Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
Mb általános iskola előtt, tilágoszöld gyep közepén fehérük Móricz Zsigmond ülő- szobra. A szobor tekintete a városközpont felé fordul, de itt a környéken csak rogy- gyant vályogházakat, nádtetejű viskókat lát. E házakról a régi város hangulata árad, bár közülük kibukkant már sárga vakondtúrásával az árok, melynek ölében a majdani körút közműveit fektetik. A szobor mögött drótkerítés, amögött pedig deszkahalmok, s betongyűrűk százával, öten cementlapokat formáznak, és rakják a többi közé, száradni. Itt épül — a Kótaji és a Sóstói út között, a vízműtől az Erdő sorig — a város Északi Alközpontja. Messziről alig látok embert a* építkezésen, csak a daru — büszke madár — mozdul néha lomhán. Pótkocsis Ze- tor morog be a kapun, barna ajtólapokat visz. Egy árok mellé áll, a bódé és a nagyszemű kavicshalom között. Az árkon pallókat dobnak át, s egy gumicsizmás leemeli az első ajtót a pótkocsiról. A 2. és 3. számú épület belső vakolása már szárad. A napokban elvégezték a vízvezeték nyomáspróbáit, s a kettesbe hordják az ajtókat. — Mind a hat épületet október 15-ig keli átadnunk — mondja Száraz Károly építésvezető. — Jól sikerült a telünk, végig dolgoztunk, és est az előnyt ki akarjuk használni. Kettőt júniusban, a többit pedig augusztus végéig szeretnénk befejezni. Ha közbe nem jön valami... Egy asszony deszkát húz fel a csigán. A negyediken elkapják, beemelik. Állványoznak. Ahol kész, ott vakolják kívül is az épületet. Nekik kiált fel Száraz Károly: — Előbb a réseket, különben felrepedezik! A Zetor megfordult és üres pótkocsival megy ki a kapun. —i Mikor én elkezdtem ezt a szakmát, — mondja — úgy bámultuk az akkor még újdonság betongerendát, mint írástudatlan a betűket. Azóta? Természetesnek vesszük már a panelt is. Forradalom ez az építészetben. Száraz Károly alacsony, göndör hajú fiatalember. Nem kezdhette olyan rég. Két férfi homokot lapátol egy kotyogó gépbe. Megáll mellettük Virágh József kőműves, és túlkiabálva a zajt, megkérdezi: Hat épület építői A MUNKA — Mi lesz már? Kellene a vakoló. — Rossz — felelnek többen is. — A kompresszor... — A csavargó istenbe...! Egy kőműves káromkodik. Négy gépi vakoló közül hármat csak malterkeverésre használhatnak. Kísérleti gépek még és a kompresszorok könnyen leégnek, vagy zárzárlatossá válnak. Sorba rakott panelek között vezet az út. A homokban teherautók esőverte gumi nyomai. — A panelt Debrecenből hozatjuk. Eddig egymilliókétszázezret fizettünk ki szállításra. Ebből egy kisebb kapacitású panelüzemet is építhettünk volna. Ráadásul a Blokkszerelést sem lehet a teherautóról végezni. Lerakni, aztán újra megmozgatni — egy munkafolyamattal több. Reszegi József művezető siet utánunk: — Egy aláírást...! —nyújtja át az anyagszállítási jegyet. Nyomban megfordul, s kissé meghajol. Száraz Károly a hátára teszi a papírt és aláírja. Jobb, mint az asztalon. Százötvenen dolgoznak itt, így nincs munkaerőhiányuk. A vándorlás minimális. Az átlagkereset segédmunkásoknál 1500, kőműveseknél 2000 forint. Kivétel Drotár András kubikosbrigádja, ők kétezer alatt még sohasem kerestek. — Hja, nekik könnyű! — mondja egy kőműves. — Míg a többiek vitatkoznak, hogy hétkor, vagy fél nyolckor kezdjék a munkát, Drotárék már hattól dolgoznak. Szocialista brigád. A nyíregyháziak szeretnék a korai kezdést, de a 45—50 vidékinek később érkezik a vonata, s ezért nem tudnak megegyezni. A Krúdy Gyula utca felé széles utat vágtak a homokban. Mellette méteres sárga fal. Motoros közeledik. Pannóniája nem is sejti, hogy néhány éve itt volt az ország egyik legnehezebb motocross- pályája. Híres bajnokok sem tudták legyőzni a homokdombokat. s A minisztérium folyamatos építésűnek jelölte ki az építkezést. Ez a gép és munkáskéz állandó foglalkoztatottságát jelenti, s 35—40 százalék termelékenységnövekedést. Ez ma a megye legkorszerűbb építkezése. Földbevert cölöpök között négyen egyengetik a homokot. Arrébb már a deszkákat is lefektették. Tíz megépítendő ház alapját jelölték így ki, ezeket év végére tető alá kell vinni. — Egyelőre nem merem megkezdeni — mondja Száraz Károly, — mert ha a bank megszagolja, kapjuk a bírságot. Mérges öregúrral találkozunk. Egri József műszaki ellenőr: — Azért késik a szerződés jóváhagyása, mert kétszáz- ezres számítási hiba van a számlán. Ahogy elköszönünk, mosolyog az építésvezető: — Neki nem lehet jól dolgozni, nem ismeri a jó munkát. Most mégis igaza van, bosszantó a szerződés körüli huzavona. Már érzem az eredményt, A darut csak két műszakban működtethetem, különben a hatos épületet gyorsan befejezik és fizethetjük az álláspénzt. Hej, ha már most az új alapokra engedhetném a kubikosokat!... Az irodaépület tetején, a cserepek között piros zászló leng. A szobában hosszú, parkettből készített asztal. Végigteríti rajta a tervet. Az idén a lakóházakon kivüi: orvosi rendelőt, gyógyszertárat, bölcsődét, postát, jövőre: három új lakóépületet és három tízemeletes toronyházat, iskolát, mozit, szolgáltató műhelyeket (fodrász, szabó, cipész, stb.) üzletházat (amelyet szuper- markettnak kereszteltek) kell felépíteni. Ezeket 1966-ra fejezik be, akkor lebontják az Erdő sori és Kótaji úti házakat, és épülhet a körút. Az elrendezés? A legkorszerűbb. 23 épület öt teret fog közre, parkokat, játszóhelyeket a gyerekeknek. Anyaghiány. A beépítendő konyhabútorokat áprilisra ígérte, de nem szállította le az ÉM. Asztalosipari Országos Vállalat Budapestről. Pedig máris késik. A pótkocsis Zetor a Tompa Mihály utcai építkezésről hordja az ajtólapokat. Ott van, de még nem kell, itt nincs, de már szükséges. Kölcsönkérték, míg a szállítmány megérkezik. Hitelhiány: Tavaly nyolc és fél millió forint értékű munkát végeztek, az idei terv öt- venkétmillió. Van rá harminchétmillió és Ígéret az Országos Tervhivataltól, a banktól, a Beruházási Irodától. Teherautó fordul be a kapun, cementet hozott. Ahogy leáll, hárman is nekigyűrkőz- nek, hogy fél ötig lerakják. Kun István SOLTÉSZ ALBERT RAJZA ALAN SILLITOE: Mi és ők, nekünk és nekik Filmek, (A bosszűtávfutó magányossága) novellák s egy jelentős regény: Az ajtó kulcsa jelzi nálunk Alan Sillitoe nevét. Az angol író, nemrégiben a Szovjetunióba látogatott. Erről az utazásáról írt könyvéből (Üt Volgograd felé) vettük azokat a részleteket, amelyekben a világ legnagyobb vízi erőmüvénél, a braiszki- nál szerzett élményeit írja le. E gymotoros kisgépen, AN—2-őn repülök a szibériai tagja fölött, kék égi térségeken át Bratszk felé. A stewardess cukorkával kínál, családi piknikre emlékeztető kellemes utazás ez, minden kaland nélküli. Bratszk lakónegyedeit, gyárait homály fedi. Csomagjainkat a légipályaudvar épületéhez visszük... _A szikla fokán állunk és nézzük a gátat: innen még szélesebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Vasárnap van, a közelben párok sétálgatnak. Gyönyörködnek a nagyszerű látványban, észre se vesznek. A gát mágnesként vonzza azok tekintetét, akik megalkotásának éveiben kemény munkát fektettek bele. Most ott álldogálnak a napfényben, s mutogatják egymásnak az építmény hol egyik, hol másik részletét. Egy gát mindig impozáns látvány, komor, sziklás partokat összekötő IMS. május L betonfal. A partok itt is hegyesek, meredekek, de a gát elnyomja a hegyeket, már-már jelentéktelennek tűnnek. Három mérföld hosszú ez a betonfal, amely fölé gigantikus emelődaruk magasodnak. Borzongás fog el, talán azért, mert a folyó partján állok és alulról felfelé nézek a gátra. Még soha nem rázott így meg a méretek grandiozitása. Egy- ízben, Southhamptonban megmutatták a Queen Mary nevű óceánjárót. Azelőtt csak fényképen láttam, a valóság kiábrándított. Gibraltár úgy emelkedett ki a szürke tengerből, mint semmitmondó, megfagyott kődarab, amikor egy januári reggelen áthajóztam a szoroson, mely összekötötte a behavazott Spanyolországgal. Úgy tetszett, hogy a szikla fölött terpeszkedő felhők laposra nyomják, összetörpitik. És a székesegyházak se ráztak meg: Canterbury, Palma, Granada, Notre-Dame. „.A gátépítés mérnökeinek j átlagkora harminckét év. A főmérnök harminchat éves. Kísérőm felvázolta jegyzet- füzetembe az építkezés kö- , vetkező fázisait. A bratszki j erőmű jelenleg a legnagyobb a világon, de a Jenyiszejen, Krasznojarszk mellett már épül egy nagyobb. Bratszk, melyet negyvenezer ember épített, a huszadik század emlékműve, az orosz forradalom nagy materialistáinak, a huszadik század eszméinek szülötte. Egészen a folyó közelébe ereszkedünk. Az őrült sebességgel száguldó vizen a nap színképe rezeg. Tréfálkozik a mérnök: lám, gátat építettünk, és szivárványt is alkottunk. Gyermetegen mondom: azt hittem, csak isten teremthet szivárványt. — Amint látja Lenin is teremtett — feleli a mérnök... ...Leszállt a szürkület. Szállodai ablakom a Bratszki-ten- gerre nyílik. Különös érzés tölt el a gondolatra, hogy én, az angol, itt vagyok Szibéria szívében. A tenger felől kutyaugatás hallik, megtöri a csöndet. Vacsoraidő van. A víz vadul forgatja a turbinákat, s termeli a kilowattórák millióit. Az emberek fényt adtak e vidéknek. Harcba indultak a természet ellen és elragadták hatalmának egy részét... Az oroszok úgy mondják azt bogy ja. forradalom előtt” és „a forradalom után”, mint mi Angliában: „Krisztus születése előtt”, vagy „után”. A gát tetején kis vörös zászlót lenget a szél. Csodálatos gondolatom támad: az utolsó háborút a földön a béke fogja megnyerni. Szibéria szüli az optimizmust™ ...Reggel két iskolát kerestünk fel, a munkásklubot es az óvodát, este a technikumot, a mozit és a színjátszó csoportot. A befagyott tengerpart mentén haladtunk. A nap úgy égetett, hogy egy nap alatt jobban lesültem, mint Marokkóban egy év alatt. Áz egyik iskolában éppen angol órát tartottak. Megkérdeztem a tizenöt éves gyermekektől, melyik angol írót szeretik leginkább. Gals- worthyt, James Aldridge-t, Priestley-t, Graham Greene-t — hangzott a válasz. Elbeszélgettünk angolul. Egy kisleány megkérdezett: a szf- nesbőrű gyerekek Angliában együtt tanulnak-e a fehérekkel, vagy külön? Felvilágosítottam, hogy nálunk nincs faji megkülönböztetés. Ebben az osztályban oroszok, burjátok, örmények, kaza- hok tanulnak™ ...Az óvodában a gyerekek megvacsoráztak, sőt már le is fektették őket. Mielőtt a hálóterembe mentem, fehér köpenyt adtak rám és gézből készített maszkot az arcomra. A hosszú terem küszöbén lélegezni se mertem, nehogy felkeltsem a csöppségeket, vagy megfertőzzem őket valamilyen behozott betegséggel. A szobában meleg volt, egyik-másik gyereket csak lepedő takarta, meztelen lábacskák és kezecskék kandikáltak ki. Bármennyire is igyekeztünk csendben maradni^ egy-egy szempár felpillantott rám. El akartam iszkolni. Milyen ostoba dolog is ez, így behatolni idegen életekbe, csak azért, hogy lássuk, hogyan élnek itt az emberek. Nos, jól élnek, minden „okó” náluk. A gyermeket istenítik. Semmi körülmények között nem vetik alá testi fenyítésnek, mint ahogy ez nálunk Angliában előfordul. Itt ez lehetetlenség... ...Az esti iskolában megkérdeztem néhány munkástól: mi hozta őket ide, Bratszkba? Egyesek, főképpen leányok, azt mondták, hogy hallottak az építkezésről, vagy olvastak róla, megtetszett nekik a gondolat és eljöttek. Voltak, akik bevallották, hogy a magas munkabérek vonzották ide. Akadtak akiket a szüleik hoztak magukkal. Ketten kijelentették: szeretnek utazgatni az országban, s ha itt az építkezést befejezik, átköltöznek Krasznojarszk ba. vagy az Uszty-Ilimbe. Kérdeztem, hogyan szórakoznak? Nyáron, szünnapokon* vagy több napos ünnepségeken kirándulnak a tajgába, s ott campingelnek. A május elsejei ünnepre nagy kirándulást terveznek. Egy kislány meghívott, tartsak velük. Nagyon örülnénk, mondta, ha velük mennék. Azt válaszoltam, bármenynyire is szeretnék velük tartani, már vissza kell mennem Moszkvába. Milyen kár, mondták. Igen, nagy kár, mondtam én is, de talán majd ha újra visszatérek egyszer Bratszkba.» ...Hol van London, Anglia, a családom, a múltam? Bratszkban így beszélnek: „Ide házat építünk”, vagy „Uj gyárat helyezünk üzembe”, vagy „Itt gátat építettünk”. Angliában mindig csak ezt hallani: „Azt mesélik, hogy jövőre itt házat fognak építeni”. Ha megkérdeznék egy nottinghami munkást: „Mit építenek itt, barátom?”, így válaszolna: „Hát valami erőművet akarnak építeni ’, vagy „Megint új irodaházakat építenek”. A Szovjetunióban egyszer sem hallottam, hogy „építenek”, hanem mindig csak azt, hogy „építünk”, báriri mondta is, író, tanácselnök- helyettes, bokszoló a bartszki sportcsarnokban, taxisofőrt munkáslány. Annyira máj tudok oroszul, hogy felfog-* jam a különbséget a „mij — s az „ők”, a „nekünk” ét a „nekik” között... Pető Miki«« ferdátMP
