Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-13 / 191. szám

Miért büntetik a kötelességtudókat is? A Petőfi lakásszövetke­zet Árpád utcai bérházai­ban az Ingatlankezelő Vál­lalat végzi a fűtést, és a melegvíz-szolgáltatást. E szolgáltatás díját a tagok minden hónap 10-ig kötele­sek befizetni. Sajnos né- hányan e fizetési kötele­zettségüknek nem tettek eleget, ezért az Ingatlanke­zelő Vállalat közölte a la­kásszövetkezet vezetőségé­vel, hogy amig az elmaradt összeget nem fizetik be, nem hajlandó sem meleg vizet, sem fűtést adni. A 163 család közül je­lentéktelen a számuk azok­nak, akik nem fizetnek. Ezért méltánytalannak tart­juk, hogy a nagy többség „bűnhődjön” felelőtlensé­gük miatt, nélkülözze e fontos szolgáltatásokat. Az illetékeseknek kell megta­lálniuk a módját, hogy fi­zetésre kötelezzék a hanya­gokat. Ka nem fizetnék például az esedékes havi törlesztést, ezt letilthatnák bizonyára a fizetésükből. Nem lehet ezt megtenni a meleg viz, fűtés díjával is? Kocsis Józsefné Nyíregyháza Árpád u 30/b A járda közepén hagyták Nemrég olvastam a lap­ban, hogy az Egyház utcán, az építkezés miatt felszedett útburkolat maradványai akadályozzák a közlekedést és rontják az egyébként kedves, virágos utca képét. Hasonló hibákat tapaszta­lunk másutt is a városban. Több hónapja lebontották a Beloiannisz téren az el­avult, a környék képét rontó hírdetőoszlopot. Ez helyes intézkedés volt, de érthetetlen előttem, hogy mi­lyen elgondolásból tartják Gépek nélkül ezt nem lehetett volna Az olcsvai Üj Élet Ter­melőszövetkezet az elmúlt vasárnapra befejezte az őszi kalászosok aratását és cséplését, keddre pedig a takarmányborsó cséplését is. Ezt elsősorban két kivá­ló komba jnosunknak P. Szabó Gyula és Bartha László gépállomási dolgo­zóknak köszönhetjük. Di­cséretes munkát végeztek, úgy, hogy termelőszövetke­zetünkben nem volt szük­ség kézi aratásra. Termésátlagaink jók, mindenütt meghaladta a Könyvtárak korszerűsítése, berendezése A közelmúltban zárult az UNESCO ülésszaka. A megjelent hírekből arról is értesültünk, hogy a kultu­rális haladás terén hazánk előkelő helyet vívott ki ma­gának, s eredményeink alapján általános elismerést arattunk. Kulturmunkánkban a könyvtárak széles körű fel- világosító tevékenységet végeztek és végez­nek állandóan. A figye­lem fokozattabban fordul a könyvek tára felé. Fontos feladatukat és hivatásu­kat húzta alá a SZOT is, amikor kulturális osztálya közreműködésével megje­lentette a Kis Könyvtárak Korszerűsítése, berendezése címen azon bútorok raj­zát, amelyek könyvtáraink korszerűsítését szolgálják. Az oktatási és művelődési intézmények ellátásával megbízott Iskolai Felszere­léseket Értékesítő Vállalat (Budapest, VIII., Szentki­rályi u. 12.) felkészült az új feladat megoldására. A vállalat szakértők bevoná­sával elkészítette az új bú­torok mintapéldányait és a bírálati vélemények alap­ján biztosította a könyvtári bútorok gyártó kapacitá­sát. A speciális könyvtári bútorok szállítására már ebben az évben sor kerül. 1966. évre szóló szállítási kötelezettséget vállalnak azokért a megrendelésekért, amelyeket augusztus hónap­ban adnak a könyvtárak. Az Iskolai Felszerelése­ket Értékesítő Vállalat azt a lehetőséget is biztosítot­ta, hogy egyedi tervek alapján, teljesen komplett könyvtári berendezéseket készíttet el és szállít. A gazdasági év második felé­re még van lehetőség meg­rendelések elfogadására. Részletes felvilágosítást és árajánlatot küld. Iskolai Felszereléseket Értékesítő Vállalat Bp. VIII. Szentkirályi utca 12. (X) Az 5. sz. Autóközlekedési Vállalat gépész, építészmérnöki, vagy technikusi oklevéllel rendelkező munkaerőt keres beruházási munkakörbe Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a válla­lat személyzeti előadójá­nál, Nyíregyháza, Korá­nyi Frigyes út 12. (104477) Nyíregyházi Fényképész Ksz „TEMPÓ” RÉSZLEGE takarításban jártas női dolgozókat felvesz. Je­lentkezés: Bethlen Gábor utca 5 sz. (10482) Gyakorlott gyors és gép­írónőt azonnali belépéssel felveszünk. Pénztárkezelés­ben jártas előnyben. Cim a Kiadóban. (244) Űj házak Mátészalkán Foto: Elek Emil még mindig ott a ledöntött, rozsdás hírdetőoszlopot, és miért hagyták meg a járda közerőn az oszlop beton­alapját. Nem nagy ügy ez, de ha már leszerelték azért, hogy ne rontsa a tér esz­tétikai képét, akkor ezt a célt mennyiben érték el az­zal, hogy ugyanott lefektet­ve hever. Varga Ferenc Nyíregyháza, Egyház u 15. Megmentették a szőlőt tervezetet. őszi búzából 16,5, őszi árpából 19,8 má­zsás átlagot takarítottunk be holdanként. A sok eső ellenére is jól haladtunk a szalma lehúzá­sával, már csak húsz hol­don van még kint a szal­ma. A termelőszövetkezet vezetősége gondoskodott ar­ról, hogy a tagok háztáji állatállománya részére a megfelelő szalmaszükségle­tét biztosítsa. Szászi Bertalan tsz-párttitkár Termelőszövetkezetünk if­júsági munkacsapatának az aratás, betakarítás után is bőven kijut a munkából. Az elmúlt napokban a sok eső veszélyeztette a sző­lőnket, amelynek művelése felett a fiatalok vállaltak védnökséget. Közöttük dol­gozik Tyahor István, nyug­díjas tsz-tag, aki ismertet­te a fiatalokkal, hogy mi­lyen következménnyel jár­hat a peronoszpóra veszély. Azonnal el kellett végezni a permetezést, s mivel szombaton nem tudták be­fejezni ezt a fontos mun­kát, három fiatal: ifj. Bódi István, Fehér Károly és Varga Lajos vállalták, hogy vasárnap is dolgoznak, be­fejezik a permetezést. így történt, hogy az elmúlt va­sárnap szorgos munka folyt a tsz szőlőjében. A fiatalok lelkesedését, segítőkészségét a vezetőség igyekszik viszonozni. A labdarúgó-csapatunk túrái­hoz gépkocsit biztosít, új sportfelszerelést is kaptak. Klubszobájuk van fiatalja­inknak, ahol szórakozással tölthetik el az estéket, a napi munka után. Király Béla tsz-tag Szamostatárfálva Híradás Laskodról A kedvezőtlen időjárás ellenére teljes ütemben ha­lad a betakarítási munka a laskodi Vorosilov Termelő- szövetkezetben. A folyamat­ban lévő cséplésl munkát a tervek szerint augusztus 20-ra befejezik, s akkorra eleget tesznek terményfeles­legük átadásának is. Ugyan­csak augusztus 20-ra végez­nek az 50 hold szöszösbük- köny, és a 20 hold árpa ta­lajelőkészítésével is. Megkezdték a 14 hold gülbaba burgonya felszedé­sét, amely 90—100 mázsás átlagot Ígér. Babból 250 mázsa helyett már eddig 350 mázsát adtak át a fel­vásárló szerveknek, és még 25—30 mázsa várható. Pa­radicsomból, paprikából már is százezer forint jö­vedelme van a közös gaz­daságnak. Hasonlóan vára­kozáson felül termett a mák is, az ötholdas terü­letről húsz mázsa mákot takarítottak be. A jó terméseredmények eléréséhez, a zökkenőmentes betakarításhoz nagyban hozzájárult a tagság szor­galma, de nem utolsósor­ban a fiatalok munkája. A kertészeti munkák zömét ők végzik, minden időt ki­használnak, vasárnap is dolgoznak. A talajelőkészí­tési és szállítási munkát hét fiatal traktoros végzi ered­ményesen. Nyújtott mű­szakban dolgoznak, szánta­nak, 12 órát pihennek, majd szállítási feladatokat végeznek felváltva. Krícsfalussy Béla Baktalórántháza Női munkaerőket babhegyezésre kötetlen munkaidővel, de legalább napi 4 órára csak nappali műszak­ra munkakönyv nélkül is felve­szünk. JELENTKEZNI LEHET mindennap a Nyíregyházi Konzerv­gyárnál ÉNEKES MADÁR. Nem volt könnyű feladat Tamá­si Áron székely történetét, a népmeséi hangulatú, de reá­lis elemekkej is átszőtt. Éne­kes madarat az egyik leg­modernebb műfajban, tv- játékban feldolgozni. Az Énekes madár falusi tün­dérjátéknak is nevezhető, melyben az igaz szerelem, a szép kis Magdó és az okos Kömény Móka legyőzi a furfangot, a vénlányok és udvarlóik kellemetlenkedé. sét. A tv-játék igyekezett az eredeti műben megtalálható légkört érzékeltetni, vegyí­teni a mesés és reális ele­meket. De egy kicsit, mint­ha szűkmarkúan bántak volna az alkotók a népi hu­morral, a derűs színekkel. A vénlányok és a vénlegé­nyek sokkal inkább bosz- szút forraló, félelmetes te­remtések, mintsem bohókás, hoppon maradt figurák. Talán Avar István Lukácsa állt a legközelebb a népi fogantatású és az eredeti történetben megformált alakhoz. ILLÚZIÓK NÉLKÜL. Iz­galmas beszélgetés, hiteles szereplőkkel, ez lehetne a mottója Megyeri Károly műsorának. Két hazatért fiatal, Vízhányó József és Radnóti Ágoston idézte fel Nyugaton szerzett élményeit a tv stúdiójában. Fénykép- pekkel, változatos, érdekes dokumentumokkal bizonyí­tották, hogy a nyugati fel­lazító politika nem ártal­matlan játék, komoly és veszélyes művelet. Ezek a fiatalok beszámol, tak azokról a manőverekről, melyek segítségével igye­keznek a maguk oldalára állítani a Nyugatra utazó magyarokat a dollárral pénzelt különféle fedőneve­ken működő segélyező és „kulturális” szervezetek. A beszélgetés részvevői saját tapasztalatok alapján lep­lezték le a nyugati fellazító politika embertelen és szo- eializmusellenes alapszán­dékát és felhívták a figyel­met a sokszor ártalmatlan­nak látszó jelenségekre is, melyek mögött nagyon is átgondolt és jól kitervelt politikai célok húzódnak meg. JOHN GABRIEL BORK- MAN. Ibsen háromfelvoná­nos színművének műsorra tűzését az teszi Időszerűvé, hogy mélyen ábrázolt drá­mai jellemeket, hús-vér em­bereket állít elénk. A ki­sebbség uralmára épült ka­pitalista világ korlátáit, az egyéni hatalom végzetes veszélyeit mutatja meg a múlt század nagy színházi forradalmára. A cselekmény bizonyos elavultságáért, a hosszúra nyúló párbeszéde­kért kárpótlást nyújtanak a velejéig megvilágított ala­kok, akiket olyan kiváló művészek jelenítenek meg, mint Páger Antal, Gordon Zsuzsa, Bulla Elma és Su­lyok Mária. KIRÁLYOK KIRÁLYA. A csehszlovák filmvígjáték egy kiküldetésben lévő prágai szerelő különös ese­tét mondja el, aki kikülde­tése során megmenti az egyik közel-keleti ország uralkodójának életét. Kivá­ló lehetőséget kínál az alapötlet a burleszkre. Sajnos a film ké­szítői csak kis részben élnek a lehetőséggel, nem aknázzák ki a szatirikus helyzet kínálkozó csatta­nóit így a vérszegény víg­játék csak egyes jelenetek­ben tudja fenntartani az érdeklődést, csal mosolyt az arcokra. HALLÓ FIUK és a Ten­geren innen. Csütörtökön este mozaikműsorral szóra­koztatta a nézőket a tv. A fiatalok népszerű műsora, a Halló fiúk, halló lányok: ezúttal az ifjúsági építőtá­borokba vitte el nézőit, nem mellőzve a dalt és vi­dám játékos fordulatokat. A Tengeren innen, tengeren túl... című kisfilmösszeál- lításból főként a Jean Ma- rais-ről készült riportfilm és az Ezerarcú detektív ci- mű jugoszláv rajzfilmsoro­zatból A világszépe elrab­lása nyújtott szórakoztató perceket. A Kék expressz sorozat „Goromba férj”-e ezúttal nélkülözte az ilyen kis krimiktől is elvárható színvonalat, átlátszó jelene, tei, a szereplők rezignált játéka, s maga a story, in­kább bosszúságot, mint iz­galmat okozott. Reméljük legközelebb jobban sikerül. (P. G.) A yy-ben tótj A következő heti tv-mű- sor elsősorban sokoldalúsá­gával hívja fel magára a fi­gyelmet. Mintha a műsor­szerkesztők már az egész heti műsorral is a közelgő kettős ünnepre készültek volna. Szombaton 18,45-kor Monte Christo grófja eléri élete célját: beteljesíti a bosszút, amelyet az őt igaz­ságtalanul börtönbe küldők ellen fogadott. Még aznap este, mintegy nyugtatónak Nyári esték műsorából cím­mel külföldi és hazai mű­vészek közreműködésével láthatunk összeállítást. A vasárnapi sportműsort 15,00 órakor a nagyvázsonyi lo­vasjátékokról adott közvetí­tés nyitja meg, majd egy óra múlva a Népstadionból láthatjuk az Országos Sport Napok megnyitóját. 21,20- kor kezdődik Hegedűs Gé­za: Voltaire, avagy nehéz üzlet az értelem című tele­víziójátéka. Az öregedő fi­lozófust Fernay-i kastélyá­ban láthatjuk viszont, ott, ahol a francia, és a német határ találkozik. A filozófus író szellemes haditervvel veszi fel a harcot a két or- «zágból ellene Irányuló csel­szövésekkel szemben. A fő­szereplő Major Tamás. A jövő héten három al­kalommal visz el bennünket a kamera a II. Nyári Űttc- rőolimpia küzdelmeinek színhelyére. Kedden 17,00- kor, szerdán 16,20-kor, pén­teken pedig 18,30-kor láthat­tuk a jövő reménységeinek versengéseit. Kedden este 19,00 órakor Federico Garcia Loreára, a spanyol nép mártírhalált halt nagy köl­tőjére emlékezik a televízió. Népművészeti vetélkedőt láthatunk kedd este 20,35­kor, melyen a legjobb c megye versenyzőin kívül ne vés művészek is fellépnél tánccal, dallal és prózával. A képzőművészet kedvelő részére két műsor is les a héten. Szerdán 18,25-kc A képzőművészet történet című műsor a népvóndor láskori művészettel ismerte meg, majd pénteken 18,15 kor a szerdai műsorho kapcsolódóan filmösszeálli tást sugároznak a trák sír halmokról. Szerda este mutatják b Szemes Marianne ismer kisfilmrendező kétrészes, ú tv-filmdrámájának első ré szét. A címe: Hétköznap történet. Főhőse egy asszonj aki talán semmiben seri különb más asszonyoknál, mégis, a szerző Száváivá élve: teljes ember. A fösze repet Berek Kati játszi Utána 21,20-kor Peng a gi tár címmel könnyűzen« filmösszeállítás következil A hét végi ünnep miat ezen a héten némileg meg változik a tv-adások idő pontja. Csütörtökön délutá nincs adás, helyette pénte ken lesz egésznapos műsor Az ünnep előestéjén 20,20 kor zenés családi revűhö invitál Szepesi György, házigazda szerepében. i műsor címe: Plusz egy fc A népes szereplőgárdábc csupán néhány nevet raga dunk kl: Bilicsi Tivadar Alfonzó, Rátonyi Róben Ruttkai Éva, Sinkovits Imr stb. És természetesen mind egyikükkel plusz egy vág; több „fő”, — gyermek, test vér vagy más, általunk ke vésbé ismert családtag. __________________(cs. J.) A ryy-ben láttuk

Next

/
Thumbnails
Contents