Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-12 / 163. szám
Légisztrájk Amerikában Szabó László: Oirvtá mári és visszavágás (Kémek harca) Üdvözlő táviratok Moszkva, (TASZSZ): A mongol népi forradalom 45. évfordulója alkalmából Leonyid Brezsnyev, Nyiko- laj Podgornij és Alekszej Koszigin táviratban üdvözölte Cedenbalt, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárát, a mongol miniszter- tanács elnökét és Szambut, a mongol nagy népi hurál elnökségének elnökét. Üdvözlő táviratot küldött az évforduló * alkalmából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kállai Gyula, a kormány elnöke és Péter János külügyminiszter is. Helmut Schmidt nyilatkozata Bonn, (MTI): Helmut Schmidt szociáldemokrata képviselő, az SPD parlamenti csoportjának elnökhelyettese több hetes kelet-európai körútra indul s ennek során ellátogat Prágába, Varsóba és Moszkvába is. Elutazása előtt Schmidt a Die Welt- nek adott nyilatkozatában kijelentette: az NSZK biztonsága egyre kevésbé függ a NATO katonai erejétől, s egyre inkább attól, hogy a bonni kormány mennyiben járul majd hozzá saját kezdeményezésekkel „a kelet és nyugat közötti politikai kiegyenlítődéshez.” Az NSZK-nak — hangsúlyozta Schmidt — politikai kiegyezésre kell törekednie a kelet-európai országokkal. Tüntetés Szalonikiben Szaloniki, (MTI): Vasárnap az esti órákban — mint a görög rendőrség közölte — „helyreállt a rend és nyugalom” Szalonikiben. ahol több ezer paraszt tüntetett a kormány által megállapított gabonafelvásárlási árak ellen. A tüntetők összecsaptak a szétoszlatásuk- ra kivezényelt rendőrökkel. A város fontosabb pontjait rohamsisakos katonák szállták meg. A vasárnapi zavargások mérlege: legalább háromszáz sebesült, közülük háromnak az állapota igen súlyos. Száznegyven tüntetőt őrizetbe vettek. A letartóztatottak érdekében az esti órákban több száz főnyi fiatal tüntetést szervezett. a rendőrség azonban rövid idő alatt szétverte a tüntetőket. Washington, (MTI): A nyugati hírügynökségek jelentése szerint vasárnap este továbbra is eredménytelenek maradtak az amerikai légitársaságok és a repülőgépszerelők szakszervezetének tárgyalásai. Belgrád (MTI): Hétfőn délután Brioni szigetén befejeződtek Tito jugoszláv elnök és Indira Gandhi indiai miniszterelnök kétnapos megbeszélései. A Brioni szigetén folytatott tanácskozáson Tito és Indira Gandhi a kérdések széles köréről folytatott eszmecserét, a nemzetközi helyzet időszerű problémáitól egészen a kétoldalú kapcsolatok alakulásáig. Az érdeklődés homlokterében — mondják jól értesült belgrádi körök — a vietnami kérdés állt. Mindkét fél aggodalmát fejezte ki az egyre súlyosbodó vietnami helyzet miatt, amely az emberiséget újabb világméretű összetűzéssel fenyegeti. Ilyen helyzetben — mutatnak rá a tárgyaló felek — az el nem kötelezett országoknak a világ összes békeszerető országával együtt kötelességük, hogy keressék a délke. let-ázsiai tűzfészek kioltásá. nak lehetőségét, olyan megoldás lehetőségét, amely összhangban van a vietnami nép törvényes jogaival, szabadságvágyával. Az indiai fél ismertette azt a javaslatát, hogy a vietnami megoldás érdekében hívjanak össze újabb genfi értekezle. tét. Jól értesült körök szerint a jugoszláv fél támogatásáról biztosította az elgondolást, hangoztatva, hogy a javaslat pozitív módon járulhat hozzá a válság rendezéséhez. A vietnami kérdésen kívül Tito és Indira Gandhi megvitatott más időszerű nemzetközi kérdéseket is, köztük a leszerelés megvalósításának, a gyarmati rendszer végleges felszámoA szerelők három napja léptek sztrájkba és az öt legnagyobb amerikai légi- társaság, a munkabeszüntetés következtében leállította járatait. Az öt légitársaság gépein naponta átlag 155 000 személy utazik. lásának, a fejlődő országok előrehaladásának problémáját. Ezzel összefüggésben a két fél nagy figyelmet foi'- dított a II. gazdasági és fejlesztési világkonferencia összehívásával kapcsolatos kérdéseknek is. Brioni szigetén szó volt az őszre tervezett hármas találkozó előkészületeiről. Mindkét fél meggyőződésének adott hangot, hogy a delhi csúcs a Brioni szigetén 10 évvel ezelőtt elkezdett és Kairóban folytatott há_ romoldalú megbeszélések hasznos folytatása lesz. ULl Ezerkilencszáznegyvénét írtak; a háborús pszichózis már ide, az Egyesült Államokba is eljutott, s talán ennek tudható be, hogy Blake kicsit furcsának találta Kono megjegyzéseit. Sőt, ahogy elgondolkodott a japán szavain, egyszerűen gyanússá lett előtte a dolog. Még aznap megpróbált utánanézni, barátai, ismerősei körében, vajon nem tudják-e véletlenül, ki ez a japán és merre lakik, de semmit sem sikerült róla megtudnia. Pedig még a japán konzulátuson is érdeklődött, aztán utánanézett a telefonkönyvben, eredménytelenül. Felhagyott az egyébként céltalan kereséssel, s lassan el is feledkezett a találkozóról, amikor 1941 márciusában, Hollywoödban találkozott Konóval. Blake néhány hete költözött a Los Angeles melletti filmvárosba, amikor az utcán összefutott a kis ferde szemű emberrel. A japán úgy tett, mintha külön örömet okozott volna neki a találkozás. Javasolta is, hogy sétáljanak egyet. Blake kapott az alkalmon, mert eszébe jutottak Kono San Francisco-i szavai. Elindultak az emberektől nyüzsgő sétányon. Eleinte közömbös dolgokról beszélgettek, majd az amerikai így szólt. — Azon gondolkodom, hogy visszamegyek a flottához... Előbb-utóbb mi is belépünk a háborúba, s akkor elkelnek a tapasztalt tengerészek... Blake úgy tett, mintha mindez csak úgy, véletlenül jutott volna az eszébe, s rá sem pillantott a japánra. Pedig, ha most látja az arcát, észreveszi, milyen örömet szerzett a zömök kis embernek. — Igen, azt hiszem, általánossá lesz a háború... — felelte Kono. — De mi nem akarunk az Egyesült Államokkal hadba kerülni... A mi érdekeink Távol-Kelethez fűződnek... — Ügy gondolja, hogy vissza tud kerülni a flottához? Én azt hiszem, oda fiatalemberek kellenek... — Attól függ, kinek ki a barátja... — ment bele a játékba a „robotemberek egykori királya”. — Hát igen... Mert ilyesmit egy kis ember nem tud elintézni... Ahogy látom jól benne van már a korban... Hiába, múlik fölöttünk az idő... — Sajnos... De azért az öregebb korosztályoknak is vannak előnyei. Egy háború esetén a tapasztalat sokszor többet ér, mint a fizikai erő... Különösen a flottánál... Különben, van egy jó barátom a Pennsylvanián. Tudja, a zászlós hajónkon... Nem is kis ember... Oda szeretnék visszakerülni... A zászlós hajóra... — Hogyan? Ügy tudom, a Pennsylvánia kint hajózik a nyílt tengeren. A levelezés sokáig tart... — Ah. a Pennsylvania most Hawaii szigeténél horgonyoz... — így beszélgetett a két sétáló amerikai és japán, mindketten Ízlelgetve, próbálgatva a másikat... Kono meghívta Blakeet, - vacsorázzék vele Bongon Street-i lakásán. Blake azonban egy kis időt akart nyerni, gondolkodnia kellett, vajon megéri-e az időt a további „játék”, ezért azt válaszolta a meghívásra, hogy aznap estére már eligérkezett valahová. Kono most már nem hagyta emberét: ebédre hívta meg Blakeet, mégpedig most, azonnal... — Étkezzünk együtt a híres japán vendéglőben, a Kawafuku Teiben... különleges a kiszolgálás és pompásak az ételek. Fürdő is van, gésák is vannak... Nos? — kérdezte Blakehoz fordulva Hiába volt az egykori izomember ravaszsága, nehéz volt kitérnie a japán meghívása elől... Végül is igent mondott, közben törte a fejét: tényleg kém ez a Kono? Még mindig nem volt biztos a dolgában, bár egyre inkább erősödött benne a gyanú, hogy a zömök kis japán tőle akar kémértesüléseket szerezni, pontosabban tengerészeti adatokat. Egy homályos érzés azt súgta neki, hogy Kono fontos szerepre akarja felhasználni. Felötlött benne az is, hogy értesíteni kellene az illetékeseket, mert egy idő múltán talán késő lesz. De még nem merte megtenni: hátha felsül, hátha tévedés az egész, csupán az 6 állandóan működő fantáziájának tudható be. Együtt ebédeltek, de a beszélgetés érdektelenül folyt le. Igaz, végig csinálta az itt szokásos szertartást, s ez önmagában is igen kellemes volt. Kono javaslatára először a fürdőhelyiségbe mentek, ahol két japán hölgy vette kezelésbe őket. A ruháitól megfosztott Blake úgy érezte, mintha újjászületett volna a kis japán nő ujjaitól. A lábujjától a feje búbjáig végigmasszirozták, aztán forró fürdőben lemosták. Igazi felfrissülés volt ez, s az ebéd különösen jólesett. De a beszélgetés semmit sem hozott. A japán mintha megfeledkezett volna arról, milyen melegen érdeklődött még egy órája az amerikai flotta iránt... Ugye, ugye, mondta önmagának Blake, hátha csak a régi emlékek vonzzák hozzá a japánt? Megállapodtak, hogy két nap múlva ismét találkoznak, ugyanitt, a japán étteremben. — Valóban kitűnő a konyha — állapította meg Blake. — Ott leszek... (Folytatjuk) A Pravda válasza egy újabb amerikai koholmányra Moszkva, (TASZSZ): A hétfői Pravdában Jur- jev válaszolt arra az újabb amerikai koholmányra, hogy az Egyesült Államok állítólag tájékoztatta a Szovjetuniót a Hanoi és Haiphong elleni légibombázásokról. A lap külpolitikai kommentátora a következőket írja: McNamara hadügyminiszter a légibombázások megkezdése után nyomban sajtóértekezletet hívott ösz- sze, ámelyen a következő sugalmazott kérdezz-fblelek játék zajlott le. „Kérdés: Miniszter úr, figyelmeztették-e, vagy előzőleg tájékoztatták-e valamilyen formában erről az oroszokat? Válasz: Nem kiválnom külföldi államok kormányaival való kapcsolatainkat kommentálni. Ezzel a kérdéssel forduljanak a külügyminisztériumhoz.” Wright, a külügyminisztérium szóvivője, az előre megírt „forgatókönyvhöz” igazodva, még aznap kijelentette: az Egyesült Államok a Szovjetunió értésére adta és adja, hogy akciói korlátozottak. Jurjev megjegyzi: A Pentagon és a külügyminisztérium nyilván abban a tudatban van, hogy sikerült a provokáció, ám a komolyabb lapok mégcsak nem is reagáltak a kövér kacsára, hogy az agresszor állítólag bizalmasan tájékoztatta azt az államot, amelyet a baráti szolidaritás kötelékei fűznek a vietnami néphez és amely széles körű támogatást nyújt Vietnam népének az intervenciósok elleni harchoz. A lóláb túlságosan is kilátszik. A Talleyrand babérjairól álmodozók valójában a göb- belsi propaganda rossz utánzóinak bizonyulnak. A Pravda hétfői száma „Veletek vagyunk, vietnami testvéreinkl” címmel vezércikket közöl,, amelyben megállapítja: „ezekben a napokban a szovjet nép más szocialista országok népeivel, az egész haladó emberiséggel együtt megbé- lyegzi Hanoi és Haiphong külvárosainak barbár bombázását. Az egész szovjet nép egyöntetűen helyesli a bukaresti tanácskozásnak azt a megállapítását, hogy a szocialista országok kormányai egyre növekvő és sokoldalú segítséget nyújtanak Vietnamnak. A szovjet dolgozók érzelmeit juttatja kifejezésre a bukaresti nyilatkozatnak az a része, amely hangsúlyozza, hogy ha a VDK kormánya kéri, a Varsói Szerződésben részvevő országok lehetővé teszik önkénteseiknek, hogy Vietnamba menjenek. Az iraki miniszterelnök az EAK-ba látogat Bagdad, (MTI): Bagdadban hétfőn reggel közölték, hogy Bazzaz miniszterelnök még júliusban az Egyesült Arab Köztársaságba látogat. Az iraki miniszterelnök vasárnap este érkezett visz- sza Törökországból, ahol tárgyalásokat folytatott az iráni szenátus éppen otttartózkodó elnökével is. A miniszterelnök közölte, hogy a török kormány és az iraki szenátus elnöke hozzá kíván járulni az Irak és Irán közötti jó kapcsolatok megteremtéséhez. Az iraki kormány a közelmúltban vetett véget a kurdok ellen folytatott háborúnak, amelynek során megromlott Irán és Irak viszonya is. Befejeződtek Tito és Indira Gandhi megbeszélései MtMói titka (Bűnügyi regény) Fordította: Szilágyi Szabolcs Tadeusz Kostecki: 76. Magukra vették a védőöltözetet és a kesztyűt. Az átlátszó álarc az arcot védte. Kostrzewa is beöltözött. — És én? — kérdezte panaszosan Zaczek. Neícl már nem jutott védőruha. — Valakinek úgyis vigyáznia kell, hogy ne zavarjanak bennünket — vigasztalta Kostrzewa. Feltépte a pecsétet és ajtót nyitott: bementek. Egy szempillantás a számolókészülékek mutatójára és jelentőségteljes bólintások. A korábban elmondottakban halvány jele sem volt az elfogultságnak. ' Igen megdöbbentek. — ügy hiszem, ott van — mutatott Kostrzewa az íróasztal mögötti falra. A falhoz tett készülék megerősítette az információt. A mutató alaposan átugrott a veszélyt jelző ponton. — Rejtekhely? — kérdezte az ősz hajú. — Az itt nincs. A fal masszív. Ha valami van itt, akkor az csak a vakolatban lehet. Az acélvéső nyelén óvatos kalapácsütések koppantak. A vakolat hatalmas darabokban hullott. Ezen a helyen igen vastag réteget kentek fel. Ügy látszik, csak nagyobb mennyiségű cement hozzáadása gátolta meg, hogy megrepedjen a saját súlya alatt — Ne- üsse olyan erősen, — az ősz hajú férfi szeme figyelmesen követte a kalapács minden mozdulatát — ezzel nem lehet tréfálni Végre felcsillant a fém halvány fénye. Az íróasztalra egy ólom ampulla került. Az ősz hajú férfi egy pillanatig csendben nézte. — Rádium — jelentette ki végre. — Külső védő- burkolat nélkül egy lakásban tartani? és — alacsonyabbra hajolt — igen. Ujja figyelmeztetően mutatott a merev kesztyűben, valami sömörhöz hasonlóan az ampulla felületén. — Ez is megvan karcolva. Csaknem végig be van vágva... Ez egyszerűen gaztett. Kostrzewa nem vette le szemét az íróasztalon fekvő tárgyról. — Nem is egy gyilkosság történt ebben az ügyben, professzor úr. — Nem tudom megérteni, miként lehetséges, hogy e körülmények nem követeltek áldozatokat. — Sajnos... voltak áldozatok. — Sobeckire gondolt. Az ősz hajú professzor ideges sietséggel tárcsázott a telefonon. — Igen... igen... Azt hiszem elég érthetően beszélek. Azonnal! Most minden perc számit. Zaczek majd megpukkadt! Mit jelentett tulajdonképpen ez az egész mas- karázás? Üldögélnek, kopogtatnak, mintha a házat akarnák szétverni. A jó ég tudja mi ez! Az ember meg olyan, mint a láncon lévő kutya Még egy autó érkezett. Négyen egy ládát cipelnek. Az ajtó előtt újabb előkészületek, mintha gázkamrába mennének. Alig múlik el pár perc, már jönnek is kifelé. Mi van ebben a kalitkában? Kanári? Bizalmatlan pillantások válaszoltak. — Nem a. mi dolgunk. Kérdezze meg a professzortól. — Tovább mentek az erőlködéstől szuszogva. Barátságtalan tekintetet vetett rájuk. Megkérdezni? Ezek is megérik a pénzüket. Vajon kitől? Azok talán már gyökeret eresztettek ott a szobában. Egy évszázadba tellett, míg végre Kostrzewa kilépett a hallba. Zaczek türelmetlenül rátámadt. — Mi volt az tulajdonképpen ? Atombomba ? — Majdnem. Rádium, a maga valóságában, mint nem feltétlenül előírt kiegészítése a kőművesek vakolatának. — Majdnem az — erősítette meg az ősz hajú férfi. — radiaktiv sugárzás hatása alapjában véve ugyanilyen. A különbség mindössze intenzitásában és hatáskörében jelentkezik. Zaczek kimeresztette a szemét. — Annyi rádium volt a vakolatban, hogy négy ember alig tudta elvinni? Hogyan lehetett volna... — Ö, nem — szakította félbe Kostrzewa. — Ez csak a csomagolás miatt volt. Maga a tartalma eny- nyi — mérte le a ujjahe- gyét. Az ősz hajú úr módszeresen vetette le a védőöltözéket. — Most minél előbb pecsételje le újra ezt a pokoli szobát, doktor. Szó se lehet arról, hogy valaki megfelelő védőfelszerelés nélkül belépjen.. Itt a saját életével játszik mindenki. Meg kell majd vizsgálni a szomszédos helyiségeket is. Nem lehet tudni, vajon nem fertőzött-e az egész ház. Kutató pillantást vetett Kostrzewa arcára. — És ön hosszú időt töltött ebben a szobában? — Nem nagyon. Zaczek hirtelen elsápadt. — Én... a nyomozás megkezdése idején üldögéltem ott, nemegyszer néhány óra hosszáig is, naponta — jelentette ki bizonytalanul. Az ősz hajú férfi ujjal megdobbantak a szék támláján. Akár így, akár úgy van, mindkettőjüket specialisták fogják megfigyelni, bizonyos időn át. Zaczeknak leesett az álla. Már csak ez hiányzott! So- becki is megfigyelés alatt állott, és mire jutottak vele a kórházban... — Egyébként már olyan régóta... — nyögte. — És ha valami lenne... Talán éreznem kellett volna valami kellemetlen hatást? — Nem feltétlenül. Néni mindig lép fel azonnal. — Nálam azonban min' den rendben van. Telje- sen. Velem semmi sem történik. (Folytatjuk) 1966. július 12.
