Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
i\ a p 1 ó Kilencszáz vagon áru a város ellátására Tájékoztató a zöldségfélék forgalmáról, a primőrök érkezéséről Orvosi rendelői, lakást építenek 700 ezer forintos beruházással a községfejlesztési alapból Nyírbél tekeri. A munkák a tervek szerint ez évben befejeződnek Már kapálják a 11 katasztrális hold szamócát a nyírmeggyes! Petőfi Termelőszövetkezetben A belvíz súlyos károkat okozott, de « területről így is 240 mázsa szamócát szándékoznak átadni a lakosságnak. Népművészeti kiállítást rendeznek Nyíregyházán a megyei úttörőházban a nemzetközi nőnap alkalmából. A kiállítást Gulyás Emilné dr, a megyei tanács vb. elnökhelyettese, a megyei nőtanács elnöke nyitja meg február 8-án 10 órakor önkéntes térítésmentes véradónapot tartottak február 4-én Gáva községben. Több mint százan jelentkeztek véradásra, és mintegy húsz liter vért adtak a község lakói. Társadalmi munkán vett részt a Nyirmadai Gépállomás 90 dolgozója Baktaló- ránthaz.án épülő gépjavító állomásnál és szakiskolánál. Elültettek 4500 különböző facsemetét, parkosítottak. A munkát tovább folytatják. A következő vasárnapokon további 4500 facsemetét és díszcserjét ültetnek el, és kialakítják az új létesítmény zöldövezetét — írja Kricsíalussy 'Béla tudósító. Bántalmazta haragosát — fcilágyi Lászlót és feleségét — Metz József kótaji lakos. A megyei bíróság súlyos testi sértés miatt nyolchó- napi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős. Életmentő katonák A Berettyó és a Körösök mentén keletkezett legutóbbi árvíz következtében át- »zakadt a második védővonal, s Dénes-major körzetében százhúszan az elöntött területen rekedtek. Az árvízvédelemben részt vett katonai alakulatok parancsnokainak gyors intézkedése nyomán a katonák — úszó gépkocsikkal — siettek a veszélybe került emberek segítségére, s bátor fellépésük eredményeként a bajbajutottak megmenekültek. A hagyományos jogásznapot március 5-én tartották Nyíregyházán, amelyen dr. Benedek Jenő, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára tartott előadást. A jogásznapot hangulatos jogászbállal zárták. Mára várják a hatezredik látogatót a Nyíregyházi Jósa András Múzeum Csók István kiállítására. A nagy érdeklődésre való tekintettel pótlólag kiállítják a művész Báthori Erzsébet című vázlatait is Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS: Bodrogi Imre és Tisza Irma fia Tibor Nevelős Pé^er és Jávor Julianna leánya Mária. Lengyel Miklós és Dusinszki Mária leánya Katalin, Magyar István és Chrenkó Julianna fia István, Tóth József és Smajda Anna fia Attila, Lázár László és Stanyö Mária fia Attila, Vityl Mihály és Kovács Erzsébet leánya Erzsébet Erika, Barta Miklós és Hornyák Etel leánya Mária, Zámbó György és Nagy Zsuzsanna leánya Éva, Bodnár Barnabás és Üveges Erzsébet fia Barnabás, Bán Bertalan és Me- gyer Zsuzsanna leánya Zsuzsanna, Sütő Tibor és Tóth Irén fia Tibor, Makai János és Majoros Jlona fia István, Lakatos Jenő és Havacs Erzsébet leánya Gabriella, Bóra János és Pankotai Julianna fia Mihály József, Ig- néczi János és Szilágyi Anna leánya Erzsébet Katalin, Vastag József és Kapu Ilona fia József Barnabás, Kapin János és Gulyás Erzsébet fia János, Vári Sándor és Bencs Ilona Mária fia Sándor György, Ádám György és Orgován Borbála leánya Katalin Mária, Ferene'J Sándor és Kocsmáros Mária leánya Mária, Nagy Miklós és Szabó Veronika fia Miklós, Lac- zi János és Polák Borbála fia Csaba Mihály, Torma Sándor és Kertész Piroska fia József, Dzsugán István és Réti Julianna fia István, Bancsók József és Mocsár Margit ha József, Kerezsi László és Szilágyi Irén leánya Irén, Benke Mihály és Pisák Margit fia Sándor Gábor, Kaposi Lajos és Farkas Olga leánya Olga Erzsébet, Hen- zsel Mihály és Farkas Hona leánya Erzsébet. HÁZASSÁG: Majoros János és Szalmás! Hona, Bónizs József és Mészáros Matild, Garaj Pál és Palicz Erzsébet. HALÁLESET: u Ferkó Andrásné Nyíregyháza, Hepp Antal Napkor, Takács István Tiszadada, Révész Imréné Nyíregyháza, Négyessy Lajos Nyíregyháza, Simon Péter Levelek. A zöldségellátás jelenlegi helyzetéről és a várható újdonságokról kértünk tájékoztatást Goldstein Sándortól, a MÉK értékesítési osztályának vezetőjétől. — Hogyan tartana/ ki a Nyíregyháza ellátására tárolt készletek újig? — Az ősz folyamán kétszáz vagonnyi zöldséget tároltunk a város téli ellátására. Ennek értékesítését már megkezdtük és ez a mennyiség elég lesz, amíg megjelennek az idei primőrök a piacokon. Az ellátásban legfeljebb a gülburgo- nyánál vannak és lesznek problémák, mivel nekünk biztosítanunk kell a készletekből a vetőmagot is. Gül burgonyát szombaton és vasárnap tudunk az üzletekbe szállítani. — Mikor érkeznek az első primőrök? — Ezek egy része máris megérkezett, illetve részletekben szállítottak már a vencsellői Szabadság Tsz-ből salátát a városnak. Velük salátán kívül zöldhagyma és paraj szállítására kötöttünk szerződést. Az előbbi még ebben a hónapban, a paraj áprilisra váfrható. Ugyanakkor a déli megyékkel is kötöttünk szállítási szerződéseket, hogy a városban minél élőbb biztosítsunk primőröket. Március végén korai retket várhatunk Bács megyéből. Hajdúból is kapunk nagyobb tétel primőrt. Ezeket máris lekötöttük velük, és azt hiszem, e téren fennakadás az idén nem lesz. — A város ellátása hogyan alakul ebben az evben? — Tavaly 750 vagon árut értékesítettünk Nyíregyházán. Ebben az évben — az időjárástól és a terméseredményektől függően — 850— 900 vagon árut várunk az előzetes szerződéskötések alapján. Ez a mennyiség a megnövekedett igényeket is ki fogja elégíteni. A megyei tanács kijelölt kilenc tsz-t, amelyeknek elsőrendű feladata ebben a kérdésben segíteni bennünket. Ezek közül hárommal külön szerződést is kötöttünk. A nyíregyházi Dózsa és Ságvári, A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 9. játékhétennem végleges megállapítás szerint egy darab öttalálatos lottószelvényt találtak. Nyereménye a nyereményille- téíc levonása után 1 991 905 forint. Négy találatot 39 fogadó ért el. nyereményük i egyenként 63 843 forint. valamint a tiszanagyfalui Üj Élet Tsz — a frissebb áru biztosítása érdekében — vállalta, hogy kora reggel vagy vasárnap is leszedi az éppen szükséges zöldségféléket. így egy nappal hamarabb a vásárlóidul: kerül az áru. — A járási székhelyek ellátásában évről évre problémák vannak. Hogyan segít ebben a MÉK? — Ott a kereskedelmi szervek maguk kötnek szerződéseket, amellyel biztosítani kívánják a község ellátását. Mi csak akkor segítünk, ha egy járási szákhely vagy nagyobb község nem képes minden árucikket a környékről felvásárolni. Természetesen itt is csak akkor, ha Nyíregyháza ellátását ezzel nem veszélyeztetjük. K. I. Három találatot 4090 fogadó ért el, nyereményük egyenként 608 forint. Két találatot 128 579 fogadó ért el, nyereményük egyenként 19 forint 30 fillér, A 20 forinton felüli nyereményeket a 20 százalék nyereményilleték terheli. Pereskedés nászajándékért és bútor koptatást díjért Közös vagyon - a lottó és totónyeremény ? 1 991 905 forintot fizet a telitalálatot» loltó Repülőszerencsétlenség sorozat Tokióban A japán polgári repülési igazgatóság közleménye szerint szombaton, magyar idő jfcerint reggel 6,10 órakor újabb súlyos lógiszeren- esétlenség történt Japánban, A BOAC angol légiforgalmi társaság Boeing—707-es típusú utasszállító gépe néhány perccel azután, hogy a tokiói repülőtérről felszállt és Hongkong felé indult, nekiütközött a Fudzsi- jamánalfc. Az első jelentések szerint a gépen összesen 133 személy tartózkodott, s valamennyien életüket vesztették. A gép roncsait egy rdbbanás 15— 30 négyzetkilométeres területen szórta szét, A repülőgép lángolt. A tokiói légikikötő fekete szériája szinte példátlan a polgári repülés történetében. Egy hónappal ezelőtt — február 4-én — a tokiói öbölbe zuhant egy japán gép, 133 utasa szörnyethalt. A szombati katasztrófa nem egészen 18 órával követte egy kanadai gép vesztét: a DC—8-as pénteken a tokiói repülőtéren zuhant le és 64 halálos áldozatot szedett. És a sor még mindig nem teljes: szombaton délelőtt a tokiói öbölbe zuhant egy helikopter, amely az egy hónappal ezelőtt szerencsétlenül járt gép roncsai után kutatott. Tájékoztatás a házassági vagyonjogi kérdések elbírálásáról Az Igazságügyi Minisztériumban tájékoztatták az MTI munkatársát a házassági vagyonjogi kérdések elbírálásáról és az ezzel kapcsolatos ítélkezési tapasztalatokról Egyebek között elmondották : — A viták eldöntésénél az a kiindulópont, hogy a családjogi törvény rendelkezései szerint a házasság megkötésével a házastársak között házastársi vagyonkö- zösiSíg keletkezik; tehát osztatlan közös tulajdonuk mindaz, amit a házassági életközösség idején akár együttesen, akár külön-kü- lön szereztek. Ez alól kivételek azok a vagyontárgyak, amelyek a törvény szerint valamelyik házastárs külön vagyonához tartoznak. A közös vagyost gyarapítja például az újításért kapott díj, a szerzői jogdíj, továbbá a lottó- és a totónyeremény, még akkor is, ha a nyertes szelvényeket az egyik házastárs külön vagyonához tartozó pénzből vásárolták. A házastárs külön vagyonahoz tartoznak viszont a házasságkötéskor megvolt vagyontárgyai, továbbá azok, amelyeket a házasság idején örökölt, vagy ajándékba kapott. A külön vagyonhoz kell számítani azokat a vagyontárgyakat is, amelyeket kitüntetéssel kapcsolatban kapott a házastárs; pékiául a Kossuth-díjat, az Államidíjat. a különféle művészeti A Magyar Szocialista Munkáspárt Ezabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei ‘»«ács napilapja. Szerkeszti „ szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor, Szerkesztőség: Nyíregyháza» Benczúr tér 21. Tel.l 16—70, 16—71, 16—72. Kiadja« a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Tel.l 30—9«. Felelős kiadói Farkas Bál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem örzünk mess és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Mákra! János dijakat. Külön vagyonával mindegyik hájastái-s szabadon és önállóan rendelkezhet az együttélés ideje alatt. — Bonyolultabb azonban a helyzet, ha a két vagyon keveredik. Gyakori ugyanis, hogy a közös vagyont — például hazat — valamelyik házastárs külön vagyonából bóvitik, fejlesztik, abból eszközölnek beruházásokat, amikor a házasság megszűnik, ennek az összegnek megtérítését kérik. — Az ilyen viták rendezésénél — nünt arra a Legfelsőbb Bíróság ide varnak kozó irányelve is rámutat azt kell szom előtt tartani, hogy a házastársak vagyon jogviszonyai rendezésének alapja a házastársi vagyonközösség intézménye. Ebből következik hogy e rendezésnél a közös vagyon védelme első rendű szempont. — Sajnos, a bíróságok ma meg gyakran találkoznak olyan esetekkel, amikor a házastársak alaposan feh/ó- folt. jogilag alá nem támasztható követelésekkel állnak elő egymással szemben. Előfordult, hogy valamelyik házastárs vidéki szülei, rokonai az esküvő alkalmával hízót ajándékoztak az ifjú párnak, s az életközösség megszakítása után az érintett fél visszakövetelte a szüleitől kapott négylábú nászajánd'lc értékét. Kéré sének természetesen nem ad tak helyt. Egy másik, a kö zelmúltban lezajlott perben viszont a volt feleség bű torhasználati dijat követelt a férjétől. A bíróság terme szetesen nem adhatott hely a követelésnek. A MAI MAP 1966. március 6, vasárnap Névnap: GOTTLIEB A Nap kél: 6 óra 16 perckor, nyugszik: 17 óra 36 perckor. A Hold kél: 16 óra 46 perckor, nyugszik: 6 óra 25 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 3,9 Celsius fok. Szeles idő Várható időjárás ma estig: mérsékelt, időnként élénk, észtk- nyugati szél. A nappali fclmeJe- gedés főként a nyugati országrészben gyengül. Várható legmagasabb nappali hómérséule; 5—19 fok között. Kossuth rádió 7,15: Tessék a mikrofon! — 8,10: Aida. (Részietek Verni operájából.) — 9.00: Édes anya nyelvünk. — 9,05: A Gyermek rádió műsora. — 9,55: Vasárnapi koktél. — 11,56: Hallgatóink r,- gy elmébe! — 12,15: Jó ebédhe szól a nóta... — 12,50: Jegyzet. — 33.00: MüvészJemezek. — 13,58: Pillantás a nagyvilágba. — 14.18: Magnósok, figyelem. — 14.48: Bemutatjuk új operaiéi- vételeinket. — 15,00: Családi körben. .. — 16,08: A Cherbourg, esernyők. (Rádiónovella zenével). — 16.58: A művelődéspolitikai rovat vendége: dr. Zoltán László professzor. — 17.13: Üj lemezeinkből. — 17,56: Hallgatóink figyelmébe! — 18,05: Vörös Sári magyar nótákat énekel. — 18.27: A Karamazov testvérek. Közv. a Vígszínházból. — 21,35: Gaál Gabriella és Palló Imre énekel. — 22,15: Prágai dzsessz- fesztivál. Ili, — 23,15: Heltai JerJ vidám műveiből (ism.). — 23,2f: Dózsa György. Részletek F.rkr- operájából. — 0.10: A Mauna Los Islanders együttes játszik. Petőfi rádió 7,30: Az evangélikus egyház félórája. — 8,00: Könnyűzene. — 8,35: A Gyermekrádió műsora. — 9,06: Orgonamuzsika, — 9,31: Népdalok. — 9,47: Télapó tévedései. Elbeszélés. — 9.57: Operakalauz. — 10,55: Kollégium vidéken. Riport. — 11,10: A Bajor Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 12.44: A Jázmin téri. ikrek. (ism.). — 14,00: Schubert- és Liszt-kórusok. — 14,25: Százados szenzációk. —14,55: Könnyűzene. — 15,11: A zongoramuzsika mesterei: Prokofjev. — 16,05: Nagy idők nagy emberek. A kaftános fejedelem. Rádiójáték. — 17,00: Mit hallunk a jövő héten? — 17,30: Offenbach operettjeiből. — 17,58: Felrobbant egy hajó. Eseményjáték. — 18,40: A. Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. — 20,00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. — 21,30: Március. Versek. — 21,45: Zenei panoráma. IX. — 22,15: Látogatás a szegedi Levéltárban. — 22.37: Cigánydalok, csárdások. — 22,56: Ügetőverseny-eredmények. Televízió 8,28: Séta Leningráóbam. Az Inter vízió műsora, — 9,00: Is- kola-tv. Kémia (köaépisk. I. oszt). — 9,30: Orosz nyelv (kö- zépisk. III-IV. oszt.) — 9,55: Bétmérföldes kamera. — 10,10: Támadás a királj'’ ellen. Sakktanfolyam gyerekeknek. — 10,25: Milyennek képzeled? — 10.40: Aranykezű Mária. Magyarul beszélő szovjet mesefilm. — 15,23: A Magyar Hirdető műsora. — 15.35: Ki miben tudós? — 17.05: Tavaszi ének (lengyel rajzfilm). — 17,15: A komondor és társai. Magyar kisfilm. — 17,25: Óbuda irodalmi emlékei. — 17,40: Kisfilmek és alkotóik. — 18,40: Nótaszó. — 18.55: Hat országon át... Riportfilm I. rész. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 19.50: Sporthírek. — 20,00: Műkorcsolya VB. A gálaest közvetítése Davosból, felvételről. — 21.00: Válaszúton. Magyarul beszélő olasz film (ism.), (18 éven felülieknek). — 22,45: Tv-hiradó 2. kiadás. Bratislavai tv 9,00: Gyermekműsor. — TC.00: A CSSZK—Lengyelország jégkorong világbajnoki mérkőzés közvetítése Ljubljanából. — 12,40: Tv-híradó. — 14,30: Közvetítés a Lipcsei Vásár területéről. — 15,00: Utazás Hyperbariába. — 15,30: A Spartak Brno—SÍavia Praha VS kézilabda-mérkőzés közvetítése. — 17,10: Hazai és külföldi rövidhírnek. — 18 00: A tavasz istennője (tv-játék). — 19,00: Tv-híradó. — 19.20: Sport- híradó. — 19,45: Weber: A bűvös vadász (operaközvetítés). — 22,35: Tv-híradó. 1 A nyíregyházi mozik műsora SZFf FSVASZNÜ BEKE MOZI: Március 6 és 7-én: Széles változatban! AZ ARANYCSEiVIPÉSZ Francia kalandfilm. Előadások kezdete: fél 0 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Március 6 és 7-én: DONI FLBESZELES Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdetei 4, 0 és 8 óra kor MÓRICZ Z8TGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZELESVASZNÜ MOZIJA: Március 6 és 7-én: VÖRÖS SIVATAG olasz—francia film. Előadások kezdete: fél 6 és este fél c órakor j — Megnézzük, kinek mekkora jutalom jár. Mészáros Andrá* rajza