Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-17 / 168. szám
No pasaran! A legragyogóbb fejezet, amit Spanyolország írt a világtörténelembe, az a harminchárom hősi hónap, amelyben állta a harcot a fasizmus szennyes áradatával szemben, a veszélyre figyel meztetve Európát. Harminc esztendővel ezelőtt, 1936. július 18-án támadtak Franco vezénylete alatt a Spanyol Köztársaságra a reakció csapatai. És hamarosan nyíltan csatlakoztak hozzájuk az olasz és a német fasiszták légiói, hogy leverjék a spanyol munkások forradalmát. Európa legjobbjai a köztársaság, a spanyol nép segítségére siettek. Nemcsak a spanyol népfront kovácsoló- dott össze ebben a veszélyben, hanem tíz- és tízezrek, antifasiszta önkéntesek keltek útra, hogy életüket kockáztatva, vagy feláldozva ál lítsák meg a fasiszta árada tot, hogy valósággá legyen a jelszó: No pasaran! Nem törnek át! Franciák és olaszok, oroszok és hollandok, csehek és magyarok, ameriakiak és német antifasiszták foglalták él helyüket a lövészárkokban, a legendás hírű nemzetközi brigádokban. Kétségtelen, hogy e gigászi küzdelemnek legodaadóbb katonái és szervezői a kommunisták voltak, élükön egy lánglelkű asszonnyal, Dolores Ibarru- rival, a Spanyol Kommunista Párt akkori főtitkárával, akinek nevével — La Pasio- naira — ezrek indultak csatába, kézitusára, kézigránátokkal a fasiszták tankjai ellen. Legjobbjaink közül ott küzdöttek a nemzetközi brigádokban Zalka Máté és Mező Imre, Münnich Ferenc és Szalvai Mihály, a „magyar Csapajev”, aki géppuskájával egyedül szállt szembe a Manzanares egyik hídfőjét ostromló mórokkal. A spanyol nép szabadság- harca azonban alulmaradt a fasiszta túlerővel szemben. Egymillió embert áldozott a harcban, de a nyugati hatalmak, ,.'be nem avatkozási” politikájával elszigeteltségbe kényszerült köztársaság az óriási véráldozat árán sem tudta visszaszorítani az ellenséget. Pedig Európát Spanyolországban kellett volna megvédeni a hitleri csizmáktól, a fasiszta terrortól. Hiszen Madrid eleste Után Hitler úgy érezte, a nyugati hatalmak szabad utat jeleznék számára. És 1940-ben a fasiszták vezére már Párizsban volt. néhány héttel később pedig Guernica romba- döntői Coventryre és Londonra szórták bombáikat... Csak a szovjet seregek állították meg a fasizmus áradatát, amikor a Volgától és a Dontól üldözve 1945-ben barlangjában zúzták szét a hitleri fenevadat. A harminchárom dicső hónap nem múlt el nyomtalanul. A spanyol nép, az elnyomottak milliói Franco terrorja ellenére sem szűntek meg küzdeni a diktatúra ellen, amelynek fő támasza ma az Egyesült Államok, a világimperializmus csendőre. A náci Németország örökösei most újra Bonn—Madrid tengelyről szőnek terveket, de Spanyolországban érik a szabadság, egyetlen pillanatra sem aludt ki az a láng, amely több, mint három évtizeddel ezelőtt kiűzte a hatalomból a spanyol nép elnyomóit. Eljő az idő, amikor a köztársaság hősei helyet kapnak a pantheonban Madridban és Barcelonában, Sevillában és Valenciában... És Spanyolország mai elnyomói ugyanúgy a történelem szemétdombjára kerülnek, mint azok, akik hatalomra segítették őket. Brezsnyev fogadta Péter Jánost 1966. július 17. Moszkva, (TASZSZ): Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szombaton fogadta Péter János magyar külügyminisztert, akivel szívélyes baráti beszélgetést folytatott. A beszélgetésen jelen volt Gromiko szovjet külügyminiszter, lljicsov miniszterelnök-helyettes, valamint Szipka József hazánk moszkvai nagykövete. Francia—szovjet párttalálkozó Moszkava (TASZSZ): Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára pénteken Moszkvában az SZKP Központi Bizottságában találkozott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárával. A két párt vezetőjének megbeszélésén részt vett Ponorhárjóv, a Központi Bi- zottsák titkára. A megbeszélésen a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Francia Kommunista Párt ismét leszögezte az amerikai imperializmus vietnami agresszójával kapcsolatos álláspontját. Mind a két párt határozottan elítélte az Egyesült Államok újabb VDK-ellenes agresz- szív akcióit és teljes szolidaritásáról biztosította a hős Vietnamot. A felek meggyőződésüket fejezték ki, hogy az amerikai imperiliz- mus agressziója vereséget szenved Vietnamban. A Francia KP és az SZKP képviselői úgy vélik, hogy a kommunista- és munkáspártok előtt jelenleg nem áll halaszthatatlanabb feladat, mint az akcióegység megteremtése, mindenekelőtt a harcoló vietnami nép támogatásában. Az európai helyzettel összefüggésben a felek leszögezték: a háború után ki. alakult határok megváltoz- tathatatlanok és Nyugat-Né- metországot nem szabad atomfegyverhez juttatni. A két párt vezetői kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről. Indira Gandhi sajtóértekezlete Moszkva, (TASZSZ): Indira Gandhi indiai miniszterelnök a Szovjetunióban tett hivatalos látogatásának befejeztével szombaton sajtóértekezletet tartott. Kijelentette, hogy a szovjet vezetőkkel őszinte és baráti légkörben folytatott eszmecseréi érdekesek és hasznosak voltak. Az újságírók kérdéseire válaszolva megismételte a vietnami kérdés rendezésére vonatkozó javaslatait. Hangsúlyozta, hogy e rendezés legjobb alapját a genfi egyezmények alkotják. Az természetes — tette hozzá — hogy a kérdés rendezésére vonatkozó javaslatoknak a közvetlenül érdekelt fél, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya helyeslésével kell találkoz- niok. — Azt hiszem, feltételként Észak-Vietnam amerikai bombázásának megszüntetése kell, hogy szerepeljen. A miniszterelnök-asszony hangsúlyozta, hogy országa a taskenti nyilatkozat végrehajtására törekszik. Kijelentette, a Szovjetunió beleegyezett, hogy egymil- liárd rubelig terjedő ösz- szeggel hitelek formájában segítse Indiát negyedik ötéves tervének megvalósításában. A két ország gazdasági együttműködéséről létrejött megállapodás részleteit később hozzák nyilvánosságra. Befejezésül ismételten köszönetét mondott a szívélyes vendéglátásért. Megállapította, hogy a két ország között egyetértés áll fenn egész sor kérdésben. Wilson Moszkvába érkezett Moszkva, (TASZSZ): Harold Wilson, Nagy-Brl- tannia miniszterelnöke szombaton megérkezett Moszkvába Az angol kormányfő megtekinti a brit ipari kiállítást. Wilsont és utitársait Alek- szej Koszigin szovjet miniszterelnök, Andrej Gromiko és Nyikolaj Patolicsev miniszterek, valamint más hivatalos személyiségek fogadták a vnukovói repülőtéren. Szabó László: Orviámadás és visszavágás LzJ (Kémek harca) Ezalatt az ONI emberei teljes gőzzel dolgoztak. Megállapították Yamamoto személyazonosságát: valódi neve Itaru Tachibaka sor- hajó kapitány a japán flottánál. Múltja: a japán tengerészakadémián és a tokiói tengerészeti kollégiumban végzett, sorhajó hadnagyként került ki, majd rövidesen előléptették sor- hajó kapitánnyá. 1930-ban az Egyesült Államokba költözött, s beiratkozott a pennsylvártiai egyetemre, ahol Amerika történetét és külföldi kapcsolatait tanulmányozta. Amikor ezeket a tanfolyamokat elvégezte, a dél-kalifoaniai egyetemre iratkozott be, Los Angelesben. Ezt követően évekig utazgatott a Csehdes-óceán partvidékén, ahol japán üzletemberekkel, vállalkozókkal tartott fenn kapcsolatot. Aztán mintha megszakadt volna Yamamoto amerikai tartózkodásának fonala ... Az ONI semmi egyebet sem tudott megállapítani róla ... Csak jóval később tudták azonosítani, hogy Yamamoto nem más. mint a japán konzulátus egyik szerény kis alkalmazottja, aki évekkel előbb eltűnt az USA- ból, s alig egy esztendeje érkezett csak vissza, de most már mint konzulátusi alkalmazott, persze más néven. Jóformán minden szabad idejét a Vörös Malomhoz címzett, hírhedt mulatóban tölti — legalábbis a tengerészeti hivatal hírszerzői és elhárítói ezt tudták később megállapítani. Ez a mulató viszont a japán hírszerzők találkozóhelye. De minderről Stanleyék ezekben a napokban varrni keveset tudtak, noha Yamamoto súlyosan, vétett az Utasítások ellen, amikor Blake-kal közvetlenül felvette a kapcsolatot. Mert a parancs úgy szólt, hogy amerikai ügynökökkel a közvetlen kapcsolatot csak Kono, illetve a Vörös Malom japán „lánykái” tarthatják. A módszer á következő volt: az ügynökök betértek egy-egy pásztorórára a Vörös Malomba, s miközben a szerelem perceit élvezték, értesüléseiket átadták partnernőjüknek, akit azután szobácskájábán meglátogatott időnként Yamamoto, hogy átvegye a híreket. A Vörös Malom minden alkalmazottja a japán hírTade.usz Kosteckl: (Bűnügyi regény) 81. — Otthon hagytam. A vodka hatása tüstén elmúlt. Pánikszerű pillantása körbe kémlelt, keresve az egérutat. Fél lépésnyire tőle egy másik alak állt, esőköpenyben. Jobb kezét a zsebében tartotta. Látszott rajta, hogy rendőr. — Fáradjon velem. Megnézzük. Csak semmi felesleges mozdulat! Be volt kerítve, mintha egy völgykatlanban lenne. Voltaképpen nincs semmi esélye. Hirtelen, váratlan lendülettel a sötét utca felé ugrott. Talán... Nem jutott messzire... Egy kemény marok azonnal megállította. Egyszeriben csillagokat látott. Kis híján a földre zuhant. Gumibot! — villant fel gondoltában. Ha meg akarják leckéztetni... — összefordította: Szilágyi Szabolcs húzódva várta a következményeket. — Figyelmeztettem, hogy semmi felesleges mozdulat — magyarázta egy hang, amelyben nyoma sem voit a méregnek — velünk nem kifizetődő az ilyesmi. Kézen fémes hideget érzett. Rugó kattant. Bilincs? Ezek szerint... Hát igen. Mi mást várhatott? Most aztán befellegzett. LII. — Elismeri-e, hogy ez év szeptember huszonötödikéről huszonhatodikéra virradó éjszaka megölte Klemens Rudzinskit... Kostrzewa megköszörülte a torkát. E vádpont megszövegezése nem volt a legkönnyebb. — Bizonyos távolságról kivetett tőr segítségével •— vágta ki magát végül is — tehát előre kitervelt bűn- cselekményt követett el a büntetőtörvénykönyv 225. cikkelye értelmében? — Én? Golik egy elcsigázott csavargóra , emlékeztetett, mint akit elhagyatottan a székre dobtak. — Polgártársak ... uraim ... mit akarnak csinálni velem? Amióta élek, még soha... soha semmiféle piszkos munkát nem végeztem. Senkihez hozzá se értem. Soha... — közel állt a síráshoz. — Nemhogy Rudzinski urat... Én őt mindig szülőatyámként... Kostrzewa töltőtolla csavarmenetét nézegette. Apja? Ez nem túl szerencsésen hangzott. A köztük lévő korkülönbség, alig néhány évre tehető. — Tehát nem ismeri él? — Isten a tanúm — öklével koszos ingmellét verte. szerző központ szolgálatában állt: férfiak, nők egyaránt. S hogy a titok még- inkább titok maradjon, a legcsinosabb japán lányokat válogatták ki erre a kényes és nem éppen lélekemelő feladatra. Mint később kiderült a Vörös Malom nevű bordélyház női alkal- mazottainál honleányi érzéseikre apelláltak, amikor először idegen férfiak ágyába fektették őket. S mivel a konspiráció szabályai megkívánták, a lányoknak bármely odavetődő férfit ki kellett szolgálniok; híre ment a csinos és ügyes japán gésáknak, s a Vörös Malom forgalma fellendült, így aztán könnyen surrantak be az ügynökök, hogy néhány kellemes perc közepette — mert ez is dukált a jól dolgozó ügynököknek — átadják kémértesüléseiket ... Nos, ide látogatott rendszeresen Yamamoto, a „kis szürke konzulátusi alkalmazott” is ... És egy-egy ilyen Vörös Malom-beli útja után működésbe lépett a konzulátus különleges chiffre-gépje, amely átalakította a bediktált szöveget a naponta váltakozó kulcsra, hogy az éteren át továbbítsa Tokióba, a japán hírszerző szolgálat központjába... Persze ezekről a mozzanatokról az ONI csak jóval később értesült. Most azonban még csak annyit tudott, hogy Yamamoto, az Amerika földjéről évekkel előbb eltűnt sorhajókapitány ismét amerikai földre lépett. Ám, hogy hol lakik, merre dolgozik, még semmit sem tudtak megállapítani. Ennek pedig az volt az oka, hogy Yamamoto egy-egy ilyen kiruccanás után mindig a Vörös Malomba tért vissza, ahol átöltözött, aztán több tucat japán közé vegyülve jött ki az épületből s eltűnt a város forgatagában. Az ONI- nak viszont ekkor még nem Volt elég ereje ahhoz, hogy egyszerre húsz-huszonöt embert is kövessen, figyeltessen ... Pedig csak így állapíthatták volna meg, hogy a Yamamoto néven bemutatkozott férfi mindig a japán konzulátusra tér Visz- szá, S Yamamoto azonos a konzulátuson dolgozó Kochi- ba segédírnokkal. De nézzük, mi történt közben Blake-kal? Sétált az utcán sarkában a két némettel, s azon törte a fejét, hogyan teremtsen kapcsolatot Stanley-vel, s hogyan adja tudtára: neki holnapután repülővel Cioocba, onnan pedig a Matsonia nevű tengerjáróval Honoluluba kell elutaznia. De semmi okos nem jutott az eszébe. Másnap délelőtt elment bevásárolni, hogy felkészüljön aZ útra. Most két japán volt a követője. Blake .belépett az egyik textilüzletbe, hogy ingeket vásároljon magának. A japánok kint maradtak. Egy pillanattal később egy idegén férfi lépett be az ü^let ajtaján, majd Blake mellé állt, mintha válogatna az áruba. Az izomember a japánokra fordította minden figyelmét, hogy egy alkalmas pillanatban elillanjon előlük, s eközben észre sem vette azt a nyurga fiatalembert, aki az üzletbe utánajött. Csak akkor csodálkozott el kissé, amikor a nyurga férfi a kirakott áru között válogatva halkan megszólította Blake-t: — Mindenről tudunk, a Matsonlán már nem lesz hely, s majd ezt követően, egy hét múlva indul csak hajó Honoluluba — suttogta az idegen. — Rádióval lehallgattuk az autóbeli beszélgetést ... Blake azonnal megköny- nyebbült. Micsoda ügyesen dolgozik az ONI... Még szeretett volna kérdezni egy s mást az idegentől, de sziszegő hangú utasítást kapott, hogy gyorsan menjen ki az üzletből, és a japánok által megjelölt időpontban induljon San Franciscóbá .., Blake eleget tett ,a parancsnak: repülőre ült és San Franciscóba utazott. A hatalmas Csendesóceán parti város nyüzsgő életét élte, és hogy is gondolt volna arra, hogy falai között két hatalom kémei birkóznak, s a tét: az USA-t berántani a világháborúba, s lekötni és legyengíteni, hogy a Távol-Kelet fölött a japán imperializmus lehessen az úr... Blake mihelyt megérkezett, nyomban bement a hajózási irodába. S minden úgy történt, ahogy az ingüzletben mondták neki: a Matsonián már nem volt hely és a következő hajó egy hét múlva indult csak Honoluluba. Blake boldog volt de ez az öröme gyorsan lelohadt, ugyanis amikor kilépett az irodából, egy japán került melléje és így suttogta: — Kövessen. (Folytatjuk)-— őt? Ha csak valamikor is eszembe jutott volna ellene ... Soha! Ha tudtam volna, saját testemmel takartam volna el, maguk meg... „Nem” — jegyezte fel Kostrzewa. Mindez túlságosan patetikus volt ahhoz, hogy meggyőző legyen. No, persze Golik ... Minden kihallgatáson természetellenes volt és sikamlós. Most azonban fokozottabban, mint bármikor? Egyébként, alapjában véve teljesen érthető. A kötél veszélye nem javítja a közérzetét. — Mit magyaráz? Tanácstalanul széttárta karját. — Mit is mondhatnék .,. Azt sem tudom ki, azt sem hogy miért, vagy hogyan ... — Nem lenne jobb megmondani a színtiszta igazat? — szólt közbe Zaczek csábítóan — az őszinte megbánás mindig enyhítő körülménynek számít. — Hiszen mondom én. Ez az igazság. A legőszintébb igazság — újra a mellén dörömbölt öklével — még, ha elevenen megnyúznak, akkor is ... Mit mondjak többet, ha magam sem tudom? — Nem tudom — utánozta gúnyosan Zaczek. — Nézzék csak ezt a két lábon járó ártatlanságot! Az ugrás a vécéablakon át, az csak olyan kis séta volt, szórakozásból? — Hallgatott. — Megszökött, vagy sem, érthetően kérdem, ugye? — emelte fel hangját. — Megszöktem. — Tehát... — Megszöktem — ismételte — mert mi maradt más hátra? A heku... izé... a rendőrség folyton a nyomomban járt, mint az árnyék. A munkatársaim a műhelyben kis híja, hogy ki nem nyírtak, mert a nyakukra hoztam a nyomozókat. Kirúgtak a semmibe. — Találhatott volna másik munkahelyet. — Az biztos. De minek? Pár napon belül ugyanaz lett volna a. helyzet, holtbiztos. Sehol se kedvelik az olyan embereket, akikkel a rendőrségnek ügyes-bajor dolga akad. Ez tény. Lélegezni se lehet. Ez az éle) már fabatkát sem ért. — Közvetlen a szökése előtt sebesült meg? — kérdezte Kostrzewa. (Folytatjuk?
