Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-06 / 55. szám

E

ltemettük szegény Oszkárt. Gyermekkorától kenyeres pajtásom volt, s gyermekkorától betegeskedett a veséjével. Családja úgy vigyázott reá, olyan melegházi életet biztosított neki, hogy Anna nővére férjhez sem ment: aggszűz maradt, Oszkár elsőszámú istápolója, betegségének rabja. Oszkár házassága sem változtatott a család ragaszkodásán, anya és nővér kitartott mellette, annál is inkább, hiszen Boris- kának meg kellett osztania magát férje és hivatása között. Boriskát, a tanítónőt nem kevésbé becsülték a városban, mint Oszkárt a helyi gimnázium magyar nyelv- és irodalomszakos tanárát.

Oszkár megérdemelte övéinek bálványozását: finom

lelkületű és nagy tudású ember volt. A végtisztességén részt vett a fél város, és több búcsúbeszéd hangzott el a ravatalánál. Elsőt sorban, mint nagyszerű pedagógust méltatták, de voltak, akik irodalomtörténeti munkásságát is kiemelték, különös tekintettel a magyar világi líra kialakulásáról szóló dolgozataira. S mindenki, aki közelebbről ismerte, őszintén meggyászolta. Én is megsirattam, a régi barátot és diákéveim egyik tanúját, a hajdani vézna legénykét.

Mennyi, mennyi délutánt ütöttünk el kettesben a városka erdejében vackor- és galagonyaszedéssel, vagy bigejátékkal! Mert Oszkárnak csak ezt az ártatlan játékot volt szabad gyakorolnia, tilos volt neki a futball, vagy a füleslabda, ezekkel való győzködés ártalmára lett volna. Bár nekem mindig az volt a véleményem: túlságosan is

ügyelnek az egészségére, túlságosan is ánolják benne a beteg pszichózisát Az utóbbi esztendőkben valahányszor egy-két napra felruccant Budapestre, mindig nálajm szállt meg, s ilyenkor csak módjával volt szabad szellőztetnem; a dohányzástól pedig tartózkodnom kellett a lakásban. Mindezt jó szível elviseltem Oszkár kedvéért, ahogy egy-egy látogatása után a leggondosabb csomagolásban küldözgettem vissza neki valamelyik érmelegítőjét, vagy kötött mellénykéjét, amit elfelejtett becsomagolni. Nem volt se szeri, se száma az ilyen holmijainak, és nyáron is magas szárú cipőben járt. Elhantolása után a családot olyan zárt gyűrűben vette körül az együttérzők sokasága, alig tudtam elköszönni a' mély gyászba borult anyától, nővértől és özvegytől. A legközelebbi vonattal visszatértem Budapestre.

Oszkár halálának első évfordulóján ismét felkerekedtem, hogy meglátogassam a hozzátartozókat. Valószínűt- lenül napsugaras, szép nyári délelőtt volt. Amikor benyitottam az évtizedek óta szivemhez nőtt kis családi ház árvácskával, kardvirággal és százszorszéppel beültetett udvarába; megpillan-1 tottam Annát; a nővért: a; nyitott verendán ruhákat kefélt. Szívélyesen fogadott, de volt valami kelletlenség az arckifejezésében, mintha azt gondolta volna: éppen rosszkor jöttél, halaszthatatlanul fontos dolgomban zavartál meg. Oszkár öltönyeivel foglalatoskodott, megismertem az ő szolid szabású, két gombsoros zakói. Annán nyomot hagyott az elmúlt esztendő, szeme körül élesebben kirajzolódott a szarkalábak pókhálója, nyaka már olyan ráncos volt, mint a tyúk bőre.

A temetésen viselt fekete ruhájában volt, úgy tűnt fel, mintha azóta le sem vetette volna.

— Kedves magától, hogy eljött az évfordulóra — mondta, egy nagy, nyeles kefét szorongatva. — Hiszen maguk gyermekkori barátok voltak. Szegény Oszkár, még ő is élhetett volna, de hát nem mindenki egyformán szerencsés.

Az utóbbi fél mondat valahogy úgy éreztem, félreérthetetlenül nekem szól, amiért egyelőre még életben vagyok. Bementünk a lakásba, A félig elsötétített ebédlőben ült a matróna korú anya és Boriska az özvegy. Ültek és hallgatF. RÁCZ KÁLMÁN:

CSALÁDI BÁNAT

Várnai Zseni:

Csendes éj...

A csendes éjben anyámra gondolok, szívemben most az ő szíve dobog.

Szegény özvegy volt, sokat szenvedett, nem volt egyebe csak a szeretet, szájától vont meg minden falatot, és, ha mi ettünk, ő is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk, varrással kereste kenyerünk, ő mesterkélt ünnepre szép babát, levágta hozzá dús hajfonatát, gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki, hullottak rá könnyének gyöngyei.

Láttam a föld sok, szép kirakatát, de nem találtam hasonló babát, oly tündérszépet, olyan kedveset, nem ért más hozzá csak a szeretet... a szeme kék, a haja barna volt, s a kóc mögött picinyke szív dobolt.

Anyám elment, nem érte meg szegény, hogy a világ forduljon tengelyén, pedig, hogy várta, várta mivelünk, hogy nekünk is virradjon ünnepünk ... ó, most, ha élne vehetnék már neki cipőt, ruhát, s nem kéne küzdeni.

Ú emberek, míg él anyánk nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon, és visszasírni többé nem lehet az elmulasztott jó szót, tetteket, és a késő bánat mit sem ér neki, az élőt kell szeretni... érteni!

Ma újra érzem, látom, hallom őt, s csak ámulok, hogy mily magasra nőtt, és újra szép, és újra fiatal, s mintha szívéből zengene a dal, amit írok e csöndes éjszakán,..

Még most is adsz nekem Anyám ...

Anyám!

Hat nyelvű biometriai szótár, vízgazdálkodási lexikon

a Mezőgazdasági Kiadó harmadik ötéves tervében

tak. Mihelyt megláttak, az anya szeme elé tartotta vakítóan fehér zsebkendőjét, Boriska pedig sírva fakadt. Zavartan hümmögtem vigasztaló szavakat és éreztem, hogy ezek a szavak viaszból vannak, nincs bennük különösebb élet, különösebb meggyőződés. Istenem, egy esztendő alatt bele lehet törődni a legjobb barát elvesztésébe is. Anna átölelte sógornőjét.

— Ne emészd magad, Borisként. ne emészd magad...

— lehelte most már ő is a könnyei között. — Ö szegény Oszkár, hát el kellett menned..

— Az isten rosszul válogat — szólalt meg a matróna sírástól elvastagadott hangon. — Mennyi hitvány ember marad életben, de mennyi...

Boriskának egy nagy könnycsepp gurult az orrára, észre sem vette, Anna morzsolta el a zsebkendővel.

— Nyugodjon megi drága maga — intette Anna a matrónát. — A mi Oszkárunk nem halt meg, itt van, közöttünk, és itt is marad mindörökre... Jaj, egész el is feledkezünk magáról a nagy bánatunkban — fordult felém Anna, s a kezét tördelte. — Ugye, velünk ebédel. De nem számítottunk magára, azt eszik majd ami éppen készül.

— Köszönöm — feleltem.

— Nem akarok alkalmatlankodni. A déli autóbuszjárattal visszautazom Pestre, még várnak a kötelességek.

— Ahogy gondolja — mondta Anna láthatóan megkönnyebbülve. — Persze, a hajsza, a lótás-futás. Mindenki akar valamit az élettől, csak a mi szegény Oszkárunk...

Nem fejezte be erőt vett magán, aztán kisietett a szobából. A másik kettő felszárította könnyeit, de egyre hallgatott. Nem volt lelki- erőrn, hogy megtörjem ezt a kenetteljes csendet. Boriskát nézegettem. Milyen életerős, csinos asszony, lehet, vagy 42—43 esztendős még férjhez mehetne, ez volna az élet természetes rendje. De úgy látszik nehezen vigasztalódik, egy év után már nem volna szabad, hogy ennyire átadja magát a gyásznak. Oszkár sem kívánná, amilyen emberséges ember volt. Már-már nekibátorodtam, hogy tapintatosan szót emeljek a reménytelenségbe vesző halotté: Íratás ellenig amikor az előszobából férfihangokra lettem figyelmes.

Anna nyomában egy de- resedő hajú, tagbaszakadt férfi lépett a szobába. Tarkakockás sportinge a könyökénél felgyürva kék sortja a kelleténél kissé rövidebb volt, vastag combja és lábizmai csak úgy dagadoztak. A nyakán bőrtokos fényképezőgép, a vállán degeszre tömött strandtáska csüngött. Már pusa- ta megjelenése is hadat üzent a penész illatú, szómon! környezetinek.

— Miért ez a félhomály? — kiáltott fel rosszallóan.

— Jaj ne! Hagyja a zsa- lugátereket, Ballagi — kérlelte Boriska, és kezébe temette arcát;

— Dehogyis hagyom! — mondta Ballagi, és egyenesen az ablakhoz ment; kitárta a zsalugátereket. — Nem is értem, miért nem ülnek ebben a gyönyörű időben a verandán vagy az udvaron. Vétek ilyenkor behúzódni, hallottak ilyet!

Ballagi végre észrevett és bemutatkozott. A világosságban már rémlett, hogy láttam ezt az embert Oszkár temetésén. Egyike volt, aki a tantestület koszorúját elhelyezte a ravatal lábánál. Akkor kevésbé, de most úgy, ahogy volt, szellősen, nyáriasan öltözve és sürögve-forogva, hamisítatlanul utalt a hivatására. Csak a pedagógusok tudnak ilyen elfogulatlanul, ilyen lelkesen kama- szosak lenni, talán a diákjaikkal való szüntelen érintkezés folytán. Még Oszkár is valahogy, minden törékenysége és koravénsége ellenére, egy eminens nagy diák maradt, teljes lelki és testi habitusában.

— Egész éjszaka le sem hunytuk a szemünket — jegyezte meg a matróna. — Oszkárra emlékeztünk, a mi drága Oszkárunkra.

— Tudom, nehéz napjuk van ma Sas néni —mondta csendesen Ballagi. — Éppen ezért kellett volna pihenniük, még hátra van a délután. Hogy akar kimenni Sas néni a temetőbe, ilyen állapotban?

— Igaza van, kedves Majd meglátjuk — bizony- ■ talankodott a matróna.

Annának felcsattant a hangja.

— Mama. hogy képzeli ezt! Nem mehetünk ki mama nélkül, mit gondolnának az emberek?

— Majd meglátjuk, lányom — mondta a matróna zavartalanul.

— Az emberek tudják, hogy a nyolcvanhatodik esztendőmet taposom, és a jövés-menés bizony már nehezemre esik.

— TJgy is van. Sas néni — helyeselt élénken Balla- gi. — Én mindenesetre pontosan itt leszek. Most kiszaladok az erdőbe a fiainkhoz. megnézem, milyen tábort eszkábáltak maguknak. Én főzöm majd nekik

az első gulyást, a maga receptje szerint. Sas néni. Mindig a maga receptjei után igazodom, ha főzőkanalat veszek a kezembe.

— Nyughatatlan ember — sóhajtott Boriska, de nem kerülte el figyelmemet: meleg pillantásokkal méregeti ezt az élettel teli, szakács- kodó férfiembert.

— Holnap maga is kijön velem a táborba — szólt Boriskának. — Letelt a gyászév, nem kuksolhat szabadsága alatt a négy fal között. Hamar itt lesz a szeptember, magának is erőt kell gyűjtenie a srácaihoz.

Ballagi családiasán „csó- kolam”-ot köszönt az asz- szonyoknak. velem kezet fogott, aztán elrobogott. Még hallatszottak döngő léptei az előszobából; Anna sziszegve méltatlankodott:

— ügy jön ide ez az alak, mintha italboltba jönne. Ilyeneké a világ. 1 ✓cég a mi szegény . Oszkárunk.

Már sírásra görbült a szája. Boriska megszólalt:

— Annus, most én kérlek téged, ne emészd magad.

Anna ekkor esdeklően ráemelte tekintetét.

— Tudom jól, mit akar itt ez az alak. Téged akar, Boriskám. De ugye, nem hagysz Itt bennünket? Sírba vinnél mindkettőnket, ha elhalnád a bánatunkat. Ö, szegény Oszkár, hát el kellett menned. Ugye, nem hagysz itt bennünket. Boriskám? Tudom, itt maradsz velünk, a család nagy bánatában.

Boriska hallgatott. Húsos, de egészségtelenül halvány arca már egész maszatos volt az össze-vissza mázolt könnyektől.

— Tudom, hozzánk tartozol. Őhozzá. — folytatta Anna eihalóan és sóhajtozva. — Ez a Ballagi, ez a nagyszájú Ballagi, mintha mindig italboltból jönne ide. Ilyeneké a világ. Bezzeg a mi szegény Ősz... Ősz...kárunk.

S Anna újra zokogni kezdett, a matróna is szipogott. Boriska azonban száraz szemmel, elgondolkodva nézett maga elé. Már nem volt kétségem: Anna, ez a kificamodott lelkű vénlány zsarolja érzelmileg és iparkodik fogva tartani Boriskát. Tehetetlenül és idétlenül feszengtem a helyemen; egyedül az vigasztalt, hogy nemsokára mennem kell. De megfogadtam, ha legközelebb is ezt a helyzetet találom itt. kezére játszom a rokonszenves Balla- ginak. Ketten, ki-ki a maga módján, de közös erővel csak kimenekítjük Boriskát ebből a csillapodni nem akaró családi bánatból.

A mezőgazdasági dolgozóknak, az agrárszakembereknek, s kiadványaik egy részével az általános érdeklődésű olvasóknak is sok hasznos, érdekes művet ígér a Mezőgazdasági Kiadó harmadik ötéves terve. A következő években több és főként színvonalasabb alapfokú szakirodalmat akarnak kiadni. Ennek zöme rajzokkal fényképekkel illusztrált. műfajilag hasonló jellegű kötetekbe kerül majd. Bár nem egységes sorozat lesz belőlük, a kiadó ezekből a mezőgazdasági és a falvakat érintő más témákról szóló művekből a »Falusi olvasók könyvtárának” létrehozását tervezi.

A szakemberek részére kiadják csaknem valamennyi főbb üzemág kézikönyvét vagy enciklopédiáját. Az idén nyáron jelenik meg a 40 tagú munkaközösség több évi munkájával készült 1300 oldalas növénytermesztési kézikönyv. s előkészületben van a három kötetes növényvédelmi enciklopédia. A tervekben szerepel egy üzemszervezési kézikönyv és

a mezőgazdasági gépészeti enciklopédia megjelentetései Most készül a szarvasmarha-tenyésztés kézikönyve, közös csehszlovák—lengyel— magyar—német szerkesztésben

Szótárirodalmunkat is gazdagítja a mezőgazdasági kiadó, mégpedig néhány egészen speciális műveli Magyar—lengyel—NDK közös szerkesztésben jelenik meg Európában az első biometriai szótár: a hat nyelvű. lexikális és szótári részből álló mű az év végén hagyja el a nyomdát. Ugyancsak az idén adják közre Csapody—Priszter latin—magyar növénynévszó- tárát, amelyben a szerzők mintegy 10 000 magyar növénynevet, közöttük sok népi elnevezést és helyi változatot gyűjtöttek össze A KGST-államokkal együtt tervezik egy nyolc nyelvű mezőgazdasági szakszótár megjelentetését is.

Előkészületben van, s a tervek szerint 1669-ben megjelenik az első hazai vízgazdálkodási lexikon.

Tanulékonyság

Mikor a nagy. csíkos bundájú macska besétált a szobába a kényeztetett pöt- tön puli morogni kezdett. A macska egy pillanatra szembe fordult a kutyával és álmos hangon megszólalt: hagyjuk ezt a marhaságot.

S miután a kutya továbbra is az ínyét mutogatta, a macska lustán a fotelbe huppant és a bölcsele komoly, nyugodt, kissé rezignált hangján magyarázni kezdett. Látom nem akar megérteni. Voltaképpen nem csodálkozom. Kutya macska barátság. Tradíciók, miegymás. Nézze nekem nem voltak illúzióim mikor ide hoztak. Emberek, akik unos untalan marják egymást, s nekünk gügyögnek. Őszintén szólva örültem mikor meghallottam az ön hangját. Na hagyja abba most nem kell produkálnia magát. — Mióta él itt?

— Vak, vak, vak.

— Szóval három éve Ennyi idő alatt veszélybe kerülhet az egyén'ség. Pedig az ön fajtája okos és szorgalmas. A pulik nemzetsége munkabíró, ragaszkodó, játékos, de ritkán bohóckodik. Például nem alkalmas cirkuszi produkcióra. A cirkuszi porondon a korcsok aratnak sikert Legfeljebb megtévesztésül pulinak, farkasnak, vagy beránthegyinek maszkírozzák őket. Sokszor tényleg a megtévesztésig hasonlítanak. No, de az én szemem nam csal. ön valódi puli, s ez már eleve megbecsülést ébreszt bennem. Ezért nem vettem fel a harcot. Nézze ezt a mancsot, s a körmeim. Őseim sziámi macskák voltak. Félelemről tehát szó sincs. Most pedig néhány információra lenne szükségem.

— Uram — kezdte a puli. Megfontolt szavai, melyeket hozzám intézett bölcsességről és humanitásról tanúskodnak. Nem tagadom, mindez mély ro- konszenvet ébresztett bennem. Magam is úgy vélem, szükséges némi tájékoztatással szolgálnom. hogy sorskezösségünk tartós és békés legyen. Pro primo. Ilyen dolgunk mint itt van, nem volt még az... No, de nem akarok vulgáris lenni. Ezért rendkívül kár lenne bármivel is magunkra ingerelni a ház lakóit.

— Én a kötelességem mindig teljesíteni fogom, szólt közbe a macska.

— Na de kedves barátom, hát ki beszél itt kötelességről?

— És az egerek?

— Engedje meg, hogy nevessek. Egér egyáltalán nincs a házban, ön mint játékszer és díszítő elem fog szerepelni.

■— Ezt nem engedi meg az önérzetem.

— Dehogynem kedvesem. Különben is a macskatermészet. a macska felborzolta a szőrét, a puli már fedezéket keresett, de aztán a nemes sziámi legyőzte indulatait: ne húzódjon a fotel mögé k^rem. Nyilván nem sértő f ékkai szólt az imént, csa.. régóta él emberek között, s megtanult néhány közhelyet. Folytassa! Bár őszintén szólva az eddigiek is elkeserítenek. Nincs ínyemre a semmittevés.

— Ugyan, kedélyeskedett a kutya, az emberek társadalmában ez nem ritka jelenség. És bennünk is kifejlődhet az alkalmazkodó készség. Nézzen meg engem.

A szüleim még naphosszat. a birkák után loholtak, s én legfeljebb ha egy-egy madarat megugatok a kertben.

— Dehát így visszafejlődik az izomzat. Hova tovább nem lesz képes a hajtásra.

— Ki akar hajtani? Én jól akarok élni. Ehhez csak az szükséges, hogy ismerjem a gazda szokásait. El kell hitetnünk az emberrel, hogy tökéletes és bölcs lény. ezért hálás. Egy kis dörgö- lődzés, kéjes nyüszítés.

— Ez nem méltó egy pulihoz!

— A juhászkutyák is lenéztek miatta, mert nem voltaic képesek a magasabb- rendű összefüggések megértésére. Most eszik a kenyeret meg a szalonnát. Néha még a kampó is szolgál, nekem meg itt külön főznek. Az utóbbi időben rászoktam a feketére.

— Na és a puszta szerelme. és egyáltalán a szerelem?

—• A pusztához való ragaszkodás demagógia. Ami

pedig a szerelmet illeti — nézze nem akarok indiszkrét lenni, de a család baráti körében van egy mopszli.

— Szent isler, remegett a macska bajusza — hát ilyen mélyre süllyedt! Én önt megvetem!

— Lassabban öregem! Vicsorgott a puli. — Egyetlen akciómba kerül, s repülsz a háztól, mint összeférhetetlen. Esetleg meg- nyúzhatnak, és én a bundádon fogok heverészni. Hidd el ismerem a dörgést!

A macska okos jószág volt és látott már egyet s mást. Kellő diplomáciával szólt: Őszintén sajnálom, ha netán önérzetében megsértettem volna. Átkos vér- mérsékletem az oka. Bocsánatot kérek.

— Nem tesz semmit, válaszolta a kutya foghegyről — vau. vaf, vaf, tudtam, hagy meg fogjuk egymást érteni. De szálljon le a fotelből. Az az én helyem.

A nagy csíkos macska — harcos sziámi ősök kései utóda — leszállt a fotelből. és a szőnyegre kuporodott.

Mert tanulékony az ember .. s

Gyarmati Béla