Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-12 / 9. szám

Január 2~én kandia felkészülését NB lll-as újoncunk, a Mátészalkai MELQSZ A múlt év tavaszi idényé­nek kezdetére megvalósult a mátészalkai sportkedvelők ré­gi vágya: „ község füvesített, modem sportpályát kapott, Ekkor kezdtek el arról gon­dolkodni Szálkán, hogy a szép pályához illenék egy jó labda­rúgó-csapat is: azaz, jó lenne megnyerni a megyei bajnok­ságot, s bejutni a labdarúgó NB Ill-ba, Akik kiharcolták a sikert ütmek érdekében átszervez­ték a labdarúgó-szakosztályt, olyan embereket állítottak mimikába, akiknek hozzáérté­se, sportszeretete biztosíték voJt az eredményes szereplés­hez. A sportkör vezetői is — élükön Benedek Lajos sportköri .elnökkel — minden segítséget megadtak a szak­aszainak. Ezek után kezdték meg az alapozást, 1964 január ötödi­kén» s Molnár Károly edző irányításával a labdarúgók igen kemény munkát végez­ték. Ennek meg is lett a haszna, mert a csapat megsze­rezte az egész évadban való helytálláshoz szükséges erőn­létet Ezt bizonyítja, hogy a MEDOSZ az elmúlt évben hét előkészületi, 36 bajnoki és ki­lenc MNK mérkőzést játszott, s a megyei bajnokságban 47 pontot szerezve, hatpontos előnnyel nyerte meg a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnok­ságot S ezzel a Mátészalkai MEDOSZ teljesítette a szur­kolók másik nagy vágyát: be­jutott a labdarúgó NB Ill-ba. A szép sikert huszonegy já­tékos — Radványi, Czeglédi, Zsigmomd (kapusok), Végh, Bede, Szabó II, Csizmadia, Orosz (hátvédek), Szabó I, Huszíi, Nehéz, Sarka, Váncz- ku, Balogh K, Balogh D. (fe­dezetek), Király, Sustyák, Szombati, Gálfi, Jakab, Tóth (csatárok) ,— harcolták ki. Egész évi, nagyszerű helytál­lásuk mindem dicséretet meg­érdemel. Egészséges sportszellem« —alakult ki az elmúlt év­ben a mátészalkai labdarúgók házatáján. Az egész bajnoki évadban egyetlen egy játékos — Sustyák János — követett el fegyelemsértést, s lett két bajnoki mérkőzéstől eltiltva. Ugyancsak nagyszerűen sze­repelt az együttes ifjúsági A foto rendkívüli jutalom-sorsolása és nyereményjegyzéke J. Catania—lnternazonale 2:S 2 2. Cagliari—Bologna 0:0 X 3. Mantova—Fiorentina félbesz. 4. Messina—Lanerossi 0:0 X 5. Roma—Torino 2:2 X 8. Bari—Modena. 1:« 1 7. Padova—Lecco 0:0 X &» Trani—Spal 0:0 X 9. Angers-*-Lens 3:1 1 10. Bordeaux—Sochaux 1:0 1 11. Rouen—Nantes 1:3 g ÍZ. Strasbourg—Sedan 2:0 1 13. Nlmes—Valenciennes 2:1 1 14. Parma—Pro Patria 1:2 g 15. Monza—Venezia 1:0 i 13 találatos szelvény 10 akadt, ezek nyereménye szél- vérienként 35 270.— forint. A tíz pályázó közül négy 13 plusz 1 találatot ért el, ezek nyereménye — a nyeremény és jutalomalao összesen — 98 933 forint 75 fillér. 12 találatos szelvények szá­ma 242 . darab, nyeremény szelvényenként 971 forint 25 fillér. 11 találatos szelvények szá­ma 2763 darab, nyeremény szelvényenként 85.— forint 10 találós szelvények szá­ma 16 053 darab, nyeremény szelvényenként 22.— forint. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a totó 1964. évi 52. heti és 1965. évi 1. heti 12 találatos szelvények kö­zött rendkívüli jutalomsor­solást rendezett. A 250 000 forintos rendkí­vüli jutalmat az 1965. évii 1. fogadási héten 12 találatot elért 650 960 számú szelvény tulajdonosa nyerte. APRÓ H!R D ÉTÉ S EK Vadonatúj 12-es két­csövű BOKK vadász- fegyver érvényes vá­sárlási engedéllyel rendelkező részére sürgősen, olcsón el­adó. Cím a Kiadóban. 150 kg-os hízott ser­tés eladó. Gém u. 20. (4727) ffizott sertés eladó. Nyírj es tanya Bajcsy- Zsilinszky u. 18. (4722) KÜIönbejáratú üres albérleti szoba kiadó. „Tiszta’* jeligén cím' * Hirdetőben. (42535)I Kátmánchei István, Uj fehértó, Lenin u. 46. szám alatti lakos 19G4. novemberben Üj fehértón elvesztette 1063/1963. számú 1953. május 5-én született pely kanca lovának járlatlevelét. Az Üj fe­hértói Községi Tanács a járlatlevelet köröz­teti és egyben meg­semmisíti. Kétszemélyes len­gyel garnitúra eladó, ószőlő u. 13. Ferencz, 3—5-ig. (42593) 210 kg-os hízott ser­tés fele hasítva eladó. Puskin u. 59. (4729) Város belterületén keresünk azonnal be­költözhető egy-, vagy kétszobás lakást, vagy esetleg 1 szobát költ­ségmegtérítéssel. Pa­csirta U. 41. (4726, Kétszobás összkom­fortos főbérletemet el­cserélném háromszo­básért. Ugyanott be­járónőt felveszek. „Megegyezés’* jeligén cím a Hirdetőben. (42594) Felvétel a művészeti gimnáziumokba és az Állami Balett Intézetbe labdarúgó-csapata, mely mind­végig sportszerűen küzdve, az utolsó bajnoki mérkőzés utolsó húsz másodpercében kapott gól miatt (!) szorult a bajnoki táblázat második he­lyére, az NYVSC mögött. Az NB Ill-ás együttes szem­pontjából is bíztató jelenség, hogy nagyszerű ifjúsági gár­dával rendelkezik a szakosz­tály. A Krasznai Béla edző irányításával működő ifjúsági együttes megoldhatja a jövő­ben az első csapat utánpótlás problémáit. Szerény, reális tervek A Mátészalkai MEDOSZ vezetői, labdarúgói, maguk a szurkolók is tudják, hogy a magasabb osztályban az eddi­ginél is jobb teljesítménnyel lehet csak helytállni. Hogy ez sikerüljön, komoly felkészülési munka folyik a labdarúgók körében, január 2-án megkezdték az alapozást az előre, nagy gonddal elké­szített edzésterv alapján. Ké­sőbb a bajnoki rajtig több elő­készületi mérkőzés lejátszását is programba iktatták, s re­mélik, hogy sikerül kellőkép­pen felkészülniük. Az együttes nem igazolt új játékosokat, g így a megyei bajnokságot megnyert együt­tessel szerepelnek majd az NB Ill-ban. Tervük, hogy az 1965-ös esztendőben a csapat megszokja az NB III-as lég­kört, s kiharcolja a bentma- radást. Megyénk sportközvéleménye rokonszenvvei fogadta „ máté­szalkai labdarúgók magasabb osztályba lépését, s sikeres szereplést kíván megyénk új­donsült NB III-as labdarúgó- csapatának, bézi A világ sportja Súty'm',és sorokban Torontó: Kanada jégkorong­válogatottja 3:2 (1:0, 0:2, 2:0) arányban győzött Csehszlová­kia ellen. Rio de Janeiro: Izgalmas és sportszerűtlenségekkel tarkí­tott mérkőzést játszott vasár­nap a Botafogó és „ Santos labdarúgó-együttese. A mér­kőzésen, amelyen a Botafogó 3:0-ás félidő után 3:2 arány­ban győzött, több kiállítás is történt. Előbb két Botafogó játékos volt kénytelen elhagy­ni a játékteret, majd szünet után ugyanerre a sorsra jutott Pele, a Santos sztárja is. Ti­zenöt perccel a befejezés előtt Garrinchának (Botafogó) ki­újult egy korábbi sérülése és ezért ő sem tudott tovább játszani. Amszterdam: A holland labdarúgó-bajnokságban va­sárnap a DWS Amsterdam a Győr legközelebbi ellenfele 0:0 arányban döntetlenül ját­szott a Telstar csapatával. A bajnokságban a Feijenoord vezet 28 ponttal, a DWS Amsterdam (25 pont) előtt. Az amszterdamiak egy mérkőzés­sel kevesebbet játszottak. Madrid: A spanyol labdarú­gó-bajnokság vasárnap estó mérkőzésén a Las Palmas— Real Madrid találkozó 1:1 ará­nyú döntetlennel végződött. A bajnokságban a Real Madrid vezet 27 ponttal, 2. Zaragoza 22 pon,t, 3. Atletico Madrid 22 pont. Mexico: Százharminchét mé­ter mély szakadékba zuhant a mexikói Leon közelében egy autóbusz, amelyen mérkőzés­re utaztak a város futballcsa­patának tagjai és hozzátarto­zóik. Tizenkilencen meghal­tak, huszonkettőn, súlyos sé­rüléseket szenvedtek. A megyei bajnokság eredményei A Művelődésügyi Közlöny legutóbbi számában megjelent tájékoztató szerint az 1965— 66-os tanévre a zened gimná­ziumokba jelentkezők névso­rát az általános iskolák igaz­gatói február 10-ig juttatják el a hozzájuk legközelebb le­vő gimnáziumok igazgatósá­gához. A budapesti zenei gim­náziumba csak legalább egy éve a főváros területén lakó tanulók vehetők fel, ha a szakmai (zened) felvételi vizs­gán megfelelnek. A felvételi vizsga anyagát —• kérésére — a zenei gimnázium, illetve a zeneművészeti szakiskola igaz­gatósága közvetlenül közlá az érdekeltekkel. A felvétel elő­feltétele hangszeres tanszako­kon a tanult hangszer zeneis­kolai anyagának megfelelő színvonalú ismerete. A képző- és iparművészeti gimnáziumokba az 1965—66-os oktatási évre felvételre jelent­kezők névsorát február 1-ig küldik meg az általános isko­lák igazgatói „ gimnáziumok igazgatóságához. A jelentkező­ket március elején rajz felvé­teli vizsgára hívják be. A fel­vételi vizsga eredményéről az érdekelt általános iskolák igazgatóit március 30-ig érte­sítik. Az Állami Balett Intézetbe az 1965—66-os tanévre május 1 és 15-e között jelentkezhet­nek felvételre azok * 10—14 éves fiúk és 10—12 éves lá­nyok, akik az általános isko­la negyedik osztályát elvégez­ték. Az intézet címe: Budapest, VI. kér. Népköztársaság útja 25. sz. ÚJSÁGHÍR. A labdarú­gók európai ranglistáján Denis Law, a világváloga­tott angol jobbösszekötője került az első helyre. Denis Law nem meteorként tűnt fel a labdarúgás egén. Vékony, vézna gyerekként rugdalta a labdát, s meglehe­tősen erős szemüveget hordott. Bizony akkor még senki sem gondolta volna, hogy egyszer hxres futballista válik belőle. Egy skót halászfaluban figyel­tek fel rá először, s hamaro­san elvitték a Huddersfield Town-ba — 17 éves korá­ban. A 175 centiméter magas és 70 kilogramm súlyú fiatalem­ber úgy kezdte karrierjét, hogy megoperáltatta a szemét. Nem volt többé szüksége szemüvegre s játéktudása nap­ról napra gyarapodott, 1958-ban már a skót vá­logatott mezét is magára húzta. Aztán a Manchester United- hez került, s egyéves sikeres szerepelés után Torinóban rúgta tovább a labdát. Az olasz élet azonban nem ízlett neki, s a Manchester United visszavásárolta. Akik ismerik Denis Law-t — elsősorban az angol és 'skót szakemberek —, azt mondják, két énje van. A pályán forrófejű, aki nem bírja elviselni, ha dancsolják és azonnal viszo­nozza a durvaságot. így tör­ténhetett meg, hogy tavaly huszonnyolc napos eltiltást kapott szándékos belemenés miatt. Fenegyereknek könyve­lik el, aki decemberben négy hétig ismét csak a lelátóról nézhette a mérkőzéseket — bí­rósértés miatt. A magánéletben viszont 'a legszerényebb, a legtisz- telettudóbb emberek közé tartozik „a szőke bomba”, s néha bizony még félszegnek is tűnik. Eléggé elvonultan él a családjával, két kislánya van, s szinte minden szabad idejét nekik szenteli. Társa­ságban vidám, jókedélyű, sze­retetreméltó fiatalember. Di Stefano-hoz hasonlítják, leg­alábbis, ami a munkabírását eredményességét illeti. Még legalább tíz évi komoly sikert jósolnak neki, hiszen még csak 25 éves. Nyírteleken, nagyszerű ren­dezésben bonyolították le va­sárnap a súlyemelő, megyei egyéni bajnokságot. Eredmények, légsúly: 1. Barczik István (Munkás) 200, 2. Szabó István (Nyírbátor) 165. Pehelysúly: 1. Glückmann Pál (Munkás) 252,5. Könnyűsúly: 1. Szalka Imre (Munkás) 240, 2. Bodó Ernő (Szamosszeg) 230, 3. Gomb köti Pál (HASE) 230. Váltósúly: 1. Pauük Mihály (Munkás) 272,5, 2. Lassú Sán­dor 265, (HASE), 3. Siska Gyu­la (Szamosszeg) 265. Középsúly: 1. Kiss István (Nyírbátor) 242,5, 2. Juhás» József (HASE) 220. Félnehézsúl.v: 1 Korbély János (HASE) 237,5 kilo. gramm. Ökölvívás: Nyolc sítlvcsőportba 11 avatlak bafnokol ÉM. Budapesti Betonáru- gyár, Bp., XXI., (Csepel) Rá­kóczi F. u. 289, azonnali belépéssel felvesz lakatos, autószerelő, csőszerelő szakmunkásokat, valamint betonelem és mo- »aiklap gyártáshoz férfi és női segédmunkásokat. Felvé­telhez munkakönyv, Mii. lap és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím mun­kaügyi csoportjánál (Bp. 4719) Vasárnap délelőtt a Dam- janich-laktanya nagytermé­ben bonyolították le a me­gyei, egyéni ökölvívóbajnok­ságot. A karácsonykor meg­rendezett járási bajnokság után, ez a verseny is színvo­nalas, s helyenként egészen izgalmas küzdelmeket ho­zott. A küzdelmeket nyolc súlycsoportban rendezték meg. Eredmények, légsúly: 1. Molnár Mihály (Nyh. Honvéd), 2. Nagy István (HASE). Pehelysúly: 1. Hamza Ist­ván (Nyh. Honvéd), 2. Pintér István (HASE). Könnyűsúly: 1. Bárdi And­rás (Nyh. Honvéd), 2. Sipos Sándor (HASE). Kisváltósúly: 1. Rohály Ti­bor, 2. Méhész Ferenc (mind­kettő Nyh. Honvéd). Váltósúly: 1. Pálócska Jó­zsef, 2. Sárkány György, 3. Méhész László (mindhárom Nyh. Honvéd). Nagyváltósúly: 1. C&. Nagy József, 2, Hován István (mind­kettő Nyh. Honvéd), 3. Hor­váth Lajos (HASE). Félnehézsúly: 1. Kézi László (Nyh. Honvéd). Nehézsúly: 1. Frankóvá* László, 2. Dajka Sándor (mindkettő Nyh. Honvéd). Asztalitenisz: 272 nevezés a városi bajnokságon Szinte nem fértek egymás­tól a versenyzők a XX-es szá­mú általános iskola nagyter­mében, a kétnapos városi, egyéni asztalitenisz-bajnokság színhelyén. Ugyanis a különbö­ző versenyszámokban összesen 272 nevezés futott be: az ifjú­sági fiúk küzdelmében például 128 induló yolt, a serdülő fiúk versenyében 64, a férfi egyéni­ben pedig 32 versenyző állt asztalhoz. Szépséghibája volt a versenynek, hogy a Nyíregy­házi Petőfi női csapatának já­tékosai nem indultak, s ugyan­csak távol maradtak a Petőfi férfi játékosai is. Utóbbiak azért nem tudtak indulni, mert NB II-be jutásért folyó osztá­lyozó mérkőzésen vettek részt. Eredmények, serdülő fiúk: 1. Tárczi László (Előre), 2. Juhász Zoltán, 3. Szabó János (mindkettő Petőfi). Serdülő lá­nyok: 1. Pokoraczki Zsuzsa, 2. Ócskái Magda, 3. Pivnyik Má­ria (mindhárom Petőfi). Ifjúsági fiúk: 1. Remes Egon (Előre), 2. Czető Árpád (Petőfi), 3. Karsai Ferenc (Elő­re.) Ifjúsági lányok: 1. Manko- vics Mária, 2. Ilosvai Katalin, 3. Pokoraczki Zsuzsa (mindhá­rom Petőfi.) Ifjúsági fiú páros: 1. Karsai, Papp (Előre), 2. Tárczi, Karafa (Előre), 3. Czető, Rebák (Pető­fi.) Ifjúsági leány páros: L Mankovics, Ilosvai. 2. Ócskái, Pokoraczi, 3. Pivnyik, Csontos (mindhárom Petőfi.) Vegyes páros: 1. Mankovics, Remes (Petőfi, Előre), 2. Ilos­vai, Karsai (Petőfi, Előre), 3. Pokoraczki, Karafa' (Petőfi, Előre). Férfi egyéni: 1. Remes Egon, 2. Papp Elemér (mind­kettő Előre), 3. Tóth István (Petőfi). Női egyéni: 1. Ilosvai Katalin, 2. Mankovics Mária, 3. Ócskái Magda (mindhárom Petőfi). Férfi páros: 1. Remes. Végsó (Előre), 2. Karsai, Papp (Elő­re), 3. Czető, Rebák (Petőfi). Női páros: 1. Mankovics, Ilos­vai (Petőfi), 2. Székely, Beck (Petőfi), 3. Pokoraczki, Ócskái (Petőfi.) Vegyes páros: 1. Mankovics Remes (Petőfi, Előre), 2. Ilos­vai, Szabó (Petőfi), 3. Ócskái Czető (Petőfi.) Kéményseprő dolgozókat azonnali belépésre felve­szünk. Tapolcai Községgazdál­kodási Vállalat, Tapolca, Vö­rösmarty u. 15. (T 97643) Adminisztratív munkakör­ben is jártas gépírónő elhe­lyezkedne. Horváth Sándomé, Kótaj, Petőfi u. 29, Párizsi és fekete-tengeri kétszemélyes 14 NAPOS UTAZÁSI LEHETŐSÉGET BIZTOSÍTHAT magának 4,— Ft-os Szerencse sorsjeggyel. 4 Szerencse sorsjegy főbb nyereményei: Családi ház garázzsal és személyautóval, külön- böző személygépkocsik, hűtőszekrények, televí­ziók, rádiók stb stb. HÚZÁS A JÖVŐ HÓNAPBAN! Két én;e van Eurépa egyik leglobb fntbalílstájának

Next

/
Thumbnails
Contents