Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

Plakátot ragasztottak az égre Eg}" régi május repiilőemlékei A legkorszerűbb ismeretekkel As 5319-es Magyar Ta­nácsköztársaság Vörös Had­serege rendelkezett egy ki­csiny repülőalakulattal. A néhány tucatnyi repülőgép­be szerelők és pilóták ma­roknyi csapata igyekezett „lelket” lehelni, hogy le­vegőből is segítsék a Vörös Hadsereg harcait a fiatal Tanácsköztársaságra törő ellenséggel szemben. A 47 ex' előtti események, vete­rán pilóták visszaemlékezé­sei, iratok, újságok között kutatva kelnek életre. Az ország népe készült az első szabad május elseje meg­ünneplésére. Különösen Bu­dapest munkássága tevé­kenykedett, hogy emlékeze­tes legyen a nagy nap. A Vörös Újság „Az első sza­bad május 1.” címmel szá­molt be az eseményekről és a vörös repülők tevékeny­kedéséről. Nyolc gép $zállt fel „Délelőtt S órától kezdve mint végtelen folyam on­totta a város a proletár tö­megeket a Városliget zöld térségeire. OrgonaviragoK, táruló bokrok, a tavasz minden szépsége fogadta az ünneplő proletárokat”, A korabeli cikkíró igy folytatta május elsejei ri­portját: „— Korán reggel nyolc repülőgép szállt fel hogy felülről megfigyeljék a gyülekezések rendjét. Va­lóságos repülőraj cirkált a város felett, a napfényben gyülekezők gyönyörűségé­re.’’ A repülök lapja. az „Aviatika” is lelkes hangú riportban számolt be a május elsejei repülésekről. ,.— Még nehéz talajköd fedte a repülőtereket, mi­kor szorgos munkáskezek egymás után tolták ki a gé­peket a hangárból. Az ün­nepi hangulat, a nagy nap verófényes reggele legelő­ször a mátyásföldi repülő­ket kergette ki az ásító han­gárok elé, hogy ők legyenek első ébresztői az ünneplő Vallomások; gyermeki sorsok, életutak eleve­nednek meg nyomuk­ban. Akikről szó lesz messzi­ről indultak és — mesz- szire értek. K. I. sorsa egy kicsit tör­ténelem. 1943-ban született, kisgyermek kora a második világháború legvéresebb korszakára esik. A gyerek egyedül maradt, amikor a legnagyobb szüksége lett volna a családi támaszra, a szeretetre. Menhelybe ke­rült. onnan pedig 1949-ben Nagyk’állóba F. P. nevelő­szülőhöz. Itt érlelődött em­berré. Nevelőszülei jól tudták: a gyermekek sorsa a családias nyugalomtól, a bá­násmódtól, a szeretettől függ. ,,K. I.-t akkor érte súlyos megrázkódtatás, amikor megtudta, hogy F. P. nem az édesanyja, csupán a nevelő­szülője, s amikor az illeté­kes gyámhatóság megszün­tette az állami gondozását és elrendelte, adják át a vér szerinti édesanyának. K. I. kijelentette, hogy ő nem megy el. Két hónapig betegeskedett, rohamai sű­rűbbé váltak”. Így beszél a hivatalos írás. A Megyei Gyermekue- dő Otthon megfellebbezte a határozatot, a Budapesti Fő­városi Tanács VB igazgatá­si osztálya, mint másodfo­kú gyámhatóság helyt adott a fellebbezésnek, K. I. ál­lami gondozását továbbra is fenntartotta. Az állami gon­dozott fiú sikeresen leérett­ségizett a nagykállói gim­náziumban. Jelenleg a Sze­gedi Orvostudományi Egye­Budapestnek. A város fe­lett mutatványokkal szóra­koztatták a felvonuló tö­megeket. A mátyásföldi pi­lóták plakátokat ragasztot­tak az égre, így nevezték azt a figurát, mikor mere­deken felrántották a gépet Ismerve az akkori gépe­ket, ez a mutatvány elég veszélyes produkciónak számított. Egy másik cso­port, Horváth Mihály veze­tésével keringett a város te­lett. Közben fényképfelvé­teleket is készítettek az ün­neplő városról. A Városli­getről, a Vérmezőről és a város különböző részeiről készült légi felvételek fenn­maradtak és értékes doku­mentumai a régi időknek. A gépek röpcédulákat is vittek magukkal és azt szórták a felvonulók köze. A háromszögletű, pirossze­gélyű cédulákon a követke­ző szöveg volt olvasható. „Fel a fejjel, nézz a ma­gasba proletár! Te építetted a szárnyas gépet, mely meghódította az eget. A te erős kezed épít, gyárt, ké­szít mindent, ami meghó­dítja a földet. Az ég alatt, s a földön minden téged il­let: a szántóföld, a ház, a gép, a napfény és a friss levegő, a jog és a hatalom. Ne engedd elrabolni!” Súrolta a háztetőket Az Andrássy — a mai Népköztársaság — út felett Lányi Antal pilóta váltott ki nagy ovációt a felvonuló emberek között, mikor egé­szen alacsonyan repdesett kicsiny Fokker gépével, né­pének szárnya csaknem sú­rolta a házak tetejét. A Belvárosban Risztics János pilóta mutatta be tudomá-: nyát — a bátor dugóhúzó­kat és loopingokat. Kaszala Károly a Duna felett, a Margitsziget környékén vé­gezte a különböző légi mu­tatványokat. A következő történetek már nem az ünneplő embe­rek felett repdeső repülök­tem Gyógyszerészeti Kará­nak negyedéves hallgatója. ★ Egy másik állami gondo­zott így ír: „Apám mellett soha nem tudtam igazán feloldódni. Pedig voltak idő­szakok, amikor nem ivott.; Nem emlékszem, hogy be­szélgettünk volna. Mikor egyszer eljött Tiszadobra, csak ő beszélt. Halkan, ba­rátságosan, kissé reszéTős hangon. Én gyanakodva, szorongva figyeltem, vártam, és ha lehetett nem kerül­tem a közelébe. De nem történt semmi. Semmi kü­lönös. Csak amikor lemen­tünk horgászni, amikor egy n»w hal ráakadt a hor­gomra, én izgalmamban ha­marabb rántottam ki, mint kellett volna. A ponty vil­lant, visszahullott a vízbe, csak akkor lódult apám ke­ze, de félúton megállt, visszapuffant a térdére, csak annyit szólt tömött fúló hangon, te... ügyetlen”. Ez a gyerek azóta tanár és országos hírű költő. Krónikák között lapoz­gattunk, Barota Mihály és Szedlák András gép­pel írt vaskos könyvé­ben. Ez a közös mun­ka magába sűríti az el­múlt húsz év küzdel­meit a gyermekért. Egy kicsit történelem, tár­sadalomrajz, egy kicsit a jövő is. Konfliktusok bontakoznak ki benne, gyermekek indulnak el az ismeretlenből, s tár­sadalmunk gondoskodó keze folytán messzire érnek. (PGj ről szóinak, hanem a gép­fegyvereket kezelő pilóták­ról. Május közepe táján a fel­derítő repülések gyakoriak lettek az északi fronton, A Vörös Hadsereg parancsno­kai igénybe vették a repü­lők jelentéseit, de felhasz­nálták őket a földi hadmoz­dulatoknál is. A Miskolc mellett állomásozó 8. repü­lőszázad krónikása a kő­vetkezőket mesélte egyik vállalkozásukról. Újvári tüzet nyitott — Indulás — adta ki a parancsot Újvári István pi­lóta és karmozdulatára a Fokker D—VII-es típusú egyszemélyes vadászgépek merdeken emelkedtek a Me­zőkövesd—Miskolc vasút­vonal fölé. Elől Újvári Ist­ván balra Keisz Géza, jobb­ra Szallári Ferenc haladt gépével. Újvári gépbillentésére tár­sai hasonlóan válaszoltak, így jelezték — minden rendben. Majd rövid soro­zattal a gépfegyvereket is kipróbálták. A hevederek­be foszfor és robbanó lö­vedéket töltöttek, minden eshetőségre felkészülve. Fel­adatul kapták: elhallgattat­ni az ellenséges tüzérséget, mert zavarták a Vörös Hadsereg átkelését a Sajón és a Hernádon. Sűrű felvil­lanások jelezték az ellensé­ges ütegek helyét. Újvári lefelé mutatott, majd erre buktatta gépét, a többiek utána. Libasorban zuhant a három gép, mintha zsinóron húznák egymást. Újvári tü­zet nyitott — hosszú egy­beolvadt világos esik szűrő­dött az egyik ütegállásba. Száz méterre az ágyúállá­sok felett Újvári „felszök­tette” Fokkerját, míg Keisz fegyverének nyomesíkjaí szünet nélkül futottak az előbbiek nyomában. Egymás után ismételték a támadást az ütegek ellen. Az ágyuk elhallgattak, személyzetük fejvesztetten menekült. Négyszer ismételte meg a raj a támadást, mikor el­fogyott a lőszerük. Alacso­nyan a föld felett igyekez­tek hazafelé. A fegyvermes­terek új hevedereket fűztek a gépbe és feltöltöttek az üzemanyagtartályokat is. Megismételték a támadást. Teljesen szétverték az el­lenséges ütegeket, szabad­dá tették az előnyomulást. (t) Vékony arc, mindig szelíd mosollyal. Ilyennek isme­rem régóta, ha száz évig él sem hízik) meg. Milyen lehe­tett 19 éves korában? \-L. — Emlékszem, forró nyár volt, 1950. Nyolcvanan le­hettünk munkátlan szabóse­gédek, azon a szakszerveze­ti gyűlésen, ahol most a MÉK székel. Munkát kér­tünk, követeltünk. „Ha nem adnak, kivonulunk!” Nehéz volt még akkor, a háború után, különösen egy ipar nélküli városban. Segített a pártbizottság: megkaptuk a Szarvas utcai iskola egyik szárnyát, anyagot is intéz­tek. „Többre nem telik.” Magunk hordtuk össze a szerszámokat, gépeket. Már akinek volt. Én csak egy ülőkét vittem. Hát így kez­dődött a Nyíregyházi Ruha­gyár története. I_A Megsárgult sztahanovista oklevél. Dátum: 1950. de­cember. I_i_ — Apám odamaradt a há­borúban. A négy gyermek között én voltam a legidő­sebb, egyben családfenntar­tó is. Nekem komolyan kel­lett vennem a munkát, a kényszerű munkátlanság után. Te most karikahaj tó6 Fiatal, szocialista mező- gazdaságunk igazolta a hoz­zá fűzött reményeket. Is­meretes, hogy az elmúlt esztendők nem voltak ked­vezőek a terméshozamok növelésére. Ennek ellenére bizonyították a szövetkeze­tek fölényüket a kisparcel- lás gazdálkodással szem­ben. Hatását érzi a falusi ember, de a városi munkás­ság is. Abban, hogy a fiatal szö­vetkezetek elindultak a nagyüzemmé válás útján, erősödnek szervezetileg és politikailag, hogy mindin­kább megtalálja számítá­sát a néhány esztendővel ezelőtt még kétkedő pa­rasztember, s hogy válto­zik szemléletének módja, közrejátszott az állandóan javuló vezetés is. Szabolcs-Szatmár 270 kö­zös gazdaságában több mint kétezerhétszáz ember vesz részt közvetlenül, vagy köz­vetve a szövetkezetek veze­tésében. Ezek közül csak- nek kétezernek, vagyis a vezetésben résztvevők két­harmadának van valamilyen szakképzettsége. Ha azt szá- 'mítjuk, hogy alig öt eszten­deje fejeztük be a mezőgaz­daság szocialista átszervezé­sét, akkor látjuk, ez nem lebecsülendő eredmény. De megnyugvásra sem lehet okunk. A mezőgazda­ság korszerűsödése, a gépek térhódítása, a kemizálás, de talán elsősorban az egyre nagyobb felelősséggel járó önálló gazdálkodás, mind olyan tényező, amelyek szükségszerűen megkövete­lik a haladást. Az a szaktu­dás és képzettség, amely elég volt néhány évvel ez­előtt egy szövetkezet irá­nyításához, ma és holnap már kevésnek bizonyul és kiegészítésre szorul. A me­zőgazdaságot érintő sok bi­zonytalansági tényező — szárazság, eső stb — csak akkor ellensúlyozható vala­melyest is, ha a szövetkeze­tek vezetőinek szakmai fel- készültsége megfelelő. Ép­pen ezért állandó követel­mény, hogy szakembereink lépést tartsanak a fejlődés­sel, a legkorszerűbb isme­reteket sajátítsák el és al­kalmazzák a gyakorlatban. Figyelemre méltó, hogy még mindig van megyénk­ben 38 olyan termelőszövet­kezet, amely nem rendelke­zik sem felső-, sem közép­fokú képzettségű mezőgaz­dásszal. De nagy a száma azoknak a közös gazdasá­goknak is, amelyekben j nincs mérlegképes könyve-1 lő. Márpedig tudott dolog,! hogy helyes pénzgazdálko-fl dás, bizonylati fegyelerrj csak ott lehetséges, ahof pontos a számvitel. És ez aa géphez ülsz! Vállaltam. Ugorj a szállításhoz! Ug­rottam. Te leszel az ifjúsá­gi titkár! Elvállaltam. Szer­vezd meg a vasárnapi mun­kásgyűlést! Megszerveztem. Munkaversenyt kelleje indí­tani, mint az igazi nagy gyárakban, csak valaki el­kezdené! Én elkezdtem. Fel­álltam a gyűlésen: „Én Ma­rinka János szabósegéd vál­lalom, hogy a mikádó ujj készítési tervemet naponta 120 százalékra teljesítem. Ezzel segítem a szocializ­must!” Azután siettem ha­za a gyárban kapott kiló zsírral, hogy főzhessen az anyám. Meglett a 120 száza­lék, azért kaptam december­ben az első oklevelet | 4. Fénylő szempár: micsoda napok, micsoda lendület! I _L — Nem járt akkor pénz a versenyért, kezdetben a ke­reset is kevés volt, néhá- nyan az előlegből alig tud­tak berúgni a Szarvas utcai „Fekete kutyában.” De csi­náltuk a versenyt. Egyikünk vitte a másikat, volt aki félt ki ne kerüljön az utcá­ra, azért vállalt. Többen új gazdaságirányítási rend­szer egyik fontos követelmé­nye a mezőgazdaságban is. Korábban idegenkedtek a szakemberektől szövetkeze­teinkben. Ma már ez a szemlélet megszűnőben van. Látják a tsz-ek tagjai, hogy a jó szakember aranyat ér. Az igény tapasztalható az ösztöndíjak létesítésében is. öt esztendővel ezelőtt ezt kizárólag az állam biztosí­totta. Az elmúlt három esz­tendőben szövetkezeteink saját erőből 223 szakember képzéséhez járultak hozza. 1962-ben Szabolcs tsz-eiben mindössze 3 felsőfokú ké­pesítéssel rendelkező gya­kornok volt. Ez arra kész­tette a megyei tanácsot, hogy felméréseket végezzen. Ennek alapján került sor arra, hogy minden évben 150—180 munkahelyet bizto­sítottak a fiatal, végzős szakemberek részére. A kezdeményezés sikerrel járt. Az elmúlt három évben több mint 300 ilyen fiatal szakember került szövetke­zeteinkbe. Igaz, lakásgond­jaik megoldása nem volt egyszerű, többségük otthon­ra talált. Bár a megye közös gaz­daságainak szakemberellá­tottsága fejlődik, mégsem meg azt gondoltuk: hajt­sunk, hadd figyeljenek fel ránk), akkor lesz jövője az üzemnek. Én különösen igyekeztem. Akadt harago­som is, irigyem is, mert kezdtem jól keresni. Juta­lomból ötvenegy január ti­zedikén — sose felejtem — én kaptam meg az első vil­lanyhajtású varrógépet. „Az a kölyök lepipál bennün­ket!” Bántam is én mit mondanak, volt hónap, hogy másfél ezer forintot vittem haza. És nem én voltam az egyedüli, aki fanatizálta a munkát. Hajtottunk sokan, hiszen munkásruhákat ké­szítettünk, amire nagy szük­ség volt akkoriban. Termelj többet, minél többet! Hát mi gyűrtük a munkát. Izzó hangulatú gyűlések, színes drapéria, felvonulás, mozgalmi dalok. — Szép volt, újra csinál­nám hasonló helyzetben. Igen, tapsoltunk, ütemesen, szívből, kórusban éljenez­tünk. Egy vezető nevének említésére fellelkesedtünk, mert nekünk akkor egy jel­— Szép volt, újra csinál­nám hasonló helyzetben. Igen, tapsoltunk, ütemesen, • szívből, kórusban éljenez­tünk. Egy vezető nevének említésére fellelkesedtünk, mert nekünk akkor egy jel­szó, egy név az életet, a vá­kielégítő. Különösen nem, ha a szakmák megoszlását vizsgáljuk. A mintegy 50 000 hold almás, a szövetkezetek növekvő gépparkja és fej­lődő állattenyésztése meg­követeli, hogy minél több kertész- és gépészmérnök, állattenyésztő kerüljön a szövetkezetbe. Ugyanis e tekintetben tapasztalható a legnagyobb hiány. Termé­szetes az is, hogy jobban kell foglalkozni a jövőben a szakemberek szociális helyzetével, mert ezzel megakadályozhatjuk elván­dorlásukat. Nagyon íonios az is. hogy a szakvezetők alaposan megismerjék azt a gazdaságot, ahol dolgoznak, mert csak így lesznek ké­pesek a terméshozamok nö­velésére. Nem elegendő egy-két év ahnoz, hogy minden földet ismerjenek, s az állattenyésztésben is eredményeket produkálja­nak. Ehhez évekre van szükség. A jövőben még nagyobb felelősség hárul a szövetke­zetek vezetőire. Azokat a célkitűzéseket, amelyeket a harmadik ötéves terv előír mezőgazdaságunk részére, csak úgy teljesíthetik, ha tudásuk legjavát adják. Farkas Kálmán gyainkat jelentette. A re­ményt, hogy nem éhezünk, nem fagyoskodunk ezután. Mert jutott már kenyér minden asztalra, a ruhát meg ezerszámra gyártottuk a munkásoknak. Hogy az ma ingyen sem kellene már? Igaz, nem a minősé­gen volt akkor a hangsúly, de ruha volt, sürgős szük­ségletre. És ez a lényeg! Napok, hónapok, évek. Oklevelek, fénykép a di­csőség táblán. Költözik az üzem a Rákóczi utcára. Li. — Most már könnyű utó­lag bölcsnek lenni, hogy a mennyiségi szertelenség ki­kezdte a mozgalmat is. Kap­tuk az okleveleket rendsze­resen, mint a havi fizetést, százasával emeltük a száza­lékokat, szóba sem jöttek olyan fogalmak, mint a ter­melékenység, gazdaságosság. Én sem ismertem őket. De akkor sokan hittük, így van jól. Hittünk, mint a meg­szállottak, akik elérhető álom varázsába kerültek. Mégsem kell szégyenkez­nünk, jót akartunk és es felment bennünket Messziről indultak — és messzire értek Géppel palántáinak a nyíregyházi Dózsa Tsz-ben. Az erőgépen Garai József, a palántákat Mérő Júlia, Tclekfi Jó- zsefné, Tóth Júlia és Varga Lászlóné helyezik a gyorsan dolgozó munkagép tárcsái közé. Foto: Hamme! J. A VARÁZS T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents