Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)

1965-11-28 / 281. szám

Megyénk útjain: V ásárosnamény Bodó Béla: Pusztadobos után, a Nyír­ség homokdombjai még jó tíz kilométeren meg-meg- szakítják a kilátást. Tizenöt éve vágták át ezeket a ho­mokbuckákat az új nemzet­közi út építői. Az akácsö- rényeS vonulatok^. közül, mint alagútból siklik ki a gépkocsi és egy egészen más táj, az asztalsimaságú Bereg tárul elénk, 5 Bereg- gel együtt annak székhelye, V ásárosnamény. Két teljesen elütő vidék találkozik itt: az állatte­nyésztő, a búzát, takar­mányt, cukorrépát adó Be­reg és a burgonyát, rozsot, almát termő Nyírség. A két táj érintkezését termé­szetes határral rajzolja meg a Tisza és a Kraszna. Amíg a technika, az emberi tudo­mány annyira nem fejlő­dött, hogy olyan nagy fo­lyót, mint a Tisza híddal lábaljon át, bizony az át­kelés nem volt egyszerű dolog. A mondák szerint Vásárosnamény a nevét is ilyen átkeléstől kapta, méghozzá a honfoglalás ide­jén. Árpád fejedelem egyik előőrsének kapitánya Zoárd a Tisza keleti partjához ér­ve, a mostani Gergelyiugor- nya helyén tanácsot tar­tott embereivel. Ahogy a folyót kikémlelték és alkal­masnak találták az átkelés­re, ilyen parancsot adott a lovas előőrsnek „Ugorj no!”. Erre a lóratermett magya­rok beleugrattak a Tiszába és átúsztattak a nyugati partra. Rövid pihenő után Zoárd további felderítő út­ra parancsolta embereit: Ezekkel a szavakkal indí­totta őket útnak: „No menj!”. A dús fantáziával megáldott mondaköltők így származtatják a túlsóparti Ugomyát az „Ugorj nőd­ből, és Naményt a „No menj”-ből. Vásárosnamény ősi tele­pülését a XIV. századból fennmaradt írás már hitele­sen bizonyítja. Az 1333. év­ben keltezett papi tizedet követelő levél Namen la­kott szólítja fel, hogy az egyháznak járó tizedik részt s-niCTáltassák be. Száz év múlva Zsigmond király a község akkori urának Sze- nessi Lászlónak rév- és vámjogot ad. A földesurak 13? í-ig a vámjogot gyako­rolták is. A település vá­sártartási jogot is Zsigmond- tól kapott. Minden bizony- nval az itt tartott híres vá­sároktól kapta Namény ava­sáros előtagot, így alakulha­tott ki a mai Vásárosna­mény község neve. A két elütő táj határán napjainkig is fontos közle­kedési, kereskedelmi góc­pont Vásárosnamény. Vi­szonylag korán, már 1838- ban megépült a szekerek­kel is járható első t'fzai fahíd. Ekkortól könm'bb voT? már a beregi gulyá­kat a vásárra terelni, a töl­gyesekből tűzifát szállítani a Nyírségnek és burgonyát, rozsot juttatni a beregi pásztor népnek. A végleges köh’dat — amit már a je­ges áradás sem pusztított el —, 1877-ben építették. Ezt a hidat 1919-ben a Ta­nácsköztársaság leverésében résztvevő román burzsoá csapatok tették tönkre. Az úiabb hidat 1944. őszén a szovjet hadsereg elől mene­külő német fasiszták rob­bantották fel. A mai szép ívelésű híd a nagy újjáépí­tés idején, a hároméves tervben készült. Namény története a Ti­szával és a hidakkal szoro­san összefügg. A község ked­vező fekvéséből adódik, hogy a földműveléssel fog­lalkozó lakosság aránya itt már régóta kisebbségben van. A kereskedők, iparo­sok. alkalmi munkások a felszabadulás előtt is töb­ben voltak, mint a földmű­velők. 1945 előtt a szántó­1965. november 28. föld kétharmada az uradal­makhoz tartozott. A hatszáz holdnyi paraszti föld jórészt öt-hat holdas kisbirtokokra oszlott. Felszabadulás után a 978 hold úri birtokot 286 család kapta meg. A Horthy-időben a cselé­dektől — a jobb lét alig — csupán az 5—6 hold föld különböztette meg és egy­ben el is választotta a kis- parasztokat. Hogy a fehér terrornak a parasztság réte­gekre bontása mennyire si­került, azt egy naményi példa hűen igazolja. 1938- ban szüreti bálra készülőd­tek a községben. Előtte a „gazdák” — a földhöz ra­gadt néhány holdasok — gyűlést tartottak, ahol azt vitatták meg, a cselédeit közül kit engedjenek be a szüreti bálba. Többségüket nem engedték maguk közé. Az 1945-ös földosztással a vagyoni helyzet a paraszt­ság körében kezdett egalizá- lódnL Különböző pártokra való szakadás és a régi hagyomány a vagyoni köze­ledés ellenére sem kedve­zett az egységnek. A kép­viselő testületben ugyan együtt voltak már az új földhöz juttatóitok, a régi kisbirtokosok, iparosok és az értelmiségiek, de a ki honnan jött elv még sokáig kísértett. Az ellentéteket nem simította az 1951-ben megalakult Vörös Csillag Tsz sem. A kezdeményezők a volt cselédek lettek, ők keresték a kiutat az aprő- paroellás, tehénfogatos nyüglődésből. A régi gaz­dák, nemcsak a termelőszö­vetkezettel, hanem alapítói­val sem értettek egyet. Tizenöt év telt el a felsza­badulás után, amikor 1960 telén az egész község pa­rasztsága egyesült a mai termelőszövetkezetbe. Az első esztendő mé? nem volt könnyű. 1961-től azonban minden évben a megye egyik legjobb szövetkezete a vásárosnaményi Vörös Csillag. Valamennyi üzem­ágában azok dolgoznak és vezetnek, akik ahhoz a munkához a legjobban érte- nek. Az állattenyésztés a leghíresebb állattartók kezé­be került. Kevés szövetkezet dicsekedhet azzal, hogy száz holdanként — évek óta — 120—130 mázsa húst ad az államnak. Az állattenyész­tésről korábban is neveze­tes község kétszer annyi húst, tejet ad, mint egyéni kor­ban. Az egy munkaegység értéke az idén is eléri az öt ven forintot. Érdekes adatként említet­ték a község fejlődésének példázására, hogy évenként a lakosság 1953-tól 63-ig fél­millió forint adót fizetett, ami tíz év alatt ötmillió fo­rintot tett ki. Ez idő alatt 32 milliós beruházással gyarapodott a község. Eb­ben nem szerepel a 28 mil­lióból most épült kórház. Mi lett a 32 millióból? Az új gimnázium, az általános iskola, a véradóállomás, szülőotthon, a tbc-gondozó, áruTiáz, villany, járda és így tovább. Ezenfelül van az ipari beruházás, a láda­gyár, az ERDÉRT-telep és az új TÜZÉP. Dióhéjban így változott a község ar­culata, ami azt bizonyítja, hogy Namény sem volt mostoha gyermeke a me­gyének. Hogyan élnek lakói? Az 1960-as népszámlálás szerint a községnek a 3790 lakijából 45 százalék ipar­ban, kereskedelemben és közlekedésben dolgozik, 32 százalék a mezőgazdaság­ban, 23 százalék értelmiségi, alkalmazotti és egyéb fog­lalkozású. A lakosság termé­szetes szaporulata 1949-től 641 fő volt, a tényleges nö­vekedés azonban csak 275 fő, mivel 366-an elvándorol­tak. Ez is mutatja, hogy a fejlődés ellenére sem ta­lált mindenki munkaalkal­mat itt a községben. Jelen­leg is 220 dolgozó ingázik naponta Nyíregyháza, Zá­hony és Mátészalka külön­böző munkahelyeire. A parasztság életszínvonalának emelkedése a termelőszövet­kezet gazdálkodásából köz­vetlenül is kimutatható. A közös gazdálkodásban biz­tos és állandóan emelkedő életutat teremtett magának a község földműves lakos­sága. Az egyéb rétegek jö­vedelmét a sokféle munka­hely miatt nehéz volna úgy kimutatni, mint az egy szövetkezetben dolgozó parasztságét, közvetett úton azonban a haladást más rétegeknél is jól lehet érzé­keltetni. Felszabadulás előtt a községben a munkások és parasztok összesen nyolc napilapot járattak. Ennél sokkal többen olvastak, mert ezt a néhány újságot kézről-kézre adták. Muszka Sándor 19-es kommunistát állandóan zaklatták a csend­őrök, amiért a Népszavát másoknak is átadta, vagy lakásán több embernek fel­olvasta. A Népszavát, Sza­bad Földet nem postán rendelték, hanem a Pestre járó munkások hozták a fővárosból, így' a cséndőrök nyilvántartásából — mint előfizetők — kiestek. Ter­mészetesen nemcsak a csendőrség akadályozta az olvasást, az anyagi helyzet­nek is meg kellett változni, hogy a jelenlegi szintet el­érjék. Ma 790 napilapot fizetnek elő Naményban. A heti és havi sajtótermékek száma ezren felül van. Évente új­ságra 180—200 ezer forintot költenek. Ennél valamivel többet tesz ki a rádió és te­levízió előfizetési díj. Ha még a vásárolt könyvek értékét is hozzáadhatnánk, teljesebb lenne az összeg, de mivel az üzletekben könyvet nemcsak namé- nyiak vásárolnak, így az adat hamis lenne. Említésre méltó azonban, hogy 1965 első háromnegyed évében már 640 000 forintot árult a földművesszövetkezet, könyvből. Mindemellett ott van a járási könyvtár és a hivatalok, intézmények több házi könyvtára. Az életszínvonal emelke­désének mércéjéül nem a könyvet, rádiót, újságot szokták első helyen sórolni. Talán nem tévedek, ha azt mondom, ez magában is jó mérce. Hiszen a könyv csak a kenyér, a cipő és a ruha után következik. Nyil­vántartják ugyan a község­ben azt is, hogy 1945. előtt 3500 fő 430 lakásban élt és most 4790 fő 780 lakásban. Az űionnan épült 350 ház általában kétszobás. Kő, beton, vagy tégla alapra épültek és a szobák nagy része padlóval, parkettával burkolt. A háziasszonyok munká­ját könnyíti a földműves­szövetkezet 550 ezer forint értékű eszközzel ellátott kölcsönzőboltja, ahol mo­sógéptől káposztagyaluíg, disznóperzselőgéntől lako­dalmat kiszolgáló konyha­felszerelésig minden igény­be vehető. Mégis a mült évben 8 millió 546 ezer forint értékű tartós fogyasz­tási eszközt vásároltak meg a naményiak és a környező községek lakói. Például a múlt évben mosógépbő' 249 darabot, porszívót 27-et, hűtőgéDet 21-et, televíziót 164-et adtak el. A falusi életmód változá­sát mutatja, hogy csak a földművesszövetkezetben 300 üzemi ebédet szolgálnak ki. Ma divatossá vált a kávéfogyasztást mérni. Itt sem vallanak szégyent: 1964. első háromnegyedévé­ben 180 ezer. forintot köl­töttek presszó feketére, az idén hasonló időszakban 235 ezer forintot és a sze- meskávé-vásárlás legalább öt­szöröse á múlt évinek. Egy do­log ami csökkent és mégis örvendetes, a szeszfogyasztás. Igaz csak 5 százalékkal, de ha tudjuk, hogy a földmű­vesszövetkezet vendéglátó­ipari forgalma a múlt évben 13 és fél millió volt, akkor már összegben is jelentős, de még jelentősebb, hogy egyáltalán csökkent. Valamikor az urak azon mesterkedtek, hogy a kü­lönböző rétegeket elkülönít­sék egymástól. A vallási egyletek, úri kaszinó, ipa­roskor és a fentebb emlí­tett 1938-as szüreti bál is jól példázza ezt. Most a pártszervezet, a tanács minden segítséget megad az ifjúság egységes szervezeté­nek, a KISZ-nek, hogy a szeszmentes estéi jól sike­rüljenek, ahol együtt szóra­koznak a ládagyári munká­sok, a termelőszövetkezeti fiatalok, az értelmiségi és hivatali dolgozók. Hogy nem mindenki igényli ezt a szórakozást, sokan más estéken járnak a Csipke ét­terembe, amikor szeszt is árusítanak — ez a lénye­gen nem változtat. Sok tíz­ezer forintot költ évente a járási kultúrházra, könyv­tárra a tanács. Van mar egy tájmúzeuma is Namény- nak, igaz még kezdetleges, de megtalálhatók itt a kel­ta síremlékek, a beregi ke­resztszemes hímzés és a táj múlt századainak föld- művelési eszközei. Különö­sen említésre méltó a rit­kaság számba menő hímes tojásgyüjtemény. Ez mind az egyik középület alagsoré- ban nyert elhelyezést, még­is büszkék rá a naményiak, már külföldi látogatók is voltak a kis múzeumban. Illés Béla írja a Kárpáti rapszódiában, hogy jó ötven évvel ezelőtt a naményiak, ellenzéki képviselőt válasz­tottak. Választási selyem zászlójukra ezt írták: „Nem engedünk a 48-ból”. Erre a monarchiahű kormány nem engedélyezte a jól jövedel­mező dohánytermelést a naményiaknak. Valamikor büntették ^reget, mert ku- ' rucok voltak, büntették ké­sőbb, mert 1848-as eszméket vallottak, büntették a Hor­thy időkben, mert 1919-ben Namény fontos szerepet töl­tött be. A jobbat akaró be­regi nép előtt most tárult ki igazán minden lehetőség. Most dicséretet, elismerést kapnak a naményi szövet­kezeti parasztok, mert a leghaladóbb eljárásokkal dolgoznak. A Vörös Csillag Termelőszövetkezet első volt ezen a tájon, ahol az állat- tenyésztést a legújabb ké­miai termékekkel. többek között a karbamiddal te­szik jövedelmezőbbé. A ter­melési engedélyek megvo­nása helyett ma a kor­mány azon iparkodik, hogy a gyárak termékeivel is se­gítse a mezőgazdasági ter­melést. A naményiak az idei rossz időjárás ellenére szinte minden tervüket túl­teljesítik: almából 20, bur­gonyából 6 vagonnal adlak többet az előirányzottnál. Az utcán feltört járdák jelzik, hogy épül az egysé­ges vízmű, földalá viszik a telefonkábeleket, moderni­zálják a villanyvilágítást. A jövő év elején újra lesz szállodája Naménynak, a földművesszövetkezet új iro­daházba költözik a volt szál­lodából. A község és járás vezetői azon iparkodnak, hogy a még jelenleg hely­ben munkát nem találók Is otthon dolgozhassanak. Táv­lati terveikben szerepel a meglévő üzemek bővítése, újabbak építése. Tervezik a festői Tisza-part üdülő és idegenforgalmi hellyé vál­toztatását. Ezért már az utóbbi években is sokat tet­tek. 1980-ig szóló terveikben emeletes házak építése, ut­carendezések szerepelnek. Kell, mert a lakosság száma addig kettőezerrel növeic- szik. Az elmúlt húsz év tettei minden alapot, jogot megadnak a naményiaknak, hogy bátor, derűs terveket készítsenek. Csikós Balázs — Ilyenkor, — mondja a barátom, — hozzák a te­lefonszámlát. Valahogy el ne felejtsem kifizetni, csa­ládi botrány lesz belőle. — Családi botrány? — A kislányom tizenki­lenc éves. Kék szeme tan, tiszta, mint a nyugodt tó. Ö haragudna nagyon, ha kikapcsolnák a telefont. — Én nem vagyok tizen­kilenc éves, a szemem se kék, mégsem örülnék ne­ki. — Persze, de Zsuzsi és Pista mindennap többször is hívják egymást telefo­non, Pista például elmond­ja: ilyen kék szeme nem volt még senkinek, mint Zsuzsinak —, a telefon- számla pedig növekszik. S barátom mulatja a telefon- számlát. Nagy a végösszeg, valóban. — Ez mind szerelem — mondja. — Én kétszer te­lefonáltam egész hónapban a sógoréknak. A többi: s~e- relem. Nagy, lobogó szere­lem: —Hogy vagy ? — Szeretsz még? A kérdés darabja egy fo­rint. Kezdünk számolni, csak játékból: tíz vallomás tíz forint, száz vallomás száz forint, ezer vallomás ezer forint. Hányszor mond­ják el egymásnak a szerel­mesek: — Szeretlek, sze­retlek... Ez annyi mint... 2. A fecskének mindig fe­kete frakkja van, fehér mellénnyel, a barátaim, a medvék többnyire barna bundát viselnek, az őz sem váltogatja a színét — csak nekünk gond, ha egyszer új ruhát csináltatunk, mi­lyen színe legyen? A nők pontosan tudják, milyen szín, milyen fazon a divat, még a gombokat is tudják, a bő szoknyát, a szűk szok­nyát, rövidet, hosszút — a nők általában minden rá­juk vonatkozó ügyet jól tudnak. Tehát új ruha kell de nekem. Barna legyen, Sötétkék, szürke? Helyes új ruhában tisztelni a színhá­zat, a koncertet, de mi­lyen színben? Elhatározás kell ide, döntés: egy gond­dal, ha jó gonddal is, több. — A régi mérték még meg­van — mondja a szabó, — de azért most ismét megmérjük, jó? Veszi a centiszalagját, fe­lesége vár az adatokra, ő írja. Nevetek magamba. Mire kíváncsi? A vállam lett szélesebb? A lábam hosszabb? Megnőtt a ka­rom, amióta nem csináltat­tam ruhát? Milyen tapin­tatos ravaszság. Mert a hasméretemre kíváncsi ö, megpocakosodtam-e? Mond­jam neki, voltam soványabb is, sőt már rongyos is éle­temben? Ezt mondtam inkább: — Hasban megvállasod­tam... Nevet. Levettem válláról a ter­het. 3. így szól a tréfás ember a villamoson: — Megy ez a kocsi, ké­rem, a végállomásig? A kötet: harminckét el­beszélés. Rövid, néhány ol­dalas írások csupán, mégis, atmoszférájuk magával ra­gadó. A környezetrajz hatá­rozott vonalai, az alakok összetettsége olyan íróval ismerteti meg az olvasót, aki a lényegre koncentrál, s ismeretanyagának bő ára­dását az alkotói fegyelem medre szabályozza. A gyer­mekkor emlékei, s a háború nagy vihara — ez a témája az írások zömének, s a lát­szatra egymástól független elbeszélések érzelmi és ér­telmi sort alkotnak, a sze­mélyes vallomás forróságá­val mondják el egy ember életét, aki sok mindent A kalauz felkapja a fe­jét. Már hogyne menne! Minden kocsi elmegy a végállomásig, aztán meg­fordul, s megy a másik végállomásig. Ilyen a ko­csik élete —filozofál, hogy visszaadja a buta tréfát, — ilyen az életük a kocsik­nak, csak mennek, mennek, mendegélnek, két végállo­más között, olyan ez — teszi hozzá, — mint az utasok dolga, születnek, él­nék, maghalnak, bölcső — koporsó, két végállomás. Csak az többe kerül, mint egy vonaljegy. — Rendoen van, — mtondja az utas, — de ez a kocsi, amelyen most sze­rencsém van az ön helyes­lése és jegyváltás meUett utaznit ez megy-e a vég- állomásig? — Szívesen adom rá a becsületszavamat — mond­ja a kalauz. Nézem. embereimet, a tré- fálkozókat. Jól van. Em­lékszem, sötét napokra, gyilkos tekintetekre, gya­nakvásra, félelemre, pince­homályra, lélekhomalyra. Jól van most... 4. Színházban vagyok. Jele­net. Bejő egy fiatalember, bejő egy nő, szerelmesek egymásba. Tudjuk ezt, az előző jelenetekből. Most sza­kítani akarnak — szerel­mesek szeszélye, — de mi, a nézőtéren, tudjuk: de­hogyis szakítanak, a sze­relem forró. Sőt: ahogyan ez törvény, megcsókolják majd egymást, itt, a nyílt színen, majd ezer néző előtt —, noha a jelenet a darab szerint négyszemközt játszódik. De mégis előt­tünk ölelik át egymást, vár­juk ezt, sőt elvárjuk tőlük. Annyira várjuk, — a da­rabíró érdeme a várakozás felkeltése —, hogy a há­tam mögött ülők egyike hangosan megszólal: — Na! Mint aki mondja: gye* rünk, ne dacoljunk a vég- Zettel. Mint aki azt mond­ja: ezt a csókot vártam, mert a színpadi szituáció már régen az enyém, tehát a csók is az enyém, vagy legalábbis nevemben adó­dik. Hátranézek: hát egy fiatalember a türelmetlen. Haja a szemébe lóg, mellet­te egy kislány, szőke. Ügy látszik, a közbeszólót nem kellene nógatni. Csók a színpadon. A fia­talember tapsol. A kislány is. Mindenki tapsol. 5. Ropog a koksz a kályhá­ban, olyan a hangja a pa­rázson táncoló koksznak, mint a gépfegyveré. Durr- papp, durr-papp, durr-dur- dur... Csakhát a gépfegyver minden ropogása: bukás. Valaki felbukik, véresen, egy perccel ezelőtt még élt. Ezt is láttam már, az ember sok mindent megél. Durr! — nincs többé egy ember, durr! — nincs egy másik sem. A gépfegyver­golyó ostobán lármázik, a lárma embert eszik. Durr... — ugrál a koksz a parázson, a szoba felme­legszik ettől a vidám ug- rándozástól. megpróbált, s akit sok minden próbára tett, s há­nyattatások, bukások és apró győzelmek közepette tanulta meg, hogy a tett, a cselekvés, mégpedig a közösségért való cselekvés az élet értelme. A kötetbe foglalt írások közűi alig kettőt-hármat említhetünk — pl. Coca kis­asszony Birladból —, ame­lyek meggyőző erejüket ki­dolgozottságukat tekintve elmaradnak a többitől; a kötet egésze jelentős íröl pálya egy szakaszával is­merteti meg az olvasót. A, fordítás Huszár Sándor munkája. KÖNYVESPOLC: Francisc Mimteanu: Ilattonnás bűn R

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents