Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-09 / 213. szám

Üdvözlő távirat Bulgária felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából így háborúzik Amerika Vietnamban Fájdalmas józanodás DAMASZKUSZ: A Szíriái főváros lakosai csütörtökön pagy lelkesedés­sel, éltetve a szovjet—arab barátságot, fogadták Belja- jev és Leonov szovjet űrha­jósokat, akik a szíriai kor­mány meghívására érkeztek Damaszkuszba. SAIGON: Mintegy kétszáz buddhista szerzetes Saigonban a főpa­goda előtt 72 órás éhség- sztrájkba kezdett, hogy fel­hívja a figyelmet a vasárna­pi választások bojkottálásá­ra. PAPEETE: Francia-polinéziai láto­gatásának második nap­ján De Gaulle elnök elláto­gatott a papeetei parla­mentbe. De Gaulle rövid beszédet tartott, amelyben köszönetét mondott Fran- cia-Polinéziának amiért he­lyet adott a nukleáris kí­sérleti telepnek. BERLIN: Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának el­ső titkára csütörtökön fo­gadta Gus Hallt, az Egye­sült Államok kommunista pártjának az NDK-ban ven­dégeskedő főtitkárát. FOK VAROS: Kedden ül össze a kormá­nyon lévő nemzeti párt irá­nyító szerve, hogy. megvá­lassza új vezetőjét, aki ezzel automatikusan megkapja a kormányfői tisztséget is. A Rand Daily Mail című dél­afrikai lap szerint a kor­mány öt minisztere pályázik Verwoerd tisztségére. Peking, (MTI): A TASZSZ pekingi jelen­tést közöl a „vörösgárda” követeléseiről. A jelentés a már ismert követelések mellett — Mao Ce-tung képeinek kifüggesztése, mű­veiből vett idézetek elhe­lyezése közlekedési eszkö­zökön — még az alábbiakat mondja: — A „vörösgárdisták” kö­vetelik „olyan régi szokások megszüntetését, mint a ro­konok látogatása és ennek kapcsán édességek, gyümöl­csök vásárlása és ajándéko­zása”. Mindazoknak, akik­nek feudális, vagy burzsoá nevük van, önként jelent­kezniük kell a rendőrségen és meg kell változtatniok nevüket. „A földesurak. ku- lákok, ellenforradalmárok, Jelena Rzsevszkaja: Aicken megnevezte az or­vosokat, akik az utolsó na­pokig Hitler mellett tartóz­kodtak, közöttük Blaschke professzort, Hitler házi fog­orvosát és utasítást adott, hogy hívják oda hozzá az egyik gyakorlóéves diákot, aki Blaschkénél tanult. A fekete, átmeneti kabát­ba öltözött hajadonfőit diák, sötét hullámos hajú és lágy, kerek arcú fiatalember szí­vélyesen és közlékenyen vi­selkedik. Beül hozzánk a kocsiba és mutatja az utat. Kiderül, hogy bolgár fiú, aki Berlinben tanult és a háború miatt itt kellett maradnia, nem engedélyez­ték a hazatérését. Kocsink az úgy-ahogy megtisztított központi útvo­nalon halad, amelyeket a győzelem tiszteletére vörös zászlócskák díszítenek. A németek kerékpáron közle­kednek. Rengeteg a kerék­pár, s valamennyinek nagy Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Dobi István, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kál­lai Gyula, a magyar forra­dalmi munkás—paraszt kor­mány elnöke táviratot inté­zet Todor Zsivkov elvtárs­hoz, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárához, a Bolgár Népköztársaság miniszterta­nácsa elnökéhez, Georqi Trajkov elvtárshoz, a Bol­Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, Dobi István, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kállai Gyula, a magyar forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke táviratot intézett Kim ír Szén elvtárshoz, a Koreai Munkapárt Közpon­ti Bizottsága elnökéhez, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa elnökéhez Coj Jen Gén elv­társhoz, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság leg­felsőbb népi gyűlése elnök­felforgató elemek, jobbolda­li elemek és kapitalisták otthonukból távozva kötele­sek magukra vénni egy táb­lácskát „tisztátalan” felírás­sal. — Anélkül, hogy a sajtó közölte volna — folytatja a jelentés — a „kulturális for­radalom” során átszervezték a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizott­ságát. beszüntették annak lapját, továbbá az úttörők lapját. A „vörösgárda” kö­veteli, hogy a kommunista ifjúsági szövetség tagjai „vegyék le a szövetség jel­vényeit és dobják a szemét­be.” A Renmin Ribao szerdán felszólította „a vörösgárdis­tákat és a forradalmár diá­kokat, hogy ne menjenek csomagtartója van, rajtuk vagy egy gyerek ül, vagy tele vannak mindenféle cókmókkal. Berlinben már egy hete véget ért a háború és a megkönnyebbülést, amelyet az első napokban Berlin lakói éreztek, felvál­tották a mindenkit érintő, égető gondok. Már jóval több az ember a városban, jönnek gyerekekkel és cso­magokkal, benépesítik a jár­dákat. A Kurfürstendammon, az elegánsnak számító berlini utcák egyikén járunk. Most ugyanolyan nyomorúságos állapotban van, mint a többi, de a 213-as számú ház, pontosabban az a ré­sze, amelyben Blaschke pro­fesszor magánrendelője ta­lálható. épségben maradt. A kapunál egy emberbe üt­közünk. Nem hord felöltőt és sötét zakójának a gomb­lyukából vörös szalag vi­rít — az oroszok iránti ba­rátság, az üdvözlet és a szo­lidaritás jele. Ez szokatlan gár Népköztársaság nemzet- gyűlése elnöksége elnöké­hez, melyben a bolgár nép nagy nemzeti ünnepe, Bul gária felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizot'sága,, a Magyar Népköztársaság} Elnöki Tanácsa, a magvaij forradalmi munkás—paraszf kormány, dolgozó népünif és a maguk nevében elv­társi üdvözletüket és jó­kívánságaikat küldik a bolgár államférfiaknak és a testvéri bolgár népnek. sége elnökéhez, melyben a koreai nép nagy nemzeti ünnepe, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság ki­kiáltásának 18. évfordulója alkalmából a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa, a magyar forradalmi munkás—paraszt kormány és az egész magyar nép ne­vében szívből jövő üdvözle­tüket és jókívánságaikat küldik a koreai államfér­fiaknak és a testvéri koreai népnek. az ipari vállalatokba, a né­pi kommunákba, ne avat­kozzanak ezek ügyeibe és ne vegyenek részt az ottani vi­tákban”. „A helyzetet nem ismerő, kívülálló személyek beavatkozása könnyen kihat a termelés menetére” — írja a lap vezércikkében, amely­nek címe: „Úgy vigyük a forradalmat, hogy segítsük elő a termelést”. A Renmin Ribao azt ajánlja, hogy „a kulturális forradalom” lebonyolítása végett, osszák két csoportra az ipari vállalatok, a népi kommunák, az építkezések és a tudományos kutatóin­tézetek vezetőit „Az egyik csoport foglalkozzék elsősor­ban a kulturális forrada­lommal, a másik pedig el­sősorban a termeléssel” — írja a lap. volt — Berlinben akkor a kapituláció fehér színe ural­kodott. — Dr. Bruck — mu­tatkozik be. Mikor megtudja, hogy Blaschke professzort keres­sük, előadja, hogy Blaschke nincs itt, Hitler segédtiszt­jével együtt elrepült Ber­linből Berchtesgadenbe. öt követve megyünk fel az első emeletre és dr. Bruck bevezet minket a sokablakos, tágas fogorvosi rendelőbe. Miután kiderült, hogy dr. Bruck nem tartozik ide, Gorbusin ezredes megkér­dezte, hogy nem ismer-e va­lakit Blaschke munkatársai közül. — Dehogynem! — kiált fel dr. Bruck. Hiszen itt van Kätchen, Freulein Hauser- man! A lakása két lépésnyi­re van innen. Megkéri a diákot, hogy menjen el hozzá. — Pariser Strasse 39—40, 1-es számú lakás — igazítja útba Bruck. A vietnami háború első éveiben nem volt számotte­vő ellenállás az amerikai kormányzat háborús politi­kájával szemben magában Amerikában. S ez nem vé- letlen. » Az amerikai átlagemberre jellemző, hogy kritika nél­kül elfogadja, amit minden­kori vezetője mond neki, jelentkezzék az egy elnöki nyilatkozat, a tv-kommentá- tor előadása, vagy egy kis újságcikk formájában. A mindennapi élet rohanó irama annyira elfoglalja, hogy sem energiája, sem ideje nem marad arra, hogy maga gondolkodjék, vagy igyekezzék több oldalról tájékozódni az adott kér­désben. A Vietnamban har­coló amerikai katonák nagy többsége sem rendelkezik más tájékozottsággal. Egy tartalmatlan, de kisgyerek- kortól súlykolt nacionaliz­mus felsőbbrendüségi tudat, hozzá az otthonról hozott és a csapattesteknél kapott szélsőséges soviniszta tájé­koztatás, helyenként leönt­ve még jó adag vallásosság­gal: ez adja a harcoló egy­ségek átlagos szellemi arcu­latát. A hivatásos katonatisztek és tiszthelyettesek, akik ugyancsak szép számmal ta­lálhatók Vietnamban az amerikai hadseregben, vala­mennyire különböznek et­től. Ez a kaszt jóval „kép­zettebb”, ami elsősorban a tudatos kommunistaellenes- ség magasabb hőfokát jelen­ti. A hivatásos tiszt fújja a hitleristák egész „antibolse- vista” fegyvertárát: a kom­munisták elkobozzák a va­gyont, a házat, még az autót is. Elveszik és a közös men- helyen nevelik a gyereke­ket, leölik, aki nem ért egyet velük, bezárják a templomot, bevezetik a nőközösséget, és hasonlók. E tisztek különösen büszkék fejlett technikájára. A hold­rakétára, az U—2-es repülő­gépek és mesterséges hol­dak által a szocialista or­szágok felett készített felvé­telekre, atomfegyverükre, hírszerzésükre, a vasfüggö­nyön túli bizalmas termé­szetű információikra. Ezek az emberek abban is külön­böznek a sorkatonáktól és önkéntesektől, hogy szeretik a háborút. Az átlagameri­kai ugyanis nem szereti a katonásdit, és csak végső esetben tesz eleget ilyen irányú állampolgári köteles­ségének. Ez az amerikai átlagos fiatalember ugyanis fizikai­lag erős, kisportolt, egészsé­ges (egyelőre még megvizs­gálják, bírja-e a trópusi kö­rülményeket), de a mostoha Leültet minket a puha karosszékbe, amelyekben ezelőtt, még nem is olyan régen, a náci főkolomposok, Blaschke páciensei üldögél­tek. 1932 óta, megszakítás nélkül töltötte be Hitler házi fogorvosának tisztét. Bruck szintén helyet fog­lal az egyik karosszékben. Megtudjuk tőle, hogy ő szintén fogorvos, de régeb­ben vidéken élt és dolgozott, Käthe Häuserman pedig, akiért a diák elment, Blasch­ke professzor asszisztensnő­je, nála tanult, majd a se­gédorvosa lett. Ez még a nácik hatalomra jutása előtt történt. Neki később Käthe és nővére segítettek bujkál­ni, minthogy zsidó létére álnéven kellett élnie. Karcsú, magas, vonzó kül­sejű asszony lép be, kék kabátban, a fején kendő, amely alól kibuknak szőke fürtjei. — Kätchen — szólítja meg Bruck — orvosok vannak itt. A nő, minha nem is hallaná, sírva fakad. Dr. Bruck zavarban van, a kezét tördeli, — Kätchen, hiszen ők a barátaink! Bruck jóval alacsonyabb nála, de most úgy fogja ké­zen, mint egy gyereket és megsimogatja rajta a kék kabátot körülményekkel szemben nem elég ellenállóképes. A többsége afféle „gombnyo­másos” élethez szokott. Ott­hon évekig lépcsőt sem lát, csak liften jár — kétségbe- ejti hát, ha dombot kell Vietnamban rohamozni. Nem gyalogol. Kora gyermekko­rától iskolába is autón jár — felháborodik tehát, ha vizenyős, hepehupás terepen tízkilométereket kell esetleg menetelnie. Megszokta, hogy mindent telefonon, levélben intéz, el­keseredik hát, ha Vietnam­ban senki sem foglalkozik ügyesbajos dolgaival, az otthoniakkal, ha késik a posta, ha akadozik az ellá­tás. Megszokta a golfot, az amerikai futballt, a televí­ziót, a képes magazinokat, az Egyesült Államokban el­terjedt játékokat és időtöl­tést. A nagy táborokban — Da Nangban, An Kheben, Bien Hoaban igyekeznek ezeket a szükségleteket le­hetőleg kielégíteni. De még ez is nehézségekbe ütközik, és mihelyt harci helyzet áll elő, mindez megszűnik, ami egymagában is határta­lanul gyötri az amerikai ka­tonákat. Nem is szólva ar­ról, hogy emellett lőnek is rájuk. Magában az Egyesült Ál­lamokban, egészen az ameri­kai csapatoknak tömeges Vietnamba küldéséig, a po­litikai élethez nem szokott, egyoldalúan tájékozott át­lagos közvélemény roppant keveset tudott arról, mi történik Vietnamban. Az emberek félfüllel hallottak róla, hogy „valami sárgák között folyik egy kis gyar­mati rendcsinálás”, de nem több ennél, Johnson elnök több ízben kijelentette új­ságírók kérdésére, hogy az Egyesült Államoknak két­ségtelenül vannak bizonyos veszteségei Vietnamban, de egy meleg nyári vasárna­pon az országúti balesetek több áldozatot követelnek Amerikában, mint egész Vietnam. Ez a magabiztos hang megnyugtatta azokat is, akik erre rászorultak. Az átlagamerikai ugyanis köny- nyen belenyugszik, hogy ő amúgy sem láthatja meg a szélesebb nemzetköri össze­függéseket, azért választ Amerika elnököt, hogy ve­sződjön az ilyesmivel. Még a Vietnamban partraszálló amerikai csapatoknál is ta­pasztalható volt egy ilyen hangulat: gitárt, harmoni­kát, sporteszközöket vittek magukkal a várható unal­Ez a két ember a fasiszta rendszer ellentétes pólusain helyezkedett el. Az asszony kivételezett helyzetet élve­zett, azok közé tartozott, akik Hitler szolgálatára vol­tak rendelve. A férfi pedig törvényen kívül álló, üldö­zött ember volt, akit ennek a nőnek a családja támoga­tott. A sokszínű, gazdag, vál­tozatos élet nem vetette alá magát azoknak a törvények­nek, amelyeket a nácizmus írt elő számára. Käthe Häusermannal be­szélgettünk. Közvetlenül és őszintén viselkedik. Har­mincöt éves, vőlegénye taní­tó, most altiszt és valahol Norvégiában van, már rég­óta nem kapott hírt róla. Blaschke professzor felaján­lotta neki, hogy repüljön el Berchtesgadenbe, de nem ment vele, mert a ruháit elásta Berlin környékén, hogy megmaradjanak, ha a házuk a Pariser Strassen rombadőlne, vagy leégne és kár lett volna itthagyni őket. Elmesélt nekem né­hány apróságot is Hitlerről és a Göbbels családjáról. De ezekről a dolgokról később beszélgettünk. {Folytatjuk) más hónapok színesítésére. A vietnami valóság azon­ban gyorsan ' kijózanította ezeket a vidám fickókat. Sokszor már a partraszállás napján a Nemzeti Felszaba­dítás! Front aknatüzébe ke­rültek, és örültek, ha futás közben el tudták dobni ze­neszerszámaikat. S az ő ta­pasztalataik, valamint a Veszteséglisták megnöveke­dése nyomán lassan beszi­várog az amerikai közvéle­ménybe is a felismerés: Vi­etnamban valahogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt nekünk itthon elmondják. Ennek az alkoholmámor utáni kedvetlen hangulat­nak adott hangot az ismert amerikai újságíró, Walter Lippmann — azóta is sokat idézett — az átlagamerikai színvonalára leszállított mondásával: „Akárhány amerikait viszünk is Ázsiá­ba, az ázsiaiak mindig töb­ben lesznek ott, mint az amerikaiak”. Sínnek nyomán 3 szak- szervezetek bérharcai, a fe­keték polgárjogi mozgalmai mellett, harmadik erőként felsorakozott a kormányzat­tal szemben a vietnami há­ború amerikai ellenzőinek tábora. Tudósok, humanis­ták, politikusok, forradal­márok, egyszerű békebará­tok, hozzátartozók mellett e mozgalomnak a nagyobb egyetemeken, főként az SNCC és az SDS diákszer­vezetek tagjai között van jelentősebb visszhangja. Ez érthető is. Ezeken a helyeken mégis nagyobb számban vannak olyan pro­fesszorok és ifjak, akik szé­lesebb horizontot tudnak át­tekinteni, nem szajkózzák a televízió frázisait. Látják tehát, hogy az Egyesült Ál­lamok itt a maga szempont­jából kilátástalan, súlyos megszégyenüléssel végződő kalandba bonyolódott, és kiutat keresnek e helyzet­ből. A műszakilag és fizikai­lag is elitnek számító egye­temistákat ezenkívül fenye­geti a behívás is. Ma már legtöbbnek van olyan hozzá­tartozója, barátja, osztály­társa, aki személyes tapasz­talatok alapján számolhatott, be arról, mi van valójában Vietnamban. S e szépremé­nyű, gazdasági, társadalmi, politikai karrierre váró if­júnak semriü kedve nincs ahhoz, hogy elessen 12 ezer kilométerre Amerikától, egy ködös, tartalmatlan eszmé­nyért, vagy nyomorékul, va­kon, maláriásan térjen haza Amerikába, ahol a fő tör­vény: az erős győz, a gyenge elbukik. Ilyen fiatalok égetik el katonai behívójukat Ameri­kában, ilyen katonák tagad­ják meg a vietnami harcté­ren, hogy rohamra indulja­nak a Vietkong ellen. Mert az egységtől, a támaszpont­tól elvágva, az áthatolhatat­lan sűrűség előtt, a Nemzeti Felszabadítási Front füzé­ben hamar feledésbe megy a gyermekkorban a csillagos zászló előtt naponta tett eskü, hogy helyet adjon a teljes erkölcsi összeomlás­nak. A fogságba kerülő amerikai katonák többsége tehetetlen, szánalmas roncs­ként adta meg magát a le­nézett „sárgáknak”. Néha kis vietnami gyerekek ejte­nek fogságba ilyen össze­roppant, csapattestüktől el­szakadt, fizikailag óriási, erkölcsileg azonban semmi­vé lett amerikai katonákat. Mindennek jelentőségét ez idő szerint még nem szabad eltúlozni. Kevés ez ahhoz, hogy megállítsa a gyilkoso­kat. Csirája lehet azonban egy mozgalomnak, amely a vietnami nép által a rab­lóhadseregre mért csapások nyomán a háború befejezé­sére, a csapatok kivonására kényszeríti majd az ameri­kai kormányt. Következik: A B—52-esek tündöklése és nyomora. Máié György Üdvözlő távirat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság namzeti ünnepe alkalmából A TASZSZ pekingi jelentése a „vörösgárda“ követelései fői Hitler végnapjai — mítosz nélkül Fordította: Kiss Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents