Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-20 / 197. szám
Akik a közpsa’gért dolgoznak szabolcsi tudós Szenzáció nélküli K enyér. Egy szelet barna kenyér. Naponta ott van az asztalunkon, hétköznapokon, ünnepeken egyaránt. Szerényen, -.mégis méltóságteljesen. foglalja el a családi asztal közepét. Nyelvünkben és történelmünkben mi mindent jelent a kenyér szó! Jelképpé nemesítették az éhezés, a nyomor századai: a remény, a szabadság szimbólumává. Ősi szokásunk elevenedik meg még ma is, amikor legszeretettebb vendégünket kenyérrel és sóval köszöntjük. A tatárjárás idején — gabona híján — fakéregből sült a bujdosók keserű kenyere. Történelmünk régmúlt évtizedeiben — a ku- ruckorban — „kenyeres pajtás" volt a megszólítás. A haragosok között kenyértörésre került sor, s ha a haragosok egyike nagyhatalmú volt, előfordulhatott, hogy a másik hosszú ideig élt csak kenyéren és vizen, hisz a nagyhatalmú urak között kevés olyan jó ember volt, mint egy falat kenyér. Évtizedeken át kik akarva, kik akaratlanul a császár kenyerét ették. József Attila szavával követeltek „Munkát! Kenyeret!" a magyar munkások, s követelésüket sokszor csak a börtönök komiszkenyere válthatta valóra, és sokan, mire kiszabadultak, kenyerük javát már megették. Az Űj Magyar Lexikon így ír a kenyér „történelméről”: Először a régi Babilonban s Egyiptomban készítettek kenyeret.« A világon a rómaiak terjesztették el.” Nem volt mindennap természetes az, hogy megvágjuk a friss kenyeret. Voltak olyan idők is, amikor egy öltöny ruha cserélt gazdát egy kiló barnáért. S több mint másfél évtized távlatából egy ma már csaknem elfelejtett kifejezés bukkan fel: kenyérjegy. Kenyeret, katonát és gyermeket ábrázr-'i az a fényképfelvétel, amely huszonegy évve > ezelőtt készült a háború utolsó lövései kői» ben. Korunkban a kenyér szavunk új ös'ze,. tételben nyert új tartalmat: kenyérüzem, kenyérgyár. Gondolatban ma a kenyér szó e»2 idézhetjük a verítékező aratót, a komba,- nőst, a fehér ködben dolgozó molnárt, a kenyérüzem pékjét, fűtőjét és az élelmiszerbolt eladóját. Kenyér: Élet, munka — múlt, jelen és jövő! Szilágyi Szabolcs még soha nem arattam addig —, azóta sem. Tizedéből arattunk, s én három mázsa búzához jutottam. Veconka dúdolt eleinte, aztán nagyokat hallgatott, s nézte karom lassuló lengését, s a kasza után elha- nyatló rendet. Kettőből csinált Veconka egy kévét, s néha három rendből. Jobban esett volna, ha beszél, még akkor is, ha korhol, vagy sietett. Még inkább beszélnem, magyarázkodnom kellett volna nekem, hogy eltereljem figyelmét, gondolatát. Én azonban csak azt éreztem, hogy csontom velejéig fáradt vagyok. S még arra is emlékszem, láttam, ő pontosan tudja, mit érzek én. Es sajnált is egy kicsit, de nem tehetett semmit. S ezért aztán hallgattunk másnap is, harmadnap is, és nem hancuroztunk ebéd végeztével sem, mint egész télen, tavaszon elterveztük. A kővetkező héten álltunk bele az én búzámba. Most már csak ketten, persze. S furcsa volt, hogy nem állapodtunk meg mennyi lesz az ő marokszedő része, mert hogy én már a sajátomban dolgoztam. Sok pipacs piroslott az én nyurga búzavetésemben és szarkaláb, meg búzavirág is kéklett benne elég. Hétfő reggel alkalom lehetett volna tréfálkozásra, kacagásra. Olajbarna szemét ezen a szép és hasztalan látványon feledve — csak ennyit mondott Veconka. — Nem adja meg a hét mázsát se holdja. S belefogtunk a munkába. Tenyerem sajgott, talán még jobban, mint a múlt héten, szívem vert a második félórában, s tüdőm kérte sóhajtva a levegőt. — Három rendet kötök minden kévébe — szólt nagy sokára mögöttem a lány —, némelykor négyet is. Nem volt semmi kegyetlen a hangjába. Amint megálltam, visszafordultam, akkor ötlött . szemembe, nem köti be kendővel az arcát bámulás ellen, mint némely kényeskedők. Nem fél a naptól! Milyen szép olajosbarna! Gyönyörködtem benne. Bizony isten. — A bérletbe, meg vetőmagra talán elég lenne. De hol van még a cséplőrész! S mit eszünk a télen! — szólt valamivel később Veconka. S ez volt az utolsó alkalom, hogy megkérjem a kezét, s őt magát testestül- lelkestül, s valami ígéretet is tegyek, hogy hosszú és boldog, nyugodt életünk lesz. Ha csak egyről is bizonytalan voltam, hallgatnom kellett. Bár Veconka dolgot; kezében, életbíró izmos lábában bíznom kellett volna. És szeme is úgy csillogott, amint a szalmakötelet sodorta, terítette, mintha valami huncutságon járna az esze, vagy el akarna cseppenni a könnye éppen. De ő nem sírt és nem nevetett, hanem komolyan hallgatott. Délben azt mondta, hazamegy, mivel nem hozott ételt. Én is megebédeltem árnyékba húzódva, szokás szerint köröm közül. Veconkát aztán hiába vártam. Nem jött vissza sem délután, sem másnap. Magam arattam le a búzát, magam nyűttem, magam sodortam a kötelet, magam kötöztem a kévét. Talán jobb is így — gondoltam —, mint aki nem tehet egyebet. Miért csináljunk két szegényből hármat. Mert akkor én már tudtam, inkább a malomba megyek dolgozni esztendőszám, csak a bérletből szabadulhassak. Meséljen az életéről: honnan indult el, hogyan jutott el idáig, milyen a tudományok világában foglalatoskodó ember egy napja. Ilyen és hasonló kérdések sorakoztak a jegyzetfüzetben. Dr. Pető Ferenc védekezőén tárta szét a kezét: Sajnos semmi szenzációval nem tud szolgálni, nincsenek jój csattanó storyjai egyszerűen tanult, talált magának egy célt, ezért dolgozott és dolgozik most is. Ennyi. (Ilyen sima lett volna minden ?) „Olvasok kiváló emberekről, akik annyi konfliktuson mentek keresztül, küzdöttek, áldozatot vállaltak, üldöztetésben volt részük, mellőzték őket. Akiknek valóban érdekes volt az életük..." (Tőmondatokkal folytatja: Semmi romantika, semmi különlegesség nem kísérte pályafutását. Félig paraszt, félig munkásgyerek volt, Gáván laktak, amikor édesapja beíratta a polgáriba. Mivel hagyomány volt a föld, a gyümölcs szeretete, és ez iránt fogékonyságot árult el, mezőgazdasági kö. zépiskolába került. Onnan egyetem, tanársegédi állás, aspirantura, kandidátusi disszertáció, Ujfehértó, fajta és telepítési problémák. Most pedig a Nyírségi Mezőgazdasági Kutató Intézetben igazgatóhelyettes.) Láthatóan sajnálkozik, hogy az ő élete nem hálás téma, nincs mit megírni rajta. Szerinte minden tudományágban van néhány nagyon tehetséges ember, akik arra hivatottak, hogy előbbre vigyék a tudományokat, s vannak akik azért dolgoznak, hogy ezek a tudományos felfedezések, ki. sérletek kiteljesedjenek, megfoganjanak a gyakorlatban is. Ö az utóbbiak közé sorolja magát. (Pető Ferenc 28 éves korában sikerrel védte meg a kandidátusi munkáját. Megnyugtató, hogy ez nálunk ma már természetes és nem szenzáció. Nem kallódott el a tehetséges falusi fiú, aki mint mondta, nem vitt véghez földet rengető tudományos munkát. Mégis a gyümölcs egyik leg. kiválóbb hazai mesterének tartják. 37 éves. Köze’ebbi kutatási alanya: az alma. Sok köze van ahhoz, hogy Ujfehértón létrejött az 560 almafajtát magában foglaló almamúzeum, amely nemcsak szakmai szenzáció, hanem a nemesítők, kutatók nélkülözhetetlen kincsestára Nem szobatudós, kutatási területe az egész megye, sőt az ország. Sok-sok tsz, állami gazdaság gyarapítja termését, jövedelmét, a dolgozók megélhetését a fiatal tudományos kutató szaktanácsaival. Szaktudása, tapasztalata benne van a megye gyümölcstelepítési távlati tervében, számos tsz — mint a nyíregyházi Vörös Csillag ötéves munkáját megalapozó tervében. — Számos országos tudományos bizottság tagja, részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia agrártudományi szakosztályának munkájában, az országos gyümölcstermesztési, öntözési koordinációs bizottságban. És ki tudná felsorolni még hány helyen tartanak igényt a munkájára. „Nagyon szeretem az oktató munkát is. Évekig a felsőfokú mezőgazdasági technikumban is tanítottam, mint óraadó. De az elfoglaltságom most már nem engedi meg. De ha a TIT felkér, szívesen elmegyek bárhová előadásokat tartani. Jó dolog találkozni érdeklődő, kiváncsi emberekkel." A tudományos munka Időben a legtávolabbra visz el bennünket Oravecz Paula József Attila- díjas írónő négy kötetre tervezett családregényének második darabja, a Tört ágak. Az első világháborús Tabánt varázsolja elénk egy szegény família, a Hanka- család életének tükrében. Milyen lehet a mosónőnek, s gyermekeinek és a hasonlóak sorsa, ak;ket nemcsak a háború terhe sújt, hanem a munkanélküliség, pénze-, lenség is állandóan nyomon követ? Ezt a nyomasztó atmoszférát teremti újjá meleg, lírai színekben Oravecz Paula sikerült regénye, miközben szép számú szereplőgárdával rajzolja az akkor még létező városnegyed élő freskóját. Olyan volt az ottani szegénység, hogy a környéket még a madarak is elkerülték. „A mi házunk tájáról régen elköltöztek a madarak” — mondja egy helyütt az emlékezetes Tom- szer bácsi, a pék — .... Az utolsó látogatónk egy harkály volt, a kivénhedt meggyfán kopácsolt, de amint szárnyra kaptak a kicsinyei, családostul elmenekült. ..” szürke eminenciása sokoldalú ember. Tudományos kutató, pedagógus, szakíró, különböző bizottságok tanácsadója. S a városi párt- bizottság aktivistája.) „Ma német vendégekkel tárgyaltam. Lent volt még az FM öntözési szakbizottsága, a megyei tanácson vitattuk meg a megyei öntözési problémákat. Talajjavításról beszélgettem a talajjavító vállalat szakembereivel. Ujfehértón lesz egy 700 ezer forintos beruházás. S itt egy meghívó, lengyel szakemberekkel eszmecsere, Varsóban." Magánélet, szórakozás? Olvasni nagyon szeret, főleg történelmi regényeket. Kedveli a zenét. És kis kertjében a saját telepítésű almafákat. Kikísér, az intézet udvarán erős szél rázza a fákat. — Sajnos, az almákat leveri a fáról. Nagy pusztítást tud végezni az ilyen szél. Elgondolkodva indul visz- sza, mint aki azon töpreng, hogyan lehetne megedzeni az alma szárát, hogy ne tizedelje a vihar. Csöndben, szenzációk nélkül. Páll Géza Időben közelebbi, távolságban viszont messzebbi tájakat villant fel Mesterházi Lajos Kossuth-d ias író Isten, méretre című kisregényében. (Szépirodalmi. 1966.) Húszévesen, 1936-ban egy nyári vakáció során a német országutakon kóborolt autóstoppal. Mi történt az ott szerzett ismerősökkel 30 esztendő alatt? Történet történetet követ, vidám és tragikus váltja egymást, amelyek szorosan összefonódnak, áttünnek a mába, majd visszakanyarodnak a múltba. Találóan „egymásnak felelgető történetkompozíciónak” nevezi műve szerkezetét az író. Könnyedén, olvasmányosan mond el súlyos gondolatokat, valóra váltva — egy korábbi cikkében jelzett — fő szándékát: „Ma sincs semmi, ami jobban izgatna, mint a jellem és a sors összefüggése. Hogyan formálja a sors a jellemet, hogyan válik maga a jellem sorsformáló erővé? Hogyan teremtünk istent magunknak, mértékünk szerint, és hogyan válik az isten a mi teremtőnkké?” Az űj Zrínyi Ilona utcai épület szép színfoltja Nyír egyházának. Szlovák György rajza Képzőművészeink vázlatkönyvéből KENYÉR Űj könyv: hét regény — két korszak
