Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
ram. ÉVFOLYAM 15«. SZÁM ARA: 80 fillér 1966. JÜNIüS 26. VASÁRNAP Szombaton Fehér Lajos beszélt a mezőgazdaság feladatairól Szombaton délelőtt 1« érakor dr. Beresztóczy Miklósnak, az országgyűlés al- einökének elnökletével folytatta az országgyűlés a népgazdaság harmadik ötéves tervéről szóló törvény- javaslat tárgyalását. Az ülés első felszólalója Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese volt. Népgazdaságunk fejlesztésének központi kérdése az ipar fejlesztése. Ez így helyes, sőt törvényszerű, hiszen iparosítási politikánk eredményeként gazdasági életünk fő bázisa ma már az ipar. Minél nagyobb eredményeket érünk el az adottságainkkal reálisan számoló iparfejlesztésben, annál megalapozottabban és gyorsabban juthatunk előre egész szocialista építésünkben. A mezőgazdaság — amelynek adottságai hazánkban viszonylag kedvezőek — a lakosság élelmiszerrel, s az ipar nyersanyaggal való ellátásán kívül exportjával fontos szerepet tölt be a népgazdaság más ágainak fejlesztéséhez szükséges vásárlásaink fedezésében is. A fejlett tőkés országokban vásárlásaink igen jelentős részét a mezőgazdasági és élelmiszerexporton nyert devizával fedezzük. A múlt esztendőben a mezőgazda- sági és élelmiszerkivitel révén mintegy 2,3 milliárd devizaforint aktív egyenleghez jutott népgazdaságunk. Azt tervezzük, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer escport—import aktív egyenleg a harmadik ötéves tervben gyorsabban nő. Ha terveinket sikerül valóra váltani, öt év alatt — pusztán szocialista viszonylatban — 10—11 milliárd dft aktívumhoz jutunk, amely már jelentős vásárlásokat tesz lehetővé a szocialista országok piacain. A gazdasági előrehaladás fő bázisa hazánkban az ipar. Gazdasági építésünk azonban akkor áll mindkét lábával szilárd talajon, ha sikerül megtalálnunk a legmegfelelőbb arányokat a gazdasági életünk alapját képező két fő ágazat, az ipar és a mezőgazdaság között Sem az ipart, sem a mezőgazdaságot nem önmagáért fejlesztjük. Az iparnak, a városnak szüksége van élelmiszerekre, mezőgazdasági nyersanyagokra, a mezőgazdaság viszont nem fejlődhet az ipar termékei nélküL Különösen így van ez a korszerű nagyüzemi mezőgazdaságban. A harmadik ötéves tervben például a mezőgazdaság által igényelt ipari eredetű anyagok és eszközök felhasználása 32 százalékkal nő. Mit nyújt mindezért cserében a mezőgazdaság? Több és jobb élelmiszert a lakosság és a külkereskedelem részére, továbbá több és olcsóbb nyersanyagot az élelmiszeriparnak és a könnyűiparnak. A harmadik ötéves tervben ugyanis a mezőgazdasági termelés 13—15 százalékos növekedését tervezzük, s ez megfelelő alapot nyújt a törvényjavaslatban szereplő igények kielégítésére. A mezőgazdasági termelés tevbe vett emelkedése kb. 2,6—3 százalékos évi növekedési ütemet tételez fel. Ez jóval magasabb annál, amit eddig a magyar mezőgazdaság fejlődésében elértünk. A két világháború között a nagybirtokos és tőkés magyar népgazdaság két évtized alatt körülbelül 20 százalékkal növelte a termelést. Ez évi 1 százalékos növekedési ütemnek felel meg. Az átszervezés előtti évtizedben is legfeljebb 1—1,5 százalék volt az évi növekedés, a második ötéves tervben pedig kereken 2 százalék. A mezőgazdasági termelés növekedését a harmadik ötéves terv feszitetten irányozza elő. Megvalósítása a gazdálkodás további belterjesítését, ezzel összefüggésben az erők összpontosítását követeli meg a legkülönbözőbb posztokon álló mezőgazdasági vezetőktől, s fegyelmezett, jó munkát kíván a mezőgazdaság valamennyi dolgozójától. A második ötéves tervhez képest a következő öt évben körülbelül 10 százalékkal több befektetéssel fejlesztjük a mezőgazdaságot. Hatalmas összeg ez, s nagy lehetőséget biztosít, amelyet maximálisan ki kell használnunk. El kell érnünk, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközöket a leglényegesebb feladatok megoldására koncentráljuk. Az olyan gyakorlat, hogy mindenüvé juttatunk egy keveset — igen alacsony hatásfokú lenne. Ennek ellenére látnunk kell, hogy mindent egyszerre megoldani nem tudunk. A régi, elavult termelési eszközök kicserélése, az új, korszerű gépek és nagyüzemi épületek megteremtése, a szocialista nagyüzemi rendszer teljes kiépítése hosz- szabb időt igényel. Európa egyik legelmaradottabb mezőgazdaságát örököltük a tőkés földesúri rendszertől. Az évszázados elmaradottságot nem könnyű behozni. Ez is azt indokolja, hogy akkor cselekszünk helyesen, ha fő figyelmünket azoknak a feladatoknak a megoldására fordítjuk, amelyek a népgazdaság, a lakosság, az export szempontjából a legfontosabbak. Melyek ezek? — Az ország ellátásában továbbra is egyik legfontosabb tennivaló a kenyérgabona-szükséglet fedezése hazai termésből. Második ötéves tervünk utolsó két esztendejében már nem kellett kenyérgabonát importálnunk, sőt az 1965. évi termésből még jó egy hónapra elegendő készletünk is maradt. Ezt elsősorban a bővebben termő, intenzív búzafajták, — s a termelésükhöz szükséges technika — széles körül elterjesztésével értük el, továbbá azzal, hogy a műtrágya jelentős részét is — mintegy 40 százalékát — erre a termelési célra koncentráltuk. — Az állattenyésztés fejlesztése és az állati termékek termelésének fokozása érdekében a harmadik ötéves tervben is nagy gondot fordítunk a takarmánytermesztésre. Megfelelő mennyiségű, jő minőségű és olcsó takarmányok nélkül ugyanis elképzelhetetlen lenne, hogy az állattenyésztés színvonalát jelentősen fejlesszük és termelési költségeit csökkentsük. A szemes- és szálas takarmányok termelésének növekedését a terv úgy irányozza elő, hogy az állattenyésztés egyre szilárdabb hazai takarmánybázisra támaszkod- hassék. — Az állattenyésztés termelési értékének növelését elsősorban a takarmányértékesítés további javításával, az anyaállatok jobb kihasználásával, a fajlagos hozamok növelésével és az állategészségügyi szabályok betartásával érhetjük el. Az egyes állattenyésztési ágazatok közül legnagyobb mértékben a szarvasmarha-tenyésztést kívánjuk fejleszteni. Ezt az indokolja, hogy a a vágómarha a legbiztosabb tőkés exportcikkünk és a hazai húsellátásban is elég fontos szerepe van. — A második ötéves tervben igen jelentősen előrehaladtunk a kertészeti kultúrák fejlesztésében: 81 ezer katasztrális hold szőlő és 101 ezer katasztrális hold gyümölcs telepítésével leraktuk a nagyüzemi árutermelés alapjait. Erőforrásainkból azonban lényegében csak az alapozó beruliázá- sokra, a telepítésekre futotta. A termelés és felvásárlás növekedésével a technikai felszereltség, a járulékos beruházások kiépítése nem tudott lépést tartani. A rendelkezésre álló korlátozott anyagi kereten belül mégis eljutottunk odáig, hogy a palántaigényes zöldségfélék korszerű palántanevelővel való ellátottsága 28 —27 százalékos, a mezőgazdasági üzemek válogató, csomagoló és átmeneti tároló kapacitással való ellátottsága pedig mintegy 15 százalékos. Az elmúlt években, főleg 1963-ban képviselőtársaim közül sokan itt az ország- gyűlésen jogos türelmetlenséggel tették szóvá: a legsúlyosabb dolognak tartják, hogy a megtermelt értékek egy része a felvásárlás technikai felszereltségének hiányában, vagy szervezetlenség miatt, részben pedig a feldolgozói kapacitás elégtelensége következtében elpusztult. tönkrement. Nem azt mondom, hogy az említett 7—8 milliárd forint befektetés — bármilyen hatalmas összeg is ez — a jövőben e téren minden gondunkat maradéktalanul megoldja. Kertészeti célkitűzéseink megvalósítása ' érdekében igen fontos az értékesítés biztonságának a fokozása is. Ezért a megfelelő üzemi anyagi érdekeltség biztosítása mellett egyre erőteljesebben javítanunk kell a felvásárlás és forgalmazás műszaki feltételeit, mindenekelőtt az átvevő raktár- hálózat létesítésével, technológiai hűtőterek létesítésével. A terv e célokra a SZÖVOSZ területén 1,3 milliárd forint befektetést irányoz elő. Korszerű belterjes, mind több és több árut termelő mezőgazdaság megteremtése el sem képzelhető korszerű, fejlett élelmiszeripar nélkül. Az elmúlt tervidőszakban államunk a korábbinál nagyobb anyagi erőt fordított az élelmiszeripar fejlesztésére. Olyan új nagy létesítmények készültek el, mint a nyíregyházi, békéscsabai konzervgyár, a békéscsabai hűtőház, a budapesti sertésvágóhíd hűtőháza, az ipari takarmánygyártás üzemei, a pécsi, a tatabányai tejüzemek, a zalaegerszegi sajtgyár. Emellett jelentős rekonstrukciót valósítottak meg a baromfiiparban. A konzervgyári termelői kapacitást a rekonstrukciók révén megkétszerezték. A tisztelt országgyűlés ezzel kapcsolatban is joggal vár választ arra: milyen lesz a tervezett fejlődés, mik az elgondolások a mezőgazdasági termékek átvétele, tárolása, feldolgozása terén, hogyan szűnnek meg a veszteségek, amelyek az elmúlt években az élelmiszeripar területén is sok jogos kritikát váltottak ki. A felvásárlás a harmadik ötéves terv időszakában a terv szerint 28—32 százalékkal nő. A felvásárlás előirányzatai összhangban vannak a hazai fogyasztás. az ipar és az export szükségleteivel. Mint a törvényjavaslat indokolása hangsúlyozza: A tervidőszakban tovább bővülnek a mezőgazdasági termékek felvásárlásához, tárolásához és feldolgozásához szükséges kapacitások. Ennek érdekében az élelmiszeripar fejlesztésére a terv az elkövetkező ötéves tervben 8,2 milliárd forint beruházást irányoz elő. Ez 45 százalékkal nagyobb, mint az előző öt év anyagi ráfordítása. A mezőgazdasági eredetű nyersanyagokat feldolgozó iparágak tervezett fejlesztése átlagon felüli: az élelmiszeripari előirányzat beruházásainak mintegy 80 százalékát ezen iparágak fejlesztésére fordítjuk. Leggyorsabban a tartósító ipar fejlődik: a konzervipari kapacitást 42 ezer vagonról 59 ezerre növeljük. Négy új hűtőházat építünk és egy további építését megkezdjük. A hűtőtér ezzel 2300 vagonról 6900 vagonra nő. Ezzel a tervidőszak végére jelentősen előbbre jutunk a hűtőtérhiány megoldásában. A mezőgazdasági termékeket természetesen továbbra is elsősorban állami nagyiparunk dolgozza fel. Indokolt azonban, hogy a termelőszövetkezetek feldolgozó tevékenységét kiszélesítsük. Szükségessé teszi ezt a szállítási költségek csökkentése, a termelőszövetkezeti tagok rendszeresebb foglalkoztatása is, s ennek révén a tagság jövedelmének biztonságosabbá tétele. A felvásárlási rendszer jelenlegi szerkezetében nagy probléma — különösen a nyersáru forgalmazásában — hogy a termelőtől a fogyasztóig vezető út indokolatlanul hosszú. Ez kedvezőtlen mind a termelők, mind a fogyasztók, mind pedig végső soron a népgazdaság számára. Éppen ezért a szövetkezetek kiegészítő és szolgáltató tevékenysége megszervezésénél is fontos követelmény, hogy megrövidüljön az áru útja a termelőtől a fogyasztóig. A tervidőszakban olyan gazdaságpolitikai gyakorlat megvalósítása a cél, amely a szükségletek jobb kielégítése érdekében az ún. piaci cikkeknél bővíti és erősíti a mezőgazda- sági termelőüzemek és a fogyasztók (különösen a nagyfogyasztók), valamint az ipar közvetlen kapcsolatait. Módot kell nyújtani arra is, hogy a termelőszövetkezetek az áruellátá* folyamatosságának biztosítása és a hatósági előírások betartása esetén — elsősorban a helyi szükségletek kielégítésére — elárusító helyeket létesíthessenek ék üzemeltethessenek. (Folytatás a 3. oldalon! Dobi István, Kállai Gynla és Fock Jené elvtársak. / Befejezte munkáját az országi ülés
