Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-19 / 117. szám
xxrri, ÉVFOLYAM 117. SZÁM ARA: 50 fillér 1066. MÁJUS 19, CSÜTÖRTÖK A szovjet kormány válasza a bonni kormány jegyzékére Brezsnyev az EÜK-ba, Nasszer a Szovjetunióba látogat tovább erősödnek a Szovjetunió és az E\K kapcsolatai Formalitások nélkül A tanács vb. titkára lelkesen magyarázza, hogy a község vezető testületének állandó bizottságai hány albizottságot hoztak létre. Akkurátus mozdulatokkal húz egy-egy vonalat a papiroson, s mire a felsorolás végére ér, kissé maga is meglepődik: A kilenc állandó bizottságon kívül huszonhárom (!) állandó jellegű, illetve ideiglenes albizottság létezik. Létezik, mert hogy tevékenykedik-e, s főként miben merül ki tevékenysége, az már más lapra tartozik. Éppen erre a „más lapra” érdemes figyelmet fordítani: a példaként említett kisvárosban albizottság szerepel a kimutatásban a parkok, terek, s a fásítás gazdájaként: s nem marad albizottság nélkül a háztáji baromfitenyésztés sem. igaz. itt a létszám csak — kilenc... A titkár árkus papírokat mutat, beosztásuk olyan. mint az iskolai órarendeké. csak itt órák helyett napok szerepelnek, s majd’ minden nap egy-egy ülésezés. Nem is igen titkolja büszkeségét: lám. micsoda mutatós — takaros „gépezet”, mennyi aktíva, s milyen precíz szervezettség! \ Csakhogy itt a baj. Mert az ilyesfajta büszkeség, a formalitásokkal való — nem egyszer mutatós; — játszadozás sokakat hatalmába kerít; nemcsak az államigazgatási munkában, az élet más területein is. Nem terjed elég gyorsan a felismerés: a túlszer- vezetíség megnehezíti a lényegre összpontosító munkát, s a papíron mutatósnak tetsző „gépezet”, ha feleslegesen felduzzasztott, ha agyonbonyolított, fabatkát sem ér. A formalitások bűvkörébe tévedt ember minden jószándéka, lelkesedése ellenére is a látszatot ápolja, arra pocsékolja energiáját, s sorvadni, veszni hagyja a tartalmat, m lényegest. A példánál maradva: a huszonhárom albizottságról alaposabb tájékozódás után kiderült, hogy többségükben nemcsak feleslegesek, hanem több esetben mesterségesen teremtett akadályai a gyors, rugalmas, körültekintő ügyintézésnek! Többségük ugyan viszonylagos rendszerességgel megtartja üléseit, de ennél többet azután nem is igen tesz. Félreérti a társadalmi demokratizmus erősítésének, a tömegek fokozott bevonásának feladatát az, aki csak merev formákba kényszerítve, precízen „leadminisztrálva" tudja elképzelni ezt. s a félreértés okozta melléfogásokra a jószándék sem adhat felmentést. Nem adhat, mert minden jószándék ellenére is nemcsak tartalmatlanná, hanem komolntalnnná is válik így a munka: hágván dotgozhat kellő felelősségtudattal az az ember, aki kilenc különböző albizottság tagja? És kö- retelhet-e a társadalom, ez esetben a kisváros Takossá- ra elméiviilt munkát a formalitások ilyen útvesztője mellett? Mert nemcsak Moszkva, (TASZSZ): A Német Szövetségi Köztársaság kormánya március 25-én jegyzéket intézett a szovjet kormányhoz és sok más állam kormányához. Jegyzékében Kifejtette elgondolásait a Német Szövetségi Köztársaság politikájának általános kérdéseit ületően, valam nt egyes időszerű nemzetközi problémákra vonatkozólag. A bonni kormány jegyzéke többek között kifejtette: a német kérdést kizárólag az általa támasztott feltételek alapján kell megoldani, vagyis a Német Demokratikus Köztársaság szuverenitásának megszüntetése útján. A szovjet Kormány május 17-i válaszjegyzéke rámutat: a bonni kormány békés nyilatkozataival nem egyeztethető össze az, hogy eddigi háborús politikáját tovább kívánja folytatni. A potsdami szerződések megszegésével félmilliós létszámú hadsereget hoztak létre, amely rakéta-nukleáris háború folytatására is alkalmassá válik. Az NSZK-ban több száz náci, militarista, revansista szervezet működik. A bonni kormány több európai állam nagy kiterjedésű területeire is igényt támaszt és az 1937. évi határokban akarja visszaállítani az egykori hitleri birodalmat A szovjet Kormány utal a Varsói Szerződésben résztvevő államok elkötelezettségére, hogy biztosítják a kialakult határok meg'ngat- hatatlanságát és rámutat: az Odera—Neisse határ végleges és megváltoztathatatlan. A jegyzék visszautasítja a szövetségi kormány ama próbálkozásait, hogy egész Németország nevében szóljon, törvényeinek hatályát kiterjessze az NDK, sőt Lengyelország és a Szovjetunió állampolgáraira is. A nyugatnémet jegyzék semmi olyan jelt nem tartalmaz, ami arra mutatna, hogy az NSZK kormánya kész lenne lemondani nukleáris igénye ^TŐI. „A szovjet kormány kötelességének tartja ismételten kijelenteni, hogy ha az NSZK megpróbál nukleáris fegyverhez jutni, akkor e cselekmény igen súlyos következményeiért a teljes felelősséget az NSZK-nak és bűnpártolóinak kell majd viselnie.” A szovjet kormány kifejtette változatlan álláspontját a leszerelés kérdésében. Ami Németország nemzeti problémáját illeti, eha büszkeség a baj, hanem az is, hogy a formalitások elaltatják az igényességet — mert látszatra jól megy minden — csökkentik az egyén felelősségérzetét, s fékezik az egyik leglényegesebb társadalmi erőt, az állampolgári aktivitást. Nincs rosszabb érzés annál, mintha valaki rájön arra. hogy amit tesz, amit önként, társadalmi kötelezettségként vállalt, az hez a kulcs mindkét német állam kezében van. Az NSZK kormánya azonban több mint másfél évtized óta nemcsak, hogy egyetlen lépést sem tett az NDK-val kialakítandó kölcsönös megértésért, hanem ellenkezőleg : elkeseredetten folytatta hidegháborúját az NDK ellen. A jegyzék végül kifejti a szovjet kormány nyolc pontját, amelyekben „szeretné remélni, hogy együtt lehet működni az NSZK kormányával”. 1. Haladéktalanul szerződést kell kötni a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására, olyan szerződést, amely minden kibúvót eleve elreteszelne; 2. Fel kell számolni a külföldi katonai támaszpontokat és ki kell vonni más országok területéről az idegen csapatokat. Az erre vonatkozó megegyezés különösen azoknak az államoknak az esetében fontos, amelyeknek területén külföldi nukleáris fegyvereket tartanak. Ezek között van az NSZK is; 3. Fel kell oszlatni a katonai tömböket, beleértve a NATO-t és a Varsói Szerződés szervezetét. A szovjet kormány hajlandó részt venni egy olyan rendszerben, amely megbízhatóan szavatolná az európai államok biztonságát: (Folytatás a 2. oldalon) A május 22-én vasárnapra virradó éjjel 0 órakor érvénybe lép a MÁV új menetrendje. A megyénket, közelebbről Nyíregyházát érintő változásokról kértünk információt a MÁV nyíregyházi állomásfőnök- ségén. Az új menetrendben — az utazóközönség számára kedvezően — több vonat menetidejét csökkentették, másoknak indulási idejét módosították. Az új menetrend életbe lépése után valamennyi gyorsvonatot Nohab Diesel-mozdonyok vontatnak, így megnövekedik ezek befogadóképessége, ami a ! zsúfoltság enyhülését vonja — eredményeit tekintve — nem, vagy alig kamatozik a köz javára, tehát felesleges. Ha nem tapasztalt változást, az ilyen ember előbb-utóbb kedvét veszti, visszalép a sorból, s ha legközelebb hívják, mar nem megy. Okosan és felelősséggel kell tehát gazdálkodni a társadalmi aktivitással. A művész is gondolataihoz, közlendőjéhez keresi a formát, s a szocialista demokratizmus erősítése, Kairó, május 18. Kairó nemzetközi repülőterén felsorakozott a díszszázad, fellobogózták az épületeket, a tornyokon Koszigin és Nasszer hatalmas portréja: az EAK fővárosa elbúcsúzott a szovjet kormányfőtől, aki tegnap délben hazautazott. A szovjet kormányfőt Nasszer elnök búcsúztatta, aki vendégét végigkísérte az egyiptomi Körút minden állomásán. A találkozó hivatalos része kedden ért véget a Kubbeh palotában tartott tanácskozáson. Az ülés után közölték, hogy Nasszer meghívta Brezsnye- vet, az S.ZKP főtitkárát, látogasson el Egyiptomba; Koszigin viszont meghívta Nasszert, tegyen újabb látogatást a Szovjetunióban. A záróülésen Nasszer az aráb problémákkal és a Közép- Kelet helyzetével foglalkozott, Koszigin pedig az égető európai kérdésekkel és ugyancsak a közel-keleti helyzettel. A szóvivő közölte, hogy a két vezető megállapodott abban, hogy újabb területekre terjesztik ki a szovjet—egyiptomi együttműködést. A búcsúvacsorára a Kubbeh palota kertjében került sor. A díszvacsorán, amelyet Koszigin és Klavdija maga után. Ugyancsak új, hogy 12,48 órás nyíregyházi indulással naponta közlekedik gyorsvonat Budapestre — kivéve a téli vonatkorlátozási időszakot. Ezzel együtt négyre növekedett a Nyíregyháza—Budapest között közlekedő gyorsvonatpárok száma. A helyi forgalomban is több kedvező változás van. így Nyíradonyból — szombat kivételével — naponta kétszer közvetlen vonatjárat van Nyíregyházáról. Reggel Vásárosnamény- ba és Mátészalkára már nyolc óra előtt indulnak vonatok. A nemzetközi forgalomban — a Budapest—moszkbátorítása, a tömegek valódi — és nem formális — bevonása a közéletbe hasonló sorrendiségei követel örvendetes, hogy sok helyen már szembenéztek mindezzel, s levonták a megfelelő következtetéseket. örvendetes az is — s a párt politikájának egyenes következménye — hogy erősödik az egészséges bírálat szelleme, s mind nagyobb helyet kap a különböző tanácsi testületek teKoszigina adott Nasszer elnök és felesége tiszteletére, részt vett Szalal marsall, a Jemeni Arab Köztársaság elnöke is. A bankett során Koszigin eszmecserét folytatott a jemeni elnökkel. Koszigin ez alkalommal adta át Nasszer elnöknek a szovjet kormány ajándékát: annak a szovjet rakétának kicsinyített mását, amely elérte a Vénust. Szerdán Kairóban közös közleményt adtak ki Koszigin szovjet miniszterelnök és a szovjet kormányküldöttség egyiptomi látogatásáról ★ Szerdán Kairóból hazaérkezett Moszkvába a szovjet Kádár János, a Magyar Szocial sta Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a késő délutáni órákban több napos látogatásra Baranya megyébe érkezett Ütjara elkísérte Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője és Aczél György, a KB tagja, vai vonat mellett — közvetlen kocsikat állítottak be a Budapest és Csap közötti forgalomba. Hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap átszállás nélkül lehet utazni a Szovjetunióba. A vonatok Záhonyból 11,30- kor indulnak és Budapest Nyugati pályaudvarra 16,55- kor érkeznek; ellenirányban Budapestről 1,00 órakor indulnak, Záhonyba pedig 5,50-kor érkeznek. Változások a Nyíregyházáról induló vonatoknál: Miskolc és Ohatpuszta- kócs felé reggel 7,39-kor indulnak a vonatok (ideiglenesen autóbuszjáratok), és Görögszállásig egyesítve haladnak, csak ott választják ketté a szerelvényt. Nyíradonyba reggel nem kilenc, hanem 7,30-kor indul vonat. A mátészalkai vékenységében. Éppen ezek, a pozitív fejlődésről tanúskodó tapasztalatok sürgetik, hogy mindenütt számot vessenek a való helyzettel, s bátran, a formalitásokat nem sajnálva áldozzák fel azt, ami csak látszat, aminek a munka tartalmi részéhez semmi köze. A formalitások keltette bűvölet eloszlatása egyet jelent a célratörő, eredményes munka lehetőségével! (m) kormányküldöttség, amely Alekszej Koszigin miniszterelnök vezetésével hivatalos látogatást tett az Egye-; sült Arab Köztársaságban. Koszigin szovjet kormányfő Kairóból történt elutazása után a repülőgép fedélzetéről táviratot küldött Nasszer elnöknek, hangoztatja: — mindig emlékezni fogunk az ön országában töltött napokra, az önnel és az EAK más vezetőivel történt találkozásainkra, megbeszéléseinkre. Látogatásunk, véleményünk szerint újabb lépés volt az államaink és népeink közötti barátság és együttműködés alapja' nak bővítésében és megszilárdításában. a megye országgyűlési képviselője. A pécsi vasútállomáson ezrek és ezrek gyűltek össze Kádár János és.a többi vendég köszöntésére. A párt első titkára a megyei pártbizottságon eszmecserét folytatott a helyi vezetőkkel, ak;k részletesen tájékoztatták a megye és a város életéről, eredményeiről és gondjairól. szerelvény indulási ideje reggel 7,53, a vásárosnamé- nyié 7,43 óra. A Nyíregyházáról 15 órakor induló személyvonat csak vasárnap közlekedik Budapestig, munkanapokon Debrecenig, ahonnan átszállási lehetőség van Budapest felé. További változás, hogy a Nyíregyházára 6,40 órakor érkező személyvonat nem Budapestről, hanem csak Püspökladányból jön közvetlenül. A Hajdú-express korábban, 17,07 órakor érkezik Nyíregyházára. Budapestről változatlan időpontban indul, és közvetlenül Záhonyig megy tovább. A szombati napokon Budapest Nyugati pályaudvarról 18,33-kor Nyíregyházára érkező személyvonat Kisvárdáig közlekedik. A Budapestről 20,22 órakor érkező személyvonat ugyancsak közvetlenül megy to- tább 20,26 órakor Záhonyba. A többi vonatoknál kisebb változások lesznek, vagy változatlan indulási, érkezési idővel közlekednek. Az utazóközönségnek azonban utazás előtt ajánlatos a pontos indulási időpontokat megérdeklődni. I marik) Vasárnap életbe lép az új vasúti menetrend. Eggyel ifibb gyorsvonat Indul Budapest re Kádár János Baranyában