Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-28 / 281. szám
Nagyarányú korszerűsítés a vasát vonalain Dr. Csanádi György közlekedési- és postaügyi miniszter tájékoztatója a Kelet-Magyarorszáonak Terveink teljesítésében, a beruházások meggyorsításában mind nagyobb szerepet kap a közlekedés, a vasúti és a közúti teherszállítás. Megyénk közlekedésének a jelentősége fokozottan növekszik, hiszen Szabolcs- Szatmárban nagy nemzetközi forgalmat is lebonyolít a MÁV. Időszerű volt tehát az a tájékoztató, amit dr. Csanádi György közlekedés és postaügyi miniszter elvtárs adott a Kelet-Magyar- ország munkatársának. Csanádi György elvtárs bevezetőben hangsúlyozta, hogy három évvel ezelőtt az egész közvélemény figyelmét felhívta magára a közlekedés. Ennek nagy jelentőségű eredménye, hogy azóta a szállítási bizottságok felnőttek feladataikhoz, hozzáértően ítélik meg a helyzetet, s valóban a megyék gazdái lettek. Közlekedésünk ma már ösz- szehasonlíthatatlanul jobb munkát végez, mint 1962- ben. I — A fentiekből következnek feladataink is — mondotta a miniszter elvtárs. — Elsősorban, hogy közlekedésünk kapacitását olyan fokra emeljük, hogy tökéletesen kiszolgálja népgazdaságunkat. Ez már 1967-ben, de legkésőbb 1968-ban bekövetkezik. Jelentős ez az egész népgazdaság szempontjából, hiszen egyre több árut kell szállítani. Mivel ennek a munkának a 82—83 százalékát a vasút végzi, ezért legfőbb gondunk, hogy a MÁV teljesítő képességét növeljük. Ezenbe- lül és elsősorban a fővonalakét; minden tekintetben korszerűbbé akarjuk tenni a gerinchálózatot. Ezeken a fővonalakon ma évi 400— 450 kilométeren építünk úgynevezett hézagmentes, hegesztett felépítményt. Ez hallatlan nagy szám, hiszen ezzel a világon a harmadikok vagyunk a modernizálás területén. A munka folytatásához teljesen rendelkezésre áll a megfelelő gépesítés, amit hazánkban a vasút üzemeiben készítenek. E munka nyomán érjük el, hogy 1970-re már 3500—4000 kilométeren, vagyis összesen fővonalainkon ilyen modern lesz a vasúti pálya. Az ezeken a vonalakon járó vonatok sebességét 125—140 kilométerre tervezzük. A villamosítás a másik fő célunk. Ebben az évben elkészül a Miskolc—Szerencs közötti villamosított vonal, jövő évben Nyíregyházáig, 1967- ben pedig Záhonyig villamosítjuk a vonalat. Ekkorra elérjük, hogy a Szovjetunióból érkező nagy mennyiségű árut már villamosított vonalon visszük a borsodi gyárakba, illetve. Budapestre, s a nyugati tranzitárut Záhonytól Hegyeshalomig tudjuk korszerű eszközökkel vontatni, 1967 után megkezdjük a debreceni vonal villamosítását. A harmadik ötéves terv végére teljesen villamosítjuk a Záhony—Nyíregyháza— Debrecen—Szolnok és Budapest közötti vonalat is. A Szovjetunióval való egyezmény alapján 1965 végére már ötven Diesel-mozdonyt kap a magyar vasút, és jövőre teljesen dieselesítik a Záhony Budapest vona- nalat. 1970-re az összforgalom 80 százaléka történik már a villamosított és dieselesített vonalainkon. Nincs tehát szégyenkezni valónk, hiszen erre az időre már előbb tartunk a modernizálással, mint például az angol vasutak. Ezzel a programmal a MÁV egész technológiája megváltozik. Át kell alakítanunk egész fűtőházi hálózatunkat — amelyek gőzmozdonyra voltak specializálva. Az ott dolgozókat ki kell képeznünk az új munka ellátására. Ez nagy feladat végeredménye már egy korszerű magyar vasút kialakulása lesz. A személyforgalommal kapcsolatban az az elképzelésünk, hogy mivel az ossz utasforgalom 50 százalékát az autóbuszok bonyolítják le, a személyszállítási hálózatot nem növeljük. > Kulturáltabb személyszállítást akarunk biztosítani, s ezért növeljük a korszerű személykocsik gyártását. Elemzésünk során kitűnt, hogy egészségtelenül nagy nálunk az áruszállítás, sokszor végzünk gazdaságtalan, felesleges munkát. Az új gazdasági mechanizmus e problémát is érinti majd. Addig is azt kérném a közvéleménytől, a megye illetékeseitől, hogy akadályozzák mag a keresztfuvarozásokat, az áruk * felesleges mozgatását például az építőiparban és a tüzelőellátásnál, ahol eddig is sok volt a problémánk. De helyes szállítási programozásra van szükség a mező- gazdasági termékek fuvarozásánál is. Azt is elmondhatom: a gazdaságirányítás reformjában mindent el fogunk követni, hogy a vállalatok a díjszabásban is megismerjék az ilyen kercsztszállí- tások következményeit. Másik súlyos problémánk, hogy sok vasútvonalainkon a rövidtávú — 30 kilométeren belüli — szállítás, amelyet át akarunk terelni a gépkocsikra. Ha ezt — mivel fuvarjaink több mint negyedrésze ilyen c— sikerül megszüntetni, rendkívül felszabadul a MÁV kapacitása a fontosabb áruk fuvarozására. Gazdasági reformunkban itt is kényszerítő eszközöket tervezünk alkalmazni, elsősorban az áru fuvarozási tarifa segítségével. A Kelet-Magyarország munkatársa kérésére dr. Csanádi György elvtárs elmondotta, hogy jövőre még csak a kiselejtezett autóbuszokat tudja pótolni a minisztérium, de bízik abban, hogy az autóbuszpark bővítésére 3—4 éven belül a megyében is sor kerül. Ezt követően megoldhatjuk az :skolák körzetesítésével és a megnövekedett igényekkel kapcsolatos gondokat és tovább javíthatják Nyíregyháza közlekedését is. Kopka János Arcképek éjiéi előtt Gyertyafénynél, a nagy körről Befut a 6291-es tolató tehervonat Nyíregyházára, a tizenötödik vágányra. A legkésőbbi ma, november 25-én. A pincér azt mondta a restiben, amikor elém tette a kávét: nem adnak azok interjút, örülnek, ha ágyba bújhatna. Üvegbe zárt gyertya világánál szorítunk kezet a vonatveze- tő-fülkében. Mondják, eny- nyi szolgálat után mit tesz az a negyedóra! Csendesen beszélgetünk. Valahogy így: 65 mázsa —lapáton . . . — Szolnoki János? — Igen, kérem, mint fűtő. Idestova 24 éve. Ezt csak azért említem, mert jólesik kimondani. Gondolja meg, ennyi idő alatt felnő egy ember. Én meg csak raktam a szenet egy negyedszázadon át a gép gyomrába. — Körülbelül mennyit? —Változó az. Ilyenkor, mínuszban többet. Ma például reggel öttől éjfél előt- tig 65 mázsát. A lapátra úgy nyolc kiló jut egy merítésnél. Számolja ki, hány lapáttal kellett meríteni. Mégis késtünk egy kicsit. Hamar jött a tél, az első havazásnál meg is fáztam. Persze, nem táppénzig, csak úgy, szokásosan. Hát enni, azt kell ehhez a munkához. Ma elfogyott egy fél kiló szalonna, meg egy kétkilós kenyér nagy része. Most ha lemosak- szom a meleg vizes zuhanyozóban, kilépek egy kicsit. A Szegényház téren lakunk, ott vár a család. Bár ilyen későn már alusznak, a vacsorát a melegítőben lelem mint rendesen. Ejfél ide, hajnal oda, én még vacsorázom. Ügy tudom, bableves lesz csülökkel. Holnap meg továbbképzésre kell jönnöm. Fűteni sem lehet akárhogy... Meglepetések nélkül A vonatvezető: Szóláth József. — Rendkívüli esemény? — Nem történt. Pedig egyre nagyobb a hideg, különösen éjszaka. Furcsa a mi munkánk. Elindultunk Nyíregyházáról, leírtunk egy nagy kört Záhonyon, Naményon át, s amig megtérünk, kocsikat mozgatunk, szerelvényeket bontunk a közbeeső állomásokon. — Ma is így volt? — Huszonnégy állomáson akadt dolgunk, végül összegyűjtöttünk magunknak 59 kocsit, azzal értünk ide, a kiindulópontra. Egyedül Ligettanyán idegeskedtünk a lassúság miatt. Egy irányvonatnál könnyebb: nekilendül a messzeségnek és szeli a távolságot. Ahova mi érkezünk, sok a tennivaló. Megértjük őket, de a menetrend bennünket is sziorít. Hát kölcsönösen csipkedjük egymást. — Várja már a család? — Még nem. Csak reggel. Most lejelentkezem, aztán megyek a vasutaslaktanyába. Négy óra után indul a vonatom haza, Ti- szaeszlárra. Addig is jólesik egy kis alvás. Hiába, a Jövőre 39 ifjúsági építőtábor nyílik A KISZ Központi Bizottságnál elkészítették az önkéntes nyári ifjúsági építőtáborok jövő évi programját. A tervezet szerint 1966-ban 32 központi és hét egyetemi tábor nyílik majd hazánkban, s azt várják, hogy 28140 középiskolás és egyetemista népesíti be ereket. A középiskolásokra és köztük is a lányokra számítanak elsősorban. Az elgondolások szerint ugyanis 22 tábor lakói a gyümölcs- és zöldségszedésben, növény- ápolásban, szőlőkötözésben, stb. kamatoztatják segítőkészségüket. A tervek szerint jövőre legalább 2,5 millió órát dolgoznak a fiatalok a különböző feladatok megoldásán. Az önkéntesek június 26-tól — a kapunyitástól — augusztus 20-ig — kapuzárásig — négy csoportban két-két hetet töltenek a táborokban. Jövőre csaknem 15 000 fiatal már nem sátorvárosokban, hanem állandó jellegű épületekben talál majd otthonra; a következő hónapokban 4800 táborlakó elhelyezésére teremtik meg a feltételeket. ELSŐ ESET Délelőtt keresett fel az asszony. J-né. Előbb sírt, mint szólt: ne tegyük tönkre a családját, legalább mi, a szakszervezet segítsünk rajtuk. Amíg sorjálta. milyen nehéz körülmények között élnek, magam elé képzeltem J-t, Nyíregyháza egyik jelentős vasipari üzemének lakatosát. Tíz éve ismerem, együtt kezdtük a forgácsolóban. Nem keresett fényesen, de rosszul sem. Először Sándor-napon láttam részegen, baráti társaságban. ö napokig szégyenkezett, mi meg csak mosolyogtuk. Megesik az ilyen. Még munkatársak voltunk, egy reggel éreztem rajta a szeszt. Mondtam, nem jó ez te. „Hogy mi a jó, bízd rám!” Ráhagytam, nem akartam haragot. Pedig talán jobb lett volna ügyet csinálni akkor belőle ... Később sokat volt részeg, s egy napon a motozásnál vidiakést találtak a zsebében. Javíthatatlan, felmondunk neki — mondta az igazgató dühösen. Már meg is írták a felmondólevelet. Akkor tettem egy utolsó próbát. Megmutattam neki a felmondást, olyan fehér let'", mint a fal. Ez idén februárban volt, a létszámszigorításkor. Másnap délelőtt felkeresett a felesége. „Nem rossz ember ő, csak az ital... azt kellene megtiltani neki.” Amikor a megbeszélt időpontban J. bement a személyzetire a felmondólevélért kértem, üljünk le még utoljára. Vonakodott előbb, aztán ráállt — az elvonókúrára ... Ne írja meg a nevét, mert J. ma az egyik legszorgalmasabb emberünk. Kevesebbet beszél, szomorúbban jár, látni, magába fojtja idegességét. De nem iszik, percet nem késik a munkából. A köszönése is halk, igaz, s kerüli a találkozást. Túlesik a tűzkeresztségen s visszatalál hozzánk. MÁSODIK ESET Ügye mondtam, hogy egész életemben felhánytor- gatják az ügyet. Most is miért említettek meg az újságnak? Pedig májusban azt mondta a párttitkár, Pista, mától tiszta lappal indulsz. Ha nem írja meg, elmondom, mi volt a legnagyobb baj. Az, hogy tanulókoromban díjat nyertem a szakmai versenyen. Ezért is hívtak ebbe az üzembe. Mit tagadjam, büszke voltam a díjra, úgy éreztem, én már mindent tudok, amit egy esztergályosnak tudni lehet. Magasabb órabért kértem, egy szóra megadták. Gondoltam, félnek, hogy itt hagyom őket... Először Balázsi bácsival akaszkodtam össze. Azt mondta, ne úgy fogjam meg az anyagot, mintha nápolyi volna. Megmondtam neki, hogy kit oktasson... Azután a csoportvezető Károly bácsi kiáltott oda, ne kínozzam annyira a gépet, mert kikészül. Csak azért is rákapcsoltam, erre kizavart a műhelyből. Nem mentem az irodára, tudtam, úgyis az öregnak adnak igazat. Elterveztem, ott török borsot az orra alá, ahol tudok, amíg nyugdíjazzák, visszafizetem a megszégyenítést. Majdnem ráfizettem. Az első időben csak az időt húztam, ha szólt, azt válaszoltam, nem lóverseny ez, szaki. Ne beszéljek így vele! Hát talán nikkelezzem előbb a szavakat? „Neveletlen fráter vagy.” Mit mondhatam erre. Hogy a kor még nem jogalap ahhoz, hogy a fiatalon keresztülnézzünk... így ment ez napokon át, míg egyszer ölre mentünk. Megütöttem, látták a többiek, a társadalmi bírósági tárgyaláson mindenki ellenem fordult. Megpróbáltam védekezni, hogy irigyek rám, féltékenyek, de éreztem, hogy nincs igazam. El akartak bocsátani, aztán próbaidőt adtak. Közben Károly bácsi nyugdíjba ment. Ünnepelték, köszöntötték, de én félrehúzódtam. Szégyelltem kezet fogni vele. Pedig annyira hiányzik azóta is az a kézfogás. Néha bejön az üzembe, körülállják a fiúk, cigarettával kínálják. Még nincs elég erőm, hogy én is eléje siessek... HARMADIK ESET A vidéki ládaüzem brigádvezetője kötelességtudó ember. Amit a hét eleji eligazításnál ráparancsoltak, tűzön-vízen át végrehajtotta. Kapott is jutalmat, nem is ritkán. Júniusban, a szezon közeledtével harminckét nőt vettek fel, ebbe a brigádba osztottak közülük ötöt. A brigádvezető — nevezzük K-nak — ettől kezdve idegesebb lett. „Asszonyok, ez nem manikürözés, itt dolgozni kell!” Az asszonyok tudomásul vették. De K. egyre türelmetlenebb lett, folyton hajtogatta, több a létszám, nagyobb a terv, nincs teljesítés s ennek a nők az okai. A férfiak helyeslőén bólogattak. A második hét végén feljebb emelte a hangját K.: „Senkit sem fogunk kiszolgálni, mindenki csipkedje magát.” Átállította a nőket az anyag- mozgatásra. Cipelték az asz- szonyok a nehéz hasábokat, a férfiak meg félig ülő munkát végeztek. Jelentés ment az igazgatónak: ez tűrhetetlen állapot! Augusztusban sürgőssé vált a svájci export, újabb munkaerőkre volt szükség ideiglenesen. A vezetőség hozzájárult, hogy férj és feleség is dolgozhat az üzemben. így állt munkába K-né is. Az eligazításkor K-nét férje brigádjába osztották. Mesélték, hogy K. valósággal kicserélődött. Előzékeny, udvarias lett az asszonyokkal szemben. Felesége pedig igencsak büszke volt rá, hogy az ő férje nemcsak a munkást, az embert is látja a dolgozókban. ★ Gyakran lehet hallani: „Kár a vesződésért, javíthatatlan!” Azt viszont kevésbé, hogy a legjobb módszerrel akarnák jó útra téríteni a megtévedteket. Pedig érdemes ... hideg kiszedi az erőt as emberből. Cserés Ferenc fékező kap a témára: — Az bizony kiszedi. Van ülőke a kis bódéban, de ilyenkor leülni kész öngyilkosság. Süvít a szél, zúg állandóan az ajtónál, ha nem mozogna az ember, ilyen hosszú úton meg is fagyna. Tipegünk egyik lábunkról a másikra. Van bunda, meg csizma, az igazi, de a mozgás csak jót tesz. — Melegítő ital? — Szeszről szó sem lehet. Vigyázni kell nekünk minden percben. Tolatásnál egyik kezem a féken, a másikkal meg kapaszkodom, úgy lesek ki a pályára. Van amikor úgy kell járni az ember kezének, mint a szélmotóla, különben egymásba rohannának a kocsik, lenne kár, meg kár. Italt azért szoktunk kapni. Forró teával várnak bennünket, ha már bírhatatlan hideg van. Közben a „vezér”, Felkai József mozdonyvezető is felkapaszkodik hozzánk. — A gépet nem lehet magára hagyni, most váltott fel János, a fűtő. — Maguk csak nem fáznak Józsi bácsi, ott a mozdonyon? Ha eddig nem volt bej . . . — Most nem. Bezzeg amikor „kappanos” voltam! így hívtuk mi húsz évvel ezelőtt a háromhuszonötös mozdonyokat. Járta a szél, mint a szitát, télidőben ponyvát feszítettünk az oldalára. Hiába, egy közepes vihar lecibálta percek alatt. Akkor kaptam reumát a lábaimba. Ma is hordozom. — És bírja még? — Huszonkét eve vezetek. Hogy lekopogjam, a látásommal nincs semmi baj. Ilyenkor, különösen ha megül a köd, éles szemmel kell vigyázni a jelzéseket. Nem gyerekjáték ez, köny- nyen bajbajuthat a figyelmetlen, s az életével fizethet. — Nem fél, ha hetven- nyolcvanassal haladnak? — Erre én nem igen szoktam gondolni. Mert aki rágonaol csupán, az már fél is, bizonytalanabb a keze, hiányos a figyelme. Meg arra gondolok: ha mindent jól csinálok, tilosba nem vezetem a mozdonyt, nem lejigt baj. Huszonkét év alatt lett volna alkalom a bajra. Nem volt, hát félnem sem kell. — Meddig bírja még? — A munkát bírnám sokáig, csak az időjárás, ötvennégy éves vagyok. Néha a reumám percig sem hagy békén. Persze, tudják ezt a főnökeim is. Minden évben három héten át teljesen ingyen gyógyíttatom magamat Hévizén. Szerzek egy évre való erőt, aztán kezembe veszem megint a ládámat. Mondják, hogy szóba hoztak már a nyugdíjazás miatt. En nem vagyok rendkívüli ember, ha úgy döntenek, szívesen megyek pihenni. Talán 1900 nyugdíjat is kaphatok már. Szép pénz az manapság. Valamikor bokszoltam, meg birkóztam: ma már csak a , tv-ben hódolok regi sportágamnak. Mert a tv-t nagyon szeretem. Elüldögélek előtte órákhosszat. Mást én nem igen tudok mondani magának. Majd nyugdíjas koromban kiszámolom, hány kilométert vezettem életemben. Mert azt mégis jó ha tudja az ember, hogy hányszor kerülte volna meg a Földet. Ne haragudjék, még le kell adnom a gépet. Jó éjszakát. A 6291-es tehervonat személyzetét elnyeli a sötétség. A pályaudvar fényei élesen világolnak odébb. A peronóra mutatója már el-< hagyta a tizenkettest. Angyal Sánaor
