Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-18 / 221. szám
Hegedűs Géza: A tudományok poétája A százesztendős H. G. Wells Száz évvel ezelőtt született és húsz éve halt meg Herbert George Wells, akit nagyszámú olvasói mintegy bizalmasan becézve, egyszerűen Hágé Wellsnek neveztek. Ez az angol író sokáig világszerte példátlanul népszerű volt, tudományos igényű, de gyakran fantasztikus témájú regényei egyszerre tudtak versenyre kelni a klasszikusokkal is, a ponyvával is. Az utóbbi évtizedekben pedig mintha elfelejtették volna, még említés is alig esik felőle. Mostanában könyvesboltjainkban sok nevezetes könyve közül csak „A láthatatlan ember” kapható, s itt-ott néha „Az istenek eledelé”-nek néhány év előtti olcsó kiadása. És habár lehetséges, hogy egykori dicsősége némiképpen túlzott volt, egészen bizonyos, hogy a túl nagy népszerűségre következő — s nyilván csak átmeneti — el- feledtetés a túlbecsülésnél is indokolatlanabb. Most születésének századik évfordulója jó alkalom emlékének és jelentőségének újra felidézésére. Szegény gyermekként indult, nehéz körülmények között és példás szívóssággal szerezte meg, a pedagógus diplomával együtt rendkívüli nagy és sokoldalú műveltségét. Kitartóan kísérletezett az írás mesterségével, amíg áradóan gazdag képzeletvilágához kialakította vonzóan világos, nem egyszer a költőiséggel határos stílusát. Nagy tudása, mesélő fantáziája és irodalmi ihlete kezdettől mindvégig az emberségesség, a haladás, az értelem szolgálatában állt. Jó néhány esztendeig tartott, amíg az irodalom tudomásul vette. De még harminc éves sem volt, amikor tudományos fantasztikus regényeivel — elsősorban Az időgép-pel és A láthatatlan ember-rel világhíressé vált. Ettől kezdve a haláláig eltelő mintegy fél évszázad alatt a világirodalom egyik legtöbbet olvasott írója volt. Nagyon sokat és sokfélét írt. Regényeket és népszerű tudományos műveket vegyest. De nála a regények is a tudomány szolgálatában állnak és a tudományos tanulmányok is regényesen mozgalmasak. Legjellemzőbb műfaja a fantasztikus regény, amelyben mindig a tudomány, a technika, az emberi leleményesség végtelen lehetőségeit hirdeti. Ez a tudományosan megalapozott kalandosság az irodalomban Vernével kezdődik, és ma is világszerte kedvelt regénytípus. Verne ma is méltán népszerű az ifjúság körében, de Wells műveltebb is, költőibb is, ember- és társadalomábrázolónak is sokkalta nagyobb a tisztelt francia mesternél. Annyi bizonyos, hogy a tudományos— fantasztikus regény színvonalban máig sem tudta túlhaladni — sőt utolérni sem — H. G. Wells legjelentékenyebb műveit. A költőifantasztikus novellának pedig olyan nagy mestere, amilyenek legfeljebb a legnagyobb romantikusok voltak. Csakhogy Wells modernebb, emberségesebb és szociálisabb lelkiismeretű, mint a nagy romantikusok. A vakok völgye például egyike a világirodalom legszebb és legköltőibb fantasztikus elbeszéléseinek. De nemcsak a természet- tudomány lehetőségeinek költője volt, hanem a társadaloménak is. Nem egy regénye vagy regény formájú elmélkedése (például az egykor nagyon népszerű William Clissold* világa) tulajdonképpen politikai utópia az elképzelt, helyes társadalomról. Wells szocialistának mondotta magát, habár szigorú értelemben nem volt az. De józan és emberszerető humanizmusa a gyakorlatilag is a szocialisták szövetségesévé tette. Ha nem is értette pontosan a Nagy Októberi Forradalmat — rokonszenvvel, sőt népszerűsítőként állt a bolsevikok küzdelme mellé. El is utazott a forradalmi harcait vívó Oroszországba és világszenzációt jelentő interjúi csinált Leninnel. (G. B. Shaw egy életen keresztül irigyelte ezért a találkozásért Well- set.) Regényei és .regényformájú elmélkedései mellett számos kifejezetten ismeretterjesztő célú művet írt. Ezek közül legnevezetesebb egykötetes Világtörténet-e, és a biológia világának összefoglalása. (Ez utóbbit a híres természettudós Huxley — a regényíró Huxley apja — társaságában írta.) Sokan mondják — és némiképpen igazuk is van —, hogy Wells tudományát azóta meghaladta a fejlődés, utópiái részben megvalósultak, részben téveseknek bizonyultak. Ezzel az érveléssel indokolják, hogy a nagy népszerűségre hirtelen feledés következett. Kétségtelen, hogy aki a maga természet- tudományos vagy éppen társadalomtudományi műveltségét akarja növelni, annak H. G. Wells már alaposan megkopott. De a régi romantikusok tudása és világszemlélete még sokkal kopottabb, mégis változatlan gyönyörűséggel olvassuk Scott, Hugo vagy Jókai regényeit. Homérosz vagy Dante világnézete már csak történelmi emlék, de ki vonná kétségbe az Odüsszeia, vagy az Isteni színjáték mit sem halványodó nagyszerűségét és gyönyörűségét? Wells persze nem Homérosz és nem Dante, s nem tartozik a nagy romantikusok közé sem. De nagyon jó író. Nem az az érdekes, hogy érvényes-e még minden tudományos állítása. Az az érdekes, hogy változatlanul érvényes hite az emberben, a tudományban, érvényesek érdekes alakjai, izgalmasak képzeletének kalandos és mindig az emberségességre valló történetei, érvényes novelláinak finom költőisége. Az Időgép, A láthatatlan ember és még vagy féltucat fantasztikus regény, és főleg költői-kalandos novellái múlhatatlanul odatartoznak századunk első felének klasz- szikusnak mondható alkotásai, azok közé, amelyeket ha olykor időlegesen el is felednek, idővel szükségszerűen újra feltámadnak. És a születés százéves évfordulója alkalom is az indokolt feltámasztására. Estefelé Fülöp bekopogott hozzánk a szobába. Éppen csomagoltunk. — Hazautaznak az ünnep előtt? — Az éjfélivel —, mondta Géza, az egyik kollégám. — Az éjféli személlyel akarunk menni. Már szóltunk a feleségének. — Igen —, bólintott Fülöp. Ott állt az ajtónál, hajadonfőtt, kalapját a melléhez szorította. Az a ruha volt rajta, amiben egész nap a kertészetben dolgozott, csizmájára száradt a sáros föld. — Hát végeztek a munkájukkal? — Végeztünk —, mondja Miklós, a legfiatalabb közöttünk. Én meg éppen cigarettára akartam gyújtani. Kerestem a szivarkás csomagot az ablakpárkányon, az asztalon. Fülöp a zsebéhez kapott, megkínált a magáéval. Ö is rágyújtott. Állt ott és nézte, hogyan csomagolunk. Lassan fújta ki a füstöt, egy pernyét figyelt a cigarettáján, hogy mikor hamvad el. Markába szórta a hamut. — Az asszony mondta, hogy mennek —, szólt kö- hintve —, aztán gondoltuk, nálunk vacsorázhatnának... — Hirtelen körülnézett, hogy nem vesszük-e tolakodásnak. — Csak azért — folytatta szorongva —, mert Ratkó József: Harmadik Mert nem szentelte meg se pap, se jegyző apámék hitét, ágyát, a madárlátta szerelem vad bokrok alján tartotta nászát. S világgá indultak anyám forró méhéből előttem ketten. Én lettem a harmadik e törvénytelen, szép szerelemben. Harmadik lettem, akinek az a sorsa, hogy poklokat járjon, s dolga, hogy igazat tegyen e kacsalábon forgó világon. Hisz kell az igazság nagyon. Rúgott homlokú, félénk szegények szorongnak isten térdinéi — Szólaljon értük csillagos ének’ Mester Attila: Ezek a roskadt házak is eltűnnek egyszer Ezek a roskadt házak is eltűnnek egyszer Elfeledjük a vaksi aprócska ablakokat A szélütött kéményeket a deszkakerítést S a karonfogva tipegő anyókák Lépteit őrző csöpp tereket Lombhálók alatt nedves kavicson Sétálnak majd az alkonyi párok Nagyszírmú sárga virágok ágyai közt S a megszületett fény mint zuhogó patak árad Tártablakú tavaszi reggeleken Csak emlékeink kószálnak majd itt Hazajáró lelkek Beomlott pincékből szállnak fel éjjelente S beosonnak a kulcslyukakon. 465 műemlék megyénkben Vízimalom, barokk kastély Ybl tervei alapján (Tudósítónktól) A szabolcsi műemlékekről kérdeztük Polyvás Zoltánt, a műemlékfelügyelőség technikusát. Munkaköröm sokkal több meglepetéssel szolgált, mint eleinte gondoltam. Gyakorlatban látva a régi korok építkezéseit — például a dongaboltozat megoldását, — szinte csodálattal tölt el. Nem hittem volna, hogy ennyire érdekes és változatos lesz a munkám, noha a vasbeton korszakéban élünk. Elmondta: nemcsak Szabolcsban, Borsodban is végeznek restaurálási munkálatokat. A műemlékeknek három formáját különböztetik meg: műemlék, műemlék jellegű építmény és faluképi szempontú műemlék előfordulásokat. A megyében összesen négyszázhatvanöt. Az állam Szabolcsban negyedévenként több mint egymillió forintot fordít műemlékvédelemre, restaurálási munkálatokra, s ezt mintegy ötven-hatvan ember végzi. — Megyénkben általában templomok, lakóházak, kastélyok helyreállításán dolgozunk. Főleg romantikus és klasszikus stílusban építették a lakóházakat. A környék bővelkedik tatárjáráskori építkezésekkel, két helyen is egyidőben és folyamatosan tárnak fel kora középkori templomot: Csengerben és Szamostatárfalván. A rekonstruáló munkák során számos kripta, temetkezési hely napfényre került, ahová főleg a papokat, szerzeteseket temették. Kisebb vagyontárgyak, használati eszközök is előkerültek. Említésre méltó a túristvándi vízimalom, amelynek óriási fakerekét ma is forgatja a Túr vize, és őrli a gabonát. A műemlék egyben jelentős idegenforgalmi nevezetesség is. A legérdekesebb feltáró munkát a XVIII. századi barokk stílusú tuzséri Ló- nyai kastély jelenti. A kastélyt ugyanis Ybl Miklós tervei alapján kibővítették, im- pozáps freskók is találhatók benne. A freskók külön érdekessége, hogy Ybl Miklóst és Lónyait is megörökítették, valamint jól kivehetően látszik az eredeti alapépület és Képzőművészeink vázlatkönyvéből Rakamazl utca. Huszár István rajza az azt körülvevő park. Az egyik alak kezében pergament van, amin a tervrajzok is jól kivehetők. így az egész feltárási munkát a véletlen müemlékiség is elősegítette. A kastélyhoz különböző gazdasági építmények is tartoznak, melyek rekonstrukciója szintén folyamatban van. A lónyai kastély feltárása a tuzsériak szeme előtt távolabbi célokat és lehetőségeket is meglebegtet; a község új kulturális centruma itt épül majd ki. Orvosi rendelőnek* könyvtárnak, mozinak adják át a történelmi falakat. Egyes helyiségekből vendégszobákat alakítanak, valószínűleg alkotóház rendeltetéssel a szabolcsi művészek számára. A lónyai kastélyból tehát amolyan „kastélykombinát” készül. Lévai Bolond Szakonyi Károly: Vacsorán Fülöpnél — Ugyan hagyd már! — szólt rá Géza. ma már afféle ünnepi vacsora van. Búcsú előestéje... aztán az asszony a szárnyas-aprólékból csinált egy jó kis pörköltöt. Galuskával. Hát ez lenne, meg egy kis bor... Elhallgatott. Géza befejezte a csomagolást, felegyenesedett. — Nem akarunk mi alkalmatlankodni. — Nagyon kedves — mondtam én is —, igazán köszönjük. De ne zavartassák magukat. Fülöp feszengve állt közöttünk: — Az asszony is mondta... örült neki... Nem zavarnának. — Köhintett, újra a markába hamuzott. — Jól esne az asszonynak is, ha megtisztelnék a főzt- jét. Ketten vagyunk... Ö meg nem is iszik. Magamban nem szeretek borozni. — A vendéglőben akartunk vacsorázni —, mondta Miklós. — A a vendéglőben — élénkült fel Fülöp. — Mi jót tudnak ott enni? Ez a pörkölt meg... hát én megkóstoltam, mondom az asz- szonynak, hadd lássam, mivel várod a vendégeket... — Aggodalmasan tekintett ránk: — Akkor hát jönnek? — Szívest-örömest —, mondta Géza. S én is: — Ha már ilyen kedvesek, hogyne mennénk! Fülöp megigazította a kalapja karimáját. Láthatóan boldog volt. — Egy óra múlva kész lesz minden. Csak jöjjenek, ne is kopogjanak. Addigra én bezárom az állatokat, aztán ráérünk... Szódával szeretik a bort? — Kár belé —, mondta Miklós. — Akkor jó, mert akartam hozni szódát, de már nem volt. Éppen azon spekuláltam, hogy ha maguk szódával szeretik, hát honnan is kérjek egy üveggel. Amikor kiment a szobából, Miklós azt kérdezte: — Minek köszönhetjük ezt? — Hogy érted? — Miért hív meg minket az öreg? Gézával úgy véltük: kedvességből. De Miklós nem hitte. Nagyon fiatal volt és nem hitt a kedvességben, meg az önzetlenségben. Egészen vacsoráig azt fejtegette, hogy mindenki érdekből cselekszik. — Talán kérni akar tőlünk valamit? Azt hiszi, hogy ml tudunk tenni valamit az érdekében? — Ismerem és az embereket — hajtogatta Miklós. — Már ha valaki cigarettával kínál, akkor is várhatod, hogy számít rád legközelebb. Szeretem, ha tudom: mit miért. Már megtanultam. Nem tudtuk meggyőzni. A faluban hosszan harangoztak, aztán csend lett. Amikor besötétedett, átvágtunk az udvaron a felső házba. Tíz napot töltöttünk a faluban, geológiai méréseket végeztünk. Fülöpéknél találtunk szállást. Az udvarukban két ház állt, s a kisebbiket, amely egyetlen szobából és egy szűk előtérből állt, mindig kiadták. Odafönn a tágas konyhában terítettek. Fehér abrosz volt az asztalon, cseréptálban illatozott a zsíros, jószagú étek. Fülöp három üveg bort készített az asztalra. Mindjárt koccintással kezdtünk. A felesége alacsony, kövérkés asszony volt, az arca még piroslott a tűzhely melegétől. 0 nem ivott, de azért sebtiben a kötényébe törölte a kezét, megfogta az egyik poharat és felénk emelte tisztességből: — Hozta isten magukat* kedveseim! Kortyintottunk. Savany- kás bor volt. — ízlik? — kérdezte Fülöp. — Megteszi —, nevetett Miklós. — Jó tiszta bor —, mondtuk. — Ebben ugyan nincs belepancsolva semmi —, magyarázta büszkén Fülöp. — Elhihetik. Olyan tisztán van a pohárban, ahogy a tőkén termett. Az asszony kinálgatta a vacsorát; ő maga megvárta, míg mindannyian ettünk, merített ugyan tányérjába, de alig csipegetett váltig azt nézte, van e előttünk éteL Kenyeret metszett, biztatotti hogy együnk, mert sokat fő-< zött. Enyhén csípős volt a pörkölt, éppen ahogy kell cseppet marta az ember száját, jól esett nagyo
