Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-10 / 162. szám

Vállalataink és az új gazdasági mechanizmus

Meddig a legnagyobb falu Üjfehértó?

Bondor József építésügyi miniszterhelyettes nyilatkozata

a Kelet-Magyarországnak

Szinte egész közvéleményünket foglalkoztatja a gazdaságirányítási reform. Sokat várnak a dolgozók a mechanizmus* tökéletesítésétől, de nem kevés a kérdés, a vita.

Építőiparunk, mint megyénk legtöbb dolgozót foglalkoztató üzeme, amely gyors felfutás előtt áll, amelytől mind nagyobb az igény — ugyancsak munkája megreformálására készül. Mit jelenthet ez a dolgozók és a lakosság szempontjából — kérdeztük Bondor József elvtársat, építésügyi miniszterhelyettest.

— Én azt mondanám: a szocialista fejlődés követeli az új mechanizmust. De jó szándékú és dolgozni akaró emberek nélkül a mechanizmus nem fog érvényesülni. Jól képzett, rendünkhöz hű és okos vezetőkre van itt szükség, akik vállalni merik az újjal járó kockázatot. Nem táplálhatunk olyan reményt, hogy az új irányítási rendszer csodaszer, hogy csak bevezetjük és rendbejönnek az eddigi problémák.

— Megvan-e a bevezetés feltétele? — kérdezhetik. A válasz: mi a gazdasági élet irányításába már tavaly is vittünk néhány új színt, idén is jövőre is ezt tesszük. Az élethez igazodunk, amikor ez évben már lényegesen csökkentettük a vállalatok kötelező mutatóit. Fontosnak tartom a döntés jogának leadását a vállalatok vezetőinek. Eddig a munka nagy akadálya volt: azt vártuk, hogy valaki feljebb egy lépcsővel döntsön el valamit. Addig a felelősség egy | huszadrangú dolog volt, nem szívesen mondtak igent, vagy nemet, mert az felelősséggel járt. A döntés joga és a felelősség is most az igazgatóé.

A bérezésben elfoglalt álláspont szerint: aki jobb munkát végez, jobban kell megfizetni. Aki nagyobb feladatot vállal, merjünk neki többet adni.

— Erős, színvonalasán vezetett ütőképes vállalatok létrehozása a cél. Ennek eléréséhez csupán eszköz az új gazdasági mechanizmus. Azt akarjuk, hogy a gazdasági döntéseknél a vállalatiak száma nőjön és csökkenjen a központiaké. A központi döntés ritkább, de átfogóbb legyen. El akarjuk érni, hogy vállalataink jobban keressék az ésszerűséget, a piaccal a kapcsolatot. A verseny a piacon a szocialista vállalatok versenye azért: ki ad jobbat? Ne az legyen a legjobb hazai termék, amit nem vettek át a külföldi megrendelők!

— A népgazdaság nem egy vállalat. Teljes részletességgel ezért nem lehet megtervezni valamit. Változások vannak a technikában, a piacpn — ezekre gyorsan kell reagálnia a vállalatnak. Át kell állnia új termékre és sokkal inkább, mint eddig. Nem lesz ebből anarchia. A vállalatok azt termelik, ami a profiljuk — legfeljebb maguk határozzák meg a módját. Az állam is gyakorolni fogja a hatáskörét, de nem egy-egy vállalat apró ügyeiben. Az építőiparnál a lecke: gyorsan, olcsón és kifogástalan minőségben dolgozzon.

— Nincs harmadik személy, akinek a vállalatok majd benyújtják a számlát. A jobb élet lehetőségeit magunknak kell megteremtenünk. Ez sikerrel és kudarccal járhat — attól függően, hogy alkalmazzuk a mechanizmust. A jövőben nem fizethet meg minden rossz munkát, intézkedést az egész ország, az állam. A vállalatoknak nem csupán egy mutatót, a forinttervet kell teljesítenie, hanem a gyorsaságot, a gazdaságosságot, a minőséget egyszerre. Ha valamelyik nem lesz meg, a vállalat fizetni fog. Ugyanakkor ha gyorsabban adnak át egy épületet, kapjanak pluszt.

— Az egyszemélyi vezetés nem oldódhat meg kollektív felelősségben, a sok bába közt elvész a gyerek. De a felelősség nemcsak az igazgatóra, hanem mindenkire hárul, aki valamilyen címen fizetést vesz fel a vállalattól. Az igazgatónak nélkülözni egy kollektíva segítségét, — nem okos dolog. Nagy szerep hárul a pártszervezetre, a szak- szervezetre. Hogy vélekednek a dolgozók, mi a problémájuk — ezt kutatni, vizsgálni állandó feladatuk már ma is. S ember- ről-emberre menve megértetni, hogy az új gazdaság- irányítási rendszer és minden velejáró intézkedés a dolgozók érdekét, felemelkedését szolgálja.

— A részletek, amelyek megszabják, hogy egyes vállalatoknak mit kell tenni, a következő hónapokban kerülnek napirendre. Tudjuk, az új mechanizmus, az új vállalati irányítás nem lesz probléma- mentes, nem old meg egy csapásra mindent. Mégis sokat segít. Idén már a lakásszám a lényeg a tervben, s ezért elsőrangú kérdés lett az anyag. A mechanizmus segíthet ennek a végleges megoldásában is, hogy elég és jó, választékos anyagot termelhessünk.

— A kapacitás növeléséhez elsőrendű eszköz lesz a gépi beruházás. Csakhogy a jövőben már nem lesz elég vásárolni és nem rendelni gépeket. Az ésszerűség és a műszaki koncepció követelménye itt is elengedhetetlen.

— Végül arról: az igazgató joga megnő. Megnő az a joga is, hogy továbbadjon feladatokat. Például a fegyelmi jogkört, a prémiumelosztás jogát a főépítésvezetőnek. Éppígy kötelességet ia le lehet adni. Látnunk kell: az emberek nem születnek lógóknak, azzá tcsz- szük őket, ha szervezetlenséggel elősegítjük, majd elnézzük, fedezzük is olykor a lógást. A mechanizmus változása ebben is előrevisz: nem gyárthatunk többé elméleteket a rossz munka fedezésére.

Kopka János

Illés Béla:

Egy éjjel Deák Ferencnél

Részlet az fró A 339-es szoba — Uj esztendő című művéből.

Este héttől kilencig vagy fél tízig kísérleteztünk: talán át lehet jutni a Baross téren. Nem lehetett. A német ágyúk sűrűn lőtték a teret, négy részre választva az utcákat.

Amikor nyilvánvaló lett, hogy a mi három teherautónk nem tud továbbmenni, ahhoz a főhadnagyhoz fordultam, aki a forgalmat szabályozta. Ha ugyan lehet szabályozásnak nevezni azt. hogy megállította az autókat. Sok-sok száz autót

Egy őrmester vezetett be bennünket egy kapun, amely mögött nagy csend volt. Ügy éreztem, hogy nagyon nagy a csönd, de amikor megtudtam, hol vagyunk, már nem is volt olyan döbbenetes a némaság. Városi utcának vagy térnek csendes lett volna, temetőnek hangos volt.

A három autót valami mauzóleum mögött helyeztük el, s mi, huszonkét katona, a mauzóleumban találtunk helyet.

Az első percekben nagyon

melegnek találtuk a számunkra kiutalt szállást, negyedóra múlva már fáztunk. Nem az volt a baj, hogy a tűzgyújtást megtiltották, hanem az, hogy nem lehetett tüzet gyújtani. Nem volt mivel, a szél pedig befújt.

Ennivalónk nem volt elég. Nekiláttunk.

Ahogy előkerült az élelmiszer, sok-sok hús és sok kenyér, házigazdáink is kerültek: két magyar. Nagyon rongyos emberek voltak, de azért egyikük valahogy nem tűnt szegénynek. Talán a cipője, talán a kesztyűje tette, gazdag embernek látszott.

Franciául szólított meg bennünket, Én, mindnyájunk nevében magyarul válaszoltam.

A magyarok megrémültek. Talán valami álorosz csapat kezébe kerültek ...

Megnyugtattam őket: az egész csapatban egyedül én tudok magyarul.

— Maga olyan ... hm ... kisegítőféle?... — fordult hozzám, nem éppen lenézően, de kissé leereszkedő hangon.

Lefordítottam oroszra a kérdést Harsány derültség.

Magyar barátaink nem értették, hogy min nevetünk, de tudták, ha a katonák nevetnek, akkor a közéjük került civileknek is nevetni kell.

— Budaiak? ... Pestiek?.... — kérdeztem.

A jobban öltözött, úgy negyven esztendős, budainak mondotta magát, a másik pestinek. A Duna-parton lakott.

— Remélem, egy hét-tíz nap múlva otthon vagyunk.

A másik keserűen nevetett.

— Otthon leszünk? ... Aki Budapestet tekinti otthonának, az sose lesz otthon.

— Miért?

— Mert Budapest most elpusztul. Aki gondolkozik, annak tudnia kell, hogy nyoma sem marad.

A fejét csóválta a másik, az idősebb, és nem válaszolt.

Most felém fordult a jobban öltözött magyar.

— Remélem, azért, hogy maga az oroszokat szolgálja, tudja ...

A szavába vágtam.

Sokan ismerik, hiszen a Budapestre vezető főközlekedési út hét kilométeren át kanyarog Üjfehér- tón, a megye legnagyobb faluján át. Pedig tizenötezer lakosa van, s ezzel megelőzi Kisvárdát, Mátészalkát, a megye minden községét. Jellemző adat: huszonötezer hold földje van, de két és fél ezren járnak el a faluból máshová dolgozni. Mert Üjfehértónak nincs számottevő ipara. És még sokmindene hiányzik. Olyan, mint egy hatalmasra nőtt gyermek, aki már mindenét kinőtte.

Tervek, vagy álmok?

Négy éve gyűjti a falu a községfejlesztési pénzt. Éppen négymilliót raktak félre már a kultúrházra, ami nyolcmillióba kerülne. Űjabb négy évig kellene még élére rakni a „Kofát”, hogy meglegyen a művelődés háza. Évente háromszázezerrel több gyűl össze a milliónál, de ez el is megy, igen szükséges dolgokra. Mert kevés az a község, ahol szülőotthont építettek volna a község pénzén, mint itt. A tbc- gyógyintézet majdnem teljesen a Kofából, a tanyai kollégium ugyancsak, — 220 személyes, igen áldozatos munka volt — hét év alatt 15 kilométer villanyhálózatot építettek, rendszeres kiadást vár az utak, a Sport és más művelődési létesítmények gondozása. Most aztán nagy kérdőjel előtt áll a község: vagy további négy évig gyűjtik a pénzt a művelődési házra, vagy...? Talán segít a megye. Még nem ismerik az ötéves tervet.

És ha ennyire megnehezíti a község gazdálkodását ez a tervezett művelődési ház építése, nem volna célszerűbb másra fordítani a pénzt? Nem — válaszolják itt —, a jelenlegi csak kényszerűségből van, még a műkedvelő színjátszók sem lépnek fel benne, nemhogy színház. És itt elkezdődik egy hosszadalmas cserebere felsorolás. Hogy az eredeti művelődési ház helyébe fmsz-áruház költözött, épp az új művelődési ház építésének igénye tette ezt lehetővé. A művelődési ház átköltözött egy kisebb helyre, ahonnan viszont átköl.. _ r ii,i ,_in, ... —— Tudom ..., hogy Budapest sokkal-sokkal szebb lesz, mint valaha is volt.

A magyar nem mert felnevetni, mert félt, hogy meg. sérti az oroszokat. De nekem, a magyarnak alaposan megmondta a véleményét.

— Semmi értelme annak, hogy engem bolondítson, még kevesebb annak, hogy önmagát bolondítsa.

— Hét lehet, hogy igaz. Lehet, hogy igaza van ... Mi a foglalkozása?

— Bankigazgató, azaz...

— Én már fél kézzel kinyitottam a bundámat, és megmutattam neki a katonai jelzésemet.

Egy kicsit megszédült. Bizonyos volt benne, hogy rettenetes helyzetbe került.

Pár pillanat múlva folytattam a beszélgetést.

— Ne hagyja abba az evést. Van itt elég. Egyen nyugodtan. Ami pedig a másik kérdést illeti: természetesen Budapest sokat szenved, de bizonyos, hogy rendbe hozzuk. No, csak egyen ...

Egy óra múlva ledőltem, de rettenetes hideg volt.

Kotov főhadnagynak parancsot adtam. Kiment megnézni, hogy mit jelent a nagy csend.

Csak másnap este tudtuk meg, hogy szovjet repülők megsemmisítették azokat a német ágyúkat, amelyek be

tózött a vegyesipari ktsz egy állami tartalékterületre, ahol viszont húsz hold öreg gyümölcsös van, és amivei épp ezért most baj van. Erről később újra szólunk. Most kövessük még a költözködést. Van itt egy mezőgazdasági szakmunkás- képző, Tiszabercelről kihelyezett osztály. Tavaly a községi gőzfürdőben voltak elhelyezve, más alkalom nein lévén. De előttük ott volt már a gyógyszertár is, úgyszintén más hely nem lévén, a régi épületüket életveszélyesnek nyilvánítva. Most végre szeretnék megnyitni a gőzfürdőt, és meg is nyitják, hanem akkor a szakmunkásképzőnek új hely kell, és volna is. Az állami gazdaságnak van egy tízholdas gyümölcsöse, épülettel, épp jó volna a kertész szakmunkástanulóknak. És azok sokan volnának, az új első osztályba nyolcvan jelentkező van. Sok a fiatal, az általános iskolát végzett, akikkel úgyis gond van, itt legalább kitűnő szakembereket nevelnének belőlük. Az állami gazdaság helyi vezetése bele is egyezett, még- Pestről is voltak, helyeseitek, aztán végül elakadta dolog. Most mi legyen a szakmunkásképzővel? Üjabb cserék?

Iskola: van olyan osztály, amelybe 65—70 gyermek zsúfolódik. Üj általános iskola kellene. Építene Üjfehértó, a községfejlesztésből. dehát a kultúrház... És ha állami költségen épülne, egymilliót kérnek hozzá a községfejlesztésből. És félmilliót kérnek a fogorvosi lakáshoz, rendelőhöz. Politechnikai műhely kellene és víz...

jabb cserék

A mostani szükségkultúr- házból egy félszáz fős tanácsi üzem lenne, erről folynak a tárgyalások. Valami kihelyezett textilüzem mégpedig Nyíregyházáról kihelyezett — így tudják a községi tanácson. De a művelődés új háza. ha nem kapnak megfelelő segítséget, csak 1970-re készül el. Vagy még akkor sem. Addig el kell mennie innen, de hova?

A ktsz-nél kétszáz kérvény van felvételre. Volna alkalom a bővítésre, új munkáskezek alkalmazására, ha a vegyesipari ktsz

voltak lőve a Keleti pályaudvarra.

Húsz perc múlva menetkészek voltunk.

Amikor a mauzóleum mellett állottunk, zseblámpámmal rávilágítottam:

— Deák Ferenc... — olvastam hangosan. — Tudják, ki az?

— Nem — mondotta Kotov, de nehogy tizenkilenc esztendős korában tudatlannak lássék, egymás után sorolta fel a magyarokat, akiket ismert — Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Táncsics, Rákóczi, Arany János ...

— Elég!... Elég!... — Intettem le.

Tíz perc múlva a Baross téren voltunk, negyedóra múlva a Rottenbiller utcában, újabb öt perc múlva a Dohány utcában. Ide szólt a vezénylésünk. Itt kaptuk a további utasítást.

— Hol vagyunk, őrnagy elvtárs?... — kérdezte Kotov.

— Budapesten! — feleltem.

Kotov zavartan nézett, félszegen mosolygott. Nem értette meg, mit akarok ezzel mondani. Elnevettem magam és megöleltem. Most már ő is nevetett.

A ház előtt voltunk, amelyet meg kellett szállnunk. Amit azonban nem szálltunk meg. Majdnem földig le volt rombolva.

említett ládaüzeme bővülhetne. Ezért adnak engedélyt az üzemek, hogy az állami tartalék öreg gyümölcsösbe menjen ki, a vasútállomás mellé, kitűnő helyre. Ezt a húsz holdnyi gyümölcsöst előzőleg három évre kiadták a hajdúböszörményi tsz-nek, haszonbérbe. A járási tanács pedig határozattal odaadta örökre. A községi tanács megfellebbezte a járás határozatát a megyénél — nyolc év óta ez az első ilyen fellebbezés —, tekintve, hogy 1965 decemberében benyújtottak egy engedélyezés iránti kérelmet. De a járás nem adja meg az „ágváltozás” lehetőségét. És hogy bonyolultabb legyen a dolog, most a hajdúböszörményi tsz birtokháborítási pert indított a ktsz ellen. S mivel a ládaüzemet nem tudják már hová helyezni, azon gondolkodnak, hogy meg kell szüntetni, s ez a félszáz ember is kereshet magának új munkahelyet Vagy talán m jgsem ez volna a helyes döntés? Nem volna más mód, bárhogyan is dől el a „birtokháborúság”? Hátha bővíteni is lehetne ezt az üzemet, ha nem itt, másutt, hogy a kétszáz kérelem is otthonra találjon, és ne gyarapodjék legalább a „vándor”-ok ezres karavánja? S talán a szakmunkásképző-iskola elhelyezése sem megoldhatatlan, s egy fogorvosi rendelő építése is megvalósulhat — a megye legnagyobb községében. Nem ismerik az ötéves tervet, de bizonyos, hogy annak egyeztetése Üjfehértó 'tarthatatlan helyzetével, sokat tud majd pótolni megyénk kétségtelen mulasztásaiból.

Persze, hogy Üjfehértón volt a fő mulasztás, az sem kétséges. Az utóbbi évek azonban mind sürgetőbbek és tevékenyebbek, a megyei pártbizottság határozata óta.

Ííj arculat — rendezési terv

A község rendezési terve szerint a „belvárosban” már csak emeletes épületet emelhetnek. Első lenne a művelődési ház, amelynek elkészülte után rendeznék a teret. De ki épít még emeletes épületet? Ha társasházról van szó, ket- ten-hárman mindig visszalépnek, mert — nincs víz. A közműhöz egy vízműtársulás alakulna, de ehhez is kellene alapjának lenni Üjfehértó tanácsának. És csak az négymillió... Pedig a községben többek között százhuszonöt pedagógus tanít. Nem él, mintegy fele „ingázik”.

Sok új dolog van már itt, többek között, a felsoroltakon kívül óvoda, bölcsőde, gimnázium, mozi, most épül egy nagy étterem, jó orvosi ellátás stb., de ha tekintetbe vesszük azt a tényt, hogy tizenötezer ember lakhelye és hogy nagy körzete is van, központ, akkor azt kelt mondanunk, hogy több kell, sokkal több kell. A múlt rendszerben „batyuból” élt itt az emberek többsége, piacra jártak, éltek ahogy tudtak, inkább nyomorogtak. így maradt meg ez a „legnagyobb falu” a mi életünknek. Hosszú évekig mi sem figyeltünk fel Űj- fehértöra. De most már évek óta ismeretes a probléma. S ha már ismerjük, törődjünk vele méginkább. A megyei pártbizottság határozata éles és határozott irányt szabott az elmaradás pótlására. Most arra van szükség, hogy ezt a határozatot minden szerv végrehajtsa, s a tanácsi, szakigazgatási fórumok sä a kibúvót keressék, hiszen Üjfehértó ügye nemcsak a-/, újfehértóiaké, hanem az egész megyéé.

Sipkay Barn»