Kelet-Magyarország, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-15 / 139. szám
XXII. ÉVFOLYAM, 139. SZAiM ARA: 50 fillér 1965. JÜMIU8 15. RED© A cinizmusról A onianus hitvaílóirrak aMíik őseinél még valamilyen rendszerié állt össze. Bölcseleti iránvz&ttá a sok egyéb között, amelyeket a gondolkodás szépségét és örömét megismerő athéni társadalom teremtett. Emlegetett és szimbólummá kövesedet. zászlóvivőjük. Diogenes z hordóba bújt, hogy bizarr életmodjával forduljon az uralkodó szokások és intézmények ellen. Későbbi századokban is nyomon követhetjük a cinikusok hatását, eszmei befolyását. Tanításaik a történelmi körülmények szabta újfajta szkepticizmus, alapjait vetik meg, visszacsendülnek írók nyomasztó vallomásaiban, költők kiábrándító soraiban. Az is megfigyelhető, hogyan hull ki mindjobban ebből a gondolatkörből az erény igénye, a nemes társadalomjavító szándék, a változtatás lehetőségébe vetett bizalom, s marad az önmagaba forduló kételkedés es semmibevevés, az eszmenynéiküliség, a sivárság es remenyteienség látszatra könnyed életfilozófiája. Ki tagadhatná azonban, hogy napjainkban, a mi világunkban is akadnak olyanok, akik elbújnak; elrejtőznek az élet. eleven aratna elöl, es maguk, csinálta magányban kesernyés, vagy cinikus bölcsességek .szálait szövögetik. Egyszóval el, betolakszik ide-oda, hat a cinizmus életelve, a jelenségek megközelítésének ez a fanyar, szenvtelen, pangásra es megállásra ítélő módszere Érdemes foglalkozni a cinizmus mai arculatával és okaival, márcsak azért is. mert nemelyek hajlamosak ra, hogy ifjúságunk és a cinizmus „jegyessége'’ miatt siránkozzanak, mintha legalább is az elvtelenség az igaz emberi és társadalmi értékek megvetése valamilyen életkorhoz lenne kötve. Nem életkorhoz, hanem társadalma jelenségekhez van kötve! „Megértem, hogy a kapitalizmusban mindennapos dolog a cinizmus — írtak nemrégiben egyik folyóiratunknak. — A kizsákmányolás, a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzése, a lökés társadalom valósága és meghirdetett „magasztos" elvei közötti ellentmondás, a burzsoá társadalom farkas- erkölcse. amelyet álszent tógába öltöztetnek — mindez óhatatlanul szüli a kétségbeesést és a kiábrándultságot.” Nos, így igaz, ahogy a levélíró rátapintott. A kapitalista rend alapvető, kibe kíthetetlen ellentéte a munkásosztályt, az öntudatos tömegeket forradalmi harcra készteti, másokat viszont ez az ellentmondás a . keserűség, a lemondás, a reménytelenség, a cinizmus felé taszítja. A mi társadalmunk végérvényesen száműzte a kizsákmányolást és az önkényt, ameiy tápot ad a cinizmusnak. Egész életünk arra a nagy hitre és igazságra épül. hogy képesek vagyunk kiformálni az újat, a tisztábbat, a gazdagabbat, a boldogabbat, társadalmi méretekben mindazt a jót és erényi, amit a szocializmus fogalmában foglalunk össze. De semmiképp se úgy, hogy utunkon mindenfajta ellentmondást ki tudnánk kerülni. Erről szó sincs! Nincs mindenki optimizmussal harci elszántsággal felvértezve a hiúság, a talp- nyalas, a rendetlenség, a bürokrácia, a fegyelmezetlenség, a felelőtlenség jelenségeivel. szemben. Ilyen és hasonló hibák, amelyek építömunkánkban, országunkban fellelhetők. — főleg ha ismétlődnék és egy- egy területen szívósnak bizonyulnak — cinikussá tehetnek embereket. Vajon mindig olyan köny- nyű valakinek megtalálnia, kiverekednie a maga igazát? Lehet, hogy egy darabig bírja a küzdelmet, de aztan belefárad, megrendül bizalma és kiábrándul. Ezért is annyira sarkalatos elve pártunk politikájának az emberek, a dolgozók iránti őszinteség és bizalom. A személyi kultusz, a szek- las torzítások egyesekben éppen ezt a bizalmat rombolták szét, ami nélkül forradalmi párt, forradalmi mozgalom nem tud lé- legzeni; ez a természetes közege, amelyben kivirágzik az alkot o kdv, az épiiö szándék, a célratörő összefogás, a holnap vállalása. A cmizrmis vírusai ebben a levegőben elpusztulnak. Ahol' szó és tett, ígéret és megvalósítás, terv es realizálás összhangban áil egymással, ott nagyon ritkán és sokkal nehezebben hódítanak tért a cinikus eletböicsességek. („Ugyan minek törjem magam! — Kaparj kurta, neked is jut! — Minden órának szakítsd le virágát! — Fütyülök a törvényekre, az emberi együttélés szabályaira, a családi és társadalmi kötelékekre, úgy élek, ahogy akarok, kinek mi köze hozzá, — egyébként is meghalunk”.) Az életünk fonákságait kipellengérező, ostorozó kritika, amely a gúny fegyverei hívja segítségül, természetesen nem cinizmus, hiszen javító szándék, egészséges türelmetlenség, változtatni akarás feszül benne. A határokat mindig meg lehet húzni Egy hasonlattal élnék. Ha a legcsodálatosabb táncot nagyon messziről szemlélem és nem hallom a formákat megértető és a tánctól. elválaszthatatlan zenét, — komikusnak, fonáknak, esetleg torznak hatnak a mozdulatok, az. egesz láí.ány. A cinikusoknak talán épp ez a legfőbb bajuk. Nem uailják a zenét, nem zsong bennük az élet muzsikája, az élet és az a kotás tisztelete. Alapjában véve meghssonlott emberek. Az okos szó és a tények erejével harcolni kell nézeteik ellen — és értük. Sárközi Andor Százótrene^r milliós beruházás---------- — - ^ . Augusztusban megkezdik a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola építését Újabb, nagy jelentőségű építkezés kezdődik Nyíregyházán. A közeljövőben lerakják a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola első épületeinek alapkövét. A teljes beruházási programot már az elmúlt évben jóváhagytak, a kiviteli tervek egy része is elkészült. A főiskola három szakaszban épül; elsőként a háromszáz személyes diákotthon — teljes közmüvesitéssel. Ezt követően további két, háromszáz személyes diákszállót és a menzát, építik meg, majd az építkezések befejező részéként kerül sor az oktatási épületek felépítésére Az első «sakasí kivitelezési munkJi a harmadik negyedévben, előreláthatólag augusztus el- só napjaiban megkezdődnek, és ezael csaknem ötéves építkezés alapjait rakják Te. Az építési munkákat a Sos- . tői úton a már korábban kijelölt helyen az ÉM Szabolcs megyei Építőipari Vállalat végzi majd. A részletes tervezés során a lehetőségek és követelmények figyelembe vételével néhány változást eszközöltek az eredeti terveken, amely leginkább a diákotthont érinti. így nem kerül sor tizenhatemeletes diákszálló építésére, helyette hasonló befogadóképességgel három ötszintes diákotthoni építenek, amelyekben összesen ki- lencszáz főiskolás kulturált elhelyezését biztosítják. 1965-ben hatmillió forintot használnak fel, az építkezések befe.jeztéig — 1969-ig — 151 millió forint a beruházási terv. Az új épületek, a diákszálló és a tanulmányi rész egyaránt szervesen kapcsolódik a jelenlegi képzéshez. Az első szakaszban megépülő diákszálló felszabadítja a jelenlegi kollégiumi célokat szolgáló épületeket, azokat oktatásra használhatják maid, igy már a jövő szeptembertől át lehet térni a négyéves képzésre, M, SÍ Kállai Gyula előadása a Politikai Akadémián A Magyar Szociálist» Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján hétfőn Kállai Gyula, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese előadást tartott A polgári nemzettől a szocialista nemzetig címmel. Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házban rendezett előadáson részt vett Cse- terki Lajos, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára s jelen volt a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács, a forradalmi munkás-paraszt kormány több tagja, politikai és társadalmi életünk számos ismerf képviselője. Harmadfokú árvédelmi készültség a Felső-Tiszán A Duna és a Tisza vízgyűjtőjében vasárnap is voltak kisebb zivatarok, de az eső nem volt jelentős Ausztriában az Inn folyón már megkezdődött az apadás. Így kevesebb vizet kapott a Fejső-Duna. A ma- gyor szakaszon szombat reggeltől hétfő délig Duna- remeténél 568-ról 609-re. Budapestnél 756-ról 805-re, Mohácsnál 918-ról 930 centiméterre emelkedett a Duna vize. Budapestnél a folyó nagyobb és gyorsabb duzzadása keddtől várható. Az előrejelzések szerint kedden már 29—30 centiméterrel magasabb lesz a vízállás az 1954. évi maximumnál és még tovább emelkedik. Szombattól hétfőig mintegy 15—18 000 ember védte a Duna. a Tisza és a többi folyó gátjait. Az erős szél miatt sok helyen hullámveréstől óvták a töltések oldalát. Észak-Magyarorszagon a Sajó, a Hernád és a Bodrog Egy hét múlva békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarék- pénztár egy hét múlva, június 21-én és 22-én rendezi a II., a III. és a IV. békekölcsön 1965. első félévi sorsolását. A húzásokat az OTP Nádor utca 15. szám alatti művelődési termében tartják. Június 21-én. hétfőn délután a II. Békekölcsönt sorsolják. Ebből a kölcsönből kötvényre 30,5 -millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában. Június 22-én, kedden 10— 14 óra között bonyolítják le a másik két békekölcsön húzását. Előbb a III, Békekölcsön 399 500 kötvényére 59,9 millió forintot, majd a [V. Békekölcsön 244 500 kötvényére 36.7 millió forintot sorsolnak ki. felső szakaszán. valamint az Ipolvon megkezdődött. az apadás. A Tisza legfelső szakaszán Tiszabecsnél apad a víz. Itt körülbelül 4 és fél méteres volt az emelkedés. A víz a medréből kilépett, s döntötte a hullámteret. A Tisza hétfőn delben Vásárosnaménynál tetőzött. A Túron 270 centis vizszintemelkedést észleltek. Garbóknál tetőzött, s megkezdődött az apadás. A Tiszának es a Túrnak e szakaszain harmadfokú, míg a Krasznán elsőfokú árvízvédelmi készültséget tartanak, A Szamos vízszintje körülbelül két méterrel magasabb. Árvízveszélytől egyelőre nem kell tartani, de minden eshetőségre számítva több mint hatszáz ember tart állandó ügyeletét a folyók mentén. Megyénkben a belvíz áltál elöntött terület 21 ezer hold. 13 stabil és 9 ideiglenes szivattyú üzemel, s emeli a vizet vissza a folyók meddőbe. Mivel megyénkben nincs közvetlen árvízveszély, a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság segítséget tud nyújtani a Duna veszélyeztetett szakaszain. Nagy mennyiségű pátrialemezt és mintegy 130 ezer darab homokzsákot indítottak útnak. Ugyancsak elküldték három nagy teljesítményű kotrógépet is. Műszakiakból és gátőrökből álló 38 fős csoport szintén elutazott, hogy a legkritikusabb helyeken segítsen. Megnyílt a poznani vásár Poznani vásár. 1965. J. Cyrankicwicz. a lengyel minisztertanács elnöke meglátogatta a poznani vásár mis- gyár pavilonjai. (Telefoto — MTI. Külföldi Képszolgálat.) POZNAN: Vasárnap délelőtt megnyílt a 34. poznani nemzetközi vásár. Jozej Cyrankiewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a lengyel minisztertanács elöke vezetésével Poznanba érkezett a LEMP és a lengyel kormány több tagja. A vásár megnyitásán megjelent 15 kormánydelegáció — közte a Fehér Lajos vezette magyar küldöttség — és húsz állam hivatalos képviselete. A vendégeket Witold Trampczynski lengyel külkereskedelmi miniszter üdvözölte, majd Cyrankiewicz elnök megnyitotta a vásárt. Cyrankiewicz, valamint a lengyel párt és kormány vezetői meglátogatták a magyar- pavilont, amelynek bejáratánál Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Tóth László az MSZMP népgazdasági osztályának helyettes vezetője, Martin Ferenc varsói nagykövet és a magyar kormányküldöttség tagjai fogadták. A lengyel vendégek hosszasan időztek a magyar pavilonban és nagy elismerése] nyilatkoztak a látottakról. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJEJUU