Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-13 / 191. szám
Napló 9, 20. 23. 32, 33 a lottó 32. játékhetének nyerőszámai A TÜRELMES PINCÉR Kép szöveg nélkül. (Stern karikatúrája) A esenger! járásban a learatott területeken 95 hold másodvetésű zöldségtermelésre kötöttek szerződést a korzervgyárral. A csengeri Lenin és a csegöldi Bajcsy- Zsilinszky Termelőszövetkezet 20—20 holdat szerződött Korszerűsítik Nyíregyházán a Toldi, Dugonics, Vasgyár, Makarenko, Arany János és az Ifjúság útját Erre a célra több, mint kétmillió forintot biztosítottak. Villanyhálózat-bővítést végeznek a Ságvári telepi új településen. Az előzetes programnak megfelelően egy kilométeres vezetéket kap ez a település. A nyíregyházi tanyai kollégium és a Ságvári telepi négytantermes általános iskola építéséhez megyei községfejlesztési alapból két és fél millió forintot biztosítottak. Augusztus 20-án Debrecenben tartják az első országos virágkarnevált. Ötletesen díszített virágkocsikkal kelnek majd versenyre Budapest, Miskolc, Szombathely, Gyöngyös, Nyíregyháza, Hajdúszoboszló és Debrecen kertészei. 39 EVES AZ ANGYAL, Jövőre lesz negyvenéves „az Angyal”. A sok kaland- és bűnügyi történetnek kitalált főhőse, The Saint ugyanis 1927-ben fo- gamzott meg Leslie Charterig agyában. Az ötlet jó üzletnek bizonyult: Az író és felesége Audrey most már az év egyik felét Floridában, a másik felét pedig Európában tölti és Leslie Charteris nyugodtan hódolhat hobbyjának, a főzésnek. Terven felül 584 mázsa pecsenyecsibére kötöttek szerződést a mátészalkai járás termelőszövetkezetei. Ez több, mint egymillió forint tiszta bevételt jelent a termelőszövetkezeteknek. A szocialista cím elnyeréséért 22 brigád dolgozik a baktalórántházi járás termelőszövetkezeteiben, — írja Kricsfalussy Béla tudósítónk. — A 350 tagot számláló brigádokból 131 a női dolgozók száma Befejezték a nagy hozamú Bezosztája búza csép- lését a ramocsaházi Rákóczi Termelőszövetkezetben, — írja Hilbert Dezső, a községi tanács elnöke. — A 110 holdon 2212 mázsa búza termett, mely holdanként több, mint húszmázsás átlagnak felel meg. A ZAJÁRTALOM ÉLŰIN. Japán tudósok, akik a zaj ártalmas hatását tanulmányozzák, megállapították, hogy a zaj vitamin- hiányt idéz elő a szervezetben. Az elvégzett kísérletek alapján úgy találták, hogy a zajártalomnak kitett embereknek B-vitamint kell adni sárgarépa, tej, zabpe- hely, tojás, és tabletta formájában. H Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmar megyei bízott- ága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. 6zerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. TeLí 16—70, 16—71. 16—72Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Fái. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés) díj egy hónapra! 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 26 069. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. toabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út S. Felelős vezető: Makrai János Augusztus 20-án — több mint egy évtizedes szünet után — újra látványos tűzijáték zárja Budapesten az alkotmány ünnepének gazdag programját. Este 10 órakor a Gellérthegy ormáról röppenek fel az első petárdák, s mintegy húsz percig ezernyi színben szikrázik, viUódzik majd az égbolt. Közel ötvenezer pár cipőt exportáltak 23 országba január óta megyénk cipész kisipari termelőszövetkezetei. Termékeik külföldön egyre népszerűbbek. Útépítésben jártas kubikosokat azonnal alkalmaz a Miskolci Mélyépítő Vállalat. Munkásszállás biztosítva. Jelentkezni lehet: Miskolc. Partizán u. 2 szám alatt. (Mi 123761) A Baktalórántházi Vegyes Ktsz háztartási kisgépek javítását, mosógép, hűtőgép, centrifuga javítását, villanymotor terkercselést bármilyen méretben, valamint gépkocsi karosszéria javítást, fényezést vállal karambolos kocsiknál is. > (242)' Megkezdték a családi pótlék kifizetését 90 000 most jogosulttá vált termelőszövetkezeti tagnak Kétmilliós átépítési mimka kezdődött Akadályok a Béla utcán A legtöbb tüzet a gyermekek ekozzák A július havi családi pótlékként augusztus 20-ig több mint 100 000 termelőszövetkezeti családnak mintegy 17 millió forintot kézbesítenek. Ebből csaknem 15 millió forintot a július 1-én érvénybe lépett kormányhatározat alapján fizetnek ki. Azok a családi pótlékra jogosult termelőszövetkezeti tagok, akik esetleg még nem nyújtották volna be erre igényüket, az igény elbírálása után visszamenőleg is megkapják a családi pótlékot Új kiadványok Könyvek, brosúrák, politikai kisszótár az új gazdasági mechanizmusról. A könyvesboltokban sokan keresik és vásárolják a népgazdaság szerkezete folyamatban levő átalakításának, a gazdasági mechanizmus reformjának szakirodaimát. Néhány mű a meglehetősen bő választékból: „A gazdasági irányítás átfogó reformja” című kiadvány Nyers Rezsőnek, az MSZMP Központi Bizottsága 1965. november 18—20-i ülésén elhangzott beszédét tartalmazza. Ugyancsak Nyers Rezső referátumát, amelyet a Központi Bizottság 1966. május 25—27-i tanácskozásán tartott — juttatja el az olvasókhoz „A gazdasági mechanizmus reformja" címmel készült másik politikai füzet. Ötvenezer példányban nyomtatták ki a legutóbbi, június 23. és 25, közötti országgyűlési ülésszak rövidített jegyzőkönyvi anyagát, címe: „A harmadik ötéves terv”. Magában foglalja Ajtai Miklós beszédét a terv fő társadalmi céljairól, Fehér Lajos mező- gazdasági vonatkozású hozzászólását, és ismerteti Fock Jenő beszédét pártunk gazdaságpolitikájáról. A „Gazdaságpolitikai kisszótár” lexikonszerű feldolgozásban, alfabetikus sorrendben több mint 500 olyan gazdaságpolitikai fogalom, címszó közérthető magyarázatát adja, amelyek a gazdaságirányítási reform vitái, tárgyalásai során sűrűn előfordulnak. A napokban országszerte megkezdték a családi pótlék kifizetését azoknak a termelőszövetkezeti tagoknak, akik a kormány ezévi határozata alapján váltak erre jogosulttá. Mint ismeretes, a tsz-tagok korábban csak legalább három 10 éven aluli gyermek után kaptak családi pótlékot, — az említett kormányhatározat szerint azonban — július 1-től — a családi pótlék már két gyermek után is jár, a korhatárt pedig 14 évre emelték. A jogosultság kiterjesztéA hét elején több, mint kétmillió forintos beruházással megkezdődött a 4, számú országos főútvonal nyíregyházi átkelő szakaszának korszerűsítése. Az építkezés ideje alatt le kellett zárni a Felszabadulás téxi emlékműtől a Csemege Áruházig terjedő 600 méter hosszú szakaszt. Sok gondot okozott a forgalom elterelése a szakembereknek, hiszen a város legforgalmasabb útjáról van szó. Még jóval a munkálatok megkezdése előtt felmérést végeztek, és jegyzőkönyvben rögzítették, hol kell elhelyezni a táblákat. Kedd reggelre ki is kerültek az elterelő táblák, s néhány nap múlva már érkeztek az észrevételek, reklamációk. Legtöbb kifogás a Vöröshadsereg útja lezárásával kapcsolatban hangzott el. Ennek forgalmát ugyanAz Állami Biztosító most elkészült statisztikája szerint a gépjármű- és a kerékpárforgalom növekedésevei párhuzamosan egyre szaporodó közlekedési balesetek az összes baleseteknek több mint egyharmaüát teszik ki. Tavaly például 1640 halálos baleset fordult elő, s ebből 853 közlekedési baleset volt. Áldozatai között legnagyobb számmal a 19—34 éves férfiak szerepeltek. A munkahelyi balesetek legnagyobb számban 24—27 éves férfiakat érintenek. Figyelmeztető adat, hogy a mezőgazdaságban fordul eiö a munkahelyi balesetek csaknem 15 százaléka. Az üzemi balesetek egy része tulajdonképpen az üzemi közlekedésben jelentkezik, ez az üzemi, munkahelyi baleseteknek több mint 20 százaléka. A balesetet szenvedők között feltűnően magas a segédmunkások és a mezőgazdasági munkások aránya, ami arra mutat, hogy a szakmai ismeretek, a körültekintés lényegesen csökkentheti a balesetek számát. A háztartási balesetek a legtöbb esetben gyerekeket, és idősebb embereket, nyugdíjasokat érintenek. A sport, kirándulás és játék mindössze hat százalékkal szerepel a baleseti se — az eddig beérkezett és elbírált igénybejelentések szerint — mintegy 90 000 olyan termelőszövetkezeti családot érint, akik eddig egyáltalán nem kaptak családi pótlékot. Az eddig is jogosult 13 00(1 tsz-tag egy része — az, akinek három 10 éven alulin kívül 10—14 éves gyermekük is van —, az eddiginél több családi pótlékot kap. Mindezt összevetve: a termelőszövetkezeti tagok az eddigi 39 000 helyett most csaknem 250 000 gyermek után részesülnek családi pótlékban. is a Béla utcára terelték, mely rendkívül keskeny, ugyanakkor a csatornázási munkálatok miatt fele fel van bontva. Csak a legnagyobb körültekintéssel haladhatnak rajta a járművek. A megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztályán elmondták, hogy jobb megoldás híján itt kénytelenek a forgalmat lebonyolítani. A csatornázását az ÉM. megyei Építőipari Vállalat végzi, s már jóval korábban vállalta, hogy az útépítési munkák megkezdéséig végez a csatornázással. Eddig ez nem történt meg. Helyes lenne, ha a közlekedési nehézségeket figyelembe véve minél előbb befejeznék a csatornafektetést. Hiszen amíg ez nincs meg, nem lehet biztosítani a zavartalan és balesetmentes közlekedést. <bf) statisztikában. Ennél is kisebb az iskolai balesetek aránya: 2,2 százalék, de még így is több, mint 9000 tanulót ér évente baleset. A legtöbb iskolai sérülés a testnevelési órán és az óraközi szünetekben történik, jóval kevesebb a tanműhelyben, és csak egy töredék a politechnikai órákon. A megyei tűzoltóparancsnokság elkészítette az első félévi tűzkárstatisztikát. Ennek alapján megyénkben 169 tűzeset történt, s a kárérték megközelíti a félmillió forintot. Legtöbb tűz a mezőgazdaságban történt, szám szerint 105. Ezt a lakóházakban keletkezett tüzek követik 47-tel. Szerencsére az iparban mindösz- sze hat tűz keletkezett. A keletkezési okok között első helyen a gyermekjátékot kell említeni. Különösen szembetűnő volt ez az iskolai szünidő esetén. Ilyenkor a szülők gyakran megfeledkeznek gyermekeikről. Főleg ennek tudható be, hogy a 169 tűzeset közül hatvankettőt a gyerekek okoztak. Dohányzásból tíz esetben keletkezett tűz, ez is elsősorban a mezőgazdaságban. Intő figyelmeztetés, hogy az építési hibákból kilenc tűzeset történt. Az első fél évben a villám hatszor okozott tüzet, ez a szám azonban július hónapban ugrásszerűen megemelkedett. ötven tüzeset keletkezési okaként az emberi gondatlanságot, nemtörődömséget jegyezték be. Szinte kivétel nélkül valamennyi tüzet meg lehetett volna előzni, ha az emberek nagyobb gondot fordítanak a szabályok betartására, jobban ügyeltek volna gyermekeikre. .4 JWAI MAP 1966. augusztus 13., szombat Névnap: IPOLY A Nap kel: 4 óra 36 perckor, nyugszik: 19 óra 0 perckor. A Hold kel: 0 óra 14 perckor, nyugszik: 17 óra 22 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 21,1 Celsius fok. Fülledt, meleg idő Várható időjárás ma estig: fülledt meleg, napos idő, legfeljebb egy-két helyen délutáni záporral, zivatarral. Napközben kissé megélénkülő változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között. Kossuth rádió 8.2b: Lányok, asszonyok. — 8,40: Orvosok a mikrofon előtt. — 8,45: A Gyermekrádió műsora. — 9,10: Kamarazene. — 10,12: Pódium 66! — 11,42: Polkák, ke- ringők. — 12,15: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. — 12,59: Budapest kulturális programjából. — 13,00: Lapozgatás új könyvekben. — 13,15: A Párizsi Conservatoire zenekar játszik. — 14.05: Hirdető- oszlop. — 14,20: Népdalcsokor. — 14,45: Mi történt a héten a nagyvilágban? — 15,00: Csak fiataloknak! — 15,40: Edwin Fischer zongorázik. — 16,15: Hétvége... — 18,13: Szerencsés flótás. Rádiónovella. — 18,50: Donizetti: A csengő. Egyfelvonásos opera. — 20,23: Más lapra tartozik. I. — 22,15: Sporthíradó. — 22,30: Táncoljunk! Petőfi rádió 14,00: Dalok a Moszkvai Rádió műsorából. — 14,10: Tudósítás az ENSZ-ből. — 14,20: Kamarazene. — 15,05: Heti hangversenykalauz. — 15,35: Utazgatás Zeneországban: London. — 16,18: Operabarátoknak. — 17,25: Az undok amerikai. Szatíra. — 17,40: Közvetítés az MTK—Honvéd labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 18,15: Orvosok a mikrofon előtt. — 18,20: Szórakoztató muzsika. — 19,10: Vadászlakoma. — 19,40: Legkedvesebb verseim. — 19,57: Suppé: Könnyű lovasság — nyitány. — 20,04: Prágai Tavasz 1966. A Prágai Szimfonikusok hangversenye. — 21,46: Térkép- vázlat a műveltségről: Tapolca. — 22.00: Népi zene. — 22,30: Somlyó György versei. — 22,39: Uj felvételeinkből. — 22,56: Ügetőverseny-eredmények. Televízió 17,15: Hírek. — 17.20. Utazás jegy nélkül. Ahol 8 hónapig tart a tél. — 17,55: A Magyar Televízió I. táncdalfesztiválja. Döntőbe jutott számaiból. — 18,05. A tv jelenti. Aktuális riport- műsor. — 18,45: Monte Christo grófja. Magyarul beszélő angol filmsorozat VI. rész. — 19,35: Esti mese. — Kb. 19,45: Közvetítés a Szegedi Szabadtéri Játékokról. Gouno: Faust. Négy- felvonásos opera. Az L szünetben : Tv-hiradó. A IL szünetben: Beszélgetés a Szegedi Szabadtéri Játékokról. A III. szünetben: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 16.25: Filmműsor gyermekeknek. — 16.55: Jednota Zilina— Dukla Praha labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 18,45: Kisfiún. — 21,25: A labdarúgás Csehszlovák sportfilm. — 22,45 : Zenét kérünk! A nyíregyházi mozik műsora SZELESVASZNO BÉKE MOZI Augusztus 13-án: Széles változatban? Csak 18 éven felülieknek A KIS ÖZVEGY Olasz filmvígjátek. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fel 9 órakor. SZELESVASZNÜ KERTMOZIS Augusztus 13-án: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek. KÉT NAP AZ ÉLET Színes francia—olasz film. Előadás kezdete: este fél 8 órakor. Pénztárnyitás: du. fél 6 órakor. GORKIJ MOZI: Augusztus 13-án: DON JUAN LEGUTOLSÓ KALANDJA Magyar filmszatíra» Előadások kezdete: 4, 6 t-j 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ DESI HÁZ SZÉLESVASZ MOZIJA : Augusztus 13-rán: Széles változatban! RANGON ALUL Magyar film víg játék. Előadások kezdete: fél fél 8 órakor. Az Állami Biztosító statisztikája szerint a baleseíek leggyakoribb áldozatai: 20-30 év közütti férfiak