Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
Kladt — Kondratyev t Egy hét a világpolitikában Teljes egészében kibontakozott De Gaulle szovjetunióbeli látogatásának jelentősége A 25 év előtti fasiszta háború a történelem mérlegén Csődbe került az USA „lélektani” háborúja is Vietnamban Az aranyvonat (Dokumenlumtörlénet) Fordította: Pető Miklós A béke és a nemzetközi biztonság ügye eltérő előjelekkel szerepelt az elmúlt hét külpolitikai krónikájában. De Gaulle francia elnök moszkvai tárgyalásainak céljaként a kelet—nyugati kapcsolatok olyan alakítását jelölte meg, amely az enyhüléssel kezdődne, az egyetértés fokozatos kialakításával folytatódna és bizonyos területeken történő együttműködéssel zárulna. Hogy az európai béke és biztonság szempontjából fontos törekvéseket Moszkvában mindig helyesléssel fogadják, az természetszerűen következik az eddigi szovjet külpolitika következetes béketörekvéseiből, de a hét elején kezdődött hivatalos szovjet—francia tárgyalásokból is kitűnik. A De Gaulle vezette francia küldöttség eddig két alkalommal folytatott hivatalos megbeszélést a Szovjetunió vezetőivel. Hogy az immár szélesedő kelet— nyugati eszmecsei'ének a szovjet kormány mekkora jelentőséget tulajdonít, arról kellő súllyal tanúskodik Brezsnyev, Koszigin, Pod- gornij és Gromiko részvétele a szerdal megbeszéléseken. Mivel jelenleg De Gaulle és kísérete kilencezer kilométeres országjáró úton van, s csak annak befejeztével, június 29-án folytatódnak a hivatalos tárgyalások, a két fél megbeszéléseiről csak előzetes impressziók és a leendő közös közlemény bizonyos gondolati elemei állnak rendelkezésünkre. Az eddigi megbeszélésekről elhangzott nyilatkozatok azonban arról tanúskodnak, hogy — a bizonyos kérdésekben fennálló nézet- különbségek ellenére — a tárgyalások biztatóak. Nyílt, szívélyes légkörben napirendre kerültek azok a problémák, amelyek nemcsak a Szovjetunió és Franciaország népét, hanem az egész békeszerető emberiséget erőteljesen foglalkoztatják: Európa i biztonsága, Vietnam ügye és Afrika problémái. Ügy hírlik, hogy a cél tekintetében, vagyis a hidegháború megszüntetésében s a biztonság megteremtésében egyetértenek a tárgyaló felek, a cél elérésének útját-módját tekintve azonban eltérőek az álláspontok. A magas szintű eszmecsere végeredményét még nem tudni, de az kétségtelen, hogy a Szovjetunió és Franciaország között az utóbbi időben megteremtődtek a két állam közti viszony reménytkeltő fejlesztésének szilárd feltételei. Ezeken az alapokon a jövőben sok hasznos építmény emelhető. A jelenlegi látogatás nyilvánvalóan fontos állomást jelent a jövő politikai objektumainak körvonalazásában és formálásában. S hogy kölcsönösen tovább folytatják a megkezdett munkát, arra biztosítékot nyújt az a máris ismeretes megállapodás, hogy a Szovjetunió és Franciaország vezetői ezentúl rendszeresen konzultációkat tartanak. Figyelmet érdemel, hogy a francia elnök szovjetunióbeli látogatása éppen arra az időpontra esett, amikor világszerte megemlékeztek a fasiszta hitleri Németország Szovjetunió elleni hitszegő orvtámadásáról. A francia elnök többféle módon is hangsúlyozta, hogy szolidaritást vállal Franciaország második világháborús szövetségesével, s a többi közt ezért kérte, hogy országjáró útiprogramjába a vendéglátók a hitleristák vereségsorozatának kiindulópontját jelentő Vol- gográdot is iktassák be. Teljesen érthető, hogy a szovjet lapok a negyedszázados évfordulón behatóan foglalkoztak 1941 június 22-ével, a Szovjetunió elleni hitlerista támadás napjaival, hiszen Nyugat-Németország csapott szárnyú „adlerei” — sasai — vereségükből nem a szükséges következtetéseket vonták le s ismét bontogatják szárnyaikat. Ezek a sasok annak idején Franciaország és a Szovjetunió fölött egyaránt röpködtek és éppen ezért jelenlegi „izomgyakorlataik” mindkét ország számára figyelmezte- tőek. E szempontból figyelmet érdemel az Izvesztyija hasábjain Rokosszovszkij marsall írása. A tapasztalt tábornok „a Hitler-ellenes koalíció hadseregének veteránjaként” sőt „ezredtársként” üdvözölte De Gaullet „Franciaország bátor fiát... a széles látókörű államférfit és katonát.” Ma már azonban megváltozott európai viszonyok uralkodnak. Létrejött a nagy katonai és gazdasági erőt képviselő szocialista tábor, az egykori hitlerista Németország keleti felén pedig a demokratikus alapon nyugvó, békeszerető munkás—paraszt német állam erősödik. Vezetői — Walter Ulbricht, Willi Stoph, Johannes Dieckmann és Erich Correns táviratot intéztek a Szovjetunió vezetőihez: Brezsnyevhez, Podgornijhoz és Kosziginhez. Táviratukban elismeréssel mutattak rá a nagy- jelentőségű történelmi tényre, hogy a Szovjetunió és bátor hadserege az agresszorra mért döntő csapással felszabadította az emberiséget a fasizmus igája alól. Ez a nagyszerű fegyvertény azzal a tanulsággal szolgált a német nép számára, hogy német földről soha többé nem szabad háborúnak kiindulnia. A helyzet ilyen alakulása erőteljes reményt jelent az emberiség számára. Viszont annál nyugtalanítóbb, hogy az Egyesült Államok jelenleg körülbelül ugyanúgy viselkedik Vietnamban, mint ahogy annak idején a hitlerista hadsereg Európa népei ellen eljárt. E törtér nelmi analógia minden bizonnyal végeredményében is hasonló lesz. Bárhogy is szélesedjék a hírhedt „eszkaláció”, bármennyire is növekedjék az agressziós erők létszáma, az agresszor sorsát nem kerülheti el. Az Egyesült Államok vezetői vagy kijózanodnak háborús deliriumukból, és véget vetnek a vérontásnak, vagy még a jelenleginél is súlyosabb presztizs-vereséget szenvednek. Az Egyesült Államok sorozatos bombatámadásaival és egyéb fegyveres akcióival egyidőben hiába visel alávaló lélektani háborút, hiába igyekszik megfélemlíteni Vietnam hős népét, ez értelmetlen erőlködés. így nem érhet el győzelmet és nem teremthet „békét”: így csak szélesedhet a fegyveres konfliktus. NOVOSZIBIRSZK De Gaulle francia köztársasági elnök szombaton reggel elutazott a szibériai Novoszibirszkből, amely országjáró kőrútjának első állomása volt. A város utcáin a novoszi- birszkiek tízezrei búcsúztak a magas rangú francia vendégtől, aki Leningrádba utazott tovább. DJAKARTA Több ezer jobboldali indonéz diák gyűlt össze szombaton az ideiglenes népi tanácskozó gyűlés djakar- tai épülete előtt és követelte Sukarno elnök elmozdítását. A diákok írásba foglalt követeléseit Na- sution, a gyűlés új elnöke mosolyogva vette át. Riasztanak a bányák Cseremhovo állomása is hamarosan a felkelők kezére jutott. A vasutasok birtokukba vették a távírót, úgyhogy megtudták akadályozni az Irkutszkból Kol- csakhoz intézett esetleges üzenetek vételét is. December végén az Innokeh- tyevszkaja állomás távirá- sza felvette Kolcsak üzenetét Irkutszkba, Janin tábornokhoz. Kolcsak arra kérte a franeia tábornokot, tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy szerelvénye eljusson Vlagyivosztokba. A távirat szövegét azonnal továbbították. Ir- kutszk és Cseremhovo kommunistáihoz. Az irkutszki pártbizottság utasítást adott, hogy Cseremhovo és Innokentyevszkaja kommunistái is készüljenek fel a döntő harcra. A cseremhovói bolsevikok kijelölték azokat a pontokat, ahol fel kellett tartóztatni Kolcsakot és az arahyvonatot. Ezeken a helyeken egymással állandó kapcsolatot tartó munkásegységeket vontak össze. 1920 január 12-én, amikor megtudták, hogy Kolcsak vonata Cseremhovo felé halad, a felkelők stábja gyűlést tartott, melyen kétezren jelentek meg. Itt — többek között — Jeléna is felszólalt, s felszólította a katonákat, a munkásokat és a bányászokat, hogy mindenáron tartóztassák fel Kolcsak vonatát az aranykészlettel. A következő napon a cseremhovói bányák és mozdonyok riasztó dudálására hatezer munkás hagyta abba a munkát, és vonult a városba. Hosszú sorokban, vörös zászlókkal indultak el az állomásra. Plakátjaikon ez állt: „Addig szenet nem adunk, míg Kolcsakot nem kapunk!” Másnap újabb tömegek kerekedtek fel, s vonultak az állomás épülete felé. Már esteledett, de a vonatnak híre-hamva se volt. Egy- szercsak vonatdübörgés hallatszott. A szerelvény váratlanul gyorsított, s átrobogott Cseremhovón. Ezt hamarosan megtudták a környező állomásokon, így Innokentyevszka- ján is. Nemcsak a táviró adott róla hírt, a bányák és a mozdonyok is riasztottak ; átható dudálásuk messzire elhallatszott. Egy mozdony, fegyveres rmunkásokkal, Kolcsakék nyomába szegődött, a helyi pártbizottság indította el őket Cseremhovóból. Grise- vón és Polovinán katonák és partizánok állták el az utat kelet felé. A Kolcsak- kal ideérkező vonat Polovinán egyetlen puskalövés nélkül megállt. Az ezt követő mozdony a fegyveres munkásokkal ugyancsak befutott. Rövid tárgyalás után Kolcsak vonatának vagonjaiba beszállt hét fegyveres munkás, s most már velük gördült tovább a vonat ínnókentyevszka- jáig, ahol megerősített őrség várakozott. Január 15- én beérkezett a vonat az állomásra Kolcsakkal és az arannyal. Itt a vonatőrséget partizánokkal erősítették meg. Az aranyvonat így megfelelő őrizettel indult el Irkutszk felé, ahol már régóta vártak rá. Janin tábornok ultimátumot kap Irkutszk nem fekszik messzire Innokentyevszka- jától, 1920 január 15-én délben már fékezett is az Irkutszki állomáson a szerelvény, melyen Kolcsak foglalt helyet kíséretével. Itt rövid jegyzőkönyvet vettek fel a kincsekről. Ebben az állt, hogy a szerelvényen 29 vagonban 5143 láda és 1678 zsák arany, továbbá 7 vagonban platina és ezüst volt A Kolcsakkal Irkutszkba érkezett vonatot senki sem várta a diplomaták és a tábornokok szövetségesei közül, senki sem kívánta látni a levitézlett „kormányfőt”. Irkutszkban akkor már ingott a föld az ellenforra- dalmárok, a fehérek talpa alatt. Még 1919 novemberében, illegális találkozót szerveztek a város bolse- vikjai, ahol részt vettek Tomszk, Novonyikolajeszk és Vlagyivosztok küldöttei is. Megválasztották a párt szibériai bizottságát, s ennek vezetőjéül A. A. Sir- jamovot, Szibéria és a Távol-Kelet ismert pártvezetőjét, a tehetséges szervezőt és agitátort. A szibériai bizottság feladatául tűzte ki a Kolcsak-uralom megdöntését fegyveres felkelés útján, és a szovjet hatalom visszaállítását. Ezzel egyidejűleg elhatározták az aranytartalék visszaszerzését a fehérgárdistáktól. Az irkutszki bolsevikok, midőn meghallották, hogy Cseremhovóban nem sikerült feltartóztatni Kolcsak szerelvényét, ultimátumot intéztek Janin tábornokhoz, az intervenciós csapatok egyik parancsnokához: a szovjet nép nevében követelték Kolcsak és az arany- készlet haladéktalan kiadását, ellenkező esetbén kénytelenek lennének megszüntetni az intervenciós csapatok szerelvényeinek szénellátását, végszükség esetén pedig arra is készek, hogy felrobbantsák a hidakat és az alagutakat. Nem lehetett kétséges, az ultimátum aláírói beváltják fenyegetésüket. A csehszlovák alakulat vezetői — Janin hozzájárulásával — kijelentették, hogy hajlandók Kolcsakot és az aranyat kiadni, de csakis a politikai központnak (ez tudvalévőién az eszerek és a mensevikek vezetése alatt állt. A szerk.) Mostanra azonban úgy alakult a helyzet, hogy már nem volt olyan egyszerű a dolog Kolcsak és az arany sorsa felett diszponálni... ...Miután az arany befutott Irkutszkba, az ottani pártbizottság tagjai igyekeztek összeszedni a megfelelő okmányokat, iratokat az aranykészletről, s megállapítani a tényleges mennyiséget és értéket. De ekkor Irkutszk fölött újra viharfelhők gyülekeztek. Kappel tábornok 10—15 000 főt számláló serege, amely a három Kol- csak-hadsereg maradványaiból állt, Cseremhovo és Irkutszk felé Vonult. A politikai központ természetesen, mit sem tett a város megerősítésére. A katonai missziók, élükön Janin tábornokkal Vlagyivosztokba menekültek. Ezekben a veszélyes napokban a kommunisták álltak a város védelmének élére. Január 20-án a bolsevikok elhatározták, hogy felszólítják a politikai központot, adja át végleg a hatalmat a hadi forradalmi bizottságnak. Másnap a politikai központ, amely végleg elvesztette a dolgozók bizalmát, rákényszerült, hogy minden hatalmat átadjon ennek a bizottságnak. A cseh csapatok irkutszki politikai vezetője biztosította a forradalmi bizottságot, hogy a Csehek nem fognak beavatkozni az oroszok dolgába. (Folytatjuk) Tadeusz Kostecki: Fordította: Szilágyi Szabolcs (Bűnügyi regény) 64. — Három halott és egy haldokló, ez talán elegendő ahhoz, hogy túl komolyan vegyük. Véleményem szerint mindent meg kell termünk, amit csak lehet, hogy megszüntessük e lista növekedésének lehetőségét XLIII. Amikor Lisicka átlépte a vaskapu küszöbét, kimondhatatlan érzés kerítette hatalmába. Hogy honnan, talán a ház mögül, éles ku- tyavonitas hallatszott Mintha valakinek a hirtelen halálát érezné az állat. Természetesen, nem hitt az ilyesmiben, ez azonban ingerelte, mérgesen összeszorította az ajkát. . Hisztériás kisasszonyoknak nem kell a rendőrségen dolgozniuk. Különösen nem • nyomozásban. O azonban... Nos, talán nem kevés az alkalom arra, hogy bebizonyítsa, nála ezen a téren minden rendben van. Mindenkinek vannak néha olyan pillanatai, sünikor hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Három halott és Sobecki... Mindenki tudja, hogy már nagyon rossz állapotban van. Anémia — könnyű ezt mondani. Az orvosok mindig ki tudnak találni valamit. De miért pontosan ennek az ügynek vizsgálata közben betegedett meg? Mielőtt hozzálátott a nyomozáshoz, mindenre lehetett volna gyanakodni nála — csgk anémiára nem. Zaczek olyan arcot vágott, mintha életében először látná Lisickát. — Kit tetszik keresni? — és ezzel egyidőben jelentőségteljesen hunyorított. Túlságosan jelentőségteljesen, s ez nem tetszett neki. Az ilyen egyetértő jelzéseket messziről meg lehet figyelni. Különösen, ha valaki szándékosan megfigyeli. Ezután Zaczek elnézett a feje felett. Valami érdekeset vett észre? Nehezen állta meg, hogy meg ne fordítsa a fejét. Nem tette ezt mégsem, elvégre ez nem illett volna egy friss jövevényhez. Lisicka felettébb tapasztalt munkatárs volt. — En.. — úgy tett, mintha lázasan keresgélne emlékezetében. Lehet, hogy valóban figyelik őket. — Én Rudzinska asszonyhoz jövök. — Állásügyben — mondta hangosan. — Aha. Felkísérem a kisasszonykát. — Alaposan bezárt minden reteszt. — Az az előző alkalmazott már eLment. A kutya vonított. E koncert hallgatása nem tartozott a kifejezetten kellemes időtöltések közé. — Ez mindig ilyen? — Nem. Időnként, a változatosság kedvéért ugat De az én emlékezetem szerint még nem volt olyan eset, hogy valamikor befogta volna a pofáját... hm... lakatot kellene tenni rá, akárcsak öt percre is. Ügy látszik, neki már ilyen az a kínai természete. Alapjában vidám kis házikó ez, nem panaszkod- hatom. Már a kerti ösvény feléhez értek. — Tudja-e kollegina, — hangját sut- togóra fogta, s gyanakodva körülnézett —, hogy a kötelességeihez tartozik majd az éjszakánkénti szel- lemüzés is? — Valamit hallottam erről. — Rendben van. Jobb,- ha az ember tudja, hogy valami váratlanul előbújhat a a padló alól. Mert ugyebár a mi várunk, azért nem olyan középkori erőd; a kísértetek szempontjából azonban, no meg ami még ehhez tartozik, a berendezések kifogástalanul működnek... Erre, kisasszony — újra felvette az ismeretlen hivatalos modorát, mint aki előzékeny tájékoztatást ad. Ajtót nyitott. — Itt, a lépcsőn felfelé, Rudzinska asszony biztosan odafent van. Második emelet, az ajtó rögtön szemben. Kopogott és belépett. Az állás ügyében jöttem, háztartási alkalmazottnak. Érdeklődő pillantás. Talán inkább fürkésző. — Kostrzewa doktor megbízásából? — Igen. — Bár nem volt szó ajánlólevélről, táskájából néhány bizonyítványt húzott elő. — Szczepkowski mérnöknél dolgoztam több, mint egy évig. Nemrég jöttem el onnan, mert hosz- szabb kiküldetésbe utazik külföldre. — Már elment? — Titokzatos arckifejezése elárulta, hogy ezt csak szónoki kérdésnek szánja Inkább állítás volt ez. — Nem, még nem. Ott a megadott telefonszám, ellenőrizheti asszonyom. Sőt, akár személyesen is. öttől ott szokott lenni. Ellenőrizhette. Mindent megbeszéltek és egyeztettek alig egy órával ezelőtt. Szczepkowski megerősíti a bizonyítvány minden szavát akkor is, ha azt mondanák, hogy esküdjön meg rá. Ugyanis saját kezűleg írta, bár a tartalom megszerkesztésében csak szerény része volt. A férfiak nem értenek az ilyen dolgok megalkotásához. Az olvasás során Rudzinska szemöldöke egyre magasabbra húzódott fel. Egy ilyen referenciát aranykeretbe lehet foglalni és ki lehet függeszteni a falra, mint az elismerés diplomáját. Lisicka nem fukarkodott a felsőfokkal, amikor saját képességeinek értékét diktálta. Witold morgott is az orra alatt: „ha csak egy kis része megfelelne az igazságnak”. De leírt mindent. Próbált volna tiltakozni! — Honnan ismeri Kostrzewa doktort? A kérdés váratlanul jött, de a lány nem volt felkészületlen. Ez hozzátartozott a nyomozószolgálat alapismereteihez. — A doktor úr gyakran eljön a mérnökhöz. Megkértem, hogy szóljon az érdekemben. Neki széles körű ismerettsége van. Valójában Kostrzewa sohasem volt Szczepkowski - nál. Talán a létezéséről sem tudott a mai napig. De közvetlenül idejövetele előtt felhívta: „Ha Rudzinska kérdezné, kérem, állítsa, hogy ismerettségben van Witold Szczepkowski mérnökkel. Zajecza utca tizenkettő.” (Folytatjuk)
