Kelet-Magyarország, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-07 / 32. szám
Ráez Ernő: Asszony a krematóriumból A fűidig érő sárga brokát- függöny sápadt kertibe foglalta az ablaktáblákon áttetsző kékes téli derengést. Olyan volt a látvány, mint egy kép megfakult rámája, melyből épp az imént vették ki a festményt. Bántoíta a szemet az üresség A hegyek fölött, az üdülő fölött ólomiábú felhők úsztak árnyékot vetettek a. fénnyel szem be lordul ók arcára. Árnyékot az arcra, árnyékot a kedélyekre. Ugyanaz a program délelőtt, délután és este. Romi, sakk, kan,aszta .., romi, sakk,' ka- r»aszta . .. Csömör, ásítás, unalom. Olvasni sem lehet örökké, — Üdülés .;. Téli üdülés .,, — ismételgettem, mormogtam kártyázás közben, mert. mindinkább fojtogatott 3 társalgóra nehezedő árnyék, az ablakré- teken belopakodó szél. Eleinte valami halkan, majd egyre követelőzőbben. dobolt az agyamon. Figyeltem a hangra- >,Tél... szél. tél... szél,,.” Összesöpörtem a kártyát, és •z asztalra dobtam. A gond- íioknö furcsán nézett rám. Péter, a színész, aki az előbbi játszmában partnerem volt. széttárta karját, és tragikus pózt öltve, hahotára ingerlő fintorral az. arcán, dúdolni kezdte: . —Ó, etil-lapul iái, csillapuljál, gondol j énrám . . A Lammermoori Lucia hangulata valóban illett a terem feszült csendjéhez. Kártyázásra többé senki sem gondolt. Ültünk az öblös fotelekben, és hallgattuk a terasz rácsra között rohangászó szél jajon- gását. Irma. a félszolgálólány feketét hordott körül. ..Tél . . . szél, tel .. . szél ,. * —- Soha többé nem megyek téli üdülésre — mondtam. — Homály. Mindenütt homály. Az ablak is árnyék, üvegfalú kripta. —És mi’ Halottak a kriptában — ásított Péter _ Senki sem nevetett. — És akkor — mintha csalt a szél súgásának messziről hangzó, visszafojtott akkordja lenne — megszólalt, egy asz- szony. — A halottak sohasem lázadoznak . Mindenki a beszóló felélőre dúlt, aki magába süppedten ült egy kerékasztalnál, egyedül, semmivel sem törődve, Nem emlékeztem az arcára, pedig az ismerkedési esten mindenkinek bemutatkoztam. Vagy talán mégis? Előző, este háborús filmet néztünk a Ívben. Stukák vijjogtak, harckocsik dübörögtek. Egy asz- tízony rosszul lett... — Az idegeivel van baja -*■ mondta reggel a gondooknő — Háborús emlék. Nem figyeltem a szavára, éíjpen újságot olvastam. fis most ?tt fül az asszony, akit tizennyolc év után is nyugtalanít az emlék. Könyökig érő fekete kesztyűt visel. Magányos különc, gondoltam részvéttel. — Üljön át hozzánk! -- kérlelte Péter. Elfogadta a meghívást, de vem örömöt, sem meghatottságot nem láttam rajta. Ka- vargatta feketéjét. A pillanatnyi csendben csak a kanál egy-egy koccanása hallatszott Péter ásított, és kicsit, megkésett mozdulattal, restellked- ve kapta -arca elé -a kezét. A kávéról beszéltünk. Valaki a kubai kávét említette. .Egészen más aromája van, mint,..” — Péter barátnője közbevágott? — Én úgy főzöm, hogy az őrölt kávéba fél kanál kakaót teszek. Az asszony ránézett, és mintha sajnálkozását éreztem volna válaszába»: — Nápolyban hémóize van a feketének =.. Most már tudom, hogy nem a kanál egyhangú koccanása váltotta ki bennem a hirtelen támadt feszültséget. Inkább az asszony jelenléte. Valami rejtett tragédiát, sejtettem félmondatai mögött. Érdekelt is, és ugyanakkor gyűlöltem mesz- szire néző. zárkózott tekintetéért. — Járt Nápolyban? Bosszantott Péter barátnőjének tapintatlansága. — Emlékszik a Castello delT Óvóra, a Molo San Vincenzo mögött? — folytatta áradozva, és nemcsak szemével. hanem félig nyitvamarfedt szájával is várba az asszony válaszát. — Ó, ha tudnátok, milyen csodás a hangulata ennek a szigetecskének! így van, asszonyom? Finomművű gyémánt _az öböl kék foglalatában. És a Porta Capuana reneszánsz oromzata!... Megvan még? Nem rombolták szét a bombák? — Nápolyban az öblöt emlegetik szüntelen, pedig nem a tenger, hanem a Campo Santo a legszebb — válaszolt mélységes alázattal az asszony, — a földkerekség legszebb temetője. Nápolyból én csak a temetőre emlékezem... Csend telepedett közénk, és én arra gondoltam: jól láttam, jól sejlettem 8z előbb. Nem tragikus hős ez az asszony, csak emlékektől megszállott, világjáró különc. És az a szórakozása, hogy résziétet »'ár — a játékaiért, Eámn.ézett. mintha gondolataimban olvasott volna. És akkor, abban a pillanatban megvillant előttem az igazi arca. Már nem ért meglepetésként, bármit mondott, pedig akkor hallottam először. Véé együtt éltem át a sorsát, borzongást éreztem, és kívántam. hogy a gondolataimat halljam tőle ismételni. Ugyanaz a borzongás futkosott bennem. mint amikor arról beszélt. hogy Nápolyban hamu- ize van a feketének... — Fiatal tanárnő voltam akkor — kezdte minden bevezetés nélkül. — Épp csak végeztem. de már az Akadémia leendő tagjaként emlegettek. Ekkor ajánlat érkezett, méghozzá egyenesen o minisztertől: négyéves tanulmányút Olaszországban, állami ösztöndíjjal. Ez nagyon megtisztelő volt. — Mi tarthatott volna viszaza. mikor az ókor titkainak kutatása volt életem egyik legnagyobb vágya? Már férjem volt. jól kereső orvos, és két kislányom. ..Megoldjuk ezt is Katalin — mondta a miniszter. — Férje, a gyerekekkel minden évben két hónapot Rómában tölthet/’ — Úgy dolgoztam Rómában. Nápolyban, mint akinek élein, függ a munkájától. Nekem akkor.,. értsék meg, háború vélt már. nem tehettem másként, az volt a rögeszmém, hogy a bombázások előtt sikerül a családomat Rómába mentenem. Miért ne sí kerülne? —- gondoltam. — A Vatikánban is voltak barátaim. — A levelek nagyon rossz híreket hoztak hazulról : ..Gettóba gyűjtik a zsidókat — írta a férjem. — A szegényebbeket deportálják.” ..A szegényebbeket," — Nem hittem a leveleknek. Írtam a miniszteritek. Nem válaszolt Nagy . későn kaptam csak értesítést, idegen, ismeretlen aláírással. Persze, nem gondoltam arra, hogy közben nyilasok kerültek a kormányba. Ivott a kávéjából. Lassan, eltűnődve szűrte ajka az italt. — Nem untatom ühőket ezzel a történettel? — kérdezte. Péter előrebukott vállal ült, az asszony pedig, mintha egyedül hozzá intézné a szavakat, folytatta: — Akkor támadt az a kétségbeesett ötletem, hogy halálhíremet költőm. Talán így, falán ezzel a lépéssel megadják férjemnek a vízumot.. t •— Egészen furcsa körülmények között ..távoztam az élők' sorából.” Sémid nem tudott róla, csak az orvos, aki á ha- iotti bizonyítványt kiállította.. (Hős volt! A szabadságával, az életével játszott!) — és a krematórium fűtője Nápolyban. — A magyar lapokban is megjelent a gyászjelentés. Képzelhetik, micsoda lelkiállapotban voltam, hiszen akikért tettem, akikért vállaltam, azokat nem értesíthettem j» csalásról. — Rosszul ismertem a nyilasokat. A beutazást nem adták meg férjemnek. Helyette, a kormány küldöttjeként* 1 egy professzor érkezett és én, a krém* túri am szer tartás termiének emeleti fülkéjéből néztem végig a saját ...hamvasztáso- mat”, és hallgattam a profeaz- szor beszédét. „Tehetséges ember volt, kivételes képességű tudós” — hangoztatta többször is, majd különös módon méltatta érdemeimet: /Nagy kér — mondta, — hogy «Uran szerencsétlen házasságot kötött.." — ..Szerencsétlen, házasság?" — Sírás fojtogatta a torkomat. Nagyon szerettein az uramat és a gyermekeimet. Már nem nézett ránk az .nsszony. Már csak magának, maga elé beszélt, mint akinek nincs szüksége részvétre, együttérzésre. Amikor szüksége lett volna, akkor egyedül volt. Mélységesen egyedül. Ahogy csak a mártírokat hagy. ja magára a sors Ivott egy kortyot; majd így folytatta: — Nem tudom, honnan volt erőm. hogy végignézzem, sünikor a beszéd végeztével az Akadémia koszorúját ráhelyezte az urnára. Professzor... Nyilas professzor... Mintha egy gyilkos fojtogató, szőrös kezét éreztem volna nyakamon. — -Hogy tehette? Hogyan vállalhatott ekkora áldozatot*! — kiáltottam közbe. — Hiszen nem- élhetett iratok nélkül nem élhetett a régi nevén tovább Olaszországban! Rámnézett. mint aki kábulatából hirtelen ébred. — Mindennel számoltam. A ! Gestapo előrelátható érdekő- j elésével is. Szerencsére, vágj ■•»erencsétlensúgemre. erre nem került sor. Senki nem ke .■e*ett, senki nem gyanakodott A krematórium fűtője adót szállást. Ott dolgoztam mel lelte, ott maradtam éjszakán I is a kemencék mellett. A ke tnencék torka azt juttatti eszembe... Ne! Ne kívánják hogy felidézzem gondolatai mat! Ahány halottat hozta' hamvasztásra, valamennyin« úgy éreztem, a férjem, a gye relretm fekszenek a kopc&sy ban. És én bocsátom rájuk a áramot, én gyújtom meg csontoikat hamuvá perzsel lángot. Ott tanultam meg, az,C kon a ' nápolyi éjszakákra* hogy a halottak sohasem lázadóknak. — Én sem lázadozom — folytatta kis szünet után. — Pedig „ családomat is gázkamra. a. krematóriumok gyilkos torka emésztette meg. Nem lázadozom — ismételte —> csak emlékezem. Lehet, különösnek tartják az emlékezéseimet. Xslnerem az Összes hamvasztási eljárást, u_ Siemens-, Schneider-, a Klingert- siitím.a-féle berendezések elvét, működését. Ismerem az Ölasz-' országban használatos Gorin-j —VeninJ-féle eljárást és Kftös rendszerét, amely nőj a hűl la alulról kezd ’ bomlani és a hamvasztáSi folyamat gyor-1 sabb. Tudósnak készültem, és a halál szakértője lettem. Minden esztendőben elzörándoko- it>k a német hatáltáborokba. Nem gyötrődésként, nem meg- szulir.ttsigbői teszem. Emlékezni akarok .. ; Elhallgatott, de szavának j visszhangja még percek múl-! tán is ott úszott a levegőben.; Mint s tűz nyomán, alászállá pernye. És hamuezín®, hamuié® lett a levegőnek. A terembe« a brokátfüggönyök sáppadt keretében fojto- gstóan szállt a cigarettánk, füstje. Csepeli Szabó Béla : A hosszú erdőalj i út jl,| a is gyakran eszembe jut a hosszú erdőalji út: rossz csizmád rúgta a havat, s vőzse púpozta hátadat... Elől apád ment és anyád, tántorogva az éjen át, jegesen fénylett fent a hold, s az erős szél hozzád sodort. Emlékszem, gyermek-válladat fehéren verdeste hajad, a hosszú út mély hóba fűlt, s hullott a hó, hull, egyre hullt... Elől apád ment és anyád, mint görnyedő útszéli fák, s lábuk nyomában te, meg én, kilencszáz-negyvenöt telén. Mentünk s megyünk hullt, egyre hullt... egyre gázolva a havat, előttünk a két jó öreg, arcukon égő pír remeg: Négy felszabadult, nyűtt cseléd, hordtuk a herceg erdejét,— cgy-egy hát rőzse, száraz ág táplálta hitünk parazsát. bontott tüzet szívünk felett, bevilágítva az eget... Aszilaj szél gúnyánkba bújt. s dalolt az erdőalji út, azt dalolta hatalmasan, hogy végre, végre béke van, — valahol felszállt egy rigó, s szakadt a hó. szakadt a hó... Mentünk s megyünk a tájon át, elől apád megy és anyád, S lábuk nyomában te, meg én, a. szerelem — és a remény, ég, föld, csillag, ország, világ, Hátúnkon s fut, fut velünk, fut, egyre fut, a hosszú erdőalji út... viawwtw». —1 au Pallai Jártas: ÜJ FIÚ Nógrádi Gábor: Anyám A Ma, újra felkelt — testvére a hajnal: jélálmom lesle megnyíló ajakkal. Halkan felöltözött a hétköznapba, arcát a nap szelíden csókolgatta. Fáradtan nézte haját a tükörben ■üvegbe öntve láttam összetörtén. Mögötte állt halk éleiénél: árnya. . ősz szálakat szőtt éjsötét hajába, kezét fogták bilincsként szürke gondok - mindig így élt, szárnyakat sohse bontott, a hajnal és or éjjel volt határkő — as én világomon ő mégis átnő. — Csak állt görny edlen fölém magasodva, védőn, becézőn álmomra hajolva. fin aludtam, ók ketten maradtak — anyám szelíden inteti még a napnak. A z új fiú szinte még kö- lyöknek látszott. Bátortalan, kicsit ügyefogyott, akiből öreg tolLíorgató korára sem lesz valamirevaló újságíró de az is lehet, hogy mire beletanul a szakmába, búcsút mond A szerkesztőségnek és elmegy hivatalnoknak valahová. Ez volt a vélemény róla az első hét után. Nem bántak vele sem jobban, sem komiszabbut. mint a többi.gyakornokkal. El- szalajtották a csemegébe, anyagot küldték vele a nyomdába és az első hét végén kiküldték a városka határába, mert ott valami nagyon érdekes történt: szenet találtak és arról kell írni szenzációs riportot. Egyszóval a szerkesztőség élete az új fiú jöttét ől felpezsdült egy kicsit. Néhányan ugratták. Főleg a fiatalabbak, akik maguk is megjárták a ranglétrát, és úgy érezték, tovább kell adni mindazt, ami \ elük is megtörtént az első hetekben. Az idősebbek inkább mosolyogtak. Különösen azon, hogy a kis Patkós így mutatta be menyasszonyának az új fiút: — Szívem engedd meg, hogy bemutassam a kis gyakornokunkat. A gyakornok jóval a 180 centi fölött járt, a kis Patkóst pedig katonának sem vitték el, mert ne'm ütötte meg a mércét. Néhányan humoreszket, szatírát olvastattak vol®, s várták a dicséretet, ha már a főnök fukarkodik vele Az új fiú pedig látszólag minderről nem vett tudomást. Szívesen ment a csemegébe, bármikor ugrott, ha a nyomdába küldték, a viccekhez, ugratásokhoz jó képet vágott, csak a Bzénbányás históriánál 'volt olyan az arca, mint akivel háromemberes bort itattak. A pályához nem érzett különösebb vonzalmat. Azt. hogy a szerkesztőségbe került, egfy szerencsés véletlennek köszönhette. Becsületes kis fogalmazványokat írt az iskolai újságba, s amikor az egyik munkatárs l ott járt a gimiben, ő volt az egyik interjúalany. Később Irt : két rövidke tudósítást az Iskola ; életéről, meg egyet a tanulmányi kirándulásról. Már ősrégi 1 levelezőnek számított, amiko: ] könnyű mim kát keresvén, vé- ;Istiemül a szerkesztőségbe vető- jdött, és próbaidős gyakornok ; lett. Maga sem tudta, mit akar i Tetszett is a szerkesztőségbe* j zajló élet, s félt is, hogyan 1® ii bet belőle használható ember i aki esetleg később írhat is i § lapba. i A második hét első napjí [mindenesetre érdekesnek ígér { kezétt, Reggel megbízólevele kapott, rajta a szerkesztősé; cégjelzésével és pecsétjévé! utána pedig az olvasószarkcsz fő útnak indította, menjen ; városba, szedjen Össze egy pá hírnek való témát. A szerkesztőségben caak a: öreg Lajtványi nem veti; tudomást az új fiúról. Naphosszat ki sem mozdult a szerkesztőségi szobából, ahová a legutóbbi átszervezéskor került. Reggel megjött, kipakolt az asztalra, leült Amíg elszívta a cigarettáját, átfutotta a lapot, amit minden reggel odakészítettek az asztalára. Csendes, nyugodt hely volt, ez a szoba. A telefont ritkán kapcsolták oda akkor is legfeljebb csak tévedésből, mert őt régóta nem hívták már emberek ügyes-bajos dolgaikban tanácsot kérve, vagy tippet adva egy-egy szenzációs riporthoz. A munkatársak sem nagyon nyitották rá az ajtót, még akkor sem, ha valakiért tűvé tették az egész házat, hiszen kimegy be az öreghez beszélgetni. Legfeljebb akkor keresték meg, ha valaki - nyomdai ügyeletet akart vele cserélni és ne-m talált maga helyett más beugrót.. Ügy voltak Vele, mint aki Van is, meg nincs is. Idővel hozzászokott a nagy magányhoz. Mintahogy azt is tudomásul vette, hogy a felesége, az év nagyrészét a gyerekekkel tölti, és hogyha véletlenül lead egy hosszabb cikke.*, az olvasó kihúzza a felét. Megszokás kérdése az egész. Majdnem hogy jólérezte így magát. A fizetése nem rossz, akármennyit dolgozik is, a nyugdíj előtt pár érivel úgy sem küldik el, az pedig, hogy napról napra, évről évre nem történik már vele semmi, szinte jólesett. Éppen elég zajos időszak volt az életében. Ifjonti lelkesedés, nők, átmulatott éjszakák. Abban az időben még tehetség is, hiszen vastagbetűs címekkel hozta a lap az írásait, és egyszer még könnyvvel is próbálkozott. Igaz, hogy nem volt nagy munka, talán százoldalas füzet az egész. Ma már giccs- nek, ponyvának számít, de azért megvan belőle egy példány otthon, és amikor ez megjelent, százával adtak ki hasonlókat. Aztán jött a háború. Nem volt már fiatalember, arra azonban még megfelelt, hogy kivigyék a frontra. Már a háború előtt sem volt számontar- tott ember a szerkesztőségben A fiatalkori duhajkodás után otthonülő lett. Az újságírás névtelen közkatonája, akinél; megvan a munkája, a fizetése van otthona, felesége báróit gyerekkel, és aki mindig any- nyit dolgozik, amennyit épper kell. Valamit valamikor végzetesei elhibázott, de hogy mit. akárhogyan is gondolkodik, nesr jön rá. Ilyenkor elhesegeti a: árnyakat és megír valamit Lekopogja az öreg Mercédesen, é: odaadja a szerkesztőnek. Az új fiú csapzottan, sárosar jött meg a városból. Kezdet kedvet érezni az egészhez. Leült az Íróasztalhoz, ameh kizárólag az övé. Annyit tu dóit már, hogy a gyakornoknak nem illik gépeltetni, így hát szép lassan, betűről-betűre haladva lekopogott három hí- recskét egy öreg masinán. Aztán ment a szerkesztő szobájába, az éppen a gépírókkal beszélgetett, s csak intett, hogy vigye be a szobába, ők tovább nevetgéltek. Odabent szétnézett az asztalon. Tele '/olt papírokkal. Hosz- BZÚ MTI jelentésekkel, szétölló- zott lapokkal, és néhány kéziraton látta, hogy azok mér bekerültek a holnapi újságba. Nem talált helyet a három hírnek. Az asztalra nem akarta tenni, nehogy elkeveredjen a többi kéziratok között. Végül is meglátta, hogy az íróasztal mellett, egészen az ablak alatt egy alacsony iratszekrény áll. Odatette a három papírlapot, s hogy jobban a szerkesztő sze- ; mébe tűnjön, nekitámasztotta ; egy száradófélben lévő aszparágusz cserépnek. Át ajtóból ■ még egyszer visszanézett, és elégedetten állapította meg, ■ hogy a belépőknek azonnal a ■ szemébe tűnik. Behúzta hát az • ajtót és úgy ment keresztül a , szobán, hogy a beszélgetők ■ észre sem vették. Déltájra az öreg Lajtványi is . megírta a híreit. Indult haza- ebédelni, S már felöltőben, ke- i zében a táskájával ment a szerkesztői szobába. HÜmmögöít . egy kicsit a nagy rendetlenség • láttán. Régi képek jutottak az eszébe. A pedáns szerkesztő, c aki katonás stócokba rakta ma- , ga elé az írásokat, Az új fiú hírei akkor már as , asztalon voltak, de a szerkesz- L tői szoba most is üresen kon- gott, A híreket nem akarta a töb- t bi közé vegyíteni, hátha elkal- 3 lódnak. Akkor látta meg az- iratszekrényt, s mert jobb he- s Ivet nem talált, odatette a cse- rép elé, ahol egészen biztosan- észreveszik. Azzal elment haza,- hogy megegye a fasírozottat, meg a burgonyaíőzeléket, amit r még tegnap főzött az asszony, • i mielőtt elutazott a legkisebb lá- y nyukhoz.- A szerkesztő csak ebéd után- kezdett újra dolgozni. Azonnal i. észrevette a papírokat a cserép a előtt, és bosszankodott is, mert s egyszer már eltette onnan, k miért rakta vissza mégegyszer a kölyök. Csak amikor a kézéit be vette és rápillantott, akkor- látta, hogy az öreg Lajtváhyi n írta azokat. Egy kicsit meglepődött. Néni hány percig elmélázott a vélet- ■- len játékain, azon, hogy az élet n néha furcsa dolgokat produkál, z de aztán kizökkentette magát :- az ebéd utáni elmélázó hangups latból. Amikor az öreg híreit oda- n tette az új fiú papírlapjai meist lé, már arra gondolt, hogy jó lesz ez a pár hír a szombati lap- y ba. Akkor úgyis kevés mindig i- az anyag.
