Kelet-Magyarország, 1965. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1965-10-10 / 239. szám
Gazdasági mechanizmusunk kérdéseiről Pártunk és a közgazdaságtudomány fontos és időszerű feladata Részletek Friss Istvánnak a Társadalmi Szemlében megjelent cikkéből ÜTKÖVEZOK Soltész Albert rajza Utazás a megye irodalmi térképén A sokféle — pártkörökben, közgazdászok között, sajtóbein folyó, úgynevezett mechaniz- m us-vita azt tanúsítja, hogy napirendre került termelési viszonyaink szélesebb körű módosításának, továbbfejlesztésének feladata. Ebben voltaképpen semmi meglepő sincsen. Mindig is tudtuk, tanítottuk is, hogy a termelési módnak általában, és így a miénknek is, van egy előrehajtó része; a termelőerők, és van egy maradibb része: a termelési viszonyok. Ha a termelési viszonyok lehetővé teszik és elősegítik a termelőerők gyors fejlődését, akkor azt mondjuk, hogy összhangban vannak egymással. Egy idő múlva azonban ez az összhang elkerülhetetlenül gyengül, megbomlik. Felszabadulásunk huszadik évfordulóján számos cikk és tanulmány nyújtott áttekintést gazdasági fejlődésünk két évtizedéről. Senki elfogulatlan emberfia számára nem lehet vitas, hogy nem volt még népünk történetében másik két olyan évtized, de kétszer kettő sem, mely számára olyan mértékű anyagi és kulturális fellendülést hozott volna, mint az 1945. április 4-ét követő húsz év. Joggal vagyunk büszkék eredményeinkre. Üjév táján, második ötéves tervünk utolsó évének küszöbén, sok cikk és tar- nulmány foglalkozott gazdasági fejlődésünk utalsó eveivel és az előttünk álló feladatokkal. Ezek az évek is jelentős fejlődést, sok sikert hoztak. Méltatásuk mellett mégis sok szó esett a hiányosságról is. Konkrét és nem egyszer éles bírálatot tartalmaztak az országgyűlés februári költségvetési vitájában elhangzott beszédek is, beleértve a pénzügyminiszter beszámolóját és a miniszterelnök felszólalását. Azok a hiányosságok, melyeket szóvá tettek, nagyrészt termelési viszonyaink hiányosságaiban gyökereznek, ezekből fakadnak. A haladás egyetlen lehetséges és egyben szükséges módja, hogy gyakorlatunk millió jó és rossz tapasztalatát gondosan elemezzük, elméletileg általánosítsuk, az így nyert elméleti felismeréseket pedig hasznosítsuk a gyakorlatban. Része ez az elmélet és a gyakorlat egységének, melyet tár- sadalmi méretben kapitalista országokban nem lehet megvalósítani, szocialista országokban azonban nem- csak lehet, hanem kell is. Termelési viszonyainkkal kapcsolatos tapasztalataink felülvizsgálása, elemzése, általánosítása most is már huzamosabb ideje folyik különböző területeken, különböző eszközökkel és módokon, Első helyen kell említenünk — mert már nagyobb múlt van mögötte — a pártunk Központi Bizottsága mellett működő közgazdasági elméleti munkaközösséget. Ennek keretében az utolsó évben élénk viták folytak számos fontos gazdasági ár-, adó-, és hitelrendszerről, az ipari termelői árakról, a nemzeti jövedelem számbavételével kapcsolatos különböző kérdésekről, az eszközlekötési járulékról, az életszínvonal emelésének lehetséges módjairól és mértékéről, a tudományos kutatások és a műszaki fejlesztés különböző gazdasági és tervezési vonatkozásairól, s magának a közgazdaságtudománynak a helyzetéről és feladatairól is. Az utóbbi években a kérdések még sokkal szélesebb köréből bontakozott ki vita folyóirataink és legutóbb már napilapjaink hasábjain is. Néhány hó- n»apja pedig pártunk Központi Bizottságának határozata alapján átfogó munka indult meg, több száz elméleti és gyakorlati szakember bevonásával, egész gazdasági mechanizmusunk, gazdasági vezetési és irá- nyitási rendszerünk felülvizsgálatára. A sajtóban folyó vitában már eddig is sok tanulságos tényről és tapaszr- talatról számoltak be, sok vélemény és ellenvélemény, javaslat és ellenjavaslat hanzott el. Valószínű, hogy az imént megemlített átfogó munka nyomán ez a vita tovább fog szélesedni. De a beszámolókból, a vélemények és javaslatok tarkasága, sokfélesége és különbözősége közepette is egységes, vagy csaknem egységes felfogás rajzolódik ki szocialista termelési viszonyaink több, kétségkívül meglevő és népgazdaságunk fejlődését hátráltató hiányosságáról. Szó esett arról, hogy távlati népgazdasági tervejnk tudományos megalapozottsága még nem kielégítő. Hiányosságként került szóba 'az is, hogy vállalataink működésének minőségét általában nem munkájuk mélyreható elemzése alapján mérik és értékelik, hanem azon az alapon, hogy — amint mondani szokták — hogyan „teljesítik” ezek a számukra előírt kisebb- nagyobb számú, néha csak három, de gyakran több, esetleg sokszorta több mutatót. Nem kevés bírálat érte már beruházási rendszerünket. Termelési célokat szolgáló beruházásainknál természetesen igyekszünk lépést tartani a korral. De a beruházási szükséglet szőnyegre kerülésétől a beruházás üzembe lépéséig sokszor olyan hosszú idő telik el, hogy amit korszerűnek képzeltek el, sőt terveztek meg, az megvalósulásakor esetleg már nem az. Sajtónkban és a sajtón kívül is sokat vitatják nálunk a külkereskedelem kérdéseit. Nem teljesen kielégítő a termelés és a belkereskedelem, valamint a belkereskedelem és a külkereskedelem kapcsolata sem. Különösen sok szó esett már sajtónkban árrendszerünk fogyatékosságairól. Ezenbelül legtöbbet ipari termelői áraink kérdését vitatták. Ezek azok az árak, amelyeket általában az iparvállalatok kapnak termékeikért, illetve fizetnek más iparvállalatoknak azok termékeiért. Igaz, hogy az árakkal szemben sokféle, sőt különböző oldalakról annyiféle követelést támasztanak, hogy lehetetlen valamennyit együttesen kielégíteni. Vitathatatlan azonban, hogy az arányok gyakran távol esnek az értékarányoktól, vagyis az olcsóbb áruban gyakran több társadalmilag szükséges munka testesül meg, mint a drágábban. Megmutatták a viták, hogy nem kielégítő a fogyasztói árak rendszere sem, bár itt a problémák némileg más természetűek. Aa ipari termelői árak megváltoztatása ugyanis általában senkinek a személyi érdekeit sem sérti, vagy szolgálja, a fogyasztói árak megváltoztatása viszont mindig érinti valakinek a személyes érdekeit. Az is hiányosság, ha a fogyasztói árak teljesen érzéketlenek a lakosság keresletével, fogyasztási igényeivel szemben, mert így egyrészt semmiféle tájékoztatást sem nyújtanak a termelőknek arról, hogy a lakosság mit szeretne venni, másrészt arra sem alkalmasak, hogy a legkisebb mértékben is enyhítsék a piacon időnként elkerülhetetlenül fellépő feszültségeket. Ismét más a helyzet a mezőgazdasági felvásárlási áraknál. Ezeknek arányai elég jól állták ki az utolsó évek próbáját, a többi- nél rugalmasabban is kezelték őket. Színvonaluk viszont, az ipari termelői árak színvonalával összevetve túl alacsony. Valamennyi azt bizonyítja, hogy mai termelési viszonyaink nem teljesen megfelelőek. Termelési viszonyainknak a munkatermelékenység példátlan emel- kedését, a termelőerők fejlődésének erőteljes kibontakozását, s mindezzel népünk jólétének gyors nőve- kedését kell elősegíteniük és biztosítaniuk. Húsz év eredményei azt bizonyítják, hogy alapjában meg is teszik ezt. De mint láttuk, ma nem egyszer előfordul az is, hogy termelési viszonyaink nemcsak nem segítik elő és nem biztosítják, hanem inkább gátolják, akadályozzák, fékezik a termelő erőink gyors fejlődését, erőteljes kibontakozását. Termelési viszonyainkon tehát nyilvánvalóan változtatnunk kell. Szocialista társadalomban élünk, s ez egyebek között azzal az előnnyel is jár, hogy a termelési Viszonyoknak az ésszerűség követelményeinek megfelelő megváltoztatása nem ütközik semmiféle osztálynak az érdekébe, nem jár osztályok összeütközésével. Ellenkezőleg: a változtatás az összes dolgozó osztályok, a milliós dolgozó tömegek javát szolgálja, az egész dolgozó nép belátásával, egyetértésével vihető keresztül. Nem szabad, illetve nem lenne helyes egyszerűen állami intézkedésekként, rendeletileg léptetni életbe ezeket a változtatásokat. Szükség van párunk beavatkozására, közreműködésére, részvételére. Ezért volt helyes és szükséges, hogy a vezetés és, irányítás javításáért meginduló munkát a párt kezdeményezze és elejétől kezdve a párt vezesse. A párt hivatott rá, hogy társadalmunkban a tudatos elemet képviselje, magát a fejlődést pedig elősegítse, megkönnyítse, meggyorsítsa. Csak a párt erejével lehet aránylag gyorsan, azaz a lehetőségekhez képest a leggyorsabban megvalósítani a szükséges változtatásokat. A szocializmus az első olyan társadalmi rend a történelemben, mely lehetővé és egyben szükségessé teszi a tudomány minden eredményének felhasználását a társadalom építésében. Bíztató kezdet az a már említett, pártunk kezdeményezésére és vezetésével megindult munka, melyben nagy számban vesznek részt elméleti és gyakorlati szakemberek. A termelőerők fejlődése nem áll meg, nem állhat meg tehát a termelési viszonyok fejlődése sem. A szocialista társadalom felépítését a kommunizmus építése fogja követni. Az elméletnek és a gyakorlatnak, egymást ** folytonosan kölcsönösen ellenőrizve és támogatva, állandóan fejlődnie, tökéletesednie kell, hogy a társadalom vezetése a kommunizmus építése által megkövetelt színvonalra emelkedjék. Szabolcs-Szatmár megye irodalmi emlékekben gazdag tájait járjuk be és Tisza- vasvárinál, régi nevén Büd- szentmiháíynál repüljük át a megyehatárt. A XIX. század első negyedében itt élt Dessewffy József, Kazinczy jóbarátja, akinek nevére ma már csak az iradolm- történészek emlékeznek. Maga is írogatott, Széchenyivel „A Hitel czímű munka tag- lalata” c. könyvében polemizált. Ugyanitt született 1762-ben Pethe Ferenc, mezőgazdasági szakíró, Tesse- dik mellett a tudományos magyar agrárirodalom egyik megteremtője. Észak felé szállva Ven- csellő tűnik fel, Komócsy József szülőfaluja. Az 1836- ban született költőnek szerelmi-, hazafias-, szatirikus- és humoros verseit egyaránt kedvelték: — dédapáink. Alig tíz kilométerrel odébb, Tiszabercelen született 1747- ben és élt később néhány esztendeig a legnevezetesebb testőríró, Bessenyei György. A kiegyezéskor itt nevelősködött az Inczédy családnál az idősebbek gyerekkorában még nagyon népszerű kedves mesemondó: Pósa Lajos. Valamivel délebbre Kemecsén volt iskolamester, azaz tanító, 1830—31-ben Erdélyi János, a tudományos igényű nép- költészeti gyűjtés megalapítója, akinek művei ma is forrásmunkák a szakemberek részére. Útja később a híres sárospataki főiskolára vezetett tovább, ahol a filozófia professzora lett. Anarcs Czóbel Minka szülőhelye. A ma már ugyancsak elfeledett költőnő és novellista legfőbb érdeme, hogy ő fordította először németre Az ember tragédiáját, Petőfinek pedig sok versét angolra ültette át. Vásárosnamény Kazinczy egy látogatásának emlékét őrzi. A Martínovics-összees- küvésben való részvételéért nyolc évre ítélt költő, fogságából hazatérőben 1801- ben itt szállt meg Lónyay László házánál. Vitkán született 1818-ban a múlt század kedvelt humoros novellaírója, Lauka Gusztáv, aki később Mérkvállajban volt gazdatiszt. Gergelyi- ugornyán lelkészkedett Beregszászi Pál nyelvész, Kazinczy nyelvújító tevékenységének egyik éles ellenzője. Mátészalkán az itteni polgári iskola diákja volt e század elején, a megye — pontosabban Tunyogmatolcs — nagy szülötte, az író, forradalmár és katona Zalka Máté, a spanyol szabadságharc legendás Lukács tábornoka. Nem messze Mátészalkától, a Hodász melletti Gebén (ma Nyír- káta) Csanády János házánál rejtőzködött 1849 őszén három hétig két országos nevű bujdosó: Bajza József és Vörösmarty Mihály. Gebe egyébként. Kovács Gyula színész szülőhelye is, aki a XIX. század végén a kolozsvári és a Budapesti Nemzeti Színházak tagja volt. Nagy ívben visszatérünk a Tisza partjához. A sokat utazó Petőfi 1846-ban Kisoron látta a Tisza árvizét, melynek hangulatát egy esztendővel később írt, „A Tisza” című költeménye tükrözi. Turistvándiban két évig lakott nagybátyjánál, Pallagi László uradalmi kovácsmesternél, Móricz Zsig- mond. Itt született Teleki Sándorné Kende Paulina is, aki a század elején még népszerű regényeket, drámákat írt Szikra néven. Szatmárcsekén nyugszik Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője. 1815-től 1838-ig élt itt. Néhány évvel halála előtt nála joggyakornokosko- dott Szalay László, a későbbi híres történész. Tiszacsé- cse Móricz Zsigmond szülőfaluja. Ugyancsak egy határmenti, de valamivel délebbre lévő faluban, Zajtán éppen kétszáz évvel ezelőtt szállásolt csapataival egy előkelő lovastiszt, gróf Gvadányi József, a későbbi generális, az „Egy falusi nótárius budai utazása” című mű szerzője. Csengerben sokat tartózkodott felesége birtokán Jósika Miklós. 1791 és 1806 között itt élt Mándy István, Anonymus első fordítója. Itt született Szathmáry Károly, Osváth Gedeon és Osváth Eszter, a múlt század ma már eife- ledett írói. Nagyecsed a Báthoriak- nak köszönhette egykori fényét Itt halt meg Báthori István. A Báthoriak udvarában élt a XVI-XVII. század sok neves prédikátora, irgalmára, mint Baka Péter, Laskai Matkó János és Rimny János. Nyírvasváriban született 1827-ben Fejér Pál, aki később szülőfaluja nevét vette fel és Vasvári Pálként került be a történelembe. A márciusi ifjak egyike volt, a híres tizenkét pont társszerzője, később szabadcsapat vezér és mint ilyen esett el a magyar szabadságért 1849- ben. Nyírbátor szintén a Báthoriak birtoka volt. 1548-ban itt járt Tinódi Sebestyén, a „Lantos” és Báthori András udvarában szerezte „Sokféle részögö- sökről” című énekét. Nagy- kállóban ismeretlen szerző tollából keletkezett a kuruc- kori irodalom egyik gyöngyszeme: „Rákóczi Ferenc buzgó éneke” 1703. július 29-én. Itt született Szilágyi István, Arany János jóbarátja, Lőriczy György novellista és a tehetséges Kelen László, akit a fasiszták pusztítottak el. Nyíregyháza 1899-ben állított szobrot Bessenyei Györgynek, akinek 1944-ben a hamvait is idehozták. Itt született és járta iskolái nagy részét Krúdy Gyula. Szülőháza a mai rádióépület helyén állt. Itt mondta nagyszerű védőbeszédét a hírhedt tiszaeszlári perben 1884-ben Eötvös Károly és Nyíregyházán született 1901- ben Gáspár Zoltán, aki később szintén a fasiszták áldozata lett. A felsorolás nem teljes. Ezek közül is sok néV részben már teljesen elfeledett. Szerepelnek azonban sokan a magyar irodalom legnagyobbjai közül is, akik itt születtek, éltek, vagy írtak a megyében, a megyéről. a »
