Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-07 / 133. szám

A reform és pártmunka

Újjászületik a Himes

iiP „Mindig csak a háznak éltünk44 HÍ Vízmű a fenyves helyén ill Ha megépül a nagykörút

A párt irányelvei a gazdaságirányítás reformjáról alapvetően egyetértést váltottak ki, s nem egy vállalatnál, pártszervezetnél már helyi kezdeményezések születtek előrehaladásunk meggyorsítása érdekében. A saját munkatapasztalatunk győzött meg arról: olyan határkőhöz értünk, ahonnan a továbbjutás az eddiginél jóval hatékonyabb eszközöket kíván meg, amikor a műszaki fejlesztés gyorsítása, a korszerűbb gyártás és a jobb gazdálkodás megvalósítása létfontosságú, hogy több nyereséget, nagyobb jövedelmezőséget érjünk el a termelésben.

A gazdasági mechanizmus reformjával kapcsolatban sok szó esik a pártszervezetek szerepéről, a termelő egységekben végzett pártmunkáról. És ez teljesen indokolt. Hiszen ha a gazdaságban célul tűzzük az észszerű, hatékonyabb fejlesztést, a népgazdaság és a vállalatok tartalékainak mind teljesebb kiaknázását, akkor óhatatlanul felvetődik: milyen politikai tennivalók vannak a reformra való felkészülésben és általában ez a változás hogyan tükröződik a pártmunkában? Meg kell jegyezni, hogy a pártszervezeteknek ez az útkeresése nem csupán a reformvita szülötte. Hiszen ki tagadhatná, hogy éppen a pártszervezetek gazdaság- szervező munkájának tapasztalatai alapján jött létre tulajdonképpen a gazdaság- irányítás reformja is.

A gazdasági mechanizmus — nem

csodaszer

A párt gazdaságszervező munkájáról alkotott vélemények igen eltérőek az alapszervezetekben. Egyesek például azt tartják, hogy nincs szükség nagyobb módosításra, a pártmunka mai gyakorlata lehetővé teszi a fejlődést. Mások — éppen mert nem látják az üzemi pártmunka helyét, a gazdaság- szervező munka lényegét, — majdcsaknem kétségbe vonják szükségességét. Azt a téves nézetet hangoztatják, hogy az új gazdasági mechanizmus mindent

automatikusan megold, még a pártmunkát is.

Az üzemi pártszervezetek eddigi munkájában főként két véglet jelentkezett: az

egyik, amikor a pártszervezet közvetlenül beleavatkozott a gazdaságvezetés munkájába, mintegy helyette dolgozott. Anyagot,

szerszámot szereztek be, esetleg egy-egy beruházáshoz soron kívül előteremtették a pénzt stb. A másik véglet, amikor elhatárolták magukat a termelőmunka gyakorlatától, s mindössze arra szorítkoztak, hogy a területükön dolgozó gazdasági vezetőket időszakonként írásban, vagy szóban beszámoltatták.

A helyes munkastílus kialakítása során felvetődik: ha a gazdasági vezetésben az egyszemélyi felelős vezetés, a pártszervezetben pedig a kollektív vezetés érvényesül, hogyan lehet ezt a kettőt összekapcsolni? Növekszik a vállalatok önállósága, a helyi gazdasági vezetők döntési hatásköre, hogyan érvényesül majd a párt vegető szerepe az alapszervezetekben ?

Mindenekelőtt le kell szögeznünk: az új gazdasági mechanizmusra térténő áttéréssel a pártszervezeteknek a termelő üzemekben, intézményekben végzett gazdaságszervező munkájának jelentősége egyáltalán nem csökken. Sőt, az új gazdasági mechanizmus előkészítésében és bevezetésében döntő szerepe van. A termelő egységek pártszervezeteiben a kulturális-, nevelő-, s szociális kérdések mellett továbbra is a gazdasági tevékenység a munka lényege. A vadhajtásoktól azonban meg kell szabadulni: a rengeteg értekezlet, ülésezés, jelentés, felesleges papírmunka, a bizottságok tömkelegé helyett a cselekvő pártmunkát, a gazdasági és politikai célkitűzések megvalósításának helyszíni segítését kell előtérbe helyezni.

Az új gazdasági mechanizmus, — amely a korábbi merev, utasításos szisztémával szemben nagyobb önállóságot biztosít a vállalatoknak, központi helyre teszi pl. a nyereséget, a jövedelmezőséget, — tág teret biztosít a szakemberek, általában a dolgozók kezdeményezéseinek kibontakozásához. Nem lehet hát mellékes a pártszervezet számára, hogy a dolgozó ember a munkapad mellett valóban érzi-e, tapasztalja-e, hogy a hatalom részese, a munkásosztály politikájának megvalósítója. De túl az érzéseken: gazdaságpolitikai

céljaink megkövetelik, hogy dolgozóink ne csupán végrehajtói, hanem kritikai magatartásukkal nap mint nap segítői, ellenőrei legyenek a termelő munkának, a termelés alakulásának. A kezdeményező, kísérletező, alkotó ember előtt álló lehetőségek valóra váltásához feltétlenül szükséges a pártszervezetek segítő és irányító munkája.

A munkastílusban a korszerűség ma mindenekelőtt abban jut kifejezésre, hogy a pártszervezet, a kommunisták elsősorban a politikai munka eszközeivel harcoljanak a gazdasági célkitűzések megvalósításáért. Az eszközök között első helyen kell említeni a helyes szemlélet kialakítását. Olyan légkört kell kialakítanunk, amely a reform végrehajtása mellé sorakoztatja fel a dolgozók tömegeit. Le kell győznünk a maradiságot, a konzervatizmust, a minden újtól való félelmet. Fel kell készítenünk a párttagságot és a pártonkívüliek tömegeit arra is, hogy a végrehajtás során esetleg nehézségek, megtorpanások is jelentkezhetnek, amelyeket le kell, mert le lehet győzni. Támogatni kell az újat, az egészséges kezdeményezéseket.

Űj szemlélet kialakítása — kezdeményezések felkarolása

Az üzemekben rejlő belső

tartalékok feltárását nemcsak anyagi ösztönzéssel, nemcsak a gazdasági vezetés helyes intézkedéseivel, hanem nagyban az emberek nevelésével, a kezdeményező készség felkarolásával és bátorításával lehet elérni. Ha a kommunisták egy-egy üzemben az egész gazdasági folyamatot összefüggéseiben mérik, akkor megtalálják azokat az ösztönzőket, amelyek az egyéni és vállalati érdek helyes összekapcsolásával eredményre vezetnek. A legszebb törekvések is meghiúsulnak azonban, ha nincs meg az összhang a termelő munka egész folyamatában, felülről lefelé és alulról felfelé. Az összhang megteremtése és erősítése olyan politikai feladat, amelyen munkálkodni nemcsak a választott vezetőségek, nemcsak minden egyes kommunista, de valamennyi gazdasági vezető kötelessége, tekintet nélkül arra, hogy párttag-e vagy párton- k'ívüli.

A termelőmunka eredményessége nagyban összefügg a kommunisták kezdeményezésével, személyes példamutatásukkal, a dolgozó kollektívákra gyakorolt hatásukkal. Szerepük a termelésben ma semmivel sem kisebb, mint volt az elmúlt húsz év bármelyik szakaszában. A termelés ma is osztályharc kérdése, s ezt az osztályharcot a kommunisták vezetik: más formában. és más módszerekkel — a megváltozott feladatoknak megfelelően.

Balogh Mária

Ott, ahol a Vasvári Pál utca véget ér, kezdődik a Hímes. Csupa madár nevű, akáclombos utcák. A Hímes utcával kezdődi k, s következik a Rigó, a Fürj, a Fecske, a Galamb és a Szalonka, majd végül, amely az egészet keresztezi: a Gém utca. Miért hívják ezt a városrészt mégis Hímesnek?

Az öregek szerint kert volt itt fél évszázada. Szőlőparcellák, mindegyik egy kapuval. Igen sok akác, pompás virágok a kertben, tojásra sem lehetett festeni szebbet. Talán innen a név, amely a várostörténeti könyvekben is szerepel, a Hímes kertek, a Hímes szőlők.

Mikor még egyedül volt a vámház

Hangulatos udvarok, futó lugasok még most is vannak azért. Nyíregyháza Óbudája, régi romantikája zsugorodott itt össze ezen a néhány utcácskán. A Hímes és a Kótaji út sarkán három idős asszony tapaszt, meszel. Kettő itt született ebben a házban. Akkor még, a század elején, mikor egyedül uralta a környéket a cifra, cirádás homlokzatú vámház, ahol mindenkinek fizetni kellett, aki belépett a városkapun. Kocsi, ló, tehén után, meg bicikli után, ha volt. „De alig volt még, most már autó is sokkal több van” — mondják a nénik.

Kettő közülük Melich lány. Egy név a város őslakosainak neveiből. Emlékeznek rá jól, s büszkén mondják, hogy édesapjuk — aki egyedül volt Nyíregyházán parasztházkészítő iparos — sokszor mesélte, Békéscsabáról jöttek ide a jobb megélhetésért, ott van sok Melich még most is.

Az udvar kis kerekeskút- jából húzzák a vizet. Dolgozni, javítani kell, a kis nyugdíjból, férfi nélkül nem telik kőművesre. De nem is kellett soha, mert ezek az asszonyok lánykoruktól keményen dolgoznak. „Csináljuk szívesen, csak egészség legyen még vagy húsz évig. A mai fiatalok már nem dolgoznak annyit. De sokszor jött haza az apánk, hogy vágjunk neki kenyeret, mert a napi munka után azt már nem bírta.”

„Ezt a házat is lebontják”

Kilencven-kilencvenhárom esztendőt éltek meg mégis

a nagyszülők és a szülők. Talán a csodálatosan tiszta, kellemes levegő tette. Erdő volt itt szemben mindenütt. Nagy tölgyek és pompás akácosok, nyugtató, illatos kertek. De por és sár azért itt is volt. „Valamikor mondta apa, hogy itt, ahol lakunk, olyan nagy volt s sár, hogy szekerek, lovak ragadtak bele, és bizony az emberek sem bírták kihúzni.”

Mi volt itt régen, mi változott? Egy asszony lakot, errefelé, Ambrus néni, olyan csepp asszony volt. Huszonnégy gyereket szült és mindet fel is nevelte. „Régen volt már ez, nagyon régen. Na, de akkor nem volt őszi, meg tavaszikabát, nem voltak olyan Kényesek, mint a mostaniak.” Azért jó, hogy ma már fejlődött a tudomány. A Melich gyerekek tizenegyen voltak és négyen csecsemőkorukban meghaltak. Kettő meg már húszéves korában kapott tüdőgyulladást. Nem lehetett rajtuk segíteni.

Szemben, ahol most a vízmű kupolái fehérlenek, fenyőerdő illatozott. A Melich lányok itt szánkóztak le a dombról, amit még Bencs Kálmán polgármestersége idejében hordtak, hogy építenek egy sportpályát „Dehát nem lett belőle semmi. Most elhordták a dombot. Építenek, és nagyon szép házakat, meg utat, meg neonfény világítja meg az új utcákat.

A régi utcák, a Hímesben még porosak és este csak halványfényű körték pislognak a faoszlopokon. Az asszonyok, akik itt éltek le egy hosszú emberöltőt, kicsit sajnálják a régi képet. „Építenek, mert fiatalok. Mi is építettünk itt a szőlők helyén. És utánunk sokan mások. De most minden olyan gyorsan megváltozik.

Az egységes, jobb műszaki irányítás érdekében alakult meg Nyíregyházán a KI- SZOV mellett működő műszaki iroda, hogy magasabb szinten segítséget nyújtson a kisipari szövetkezeteknek az egyre gyakrabban jelentkező műszaki problémák megoldásában.

Feladata elsősorban az, hogy a szövetkezeteknél előforduló tervezési, műszaki szervezési, gyártmányfejlesztési munkát tervezze, irányítsa és taTalán néhány év, és ezt a házat is lebontják.”

Daru a madárnévül utcák felett

Azért nem pihennek

dig sem, amíg beszélget Festenek, tapasztanak c mert az élet nem áll És ha itt kell hagyni a régi házat? Akkor — laszolnak — akkor el gyünk. Úgy hallották, i a szomszédban, innen messze, az Ujszőlőben szépen fizetett az álU És hát megpróbáljuk mi egyszer, milyen jó is lehet a fürdőszoba.”

Ha elmennének, már nem Is bánnák. Talán csak . a kertet, meg a csendes magányt. „De tizenegytől mindig csak meszelünk, mindig csak a háznak éltünk. Hosz- szú volt ez az ötvenöt öv...” ök magyarázzák már az utcán, milyen szép lesz ez a rész, ha teljesen kiépül. Ha meglesz a nagykörút. Könnyebb lesz már idős lábbal az autóbuszon, és a nagy port is letakarja majd végleg a flaszter. Mutatják a gipszfigurát a házuk homlokán, amit édesapjuk, a parasztházkészítő iparos csinált.

„Sok van még belőle az alvégen, a Debreceni utcán. Azt mind megismerjük.”

A ház előtt nyomóskút, jó, tiszta kótaji vízzel. A sarkon parányi bolt, tele áruval, vevő is alig fér be. „Talán még itt húzzuk ki a telet, azután költözünk az új ABC áruházba.” A szögletes, lefektetett téglaalakú beton—üveg boltot körülölelik a zsaluk. Daruk nyújtóznak a házak fölött,, a pasztellszínű új lakóépületek udvarán hangos gyermeksereg labdázik és döngölik az utat a munkások .

Kopka János

nácsokkal segítse. Foglalkozik ezenkívül az iroda műszaki kollektívája a különböző beruházások előkészítésével. profiltisztítással, felméri az ipartelepítési lehetőségeket, szerkesztési és gazdaságossági mérési munkákat végez. Részt vesznek az újítások szakvéle- . ményezésében, rajzokat készítenek ezek kivitelezéséhez.

Az alig két hónapja megalakult műszaki iroda munkához látott

Műszaki iroda alakult Nyíregyházán

Vadgalambok birodalma

Reggel, amikor felébredt, rögtön kiment az udvarra. Az égen rózsaszínben úszó bárányfelhőket terelt a szél nyugat felé. Eső lesz, jutott eszébe apja jóslata, aki mindig a szélről, a felhők vonulásáról mondta meg, hogy lesz-e eső, vagy nem. Az udvaron a kút és vályú körül csapatostól sétáltak a gőgös, büszke nyakú vadgalambok.

Halk köhécselést hall. Apja áll mögötte.

— Jóreggelt, fiam! Korán felkeltél — néz rá az apja, aztán az égre tekint.

— Eső lesz.

Bólint, mosolyog, cigarettát vesz elő, apját is kínálja.

— A szám széléhez ragad

— mondja az apja. — Nekem már csak a pipa' jó. Abból se Ízlik sok. Egy-két szippantás elég.

A vadgalambok ismét ellepték az udvart. Apja a pitvarból kihoz egy kosarat. Magot szór a galamboknak. Ott ugrálnak körötte, még a kosár szélére is felmerészkednek és azzal sem törődnek, ha apja remegő keze megsimogatja őket.

Kábultan nézte ezt a képet. Ha nem látja, soha senkinek sem hiszi el! A fényes, szürke tollú, büszke

Bába Mihály:

tartású vadgalambok ott

bólogattak, turbékoltak apja körül, aki lassan, óvatosan lépkedett közöttük, és etette, simogatta őket.

— Nincs több — fordította fel a kosarat az apja és széttárta karját.

Visszalépegetett a fiához a lugasba.

— Reggel, ha kilépek, — mosolyog — hát mozdulni sem tudok, amíg nem adok nekik enni. Rajzanak körülöttem.

A tornácon dikó nyúlik el a fal mellett, leülnek.

— Hogy vagytok? Az este nem volt idő még beszélgetni se.

— Megvagyunk.

— Lejöttök a nyáron?

— Egy-két napra biztosan.

— A Sándor gyerekei is jönnek, de van itt hely, ne féljetek. Az a baj, hogy sok is.

Szomorkás mosoly bujkált apja ősz bajsza körül.

— A múlt héten találkoztam az elnökkel.

A fia ránézett, kíváncsian várta a folytatást.

— Mondja, hogy most ember kellene neki. Olyan, aki vezetni tud, traktort, teherautót, szóval sofőr. A fizetés jó, készpénzben, meg természetben. A Gaál fiút ismered, ugye? Olyan te korodbeli.

— A kisebbik, a Jani, velem járt iskolába.

— Az lesz az. Na, szóval az is sofőr, itt a Bocskaiban. Jól keres. Már nem jó neki a régi ház, újat épít, a böszörményi úton. A postától a negyedik ház az övé. Egyszer megnéztem. Háromszárnyas ablak néz a kövesútra. Olyan lesz az, mint egy kis palota.

— Jani ügyes gyerek volt mindig — mosolyog a fia.

— Az, de mit ér az ügyességgel, ha nincs keresete. Itt meg most van kereset. Neked is jó lenne. Mondta is az elnök, hogy írjak neked, de én úgy gondoltam, jobb, ha hazajössz és megbeszéljük. Nem nagyon szereti az én ujjam a ceruzát.

Az öreg fia arcát lesi.

Nem lét rajta semmit, egy

izma sem rándul meg. Szívja nyugodtan a cigarettát, kifújja a füstöt, a lugas résén át nézi az udvaron sétáló vadgalambokat.

— Itt lakhatnátok addig, amig nem építesz. És ha nem építesz, akkor ott a nagyház, meg a pitvar, nekünk elég a kisház, mármint a konyha-szoba, vagy hogyis mondjam már...

Térdére fekteti könyökét, előre dől. Háta egy nagy domb, izmai feszítik az ingét. Hallgat, néz maga elé a lugasra, a szőlő vadzöld, lapátnyi leveleire, a sűrűn lógó fürtökre.

— Nektek is jobb lenne. Összeszednétek magatokat egy kicsit. Minket se emésztene az egyedülvalóság. Különösen anyátokat. Most is magas a vérnyomása. Mondta az orvos, hogy ne eméssze magát, dehát, hogy teheti? Csak sóhajtozik, meg tőlem kérdezi, hogy hát veletek vajon mi van? Mintha én tudnám. Ha írtok, tudom, ha nem írtok, nem tudom.

Ahányan voltak, annyi

felé mentek. Csak azt vették észre, hogy az öregek egyedül maradtak otthon.

— Az Ancsán fia is hazajött. Kőművesek mellett dolgozott. Pesten. Most itt van a Bocsaaiban, az építőbrigádban. Már motort vett. Aki teheti jön, mert most jobb a kereset, mint a régi vezetőség alatt volt.

Apja lassan beszél, apró sóhajokat nyom el közben. Nézi az arcát, — beszőtték a ráncok, — hófehér homlokát, deres haját, hajlott vállát és arra gondol, hogy tekintetében nyolcvanhárom év keserve és öröme. És ha lecsukja szemét, magával viszi minden boldogságát, gondját. De ebben a tekintetben most csupa várakozás guggol, pislogva néz rá, meg- megtebben a szeme, hogy szája mozgását is lássa.

Szippant a cigarettából. Leszívja teljes erejéből, hogy szinte hasogatja tüdejét a füst, amely a szavakkal együtt tör fel belőle.

— Meg kell beszélni Jucival. Meg a gyerekekkel, hogy mit szólnának hozzá, mert már ők is tervezgetnek.

Mire elmondja, a füst is kiszabadul tüdejéből, szippant újra.

Az ajtóban megjelenik az anyja.

— Jó reggelt! — rebben a szó szájáról. — Istenem, hát minek szívod ilyen korán azt a cigarettát? Legalább ettél volna valamit. Gyertek be, rögtön sütök rántottát. Kozákné hozta a tojást, friss.

Felállnak, mennek be a szobába. Előre engedi az apját.

— Meggondoljuk, apám — mondja.

Apja visszafordul. Olyan a szeme, mint slz ablaküveg, ha lefolyt róla az esővíz.

— Gondoljátok meg, fiam, nekünk már nincs sok hátra — rebegi halkan, hogy a felesége ne hallja, aztán átlépi a küszöböt.

Még egyet szippant a cigarettából, aztán a lugas alá dobja a csikket és eltapossa. Tekintete ismét végigröppen a kerten, az udvaron. A nap már a vén akácfák csúcsára ült, szétterítette sugaras szoknyáját. Az udvaron versenyt turbókéivá sétálgatnak a vadgalambok, olyan nyugodtan, méltóságteljesen, mintha biztosak lennének abban hogy ez már csak az ő bi* rodalmuk.

Elfordult. Lehajtott fejjA lépte át a küszöböt