Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-28 / 281. szám
Havas Ervin Művészet és nagyközönség Apám Karácsony jött. Halkan csikorgóit lábunk alatt a téli szőnyeg. A nyitott-szemű házak oldalához öblös-ruhájú árnyak dőltek. Apám vezetett kézenfogva. Komor volt. Sápadt. Hallgatag Bezárva kínok börtönébe mint odvába az almamag. Vidám emberek, csomagokkal körül dongtak, ked vükkel vetek Apám kezében teinye rém, fejében lázas, furcsa tervek, Szeme zománcán nikotinként fénylett miazmák sárga máza. Mint koldusok a templom-ajtón úgy léptünk be a szürke házba. Itt lakott O, a félve ejtett nevű nagy ember, volt diák, ki együtt forgatta apámmal a Bréhmet és a bibliát. i Aztán osztályuk sors-kegyéből úr lett az egyik, más a másik: ki ritkán kóstolt meleg ételt, s kinek foga tortába vásik. Magas volt, jól táplált, hatalmas Neve elismert, drága márka Ö vitt erényt is hivatalból a nemes Vázsonyi családba Adakozott a Karitász nak, védnök volt a Vöröskeresztnél, zsidózott is ha kedve fortyant, így lett belőle jó keresztény. 1 , » Figyeltem én: még nevetett is egy felidézett régi csínyen, de értette a konok törvényt: szedett nagyban, osztott kicsinyben. Mert nem távoztunk üres kézzel: apám markán fénylett a pengő, csak arca rángott hamú-színben, csak szeme szűkült elmeremgőn. Ma már tudom. Krisztus volt ő. Simogatott, s tán sose lázadt, De meghajtotta vállait a rettentő, a százszoros alázat. Ma már tudom. így gyenge volt ő. A hegyre tört, s a sírba fáradt... ...Most tüske-karmú szelek óvják feje fölött a rózsaágat. Hétfőn: Nagyvilág-est Az írók és művészek körében sok szó esik arról a tanulmányról, amelyet az MSZMP kulturális elméleti munkaközössége a Társadalmi Szemlében adott ki, hogy méginkább elősegítse a szocialista realizmus egyes vi tatott kérdéseinek tisztázását. A különböző nézeteket szembesítő, új gondolatokat üdvözlő, és ellentmondásokra, fogyatékosságokra is érvelő elemzéssel mutató dokumentum a nroblémák sorát érinti. Gondolatébresztő hatása, állásfoglalásainak érvénye igen széles körű. Fejezetei közül néhány inkább csak a szakemberek körében támaszthat visszhangot, más részei azonban az olvasók szélesebb körét foglalkoztatják, mindazok számára érdekesek, akik új irodalmunk, színház- és filmművészetünk, képző- és zeneművészetünk eredményeit, gondjait figyelemmel kísérik. A közérdeklődésre leginkább számot tartó fejezet az, amely művészet és nagyközönség kapcsolatával foglalkozik, igen konkrétan és sok tekintetben új módon. Köztudott, hogy ekörül olykor a legszélsőségesebb nézetek ütköznek. Egyesek idillikusán zavartalannak vélik, mások eleve eredménytelennek, lét- rehozhatatlannak tartják ezt a kapcsolatot. Az előbbi vélemény hirdetői azt gondolják, hogy a kapitalizmus megdöntésével automatikusan elhárulnak az akadályok, amelyek a modern polgári társadalomban any- nyira megnehezítik, ha ki nem zárják a tömegek és az igazi művészet találkozását, kölcsönhatását. Ellenfeleik viszont nem veszne figyelembe, hogy ez a foSafci A századforduló körül élt, kiváló angol humorista. Treophil Eschley festőművesz környezetének hatására szüntelenül állatokat festett. Egy ősz végi délután épp az utolsó ecsetvonásokat húzta legújabb ■művén, amikor a szomszédja, Adela Pingsford megzörgette az ajtaját. — Egy marha van a kertemben — jelentette ki tömören, hogy megmagyarázza viharos megjelenésének okát. Marha? — ismételte Eschley, majd hozzátette: — Milyen fajtájú marha? — Fogalmam sincs —• felelte az asszonyság. — Azt hiszem egészen közönséges. — És hogyan jutott az ön kertjébe? — kérdezte a festő. — Ügy képzelem, hogy a kapun — felelte a nő türelmetlenül. — Nem hinném, hogy átmászott volna a falon, s azt sem, hogy ejtőernyőről dobták le, mint a húsfeldolgozó rt. reklámját. De most pillanatnyilag ez sem érdekel, csak az, hogy mielőbb kimenjen a kertemből. — És nem akar? — kérdezte Eschley. — Ha minden vágya az volna, hogy kijusson onnan — szólt Adela dühösen — akkor nem jöttem volna magához. De sajnos nem emlékszem, mit tanultunk az iskolában arról, hogyan kell kihajtani egy nagy marhát egy kis kertből. Gondoltam, mivel maga folyton állatokat fest, biztosan ismerős egy kicsit a modelljei körében, s talán tudna segíteni. — Az igaz, hogy teheneket festek — ismerte el Eschley, — de a pásztor- kodásban igen kevés a tapasztalatom... Adela ekkor szó nélkül magával vonszolta a festőt. A kert egyébként normális méretű volt, de a hatalmas állat mellett valóban kicsinek látszott. Lecsüngő fülű, véreres szemű élőlény. Fsrhley önkéntelenül « lyamat — ha nem is egy- csapásra, nem is buktatók és vargabetűk nélkül — kibontakozik az épülő szocializmus társadalmában. Az elméleti munkaközösség — vitázva a tényeket egyaránt figyelmen kívül hagyó véleményekkel, hangoztatja: a munkásosztály céljait az össznépi törekvéseket válla- ló és kifejezésre juttató művészet megnyeri a tömegek rokon? zenvét, a kulturális forradalom pedig a szocializmus viszonyai között megteremti a művészetek kibontakozásának és hatásának kedvező feltétéleit. Ez azonban csak lehetőség, aminek érvényesítése körül sok még a tennivaló. Emberek százezreire, sőt millióira hatni, csak közérthető művészet képes. Kz olyan vonás, mely megkülönbözteti, sőt szembeállítja a szocialista-realista igényű alkotót a polgári művészet egyes irányzatainak művelőivel. A fejlett kapitalista országokban mind élesebb ellentmondás figyelhető meg a keveseknek (igen gyakran meggyőződés nélkül lelkendező sznoboknak) szóló arisztokratikus különcködés, és a tömegeknek szánt kulturális termelés alantas ízlésű, kétes hatású dömpingtermékei között. Nálunk ez a konfliktus nem bontakozhat ki. A társadalmi feltételek kizárják mindkét szélsőség érvényesülését. Ez persze, nem azt jelenti, hogy hasonló tendenciák nyomaival sem találkozhatunk a magyar kulturális életben. Csaknem valamennyi művészeti területről idézhető példák figyelmeztetnek: egyrészt avájtfülű kevesekre számító arisztokratizmus, a közönség kevésbé igényes részét lenéző fölényeskedés, másrészt az igények mai kertkapu felé húzódott, rat^ közberi vizsgálgatta az állatot. — Most éppen egy krizantémot eszik — szólt Eschley, mikor a csönd már elviselhetetlenné vált. Azután néhány lépést tett az állat felé, néhányszor ösz- szeütötte a tenyerét, majd különböző „hi iiii” és „ho o o o” hangokat hallatott. Az állat azonban nem reagált rá. — Ha legközelebb tyúkok hatolnának be a kertembe, akkor is magát fogom hívni, hogy rájuk ijesszen, — szólt Adela. — A „ho o o o’’-i egészen nagyszerűek. De pillanatnyilag arra kérném, ha nem neheztel érte, hogy kergesse ki ezt a tehenet a kertemből... — Olyan kifejezéseket használt, melyek hatására a festő végül is felkapott egy botot és határozott mozdulatokkal ütöget- ni kezdte az állat farát. Csodák csodájára, végül is megértette, hogy a jelenléte nem kívánatos, éhes pillantást vetett a krizantémok felé, majd elindult a kertből — a házba. Ellenállhatatlan étvágyát Adela asztalán, vázában álló krizantémokkal elégítette ki. — Mr. Eschley! — kiáltott fel Adela remegő hangon — arra kértem, hogy hajtsa ki ezt az állatot a kertemből, de nem arra, hogy kergesse be a házba! Ha már okvetlen itt kell maradnia, akkor inkább a kertben, mint a szalonban. — Pásztori tapasztalataim igen csekélyek, — szólt a festő. — S ha jól emlékezem, ezt közöltem is önnel. — Most már látom, hogy igaza volt, — vágott visz- sza a hölgy. — Bájos kis csendélet aranyos tehénkékről, maga csak erre képes. Nem akar talán festményt készíteni erről az állatról, amint ebéd utáni pihenőjét tölti a szalonomban? Eschleynek több se kellett, faképnél hagyta « megriadt asszonyságot, * színvonalát egyszer, s mindenkorra adottnak tekintő, a giccs vonzására üzleti politikát építő cinizmus tüneteinek leküzdése ma is feladat. A pártdokumentum állásfoglalása jelentős és félreértéseket oszlató a közérthetőség értelmezésében. Itt is kétfrontos küzdelem vár a szocialista realizmus hí- veire, a művészekre és a kritikára, a teoretikusokra és a népművelő szakemberekre. Kétféle értetlenség változataival kell szembesíteni a közönség és a művészet igényeit. Aligha van igazuk azoknak a művészeknek, akik az érthetetlensé- get, a megfejthetetlen bonyolultságot önmagában és kizárólagosan a jövőt ostromló igazi művészet zálogának tekintik. Sok példa van arra, hogy a művészetben jelentkező forradalmi új érthetőségét semmi nem nehezíti, s amit nem értünk, gyakran nem újszerű, ha- nem egyszerűen zavaros. Kétségtelen viszont, hogy a művészetek fejlődése a mi korunk bonyolult viszonyai között, a megértésre és kifejezésre váró jelenségek tükrözésére, a súlyos, olykor pedig fájdalmas konfliktusok ábrázolására és feloldására törekedve, tehát az új tartalomhoz illő formákat. eszközöket, megjelenítési módokat keresve, távol is kerülhet attól, aminek megértése akadálytalanul könnyű. Ezért a dokumentum leszögezi: „A közérthetőség nem azonos a köznapi, vagy a tudományos, általában a logikai-intellektuális érthetőséggel. A művészi közértbe tőség elválaszthatatlan az adott művészeti ág formanyelvének ismeretétől, ezért szorosan összefügg a közönség áltanemsokára visszatért állvánnyal, palettával és ecsetekkel. — Maga nyugodtan munkához kezd, miközben ez a borzalmas lény bekvár- télyozta magát a szobám- ba? — kérdezte Adela. — Hiszen éppen ön tanácsolta — felelt Eschley és kifeszítette a vásznat az állványon. — Megtiltom! — mennydörgőit Adela. — Milyen alapon — kérdezte a festő. — Nem hiszem, hagy ez a lény magához tartozna. — Ez bolond! — kiáltott a háziasszony kétségbeesetten. Rövid idő múltán a tehén valószínűleg úgy döntőt, hogy ebéd utáni desz- szertjét már az istállóban fogja elfogyasztani, s ezért óvatos és gyors léptekkel elhagyta a szalont, majd a krizantémjaitól megfosztott kertet is. Eschley pedig összecsomagolta festőszerszámait. Ez a kis történet fordulópontot jelentett Eschley művészi pályáján. Figyelemre méltó kompozíciója, a „Tehén a szalonban" a párizsi kiállítás szenzációja lett, később Münchenben is kiállították, s végül a bajor kormány vásárolta meg, noha egy húsfeldolgozó gyár igazgatója háromszor is ráígért az árverésen. A szédítő siker csúcsán Eschley egy nap összetalálkozott Adelával, s így szólt hozzá: — Látja, ha nem jön az a tehén, sohasem születtek volna meg a változatok a „Tehén a szalonban” témára. Ugye, már maga is örül hogy így történt? Adela azonban az öröm legcsekélyebb jelét sem mutatta, sőt megvető pillantással mérte végig a festőt. Hiába, vannak még érzéketlen emberek, akik sohasem fogjak megtanulni, mi az igazi művészet. Fordította: Zilahi Judit lános művészi kulturáltságával.” Érvelésének ezen a pontján is megfigyelhető a tanulmány jellegzetessége, legrokonszenvesebb vonása. Az ugyanis, hogy nemcsak vitát indít, hanem a gyakorlat számára is kiindulópontot jelent, feladatokat jelöl. Ha vannak jelentős életművek, amelyek újszerűségük miatt egy ideig a meg nem értés falába ütköznek, az idő segit az áttörésben, közmegbecsülésük kivívásában, hatásuk utat tört magának, és a tömegek ízlésnevelésének eszközeivé váltak. A munkaközösség tanulmánya ezt üdvözli, s figyelmeztet arra is, hogy a művészi termés differenciált, széles skálán mozog. „Általában lehetőség nyílik tehát arra, hogy a kiadási, publikációs, műsor- és főleg terjesztési politika nevelő, feljesztő, magasabb fokra átvezető módon alkalmazkodjék az egyes ré- tegek ízlésszintjéhez”. Ez a körültekintő, érvek és ellenérvek logikáját számba vevő, a művészet belső tör- vényszerűségeit és igényeit messzemenően tisztelő elemzés ad súlyt az állásfoglalásnak, amikor a művészet és a tömegek kapcsolatát tárgyaló rész végén kimondja: az érthetetlennek taitott alkotások jgen gyakran valóban azok is. Áttekinthetetlenségük, íormátlanságuk nem az új érzések és gondolatok, még kevésbé az új felismerésekkel karöltve járó pártos állásfoglalás igényéből ered, hanem maga- mutogatásból, mindenáron való eredetieskedésből, nagyon is „hagyományos”, sőt, már avult ízlés- és magatartásformák ismétléséből. <—S) Múzeum a szabad cg alatt Belgrád közvetlen közelében az Avala-hegy oldalán hatalmas néprajzi parkot létesítenek a városi és falusi építészet legrégibb alkotásainak bemutatására. A közel 100 hektárnyi területen a különböző, koruknak megfelelően berendezett falusi házakon kívül található itt szélmalom, vízimalom, halastó, stb. A park látogatói meg is vásárolhatják azokat a tárgyakat, melyeket a helyszínen korhű öltözetben készítenek a szövőnők, cserepesek, fafaragók, bocskor- készítők. A látogatók a házikókban szállást is kaphatnak, a korhű falusi fogadókban nemzeti eledeleket és italokat kóstolhatnak és számos népi- és egyéb rendezvényt látogathatnak. Nagyvilág irodalmi estet rendez a nyíregyházi megyei könyvtár és a TIT megyei szervezete november 29-én, hétfőn este 7 ólától, a Nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban. Az irodalmi esten bevezetőt mond Fáy Árpád, a Nagyvilág című irodalmi folyóirat szerkesztője. Ezt követően Csemus Mariann, a Budapesti Nemzeti Színház tagja, Farkas Gabi énekművésznő ét Bánffi György, a Pécsi Nemzeti Színház tagja közreműködéséve mutatják be Aragon, .Arghezi, Auden, Be- niuc, Cocteau, Éluard, Guillen, Jevtusenko, Superville és Voznyeszenszkij verseit, majd egy részletet Düren- matt Fizikusok című komédiájából. Sor kerül Aldo Nicolai A kilátó című egyfel- vonásosának bemutatására is. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiállitótermébflL Sok#: Telién a szalonban
