Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

I i / é * Lejön

4

Irodalom és olvasók

Nyíregyháza új városrész, Toldi utca.

Soltész Albert rajw

Pablo Neruda:

KOMMUNISTÁK

El

A két világháború közti «tlenforradalmi korszak szo- ciográíusai. költői és írói megrendítő es riasztó képet rajzolnak a felszabadulás előtti könyvkiadásról, az igazi értékek és alkotások nyomorúságos helyzetéről, sorsáról, a szellem számki- vetettségéről, a nép kulturális elmaradottságáról. Földes Ferenc a Munkásság és szegényparasztság kulturális helyzete Magyarországon című művében (1941) megállapítja, hogy a szépirodalmi könyvek átlagosan 2500—

3000 példányban jelennek meg. „A 2500—3000 példányszám megdöbbentő”! — írja — „Még a polgárság is csak nevetségesen csekély mértékben vásárol irodalmat.” A ponyvaregényeket ugyanakkor kéthetenként, vagy havonta 25—30 000, a füzetes ponyvákat pedig hetenként 10—20 000 példányban dobják piacra. Kosztolányi Dezső 1925-ben a Magyar könyv pusztulása címmel írt nyílt levelet, melyben beszámol a vidéki vasútállomások könyvespolcainak szorongató látványáról. mert ott csak „a kereslet és kínálat elve folytán” odakerült gyenge művek ..kevélykednek”. Babits Mihál}' 1933-ban a dilettánsok felülkerekedéséröl és elhatalmasodásáról panaszkodik, akik az igazi írók „érvényesülésének lehetőségeit” csökkentik „egy oly korban, mely a Szellem embereihez úgyis mostoha”. Móricz Zsigmond amikor a. negyvenes évek elején a falvakat járja, szomorúan nézi a ponyvaregényeket faló parasztlegényeket. A magyar könyvkiadás nincs felkészülve a nép ellátására — állapítja meg keserűen. „Uj írókat kell teremteni, új hangot. új morált, új tanítást és új - szórakoztatási módot” - kiált fel.

F, tragikus hangvételű, fájdalmas vallomások, megdöbbentő es keserű megfigyelések a polgári társadalom olvasórétegeinek jellemző differenciálódására is rávilágítanak. A nép tekintélyes része egyáltalán nem olvas, de akik érdeklődnek áz irodalom iránt, azoknak is a nagy része tulajdonképpen nem színvonalas és igényes művekhez nyúl és jut (ponyva, bestseller, selejtes lektűr, pornográf fércművek stb.) A polgári társadalomban kialakul az igazi irodalom mellett a selejtes, szórakoztató „irodalom” is, s ez az utóbbi hatalmas áradat módjára zúdul az olvasókra. Ez a szakadás, differenciálódás lényeges 3 jellemző ismérve a polgári társadalom irodalmi termelésének és szellemi életének. így van ez napjainkban is. Például a Német Szövetségi Köztársaságban évenként kereken 100 millió filléres füzetet jelentetnek meg. Ezt egészítik ki a milliós példányszámban megjelenő lapokban, heti- és képes újságokban megjelenő hasonló szírivonalú „irodalmi termékek.” Mindez oly nagy méretű olvasóközönség szükségleteinek kielégítésére szolgál, melynek nagyságához mérten eltörpül az igazi, értékes irodaimat olvasó rétegek száma. Természetesen nagy üzletről van itt szó. A gazdasági érdekek, de a politikai megfontolások is ■ fenntartják, sőt mélyítik az igazi irodalom és ahogyan ők nevezik: a „triviális irodalom” közti szakadékot. Évekkel ezelőtt egy íróküldöttség érkezett a Német Demokratikus Köztársaságból a Magyar írók Szövetségébe. Ök mutattak néhány ilyen filléres füzetet. Az egyik Budapest ostromáról szólt, s hőssé magasztosított egy fasiszta SS-tisztet. Maguk a nyugati szerzők is, akik igényesen foglalkoznak az irodalom kérdéseivel, fájlalják, hogy az irodalomtudomány nem vizsgálja kellőképpen ennek az „irodalomnak” a problémáit, hatását.

Általában arról szoktunk megemlékezni, hogy a múltból nagy szellemi elmaradottságot örökölt a felszabadult és saját társadalmát megteremtő nép. Rámutatunk arra, hogy a nép tekintélyes része nem vált és nem válhatott olvasóvá. Kultúrpolitikánknak egyik legfontosabb célkitűzése éppen az volt, hogy olvasóvá nevelje egész népünket. Nagy eredményeket értünk el, melyek lelkesedéssel tölthetnek el bennünket, hiszen szocialista könyvkiadásunk eredményei a világstatisztikákban előkelő helyet foglalnak el. Aránylag kevesebbet elemezzük azt, hogy terveink és céljaink megvalósításában milyen problémákat, s mekkora fékező erőt jelentett és még jelent ma is az a káros eszmei, erkölcsi, esztétikai hagyaték, melyet a múlt polgári szórakoztató irodalma ültetett el az olvasók különböző rétegeiben.

A szocialista kultúrpolitika a kezdet óta törekedett arra, hogy megszüntesse az igazi irodalom és a szórakoztató irodalom közti szakadékot, és értékes müvek segítségével neveljen és toborozzon igényes olvasóközönséget. Adminisztratív eszközökkel megakadályozta a selejtes művek megjelenését és terjesztését. Különböző formában törekedett arra könyvkiadásunk, hogy meg tudja hódítani azokat a rétegeket is, amelyek a polgári szórakoztató irodalom szellemi és ízlésbeli világában nőttek fel. Elég, ha hivatkozunk az Olcsó Könyvtárra, erre a nagyarányú vállalkozásra, amely különleges szempontok szerint válogatott klász- szikus és ! mai müvekkel igyekezett az igazi irodalom olvasótáborát kiszélesíteni, a ponyvát, polgári bestsellert stb. kiszorítani. További lépést jelentett az ötvenes évek második felében az, hogy tudomásul veve egyes reális igényeket, kiadásra kerültek bizonyos, addig mellőzött szórakoztató műfajok színvonalas alkotásai. (Például a detektívregény klasszikus művei.)

Könyvkiadásunk lehetőséget nyújtott olyan hazai írói törekvések kibontakozására, melyek haladó szellemben és kuturáltan vállalták szórakoztató történelmi és mai tárgyú művek megteremtését. Megjelentek tehát és nagy népszerűségre tettek szert olyan könyvék, melyek elsősorban lektűrök, könnyebb fokozott érdekességre törő, hangsúlyozottan cselekményes olvasmányok voltak. Kialakult irodalmunkban több műfaj, mely égy ideig nem talált művelőre, jóllehet az olvasók igényelték ezt. (Szocialista kalandregény, kém- és bűnügyi regény.) E műfajok egyik legtehetségesebb alkotója Berkesi András, könyveivel nagy népszerűséget és megbecsülést szerzett széles olvasórétegekben. Az elmúlt'évek irodalmának másik fontos és érdekes jelensége, hogy egyes új, színvonalas művek valósággal „bestsellerekké” is váltak, tehát kialakult számos esetben a mai, korszerű irodalmi érték és az olvasói siker, népszerűség szoros és szerves kapcsolata. (Fejes Endre Rozsdatemető, Garai Gábor, Juhász Ferenc. Váci Mihály versei, Sánta Ferenc Húsz óra, Darvas József Részeg eső, stb. című regényei). Ez a jelenség önmagában véve is jelzi, hogy értékes irodalmi alkotások át tudják hidalni az igazi irodalom és a szórakoztató irodalom közti örökölt szakadékot. Megjegyezzük, hogy fontos lenne annak az elemzése, hogy milyen eszmei, esztétikai, szociológiai vonások, sajátosságok segítették ezt elő. Erre később ebben a cikkünkben is kitérünk. Egyes műfajok, pL történelmi regény, riportregény, stb.

eleve nagyobb közönségérdeklődésre számíthatnak. Könyvkiadásunk eredményes erőfeszítéseket tett ezeknek a műfajoknak a fellendítésére.

Mindezeket az eredményeket és törekvéseket mérlegelve, mégis meg kell állapítanunk, hogy még nagy feladatok várnak ránk. A legújabb statisztikai vizsgálatok azt mutatják, hogy széles rétegek nem olvasnak rendszeresen, s az olvasó rétegek sem tekinthetők teljes egészükben az igazi irodalom híveinek. Nagy gondot okoznak még napjainkban is a polgári szórakoztató irodalom káros hagyományai s gátolják annak a fontos célkitűzésnek maradéktalan érvényesítését, hogy az olvasói igények minél fokozottabb figyelemben részesüljenek. Könyvkiadásunk a jelenlegi helyzetben csak kritikailag dolgozhatja fel az olvasók kívánságait, tekintetbe kell vennie, hogy ezen a területen is harcol az új és a régi.

Mivel elevenek és erőteljesek a különböző polgári és kispolgári igények, ezért sokan féltik a szocialista könyvkiadás céljait és eredményeit az olvasói igények fokozottabb érvényesítéséről. Akadnak, akik úgy vélekednek, hogy ezáltal a „szakadékot” fenntartjuk, mert szocialista mezben újra feltámasztjuk a ponyvát, a lektűrt, a krimit, s kialakul tehát ismét az igazi szocialista irodalom és a szélesebb tömegeknek szóló szocialista szórakoztató irodalom. Ezek az aggodalmak vezetnek olyan kérdésfeltevéshez, hogy pl. „Iró-e Berkesi?” Az igazi probléma azonban nem ez. Berkesi író, a maga műfajában kiváló. A kérdés inkább az, hogy irodalmunk alkalmas-e arra, hogy meghódítson az eddiginél lényegesen nagyobb réteget, rendelkezik-e olyan tulajdonságokkal, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy eredményesebben küzdjük le a káros, nem irodalmi olvasói igényeket, s kiszorítsuk teljesen az igénytelen. értéktelen irodalmi termékeket. Elég differenciált-e az olvasói érdeklődés, műveltségi színvonal szempontjából? Figyelembe veszi-e a helyes olvasói igények, az emberi vágyak teljességét?

Szembe kell néznünk azzal a ténnyel is, hogy a polgári szórakoztató irodalom is bizonyos lelki igényeket elégít ki, ezekre tudatosan épít. Ezek egy részét (pl. szadisztikus hajlamok, társadalmi, nemzeti, faji gyűlölködés, a borzalom élménye iránti sóvárgás, az illúziókba ringatózás mámora, a brutális erőszak kultusza, a nyers szexualitás vonzása, stb.) határozottan és félreérthetetlenül elvetjük, s küzdünk megjelenési formái ellen. Más részüket azonban, mint reális emberi pszichológiai igényeket, figyelembe kell vennünk, s törekednünk korszerű es haladó, művészi színvonalú kielégítésére, nemesí- tesere. Gondolunk pl, a romantika, a mese, az egzotikum, az izgalom iránti vágyra a hősi tettek, a hősök szeretetére, a gazdag, sokrétű érzelmek, álmok kedvelésere, stb. Ezeket az elemi vágyakét a polgári szórakoztató irodalom úgy elégíti ki, hogy következetesen érvényesíti osztálycéljait. A realitásból kinövő, forradalmi álmodozás helyett a valóságot elkendőző hazug álmokat ad, melyek narkoti- zálják az olvasót. Nagy, nemes haladó eszméket szolgáló hősöket felváltja a gondolatiam av nyers, brutális, az erőszakos tettek „hősei”- vel. A megismerés, a valóság hiteles elemzése helyett az illuzionista látást bontakoztatja ki. Az érzelmek gazdag és mély, humánus ábrázolását felcseréli az ösztönök — köztük a társadalom és emberellenes ösztönök kultuszával.

(Folytatjuk)

VALAHÁNYSZOR fiatalokkal találkozom, úgy érzem, mintha régi énemmel, saját ifjúságommal találkoznék. Pedig de sok minden megváltozott azóta!

1921-ben láttam először a fővárost. Négy év múlva láttam saját falumban az első autót. Nem sokkal utóbb történt első találkozásom egy másik, viszonylag új technikai vívmánnyal, a még törékeny — repülőgéppel.

Harcos, lelkes fiatalok tanultak akkor az egyetemeken. Szemünk előtt kezdtek repedezni és omladozni a feudális társadalom pillérei. Munkások és parasztok vére ömlött a salétrombányákban és a földeken. A diákok az utcán tüntettek. Dominge Romez Rojas költőt az uralkodó osztály bebörtönözte és megölte.

Az erőszak és az önkény azonban már nem maradt észrevétlen, mint a múltban. A diákszövetségbe és a munkásszövetségbe menet gyakran láttam Luis Emilio Rocabarrent. Ahogy elhaladt mellettünk, félig leeresztett szempillája alól mintegy kérdőn nézett ránk és ajkán enyhe mosoly játszadozott. Rendszerint feltűrt ingujjal járt. Csupasz karján kidagadtak a kemény izmok. így maradt meg emlékezetemben az amerikai földrész legnagyobb munkásvezére.

TÁLÁN akkor még

nem láttam egészen világosan, hogy az ö széles vállai- ra nehezedett népünk harcának egész terhe. Nem tudtam, hogy Recabarren már járt a Szovjetunióban, s ott láthatta: a válságos évek, a zavaros idők és a fiatal forradalom létét fenyegető háború ellenére is, kínok között, mi született meg Szov- jet-Oroszországban, látta, hogy Szovjet-Oroszországban valósággá vált az emberiség évezredes álma.

Sok víz elfolyt és sok vér ömlött ki azóta. A kommunisták felnőttek. Megerősödtek és többen lettek. Kortársunk a tudója, hogy mindenütt a világon mindenkor harcra keltek, ha veszélybe került az emberiség alkotó tevékenysége. A kommunisták mindenütt a világon védelmére ' keltek a jövő nemes és fényes eszményeinek.

Spanyolországban a kommunisták dalolva harcoltak. Harcoltak, hogy feltartóztassák a fasizmust. S hány millió kommunista és szovjet ember áldozta életét azután az emberiség legnagyobb csatájában, a gyilkos hitlerista hordák ellen viselt háborúban? És Kuba? Fidel

Castro és kommunista társai teremtették meg a második latin-amerikai függetlenségi háború élenjáró osztagait!

Fiatal honfitársaim, a chilei ifjúkommunisták tudják, hogy országunkban a dolgozók vívmányaikat és helyzetük javulását mindenkor a chilei kommunisták harcának köszönhették, ők vezették a harcot a salétrombányákban, a réz- és a szénbányákban, s a város utcáin. A kommunisták agyában és szívében született meg a pedagógusok helyzetének megjavításáért, az alkalmazottak bérének emeléséért, a paraszttömegek felébresztéséért, a női méltóságért és a gyermekeknek az életre való jogáért indított harc, s ugyanígy a dolgozók minden megmozdulása és az országban négy évtized alatt végbement minden változás. S mindezért börtön, koncentrációs tábor, száműzetés, sőt gyakran halál várt rájuk.

ORSZÁGUNK történetének legtisztább oldala pártunk harcának története. A Chilei Kommunista Párt önfeláldozóén, fegyelmezetten és örömmel viseli a harc terhét.

Egy pártunkon kívül álló politikus nemrég azt mondta nekem: „Ha hirtelen óriási vagyont kellene bíznom valakire, alanyban, vagy bril- liánsban, az első utamba kerülő kommunistának adnám át megőrzésre. Csak akkor lennék biztos abban, hogy visszakapom.”

Valójában ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb a mi felelősségünk. Mi a világ gazdagságát — az igazságot és a szabadságot, a békét és a boldog jövőt — őrizzük. Ezt a kincset bízta ránk a történelem. Ezt kell óvnunk és gyarapítanunk, ezt kell megvédenünk, hogy azután átadjuk törvényes gazdáinak, a kizsákmányolástól és mohóságtól mentes jövő emberi társadalom népeinek.

EMLÉKEZNEK Marx szavaira? „Kísértet járja Európát” Milyen szerencse, hogy Európában a kommunizmus milliók számára ma már nem kísértet, hanem élő óriás, a húsból és vérből való nagy alkotó. Európában ma már senki- sem tagadja, hogy a kommunisták vezette népek győzni tudnak. S a tőkés világban az európai kommunisták milliói készülnek arra, hogy megváltoztassák bolygónk legrégibb országainak sorsát. Ez korunk nagy igazsága.

S az is igaz, hogy az óriási dél-amerikai földrész síkságain és hegységein szintén végigsöpör a szabadságért és a haladásért vívott harc gigászi hulláma. Repedezik' a megkínzott közép- és dély amerikai kis népéket akasztófával és késsel kormányzó dinoszauruszok bőre.

A jenkik több mint bárom évtizeden át támogatták a Dominikát és más országokat kormányzó banditákat. Ma Dominikában ég a föld az amerikai imperialisták lába alatt. Kísértet járja be Latin-Amerikát: a kétségbeesett tömeg, amelyben fórra gyűlölet, a hatalmas szervezetekben fog össze, hogy harcoljon a kenyérért, az igazságosságért.

EZ KÉSZTETTE arra ellenségeinket, hogy mosolygó álarcot vegyenek fel. Most már reformokat ígérnek. Biztosra veszem, hogy hazám és más országok ifjúsága támogatja ezeket a reformokat és még sok más reform végrehajtását követeli majd. De azt is tudja ifjúságunk, hogy ezeket a reformokat egyáltalán Csák azért ígérik meg és csak azért hajtják végre úgy- ahogy, mert a kommunisták ezrei követelték és önfeláldozó harcban kicsikarták a változásokat. ők tanították meg népünket jogai védel- mezésére. De ifjú kommunistáink látják, . hogy az észak-amerikai impérialisták nap mint nap megalázzák népeinket: törvénytelen intervenciókat hajtanak végre, prostituálták az Amerikai Államok Szervezetét, pártolják Ecuadorban és Para- guayban a sötét „gorillákat”, alantas módon leszállították a rézárakat, s lehet, hogy létrehozzák az észak-amerikai megszálló érőket; Vietnamban az Egyesült Államok terrorhoz folyamodik, s Kubát még mindig aljasul bojkottálja. Ez a végtelen aljasság, az emberi erkölcs normáinak e kiáltó megszegése nagy feladatot hárít ifjú kommunistáinkra. Nehéz, de szép feladat ez.- Harcba kell vinnünk Latin-Ame- rika népeit, azért, hogy a mi nagy és szép földrészünk olyan térség legyen, 3hol felragyog a függetlenség, s virágzik a kultúra, az emberi méltóság és az öröm.

(Chile. ísla Négra)

1966, májas le