Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-28 / 203. szám
120 éve A tiszadobi nagy Tisz Tiszadob község határában a Tisza balparti töltésén van egy hatalmas emlékmű, melyet a Tisza-sza- bályozás megkezdésének em. lékére állítottak. Ezért teszünk említést erről a műről, mert most van a 120. évfordulója a nagy eseménynek, mellyel kezdetét vette a Tisza-menti mocsár- világ felszámolása, a Tisza szabályozása. Itt készítették az első átvágást, melyet a zseniális Vásárhelyi Pál mérnök terve alapján, Széchenyi István tiszaszabá_ lyozási királyi biztos jelenlétében kezdtek meg. Helyénvaló, ha most megemlékezünk azokról a műszaki vitákról is, melyek a szabályozás kezdetét megelőzték. Vásárhelyi Pál a Tisza szabályozásánál a meder megrövidítését tartotta legnagyobb fontosságú munkának, mint amellyel a viz esését növelni, az árvíz levonulását pedig gyorsabbá tenni lehet. Emellett azonban a védőgátak készítését is szükségesnek látta. Szerinte a gátakat egymáshoz közel, párhuzamosan kell építeni, miért az így összeszorított víz a medret mélyíteni és fejleszteni fogja. A Tisza folyásának útját az átvágásokkal 753 kilométerrel kívánta megrövidíteni. Tervét, költséges volta miatt sokan ellenezték. Tragikus hirtelenséggel történt halála után, — éppen ezért-—több külföldi szakértővel felülvizsgáltatták. E szakértők közül az olasz Francesconi a tervet helyesnek találta. Az ugyancsak olasz Paleocapa Péter azon. ban több szempontból nem értett vele egyet, ö tudniillik elsősorban az árvizek káros kiöntéseit kívánta megszüntetni. Szerinte a gátakat a Tiszától a Vásárhelyi Pál által ajánlottnál táA folyóirat augusztusi számát Vladimir Koucky- nak, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának „A szocializmus egyetemes fejlődése Csehszlovákiában” című cikke nyitja meg, melyben a szerző a Csehszlovák Kommunista Párt XIII. kongresszusán megvitatott kérdéscsoportokat ismerteti, s elemzi a szocializmus további építésével összefüggő elvi kérdéseket i-átvágás jelentősége volafab kell megépíteni, elsősorban a meder melletti magaslatok felhasználásával. Az átmetszéseket ő is ajánlotta, de csak egészen kis mennyiségben, s ezeket sem a folyó egész hosszában, hanem annak csak a középső és alsó szakaszában. így a folyó pályáját csak 205 kilométex'rel szándékolta megrövidíteni. Abban azonban Vásárhelyi Pál és Paleocapa Péter egyetértettek, hogy a Tisza Tiszadob és Szederkény közötti részén, annak Sajóval való egyesülési helyén, a folyó „hosszúsága”, „hibás- sága és „visszássága” miatt legsürgősebben átvágást kell készíteni. Amíg azonban Vásárhelyi ezt az átvágást 11 km hosszúságúra ajánlotta, addig Paleocapa 17 km-ben állapította meg. A Tisza-szabályozó Társaság 1846. augusztus 3-i ülésén, végül is Vásárhelyi tervét, — az úgynevezett „elő- leges tervet” hagyta jóvá és kivitelét 1846. augusztus 27- én —, tehát éppen 120 éve — kezdték meg. A munka fontosságának tudatában az urkomi magaslaton, Széchenyi István tette meg az első kapavágást. Való igaz, hogy a Tisza- szabályozás munkáját (átvágásokat és gátépítéseket) nem egészen a Vásárhelyi Pál által elképzelt rendben készítették, de — telve reménységgel — azokat mégis teljesen végrehajtották. E munkával 4,6 millió kataszteri hold mélyfekvésű földet mentesítettek az árvíztől, miáltal sokmillió ember számára biztosították a magasabb életformába való felemelkedést. Számunkra — késő utódok számára — ezért lett rendkívüli jelentőségű a Tisza tiszadobi átvágásának kezdő időpontja. összeállította: Dr. Nyárády Mihály Nagy érdeklődésre tarthat számot — és nemcsak a szakemberek részéről —- „A mezőgazdasági termelés anyagi ösztönzése” című cikk. Szerzője, Ivan Primőr, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára az anyagi érdekeltség szerepét elemzi a bolgár mezőgazdaság fejlesztésében. A folyóiratban több cikk foglalkozik az afrikai országok helyzetével. Nem születtünk városnak, hanem várossá lettünk Szeptemberi Símbe mutat ók Szeptemberben több új játékfilmet mutatnak be a mozik és felújítják a „Békében élni” című olasz fil— Keress egy régi házat! — Melyik korszakból? A kérdés jogos, mert városunk fejlődésének is megvannak a jól megkülönböztethető korszakai. Ezek téglába, kőbe meredve tanúskodnak a megtett útról, a felnövekvés állomásairól. Sok generáció tért azalatt örök pihenőre, mire a szalmatetős kis házcsoportból földszintes, í'endezett utcájú település, majd város lett. Talán, aki a gyorsan építkező, korszerű irodaházakat, napfényes lakásokat emelő várost nézi, de vet egy pillantást a „lábánál” lévő aprócska épületekre is, nem feledkezik meg arról, hogy nem régibb két évtizedesnél az a korszak, amikor hazánkban is „készen” születhetnek a városok. Az idősebb mesterek még emlékeznek, tanúk lehetnek: az ő fiatal éveikben ez olyan hihetetlen ábránd lett volna, mintha azt mondja valaki, hogy a kis kavics egyszer heggyé vénhedik. A magukat szerencsésnek mondó települések is várossá vénhed- tek, de kész város egy sem született. Nem is régen — emlékei még ma is elevenek — a házépítés nem is számított nagy „művészetnek”. Meg lehetett — sokan meg is csinálták — építeni a családi fészket csak úgy „házilag” is. Legfeljebb a tetőszerkezet összeállításához hívtak valami „ismerős” ácsot. A város lakóházainak jelentős része így épült. Ez a földszintes korszak „Gyerekek készültem44 Először a katedrán A diákévek szorongó izgalmára emlékeztet ez a mondat: „Űj tanár jön az osztályba.” A szorongáshoz hozzászegődnek a kimondott és ki nem mondott kérdések: „Vajon milyen lesz? Hogyan feleltet? Szigorúbb-e mint a régebbi tanár? Lehet-e nála puskázni?” Feltehetően ezek a gondolatok előzik meg az újfehértói gimnázium egyik új tanárának első belépését. Az új tanár, Kun Elek ilyesfajta gondolatokkal lép be első órájára: „Milyenek lesznek a tanítványok? Milyen módszerrel kezdjek a munkámhoz? Megszeretnek-e a diákjaim? Meg tudom-e szerettetni a matematikát, fizikát?” Kun Elek eddigi életútját — a barabási általános iskola padjától az újfehértói gimnázium katedrájáig — egy kis statisztika mutatná be hűen: tizenhét szorgalmasan áttanult esztendő, több száz felelet, néhány tucat kollokvium és szigorlat, sikeres államvizsga, kilenc kollégiumi év, száznál több tanítvány az utolsó egyetemi évben. A fiatal tanárt nem a véletlen sodorta pályájára. Ti- zennégy-tizenöt éves kora óta érzett vonzalmat a fizika iránt. Az indítást az MHS rádióskörében kapta. Középiskolás korában itt szőtt örök barátságot az elektrotechnikával. Az érettségi után nem okozott gondot a pályaválasztás: jelentkezett a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika-fizika szakára. Felvették, s öt egyetemi esztendő után a minap ott állt a fiatal tanár a 45 esküt tevő között, a megyei tanács épületében, ★ Néhány nap múlva, megszólal a csengő az újfehértói gimnáziumban. Kun Elek tanár osztálynaplóval, krétával, körzővel a kezében, benyit az osztályba, s ki nem mondva is ezzel a gondolattal áll tanítványai elé: „Készültem, gyerekek!” (sz. sz.) Szlovák György rajza nemcsak apró házakat, hanem más emlékeket is hagyott. Sok földszintes gondolatot és szokást is örököltünk. S ezek éppen most kerülnek elénk, amikor a földszintes világ emberei a modern nagy házakba költöznek. Nem találják bele magukat máról holnapra az új világába. A tanácsnak és a népfrontnak erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy a nagyházas kerületek lakóit megtanítsa a nagyvárosias életre. Például arra, hogy bizonyos önkormányzati, önigazgatási szerv — lakóbizottság — nélkül az új házakban nem lehet kényelmesen meglenni. S ha megdöbbentő is, de igaz, hogy olykor elég nehéz megértetni a nagyépületes városrésznek új törvényei, szokásai és szervei vannak, illetve kell, hogy legyenek. Ezek nem öncélúak, hanem a lakókért vannak. Ez a régi Nyíregyházát idéző kép, a régi ház az 1920-as évek lakóházát állítja elénk. (—bőg—) ■■! ......—................................... " met. A hónap végén fűzik mű. sorra Kovács András rendező „Hideg napok ’ című alkotását, amelyet Cseres Tibor sikeres regényéből készítettek. Érdekesnek ígérkezik Gert’er Viktor rendező ,....és akkor a pasas” című filmje. Sinkovits Imre 15 alakban, 15 szerepben jelenik meg a filmvásznon. Bemutatják a Mar del Plata-! nemzetközi filmver. senyen nagydijat nyert „Éljen a köztársaság” című csehszlovák filmet, valamint az elmúlt évi velencei fesztiválon díjat nyert „Hűség” című filmjét, P.iotr Todorovszkij fiatal szovjet rendező alkotását. Ugyancsak a Szovjetunióban forgatták „Az elnök” című drámát. A film főszerepét Mihail Ul.ianov játssza, akit ezért az alakításáért az idén Lenin-díjjal tüntettek ki. A „A titokzatos szakács” című szovjet film azoknak ígér szórakozást, akik az izgalmas történeteket szeretik. Több vígjáték is a mozik vásznára kerül, így a „Nyugodj meg kedves” című francia produkció. Fernan- dellel a főszerepben. Az olaszok készítették a „Házasság olasz módra” című alkotást: a rendező Vittorio de Sica. A két főszerepet Sophia Loren és Marcello Mastroianni játssza. Az ifjabb nézők bizonyára örömmel fogadják majd „A nagy medve fiai” című indián történetet. Decemberben lesz tíz esztendeje, hogy megjelent ez az írás. Mivel konkrét történet, talán érdemes ismét közreadni. '."..ez az asztal jó lesz, üljünk ide, várj, most az én vendégem vagy... Pincér !... Két hubertuszt!... hol is hagytam abba? Igen, tudod sokat iszom. És mindennap! Tavaly, amikor balesetem volt, az orvos azt mondta: Fiam, ez már alkoholizmus. De nem az, én jobban tudom. Ez szörnyűbb betegség, amit nem tudok kiheverni. A múlt betegsége... Egészségedre!... Ez nagyon jó volt. Pincér! Kis- apám. Merítse bele még- egyszer... A háború előtt azért ittam, mert ez volt az egyetlen örömöm. Emlékszel, a kedves, vidám anna- falvi laktanyában az esti berugás jelentette az életet. A nappal és az éjszaka a halált. Később azért ittam, mert megszoktam, most pedig barátom, azért iszom, mert számomra nincs kiút!... Igyál, pajtás. Javaslom, hogy most fröccsöt kérjünk. Szegény ember keverje az italt, így olcsóbb, gyorsabban meghülyül, és reggelig óné probléma. Hét, Ordas Nándori Októberi Hitére atya! Két fröccsöt a zsuplé- ből... Azon az október 23- án a délutáni ivóköruta- mon a Westendben jártam, már teljes gőz alatt voltam, komám, csak homályosan emlékszem, kikkel voltam, mint voltam. Amit elmondok, azokat is csak apránként, később állítottam össze emlékezetemből... A söntés pultjánál ittam. Emlékszem, egy pofa, akit ott ismertem meg, zsebből zsíros kenyérrel kínált. Mondtam neki: édesapám, vidd a francba, inkább rendelj rumot! ... Kint ricsaj, ének. Valaki azt mondta, hogy tüntetnek. Mi az, hogy tüntetnek? — mondtam s a többiekkel kilódultam én is az utcára. Srácok vonultak, volt egy-két tokás pasi. Közéjük vegyültem, s aztán hajnalig semmire, de semmire nem tudok visszaemlékezni. Egyedül arra emlékszem, hogy valahol hordóból kancsókba eresztették a bort, s persze én is ittam. De hogy ez hol volt, azt hiszem, sosem fogom megtudni. Hajnalban az egyik színház telefonközpontjában ébredtem fel. Legalábbis innen emlékszem a történtekre. Néhány koma hortyo- gott mellettem, azok is beszívhattak. Mások szalad, gáltak, mintha megsózták volna őket. Az egyik azt mondja nekem: Mi van a konzervekkel? A József utcából telefonáltak, hogy még mindig nem kaptak reggelit... Én csak néztem a szeplős, vörös férfira, de ez ordított, hogy intézkedtem-e vagy sem' Gondoltam, üvölts azzal, akineK kenyeret adsz, de nem mertem szólni, pisztollyal hadonászott. Inkább azt válaszoltam, persze, hogy intézkedtem. Később tudtam meg, hogy engem élelmiszer elosztással bíztak meg, és fél éjszaka dirigáltam a telefonközpontban. A rabló úristenit! Hallod? Én dirigáltam... Na várj, ez még semmi. Azután jött egy kékballonos géppiszolyos fiatalember, s közölte, hogy az éjszakásokat leváltják, ezeknek irány pihenőbe, a Continentál szállodába. Vagy húszán átmentünk a Dohány utcába. Meleg ebédet kaptunk. Valahonnan nektársört hoztak. Ez persze nem igen volt ínyemre, de azután nagyobb tétel rum is érkezett, és én, öregem, megint nem emlékszem semmire. Egy éjszaka megint végképp kiesett. De reggelre annál jobban emlékszem, azt már el nem felejthetem. Arra ébredtem, hogy lövöldözés volt az utcán és nekem pokolian fájt, majd szétrepedt a fejem. Fegyveresek belöktek hozzánk két férfit, hogy Itt van két ávós dög! Egyikük szőke, kék szemű fiú volt, katonacsizmában, nadrágban, civil kiskabátban. Volt ott köztünk egy vörös hajú nő, az felordított, hogy: „Az anyja istenit, a rohadt gyilkosának!” Egy kövér férfi felugrott, hátulról tarkón vágta a fiút, hogy piszok ávós, gyilkoltál? A férfi mellém zuhant és meglökött, öltél, az anyád, akkor te is kapsz — gondoltam és az arcába ütöttem. Nézd meg, itt a kezem, itt, nézd, a tenyerem peremével ütöttem, ugyanazzal, amelyikkel minden este fogtam Vizy százados úr csizmáját, hogy könnyebben levethesse. Hogy ki a Vizy? Mindjárt elmondom. Miután én megütöttem, utána nekiestek a többiek. Az úgy tűrte az ütéseket és a rúgásokat, mintha néma lenne. Csak amikor a nő kétszer a hátába lőtt, akkor sóhajtott fej furcsán, mintha szólni akart volna. Ekkor pattant fel az ajtó és egy magas, viharkabátos férfi lépett be. Mit csinál- * tok? — ordított fel mély basszusa. Megálljatok! S meg is állította azokat, akik nekiestek a másiknak. Ez cingár, ősz hajú ember volt. Balkezével védte az arcát, jobbkezét ökölbe szorítva próbálta hárítani az ütéseket. A viharkabátos felé fordult mindenki. Mit képzeltek? — bömbölt az — vagy vigyétek ki az utcára és ott akasszátok fel, vagy le a pincébe, majd később megnézzük, kicsoda. — Ö, ez a hang, barátom! Ez a mély. félelmetes csengésű hang! Művelt és kellemes, ugyanakkor a vért megfagyasztja az erekben. Ez a hang a mélyből jött. Olyan mélyből, amilyen mélység talán nincs is, és amelyik már — úgy gondoltam — eltűnt örökre a tenger fenekén. És most mégis felszínre bukkant ebből a mélységből. A férfi acélos kék szeme ugyanolyan frissen és keményen villant, mint annak idején. Csicskása voltam ennek az úrnak, tehát barom voltam, ökör voltam, állat voltam és hülye voltam. Körülbelül ez a szókincs az, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy csicskást tarthasson és nevelhessen egy századosi rangban szolgáló ludovikás úr. A szállodában ott áll Vizy százados, viharköpenj’ben, és láttam láthatatlanul is a vállán az arany sujtást, a gallérján a csillagokat, s újra a gyomromba, a szívembe húzódott a régi félelem. Egyszer kiköttetett, mert langyos volt a teája. Azután elzavart, más lett a tisztiszolgája. Vizy odajött hozzám, kezet nyújtott, s azt mondja, hogy testvér, ugye maga volt a telefonügyeletes? Ö nem ismert rám, s nem látta meg a sárga félcipőm helyén az idétlen utászcsizmát, a felöltőm helyén a rongyos zubbonyt. •Nem mondta azt, hogy ,.te marha, te állat”, hanem azt mondta, hogy nagyon jól dolgoztam, rámbízza itt, a szállodában az éjszakai ügye, letet... Én akkor, barátom, elszöktem azoktól, kezemen a csizmapatkó és a halott ember arca nyomával és a százados úr barátságos keze- szorításával.... Hazamentem, eladtam a felöltőmet a szomszédnak és pálinkád vettem... Ennyi volt barás, tóm, s én azóta nem érzen magam embernek... Megjelent a Béke és Szocializmus augusztusi száma
