Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-08 / 6. szám
Napló 55, 61. 75, 81, 90 • lottó /. játékhetének nyerőszámai A vietnami agresszióról tart előadást január 13-án a TIT Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utcai klubjában Pataki Sándor, a Külügyminisztérium osztályvezetője a „Kontinensről kontinensre” című szabadegyetemi előadássorozat keretében. Február közepén a kőszegi Jurisics vár összes termében rendezik meg a hagyományos nemzetközi concordia bált. Szintén Kőszeg lesz a színhelye húsvétkor a nemzetközi autóstalálkozónak, amelyre több mint ezer osztrák, jugoszláv, lengyel, csehszlovák és hazai részvevőt várnak A Nemzetközi Állategészségügyi Hivatal a múlt év decemberében Párizsban rendezte meg az európai tagállamok küldötteinek tanácskozását. amelyen a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés időszerű problémáit, a szükséges új intézkedéseket vitatták meg. öttantermes, emeletes iskolát adtak át csütörökön Apa gyón. Ezzel sokat javul a község tanulóinak, pedagógusainak helyzete. Az iskolát rövidesen birtokba is veszik a tanulók. A korszerű termelési eljárásokról — a vegyszeres gyomirtásról, a permetező trágyázásról és a carbamidos etetésről — rendez bemutatóval egybékötött tapasztalat- cserét a vásárosnaményi járási KISZ-bizottság a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben január 13-án. Űj fiókműtermet nyitott január 4-én Csengerben a nyíregyházi FÉNYSZÖV. Ezzel 13-ra emelkedett a szö- . vetkezet vidéki fiókjainak száma. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.i 16—70. 18—71. 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Tel.! 30—00. Felelős kiadót Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dij egy hónapra: 12 forint Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg ______és nem adunk vissza______ Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János I Űj cukrász- termelőüzemet létesített a baktalórántházi földművesszövetkezet, mintegy százezer forintos költséggel — írja Kricsfalussy Béla tudósítónk. Az új létesítmény látja majd el a járás cukrászdáit, falatozóit friss cukrásztermékekkel. Nyomdaipari gépekkel gyarapodott a nyíregyházi múzeum anyaga. Az új szerzemények a nyíregyházi nyomdából származnak, és jelentős munkásmozgalmi, valamint helytörténeti értéket képviselnek. A múzeális értékű tárgyakból — további bővítés után — Nyíregyházán kiállítást rendeznek. Nyíregyháza rendezési problémáiról tart vitadélutánt a MTESZ Szabolcs- Szatmáir megyei intéző bizottsága január 10-én 17 órától az Irodaház 101. számú klub- helyiségében. A vita vezetője Laár Árpád ÉM főmérnök. Borpanama A Budapesti Rendőrfőkapitányság befejezte a vizsgálatot Kovács Béla 53 éves budapesti lakos és társai borpanama ügyében. Kovács Béla Sátoraljaújhelyen, Tolcsván és Bodrog- keresztúron tíz hold szőlőn gazdálkodott. Az 1964. évi szüretelésből nyert 300 hektoliter I/a minőségű bort — amelynek értéke összesen 518 000 forint — mint szamorodnit 1 453 000 forintért értékesített az Állami Pincegazdaság sátoraljaújhelyi üzemében. A jogosulatlan vételárhoz a Sátoraljaújhelyi Pincegazdaság főmérnöke, Üveges Sándor. Völgyes István borászati osztályvezető és Lengyel Zoltán felvásárlási főelőadó nyújtott segítséget Kovácsnak, aki a jogosulatlan haszonért jutalmazta a korrupt tisztviselőket. A rendőrségi vizsgálaton az is kiderült, hogy a bűnszövetkezet Zinner Miklósnak, az értékesítő osztály vezetőjének személyében készséges segítőtársat talált, aki az ügylet lebonyolításáért a jogosulafj-.n vételárért Kovácstól nagyobb összeget kapott. Kovács Bélát, Üveges Sándort, Völgyes Istvánt, Lengyel Zoltánt és Zinner Miklóst a rendőrség csalás és vesztegetés büntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte. Készenlétben a héeltakaríték JNíőtt a géppark — Hófogó sövények több kilométeren Az eddigi enyhe időjárás még nem okozott különösebb problémát az országutakon, fite már jó"^ván benne vagyunk a télbe. ! A KPM közúti igazgatósága alaposan felkészült, két hómaró áll rendelkezésükre. A két nagy teljesítményű gép előnye, hogy a havat messze elszórja. A nagyobb hóakadályok" leküzdéséhez két SZ—100-as. lánctalpast béreltek a gépállomásoktól. Szükség esetén a gépállomások további gépkocsikat is az igazgatóság rendelkezésére bocsájtanak. Kétszeresére emelték a gépkocsira felszerelhető hóekék számát. A Közúti Gépellátó Vállalattól kapott és a saját hótoló gépkocsik száma az idén 16-ra emelkedett. Tizennégyre bővült a homokszórásra beállítható gépkocsipark is. Az idén először alkalmazzák nagyobb mértékben az igazgatóság területén a hófogó sövényeket. Összesen három kilométer hosszúságban. Ebből egy kilométer hosszan jutott a négyes számú főközlekedési útra, Székely és Kisvárda között. Másfél kilométer hosz- szan védik az utat hófogó sövénnyel a Bodrogkeresz- túr—Nyíregyháza 35-ös országút széljárta helyein a Rakamaz és Nyírtelek közötti útszakaszon. Borbánya környékén 500 méteren védik a kritikus útszakaszt a hófúvástóL Itt, már korábban is kísérleteztek hófogó sövénynyel, de eredménytelenül, mert lelkiismeretlen emberek elhordták tüzelőnek. Ez mindenképpen drága mulatság, mert a sövények métere negyven forintba kerül. A most létesített mesterséges védművek értéke meghaladja a százezer forintot. A hőeltakarítási munkákat a közúti igazgatóság minden esetben elsősorban a főbb útvonalakon kezdi meg. Éppen ezért szükséges, hogy a bekötő utak tisztántartásában a tanácsok is segítsenek. (t) Májusig elegendő vitamindús áru a raktárakban Átválogatták a fagycsipett zöldséget Néhány olvasónktól jelzést kaptunk, hogy egyes nyíregyházi zöldségboltokban fagyos zöldséget, káposztát kaptak. Ellátogattunk a zöldségboltokba. majd a MÉK értékesítési osztályának raktáránál érdeklődtünk: mit tesznek az áruk megfelelő raktározásáért? — Novemberben, az első — egyik napról a másikra érkezett — váratlan fagyok okoztak problémát — közölték a MÉK-nél — és előfordult, hogy néhány boltban fagycsipett zöldséget, káposztát, vagy gyökeret kaptak a vásárlók. Néhány napon belül azonban átválogattuk a készletet, amellyel december 10-re végeztünk, és azóta nem kaptunk panaszokat sem a boltvezetőktől. sem a vásárlóktól. — A raktározást fagymentes tárolóhelyeken végezzük, nagyméretű pincékben, szakszerű kezelés mellett, sőt áruink egy részét az almatárolóban tároljuk, itt nem fordulhat elő károsodás. A szállításoknál is szigorításokat tettünk: csak ponyvával lefedett teherautókkal szállítunk, az áru alá pedig szalmát teszünk. Ha a jelenlegitől még nagyobb hidegek állnának be, teljesen zárt szállító járműveket rendelünk az AKÖV- tői. — A város rendelkezésére álló árukészlet jó, május elejéig fedezi a teljes igényeket. Burgonyából hetven vagonnal tárolunk, nagyrészt a város körzetében. Vitamindús áruból fejes, kel- és vöröskáposzta, zöldségfélékből a karalábétól a zellerig és a sárgarépáig mindenből elegendő van raktáron. A C-vitaminban gazdag savanyú káposzta mennyisége évről évre emelkedik. A gyümölcsfélékből csak az alma a jelentős, negyven vagonnyit tárolnak mellette már csak körte van kisebb mennyiségben. (m. s.) Kiterjesztik a biztosítási formákat Pénteken a Magyar Sajtó Házában rendezte hagyományos évi sajtótájékoztatóját az Állami Biztosító. A biztosító az idén tovább bővíti szolgáltatásait, a lakosság igényeinek megfelelően korszerűsíti a különféle biztosítási feltételeket. A termelőszövetkezeti vagyonbiztosításon belül például ezentúl a szövetkezet állóeszközeinek, felszerelésnek, a közös épületeknek az árvízkárait — változatlan díjjal — teljes egészében megtérítik. Ezenkívül külön biztosítás köthető az árvízzel összefüggő egyéb, buzgárból, töltésszivárgásból stb. adódó vízkárokra. Áprilistól új biztosítási módozatokat vezetnek be a városi és falusi lakosság számára. A háztartási biztosítás, valamint a városi és a mezőgazdasági épület- és háztartási biztosítás érvényes lesz a lakóépületek, a melléképületek árvízkáraira, amelyeket teljes egészében kifizetnek. A lakásokban ezentúl nemcsak a csőrepedés, hanem az egyéb víz- és gőzkárokat is megtérítik. A szavatossági kockázatvállalás kiterjed a kerékpárokkal okozott károkra is. Az önkéntes gépjármű biztosításban, a cascoban lényeges módosítást vezettek be. Januárban az új feltételek alapján a gépkocsik baleseti töréskárainak egy részét a jármű tulajdonosa viseli. Újszerű a cascoban, hogy az új jogosítvánnyal rendelkezők 50 százalékos, az 1—2 évi vezetési gyakorlattal bíró kocsitulajdonosok pedig 25 százalékos pótdíjat fizetnek. A cascobiztosítás Bulgáriában, Csehszlovákiában, s Lengyelországban, az NDK-ban, Romániában, a Szovjetunióban, utazásonként kiegészítő díj ellenében Jugoszláviában is érvényes. A TITÁSZ közleménye A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Nyíregyházi Üz letigazgatósága felhívja a lakosság, továbbá az érintett szervek figyelmét, hogy a Nyíregyháza városban és külterületén végrehajtott rekonstrukciós munkák során megépített új 20 kV-os hálózatokat 1966. január 10-én 10,00 órától feszültség alá helyezi: — Nyíregyháza Transzformátorjavító Üzem 20 kV-os leágazása, mely a kertészeti vállalat telepén halad keresztül; — a Nyíregyháza Vörös Csillag Tsz 20 kV-os leágazása és transzformátorállomása; — Sóstó, MÁV állomás 20 kV-os leágazása és transzformátorállomása; — Sóstóhegy, Kossuth utca 20 kV-os leágazása és transzformátorállomása. A nagyfeszültségű vezetékek, valamint szerelvényeik megérintése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES! TITÁSZ Vállalat Nyíregyházi üzletigazgatósága (14) A MAI i\ AI* 1966. január 8, szombat Névnap: SZEVERIN A nap kél: 7 óra 31 perckor, nyugszik: 16 óra lo perckor. A Hold kél: 17 óra 35 perckor, nyugszik: 8 óra 55 perckor Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: —1 Celsius fok. Havazás Várható Időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, elszórtan kisebb havazással, vagy hószállingózással. Élénk, helyenként még erős északi, északkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nulla mínusz öt fok között. Kossuth rádió 8,20; Lányok, asszonyok. —* 8,40: Népi zene. — 9,10: Hol történt? — 9,20: Igor Markevitch vezényel. — 10,10: Operettrészletek. — 11,00: Adi néni. (Zenés műsor gyermekeknek) — 11,35 Orvosi tanácsok. — 11,41: Kórusok. — 12,15: Könnyűzene. — 13,00: A labda. (Elbeszélés) — 13,18: Francia operákból. — 14,05: Falurádió. — 14,20: Hirdetőoszlop. — 14,35: Tíz perc polka. —■ 14,45: Mi történt a héten a nagyvilágban? — 15 00: Csak fiataloknak! — 15,35: Hétvége... — 16.52: önarcképvázlat... —• 18,10: Smetana: Hazám. — 19,21: Közvetítés a Mátyás Pincéből. Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 20,30: BUÉK — 1966! (ismétlés). Petőfi rádió 14,00: Zenekari muzsika. — 14,36: Tudósítás az ENSZ-ből. — 14,45: Iván Szuszanyin. Két részlet Glinka operájából. — 15 05: Heti hangversenykalauz. — 16,07: Győzelem csata nélkül. (Rádiójáték). — 17,05: Hangverseny a stúdióban. — 17,30: Orvosi tanácsok. — 17,35: Népdalok, népi táncok. — 18,10: A filozófia nagy problémái. — 18,25: Operettrészletek. — 19,05: A Jacques-együt- tes énekel. — 19,20: A fák sokáig élnek... — 19,35: Közvetítés Moszkvából. David Ojsztrah hegedűestje. — 21,05: Indulataink természetrajzáról. — 21,15: Tánczene. Televízió 9,40: Szünidei matiné. 1. Mindent tudni akarok! Szovjet kis- filmsorozat 2. Rajzfilmek. Peti és kutyája — magyar, A postakocsi — lengyel, Robinson — lengyel. 3. Iskola-tv. Történelem. Az ókori Görögország. 4. Sombrero. Szovjet film. — 13,00: Tizenkét hónap. Marsak mesejátékának közvetítése Moszkvából. Az Intervízió műsora — 16,20: Ifjú tehetségek találkozója. Az Intervízió műsora Rigából. — 17,25: Hírek. — 17,30: Kisfilmek: 1. Nevessünk! A tűzoltó. Amerikai burleszkfilm. (főszereplő: Chaplin). 2. A tojás. Jugoszláv rajzfilm. — 18,00: Delacroixtól Picassóig. Francia festők alkotásai a Szépművészeti Múzeumban. — 18,15: A TV jelenti. Aktuális riportműsor. — 18,55: Esti mese. — 19,05: Huszka: Lili bárónő. Háromfelvonásos operett. Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból. Az 1. szünetben: TV-hír- adó. A II. szünetben: Szombatesti konferansz. Elmondja: Karinthy Ferenc. Kb: 22,35: TVhíradó 2. kiadás. Bratislavai tv 9,55: Az óvodások műsora. — 10,30: A kutyás férfi (lengyel filmvígjáték). — 12,00: Hírek. 15,35: Kínos elbeszélések (tvetüdök). — 17,30: Kisfilmek. — 18,00: Pionírmüsor. — 19.00: TV- híradó — 19,35: Ütirajzfilm. — 20,10: Régi idők dalai. — 20,45: Broniszlav Nusics: Világháború (humoreszk). — 22,20: Az igazság karja (angol bűnügyi film). A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ beke MOZI; Január 8-án: Széles változatban! HA EZERNYI KLARINÉT... Színes csehszlovák filmkomédia. Előadások kezdete: délelőtt 10 órakor és délután: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor GORKIJ MOZI: Január 8-án: KUBA 58. Izgalmas kubai fiira. Előadások kezdete: t, i a i órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Január 8-án: Széles változatban! IBOLYÁSNÖ Szovjet fiira. Előadások kezdete: délután fél 6 és fél 8 órakor. Az Aknamélyítő Vállalat szakemberei új bauxitbánya feltárásán munkálkodnak Kincsesen. A bánya építői elérték a 131 méteres szintet és a lejtakna utolsó szakaszán dolgoznak. Ezzel egyidőben építik a szállítást szolgáló függőaknát is. A bánya érdekessége: nem a felszínen, hanem a bánya mélyén működik majd az új gépház. Percze Lajos felvétele