Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-19 / 144. szám
„Csalhatatlancsalók Hötzendorfi Konrád az Osztrák—Magyar Monarchia vezérkari főnöke mellett az első világháború Idején elszaporodtak a „pótvezérkari főnökök”, akiket a köznyelv rövidesen elkeresztelt Kávéházi Konrádoknak, s akik naponta órákig tartó vitákban jósolgattak a hadihelyzetről, fontos, csak általuk tudott értesüléseket cseréltek ki, s mindig mindent Jobban tudtak. Nem vitás, hogy ha rájuk hallgat a monarchia vezérkara, akkor egészen másképpen végződött volna az első világháború. A Kávéházi Konrádok ma is élő, késői unokái nem a hadihelyzetet, hanem például a gazdasági helyzetet vitatják meg. „Csalhatatlan” értesüléseik nem a küszöbön álló flottahadműveletekről szólnak, hanem például némely ismert író magánéletével, s társadalmi állásfoglalásával kapcsolatosak. Nem a monarchia vezérkarának intézkedéseit bírálják, hanem a politikai helyzettel elégedetlenek, amellyel tulajdonképpen csak egyetlen bajuk van: nem úgy történtek a dolgok, ahogyan ők szeretnék. A fecsegő az az embertípus, aki tulajdonképpen nem tudja, hogy mit akar, csak azt, hogy mindig — mást Nem rokonszenves embertípus, bár ellenszenvességét sokszor udvarias modorával, simulékonyságával ügyesen leplezi. Nála mindig igaza ▼an mindenkinek, akivel éppen szemtől szembe ül, feltéve persze, hogy az illető is igazat ad neki. A fecsegő számára a legnagyobb sértés, ha a szemébe mondják: Jégből kapott értesüléseket terjeszt véleménye pedig megalapozatlan hírekre, hiú egyéni reményekre és régen idejét múlt gondolkozásmódra épített naivitás, ö az aki szenvedélyesen bújja az újságokat de csak azért, hogy meg tudja állapítani, hogy a nemzetközi élet és a belpolitikai események egyaránt másképpen értékelen- dők, mint ahogyan azt az újságírók teszik. Ö az, aki szüntelenül érdeklődik, hogy mi újság, de csak azért, hogy a kapott híreket elferdítse, s a saját rémhíreivel árassza el cserében áldozatait. Az ilyen típusú kispolgár a saját körében mozog, s a világért sem tartja magát fe- csegőnek, hiszen amiről ő beszél, arról beszél mindenki — legalábbis az ő hasonszőrű köreiben. Ezek után érthető, hogy a fecsegők előszeretettel tévesztik össze a maguk rögeszméit a közvéleménynyel. Két évtizeddel ezelőtt a fecsegő azzal kezdte, hogy „bebizonyította”: itt nem lesz évtizedekig villany, villamos, élelmiszer, — egyszóval: élet. Három-négy esztendő múltén azt bizonygatta, hogy „amerikai kölcsönre van szükség, akkor dolgozni sem kell, mégis tejjel-méz- zel folyó Kánaán lesz Magyarország”. Később „biztos értesülései” voltak, hogy „az ENSZ-csapatok már a határon állnak", majd bizonyos -„titkos egyezményekről" fecsegett. Mostanában gazdasági kérdésekben szakértő. Kevesli az elért eredményeket, mert az a véleménye, hogy azoknak nagyobbaknak, a gondoknak pedig kisebbeknek kellene lenni. Hogy hol hibáztunk? Szerinte ott, hogy kezdettől fogva nem hallgattunk rá. ö az, aki elvileg elismeri társadalmi rendszerünk fölényét, de a gyakorlat ugyebár, legalábbis szerinte, egészen más. A rejtély „megoldását” játszi könnyedséggel megtalálja. Hangulatától függően bizonyos embereket hibáztat, akiknek a munkakörét ő természetesen „jobban be tudná tölteni”, „nem azért mondja” de egyébként „úgy sem vállalna semmit”, ő „tökéletesen elégedett jelenlegi helyzetével”; nem a saját egyéni sorsa hanem „a haza ügye fáj”, — nem azért mondja. A fecsegő, aki visszaél azzal a szabadsággal és a demokráciával, amely nemzeti történelmünk folyamán kétségtelenül mostanában a legnagyobb, — kevesli a demokráciát. A demokratizálódást úgy képzeli, hogy ő beszélhet, mások hallgathatják, sőt egyet is érthetnek vele. Nem híve az adminisztratív eszközöknek, de gyakran kevesli az adminisztratív intézkedéseket, amikor valaki alaposan megmondja neki a véleményét. Fő követelése, hogy becsüljék meg a tudást és szakértelmet. Persze szerinte ő a legokosabb, s ő rendelkezik a legnagyobb szakértelemmel. A fecsegők számára az a legkellemetlenebb, ha leleplezik őket. Véleményük akkor a leghatástalanabb, ha a helyes, valós véleményt szegezik szembe velük. Ezt kell tennünk, ez a legjobb fegyver az igazi, ügyeinkért valóban felelősséget érző, eredményeinket és gondjainkat súlyának megfelelően mérlegelő közvélemény kialakítására. A fecsegő, aki pezsgő politikai vitákat követel, nem szereti az ilyen valódi vitákat, ahol tudniillik mindenki megmondhatja a véleményét, s végül is a megalapozott véleménv győz. Dehát — a Kávéházi Konrádoknak fél évszázada soha nem volt igazuk. S tulajdonképpen jól is esik nekik „mártiromságuk”. Ezt az egyet ne tagadjuk meg tőlük. Űjabb 24 lakásos ház épül Mátészalkái«. Hammel Jf. felv. Vasasok ígérete Történetek egy brigádról, amely állni akarja szavát Sofőrök a megmondhatói, milyen fontos szerepük van a dugattyúgyűrűknek a járműveknél. Arról pedig a háziasszonyok beszélhetnének, hogy mit jelent a mindig üzemképes mosógép, centrifuga, villanyboyler. Ki hinné, hogy három hónapja mindehhez Nyíregyháza egyik vállalatának is nagy köze van? Tűz próba Túl a műhelycsarnok nyitott kapuján már a hamisítatlan városszél nyújtózik. A nemhivatalos „zónahatárt” a záhonyi sínpár jelenti, melyen a Nohab-moz- donyok sűrűn száguldanak súlyos terhükkel. Itt, az ég- renyíló műhelykapu környékén fülsiketítő a zaj. Nehéz kalapácsütések, hegesztőpisztolyok és elektromos kéziköszörűk káosza egyesül valamilyen felemelő harmóniába. VAGÉP Vállalat, Nyíregyháza. Czenéék birodalma ez. Egy brigádé, amely a szakmai tudás, az akaraterő és a nehéz vállalkozás tűzpró- báját éli, immár harmadik hónapja. Főszereplő „társaik” pedig a galvanizáló kádak. Valutapótlás —Ez a vállalat — mióta csak ismerem — nehéz munkagondokkal küzdött. Ha volt anyag, híján volt a megrendelés. És fordítva. Kellő anyag esetén megrendelés után kellett kilincselniük. Ha’lani mostanában: a VAGÉP a galvánbe- rendezésekael „megfogta az isten lábát.” Ebből persze csak annyi az igaz, hogy a méregdrága berendezéseket — melyek a dugattyúgyűrűk krómozását, tartósabbá tételét végzik — nyugati országokból kellett importálnunk, temérdek valutáért. Most Nyíregyháza vállalkozott az emésztő kiadás csökkentésére: tavaly decemberben megkezdték a felkészülést a krómozóberendezések gyártására. Május óta pedig már szemmel látható, kézzel fogható példáit szolgáltatják annak: mire képes egy üzemi kollektíva, ha elszánja magát Ötletek Czene Barnabás brigádvezető — aki személy szerint „hadilábon áll” a sajtóval, mert néhány éve egy cikk túllőt a célon s ő kellemetlen helyzetbe keveredett — most csak ennyit mond: „Nem kell minket dicsérni. Tudjuk, ml a kötelességünk s teljesítjük.” , Amit elhallgat a brigád- vezető, nem rejti véka alá a közvetlen felletes, a művezető. „Azt mondtuk: új termék, magunk se ismerjük, bízzuk Czenéékre. Különben is, ők most vállalkoztak a szocialista cím elnyerésére. Magam is kíváncsi voltam, hogyan vizsgáznak. Képzelje el, a legelemibb szerszámgépek hiányoztak, a nekifutásra is rámentek a hetek. Ügy tűnt, nem tudjuk teljesíteni a megbízást, befullad a gal- vánkád gyártása 1 íyíregy- házán.” Nem így történt. Az a tizenhat ember, ott az üzem „prérijén” nem hagyta magát. Lemezhajtogatót szerkesztettek, jórészt hulladék anyagból. Az első, akár a papír, összecsuklott. „U”- vassal próbálkoztak. Ez van ma is, bírja az irdatlan terhelést. Majd a sarokfaragásokra konstruáltak szerszámot Borsiék, Tomaiék, hogy gyorsabban haladhassanak ... Megkezdődött az összeszerelés. Daru sehol: egy galvánkád pedig esetenként megközelítette a tíz mázsányit is. Kőkeménnyé csomósodtak az izmok, amíg kézzel megforgatták a termékeket, a „nehéz menyasszonyokat.” Mindez eddig rendjén is volna. Csakhogy ahány kád, annyi méret, forma. Bonyolult szakrajzok fehérlenek az olajos ruhák előtt. Egyetlen milliméternyi tévedés s oda a munka. Ráadásul a 16 tagú brigádból csupán öten-hatan gyakorlott szakmunkások. Az akció Igazuk volt azoknak, akik év elején úgy gondolkodtak a VAGÉP-nél: most itt a nagy alkalom, kurrens termékhez jutottunk, ha sikerül az akció, megszűnik a gyár létbizonytalansága. Közben Czenéék tizenhatan csendben, szorgalmasan dolgoztak, kínlódtak, próbálkoztak. Sürgetett a határidő, az adott szó: a Pestvidéki Gépgyár, a Csepel Autógyár, a Hajdúsági Iparművek s a Beloian- nisz-gyár várja a galvónká- dakat. Május elején még mentegetőztek: így a felkészülés, úgy a szerszám- hiány, kis türelmet kérünk. Most pedig azt mondják: száz kád meglesz az első fél évben, egyetlen órás késés nélkül. Különben ennyi a tervük az első hat hónapra. Gratulálnék, de Czene mosolyog. „Aki tudja, hogy csak abból részesedhet, amit az üzemi kollektíva összehoz, nem áhitozik zajos di- csérgetésekre. Különben is, a plusz ígéretünkkel még mindig csak félben vagyunk. Jöjjön, nézze meg.” Matt színű vaslemezek, szögletes formára hegeszt- ve. Czenéék — mint mondják — ezt vállalták a kongresszusra : olyan kovácstűzhelyet képeznek ki házilag, amely szálanyagok forrósítására, izzítására is alkalmas s ezzel rengeteg gázt és oxigént tudnak majd megtakarítani. Amit Czenéék ígértek, már készen van: miután beszerzi a vállalat az öntöttvas tűztere^ máris csökkenhetnek a költségek, szaporább, termelékenyebb lesz a lemezmelegítés. Látom, erről szer ‘ének inkább olvasni az újt»., 'an, mert ez a „tűzcsiholó' fizetésen felül, munkaidőn túl készült. Ezért hallgatnak a galvánkádakról, a berendezésekről, arról, hogy amikor szorított a határidő, őket nem kellett noszogatni nyújtott műszakra, vasárnapi munkára. Czene: Nem igaz, hogy mindig és mindenki szívesen csinál mindent. Család van, magánélet van, s a heti munka is elfárasztja az emoert. Hogy mégis jöttünk mind, azért volt ta Ián, mert éreztük, ránk fi gyei a vállalat, meghát pénz sem árt, ha több v» belőle. Határidő Idézet a vállalat brigádjainak kongresszusi vállalásából: ,.A brigádra tervezett munkákat mennyiségben és minőségben, határidőre, száz százalékig teljesítjük.” Ezt Czene mondta 15 társa nevében az emlékezetes termelési tanácskozáson. Sok nehézség, bosszúság, izgalom, fáradtság árán születnek az ő apró örömeik. Ezek viszont azt jelentik: hogy új profil ereszt gyökeret Szabolcsban, melynek nyomán tartósabbak lea_-nek a csepeli autók dugattyúi; jobb minőséggel készülhetnék a mosógépek Tégláson, a híradástechnikai berendezések a Beloianniszban. Ráadásul ezeket a krómozó berendezéseket már nem ken dollárért importálni nyugati cégektől. Angyal Sándor A sógor „bent" az após „kint" Régi parcellák, régi erkölcs az új világban Pusztadobos. Az ameriká- sok faluja. A tizennégyes világháború előtt és után sokan vándoroltak ki innen, hogy a tengeren túl próbáljanak szerencsét Kinek sikerült kinek nem. Az itthoni barázdákra ott az új világban kuporgatták össze a filléreket évtizedes verítékkel. Aztán hajóra szálltak, visszahúzta őket a szivük, a hazai rög. Földeket vettek, s gazdálkodtak. Zsugoriság, kapzsiság és szűk világszemlélet Ez volt itt is a múlt. De maradt belőle az új, formálódó világba is. A 6» „földes“ gazda A sorsok fordulása, a vízválasztó Pusztadoboson 1» negyvenöttel kezdődött, a letűnt világ erkölcse-felfo- gása — Pusztán, ahogy itt mondják — még csak letöltőben van. s itt-ott mégkavarog-mocorog a fejekben. Igen, biss még manapság is több mint hatvan „földes” gazda él — ha nem is teljesen a régi módon — a „pusztadobosi szocializmus”, a fejlettebb, a kollektív gazdálkodást ha szerényen is, de hirdető Béke Tsz földje körül, s összefonódva tsz- paraszt — egyénivel. Sajátos ellentmondása ez a falunak. Megoldása még soksok küzdelmet tartogat Mint koszorú, úgy fonja körül az egyéniek ötszáz holdja a szövetkezet több mint másfél ezer hold földjét S mennyi vesződés okozója! S ez szó szerint értendő... Amikor az agronó- mus-párttitkár. Tolnai Ferenc, ez az energikus ember az asztalra teríti a falu térképét, s mutatja, hol húzódnak az egyéniek földjei, olyan érzése támad az embernek, mintha a régi, kis parcellákba zárt világ megannyi indulata fojtogatna még ma is Pusztadoboson. S ez valóság. Panaszkodik, hogy „így tagositottak”. Nekik mérték még a sivár dombot is. De ma már ennek felelőse nincs! Hiába is keresnék. A „vonás“ és a napszám Küzdelmet vív a szövetkezeti forma, s száznyolcvan dolgozó tagja a régivel, a barázdákkal, az emberek pedig saját magukkal is. S nehezen formálódik az új. Felületes szemlélődő úgy vélné: békesség van. Ez a látszat Harc, küzdelem folyik a fejekben. Kuszáltak a pusztadobosi életviszonyok. Sok az összefonódás. Tíz család sincs olyan, amelyik ne lenne testvéri-rokoni kapcsolatban az egyéniekkel. Az apa tsz-tag, a fia egyéni. Vagy fordítva. A sógor „bent”, az após „kint”... Száz és száz szál, s erős régi barázdakötelékek. Földkiadási zaklatások. Viták, peres ügyek. Sok tsz-tag jár el az egyéniekhez napszámba. De már ebben is van valami új, a tsz-paraszt új rátartisága. Mert ezt mondják: „Segítettem a rokonnak kapálni.” Közös munkára nehéz embert kapni. Inkább napszámba mennek el az egyéniekhez. S ezt mondják: „Az egyéni ad egy napra so forintot, kosztot a tsz-ben meg húznak egy „vonást”. Tolnai panaszkodik, hogy itt még nem teremtették meg az elődök a munkaegység értékét. Tavaly Is mérleghiánnyal zártak. Szétforgácsolódik a tsz- tagok ereje. „Többsége az egyéni földek művelésére.” A maradék erő jut csak a közös művelésre. És sorolják a neveket is.„ Hataláéknál csak a férj van otthon. Elmúlt hatvan éves. Kisterenyére jár dolgozni a betonútépítőkhöz. „Az asszony a mezőn van. Kukoricát kapál Jani bátyámnak.” Hogy ki ez? Rokon. Pásztor János egyéni paraszt. De Hataláné Ka- polka Józsefnél is szokott napszámba járni. „Megy az, csak pénzt lásson.” Barta Andráséknál a tsz- tag férj helyett a felesége válaszol: „Nekünk bepászol a tsz.” S aztán mégis arról szól később, hogy ő Kapolka Józsefhez jár napszámba. ^Dohányt ültettem. Fél napra huszonöt forint, s koszt. Mikor mi. Szalonna, főtt étel, bor... Rá vagyunk utalva. Kell a pénz. Máshová nem megyek. Ű rokon. Csak azért.” Néhány a sok közüL Tsz- tagok is, s „napszámosok” is. Igaz új értelemben. De mégis csak fennáll ez a kettősség... Hogyan lehetne segíteni? Tolnai Ferenc gondolkozik egy ideig, aztán fejét csóválja. Ezt mondja: „Amíg egyéni gazdálkodás lesz Pusztadoboson nem tudjuk megszüntetni a kettős életet.” Később változik a véleménye. Üt a jobb élethez Egyetlen kiút van ebből a furcsa „egérfogóból”: pénz. Havonta rendszeresen előleget fizetni a szövetkezeti tagoknak. De hogyan és miből? Tavaly mérleghiány. A tartalékszámlán most egy fillér sincs. Harmados művelés van. Ehhez ragaszkodnak. Lemondanak róla, ha garantált munkadíjazás len- j . ne a közösben. Ennek az alapját szükséges megteremteni. Nem lesz könnyű. Addig csak éppen annyi munkaegységet teljesítene!« a tsz-tagok, ami a háztájit biztosítja részükre. Lassan, nagyon lassan erősödik a szövetkezet Pusztadoboson. Kevés a munka- igényes növényük. A 143 holdas gyümölcsösükből alig termő 3 hold. A többi csa’ három év múlva hoz a ’ zös konyhára. Tíz hold radicsom, 5 hold kápo: 30 hold dinnye. Iga: szarvasmarha-állományuk a sertések szépek. De mini ez még csak a kezdet. Pusztadobos. Szép, tomá cos kőépületek. Nagy porták. Az utcákat kétoldalt végig az egész falubmeggyfák szegélyezik. N' és fél kilométer hosszé ban. Lassan beérik a vörös meggy. A pusz bosiak ültették három vei ezelőtt Közös ak tál. És mindenki meggyi. Büszkék rá. Csak így lehet előre jutni. Ez az út vezet a jobb élethez Pusztadoboson is. Farkas Kálmán 196«. június 19.
