Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-28 / 281. szám
A Szovjetunióban szombaton Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—98-at. A szputnyik fedélzetén tudományos berendezést helyeztek el, hogy folytassák a világűr kutatását a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett programnak megfelelően. Londonban szombaton megnyílt Nagy-Britannia Kommunista Pártjának 29. országos kongresszusa. Körülbelül 500 küldött vesz részt a kongresszus munkájában. A politikai határozatot tartalmazó főbeszámolót szombaton tartja Jolin Gollan, a párt főtitkára. A francia rendőrség péntek este letartóztatta a Ben Barka-ügy ötödik gyanúsítottját, Philippe Bernier „szabadúszó” újságírót. Ber- nier-t azzal gyanúsítják, hogy összeköttetésben állt egy marokkói ügynökkel, aki feltehetően vezető szerepet játszott az ellenzéki vezér elrablásában. Azon a napon, — október 29-én — amikor Ben Barka eltűnt, Bernier a vád szerint abban a balpárti kávéházban várta Ben Barkát, amelyben a bűncselekményt elkövették. Edward Ochab, a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnöke szombaton reggel Nasszer elnök társaságában megjelent a kairói egyetem aulájában, ahol Nagib Nasad, az egyetem rektora átnyújtotta neki a díszdoktori oklevelet. Az egyetem politikai és közgazdaságtudományi kara a lengyel nép vezetésében szerzett nagy érdemeiért adományozta Edward Ochabnak a díszdotori címet. A NATO-országok hadügyminiszterei szombaton Párizsban egynapos értekezletre ültek össze. A zárt ajtók mögött megtartott tanácskozáson a tizenöt tagállam közül ötnek — Francia- ország, Norvégia, Izland, Luxemburg és Portugália — a képviselője nincs jelen. Hírügynökségi jelentések szerint a megbeszélés két fő témája a nukleáris felelősség megosztásának problémája, valamint a NATO-országok fővárosai között megteremtendő gyors összeköttetés kérdése, hogy sürgős esetekben biztosítva legyen az azonnali kapcsolatfelvétel. Hat fáklya a címeren November 2 9 — az új Jugoszlávia születésnapja Jajceban, egy kis boszniai városkában második tanácskozását tartotta az ANVOJ, a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Bizottság, amikor még dúlt a második világháború, amikor a jugoszláv hazafiak százezrei fegyverrel kezükben küzdöttek a német megszállók ellen. Jajceba is fegyverükkel érkeztek a küldöttek. 1943 november 29-et írtak. Az 1941 nyarán szervezett kis partizánalakulatok akkorra nagy seregekké nőttek, a felszabadított területeket a népi bizottságok Igazgatták. De a fasiszta megszállók és a belső árulók elleni harc még hevesen tombolt, amikor Jajceban lerakták a jövendő jugoszláv állam, a szövetségi elven felépítendő köztársaság alapjait. Ezt a történelmi napot Jugoszlávia címerében is megörökítették. A hat jugoszláv szövetségi köztársaságot jelképező hat fáklya alatt olvasható a dátum: 1943. XI. 29. Az új Jugoszlávia születésnapja. Az új jugoszláv állam harcban született. A szovjet hadsereg segítségével a népfelszabadító hadsereg egyre nagyobb területekről verte ki a náci megszállókat, felszabadította Belgrádot és 1945. november 29-én a szabad Belgródban megtartott országgyűlés proklamálta a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot. Már a népfelszabadító háború idején számos szocialista jellegű forradalmi intézkedést hoztak, a bankok és külföldi társaságok zárolásától kezdve az államosításokig, amelyek eredményeként 1948-ig valamennyi gyár és vállalat társadalmi tulajdonba került. Nemzetiségei szoros egységben kezdték meg a szocialista Jugoszlávia felépítését, hogy a 19 millió lakosú köztársaságot a háború előtti elmaradott mezőgazdasági országból szocialista jellegű ipari-mezőgazdasági országgá fejlesz- szük. Húsz esztendő alatt az ipari termelés a háború előttinek ötszörösére emelkedett, s olyan új iparágakat teremtettek, mint a tengerjáró hajók építése, motor- gyártás, gépkocsiipar, traktoripar, televíziós készülékek gyártása, a legutóbbi tíz esztendő folyamán az ipari termelés átlagos évi növekedése elérte a 10 százalékot és ugyanakkor megkétszereződött az iparban foglalkoztatottak száma. A legfontosabb mezőgazdasági termékek termelésének mintegy felét a szocialista szektor és az úgynevezett kooperációs gazdaságok üzemei adják. A kooperáció a társadalmi termelés sajátos formája, amelyben a szövetkezet mint a termelés szervezője, segíti és irányítja a szerződéses kooperációs viszonyra lépett egyéni gazdaságokat. A legutóbb életbeléptetett gazdasági reformok a termelés további növekedését és a fizetési mérleg kedvezőbb alakulását szolgálják. Jugoszlávia ugyanakkor tovább szélesíti gazdasági együttműködését a szocialista országokkal. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság bekapcsolódott a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa számos bizottságának munkájába. Örvendetesen fejlődnek a magyar—jugoszláv kapcsolatok is, az élet minden területén. Megvalósult az együttműködés például a kikötői daruk, vasúti kocsik és a villanyégők közös gyártásában. Különösen az idén ugrásszerű fejlődés volt az idegenforgalom területén, amely mindenképpen hozzájárul a népeink közötti kölcsönös megismerés és megértés elmélyítéséhez. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság a jövőben tovább fejleszti együttműködését, ezt kívánja a két szomszédos szocialista ország érdeke. Ezen a napon, november 29-én kívánunk sikereket a baráti Jugoszlávia népeinek szocialista építőmunkájukban. Jugoszlávia népeinek hősi antifasiszta küzdelmének állítana k emléket szerte az országban. Jugoszlávia idegenforgalma nemcsak az ország természeti szépségei és csodás tengerpartja miatt fejlődik rohamosan* hanem a nagyarányú száíloda-éjítkezések eredményeként is. Képünk Sveti Stefan félszigetet mutatja. Rijeka, Jugoszlávia legnagyobb kikötővárosa egyre nagyobb szerepet játszik a Magyar Nép özlársaságba Irányuló külföldi hajóforgalomban is. Rijekában épült fel a Földközi-tenger térségének legnagyobb gabonasilója. Déli szomszédunk mezőgazdaságában és kivitelében jelentő* szerepe van a dohánytermesztésnek. Franciaországi választás előtt Egy perc: egy autó — Éti csiga, béka, élő vad K.ik az „immigránsok“? — „Osztálybéke“? IV. A Renault-művek Flins-i üzemében a munkaidő minden percében legördül egy- egy gépkocsi a futószalagról- Kilenc óra alatt készül el egy új autó, ennyi idő alatt rakják össze a lassan tovahaladó szalagon az alváz, a karosszéria, a motorberendezés előregyártott elemeit, de ebbe az időbe beleszámít a lemezek préselése, vágása, az összeállított kocsi festése stb is. Két típust, az R—10-et és az R—16-ot felváltva szerelik a szalagon, a két különböző kocsin a munkások kétféle részműveletet végeznek, ez jelent csak változatosságot a gépszerű munkában. Egy-egy villanás: itt hegesztenek, egy-egy mozdulat a csavarhúzóval: beszerelnek ott. A néző egy pillanatra arra gondol: a 140 kilométeres sebességet fel elérő autó szinte órák alatt „áll össze”, ezek után rá merje-e bízni az életét? Kísérőink megnyugtatnak és magunk is látjuk, majd minden tizedik munkás minőségi ellenőr, a szalagon nem haladhat tovább a készülő gépkocsi, ha hibát találnak rajta... Érdekes adatokat hallunk a Renault szocialista országokba irányuló exportjáról: tavaly Jugoszlávia 2500 kocsit vásárolt, Románia ezret, Csehszlovákia 800-at, Lengyelország 300-at, az NDK 80-at. Úgy mondják, hogy hazánk 1963-ban 30, 1964-ben 40 Renault-gépko- csit importált. Mégis nagyon érdeklődnek Magyar- ország iránt, a kooperációs lehetőségeket nagyra értékelik, főleg a Diesel-motorok szállításában. A francia—magyar külkereskedelmi kapcsolatokról gyakran hallunk Párizsban, Itt is, ott is keresik az árucsereforgalom bővítésének új feltételeit. Az okoz gondot, hogy nagyban-egészben hasonló jellegű árukat kínál egymásnak a magyar, meg a francia külkereskedelem. S arra azért mégsem lehet építeni a szélesebb körű árucserét, hogy éti csigát, békát és élő vadat szinte minden mennyiségben exportálhatunk Franciaországba. A francia ipar nagyot fejlődött a második világháború óta, termékei jórészt felveszik a versenyt az amerikai vagy a nyugatnémet, a japán vagy az olasz árukkal. De — anélkül, hogy az elhamarkodott általánosítás hibájába esnénk — meg kell jegyezni, hogy nem maradt nyomtalan az a régi francia ipar- és kereskedelempolitika, amely jórészt megelégedett a hazai piaccal, a gyarmatbirodalom piacaival, védővámokkal bástyázta körül a franciaországi termelést és ezen belül valamelyest el- kényelmesedett. A nem egészen 50 millió főt számláló franciaországi piac ma már persze szűknek bizonyul, a Közös Piac 170 milliós felvevőterületén erős a kon- kurrencia, a gyarmatbirodalom széthullott, (ha a francia befolyás meg is maradt a gyarmatok helyén alakult új országok túlnyomó többségében) — mindez magyarázhatja, hogy most a francia külkereskedelem is, kölcsönhatásban a degaullei külpolitikával, új utakat keres. (Egyesek a francia belpolitikai helyzet egyik jellemzőjét: a „klasszikus jobboldal” szembeállását De Gaulle tábornokkal, arra vezetik vissza, hogy itt tulajdonképpen a konzervatív nagytőke és a monopóliumok dinamikusabb elemei ütköznek meg...) Nem felhőtlen az ég a francia gazdaság fölött. Egyes iparágakban, igy például a hagyományos textilgyártásban, stagnálás mutatkozik, ha éppen nem jelentkeznek a válság jelei. Nincs szó munkanélküliség-, ről, de szinte hónapról hónapra növekszik a munkát keresők száma. Van munka- alkalom, ám sokszor nem megfelelő az új állásért, új munkahelyért kopogtató számára. A nehéz, vagy piszkos munkát külföldről jött segédmunkások végzik. „Immigránsok” érkeznek Algériából és Portugáliából, Spanyolországból és Törökországból egyformán. Utcaseprőt szinte kizárólag csak színesbőrűt lehet látni Párizs utcám. A munkások életszínvonala — legalábbis Párizsban és a jobban fizetett ágakban — viszonylag magas, a szomorú munkássorsot sötét színekkel elsősorban csak a bevándorlók jórészéről festhetjük, akik tízezerszám élnek a „bidonville”-ekben, bádogból, keménypapírból, deszkákból összeeszkábált kunynókban és megvonják a szájuktól a falatot, hogy a szűkös keresetből az otthonmaradottaknak is küld- hessenek. Az ilyen nyomortanyák viszont mind kijjebb és kijjebb szorulnak a nagyvárosokból. Az egykori munkás- negyedek házait majd mindenütt bontják, helyükbe a bankok, az ingatlanügynökségek szép, új, szinte luxus- bérházakat építenek. A lakók tisztviselők, kereskedők, orvosok, mérnökök. A franciaországi nagyvárosok politikai térképe változik. A Párizs környékén elterülő „vörös övezet”, amelynek munkásnépe mindig munkáspárti jelöltekbe szavazott, tíz-húsz éven belül elveszítheti forradalmi színezetét. Néha a telekspekuláns is politikát formáló tényezővé válik, amikor milliókért veszi meg a munkásnak a nagyapjától örökölt telkét, kis házát. Az ipari, vagy a paraszti proletáriátust azonban a viszonylagos jólét, vagy a pillanatnyi, nemvárt előny sem tudja megtéveszteni, a tőkés rend igazságtalanságai más formákban újra jelentkeznek, az osztályharcot a francia munkások sem adják fel, hiába papol a kapitalista propaganda „jóléti államról” és „osztálybékéről”. A december 5-i elnökválasztáson a bonyolult francia belpolitikai helyzetben csak közvetve kaphatunk választ a baloldal egységes jelöltjére adott szavazatokban arra a kérdésre, hogy a későbbi harcokban kiko- vácsolódhatik-e a francia baloldal egysége, hogyan hódíthatnak politikai teret a francia dolgozók? Pálfy József
