Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-14 / 192. szám
Áz Idegen forgalom és a fellazítás Az idegenforgalom fejlődése világjelenség. A nemzetközi turizmus hagyományos területein — Svájcban. Olaszországban, Ausztriában stb. — az idegenforgalmi bevételek növelik a nemzeti jövedelmet; más országokban, köztük hazánkban, nagy erővel és gyors ütembe.n teremtik meg az idegenforgalom fejlesztéséhez szükséges feltételeket, Ennek köszönhető, hogy 1964-ben már kb. 8—9 millió, 1965-ben 11—12 millió dollár bevételhez jutottunk az idegenforgalom forrásaiból. A nem lebecsülendő gazdasági előnyök mellett politikailag is hasznos, hogy 1 millió felett jár azoknak a külföldieknek a száma, akik évente hosz- szabb-rövidebb ideig tartózkodnak hazánkban. (Természetesen hasonlóan kedvező hatást kelt az is, hogy a kiutazó magyar állampolgárok száma az elmúlt években megsokszorozódott, e rövid cikk keretében azonban csak a beutazó idegen- forgalomról esik szó.) A nagy külföldi járás előnye, hogy a szocialista országokból érkező barátaink jobban megismerik életünket, ennélfogva még szorosabbra fonódnak az összekötő szálak. A turizmus segítségével a társadalmi, az emberek közötti kapcsolatok megközelítik azt a szintet, amelyet a szocialista országokkal a politikai, a gazdasági és kulturális kapcsolataink már elértek. Az utazgatások jó alkalmat adnak az ismeretek gyarapítására, a tapasztalatcserére. CD Azok, akik az idegenforgalom negatív politikai következményeit emlegetik, nem is a szocialista országokból érkezőkre vagy a kapitalista országokból hozzánk látogató kommunistákra, velünk rokonszenvezőkre gondolnak, hanem a fejlett tőkés államokból érkező „átlagturistára”. Róluk mondják. hogy „lazítanak”. S az ő példájuk alapján gondolkodnak el azon, mennyire hatásos eszköz az imperialisták fellazító politikájának kezében a növekvő idegenforgalom és milyen mértékben célszerű növelni a beutazók számát? Kétségtelen tény, hogy a fellazítás vizsgálatánál nem hagyható figyelmen kívül az idegenforgalom. A fejlett tőkés országokból érkező turisták bizonyos fokig elősegítik a Nyugat iránti illúziók erősödését, fellépésük, viselkedésük, nálunk mutatott életmódjuk a nyugati életforma dicsőítésének hat. Eddig a sokszor hallott megállapítás. De itt nem szabad pontot tennünk a mondat végére. Elsősorban is el kell oszlatni azt a véleményt, miszerint az idelátogató nyugatiak a kapitalista társadalom keresztmetszetét adják. A kapitalista országokból érkező átlagturista odahaza nem átlagember, hanem a vagyonosok kisebb kategóriájába tartozik. A tőkés országokból javarészt az jön hozzánk, akinek pénze van, a kevésbé tehetős munkás, paraszt vagy alkalmazott otthon marad. Ennélfogva a szállodák előtt parkoló „autócsodák” tulajdonosai láttán nem arra kell gondolnunk: így élnek az emberek a kapitalizmusban, hanem a legtöbbször arra: így élnek a tőkések és a hozzájuk szorosan kötődő elit. Tisztában kell lenni azzal, hogy az egyes nyugati turisták csak egy viszonylag szűk réteg életformáját tükrözik és róluk megítélni, hogyan él a többség a kapitalizmusban — szűklátókörűség. Számításba kell venni még azt is, hogy a kapitalista országokból érkezők túlnyomó többsége a fejlett kapitalista államokból (Ausztria, NSZK, USA, Franciaország, Kanada — az érkezők számának sorrendjében) látogat el hozzánk. A gyengén fejlett tőkés világ állampolgárai turistaként, a nagy távolság és egyéb okok miatt, alig-alig utaznak Magyarországra. Amit egyesek tehát, a beutazók alapján, az egész kapitalista világra vonatkozó következtetésként levonnak, tulajdonképpen csak az öthat legfejlettebb kapitalista országra érvényes. fül A turizmus kapcsán nagyon gyakoriak az összeha- sonlítgatások a hazai és a külföldi viszonyok között, •'fém kell félni tőlük. Az összehasonlítások rendszerint csak akkor végződnek számunkra negatív eredménnyel, ha a felszint, a részkérdéseket kiragadvá tárgyaljuk vagy bizonyos problémákat nem teljes és reális megvilágításban (például nem a múlttal összevetve, az adottságokat felmérve stb.) vizsgálunk. A magyar viszonyokat főleg szociális, közművelődési, egészségügyi és sok más területen is összehasonlíthatjuk a fejlett tőkés világ átlagával, mert a szocialista társadalom előnyei szemléltetően bizonyíthatók. Büszkeséggel mutathatjuk meg azt is, hogyan közelítjük meg azokat a fejlett kapitalista országokat, amelyekkel szemben a felszabadulás előtti elmaradottságunk következtében hátrányban vagyunk, de hátrányunkat éppen a szocialista' fejlődés útján fokozatosan behozzuk. Szocialista építőmunkánk eredményeit, a rendszerünkben rejlő óriási lehetőségeket bizonyíthatjuk, ha mai helyzetünket összevetjük a kapitalista országok átlagával, a Magyarországhoz egykor hasonló, de kapitalista úton haladó országokkal. A Horthy-rendszer utolsó évtizedében az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében a félfeudális elmaradott Portugália, Törökország és Görögország szintjén álltunk. Ma az említett országokat magunk mögött hagytuk és az egy főre jutó nemzeti jövedelem termelésében felzárkóztunk például Olaszországhoz. Nem arról van tehát szó, hogy eltagadjuk, ami a tőkés világban még fejlettebb, jobb mint nálunk, de lássuk be, semmi okunk sincs „hasra- esni” a Nyugat képviselői előtt. Mert igaz, hogy Japán sokkal jobb tranzisztoros rádiót gyárt mint mi, de az összehasonlításnál nagy súllyal essen latba, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelem termelésében Japánt is megközelítettük. Ha a magyar közvéleményben gyökeret verne ez a nézőpont, ugyancsak mérséklődhetnének az illúziók a kapitalizmus iránt. füll Mindössze néhány gondolatot sorakoztattunk fel és máris kiderül, hogy az idegenforgalomból fakadó fellazítás megfelelő politikai és propagandamunkával ellensúlyozható. S még nem is beszéltünk olyan nagy tartalékokról, mint a nemzeti önbecsülés, bátor kiállás politikánk, vívmányaink védelmében, az állami fegyelem, az állampolgári kötelesség, az éberség, amelyek segítségével méginkább lenyesegethetjük az idegenforgalom alapvetően pozitív hatású növekedésével együtt járó negatív kinövéseket. A közvélemény felkészítése, a megfelelő politikai légkör megteremtése, a kapitalista világgal való kapcsolatok kibővülése folytán mindenkitől megkövetelhető politikai magatartás kialakítása a legfőbb feltétele annak, hogy a fellazító politika hatástalanná váljék. Azokkal szemben, akik szervezőik megbízásából tudatos kártevésre utaznak hazánkba, a törvény szigorával járunk el, cselekedeteiket megtoroljuk. Ezek a jelenségek azonban semmiképpen nem indokolják, hogy idegenforgalmi politikánk, annak alapvető célkitűzésein változtassunk. Annál is inkább, mert meggyőződésünk, hogy a nyugati állampolgárok hazánk jó hírét viszik el Nyugatra, azt hogy udvariasan fogadták a határon őket, nincs éhség Magyar- országon, csinosan öltözködnek, kulturáltak a kirakatok, pezsgő a közélet, vidámak az emberek, eredményeinkről, gondjainkról egyaránt nyíltan beszélünk. Mindezek tudatában kell átgondoltan, körültekintően és határozottan cselekednünk annak érdekében, hogy az idegenforgalom ne lehessen hatásos fellazító eszköz. Ez csak rajtunk múlik. (P.) A KÖZÖSSÉGÉRT DOLGOZNAK Edward Krafft Ha valaki úgy érdeklődne: ismerik-e Edward Krafftot Nyíregyházán, — valószínű kevesen válaszolnának igennel. Szarvas Ernőt, Ernő bácsit viszont a város apraja- nagyja jól ismeri. Ernő bácsi, a nyugdíjas veterán, a megyei pártbizottság és a megyei tanács tagja, a tartalékos munkásőr, egy Gárdonyi utcai kert gondos ápolója és Edward Kre»£ft, azonos személyek. De ennek története van, pontosabban, ez történelem. ■— A 20-as években fekete listára kerültem. Nem kaptam munkát. Úgy gondoltam Párizsba kellene menni, ott próbált szerencsét néhány barátom. De mire odaértem, Párizst elöntötte a gazdasági válság. így kerültem Németországba. Óvatosságból más nevet választottam, munkát kaptam egy műselyem gyárban. A szemtanú hitelességével ecseteli, a németországi munkásmozgalom küzdelmeit, melynek ő is részese, harcosa lett. Edward Krafft néven Engels szülővárosának kommunista párttitkáraként dolgozott hosszú évekig. Hitler két évi koncentrációs táborba küldte, szabadulása után Csehországon keresztül tért haza. Itthon a várt fogadtatásban részesült, rendőri felügyelet alá helyezték, majd munkaszolgálat következett egy büntetőszádban, 44-ben Buchenwald koncentrációs tábor, 45 május 4-én szabadulás. Olyan szuggesztív erővel kalauzolja életútján az embert, hogy valósággal át kell élni mindent. Szoron- gani a szakadékok átlépésekor, keresni együtt az elveszetteket, a hét testvért, akiket a szürke ruhások küldtek a halálba. S új életet kezdeni, ismét a régi néven a régi hazában, de új levegővel s tüdővel — Negyvenkilencben jöttem Szabolcsba az ország másik végéből, Győrből. A párt a gépállomások igazgatóságán adott munkát, majd az útfenntartó vállalat igazgatójaként dolgoztam. Hatvanegyben mentem nyugdíjba. Most már jut ideje mindenre, hosszúak a napok. Mégis csak 24 órából állnak — mondja. Leginkább a megyei pártbizottság fegyelmi bizottságának munkájában vesz részt. Tizennyolc év nagy idő, sok-sok emberrel foglalkozott ez idő alatt. Emberi sorsokat kellett bogoznia, megtévedt vagy gyenge jellemeket jó útra segíteni és a nem a párt soraiba valókat eltávolítani. — Itt bizony nem szabad tévedni, rosszul mérlegelni Négy fénykép amelyet egy látogató készített Nyíregyházáról Nyaralásra érkeztem most a városba, s látogatóhoz illően tüstén fogtam fényképező gépemet, s elindultam barangolni. Sűrűn kattogott a zár, készültek a felvételek. Itt van mindjárt az első kép amelyet egy Serház utcai házról készítettem. A látvány bizarr volt, megragadott. Gyorsan elkészült a felvétel. Rajta egy nádtetős ház, s a szürke nád fölött a televízió antennája. Az itteninek nem: nekem újdonság volt ez. Ot-hat esztendővel ezelőtt, amikor utoljára erre jártam, antennát csupán néhány középületen, s a városközpont pár házán láttam. Most Nyir- egyháza-szerte barangolva az első élmény után megszoktam már az antennaerdőt, a házak tetejét-erké- lyét beborító étervillák ren. getegét. De sokáig emlékezetes képként mégis azt a Serház utcait viszem magamban. Olvastam közben statisztikákat, s adattal is bizonyíthatom már, hogy Szabolcsban öt év alatt éppen ötvenszeresre nőtt a tízezer lakosra számított tv-készülékek száma. Am az a Serház utcai egy — nem tudom, milyen, kicsi, vagy nagy a képernyője, fogja-e Kassát, Munkácsot, vagy sem, készpénzért vették, avagy részletre — nekem különb a többinél. Anyagi létén túl, ha Szabolcsra gondolok, jelkép immár, mégpedig első helyen: ebbe a valaha porba és unalomba fulladt városba betört a nagyvilág, a kéken fénylő képcsöveken itt van, s híreivel a Nyírséget is bekapcsolta egy másabb, szélesebb sodrású élet áramába. S ez — meggyőződésem — nemcsak országos és helyi tervekben, hanem az emberek gondolkodásában is lassan, de elkerülhetetlenül halálra ítéli a nádtetős életformát. 4 második kéjt Tóth Erzsébetről készült — mint manapság illik — rej- tet kamerával. Tóth Erzsébet csinos, fekete kislány, nevét onnan tudom, hogy ki volt írva a kávégépre. Ott, abban a presszóban, amely az új lakótelep főútján, üzletsorán az Ér folyóra néz. Ott volt kiírva, hogv: „A kávét ma Tóth Erzsébet jőzi.” — mondja csendesen. A nevelő hatás a legfontosabb a fegyelmi munkában, s ez ma már egyre jobban kidomborodik. Ernő bácsi munkahelye nem az iroda, hanem a város, az elmaradhatatlan biciklivel. Megállítják a Dózsa György utca 69-ben, ahol életveszélyessé vált a lakás, mert a tulajdonos nem gondoskodik a tető megjavításáról. Szarvas Ernő indul Bíró Lászlóhoz, a városi tanács elnökéhez, intézkedni kell. Innen tovább viszi az útja, a megyei tanács kereskedelmi állandó bizottságához, nincs olyan bolti téma, melyben ne lenne szava, javaslata. — Két és fél milliárdos forgalmuk van a megye boltjainak, de elavultak, kicsi az áteresztőképességük, kevés a raktár. Űj modern áruházakat kell építeni, mint az Északi és a Déli Alközpontban. De kellenek másutt is. Érvel, vitázik, lehetőségeket sorakoztat fel a megoldásra. De nemcsak „elméleti” katonája a kulturáltabb kereskedelemnek, ott van a piacon, a A kép, s a név azonban nemcsak a kávéfőző lányra emlékeztet Hanem a környezetre is, amelyben dolgozik, s amely környék népe — hiszem — azért is keresi fel oly sűrűn a presz- szót, mert benne a gépet Erzsébet kezeli, roppant szakszerűen. Ez a városnegyed már nem az a Nyíregyháza, amelyet eddig ismertem. Ez már más. Meggyőződésem, ha ma csupán egy rész az egészből, közeli jövőben ez a negyed meg a többi, már félig kész, vagy most épülő új — meghatározó lesz a város életére. Igaz, most csupán külső jegyekből — s egyelőre kevés jegyből — ítélhetek. Nem is rám, inkább szociológusra tartozna, hogy felkutassa ennek a születő új városnak életforma-alakító hatását, a vele meghonosodott új szokáso. kát, korszerű gondolkodás- módot, s mindazt, ami a szakadatlanul növekvő új negyedeket azzá teszi, amelyért nemsokára ezt nevezzük majd Nyíregyházának. Ha most hirtelen az lenne a dolgom, hogy kis bé- bekkerbe gyűjtsem ideérkezők kalauzául tanácsaimat, valahogy így kezdeném: — Vendég, keresd meg a város fölé magasodó zöldfehér beton felkiáltójelet, a víztornyot, menj tövéhez, s járd be környékét. Ma — modern piramisként — ez határolja a terjedő újat, feje még több irányban a regire néz, de lent derékig már a jövőben áll a torony. Sorról sorra hátrál ott a daruk és a szürke betonpanelek előtt egy földszintes világ és hódítanak és utcáról utcára győznek az emeletek. Ez pedig: több napfény, s a vályogfalakkal egvütt hátramaradó reuma és csúz, s a lét minden feltételében nagyvárosi, korunkhoz illő életmód. Kár lenne tagadni: a széles homlokú, szárnyas kapus régi házaknak, a kertes portáknak van bizonyos hangulati varázsuk, ajánlanám is bédekkeremben az utazónak, hogy gyönyörködjék bennük. De Nyíregyházát látni ma már mégis inkább a torony tövéhez hívnám. Már csak azért is, mert ott főzi Tóth Erzsébet azt a remek feketét. A harmadik kép a Benczúr Gyula teret örökíti meg. E kép hátterét a Jereván adja, de nem is ez a lényéből tban. Mint vevő és társadalmi ellenőr bosszankodik, ha az eladó röstell bemenni a raktárba, vagy kiszáradt festéket akarnak „rásózni”. Mindezt szóvá teszi a megyei tanácson. Kényelmesen, gondok nél- j kül tölthetné öreg napjait, j neki igazán minden joga j megvan erre. Éveinek zö- j mét a munkásmozgalomnak, I az embereknek szentelte, j Mindig a közösségért dolgo- j zott. Mégsem tud pihenni, j ott van a tartalékos mun- : kásőr lövészeten is. Aztán van még egy szenvedé- ; lye, a sport iránti rajon- j gása, még 1919-ben kezdő- j dött, amikor szertáros volt ! egy munkás, sportegyesület- ! nél. Jelenleg a Spartacus ! sportkör vezetőségének j tagja. — Aztán van nekem egy hetven öles kis kertem, ott igen szeretek foglalatoskodni. Tanulmányozgatni, milyen nyelven beszélnek a növények ... Búcsúzik, mint aki azon kapja magát, hogy jól elbeszélgette az időt. Pedig még mennyi elintézni való várja. Páll Géza ges rajta. Hanem maga a kert. Nyíregyházának — vallom — remek, s úgy vélem nem nagy ide a szó: hagyományos kert-parkkultú- rája van. A Sóstó, a Bessenyei tér, a városközpont, a Benczúr Gyula tér megannyi szemet gyönyörködte, tő látnivaló. És ide sorolhatnám sok-sok kis „utcza” kedves, megkapó ház előtti virápszepé’vét ''■eHecskéjét. E város képét én park és virág nélkül elképzelni nem tudom. Ezért nem készítettem el egy felvételt, kettőt, pedig a téma kísértett, s most nem térhetek ki az őszinte véleménymondás elől. Nem szabad, hogy a föld. szintes házak „hagyományával” az emeletesek előtt visszavonuljon egy vonzó és ápolásra érdemes tradíció. Magyarán: elkalauzolnék szívesen minden ven. déget az új lakónegyedekhez, ha környékükkel jobban törődne tanács és lakó. A város gondjait alaposan nem ismerem, de bizonyos, hogy egy e gondok közül a gyors növekvés ténye, s ezzel szemben a lehetőségek viszonylag szűk határa. Már amennyiben a lehetőségeket csak pénzben és csak a kertészeti vállalat kapacitásában mérjük. Örültem a város szépülő orcájának, örültem a korszerű otthonoknak, a világvárosi rangú házaknak. S bánkódtam, amikor láttam, hogy az Incédi sort derékig ágaskodó gazerdo szegélyezi, s az új lakónegyed gyerekeivel magam is hintát vágytam látni a remek hintaállványokon. A régi, kis „utczákban" még él, még tenni serkent a kertszeretet. Meg kell menteni, s meg kell őrizni ezt a nemes szokást, mert park, s virág nélkül Nyíregyháza olyan lehet csak, mint valami remekmívű, drága keret, amelynek közepéből azonban hiányzik a tükör. Viszont Nyíregyházának fényes kis tükörnek kell lennie a haza egészének ke. rétében. 4 negyedik kép a Felszabadulás útján készült. Ezt a felvételt úgy teszem az albumba, amilyennek most láttam az utat: végig- végig bontják a kövezetét. Mostani kis bédekkerem címlapjául ezt a fényképet választanám. Mert szeretem a bontást- rendezkedést. Pedig naponta gyötört minden velejáró kellemetlenség; munkahelyem szerint Pesten éppen a Körút—Rákóczi ut keresztezése felett ülök reggeltől estig egy kis szobában, s olykor már halántékomon érzem az aszfaltvágó gépek idegmorzsoló dübörgését, az épülő aluljáróból ömlő rettentő zajt. Mégis: hiszem, s látom, hogy ebből a bontásból, alakításból lesz majd szebb az ország. Mert ma: elzárt út, felszedett kockakövek gúlái — holnap csatornázott városnegyed, asztalsima aszfalt, s rajta korszerű forgalom, 3 nem bokát ficamító imbolygás a macskaköveken. Vagyis, hogy a lényeget mondjam: azért szeretem a bontást, mert turiom. hogy a csákányos emberek mindig a régit, a múltbelit verik szét, s vágják a helyet a korszerűnek, a mainak, a holnapinak. S jelen korunk átfogó ér. telmű lényege éppen ez a* útvágás a jövőbe. Lantos László 1966. augusztus 14
