Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-14 / 192. szám
Walter Kaufmanns Drága gólyák Ki minek a mestere ? A tv új országos vetélkedője — Szakmai tekintélyek a zsűriben — Folyik a felkészülés Bertolt Brecht: A kommunizmus dicsérete Mert ésszerű, mindenki érti. Könnyű is. Hiszen te nem vagy kizsákmányoló, megértheted. És jó neked, nézz utána alaposan. A tökfejnek tökfejűség, és a mocskosok számára mocskos, Ellenfele mocsoknak és butaságnak. Igen, gazság a kizsákmányolók szemében, Ámde mi tudjuk: Minden gazság végét jelenti. Nem ostobaság, de vége Az ostobaságnak. És nem is a rejtvény, De a megoldás. Egyszerű dolog, de nehéz Nyélbeütni. Görgeí Gábor fordítása Tíz évvel ezelőtt halt meg Bertolt Brecht német irő, költő és kritikus, a XX. század egyik legnagyobb drámaírója. is, hogy az országban az esztergályosok száma jelentős, mintegy 30 ezer, ebből körülbelül 13 ezer a fiatal. Körükben erős a Szakma Ifjú Mestere (SZIM) mozgalom, mely alapja lehet a versenynek. Az sem elvetendő szempont, hogy jól összemérhetők az eredmények. — Hogyan történik a jelentkezés? — A vállalkozó szellemű fiatalok az üzemi, városi, járási és megyei KlSZ-szer- vezeteknél jelentkezhetnek. Ehhez munkahelyi javaslat szükséges. A munkahelyek igazolják, hogy a jelentkezők rendszeresen teljesítik a tervet, jó a munkafegyelmük és selejtmentes munkát végeznek. — Említette, hogy az esztergályosok jó része megszerezte a SZIM jelvényt. Jelent ez valamit a pontozásban? — Hogyne, aki ifjú mestere már a szakmájának, az felsőbb kategóriába léphet, vagyis közvetlenül a területi versenybe kerül. Különben kieséses rendszerben bonyolítjuk a versenyt. Az országos döntőbe negyvennyolcán jutnak. Csepelről közvetítjük a legjobb tizen kettő „mérkőzését”. — Hogyan történik a közvetítés, nem túl hosz- szadalmas? — A döntő lebonyolítására öt adás keretében kerül sor, ez négyszer 90 perc és egyszer 110 perc egyenes adást jelentene. Az elődöntőkről és az üzemi döntőkről a Tv jelenti és a Tv-hír- adó számol be folyamatosan. Lehet, hogy egy-egy „mért kőzést” 3—4 részben is közvetítünk. Még az is elképzelhető, hogy más műsort is adunk közben, mert bizony az értékelés hosszadalmas művelet. — Kik lesznek a versenybíróság tagjai? — Az üzemekben a KISZ- bizottság szervezi és a szakoktatók bonyolítják a versenyt. A Magyar Televízió felkérte a zsűriben való részvételre Pataki Lászlót, a KISZ VB titkárát, aki valamikor szintén esztergályos volt, továbbá Horváth Edét, a Győri Vagon- és Gépgyár vezérigazgatóját. Még nem tudjuk, kik fogadják el meghívásunkat a műszaki egyetem forgácsoló tanszékéről. Meghívjuk a zsűribe a szakma egyik köztiszteletben álló képviselőjét és az ország egyik legjobb esztergályos szakoktatóját. — A zsűri értékelése alapján mit nyerhetnek a részvevők? — Oklevelet, az elődöntőbe jutottak, emlékplakettet azok, akik az országos döntőbe verekedték — pontosabban esztergálták — magukat... és a négy elsődíj : I. Pannónia motorkerékpár, II. szobaberendezés (12 000 forint értékben) III. Szigma tip. tv készülék, IV. Simpson, vagy Jawa Ideál Moped. Az üzemekben megindult az „edzés”. Úgy hallik, a szakoktatók, mérnökök, technikusok alaposan előveszik az ifjú versenyzőket, akik így készülnek fel arra, hogy — elméletben és gyakorlatban, — a korszerű szakmai ismeretek követelményei alapján majd összemérjék erejüket. Természettudományi tagozatok Nyíregyházán Természettudományi tagozatú osztályokat nyitnak az új tanévben a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban. Megyénkben ezek lesznek az első olyan tanuló- csoportok, ahol a választott tantárgyakkal behatóbban foglalkoznak majd a tanulók. A szakos oktatás érdekében szocialista szerződést kötött a gimnázium KISZ- szervezete több nyíregyházi üzemmel. A szerződésben gyakorlati támogatást kértek, amit ők műsoros esték megtartásával egyensúlyoznak. Az iskola épületében már folynak az átlakítási munkák. A biológia-kémia szakosok részére készülő laboratóriumok és előadótermek felszereléseit — ami huszonöt—harmincezer forint megtakarítást jelent — a diákok készítették. A szériáid szemléltető eszközök száma is megnőtt. Negyvenezer forint értékű szemléltető eszköz érkezett a szertárakba. Hátra van még a fizika-matematika előadóterem felszerelése. Fekete Gyufa: „A láíhaiaflan mai ifjúság“ Walter Kaufmann 1924- ben született Berlinben. A nácizmus elől Ausztráliába menekült, s itt utcai fényképészként, dokkmunkásként, matrózként kereste kenyerét. A háború idején kezdett írni, több regénye, elbeszélése jelent meg, s mindezeket számos európai nyelvre lefordították. Jelenleg a Német Demokratikus Köztársaságban él. A kisfiú, aki még nem volt egészen ötéves, körülsétált a parkban és öntudatos büszkeséggel mutogatott a virágokra. — Az piros, ez kék, az sárga, az meg lila — mondta a fiatal nőnek, aki egy gesztenyefa árnyékába húzódva ült a pádon. Rá- mosolygott a kisfiúra, ki a bíztató mosolyt látva odatelepedett mellé a padra, s állhatatos pillantással fürkészte. — Nos, mit nézel? — kérdezte a lány. — Téged, Káté — felelte a gyerek, csak azért, hogy ezzel is megnyújtsa a meleg szeretet, bizalom perceit, hogy élvezze ezt az érzést, amely mindig átjárta őt, ha Káté elvitte sétálni, nyugodt és elegáns otthonukból, ahol mama uralkodott fenségesen. Káté átfogta a vállát, engedte, hogy nekitámassza a fejét és belecsókolt puha fürtjeibe. Amikor az idő hűvösebbre fordult és a szél felkap- dosta a leveleket, a lány felállt, kézenfogta őt és a park kijárata felé vezette. A kisfiúnak úgy tűnt, hogy Kate most valamilyen kellemes emléket idéz fel magában. Sötét szemei elgon- dolkodónak tűntek, de ajkai szélén egy kis mosoly játszott. Hogy meghízott az utóbbi időben — gondolta a gyerek. Ügy látszik igaz, amit mondanak, hogy egy kisfiúcska növekszik benne. De mindez mégis különös és ijesztő dolog, még elképzelni is, hogy oly sokáig tartózkodik ott bent a sötétben. Emlékezett rá, amikor az édesanyja megmondta neki: „Kötnek kisbabája lesz”, de amikor ő tovább kérdezősködött, hozzátette: „Nem, veled egészen más volt a helyzet. Egy gyönyörű szép, hófehér gólya tett le téged az ablak- párkányunkra.” — Káté — szólalt meg — hogy lehet, hogy engem a gólya hozott, a te kisfiad pedig tebenned van? — Azért van így — felelte Káté kis mosollyal, melyet alig színezett ót a Van egy jó ismerősöm, makacs vitatkozó. Nehogy a továbbiakat írói kitalálásnak véljék, elárulom majd, kicsoda az illető. Mélyreható vitákat szoktunk folytat, ni egymással, például a mai ifjúságról. Régebben engem ez a téma nemigen izgatott, de ahogy szaporodnak az éveink, úgy nő érdeklődésünk az ifjúság iránt — nyilván nem oktalanul. Előrebocsátom: én nagy híve vagyok a mai ifjúságnak. Be kell vallj am, nem egészen érdek nélkül; mint tudják, az író fél szeme állandóan az utókoron, és — tetszik, nem tetszik — a mai ifjúsággal kezdődik az utókor. Eleinte nem vettem ezt kellőképpen számba, csak mostanában kezdtem eszmélni, látván, hogy némely tapasztaltabb író kollégám minden adódó alkalommal védelmébe veszi, keblére öleli és teljes együttérzéséről biztosítja a mai ifjúságot. Én is nagyra becsülöm most már, és ezúttal sem mulasztom el az alkalmat, hogy nagyra becsülésem hangoztassam is. Vállalva akár a népszerűtlenséget — mint az alábbi esetből látni fogják. Amikor szóban lévő jó ismerősömmel leértünk g lépmeghökkenés — mert a te édesapád gazdag, az én kisbabám apja pedig szegény. — És a gólyák nagyon drágák? — Ügy van — mondta Káté —, nagyon drágák. Hirtelen sietős léptek dobogását hallotta a hátuk mögött. Megfordult, majd Káté is, s észrevették, hogy egy széles vállú, magas férfi közeledik feléjük. Gyűrött sapkát viselt, kopott bőrzekéjének ujja alig ért tovább a könyökénél. — Mit akar ez a bácsi? — kérdezte a gyerek. Káté nem felelt, csak elengedte a kezét. A kicsi úgy érezte, mintha elhajították volna. Káté ijedt arckifejezése még jobban megrémítette, halálos csendben figyelt. — Káté — szólalt meg a férfi, amikor hallótávolságon belül került, — hála a sorsnak, hogy megtaláltalak. — Mi történt — sürgette a lány izgatottan. — Heint letartóztatták és Erwint is. A rendőrség ott járt a szobában, mindent felforgattak, s elvitték a könyveket, meg a röpirato- kat. — Mit tehetünk? . 1 A férfi arca megkeményedett, szemei összeszűkültek. — Azonnal menekülnünk kell. Most. Ebben az órában. — Az én állapotomban? Hogyan? — Át kell jutnunk a határon. Vidd haza a gyereket és légy itt újra félóra múlva. Siess! r — Képtelen vagyok ilyen gyorsan... — Meg kell próbálnod! A fiúcska kitépte magát Káté kezéből, amikor az megindult vele hazafelé. Mérges tekintettel nézte a férfit. — Nem szeretlek téged — mondta. — No, gyere gyorsan kicsikém — bíztatta Káté. Nehezen, vonakodva megindult a lány után. A bőr- zekés férfi csak állt a virágágyak között és nézett utánuk. — Visszamész hozzá? — kérdezte a kisfiú a lányt. — Igen kicsikém. — Engem már nem szeretsz? — Természetes, hogy szeretlek. Tudod, milyen nagyon közel állsz hozzám. csőn, a fiatal pár vagy húsz lépésnyire előttünk haladta folyosón, s a fiú éppen megrúgta a lányt. Vékony, gólyalábú, lobogó hajzatü fiú volt, 13—20 év körüli és egy oldalozó oxforddal rúgott — a futball kedvelői tudják, mi az az oxford —, egyszóval, hogy finoman fe. jezzem ki magam: szoknyán rúgta a kislányt. Nem durván, inkább játékosan rúgta meg, a kislány azonban ennek ellenére megsértődött, elhúzódott a fiútól, és öt lépésen keresztül tartotta a haragot; csak azután hagyta magát ismét átkarolni. Tanúja volt a jelenetnek rajtunk kívül egy idősebb néni is, aki az ablaknál állt, a folyosón. Rosszallóan csóválta a fejét, és egyenesen hozzám fordult: — Tessék! A mai fiatalság! Nos, ez az igaztalan általánosítás engem annyira meglepett, hogy szóhoz sem jutottam hirtelen. — Nézd — mondtam az említett barátomnak később —, ez a rugdalózás ugyan nem valami szép dolog, de ne általánosítsunk azért. Életemben másodszor látok ilyet, hogy a fíü nyilvánosan megrúgja azt a — Miért sírsz? — Dehogy sírok — szólt Káté, s akaratlanul megtörölte arcát a kezefejével. Egy hajtű közben lehullott a földre. A gyerek lehajolt, hogy megkeresse. — Hagyjad — sürgette, — s hátravetette a haját, mely homlokába hullott. — Gyerünk gyorsan. A harmadik sarok után már feltűnt az elegáns villa a nagy lombú fák között. A fiatal nő néhány pillanatig habozott, majd magához húzta a kisfiút és szorosan átölelte. A kicsi érezte amint az arcán végigfolynak Káté könnyei. Ajka remegni kezdett. — Nem jössz vissza többé, Káté? — Egy darabig most nem. — Szeretném látni a kisfiádat, ha megszületik. — Majd egyszer elhozom. Most szaladj befelé! — Gyere velem! — kö- nyörgött a gyerek. — Nem lehet. Kérlek, kérlek kicsikém... A lány elengedte őt, s a kisfiú végignézte. Hirtelen idegennek tűnt a számára, úgy érezte, mintha egy hideg kéz érintené meg a tarkóját. Egyszeriben szörnyen egyedül maradt a világon. Megfordult és futni kezdett a fákkal szegélyezett úton, be a villába. 1933 augusztusát írták, valahol a Ruhr-vldéken, Németországban. Fordította: Zilahi Judit lányt, akihez szemlátomást gyengéd szálak fűzik. Először tavaly, a múzeum előtt, a buszmegállónál voltam ta. núja hasonló esetnek, de az sem cipősarokkal történt, csak térddel — bár az igaz, hogy többször is. Kétszer láttam ilyet, ismétlem, egész életemben, és ez magában véve bizonyítja, hogy csak elvétve fordul elő. A legkevésbé sem jellemző, tehát kár a szót vesztegetni rá. A partnerem — a kilétét ne bolygassuk egyelőre — csak hümgetett. Lerítt róla az ellenkezés. — És az mivel jobb — folytattam kissé ingerülten most már —, egyáltalán mennyivel jobb az, ha valaki például veri a feleségét?!... Annak idején térden csúszkált előtte, most pedig veri... az talán követendő példa? Akkor már tisztességesebb és őszintébb, ha kezdi egyenest a rúgdósó- dással: tessék, ez vagyok, fogadj el így-. — A Ki mit tud-ból kiderült, hogy a fiatalok tudnak szavalni, énekelni, táncolni Csak ezt tudnák a fiatalok? Nem! Tudnaü számolni, értenek a fizikához, biológiához — miként a Ki miben tudós vetélkedő bizonyította. Csak ezt tudnák a fiatalok? Nem, a fiatalok mesterei a szakmájuknak. Ezt mutatja majd be a Ki minek a mestere új országos vetélkedő, amelyet az MSZMP IX, kongresszusának tiszteletére hirdettünk fiatal esztergályosok részére. Békési Józsefet, a Magyar Televízió ifjúsági osztályának vezetőjét kértük meg, hogy beszéljen erről a — bizonyára megint az egész országot megmozgató — vetélkedőről. — Benevezhet minden fiatal esztergályos, akinek van szakmunkás képesítése, s még nem töltötte be a 30. életévét, jelenleg is a szakmában dolgozik és tehetséget, kedvet érez, hogy a szakma legjobbjaival összemérje tudását. — Miért az esztergályosok kezdik az elképzelhetően más szakmákra is majd kiterjedő versengést? — A versenyt univerzális csúcsesztergapadokon rendezzük, ez képileg jól fogható. Meg aztán olyan fontos ez a szakma, hogy úgy érezzük; a versenyen keresztül is kedvet kapnak rá a fiatalok. Még indokolja az — Én a lány helyében többet nem állnék vele szóba — jelentette ki a barátom. — Túlságosan szigorú vagy — feleltem. — Illenék tudnod, hogy ezek a ficán- kolások csak a kamaszkor szertelenségei... látszik, hogy a modernebb irodalomban nem vagy járatos. Megértenéd különben, hogy a fésületlen, izgága, sőt olykor megbotránkoztató külső érző, meleg szivet takar; jobb író, ha egy ízigvérig modern hőshöz mintára van szüksége, kiáll egyszerűen záróra táján, hajnalban valamelyik táncos mulatóhelyiség elé. Vagy ha nem szeret korán kelni, elsétál egy délelőtt játszó mozi előcsarnokába ■— az is megfelel... — Várj. Ne szólj közbe. Olcsó dolog volna, ha most számonkérnéd az íróktól, az újságíróktól, a fotóriporterektől, miért nem járnak ki inkább az üzemekbe, a földekre, a laboratóriumokba, a könyvtárak és tanuló, szobák mélyére, és miért nem fedezik fel azt a bizonyos láthatatlan ifjúságot, amely teszi a dolgát szerényen, látványos és hangos önreklámok nélkül... valid be, ásítva lapozol te is tovább, ha ilyen vonalas, zsírtalan, diétás szellemi főzelékkel traktálnak — mi ebben az érdekes? Mi érdekes lehet az író számára egy könyvmoly fiatalemberben, vagy az ifjúsági lap fotóriportere számára egy rendkívül tehetséges, ámde állig felöltözött lányban?... — Nem ártana azért végiggondolni egyszer — vélte a barátom —, hogy milyen eszményeket kap nálunk az ifjúság, milyen követésre ösztönző, vonzó példákat mutatnak... egyáltalán mihez csinálnak kedvet neki. Mert kerül azért a történelemben is, meg az irodalomban is, meg a jelenkorban is másfajta példa... — Értelek — vágtam közbe. — Tulajdonképpen igazad van, rendkívül izgalmas lehet az is, hogyan lesz valakiből történelmi nagyság, mondjuk egy cingár díákfiúból Petőfi Sándor, vagy egy sápadt lengyel kislányból Curie asszony. De ilyen példa nem minden bokorban kerül! A lapok viszont naponta és hetenként megjelennek, a rádió, a televízió ontja a műsort, ha nincs szenzáció, csinálni kell, ha nincs nagy hős, fel kell fújni, divatba kell hozni a kis hősöket, egészen a baktériumok nagyságrendjéig... ha nincs belőlüK elég az országban, importálni kell. — De máskülönben sem hálás dolog a szellem óriásairól venni a mintát. A tucatembernek olyan hősökre van szüksége, akikhez könnyen hasonulhat, nem lélekben. Csak külsőségekben, nem egy élet áldozata árán, hanem például azzal, hogy a haját mától kezdve másképpen fésüli. Mindenkiből nem lehet Einstein, vagy Bartók. De még ahhoz is, hogy a szakmájában megbecsült nevet szerezzen, húsz-harminc-negyven évet kell rászánnia az életéből. És állítom, hogy kevesebb figyelmét kelt, mintha végigsétál a Rákóczi úton egy levesestállal a fején.
