Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-18 / 116. szám

Haplé Dr. /Vyárády Mihály köszöntése Kedden meleg szeretettel búcsúztatták el munkatársai *r Nyárady Mihályt, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum tudományos főmun­katársát, az intézmény ko­rábbi vezetőjét, aki 76 éves korában a napokban nyuga­lomba vonul. Húsz évet töl­tött közszolgálatban, s el­ismerésre méltó érdemei vannak a múzeum felsza­badulás utáni újjászervezé­sében és fejlesztésében. Mini néprajzosnak és helytörté­nésznek a nagy számú érde­kes tárgyi emlékek gyűjté­sén kívül számos tudomá­nyos írása látott napvilágot. Többek között tanulmányt irt a szabolcsi tőzegtalajok gazdasági hasznáról, a sa- iétTomjőzésről, az ajaki nép­viseletről, a rétközi halá­szatról, a szatmárcsekei fej­fákról. Befejezés előtt áll a nyíregyházi bokortanyák kialakulásának történetéről és a sárréti pákászokról szó­ló tanulmánya. Békevasárnapoi rendez­nek május '22-én Nyíregy­háza Manda I. tanyabo­korban, amelyen a környe- *6 15 tanya bokor lakói vesznek részt. Ipari formatervezés. Négy méretben készítenek satukat az Öntödei Válla­lat kisvárdai üzemében. A gyártmányfejlesztés kerete­ben már elkészítették az uj formát, ezután tetszető­sebb satukat gyártanak. Árvízkárosultak részé­re Nyírábrany községben 25 családi ház építését kezdi meg a közeljövőben a Kisvárdai Építőipari Ktsz — írja Stern Károly levelezőnk. Nyír jakon a termelőszö­vetkezet és a helyi úttörő- csapat jó kapcsolatot ala­kított ki. Az úttörők az el­múlt évben segítettek a mezőgazdasági munkákban, • termelőszövetkezet pe­dig most, a gyermeknapon úttörő csapatzászlót és kür­tét ad át a pajtásoknak. Társadalmi munkában javítják és festik újra a nyíribronyi kultúrház KISZ klubszobáját — írja Krics- íalussy Béla. Gázcseretelepet létesít Nagyhalászban a helyi ímsz, régi problémáját oldva meg ezzel a község lakóinak — írja Sorosi István levelező. Hangverseny Fehérgyar­maton. Nagy sikerű hang­versenyt rendeztek a fe­hérgyarmati általános is- i kola ének-zenei tagozatá­nak tanárai és tanulói szombaton az úttörőmozga­lom húszéves jubileumá­nak tiszteletére — írja Ko­sa Rái levelezőnk. A sark? fény országai címmel Norvégiáról, Svéd­országról és Finnországról tart filmvetítéssel illuszt­rált élménybeszámolót dr. Vasvári Artur a TIT föld­rajzi választmányának tit­kára május 19-én hat óra­kor a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház­ban. > A nyári szórakozóhelyi­ségek rendbehozására, ki­sebb javításokra a tavaszi felkészülés során százezer forintot leoltott a Nyíregy­házi yendéglátóípari Vál­lalat i i Zöldborsóból húsz má­zsát ad át a hét végén a MÉK-nek a tiszadobi Tán­csics Tsz. Ezt a mennyisé­in get elsősorban a nyíregy- i házi boltokban hozzák for- f galomba. fc, Magyar szocialista Munkáspárt Szabolcs-S/atmár megyei bizott­sága es a megyei tanács napilapja, szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. TeL; 16 70, 16—71, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pal«. Terjeszti a. Magyar Posta« Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. Gépkocsi-nyeremény­betétkönyvek sorsolása Az Országos Takarék- pénztár kedden délután a MOM művelődési házban tartotta a gépkocsi-nyere- ménybetétkönyvek 20. sor­solását. A húzáson az 1966. január 31-ig váltott és áp­rilis 30-án még érvényben volt 10 000 és 5000 forintos nyeremény be tétkönyvek vet­tek részt. A sorsoláson 75 366 tíz­ezer forintos betétkönyvre 90 gépkocsit, 197 941 ötezer forintos betétkönyvre pe­dig 119 autót sorsoltak ki. A 10 000 forintos betét­könyvek közül nyertek: Sorozat: Szám: Gyártmány: 14 945 Trabant Lim. 14 1464 Trabant Iám. 14 6877 Wartburg Lim. 14 8239 Trabant Lim. Az 5000 forintos betét­könyvek közül nyertek: Sorosat: Szám: Gyártmány: 14 503729 Wartburg Lim. 14 509352 Skoda 1000 mb 14 516173 Skoda 1060 mb 14 516330 Wartburg Lim. A gyorsista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges hibákért felelős­séget nem vállalunk. Autóker lerakat nyílik Nyíregyházán Csökken a szervízidő — Akadozik az alkatrészellátás A nyári autószezon kez­detével jelentősen megnö­vekedett a nyíregyházi au­tószerviz forgalma is. Az újabb munkaszervezésekről, a javítások gyorsításáról, az alkatrészellátásról kér­tünk információt a szerviz vezetőjétől, Batta Bélától. Az autósokat közvetlenül érintő legjelentősebb mun­kaszervezés a szervizidő csökkentése. Eddig ha az új kocsikat átvizsgálásra vitték a szervizbe, az elő­jegyzéstől számított nyolc- kilenc napon belül végez­ték el a munkát. Ez elég sok bosszúságot okozott. A nyári szezon kezdetével a reggeli műszakban már négy ember végzi a szer­vizmunkákat, s így tizen­három helyett húsz kocsit tudnak , naponta átvizsgál­ni. Ez azt jelenti, hogy a garanciális kocsikon az előjegyzéstől számí­tott két-három napon belül elvégzik a szer­vizmunkákat. Az alkatrészellátásban különösebb javulás nem állt be. Elsősorban a Moszkvics típusú gépko­csi pótalkatrészei hiányoz­nak, egy részüket az Autóker egyáltalán •nem, vagy csak hosz- szabb idő után kisebb Bővítik a nyíregyházi utasellátót Népszerűek az úticsomagok Büfészolgálat távolsági autóbuszjáratokon Szábolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai János Az utasellátó a nyári me­netrendben hét nemzetközi expressvonaton közleked­tet hálókocsit és öt nemzet­közi expressvonaton étke­zőkocsit. Továbbra is jár­nak — ha nem is a kívánt számban — a belföldi gyors­vonatokon étkezőkocsik. Az új menetrend életbe lépté­vel a kalauzok közreműkö­désével 35 távolsági autó- buszjáraton rendszeresíte­nek büfészolgálatot. Iskolai kirándulások al­kalmával mintegy 75 000 ta­nuló étkezéséről gondosko­dik a vállalat és körülbelül ugyanennyi csoportosan ki­ránduló külföldi ellátását oldja meg. Egyre növekszik tv. úgynevezett utasellátó úticsomagok. népszerűsége. Mindehhez igen nagy meny- nyiségű, körülbelül 865 mil­lió forint értékű árut, illet­ve élelmiszer alapanyagot kell beszerezni és feldolgoz­ni. Az utasellátó üzemei az idén 3,5 millió pár virslit, debrecenit, négymillió utas- dessertet, kétmillió gyü- mölcscsömagot készítenek, a mozgószolgálat pedig na­ponta 25 000—70 OOO üveg ásványvizet, üdítő italt, sört ad el. Tervezik néhány vidéki állomás konyhájának, így többek között a nyíregyhá­zi utasellátó egész üzemé­nek bővítését is, amelyet 1967-ben végeznek el. A söntés helyén is étte­rem lesz, a pavilonok mellé még 2 pavilont helyeznek büfének. Megütötte a jegyvizsgalót 4 hónapra ítélték Kársuk János 22 éves aranyosapáti géplakatos no­vember 22-én Záhonyból it­tasan utazott hazafelé. A vonaton szolgálatot tel­jesítő Biró József jegyvizs­gáló Kazsuk egyik nőisme­rősétől elvette az igazol­ványt és megbírságolta. A bírságot Kazsuk János kifi­zette, de utána drasztikus szavakkal szidta a jegy- vizsgálót, durván sértegAte, majd ököllel megütötte. Biró József úgy tudott véget vetni a támadásnak, hogy meghúzta a vészféket. — Azért tettem — vallot­ta Kazsuk János a bírósá­gon, — mert ittas voltam. Egyébként nem történhetett volna meg. A megyei bíróság hivata­los személy elleni erőszak miatt négy hónap szabad­ságvesztésre büntette. Az ítélet jogerős- ki — mennyiségben tudja szál­lítani. A többi típusokhoz, Skoda, Trabant, Wartburg — és az új, 408-as Moszk­vics gépkocsikhoz különö­sebb alkatrészigény nem vetődött fel, ezek szerviz- szolgálata és javítása zök­kenőmentes. Jó hír az autósoknak és az autószerviznek egy­aránt, hogy régi kívánsá­guk teljesül: a tervek sze­rint még ez évben megnyí­lik az Autóker nyír­egyházi lerakata. Nem kell tehát ezentúl Miskolcra, Debrecenbe menni a legkisebb autóal­katrészért is. Az új boltot a Kossuth téren a MEGYE- VILL volt raktárhelyiségei­ben helyezik el, a további helyiségek igénybe vételéről tárgyalások folynak a ta­nács és az Autóker között. (marik) Nyári egészségvédelem Mintegy háromszáz ter­melőszövetkezeti egészség- ügyi felelős tevékenykedik megyénkben a helyi egészség- ügyi kultúra formálásában, kialakításában. Szerepük egész évben, de különösen a nyári hónapokban jelentős. Feladataik sikeresebb ellá­tásához kíván segítséget nyújtani a Magyar Vörös- kereszt megyei szervezete a továbbképző tanfolyamok megszervezésével Eddig a vásárosnaményi, fehérgyar­mati és nyírbátori járásban készítették fel az egészség- ügyi felelősöket a nyári hó­napokra Ezt követően még a baktalórántházi járásban rendezik meg a háromnapos továbbképző tanfolyamot. A 38 A1 KAI* 1966. május 18.j szerda Névnap: ERIK A Nap kel: 4 óra 04 perckor, nyugszik: 19 óra 17 perckor. A Hold kel: 3 óra 15 perckor, nyugszik: 17 óra 13 perckor. Az elmúlt hetven év átlagos napi középhőmérséklete 17,1 Cel­sius fok. Záporok Ezeken a megbeszéléseken többek között foglalkoznak a falu, közelebbről a tsz- major közegészségügyi prob­lémáival, az élelmezéssel, el­sősegélynyújtással, a mező- gazdasági dolgozók baleset- elhárításával, foglalkozási ártalmakkal, növényvédő-: szerek használatával, a fer­tőző betegségek megelőzésé-; vei. A termelőszövetkezeti egészségügyi felelősök mel­lett szükség esetén — az intézményeken kívül — még 602 egészségügyi állomás, és majdnem ennyi elsőse­gélynyújtó hely áll rendel­kezésre. Füst és korommentes háztartási brikett Világszerte foglalkoztatja a szakembereket olyan füst- és korommentes tüzelőanyag előállítása, amely égéster­mékeivel nem szennyezi az ipartelepek, a városok leve­gőjét. A Bányászati Kutató Intézet szakemberei, a Doro­gi Szénfeldolgozó és Vegy­ipari Vállalat mérnökeivel közösen, több éves kutató­munkával kidolgozták a füst­szegény háztartási brikett gyártástechnológiáját. A si­keres laboratóriumi kísérte­tek után a napokban Doro­gon nagyüzemi viszonyok között is kipróbálták az új technológiai eljárást. Ez a munka is sikerrel zárult,i elkészítették az első adag füst- és korommentes ház­tartási brikettet. A vizsgálatok azt is ki­mutatták, hogy a füstmentes brikett fűtőértéké jobb a hagyományosnál és szilárd­sága is ellenállóbb. A Bányászati Kutató Inté­zet tervei alapján még az idén hozzákezdenek a doro­gi üzemben olyan berende­zés építéséhez, amelyben na­gyobb mennyiségű füstmen­tes brikettet készíthetnek. » Érdemes gyógynövényt gyűjteni! KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN ÁTVESZIK A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK! Nyersen/kg: Szárazon/kg: Bodzavirág 2,— P't 12,— Ft Köhársvirág 5,— Ft 20,— Ft Ezüsthársvirág 4,— Ft 14,— Ft Ökörfarkkóróvirág 7,— Ft 49,— Ft Csipett papsajtlevél (kerekmályva) 2,Í0 Ft 10,50 Ft Gyermekláncfű levél 1,— Ft 6,— Ft Fehér mályvagyökér 2,— Ft — Fekete nadájtőgyökér 1,20 Ft 4,80 Ft Kőrisbogár 12,— Ft 42,— Ft BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁST A FÖLDMÜVESSZÖ- VETKEZET GYÓGYNÖVÉNYFELVÁSÁRLÓJÁTÓL KÉRJEN! A Balaton vizének homérsékle te Siófoknál 18 fok. A várható időjárás ma estig nappali felhőképződés, helyen ként záporral, zivatarral. Nap közben megélénkülő délkeleti szél. Meleg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között» Kossuth rádió 3,20: Operettrészletek. — s.55: Fogorvosi tanácsok. — 9.00: így írunk mi. Az Ifjúsági Rádió iro­dalmi pályázata. — 9,20: Opera- részletek. — 10,10: Könnyűzenei híradó. — 10,53: Néhány perc tudomány. — 11,00: Iskolarádió, — 11,15: Az Aleksz&ndrov együ^-, tes . énekel. — 11.27: A Szabd család. — 11,57: Hallgatóink ö gyeimébe. — 12,15: Ecsedj lako­dalmas. — 13,00: Törvény­könyv. — 18,15: Ferencsik János Liszt-műveket vezényel. — 14,ös: Munkásénekkarok a mikrofon előtt. — 14,15: Lányok, asszo­nyok .. — 15,15: Délutáni fris­sítő. — 15,40: Isten veled, atom­kor. Regény folytatásokban. —- 16,15: Tánczenei koktél. — 17,05: Felkészülés ... . ,Az üzemszo­ciológia alkalmazása az iparban. — 17,40: Cigánydalok. — 17,57: Hallgatóink figyelmébe. — 18,00: Mérkőzések percről percre. — 18.50: Húszas stúdió. — 20,20 15 000 kilométer rádióra hang­szerelve. — 21,20: Gondolat — 22,10: Időszerű nemzetközi kér­dések. — 22,20: Népi muzsika. — 23.00: Magyar muzsika. Petőfi rádió 14.06: Offenbach: Hoffmann meséi. — 16,54: Fogorvosi ta­nácsok. — 17.«5: Mérkőzések percről, percre. — 18,00: Mi tör­tént a nagyvilágban? —- 18.20: Üj lemezeinkből. — 19.10: Janette MacDonald és Nelson Eddy filmdalokat énekel. — 19,2&: Gazdaszemmel a nagyvilág me­zőgazdaságáról.. .— 19.88: Zene­kari muzsika. — 20.25: Könyves­polc. 20,45: Zenei műsor. 21,30: Könnyűzenei híradó. 22,13: Közvetítés Belgrádből. Franco Gulli hegedüestje. Televízió 17,50; Hírek. — 17,55: Anyag­börze. Ipari riportműsor. — 18,10: A Magyar Hirdető műsora. — 18,25: A Laser. — 18,55: Köl­tők — muzsikusok. Puskin, Ler­montov, valamint Csajkovszkij és Muszorgszkij műveiből. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-hír- adó. — 19,50: A száguldó riporter elindul... Szatirikus irodalmi összeállítás Egon Erwin Kisch Írásaiból. — 20,50: Parabola. — 21,10: Prágai tavasz. A prágai szimfonikusok zenekarának hang­versenye. — 22,00: Tv-híradó —j 2. kiadás. Bratislavai tv 16.45: A Csehszlovákia—Szovjet­unió labdarúgó-mérkőzés köz­vetítése. — 19.00: Tv-híradó. — 19,30: Ideiglenes világ. Tv-játék, csak 14 éven felülieknek. — 21,10: Prágai tavasz, 1966. A nyíregyházi mozik műsora SZÍXESVASZ.NC BfcKE MOZI: Május 18-án: királylány A FELESÉGEM Gma Lollobrigicía és Géraro Philiphe nagysikerű filmjé­nek felújítása. Előadások kezdete: fél 5. fél 7. és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Május 18-án: NE HAGYD MAGAD PITKIN Angol filmvígjáték. Előadások kezdete: 4, % és 8 órakor. SZELES VASZNtJ KERT MOZI Május 13-án: Széles változatban! RAB RABY Jókai nagysikerű regénye magyar filmen. Előadás kezdete: este 8 óra­kor. Pcnztámyitás este órakor. MÓRICZ ZSM3MONT» MCVSteö- DÜS 1 HAS SZÉLESVASZNC MOZIJA: Május. 17-én: baráti küldetés Magyar dokumentum*!!»*. Előadások kezdete: íé! és fél 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents