Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-30 / 25. szám

Branko Csopics GYEREKEKNEK Sekres fyés és a szamár A negyedik offenzívát követően, amikor az tisztásak minduntalanul rá­törtek a felszabadított fal- vainkra, megérett sekrestyé­sünkben is az elhatározás, hogy felcsap partizánnak. Előbb persze megtette a szükséges előkészületeket: útrakelése éjszakáján meg­sütötte a pap utolsó kacsá­ját, hogy szép emlékkel hagyja el a már előzetesen meglépett Dávid tiszteletes házát, tarisznyájába sül­lyesztett egy egyházi köny­vet, hogy unalmas óráiban legyen miből gyakorolnia magát az anyaszentegyház szellemében, no meg hogy legyen cigarettapapírja is, és hajnaltájt aztán elindult a közeli partizán alakulat­hoz. — Hát téged mi szél ho­zott, te reakciós szimatoló?! — fogadták a sekrestyésün­ket a törzsnél. — Bizonyára égett talpad alatt a talaj az usztasák miatt, azért szöktél ide. — Az igazság szól belőle­tek, bevallom, csakugyan fé­lek azoktól az istentelen garázdálkodóktól, a szol­gáiktól, az usztasáktól és a szakállas csetnikektől — vallotta be kereken a sek­restyés —, de ugyanakkor szeretem a mi Krisztusunk­nak tetsző partizán katona­ságot. — Ocsmányul hazudsz, te népszédítő! — vágták ar­cába a bajtársaik, de azért befogadták kuktának a konyhára. Azóta ott kornyikál, érzel­mesen remegő hangon rikat- ja a templomi énekeket krumplipucolás közben gon­dozza a tüzet, végzi az egyéb konyhai teendőket. Csupán azt veszi zokon, hogy a mieink, egy-egy vá­ros bevételekor nem enge­dik meg neki, hogy „eva­kuálja” a templomokat. — Hej, annak idején, e világot elöntő háború előtt, bezzeg volt bőven étel és ital — sóhajtott fel időnként a sekrestyés a konyhán, mire a főszakács: — Vennél inkább példát Jóbról. isten alázatos szol­gájáról, ahelyett, hogy a magad sorsára panaszkodsz; jobb lesz, ha megrakod és szítod azt a tüzet, a kondér alatt és ügyelsz, nehogy ki­fusson a jó zsíros leves. — Nem tudom, megjön-e ma a faluból a mindennapi kenyerünk — sopánkodott tovább a sekrestyés. — Már elment érte a gondnok meg a szamara, délig csak megérkeznek a kenyérrel. Megkértem, ha egy mód van rá, legyen itt délebéd előtt. ]V1 egfértek egymással bé­•LTX kességben, csupán egyben nem tudtak meg­egyezni: szent állat-e a sza­már, vagy sem. — A szamár szent négy­lábú, mert a mi Jézusunk szamáron vonult be Jeru­zsálembe — állította a sek­restyés. — Már hogy lehet az!? — hüledezett a szakács. — Hi­szen az a legmakacsabb jó­szág a magasságos égbolt alatt. — Eretnek vagy, ha ilyen szót veszel a szádra — pi- rongatta kenetteljesen a sekrestyés. — Te meg reakciós vagy és szabotálsz, ha a szama­rat a szentek közé sorolod — háborodott fel a sza­kács. Mind a kettő megrögzötten konok volt, s így nem tisz­tázhatták semmiképpen ma­guk között a kérdést, ezért bevontak másokat is a vitá­ba, részint a hadtáp, részint a törzs emberei közül. Lé­vén az utóbbiak fiatalok és harciasak, az előbbiek pedig jobbadán idősebbek és ke­vésbé harciasak, ezek a sekrestyéshez, amazok meg a szakácshoz húztak... A vita egy istentelenül izgalmas éjszakán dőlt el, amikor is zászlóaljunknak a banjalukai vasútvonalon kellett átkelnie. Alkalma­sint a sekrestyésre hárult az a feladat, előző este, hogy a konyhafelszereléssel fel- málházott szamarat vezes­se. Vállalta tisztelettudóan és kellő áhítattal, amint az a „szent” állatot meg is il­leti, merthiszen az egyház emberei emberemlékezet óta szentimentális hajlamokat tanúsítanak az olyan fő­benjáró teher iránt, amilyen a konyhafelszerelés a lak- m ározáshoz szükséges kel­léktár. A menetoszlopban a sek- n restyés mögött vonult a hadtáp istenfélő kifejezés­sel az arcukon, de koránt­sem a „szent” állat közelsé­ge miatt, hanem az ellensé­ges bunkeroktól és a min­den pillanatban felbukkan­ható páncélvonattól. A szamár farkát markoló sekrestyés valamiféle imákat mormolt magában, sajnos, töredékesen, mert jócskán elfelejtette már azokat, amióta a partizánoknál szol­gál. Különösen egyes sza­vak mentek ki szépszerével a fejéből, s azokat ez alka­lommal újabb keletüekkel pótolta ima közben. A legizgalmasabb pillanat­ban azonban a szamár hir­telen megkötődött, és egy tapodtat sem volt hajlandó tovább menni; épp a sínpár közt torpant meg a vak sö­tétségben, amit a két meg­megcsillanó sín még vésze­sebbnek sejtetett. — Gyerünk, gyerünk! — sürgették hátulról a serkes- tyést a hadtáposok, de bi­zony a szamár megvetette első két lábát a sín tövében, a hátsó kettőt meg a tölté­sen, és meg sem mozdult. A sekrestyésről már dőlt a verejték, s hogy szép szó­val nem boldogult, a pra­voszláv kalendárium összes szentjeit ráolvasta az állat fejére. A szamár azonban sztoikus nyugalommal állta a szidalmazást, olyan ren­díthetetlenül, mintha a há­ború befej eztéig ott akar­na maradni a sinek közt, vagy legalábbis az első pán­célvonat felbukkanásáig. A „szamárdogma” elvé­ben a sekrestyés pártján ié- vő hadtáposok erre aztán roppant felháborodtak, előbb tanácsokkal, majd furkósbe- tokkal siettek a sekrestyés segítségére, de az se hasz­nált. Nem maradt más: a két legmarkosabb hátára vette az állatot, és átkeltek vele a vágányon. A szamár a halotti csend­ben éktelen iákolásba tört ki, de olyan mennydörgő hangon, ami még a halotta­kat is felébresztené. — Így őrződ te a konspi­ráció titkát, te égedelem!? — ripakodott rá méltatlan­kodva a sekrestyés, dühö­sebben, mint hogyha a gyó­nás titkán esett volna sére­lem, s úgy főbe kólintotta, hogy az állat futásnak eredt az éjszakában. Amikor az­tán a menetoszlop túljutott a veszélyes övezeten, s a harcosok pihenőt tarthattak, a „szamárpártiak” mind ne­kirontottak a sekrestyésnek: — Kígyó fajzat, majd itt­hagytuk a bőrünket a te szented miatt, csaknem el­árult bennüket az iákolásá- val! — Hiszen ti is azt állítot­tátok — így a serkestyés —, hogy szent ez az állat. — Mert megtévesztettél bennünket azzal a süket du­máddal ... A z ellentábor pedig de- rült: — Ügy kell nektek, ha bedültök neki. Máskor aztán az ilyen veszélyes átkeléseken min­denki távol tartotta magát a sekrestyéstől, no meg a volt „szentjétől” is. Dudás Kálmán fordítása KERESZTREJTVÉNY Százkét éve 1854-be átá­llították Arhangelszk városát. Hol van ez „ szovjet város és milyen jelentős ipara van. Beküldendő sorok, sorrendben: vízsz. 1, 38, függ. 16. Viszintest 14, Ritka férfinév. IS. Növe­kedésében segítem (pl. növényt). 16 Fix hangzói. 17. Albán pénz. 19. Tagadószó. 20. Igekö­tő 22 Etelnek van. 2 ■ Grófi alkalmazott. 28. Bogyós gyü­mölcs 29. Származik. 31. Ham­vai. 33. Római számok: 49, 999, S. 34 A tavasz hírnöke. 37. A mumusai. 41. Hegyes szerszám. 42 Haszontalan, káros. 43. ÖA. 44 Bordaszelet, közismert fran­cia szó 45. Forditott határozott névelő 48. Jelmondat (pl. könyv elején) 50. Folyó Észak-Olasz- országban. 51. Csónak tartozéka. 54 Haragszik. 56 Vadrezervá­tumunk helye. 58. Szürkület. 59. össze-vissza hideg 69. Allatla- kás. 62. Bingó betűi keverve. Függőlegest 2. Mosópor S. Igekötő. 4. Víz­ben élő állat. 5. Földi paradi­csom. 6 Vízben élő állat. 7. For­dított Részvénytársaság 8, Isme­retlen névjele. 9. Beszállított ze­nei hang. 10. Csónakkal tovasiklik. 11 Vissza: van bátorsága. 12. „Néma” bal. 13. Azonos ma­gánhangzók 18. Szövetet ké­szít. 21 Torokrész 22. Északon a Tiszába ömlő romániai folyó. 23. Meggvőződés, álláspont. 24. Első osztályú (+’). 26. Nemzet­közi Olimpiai Bizottság 27. Szöglet. 29. Ez élő személy. 30. Egyszerű gép 32. HaVojásot. S3. Valaki Irányában. 35. Ke­mény a korróziótól óvó ötvözet névelővel. 36 Álult. 37. Sportfo­gadás névelővel. 39. Azonos nevű férfiak. 40. Ház körüli kis park, utolsó két betű felcserél­ve. 46 Éktelen befejezése név­előve!. 47. Nyomdai alkalma­zott. 49. Kormány hangzói 50. Nem egészen políroz. 52 Füg­getlen törzst'őnök a mohame­dánoknál. 53. Visszamenő! 54. OOGG. 55. Dunántúli folyónk (+*). 57. Magasztos tárgyú köl­temény. 60. Oxigén és hidro­gén vegyjele 61. Ilyen a most vásárolt áru. A megfejtéseket legkésőbb feb­ruár 7-ig kell beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BE­KÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL. Január 16-i számunkban meg­jelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Az olasz származású Caresa Lajos, Carina Anna, és Hofbau- er Zsófi, Sugene Schribe, Piave, Somma, Január 16-i rejtvényünket mindössze ketten tudták helye­sen megfejteni. Igaz, hogy a zárt betűk nem voltak megad­va, de az olasz származás, me­lyet a rejtvény szöveg magában foglalt érzékeltette, hogy a név is olasz. Mindkét helyes meg­fejtőnk részére értékes könyvet küldtünk. Nyertesek: Győrffi Mária és Sólyom Viola nyíregyházi kedves rejtvényfej- tőink. Tízszintes: 1. Megfejtendő. 6. Elhullajt. 11. Ciheló'dő. 14. Dúdoló szócska. 16. Lám. 17. Európai nép. 18. KCX. 19. Gaál Dénes. 20. Igen, oroszul. 22. Római 1501.’ 23 Meg. 24. Megfejtendő. 26. Ajándékoz. 27 Izmos. 28. Erzsébet becene­ve. 30. ZVLÖR. 33. Még van hely számára. 35 Azonos be­tűk. 36. Liba. 38. Ilyen rózsa is van. 39. Tatai Dalos Kör név­jegye. 40. Kiáll, elvisel 42. Lyuk, népiesen. 43. Pakoló. Függőleges: 2. Okozatot előzi meg 3. Szem­mel érzékel. 4. Félig okos!!! 5. Dorgálás. 6. Táplálék. 7. Házi­állat. 8 Férfinév. 9. Elismerő jelző. 10. Megcsinálja. 12. Fél­ig ámulü! 13. Megfejtendő. 15. Tetőszerkezet készítő. 17. Dia be­tűi keverve. 19. Kisalföldi nagy­város. 21. ÁAIE. 24. Rigó betűi keverve. 25. Szelet mássalhang­zói 27. Elemér beceneve. 29. Névelővel, a görögök híres ..ál­lata”, a trójai csalétek. 31. Meg­fejtendő. 32. Megfejtendő. 34 Esztendei. 36. ...-lom 37 Med­dig fele. 40. Kiss Ottó. 41. Vés, karcol. Törd a fejed! Megfejtendő: Vízszintes 1, 24. függőleges 11, 31 és 32. (Ritka keresztnevek). Múlt heti megfejtés: A KÁRPÁTOK — ALPOK — APPENNINEK — PIRENEUSOK. Könyvjutalom: Kisgáti István Nyíregyháza, Czibere Éva Porcsalma. Deák Sándor Márokpapi. Gondolatolvasás A gondolatolvasó felszó­lítja a körben ülőket, hogy valaki közülük írjon fel va­lamit egy darab papírra. Ö majd addig eltűnődik és ugyanazt felírja egy cédu­lára. A gondolatolvasó a saját papírjára ezt írja: „ugyan­az”. Aztán, ahelyett, hogy maga olvasná fel, odaadja valakinek, s felolvassa a másik papírra írt szót. Utána megkérdi, mi áll az 6 papírján. A válasz: „ugyanaz”. Tavasszal kiállították a madárijesztőt a mezőre. A teste két keresztbetett karó volt, szalmával átkötve, fe­jén egy lyukas kalap díszel­gett, rojtos szoknyáját lo­bogtatta a szél, és egy roz­zant seprűt emelt fenyege­tően a magasba. Olyan csú­nya volt, hogy a madarak már akkor is megijedtek tő­le, hacsak messziről meg­pillantották. De mert az a világ rendje, hogy senki se éljen egymagában, hát még a csúf madárijesztőnek is akadt kérője. Nyár elején jelentkezett egy horpadt bá- dogvedér és illedelmesen fe­leségül kérte. A madárijesz­tő azonban gőgösen felvetet­te a fejét és csúfondárosan kinevette: — Horpadt is vagy, rozs­dás is vagy, nékem bizony nem kellesz! Az én vőlegé­nyem csak délceg, szép és előkelő lehet! Szegény veder mit tehe­tett egyebet, nagyot kon- dult és nyikorogva tóvább- állt. ősszel még egy kérő ha­jolt meg a madárijesztő előtt, egy kiszolgált vándor­bot. Kicsit ütött-kopott volt ugyan, de azért egészen de­reknek látszott. Lakodalom­ba hívta a madárijesztöt. A madárijesztő fiiymálóan vé­gigmérte: — Se szép ruhád, se ék­szered, hogyan merészelsz elébem állni? Az én eskü­vőm csak fényes, pompáza­tos lehet! Lassan megérkezett a tél is, s a madárijesztő még mindig a csodálatos szépsé­gű vőlegényre várt. És nem hiába! Amikor már az egész mezőt vastag hótakaró föd­te, egy napon eljött hozzá a hóember. A hóember délceg volt, szép és előkelő. Hosz- szú sárgarépa volt az orra, szénből a szeme és még ci­lindert is csapott a fejébe, öröm volt nézni, ahogy pec­kesen lépkedett! Szépen il­lett fehér ruhájához a há­rom krumpligomb, s a mel­lére a kitüntetés, ami vala­mikor lakat lehetett. Mind­Egy másik gondolatolvasó trükk! A „művész” elmond­ja, hogy hosszú, fáradtságos tanulással szerezte meg tu­dományát, de most száz esetből 99-szer meg tudja mondani, mit gondol az előtte ülő. Ezután gyufaszá­lakat kezd osztogatni. Min­denkinek ad egy szálat. Vi­gyázni kell, senki se marad­jon ki. Amikor az utolsónak nyújtaná, kijelenti, hogy mit gondol az előtte ülő. „Azt, hogy ő is kap egy szál gyufát.“ járt megtetszett a madár­ijesztőnek. Amikor az esküvőre men­tek karonfogva, a madár- ijesztő egyszerre megállt. Kényeskedve toppantott és sértődötten recsegte: — Csak nem megyek ilyen egyszerűen, minden fény és | pompa nélkül az esküvőm­re. Süss ki nap, aranyfény- nyel szórj be minket, hadd bámuljon mindenki, milyen gazdag az esküvőm! Kisütött a nap, arany­fényei hintette be őket, s a mező nyulai, rókái, sündisz­nói, egerei, mind előjöttek, hogy megbámulják az új párt. A madárijesztő szíve csak úgy dagadt a büszke­ségtől. Csakhogy a napsugár meleg volt. A hóember előbb csak sárgarépa orrát fintorította el, azután a ki­tüntetés, a lakat is lehullott a melléről, a cilinder is fél­rebillent a fején, s mire a madárijesztő észbekapott — már el is olvadt a vőle­gény. Nevetni kezdett a mező apraja-nagyja, s a csúf ma­dárijesztő szégyenében el- bújdosott. Nem is akadt töb­bé senki, aki feleségül kér­te volna. Balázs Éva CICA A játékosok körben ülnek (vagy állnak) Középen a „cica”, aki kiválasztja ál­dozatát és hozzásomfordál. A kiválasztott játékos előtt dorombol, nyávog, fúj. akár a macska. Ezt a mulatságos jelenetet a kiválasztott játé­kosnak komoly arccal kell elviselnie. Sőt a „cica" arcát is meg kell simogatnia, e szavak kíséretében: „sze­gény kis cicuskám, elme­hetsz cicuskám”. Ha mind­ezt nevetés nélkül képes megtenni, a „cicának” csak­ugyan tovább kell mennie egy új játékoshoz. Ha vi­Teli gond Veréb Feri csiripel: hideg, ördög vigyen el! Sehol egy kis morzsa, mag, csak sárga fű hó alatt... Jaj, mi lesz az ebédem? Ki ad enoii ma nékem? Morzsát szór ki Tériké, odarepül Ferike, Lakmározik, s csiripel: hideg, ördög vigyen el! Sass Ervin A hóember Fekete szén a szemem, Szép sudár a termetem Orrom répa, nagy darab, A fejemen vaskalap. Szám is van, fülemig ér, Hónom alatt seprűnyél, S hósubámon — még ilyett Kilenc apró gomb fityeg. Aghegyéről csepp veréb Szállt a vállamra elébb Arra volt kíváncsi tán, Hogyan szelei a pipám? Enyedi György szont az illető nevetett (mo­solygott), helyet cserél a ci­cával, ő lesz a cica. FUTÁS A SÁLÉRT Háttal egymásnak két szé­ket helyezünk el. A szék alá hosszában egy sálat te­szünk, amelyet a játékosok­nak kell majd megszerez­niük. Két játékost leültetünk a székre, majd tapsjelre mindkettő jobb irányban haladva, igyekszik mielőbb a saját székére visszaülni. Miután leült, megpróbálja a sálat felvenni a szék alóL Az a játékos győz, akiheí a sál került. A póruljárt madárijesztő Társasjátékok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents