Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-06 / 184. szám
Megbukott a görög kormány. de királyi taktikával Novasz mégis maradt a hivatalában Cinikus gaztett A görög főváros Lakói Papandreu volt miniszterelnök képét tartva várták a parlament I) za Imi szavazásának végeredményét, amely — mint ismeretes — a Novasz-kormány bukását jelent ette (Rádiótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) A görög parlament csütörtökre virradó éjjel, magyar idő szerint hajnali három óra körül 167:131 arányban megtagadta a bizalmat Athanassziadesz-Novasz háromhetes kormányától. Két képviselő nem vett részt a szavazásban. Papandreu, a királyi puccsal megbuktatott miniszterelnök csak a szava- ás időtartamára lépett az ülésterembe. Az eredmény kihirdetése után egymondatos nyilatkozatot tett: — Remélem, hogy az Athanassziadesz-Novasz kormány eltűnése az alkotmányos rend helyreállításának kezdetét fogja jelenteni. Ezután üdvözölte a sok- száz főnyi tömeget, ameiy a parlament előtt várta meg a késő éjszakába húzódó ülés győzelmes befe- ' esését. A fiatalok örömujjongásban törtek ki. „Megbukott! Megbukott! Győztünk!” — kiáltották, amikor elvonultak Athén elnéptelenedett utcáin. A királyi puccs kormánya ellen szavazott a centrum unió képviselőinek nagy része és az EDA 22 képviselője. Novasz mellett adta le voksát az ellenzéki ERE párt minden képviselője az úgynevezett haladó párt (jobboldali) nyolc tagja és saját kormányának valamennyi minisztere, akiknek körülbelül fele a centrum unió tagja. Athanassziadesz-Novasz csütörtökön felkereste Konstantin királyt és hivatalosan is benyújtotta lemondását. A király felkérte, hogy a válság végleges megoldódásáig maradjon hivatalában. Az AP tudósítója »váratlan húzásnak” nevezi a királynak ezt az intézkedését. Délben a király fogadta Bakladziszt, a parlament megbízott elnökét, aki — a hagyományok szerint — jelentést tesz az uralkodónak a parlamenti vita és szavazás részleteiről. Amint Novasz közölte, a király délután fogadni fogja Papandreut, a centrum unió vezérét, Kanelopuloszt, az ERE vezetőjét, Marke- ziniszt, a jobboldali »haladó párt” és Passzalidiszt, a baloldali . EDA vezetőjét. Konstantin a politikusokkal folytatandó tájékozódó megbeszélései után ismét Kovásszal találkozik. Az AFP gyorshírben jelentette, hogy megkettőzték a parlament és a királyi palota körül a rendőri őrséget. A válság egész időtartamára mindenfajta szabadtéri gyűlést és csoportosulást megtiltottak. Konstantin görög király csütörtökön délután a királyi palotában 75 perces megbeszélést folytatott Pa- pandreuval, a centrum unió vezetőjével, akit bárom héttel ezelőtt ő kény- szerített lemondásra. A 25 éves király és a 77 éves politikus három hét óta most találkozott először. Az AP jelentése szerint Papandreu bizakodó hangulatban hagyta el a királyi palotát és kijelentette: — Felkértem a királyt, hogy bízzon meg, mint a parlament többségi pártjának vezetőjét, az új kormány megalakításával. Arra az esetre, ha ezt a kérést nem teljesítené, a választások azonnali kiírását javasoltam az alkotmányos határidőn belül (45 nap) a választásokat ügyvivő kormánynak kellene lebonyolítania. Néhány esztendővel ezelőtt Párizsban a NATO fon- tainebleaui főhadiszállásán egy újságíró jegyezgetett. Az íróasztal másik oldalán egy dús, fekete hajú tábornok ült és felelt a hírlapíró kérdéseire. — Sikeresen végrehajtottam egy .parancsot, amely hozzájárult a háború gyors befejezéséhez. Semmiféle személyes érzésem nem volt és ma sincs. Ha parancsot kapnék, hogy holnap dobjam le a még pusztitóbb hidrogénbombát, ugyanígy megtenném. A tábornok, aki ezeket a szavakat mondotta, a szövetséges légierők európai parancsnoksága háborús tervezési osztályának vezetője volt, név szerint Paul Warfield Tibbets. A parancs, amelyről beszélt, a hirosímai atomtámadásról kiadott utasítás volt. Az újságíró egy másik férfit is megkérdezett ugyanerről az esményről. Tibbets — azóta tragikus hírhedségű — repülőgépén 1945. augusztus 6-án ott állt készüléke mellett a rariarkezelő Joe A. Sti- borik. Ez a férfi ma elektroműszerész, ö másképp beszélt: — Szörnyű érzés volt, amikor megtudtuk, mennyi embert pusztítottunk el... Egy harmadik férfit azonban nem kérdezhetett meg az újságíró. Nem kérdezhette meg, mert ez a férfi hol börtönben, hol elmegyógyintézetben ül a mai Amerikában. Ez a férfi, Claude Robert Eat- herly, egykori őrnagy annak a Straight Flush nevű amerikai repülőgépnek a parancsnoka, amely a hi- rosimai támadás előtt megvizsgálta a meteorológiai körülményeket, tehát tulajdonképpen hozzájárult ahhoz a döntéshez, hogy az amerikaiak egyetlen atombombával mintegy 90 000 hirosimai polgárt öljenek meg. Ez a férfi esztendők óta a legsúlyosabb lekiis- meret-furdalástól gyötörve írásban és szóban szüntelenül emlékezteti a világot: 1945. augusztus 6-án iszonyatos bűn történt az emberiség ellen és mindany- nyiunk kötelessége küzdeni a bűn megismétlődése ellen. Való igazság, hogy iszonyatos bűn történt húsz esztendeje Hirosima felett. Az anyag elemi részeiben rejtőző energia pusztítani segített, ahelyett, hogy építeni segítette volna az embert. Van abban valami hátborzongatóan cinikus, hogy az első atombombát az amerikai hadügyminisztériumban „Little Boy”-nak, azaz kisfiúnak nevezték el, mintha csak gondoltak volna akkor már arra. hogy hamarosan n zdödik ennek az első tömegpusztító fegyvernek a mintájára még nagyobb és veszedelmesebb, még több ember életét fenyegető atom- és hidrogénbombák gyártása. Ezeket már senki sem nevezheti Lítthe Boynak, ezeket már mindenkinek nevükön kell neveznie: tömegpusztítás céljaira a történelemben megteremtett legiszonyatosabb eszközöknek. Politikai számítás, háborús matematika volt az, amely az amerikaiakkal náci Németország teljes veresége és a még le nem vert Japán ellen két nappal később hadbalépő Szovjetunió katonai lépése előtt ledobatta az atombombát. Ennek a politikai számításnak, háborús matematikának egyik alapja az volt, hogy a Pentagonban úgy képzelték: a nukleáris fegyver csak az amerikaiak kezében van és lehet, s mint afféle ijesztőeszköz, alkalmas lesz arra, hogy a rettegés és fenyegetés légkörében valamiféle „amerikai évszázad” születését segítse. A béke erői első pillanattól fogva tiltakoztak a nukleáris fegyverek felhasználása ellen, tiltakoznak ma is, amikor már régen nem amerikai monopólium az atomrobbantás. Azoknak, akik a Hirosimái házak fölé küldték húsz esztendeje a „Little Bey” nevű bombát, ’ s akik ma újabb atomháborús terveket forgatnak fejükben, s azt emlegetik, hogy „Vietnamban is itt az ideje a nukleáris fegyverek használatának”, — tehát az amerikai imperializmus legszervezettebb háborús gyúj- bogatóinak arra kell gon- dolniok: ma már nem lehet büntetlenül városok és országok fölé küldeni a pusztulás nukleáris bombafelhőjét. A világot pedig arra emlékezteti a hirosimai támadás huszadik fordulója, hogy bátran és elszántan kell küzdeni a békére és a népek életére törő imperializmus ellen. Események sorokban Luigi Longo, az Olasz KP főtitkára szerdán az esti órákban a Litva hajó ieáelzetén Jaltába érkezett. A kikötőben Viktor Grísin, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja es mások fogadták. Martin Luther King Nobel békedijas néger vezető, aki a legutóbbi napokban Chicagóban, Cleverlandban ;s Philadelphiában tanul- j Hiányozta a néger kérdést, j •sutörtökön több órás késés- j •;el Washingtonba érkezett. A j : .-iést az okozta, hogy Kin- get figyelmeztették az eile- i ne készülő bombamerény- I letre. A néger vezetőt Washingtonban barnainges amerikai nácik fogadták, ! akik szigorú rendőri fede- , zet mellett „Amerika a fehéreké, Afrika a négese- ké” és hasonló feliratú táb- Iákat vittek. Osvaldo Dorticos kubai j kúziarsasagi elnök szerdán égadta azt a szovjet küldöttséget, amely Jaan Kä- bnnek. az Észt KP Központi Bizottsága első titkárának, az SZKP Központi Bizottsága tagjának vezetésével tartózkodik Kubában. A szovjet nagykövetség este 'ogadást adott a küldöttség fiszteletéFe, amelyen Fidel Castro, Raul Castro és több más kubai vezető is részt vett. André Malraux kulturálisügyi államminiszter a kínai vezetőkkel folytatott megbeszélése után elutazott Pe- kingből. Párizsban úgy tudják, hogy Malraux eredeti tervétől eltérően most nem 'átogat el más ázsiai országokba. hanem visszatér Franciaországba hogy be- |. számoljon De Gaulle-nak, Az Izvesztyija a genfi leszerelési tárgy állásokról fJoszkva, (TASZSZ): Az Izvesztyija hasábjain Nyikolaj Poljanov kommentálja a genfi leszerelési tárgyalásokat. A szemleíró rámutat, hogy a Bundeswehr atomfelfegyverzésére irányuló bonyolult játék most új fordulatot vesz, és ez összefügg a Genfben újrakezdődő 18 hatalmi leszerelési tárgyalásokkal. Az amerikaiak és az angol szövetségeseik egyfelől azt bizonygatják, hogy hét lakattal kell elzárni az atomfegyvereket és megakadályozni további terjedésüket, másfelől azonban igyekeznek valami kibúvót találni, hogy Bonn hozzájuthasson az atomarzenálhoz. A Nyugat és a Szovjetunió mindaddig nem folytathat eredményes eszmecserét az atomfegyverek további terjedésének megakadályozásáról, — folytatja a szemléire) — amisf Wgf shingtonban és az Atlanti Szövetség más fővárosaiban végérvényesen és visszavonhatatlanul nem mondanak le a nyugatnémet szövetségi haderő atomfelfegyverzésének minden változatáról. Mindenekelőtt fel kell hagyni ezzel a kalanddal és utána kell leülni a tárgyaló- asztalhoz. Más út nincs: ez századunk politikai logikája, amelyet a nemzetközi erőviszonyok diktálnak. Az Egyesült Államok és Anglia Genfben azt a látszatot keltik, hogy készek megegyezni az atomfegyverek terjedésének megakadályozásában. A nemzetek palotájának falain túl azonban azzal foglalkoznak, hogy ezeket a fegyvereket eljuttatják az európai szocialista országok határaira. De hiába számítanak arra, hogy a Szovjetuniótól segítséget kapnak ehhez a csaló játékhoz — fejeződik be Poljanov cikke. Hétszázezer ember gyilkosai — Bonn, (TASZSZ): A nyugat-németországi Düsseldorfban befejezéshez közeledik a treblinkai ha- lóltábor hétszázezer foglyának meggyilkolásával vádolt tíz egykori SS bűnpere. A bírósági tárgyalás során eddig 150 tanú vallomását hallgatták meg és a legutóbbi három tárgyalási napon a vádbeszédek hangzottak el. bíróság előtt A vád képviselői megcáfolhatatlan tényekkel bizonyították, hogy a vádlottak szadisták és gyilkosok, akiknek felelniök kell az általuk elkövetett súlyos bűntettekért. A csütörtöki tárgyaláson a vád képviselői hét vádlottra életfogytiglani börtön, három vádlottra pedig különböző időtartamú börtönbüntetés kiszabását kérték. Az épülő ház negyedik emeletén állok. Erkély még nincs, csak a helyét hagyták meg. Előttem ásít a föld, mintha várná, hogy tegyek még egy lépést, s akkor elnyel. Reszkető ujjakkal kapaszkodók a panelek habos réseibe, talpam centiméterekre áll a halálos mélységtől, mégis érzem, hogy nem eshetek le. Ott kinn zuhog az eső. Hatalmas cseppjei valósággal krátert vájnak az iszapos homokba. A ház mögül sárga napsugarak szúr- kálják az áttetsző vízfüggönyt, s a fényben az esőcseppek ridegnek, könyörtelennek látszanak, mintha fémből lennének. És éppen olyan alakjuk van, mint annak a bombának. Nekem a háborúról csupán homályos emlékképeim vannak, amelyeket apró gyermekkorom kútjából ha- lászgatok elő néha. Akkor is sütött a nap, az udvaron játszottam, mint a többi négyéves. És éppen a házunk előtt visított a sziréna, anyám 10- hant be a kapun... Együtt gurultunk a pince korhadt grádicsain lefelé... Egy óriási robbanás, ma is hallom. Aztán elszakadt a film, nem működik az emlékezetem. Máskor a padlásajtóban néztük anyámmal Mezőtúrt. A Berettyó fölött vörös árnyalatot kapott a fekete mennybolt. Ház, vagy házak égtek, vagy pedig a református nagytemplom tornya. Más. Legidősebb nagybátyám tanyájára vitt anyám, — a bombázásoktól akart menteni, — s gyalog kínlódott velem tizenkét kilométert, majd vissza ugyanannyit. Az út fölött Hirosima repülőgépek jöttek, s mi beszaladtunk egy magányos diófa alá. Egy gép egészen alacsonyra szállt, s mikor elhaladt fölöttünk, hosszú sorozatot lőtt géppuskájából. Anyám látta, hogy megfordul, felkapott, s berohant velem a magasra nőtt kukorica közé. Lehasaltunk. Robbanás, ugrált a föld, szám és fülem telement agyaggal, három métert is repülhettem... Aztán csend lett. Csak a fa tűnt el az út mellől. Az eső zuhog tovább, a nap előbújt, s dörögni kezdett. Épp fölöttem villám- lik. Olyan éles és bántó a lila fény, mint húsz éve lehetett, Hirosimában. Nekem az atombomba létezése — akárcsak a hozzám hasonló laorúaknak — nem volt megdöbbentő. Mi már vele együtt ismertük meg a világot. Természetesnek tűnik, hogy a világegyetembe az a bomba is beletartozik. Kérdés, lehet-e természetes, ami embertelen? Mit jelenthet másoknak Hinosima? Véget ért az addig legszörnyűbb háború, amit az emberiség ismert, vereséget szenvedett a rend, mely addig utolérhetetlen maradt az embertelenségben. Indult az élet, alig volt kenyér, az emberek mégis sírva-nevetve örültek a túlélésnek, s akkor... S akkor valami felrobbant egy japán nagyváros felett. Mit jelent nekem Hirosima? Nem éltem át a második háhrirú katarzisát, s a radioaktív halál lehetősége — egy újfajta addig nem ismert . halálnem! — ben* nem nem kezdte újra a háború alatt megismert rettegést, mert én azt addig sem ismertem. Mást jelent. Jelenti az embert, aki a börtön katakombáiban élte túl a túl- élhetetlent. Vakmerő operatőrt, aki néhány órával a robbanás után — veszélyeztetve saját életét is — fényképezett, hogy én is megismerhessem az atom hatását. Jelenti azt az embert; aki néhány napja — immár húsz évvel utána! — meghalt a hirosimai sugárkórházban, és sorvadó társait, akik még reménykednek a reménytelen gyógyulásban. Rákos ismerősöket és ismeretleneket. És egy megrázó filmélményt, Alain Resnais művét. Szerelmem Hirosima — ez volt a címe. Azután Gel- lért Oszkár 1932-ben írt verssorait: Fiatalok! Most innen a máglyáról kiáltom felétek, A gyümölcsnek idő kell, hogy zamatosodjon S előtte hullni le: vétek. S barbár az az isten, aki emberi szomjat Szent vérrel itat: A teremtés rendje nem az, hogy a vének Temessék fiaikat! Nézem az épülő házat, még mezítelen, hiányzik vakolatruhája. De ha készen lesz egyetlen robajtól, mintha kártyából lenne, úgy dőlhetne össze. S alatta maradnának az emberek. Nem, ez lehetetlen! Én nem ismerem még a háborút. Ez az egyetlen dolog a világon, amit nem akarok megismerni. Kun István
