirkos őszi reggelen megtalálnak a tábori csendőrök, kivezetnek az udvarra és agyonlőnek. Vagy talán felakasztanak, bírósági hercehurca után. — Szörnyű, hogy miket beszélsz... Kell erről beszélni? — szakította félbe Magda. Beszéljünk csak — ma- kacskodott Laci. — Nincs ebben semmi szörnyű, ha nekünk ez jut, vállaljuk. Bizony, talán egy szürke őszi hajnalon..; Az utolsó mondat úgy hangzott, mint egy romantikus sanzon kezdősora. Laci megérezte ezt, s kicsit csodálkozott is: miért játszik ezzel a gondolattal, hisz a halálban nincs semmi romantikus, s az ügy sem az, hisz e változásokat a történelem nagy erői dobják felszínre, a hősi életérzés önmagunknak kell, s talán enélkül a milliók csatanyerése sem jönne létre. , A nyár még magasan állt a táj fölött, ő a kertben ült, kívül a város, a rendszer áramkörein és gépezetein, s tudta, hogy ez a szieszta a nap sárga ragyogásával, a bokrok fonnyadó, poros levelei között, már tett. Érezte, hogy ismeretlen társai is vannak szerte a városban, csontos, barnára sült nyers és nagyszájú külvárosi fiúk. Tűnődött a napon, hogy talán igaza van Jencinek és Suhángnak. Biztatják: meg kellene ezt írni, feljegyezni, megörökíteni, hogy tudják majd, voltak ők, éltek itt a kültelkeken, fiúk, akikbe beleivódott a magasan járó Hold fénye, s a palánkok árnyéka, a kocsmák éneke, az olaj szaga. Ügy kéne ezt megírni, mint Giono a maga hegyi parasztjait, olyan ízekkel, ahogy a kecskék, s az asz- szonyok szagát írja, a köveket a hegyeken, a szakállas férfiakat és az olajfákat. De talán az is romantika, ahogy Biono látja a francia parasztokat. És Suhángban nincs romantika? A vadságban, az elszántságban, kíméletlenségben és — ha kicsit kapatos: — az ellágyulásá- ban, amikor öreg elvtársairól, vagy éppen a feleségéről beszél. Ezek a gondolatok a holnapnak szólnak, amit talán már ő sem fog megérni. A holnapnak, amikor nem lesz elsötétítés, de szabadon fognak ragyogni a mozireklámók és kirakatok fénytáblái világítják át az éjszakát, senki sem gondol majd a tábori csendőrökre, s álmaikat nem szakítják át repülőbombák. Milyen nagy dolog is lesz az, élni egyszerűen, élni bele a világba! A napok gyorsan sorakoztak egymás mögé, talán éppen egyhangúságuk adta a ritmust. Laci elcsodálkozott azon a reggelen, amikor Rigó néni a tejeskávé páráján keresztül átnézett az ablak felé, s tűnődve megszólalt: — Mától kezdve berregnek a hónapok, itt van szeptember elseje. Csakugyan, ez már a szeptember lenne?... A dáliák szirmait élesen, tisztán körvonalazó fényt nézte ő is, a ferdén alávágó hideg, erős sugárzást, s hirtelen megérezte a kerti avar szagát, az őszi harmattól nedves föld illatát. Emlékrajok gyöngyöződ- tek fel benne: zsivajgó, táskákat lóbáló gyerekcsapatokat látott, táncoló, boká- zó, gondatlan gyerkőcöket, s köztük magát is aggodalmasan szorongva. Elröppent a szünidő, a nyár, a mostoha fösvény hónapok. A szeptember az ősz felelősségét hozta, anya fillére- ző gondjait: „...Honnan tudnám én azt a sok irkát, könyvet, ceruzát előteremteni?” Sohasem a betakarítás, a szüret, a gyümölcsérés örömét. Ősszel a füzetek fölött töltött unalmas órákról visszanézve, azok a kielé- gületlen, üres nyári napok a végeérhetetlen boldogság fényét kapták. Az ősz mindig változást adott, új osztályt, új tanítót, más könyveket, inasévek után segédéletet, lezárt egy korszakot, ismeretlen újat kezdett. Még soha így nem áhította a korszakos változást a világesemények végső, döntő megfogalmazódását. A végeredmény teljesen világos volt, de a folyamat végtelenül hosz- szú. Suháng azt mondta: Egykét napig rejtőzz el, aztán eldugunk”. Magda is biztatta: „Húzd meg magad valahol, aztán szerzünk lakást.” Magda nap, nap után jött, tehetetlenül széttárta karját; Suháng egyáltalán nem jelentkezett, egyelőre el kellett tűnnie, senki sem tudott róla, merre van. Magda Bordás Francival, Hámos Pistivel dolgozott, a veszély nagy volt, egymást érték a lebukások. Laci nem tartozott a csoportjukhoz, nem kapcsolhatták be. Laci újra és újra türelemre intette magát. Sok százezer ember él Pesten, senkinek sincs az arcára írva, hogy katonaszökevény. Suhángék hamarosan jelentkeznek, fegyvert adnak, harcolni fog ő is. Addig azonban itt kell lapulni, úgy, hogy a szomszédok se vegyék észre. Magában élvezte is a helyzetet; anyáék itt laknak, néhány utcával arrébb, apa minden reggel itt megy el a sarkon a villamosmegállóhoz. „Katonafiúnk van, anyus” — mondogatja meghatottam anyja felsóhajt: „Vajon merre jár az a szegény gyerek? Hol tépi a szél, hol süti a dér?...” Ha meghal, jó emléket hagy maga után. Ha meghal: de élni kell. Olvasott és olvasott, sorra vette Jenő könyveit, s közben egyre gyakrabban meredt maga elé. Egyszer aztán váratlanul rádöbbent a helyzetére: „Ez a vállalás, ez a tett, ez a nagy lépés zsákutcába vitt”. Káromkodott: „A kutya istenit, ez egy egérfogó. Csak ülök és ülök, várom, mikor csípnek nyakon”.. Keserűen elhúzta a száját, valami majd csak lesz. Lett is, hamarosan. (Folytatjuk) fi fasizmus áldozatainak emléknapja
