Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-06 / 55. szám

Megjelent a Szabolcs-Szatmári Szemle legújabb száma

Hosszabb szünet után

1964- ben jelent meg a Szabolcs-Szatmári Szemle, s

1965- ben is csak egy számra futotta. így jelent meg a múlt héten a Szemle 3. száma: még 1965. decemberi dátummal. Ezek a megyei írások — bár kissé szűkmarkúan — tájékoztatást adnak azokról a tudományos munkálatokról, amelyeket megyei problémákkal foglalkozva országos intézetek tanulmányoznak.

Ez a szám is azt mutatja, hogy a felelős szerkesztő, Gulyás Emilné dr. és a szerkesztő. Hársfalvi Péter kellő gondossággal állította össze a legfontosabb kérdéseket tárgyaló kéziratot. Ezt tapasztalhattuk az 1964-i számban is, mégis láthatunk bizonyos előrelépést ebben a 175 oldalas kötetben.

A cikkek, főleg a „Gazdaság és társadalom, rovatban országos kérdésekbe kapcsolódnak bele, több megyét, egész országrészeket érintő problémákat tárgyinak a szerzők, s közben mindig felhívják a figyelmet a megyei helyzetre és a szükséges tanulságokra. Szerencsésen találták meg egy-egy kérdésnek azt a szakértőjét, aki egy-egy egyetemen, tudományos intézetben foglalkozik az érintett problémával.

Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront főtitkára a megye mezőgazdaságának fejlesztési lehetőséi- geit egy emlékezetes nyíregyházi előadásban vázolta fel. Most ezek az elvek és feladatok az egész megye közönsége előtt közismertekké válhatnak. Nagy László, gödöllői professzor tanulmánya, amelyik a szövetkezeti mozgalom alapelveinek és a jogalkalmazásnak kapcsolatait elemzi, egy elmúlt évi nyíregyházi jogásznap előadásának anyagát tartalmazza. Bajkó Mátyás, debreceni egyetemi adjunktus megyénk iskolakultúrájával foglalkozik: végigtekint az elmúlt másfél évtized alatt

hozzánk kerülj Debrecenben végzett pedagógusok munkáján és beszámol a tanárképző főiskola szociológiai ülésszakán szerzett tapasztalatairól is. Elemzést kapunk megyénk jelenlegi társadalmi szerkezetéről és a legutóbbi években végbement változásról: ezt a cikket a statisztika és a tudományos szocializmus szakértői, Szilágyi Imre és Botár József állították ösz- sze, sok, szerteágazó felmérés adatainak felhasználásával. Ezt az adatszerű elemzést két szociografikus igényű cikk egészíti ki: Seres Ernő az ipari munkásság, a szocialista brigádmozgalom helyzetével foglalkozik, Samu András a mezőgazda- sági szövetkezetek és a háztáji gazdálkodás helyzetéről és a megoldásra váró feladatokról ad tájékoztatást.

A „Gazdaság és társadalom” cím alatt a jelen fontos kérdései kerülnek tárgyalásra.,Ideillik a szám élére került Váci vers (Négyzetes mennyország), de átmutat ez a szép költemény a „Hagyomány” rovathoz is. Itt természetesen a felszabadulás huszadik évfordulója áll a középpontban: 1965- nek ez természetes feladata. Nyíregyháza első kommunista polgármestere, Fazekas János emlékszik visz- sza a felszabadulás napjaira; Erdész Sándorné az egykori Kállay-birtok, Kálló- semjén lakosainak lassan kibontakozó szabad életéről közöl visszaemlékező vallomásokat. Szerencsés kézzel összeállított levéltári dokumentumokat mutat be Hársfalvi Péter és Horváth Sándor: az 1944 decemberében a debreceni idegilenes nemzetgyűlés megyei képviselőinek megválasztásáról Mátészalka korán jelentkező középiskolai igényéről, a kisvárdai földigénylő bizottság megalakításáról, a tisza- nagyfalui földosztásról, a büdszentmihályiak 1945-ben előadott szövetkezeti terveiről, a reakciós erők viszszaszivárgásáról a Nemzeti Bizottságban feltárt jelzéi- sekről. Kevesen tudják ma már, hogy fiókos Sándor, József Attila-díjas költő a felszabadulás első éveiben Nyíregyházán újságírósko*- dott: itt olvasható Rákos néhány erőteljes hangú cikke az akkori pártlap, a Magyar Nép 1945. januári-februári számaiból.

Három kiadatlan Móricz- levelet tesz közzé Csorba Sándor. Külön érdekességük, hogy 1900-ban írta mindhármat Móricz Zsig- mond szatmárcsekei rokonainak: ilyen korai levelei nem igen ismerősek még a legteljesebb gyűjteményben sem. Csorba megmagyarázza a levél célzásait: a Mórica katonáskodására vonatkozó megjegyzései még további kutatásokat és dokumentumokat igényelnek.

A Szemle-rovatban két emlékezés olvasható: a nemrég elhunyt Kiss Lajosra emlékezik Makkay László és Benczúr Gyulát idézi M. Oberländer Erzsébet ismertető cikke a megyei kiadásban megjelent Benczúr-mo- nográfiáról. A nyíregyházi színház öt évi tevékenységének mérlegét rajzolja meg Seregi István, Kopka János beszélgeted t folytatott Váci Mihállyal, Katona Béla Rákos Sándor sajátos költői magatartásának fejlődését ismerteti, Sárdi Béla pedig Sipkay Barna Határtalarl élet című regényét elemzi? A három szépirodalmi jellegű kritika után Lengyel Ádám írása olvasható West- sik Vilmos, kiváló tudósunk Akadémiai Kiadónál megjelent monográfiájáról.

Nincs helyünk a cikkek részletesebb elemzésére, Így befejezésül csak egy kívánságot szeretnénk előadni. Jó lenne, ha a Szabolcs- Szatmári Szemle legközelebbi száma nem váratna magára megint egy évig.

Margócsy József

a Szemle szerkesztő bizottságának tagja

Nyíregyházi munkások válaszolnak:

Jár-e moziba? Mit olvas?...

„Megmozdult44 a vidék kulturális érdeklődése is

Kíváncsiság hajtott. Megtudni, hogyan formálja, alakítja a munkásembert a változó világ, a környezet. A beszélgetés kötetlen. Három szakmunkás vall. őszintén, ahogy érez. Arról, hogy ő hogyan érzi, látja és értékeli magán a rohanó időt, az új kor szellemét életének fordulásait. %

Hallgassuk meg őket.

GD

— Pont engem kérdez? Hisz én régi szakmunkás vagyok, még huszonhétben kezdtem mint villanyszerelő. Ha nem érezném a változást magam körül, családomban azt kellene mondanom, hogy megrekedtem a négy polgári mellett... Több iskolám most sincs, mégis más lettem. Egy szavam nem lehet, hisz munkaidőben, állami költségen végeztettek el velem fontos szaktanfolyamokat. Ez az állam gondoskodása.

— Nagy szó volt a múltban, ha valaki a körzeti villanyszerelésig vihette. Én ennyit elértem. Ujfehértón dolgoztam. Így ha akartam, ha nem, járnom kellett a moziba. Hozzám tartozott.

— Most jár-e moziba?

— Nem. Leköt bennünket a tv. Igaz, sokszor limonádé előadások vannak, de tudja milyen az ember. Mégis fájlaljuk, hogy két nap nincs műsor... A vígoperákat, meg a kabaré előadásokat szeretem. Meghallgatom a tudományos előadásokat is, de leginkább a nagy tömegjelenetek vannak rám hatással. Lehet az revü is.

— Szépirodalmat olvas?

— Jókait. Vele kezdtem a múltban, de nem volt időm elegendő. Most folytatom. Még szerencse, hogy a vőmKét közéleti dráma bemutatója Budapesten

Jelentős, visszhangot kiváltó, izgalmas politikai színművek premierjét tartották meg Budapesten. A Nemzeti Színház együttese szuggesztív előadásban vitte színre Peter Weiss világhírű színművét, a Marat halála, majd nem sokkal később a Thália Színház társulata állította színpadra Rolf Hochhuth nem kisebb érdeklődéssel várt A helytartó című drámáját.

Mindkét bemutatót a művek közéleti pátosza, erőteljes világnézeti mondanivalója avatta az idei színházi évad kiemelkedő eseményeivé.

Peter Weiss, a Hitler-fa- sizmus elől fiatal korában Svájcba, majd Svédországba emgirált német író későn kezdte meg szépirodalmi munkásságát Mindössze hat esztendeje dolgozik az írói pályán. 1964-ben írta meg Marat, a kiváló francia forradalmár meggyilkolásáról szóló darabját, amelyet azóta is változatlan sikerrel adnak elő a világ legkülönbözőbb színpadain.

Külön érdekességet ad a műnek, hogy Peter Weiss a charentoni tébolydában, a betegek által játszatja el Marat meggyilkolását. Színpadot létesít a színpadon, méghozzá úgy, hogy az elmegyógyintézet egyik betege. de Sade rendezi a darabot, s ő annak egyik főszereplője is. Marat és de Sade vitája és az elmegyógyintézeti keret játék ad alkalmat azután az írónak arra, hogy a két főszerplő viadalában megütköztesse és megmérje a történelem Igazságait, hogy a jövő szempontjából állást foglaljon eszme és megvalósulás konfliktusában — a haladó

eszmék jobb megvalósítása érdekében.

Két erkölcsi-magatartásbeli pólus csap össze de Sade és Marat párharcában: az individualizmus és a társadalomújító lelkiismeret, a közöny és a cselekvő forradalmiság nagy összecsapásának vagyunk tanúi. S emögött azután a forradalmi igazság és a polgári valóság összemérésén. a kollektív szabadság és az egyéni érdek, a közösségi erkölcs és az osztályillú- ziók párbaján alapul ez a dráma — szándék és eredmény történelmi szembesítésén. Nem a forradalomból akar kiábrándítani Peter Weiss, hanem a forradalom eredményeinek polgári eltorzításából — művészi célja az. hogy a távlattalan megelégedés felelőtlenségére ébresszen, a közösségi lelkiismeret szavát szólaltassa meg, a tömegek ügyére emlékeztessen. S egy nagy tablóban kívánja elidegeníteni nézőit a polgári társadalom állóvízszerű tespe- désétől. gondolattalan felszínességétől. látszaterkölcsétől, jelszavakkal leplezett hatalmaskodásaitól, a szabadságjogok talmi illúzióitól.

Nagy tetemre hívás voltaképp ez a dráma: a burzsoáziát hívja tetemre az író amiért elsikkasztotta, meggyalázta, tönkretette a forradalmat

Nem a forradalom, hanem a forradalom ellenségei felett mondott ironikus ítélet az elmegyógyintézet: a polgári rend megannyi épnek és normálisnak minősített szokásával, gondolati elemével és érzelmi mozzanatával szegezi szembe a dráma írója a charenJelenet a Thália Színház előadásából, R. Hochhuth; helytartó című drámájából.

tonl tébolydát, melynek „bolondjaiban” a lázadás, a gondolati szuverénifás, az erkölcsi megújhodás szelleme él.

Sok tekintetben hasonló problematikát dolgoz fel Rolf Hochhuth, a fiatal nyugatnémet drámaíró műve is A helytartó ugyancsak a társadalmi cselekvés. illetve az attól tartózkodás konfliktusát, a lelki- ismereti felelősség, s vele szemben a megalkuvás tényezőit ütközteti meg a színpadon.

Hochhuth, akinek ez a dráma első színpadi műve XII. Pius pápa alakját viszi színpadra, a második világháború német megszállásának viszonyai közepette. A színjáték történelmi alapja az, hogy 1944 nyarán a pápa egy erélyes tiltakozással. a konkordátum felmondásával való fenyegetéssel legalább a magyar zsidók deportálását megakadályozhatta volna. S ezt XII. Pius óvatosságból, az egyház hatalmi érdekeinek

hamis védelmétől vezettetve, elmulasztotta. Nem tiltakozott. mert úgy vélte, hogy „Hitler és a nácizmus alkalmas eszköz a kommunista ideológia nyugati előretörése ellen”. Alakjával Hochhuth egy fiatal papot, a valláserkölcs törvényeiben szenvedélyesen hívő jezsuita pátert állít szembe, s ez a kontraszt és polémia az Írónak számos alkalmat nyújt arra. hogy az erkölcsi felelősség kikerül- hetetlenségére, korunk humanizmusának a gyakorlati társadalmi tettekkel való azonosságára újra meg újra rámutasson.

A dráma a párbeszédekbe oltott magas rendű publicisztika művészi eszközeivel visszhangozza, hogy az emberi igazság védelme minden „józan meggondolásnál” előbbre való, hogy korunk nagy világnézeti-politikai küzdelmeiben nem maradhat pozitív állásfoglalás nélkül erkölcsös az ember.

F. L

nek, aki mérnök, megvan az egész Jókai-sorozat, így aztán ellát. Olvastam az Aranyember-t a Lőcsei fe- hérasszony-t, Gárdonyitól az Egri csillagok-at. Néha innen az üzemi könyvtárból is veszek ki könyveket.

— Mit?

— Illés vagy Illyés? Mondja már. Amelyik a Kárpáti rapszódiát írta. Neki veselkedtem vagy ötször, míg megbirkóztam vele. Ezt azért nem kell megírnia... Az új íróktól nem olvastam semmit. Nem ismerem őket. Meg őszintén szólva, most másra fordítom a szabad időm. Elértem, hogy van egy kis családi házam kerttel. Mikor megvettük, volt ott néhány szőlőtőke. Gondoltam, beültetem. Vettem egy szakkönyvet, ebből tanultam meg a metszést, nyitást, mindent. Tejem is szépen... Tudja ez már a korral is jön. Változik az ember érdeklődési köre. Nem igaz?

(Barna György, a TITÁSZ Nyíregyházi Üzemigazgatóság tmk főszerelője.)

ED

lát az ember a filmből. Nekem idegen. Persze olyan kivételes darabokat mint a Fekete tulipán azért megnéztem. Érdekes, izgalmas. S mikor újra „ment”, mégegv- szer élveztem... Megélhetésünk könnyebb lett, jobban van ideje az embernek magával is törődni mint régen... Meg növekszik az igény is. így vagyok a divattal is. Valamikor elég volt egy ruha. Most? Ha egy újabb fazont lát, igyekszik megcsináltatni. Persze nálam ezt a szolgálat befolyásolja — mutat overálljái a — mert ritkán tud ' divatosan felöltözni... Színházba igen. Erre vigyázunk.

(Buskó Ferenc szerelő beszélt így.)

GD

— Talán el sem hiszi, öt bálban sem voltam legénykoromban, pedig huszonhat esztendős koromban házasodtam. Négy gyermekünk van, s velük a gond és az igények is megnőttek. Nem lehet úgy nevelni őket, mint bennünket neveltek. Én két évig voltam kifutó, míg el tudtam helyezkedni. öten maradtunk árván. Kellett a kenyér, & akkor az ember nem a művelődésre gondolt. Talán még igényünk sem volt ilyesmire... Most <iás. Sarkallja az embert a fejlődés, a környezet. Nem régen rendeltem 400 forint értékben szépirodalmat. Itt a csekk is a zsebemben, most fizettem be a részletet — mutatja. — Inkább történelmi tárgyú regények... Legutóbb az Egri csillagokat olvastam. Két és fél nap alatt „megettem”. Persze, régebben már olvastam... Megvan diafilmen is. Az este vetítettem otthon, mert a hatodikos lányomék, iíikéék ebből írnak dolgozatot. Segítséggel elkészítette a vázlatot. Nem rég az Ordasok között című regényt olvastam Dőld—Mi- hajlik-tól.

— Hitelesnek találta? Gondolkodik.

— Szerintem hihető, izgalmas, fordulatos. S ha lesz alkalmam újra olvasom, ügy érzem, hogy az igazán sikerült szovjet regényekben van fantázia. Ajánlották legutóbb „Egy ember, aki nincs” című régenyt. Kiváncsi vagyok, milyen.

— Es a mai magyar irodalom?

Kissé szégyenkezik. Kis idő múlva válaszol csak.

— Hogy őszinte legyek, semmit nem olvastam tőlük. De, ha a megrendelt könyvek részletét kifizetem, a mai magyar írók kerülnek sorra.

Amikor a színház felől érdeklődöm, felderül az arca.

— Ritka darab volt a múlt ébben olyan, amit meg ne néztünk volna a feleségemmel. Járok szerelni a színházba s a kollegák előre szólnak telefonon, hogy ez vagy az a darab jön, s félretesznek jegyet. „Protekcióm” van — mosolyog. — És, hogy őszinte legyek, jobban szeretem a színházat, mint a mozit. Ott a színpadon előttem játszódik minden, át tudom fogni, látni, értékelni az egész darabot, benne él az ember a cselekvésben, míg a moziban csak egy-egy részt

— Mit tudom én milyen

volt a múlt rendszer. Azt tudom, hogy a mi rendszerünk jó. Inkább a szakkönyvek érdekelnek. Persze, amikor vasárnaponként szolgálatba vagyok, elolvasok egy- egy szépirodalmi regényt ís. Fjodorov: Partizánok élén,

ez igen! Szeretem az izgalmat. Meg a tv-t. Legutóbb a „Két tűz között” című szovjet filmsorozat okozott izgalmat.

— Életszerűnek találta?

Meglepetten néz rám.

— Szerintem igen. Az ember mindenre képes a szabadságért.

— Szépirodalmat olvas-e?

— Most vásároltam egy sorozatot 400 forintért.

Egy hónapja megérkeztek a könyvek, de még nem lapozott bele egybe sem.

— Nem volt időm rá.

— Ismer-e mai magyar íróktól könyveket?

Hallgat. Egynek sem tudja említeni a nevét.

— Amit most írnak, azt a tv-ben, moziban látja az ember. Benne él, s nem is olyan érdekfeszítő. Fel kellene kelteni az érdeklődését az embernek. Itt volt például a Nyomorultak. Ment a tv-ben s a kíváncsiság annyira hajtott, hogy közben olvastam. Arra voltam kiváncsi, vajon mit hagytak ki a regényből. De jóformán semmit Talán a mai magyar írók regényeit is így kellene feldolgozni. Mindjárt közelebb kerülne hozzánk is a mai élet, amit mi a magunk módián látunk, de talán mégsem úgy mint az író. Nem tudom. Ha erre gondolnának, jó lenne. És így aztán kényszerülve lenne az ember arra is, hogy a megfilmesített regényt is elolvassa.

(A kérdezett Kovács Mihály fiatal szakmunkás volt).

Kisvárosi munkásemberek. Mélyről és messziről indultak. A körülöttük lassan alakuló és fejlődő vidéki kisváros atmoszférájában élnek. Nem lenne reális ösz- szehasonlítani a főváros és más nagy kulturális centrumok munkásainak életével, azokkal a határokkal amelyeket azokat érték.

Sok még a pótolni valójuk De megvan az akarat, s az igény. Ezek kielégítése csak úgy lehetséges, ha a szellemi élet feltételeit jobban megteremtjük, s mai életünk izgalmas, fordulatokban gazdag irodalmi, esztétikai, kulturális és tudományos változásaira felhívjuk a figyelmüket. Csak így tudják a már magukba szívott műveltséget az új kor, a jelen szellemi termékeivel kiegészítve hasznosítani és magasabb műveltségű emberekké formálódni.

Farkas Kálmáa