Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-27 / 228. szám
Készülődés a franciák eilen Közelebb a bent maradáshoz Jelentések a vasárnapi sporteseményekről A labdarúgó NB I vasárnapi fordulói közül a Dunaújváros pontszerzése* s a salgótarjániak hazai, nagyarányú veresége számít meglepetésnek. Érdekes, hogy a várakozással ellentétben a Ferencváros és a DVTK is biztosan szerezte meg a győzelmet. Ezzel az FTC továbbra is tartja második helyét, a DVTK pedig felzárkózott a középmezőnyhöz. Az NB I B-ben a Nyíregyházi Spartacus legyőzte a Komlói Bányászt, de a riválisaik is jól szerepeltek — s így a nyíregyházi csapat nem tudott előbbre jutni a táblázaton. Az NB in-ban a Nyíregyházi VSC szerepelt legjobban a szabolcsiak közül — döntetlent ért el Debrecenben. Mátészalka és Kis- várda egyaránt vereséget szenvedett. A megyei I. osztály egyik legnagyobb meglepetése. Nagyhalász súlyos veresége. Ugyancsak váratlan, hogy a Záhonyi VSC is mindkét pontot megszerezte riválisától, a Tiszalöki HSC-nek a pályáján. A* NB I. eredméuyei DVTK végig irányította a játékot, rászolgált a győzelemre. Bp. Honvéd—Salgótarján 4:1 (1:1). Salgótarján, góllövő: Tichy, Taliga, Komora (2), Tóth K. A 62. percben Vertig megrúgta Nagy Györgyöt, s a játékvezető kiállította. Szünet után lényegesen jobb volt a Honvéd, s megérdemelten győzött. NB I Dunaújváros—Bp. Vasas 0:0. Dunaújváros. A hazaiak nagy becsvággyal küzdöttek, s megérdemelten szerezték meg az egyik pontot. Győr—Újpesti Dózsa 1:1 (1:1). Győr, góllövő * Szalu, Káposzta. A sportszerű, változatos mérkőzésén igazságos eredmény született. , Tatabánya—Dorog 4:1 (3:1). Dorog, góilövo: Menczel (2), Virágú, Szabó, Horváth. A 29. percben egy összecsapás során Liku agyrázkódást szenvedett, s szünet után mezőnyjátékos védte a dorogi kaput. Ferencváros—Pécs 3:6 (2:0). Népstadion, góllövö: Albert, Szőke, Móricz (öngól). Az 55 percen át — Karába rosszul lett, s kiállt — io emberrel játszó FTC biztosan nyert. Diósgyőr—Csepel 2:0 (2:0). Diósgyőr, gollövő: Yass, Szurgent. A Nyíregyházi Sp Bányász Ifyíregyháza, 2500 néző, vezette: Magyar Zoltán. Spartacus: Piltsuk—Divinyi, Siska, Ignéczi—Csürke, Pongó— Harcsa, Kovacsics, Balogh, Papp, Aranyi. Edző: Móré János. Komló: Buus—Kelemen, Kúppert, Lazaridisz—Bánfalvi, Csordás-Szigeti, Petz, Garai Seema- jer, Bodai. Edző: Szőcs János. ii. perc: Változatos játék után az első, igazán veszélyes hazai támadás végén Balogh ügyesen ugrott ki a védők közül, de jó helyzetben a lövés pillanatában ír. egperdült előtte a labda, s kapu mellé suhant. 13. perc: Komlód támadás elől Divinyi hazaadással tisztázott, s Piltsuk minden tudására szükség volt, hogy tisztázni tudjon. 45. perc: Megszületett a mérkőzés egyetlen gólja. Kovacsics Csürke labdájával indult meg a kapu felé, majd kapura lőtt, a labda a kapufáról Buus kezét érintve Aranyi elé pattant, aki hálóba továbbított, 1:0. Szünet után változatos küzdelemmel folytatódott a 2 áték. Mindkét kapu előtt adódtak meleg helyzetek. Az utolsó húsz percben erősen feljött a Komlói Bánvász, de a sokszor öníelál- dozóan játszó Spartacus védelem meg tudta akadályozni az egyenlítést. A találkozó mindvégig igen nagy iramú, küzdelmes játékot hozott: a Spartacus különösen a?. első félidőben játszott jól. ekkor jelentős mezőnyfölényhez is jutott. A nyíregyházi együttes után vezetéshez jutottak a hazaiak, l :0. 70. perc: Jakab szabályos gólt ért el, melyet a játékvezető a hazai partbiró megkérdezése után nem adott meg. 80. perc: Kavarodás támadt a szálkái kapu előtt, melynek végén a Honvéd csatárai hálóba juttatták a labdát, 2:0. Az eléggé gyenge iramú találkozón a mátészalkai csapat erősen megérezte Vékony és Sus- tyák hiányát, de a tartalékosán pályára lépett csapat nem okozott különösebb csalódást. A miskolci együttes jobban használta ki gólhelyzeteit, s győzelme megérdemeltnek mondható. További NB III-as mérkőzések: D. Honvéd—Ormosbánya 0:0, DEAC—Somsály 1:1, Rudabánya— D. Elektromos 1:0. Kazincbarcika —Miskolci EMTE 5:1, Hatvan— Edelény 1:0. I. Vasas 19 12 7 — 49:19 31 2. FTC 19 11 4 4 45:25 26 3. Honvéd 19 12 2 5 38:25 26 4. Tatab. ^ 19 9 5 5 32:14 23 5. U. Dózsa 19 8 6 5 48:27 22 6. Pécs 20 6 10 4 23:25 22 7. Győr 20 8 6 6 21:23 22 8. DVTK 19 7 3 9 20:22 17 9. Csepel 19 6 5 8 21:30 17 10. MTK 19 6 4 9 18:32 16 11. SBTC 19 5 4 10 18:30 14 12. Dunaújv. II 3 7 15:23 13 13. Ózd 1:1 4 3 1: 33:47 11 14. Dorog 19 1 6 12 16:40 8 NB III 1, Ormosbáuya 23 15 4 4 50:20 34 2. M. Honvéd 23 12 6 5 47:24 30 3. K.-barcika 23 10 8 5 26:20 28 4. Rudabánya 23 10 6 7 24:22 26 5. D. Elektr. 23 9 7 7 33:20 25 6. D. Kinizsi 23 11 3 9 36:27 25 7. Somsály 23 10 4 9 36:31 24 8. M.-szaika 23 8 8 7 37:37 24 9. MEMTE 23 8 6 9 32:34 22 10. Edelény 23 9 4 10 24:27 22 11. D. Honvéd 23 8 6 9 27:34 22 12. Hatvan 23 9 3 11 34:42 21 13. DEAC 23 7 5 11 38:40 19 14. Egercsehi 23 8 3 12 25:32 19 15. Kisvárda 23 4 7 12 24:53 15 16. NYVSC 23 3 6 14 19:44 12 dríaca« — Komlói 1:0 (1:0) játékosai igen nagy becsvággyal küzdöttek, több veszélyes támadást vezettek, mint volt NB I-es ellenfelük. Győzelmük megérdemelt. A két pontot annak Is köszönhetik, hogy szünet után, amikor Komló erősen feljavult, a hátsó alakzatok nem vesztették el fejüket, s meg tudták akadályozni a vendégek rohamait. A Spartacus minden játékosa dicséretet érdemel a lelkes játékért. A vendégek közül Buus, Ruppert, Szigeti és Garai játéka tűnt ki. Magyar Zoltán játékvezető higgadtan, igen jól vezette a találkozót. További NB I B-s eredmények: BVSC—Miskolci VSC 1:1, Ganz- MAVAG-MAV DAC 1:1, Budafok —Kaposvár 2:0, Szombathely- Egyetértés 1:0, Székesfehérvár— Egri Dózsa 1:1, Szeged—Debrecen 1:0. NB I B 1. BVSC 22 11 1 4 32:22 29 2. DVSC 22 11 5 6 30:27 27 3. Oroszt. 22 8 9 5 23:17 23 4. Szeged 22 12 1 9 40:31 25 5. Eger 22 10 5 7 32:37 25 6. MA VÁG 22 9 5 8 31:25 23 7. Budafok 22 9 4 9 35:28 22 8. Kom'ó 22 8 6 8 36:29 22 9. Szállítók 22 6 9 7 17 :27 21 10. Székesfv. 22 8 4 10 26:25 2a 11. Szombatin 22 5 10 7 30,:31 20 12. MVSC 22 5 10 7 24:35 20 13. Egyetért. 22 6 7 9 25:23 19 14. MÁV DAC 23 5 9 8 25:28 19 15. Nyíregvh. 2" 8 3 11 21:32 19 16. Kap. H. I 5 6 11 22:44 16 Záhony és Nagyhaláss öl ponttal vezet A megyei I. osztályú bajnokságban Záhony és Nagyhalász jelenleg öt ponttal vezet a bajnoki táblázaton, s a két együttes már biztos NB III-as csapatnak látszik, annak ellenére is, hogy a harmadik helyezett Nyírbátori Dózsa egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A jelek szerint az egyaránt 29 pontos Nyíregyházi Kinizsi és Tiszalök számára nagyon nehéz lesz versenyben maradni a harmadik helyért. A Nyírbátori Dózsa mellett — épp a Kinizsit legyőző — Nagykálló a nagy esélyes, hogy harmadikként feljuthasson az NB III-ba. A kiesés elkerüléséért változatlanul nagy harc folyik, eddig talán csak Ibrány helyzete látszik végleg súlyosnak, s érdekesség, hogy 12. helyezett Nyíregyházi Dózsa és a 13. Nyírmada is veszélyes zónában van. Eredmények: Fehérgyarmat— Baktalórántháza 2:0. <• Tiszalök— Záhonyi VSC 1 :2, Balkány—Nyíregyházi Dózsa # :2, Vásárosna- rnény—Nyírbogdány 2:0, Nyírmada—Rakamaz 2:2, Ibrány—Nyírbátori Dózsa 2:2, Nyírbátori Spartacus—Nagyhalász 5:2(1!!). MEGYEI I OSZTÁLY 1. Záhonyi VSC 25 15 7 3 46:19 37 2. Nagyhalász 25 17 3 5 63:27 37 3. Nyb. Dózsa 24 14 4 6 48:25 32 4. Nagykálló 25 14 4 7 36:22 32 5. Nyh. Kinizsi 25 11 7 7 31:22 29 6. Tiszalök 25 12 5 8 34:26 29 7. Nyh. Honvéd 24 9 7 8 40:32 25 8. Nyb. Spart. 24 10 4 10 36:37 24 9. Rakamaz 23 9 6 8 27:31 24 10. F.-gyarmat 25 10 4 11 21:25 24 11. Balkány 24 10 3 11 36:30 23 [2. Nyh. Dózsa 24 5 10 9 18:28 20 13. Nyírmada 24 6 7 11 25:36 19 L4. B.-háza 25 4 10 11 30:42 18 L5. Nyírbogdány 24 5 6 13 17:38 16 L6. V.-namény 24 6 3 15 25:50 15 17. Ibrány 24 3 4 17 12:55 10 Nyh. Sp. II. 26 14 3 9 65:40 31 Asztalitenisz NB II: Ny. Petőfi—OSC 12:8 Nyíregyházán került sor az NB n-es férfi csapatbajnoki mérkőzésre, melyen á nyíregyháziak Lipcsey nélkül kiálló csapata biztosan szerezte meg a két pontot. A Petőfi győzelmeit Karsai (4). Vajda (3), Molnár, Czétő (1—1), a Karsai, Vajda páros (2) és a Czető, Molnár "páros (1) szerezték. Az NB II. eseményei Debrecen, 500 néző. NYVSC: Hegyes—Fenyvesvöl■ gyi, Gyuricska, Jónás—Szabó, Szakács—Simon, Varga, Sorbán, Mursa, Román I. 1. perc: Gyors hazai támadás után Virágh közelről a hálóba lőtt. 2. perc: Román I. elfutott, _ s futtából a hosszú sarokba lőtt '4! perc: A nagy lendülettel támadó nyíregyházi csapat vezetéshez jutott; formás támadás végén Szabó helyezte a labdát védhetetlenül a hálóba, 2:1. 10. perc: Újabb nagyszerii NYVSC támadás futott a Kinizsi kapuja felé, melynek végén Simon. volt eredményes, 3:1. Szovjet sikerek a tornász VB-n Vasárnap a szerenkénti döntőkkel befejeződött Dortmundban a tornász-világbajnokság. Délelőtt a férfiak, este pedig a nők küzdelmére került sor. E napon is a szovjet versenyzők szerepeltek különösen jól; öt aranyérmet szereztek a szerenként döntők során. Különösen a női számok hoztak meglepetést. A közvélemény ugyanis a csehszlovák Caslavská újabb sikereire számított, de e számításokat keresztülhúzta a 17 éves szovjet Kucsinszkaja, aki három számban megnyerte a világbajnokságot. A magyarok közül Ducza Anikó gerendán tudott betörni a legjobbak közé, s értékesnek mondható helyezést szerezni. A szerenkénti döntő eredményei: Férfiak, talajon' világbajnok: Akinori Nakajama (Japán) 19,400, 2. Endo (Japán) 19,375, 3. Menicheli (Olaszország) 19.300. Lólengésben világbajnok: Cerar (Jugoszlávia) 19,750, 2. Voronyin (Szovjetunió) 19,325, 3. Kató (Japán) 19.125. Gyűrűn világbajnok: Mihail Voronyin (Szovjetunió) 19,750, 2. Nakajama (Japán) 19,^00, 3. Menicheli (Olaszország) 19,475. Lóugrásban világbajnok: Haruhiro Nacsuda (Japán) 19.425, 2. Kató (Japán) 19,325. Korláton világbajnok: Szergej Diamidov (Szovjetunió) 19,550, 2. Voronyin (Szovjetunió) 19.*00, 3. Cerar (Jugoszlávia) 19.350. Nyújtón világbajnok: Nakajama (Japán) 19,675. 2. Endo (Japán) 19,600, 3. Micsukuri (Japán) 19,425 ponttal. Nők, lóugrásban világbajnok: Vera Caslavská (Csehszlovákia) 19,583, 2. Barth-Zuohold (NDK) 19,399, 3. Kucsihszkaja (Szovjetunió) 19,316. Korláton világbajnok: Kucsinszkaja (Szovjetunió) 19,616. 2. Ikeda (Japán) 19,566, 3. Micsukuri (Japán) 19,516. Gerendán világbajnok: Kucsinszkaja (Szovjetunió) 19,650. 2. Caslavská (Csehszlovákia) 19,333, 3. Petrik (Szovjetunió) 19,250. 4—5. Ducza Anikó (Magyarország) és Ikeda (Japán) 19.236. Talajon világbajnok: Kucsinszkaja (Szovjetunió) 19.733, 2. Caslavská (Csehszlovákia) 19,683. 3. Druzsinyina (Szovjetunió) 19,666 ponttal. Lengyel Éva ötödik lett Odesszában Ogyesszában az ifjúsági, atlétikai Európa-játékokon, mint hírt adtunk arról, a nyíregyházi Lengyel Éva is helyet kapott a magyar női válogatottban. A nyíregyházi versenyző a játékok során gerelyvetésben az ötödik helyet szerezte meg 45,64 méteres dobásával. Helyezése értékesnek mondható, bár érdekességként megjegyezzük, hogy ha idei jó átlagteljesítményét megdobta volna — 49 méter körül van ez — úgy bronzérmet szerezhetett volna. Súlyemelés : Kőszegi országos vidéki bajnokságot nyert Kőszegi István, a Nyíregyházi Kinizsi ifjúsági súlyemelője kitünően szerepelt Budapesten, az országos, vidéki ifjúsági bajnokságon. A pehelysúlyúak. küzdelmében nagyszerű versenyzéssel 255 kg-os összteljesítménnyel (75, 75, 105) országos ifjúsági bajnokságot nyert. Bajnoki címével jogot nyert, “hogy részt vegyen az ifjúsági magyar bajnokságon is. Egereseit!—Kis várda* Vasas 4sl (0:0) Egercsehi, 500 néző. Kisvárda: Hajóka—Kozma, Jer- kus. Sum—Dusinszki, Károly— Péter, Herczegh, Darvai, Juhász, Nagy. 49. perc: Tömörülés támadt az egercsehi kapu előtt. Herczegh kapufára lőtte a labdát, ahonnan visszapattanva Juhász elé perdült, aki nem hibázott, 0:1. 55. perc: Egy 22 méteres beadás a kisvárdai kapus mellett a hálóba hullott, 1:1. 61. perc: Mintegy 25 méteres hazai szabadrúgás nyomán a labda a kapu közepén jutott a léc alá, 2:1. 64. perc: Egy előrevágott labdára kifutott a Vasas kapusa, a labda fölé rúgott, s így a közép- csatár akadálytalanul guríthatott az üres kisvárdai kapuba, 3:1. 71. perc: A hazaiak jobbszélsője egészen lehetetlen szögből, az alapvonal mellől kapura lőtt, s a labda a kapufa és a kapus között csúszott be a hálóba, 4:1. Érdekes, hogy a kisvárdai csapat az aránylag súlyos vereség ellenére sem játszott rosszul, vereségét elsősorban nagy kapushibáknak köszönheti. Miskolci Honvéd — Mátészalkai MEDOSZ 2:0 (1:0) Miskolc, 500 néző: MEDOSZ: Utassy-Bede, Rózsa, Szabó H.—Huszti. Vánczku—Király. Gállfy, Jakab, Csizmadia, Uzonyi. 5. perc: Súlyos védelmi hiba Kézilabda : Egy döntetlen egy vereség A Nyíregyházi Kinizsi NB Il-es férfi és női kézilabdacsapata egyaránt idegenben játszott bajnoki mérkőzést. A férficsapat szerepelt eredményesebben, ugyanis haza tudta hozni tartalékosán is, a mérkőzés egyik pontját Miskolcról. A nyíregyházi női csapat jó kezdet után szenvedett vereséget. Nyíregyházi Kinizsi—Miskolci ÉMTE 16:16 (8:6). Fériimérkőzés. Kinizsi: Kollár—Szabó 1., Babolcsi, Szabó II.. Félegyházi, Olmann, Kereső, Mo- ravecz. Az Újhelyi és Fekete nélkül kiálló nyíregyházi együttes a várakozásnak megfelelően szerepelt. A játék alacsony színvonalú volt, s a Kinizsi pontszerzése értékesnek mondható a kiesés ellen küzdő, s végig túl keményen játszó hazaiak ellen. A szabolcsiak góljait Babolcsi (5, kettőt 7 méteresből), Olmann (4), Félegyházi. Szabó I. (3—3) és Szabó II (1) lőtték. Bp. Vörös Meteor—Nyíregyházi Kinizsi 11:6 (5:4). Női mérkőzés. Kinizsi: Nyeste— Kiss, Tálas, Szalay, G. Nagy E., G. Nagy É., Siska, Gulyás, Marik, Miskolczi. A hazaiak az első percben megszerezték a vezetést, de előnyüket Szalay egyéni játék után egyenlítette. Ezután a nyíregyháziak percei következtek; G. Nagy E. két góljával, majd Tálas újabb góljával 4:l-re húztak el. Ekkor 7 méteresből szépített az együttes, majd Szalay kétperces kiállítása megtörte a csapat lendületét. Ezt jól használta ki Meteor, s perceken belül egyenlített, s egygólos vezetést szerzett a félidő végére. Szünet után a Meteor irányította a játékot, s 10:4-re* húzott el. Ekkor G. Nagy E. hetesből szépített, majd Szalay lőtt újabb gólt, s ezután esett a hazaiak utolsó gólja, mely beállította a 11:6-os végeredményt. A mérkőzésen a nyíregyháziak átlagos teljesítményt nyújtottak, s a második félidőben nem tudtak ellenállni az ieen jól hajrázó fővárosi együttes rohamainak. (marik) Összeállították a magyar válogatottat Miként a műit héten, a labdarúgó-válogatott most is a Hotel Népstadionba vonnit be. ahol hétfőtől Illovszky Rudolf szövetségi edző vezetésével közösen készül a társaság a szerda esti újabb, ezúttal barátságos mérkőzésre, a francia válogatott ellen. Az őszi legnehezebb — Túlzás nélkül mondhatom, az ősz folyamán legnehezebb erőpróbája előtt áll a csapat — kezdte a beszélgetést Illovszky Rudolf, aki vasárnap a Dunaújváros—Vasas mérkőzést nézte végig. — Szerintem a francia futball az európai labdarúgás élvonalába tartozik. Labdakezelésük kitűnő, akárcsak az osztrákoké, szellemesen kombinálnak, miként a portugálok, s ha nem is fognak szorosan embert, mint például a németek, vagy a szovjet védők, gyorsaságuk lehetővé teszi, hogy a felületvédelemnek igen eredményes változatát játsszák. Csatársoruk villámszerű ellentámadásokat vezet, mindenekelőtt nagy kezdősebességu belső csatáraik révén. Persze, hibáik is vannak, elsősorban az, hogy legtöbbjük hangulatjá,tékos, küzdő- képességük pedig nem mindig kifogástalan. Összeállítás — A magyar csapat ösz- szeállítása? — Ugyanaz lesz, mint a dánok ellen volt Kivéve persze, ha az edzéseken megsérül valaki, vagy ha hétfőn délelőtt a fürdőben nem ér majd olyan meglepetés, mint a múlt héten Sípos esetében. Sipos különben teljesen meggyógyult, mégis Mátrait hagyom a védelem tengelyében. A Ferencváros játékosa ugyanis nagyszerűen játszott szerdán, azonkívül gyorsasága miatt különleges feladatot szánok neki, ám ez — már taktikai kérdés... Az viszont már nem, hogy Math észtől, Vargától és Molnártól frissebb játékot várok, a dánok ellen úgy láttam, mindhárman érezték még a korábbi sérüléseiket. A vasárnapi bajnoki mér. kőzések nyomát érzi egykét játékos. A legkomolyabb sérült Rene, aki orvosi megállapítás szerint ne«» nagyon valószínű, hogy játszhat. Ebben az esetben Korsós kerül a csatársorba, s vele a kezdőcsapat így alakulna: Szentmihályi — Káposzta. Mátrai, Ihász — Ma- thesz, Mészöly. Molnár, Varga, Albert, Farkas, Korsós. Rákosi ? Illovszky hétfőn, csak úgy, mint a múlt héten, sajtótájékoztatón válaszolt a magyar es a külföldi újságírók kérdéseire. Afféle előzetesként elmondta, hogy Rákosit szeretné visszavenni a keretbe, eltiltása ugyanis lejárt és a ferencvárosi játékos megígérte: nem követ el többet hasonló sportszerűtlenséget, s ezután még szorgalmasabb lesz. A franciák elleni találkozó után, még a budapesti magyar—osztrák előtt, egyébként több hírverő mérkőzést játszik a válogatott vidéken, nemcsak az A-csapat, hanem egy úgynevezett „vegyes B-együt- tes” is. Jászberénybe, majd Szekszárdra lá togatnak például, ahol Kocsist, Puskást, Dunai Il-t, s még néhány fiatal játékost külön is megfigyel az edző. Nem rejti ugyanis véka alá azt a szándékát, hogy a jövő évi mérkőzések során másokra is számit, mint akik jelenleg a keretben vannak. Mint mondta: a magyar labdarúgás élvonala nem 15 labdarúgóból áll. Teljes üzem a kupaküzdelmekben A sok hetes viszonylagos szünet után a hétien kupa- dömping lesz Európában. Teljes lendülettel megkez. dődnek a küzdelmek a BEK-ben, a KEK-ben, és a VVK-ban. A hét érdekessé, gei közé tartozik, Tiogy első ízben pályára lépnek a BEK és a KEK keretében a szovjet csapatok. A BEK-ben valamennyi mérkőzést szerdán bonyolítják le. Ekkor kerül sor az Internazionale—Moszkvai Torpedó találkozóra. A KEK-mérkőzéseket kedden és szerdán a WK- mérkőzéseket szintén kedden és szerdán bonyolítják le. Rangadók a hétvégi labdarúgó-műsorban A labdarúgó-bajnokság NB I. osztályában e hét végén csonka fordulóra kerül sor, mert a Pécsi Dózsa—Győri ETO találkozót a győriek kupamérkőzése miatt már korábban lejátszották, szombaton egy, vasárnap 5 mérkőzésre kerül sor. Szombaton: Csepel—Salgótarján. Csepel. Vasárnap: Ferencváros—MTK, Népstadion Újpesti Dózsa— Bp. Honvéd, Újpest, Úzdi Kohász—Dunaújváros, Ózd, Dorogi Bányász—Diósgyőri VTK Dorog, Tatabányai Bányász—Vasas, Tatabánya. A Győri ETO csapata hétfőn délelőtt különrepü- lőgépen elutazott Firenzébe, ahol szerdán este — magyar idő szerint 20,30 órakor a Fiorentina ellen játsza kupamérkőzését. 329 ezret fizet a totó 1. Győr—U. Dózsa X 1:1 2. SBTC—Honvéd •> 1:4 3. DVTK—Csepel í 2:o 4. Dunaújv.—Vasas X 0:0 5. Dorog—Tatabánya 2 1:4 6. FTC—Pécs í 3:0 7. Szeged—DVSC 1 1:0 8. Nyíregyh.—Komló 1 1:0 9. Szombath.—Egyetért. 1 1:0 10. Bp. Spart.—Bp. Előre 2 1:2 11. KISTEXT—Pénzügyőr 2 1:2 12. K. Kinizsi—PVSK X 0:0 13. Várpalota—ZTE 1 3:1 +1 14. Zala. Dózsa—Budai Sp. X 2:2 13 találatot 5 pályázó ért el. ezek nyereménye szelvényenként a nyereményilleték levonása után #8 720 forint. A 13 találatosok közül egy 13 plusz 1 találatot ért el, a nyeremény a jutalommal együtt a nyereményilleték levonása után 329 770 forint. 12 találatos szelvények száma 134 darab, nyereményük a nyereményilleték levonása után 1709 forint. 11 találatot 1784 fogadó ért el, ezek nyereménye szelvényenként a nyereményilleték levonása után 128 forint. 10 találatos szelvények száma 113 136 darab, nyeremény a nyereményilleték levonás után szelvényenként 26 forint. Az 1000 forinton aluli nyeremények kifizetésére október 1-töl, az 1000 forinton felüliekére október 6-tól kerül sor. Keleti csoport: Salgótarjáni Kohász—Békéscsaba 0:1, D. GÖCS —Szegedi VSE 2:3, Bp. Spartacus —Bp. Előre 1:2. Pénzügyőr— KISTEXT 2:1. Szolnoki MÁV- Miskolci Bányász 3:1, Nagybá- t.ony—Cegléd 1:0. Kiskunfélegyha- r.a—Borsodi Bányász 1:2, Kecskemét—Gyula 8:0, Jászberény— Szolnoki MTE 1:0. Nyugati csoport: Vasas Izzó- Autóbusz 1:0, Dombóvár—Veszprém 4:5, Pápa—Székesfehérvári MÁV 2:3, III. kér. TTVE—Győri Dózsa 1:1, Z. Dózsa—Budai Spartacus 2:2, Sopron—Mosonmagyaróvár 9:2. Kaposvári Kinizsi— PVSK 0:0, Várpalota—ZTE 3:1, Pécsi Bányász—Esztergom 1:0. Debreceni Kinizsi - Nyíregyházi VSt 4:4 (1:4) 35. perc: Wächter 23 méterről hazaadott az NYVSC csatórai elöl, s éles labdája saját kapujában kötött ki, 4:1 (öngól). Szünet után túl keménnyé vált a játék, mindkét oldalon több sérülés történt. Legsúlyosabban a nyíregyháziak kapusa Hegyes sérült meg, akit orrcsonttöréssel kórházba szállítottak. A 75. percben Vargát, az NYVSC csatárát leköpte a Kinizsi egyik játékosa. A nyíregyházi fiú ütésre lendítette a kezét, s a játékvezető kiállította. A debreceni Nagy II. mesterhármast ért el, s így 4:4 arányú döntetlennel ért véget a találkozó. Ha Bucz játékvezető erélyesen bíráskodik. úgy a nyíregyházi csapat biztosan nyerte volna meg a mérkőzést.