Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-14 / 294. szám
Győzelem Guatemalában Magyar válogatott—Municipal 4:2 (2:2) Vasárnap a guatemaiai labdarúgó-bajnokság éllovasa, a Municipal ellen játszott a dél-amerikai túrán lévő magyar válogatott csapat. A magyar csapat tagjai kitűnő fizikai erőállapotról tettek tanúságot, magas- fokú technikai tudásról és a játék sok szépségét megmutatták. A magyar csapat az alábbi összeállításban játszott: Géléi — Káposzta, Mátrai, Mészöly, Sóvári, — Juhász, Solymosi — Bene, ©öröcs, Albert, Farkas. A lg. percben Lopez a magyar csapat kapujába lőtt, Géléi tehetetlen volt, 0:1. A magyar csapat viharos ellen- támadásokkal válaszolt és a 28. percben Farkas beadása «tán szép fejessel Göröcs szerezte meg az egyenlítést (t:l). Mindjárt utána Albert lövése a kapufán csattant. Ezután több alkalommal Géléi védett kitünően, majd nagy lendülettel felfutó Lopez megszerezte a hazaiak második gólját, (1:2). Néhány másodperccel később azonban megvolt a magyar egyenlítés, Göröcs kapott labdát Farkastól és a hálóba talált, (2:2). A második félidő 2. percében megint gólt lőttek a magyarok. Mátrai tört előre és beadását Solymosi fejjel juttatta Gonzalez kapujába, (3:2). A magyarok támadtak ezután és a 6L percben Bene szép adását Albert juttatta a kapuba, (4:2). A magyar együttesből különösen a támadósor tűnt ki, abban is elsősorban Bene. A fedezetek sokat dolgoztak, kapura is veszélyesek voltak, főként Solymosi, a hátvédek sem játszattak rosszul és a hátsó alakzatból Géléi tűnt ki. Guatemala Citiben ez alkalommal először játszott európai együttes, s a közönség nagyon elégedett volt a magyar csapat szereplésével. Különösen a sportszerű, technikás játék volt számukra érdekes. Az AFP jelentése szerint a magyar együttes a közeli napokban Mexikóba utazik, ahol december 19-én a Guadalajara, 22-én pedig az America ellen játszik. Jól kezdett férfi kézi labda-válogatottunk Magyarország—Spanyolország 24:15 (I0J) Tatán került sor a Magyarország — Spanyolország, férfi kézilabda válogatott mérkőzésre, melyet a világbajnoki selejtező küzdelmek jegyében bonyolítottak le. A találkozó első percében két gólt lőtt a magyar csapat, s ekkor úgy festett a mérkőzés, hogy válogatottunk lehengerli ellenfelét. Ez azonban elmaradt, s eléggé döcögős játék után mindössze háromgólos magyar vezetéssel zárult az első félidő. Szünet után magára talált a magyar együttes, s az egyre inkább elfáradó spanyolok ellen biztos 24:15 arányú győzelmet aratott Fenyő (7), Vitkay (4), Kovács (4), Nagy (4), Marosi (3) és Tornoczky (2) góljaival. A magyar válogatott a madridi visszavágóra kilenc gólos előnnyel utazhat tehát, s minden remény megvan arra, hogy a VB selejtező első fordulójában biztosítja a továbbjutást. Súlyos vereséget szenvedett a Bp. Honvéd kosárlabdacsapata Vasárnap a kosárlabda Bajnokcsapatok Európa Kupájáért Budapesten játszották le a Bp. Honvéd—Slavic Prága férfi mérkőzést. A találkozó kellemetlen meglepetést hozott a magyar szurkolók számára. Ugyanis a sokszoros magyar bajnokcsapat csak vergődött nagyterű ellenfelével szemben, s mindvégig alárendelt szerepet játszva, 100:52 (48:20) arányú súlyos vereséget szenvedett a prágai együttestől. Az eredmény már csak azért is hat nagy meglepetésként, mert a Bp. Honvéd fennállása óta sem szenvedett még ilyen súlyos vereséget nemzetközi mérkőzésen. A vasárnapi eredmény után a budapesti csapatnak egyáltalán nincs reménye, hoev a prágai visszavágón kiharcolja a továbbjutást. A labdarugó NB ILI csoportbeosztása Bár még labdarúgó-csapataink nagy többsége a téli pihenő napjait tölti — labdarúgó-sportunk irányítói már az 1966-os esztendőre készülnek. A most. folyó átigazolásokkal párhuzamosan készülnek az egyes bajnokságok csoport- beosztásai. Ismeretessé vált- például az NB III: beosztása, mely az északkeleti csoport révén megyénket is érinti. Újdonság, hogy a csoport NB IIT-as bizottságának székhelyét Miskolcra tették át Debrecenből. Az újonc csapatokat, s az NB II-ből kiesett D. Honvédet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az erőviszonyok változatlanul jó teljesítményi követelnek a sikeres jövő évi szerepléshez, s mindez 4 már jókorán figyelmeztető lehet a szabolcsi csapatok számára. Az NB Ifi. Északkeleti csoportjába az MLSZ az alábbi csapatokat osztotta be: Debreceni Kinizsi, Ro- dabányai Bányász, Miskolci Honvéd, Edelényi Bányász, Kazincbarcikai MTK, Mátészalkai MEDOSZ, Miskolci Építők, Somsáivi Bányász, DEAC, Kisvárdai Vasas, Egercsehi Bányász, Ormosbányai Bányász, Debreceni Honvéd, Debreceni Elektromos, Nyíregyházi VSC, Hatvani AC. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó férjem, édesapánk, testvérünk ARANYOSI MIHÁLY [ temetésén részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, Gyászoló család (19211) V ezetőség-újra választó közgyűlés Nagykállóban Eredményes neielőmunka a kosarasoknál, úszóknál, súlyemelőknél és kézilabdázóknál Nagykállóban vasárnap került sor a Nagykállói MEDOSZ Sportkör vezetőségújraválasztó közgyűlésére. A gyűlésen részt vettek a község vezetői, a tömeg- szervezetek képviselői, sportolók és sportkedvelők. A megjelentek előtt Dro- tácsik Emil elnökhelyettes tartotta meg a vezetőség beszámolóját a MEDOSZ SK elmúlt évi munkájáról. A beszámoló részletesen ismertette a sportkör öt szakosztályának tevékenységét, az elért eredményeket. „Terítéken** a labdarúgó- szakosztály Elsőként a labdarúgószakosztály került „terítékre”. Mint ismeretes a Nagykállói MEDOSZ NB III-as labdarúgó-csapata az ősz folyamán kiesett a labdarúgó NB III-ból. A sikertelenség okát az elnökhelyettes elsősorban azzal magyarázta, hogy a szakosztály vezetői elhanyagolták az utánpótlás nevelését, s emellett — főleg az őszi fordulókban — olykor bajok voltak a csapatszellemmel is, a játékosok nem küzdöttek mindenkor szív- vel-lélekkel a nagykállói színekért. A nagykállói labdarúgók számára a közeljövő egyik legfontosabb feladata lesz, hogy a sportág színvonalát a korábbi években elért fokra emeljék. Ennek érdekében az új vezetőség nagy gondot fordít majd a tehetséges fiatal játékosok felkutatására, s az azokkal való foglalkozásra. Örvendetes, hogy e munkához felhasználják a már kiöregedett játékosok tapasztalatait, szaktudását is. A kézilabda női és férficsapat múlt évi szereplése is kielégítőnek mondható. Bár a férfiaknál némi hanyatlás volt tapasztalható az elmúlt évekhez képest, ugyanis több rutinos játékos visszavonult. Tehetséges fiatalok csatasorba állításával, s új szakvezetéssel azonban a két csapat további jó eredményekre tarthat majd számot. A sportkör úszógárdája a múlt évi megyei pontszerző versenyben az előkelőnek mondható harmadik helyen végzett. E helyről azonban valószínűleg előbbre lépnek majd, ugyanis a jövő évtől kezdődően már heti 2 edzésnappal készülnek lel versenyeikre. ~K MEDOSZ kosárlabdázói is a megyei mezőny élvonalába tartoznak, s a Nyíregyházi Spartacus elleni nagyszerű győzelmükkel megszerezték a félfordulós bajnokság első helyét. A sportkör legjobb eredményeket — s legjobb munkát — felmutató szakosztálya a súlyemelő-szakosztály volt az elmúlt évben. A szakosztály fiatal versenyzői határtalan sportszeretettel és lelkesedéssel készülnek versenyeikre, s gyakran igen nehéz körülmények között értek el kitűnő eredményeket. Kimagasló eredményt ért el közülük Borsi László, aki 310 kg-os teljesítményével az országos vidéki bajnokságon második lett. Rajta kívül Tóth György is jó eredményekkel hívta fel magára a figyelmet. ISO igazok versenyző A szakosztályok értékelése mellett a beszámoló foglalkozott a sportkör egyéb irányú tevékenységével is. Megállapította, hogy a tömegesítés terén is kielégítő munka folyt, hiszen jelenleg több, mint 150 igazolt sportolóval rendelkezik a MEDOSZ, s a községben egyre bővül a sport iránt az érdeklődők tábora. A beszámolót vita követte, mely után megválasztották a sportkör 13 tagú ve- zetőségét, melynek elnöke Árvái Imre, a cipész ktsz elnöke lett. Elek Emil Asztalitenisz: Kétfordulós csapatbajnokság A városi Testnevelési és Sportszövetség 1966-ban kétfordulós formában rendezi meg a korábbi években nagy népszerűségnek örvendő városi asztalitenisz csapatbajnokságot. Érdekesség a rendezésben, hogy a tavaszi fordulóban a csapatok játékosai még igazolások nélkül szerepelhetnek, az őszi fordulóra azonban a városi szövetség díjmentesen rendezi majd a játékosok igazolásait. 530 ezret fizet a 13—|—1 1. Bologna—Milan *ti 1 2. Inter.—Fiore útin a 0:0 X 3. Atalanta—Sampdoria 1:0 1 4. Catania—Lazio 0:0 X 5. Brescia—Lanerossi 1:0 1 6. Foggia—Spal 1:0 1 7. Juventus—Cagliari 0:0 X 8. Roma—Torino 1:0 1 9. Angers—Valenciennes törölve 10. Bordeaux—Monaco 5:0 1 11. Stade Francais—Toulouse 2:0 1 12. Lille—Strasbourg 2:1 1 13. Rouen—Sochaux 1:1 X 14. Nice—Nimes 4:1 1 15. Lens—Lyon 2iL 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: 13 talála- tos szelvény kettő akadt, nyeremény szelvényenként 220 040 forint. A 13 találatonyek száma MII db, nyeremény szelvényenként 2 905,— Ft. Tizenegy találatot 1402 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként 208 Ft 75 fillér. Tíz találat*» szelvények száma: 10191 db, nyeremény szelvényenként 43 Ft TS fHlér. Az ezer forinton aluli nyeremények kifizetése december 18-tól, az ezer forinton felüliekére december 23-tól kerül sor. Sporfhirch Az NDK beli Görlitaben 6:1 arányú vereséget szenvedett a magyar jégkorong- válogatott az NDK B. csapatától. A visszavágó mérkőzést 9:l-re nyerte az NDK B. Berlin: Sportkapcsolatok kezdenek kialakulni aji NDK és az NSZK különböző szövetségei között. A kezdeménf/ező lépést az NDK kerékpáros szövetsége tette meg, nyugatnémet sportolókat hívott meg a február 12 március 13 között a berlini Werner Seelenbinder Halléban sorra kerülő téli fedettpályás versenyekre. A nyugatnémet kerékpáros szövetség megköszönte a meghívást és viszonzásként NDK-s sportolókat várnak az április 16-án Hannoverben sorra kerülő nemzetközi kerékpáros labdaversehy-so- rozatra. Az SC Cottbus NDK-beli labdarúgó együttes február 6-ra vendégszereplésre hívta a Wacker 04 nyugat-berlini csapatot. Bukarestben, a Dinamó Sportcsarnokban Románia női utánpótlás válogatottja 53:52, férfi utánpótlás válogatottja pedig 36:68 arányban győzte le a magyar női, illetve férfi utánpótlás válogatottat. A vízilabda bajnokcsapatok Európa Kupája mérkőzéssorozatán az FTC képviseli a magyar színeket. A magyar bajnokcsapat a zili- nai csoportba kapott beso rolást a Dinamo Bukaresttel, a Legia Varsóval és a Slovan Pöstyén-nel. A mérkőzéseket december 18— 19-én rendezik meg. A magyar ifjúsági ökölvívó-válogatott Kielcébea 14:6 arányú vereséget szenvedett Lengyelország ifjúsági csapatától. Havanna: A nemzetközi atlétikai versenyen magyarok közül Tóth Gyula a 2« km-es futásban elsőséget szerzett, míg Kulcsár ' a gerelyvetésben a finn Kuis- ma mögött második lett. A Vásárvárosok Kupájának szervező bizottsága úgy határozott, hogy az olasz AS Roma csapatát három évre kizárja a VVK mérkőzés-sorozatból. A kizárásra azért került sor mert az október 6-án Rómában játszott Róma—Chelsea WK-mérkőzésen a közönség minősíthetetlen módon viselkedett. A bajnokságot négy fős férfi és három fős női csapatok részére rendezik, s a város területén lévő bármely üzemi, hivatali, vagy intézményi együttes részt vehet. A nevezéseket december 20- ig kell eljuttatni a VTS-hez, sak közül egy tizenhárom plusz egy találatot ért el, ennek nyereménye jutalommal együtt 530 251 forint 25 fillér. Tizenkét találatos szetvéRőpfabda: Nyíregyháziak nyerték az Egri Kupát APRÓHIRDETÉSEK Kétéves gyermek mellé középkora gondozónőt keresünk. A Kiadóban megtalálható feltételekre írásbeli válaszokat kérünk „Lelkiismeretes*’ jeligére. (7632) G0J-es Trabant eladó. ^Kifogástalan” jeligén cá*n a Hirdetőben. (19219) Ríanínút keresek "bérbe. Ajánlatot Sürgős” jeligére a Lapkiadóba kérek. (9626) Idős asszonynak, vagy házaspárnak albérleti lakást adnék. „Nyugdíjas” jeligén cím a Hirdetőben. (19220) Különbejáratu bútorozott szoba kiadó. Selyem u. 27. (7630) A Nagykállói Járási Rendőrkapitányságra 1 db tehén megtalálását jelentették be. A tulajdonos a tehén jár- latlevelével a fenti kapitányságon jelenjen meg. A Nyíregyházi Járási és Városi Rendőrkapitányságra 5 db férfi- kerékpárt és egy férfi típusu szandált szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa a fenti kapitányságon átveheti. Fiatal házaspár kéb- szoba, konyhás laká'ít keres „eltartással, vagy megegyezéssel” jeligén cím a Hirdetőben. (19IÚ1) 46-os női irha eladó. Csillag koz 4. fl*** Egerben szombaton és vasárnap rendezték meg ifjúsági női csapatok részvételével a röplabda Egri Kupa küzdelmeket. A nevezett négy csapat közül a Borsod megyei válogatott végül is nem indult a versenyen, s így három csapat mékőzött egymással a kupáért. Megyénk színeit a nyíregyházi városi válogatott képviselte Budai Anikó, Pénzes Éva, Kollár Mária, Szatmári Erzsébet, Májer Ibolya, Muszka Irén és Kiss Erzsébet összeállításban. A nyíregyházi együttes igen jó játékkal rukkolt ki a tornán, s a döntő jelentőségű találkozón szép küzdelemben legyőzte az egri együttest is, s ezzel megszerezte az Egri Kupát. Eredmények: Eger—Mezőkövesd 3:0, Nyíregyháza— Mezőkövesd 3:0, Nyíregyháza —Eger 3:2. Mos-B mosási bemufafé december 15, 16-án az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vall akti 22. számú vegyi-háztartási (irodaház mellett Kossuth s*. 1 j »108—« A LEGJOBB MOSÓSZER, Sakk: Fél pont Tiszai előnye A Nyíregyházán folyó megyei egyéni sakkbajnokság folyamán szombaton a hatodik forduló mérkőzéseit, vasárnap pedig a függőjátszmákat bonyolították le. A hatodik fordulóban az alábbi eredmények születtek: Ármos—Kosa 1:0, dr. Jaskó—Hódi 0:1, dr. Vityi —dr. Papp 0:1, BöKÖnyi— Bészterei 0:1, Simák—ifj. Szabó döntetlen. Tiszai— Kaszner doniéi km. Függőjátszmák: Bökönyi— dr. Vityi 0:1, dr. Jaskó —ifj. Szabó 0:1, Beszterei— dr. Jaskó döntetlen, dr. Vityi—-Beszterei döntetlen. Az ifj. Szabó—dr. Vityi játszma továbbra is döntetlen maradt . Az élcsoport állása: Tiszai 4,5, Hódi. Ármos 4—4, ifj. Szabó 3.5 (1 függő), Kaszner, dr. Papp és Simák 3,5—3^ ponttal. TEGYEN PRÓBAVÁSÁRLÁST. KOZMETIKAI SZAKTAN A CS ADÁS KÖZKÍVÁNATRA december 15—16-án NYÍREGYHÁZÁN a 38. számú Illatszer Boltban Zrínyi Ilona út. VEGYE ÖN IS IGÉNYBE DÍJMENTES tanacsadAsünkat: ÉLELMISZER KISKER YÁLLALA1 «MM» MW& december t4