Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
Rádióriport 1944 december végén December. 1944. december végét írjuk kedves hallgatóink. Az eső. a havas eső napok óta szitál. Az utcán nagy tócsákban áll a víz. Itt a téren párásán fénylik Kossuth bronz szobra. A városháza épületén lövések nyoma, s a hátam mögött az Ungár áruház kivert ablakszemei... Ahol állok, nem is olyan régen az őfőméltósága lépdelt, s rezesbanda kísérte halálba a magyar katonákat. Lovon mentek, tankok ellen. A fiúk a Katyusál énekük... A tér mint hallják, most is forgalmas. Száz és száz bakancs, csizma verődik a macskakövekhez, s a fiúk a Katyusát éneklik. Ugye ismerik kedves hallgatóink? Az elmúlt másfél hónap alatt megtanultuk ezt a dalt. Nem, mi nem tudjuk, hogy mit jelent, de valami jó, biztató árad belőle. A fiúk is szeretik, az a sok száz vagy ezer szovjet katona, akik itt masíroznak, gyakorlatoznak a mi szétrombolt városunkban. Gyakorlatoznak, fegyverforgatást tanulnak 17— 18 évesen, mert még nincs vége... Most kaptuk a hírt, hogy a németek aljas módon meggyilkolták a szovjet parlamentereket. A történelem alig ismer ehhez hasonló gaztettet. Fővárosunk tovább vérzik, házról házra folyik a harc. Budapest nagyrésze már a Vörös Hadsereg kezén van. A miskolci harcok sébe- sültjei itt pihennek a szomszédos iskolában. A vasút raktárai még most is füstölögnek, s romokban hever a Júlia-malom. Mikor lesz fehér kenyerünk? Valami mégis elkezdődött, kedves hallgatóink. Itt az Űjságriport esőben, ebben a vigasztalat- lan, loccs-poccs időben nem látok már kesergő embereket. Győződjenek meg róla önök is. Idős néni halad felém a téren — még néhány pillanat — már itt is van mikrofonközeiben. Kezén kincstári kesztyű, s valami nagy kannát cipel. — Nagyon nehéz? — Nem baj, csakhogy megszereztem... — Mi van benne? — Olaj lelkem, olaj. Egy öltöny ruhát adtam érte, dehát... Újévre pogácsát sütök. Nem miattam, de a fiúk... Szilveszterre biztosan hazajönnek. Polgármester: „Csodatevő én sem vagyok" — Egy pillanatra polgár- mester úr! — Elnézést... — Csak nem akarja, hogy beszédet mondjak? Tudja, inkább a nyomdagép, mint a mikrofon. — Nem! A közélelmezés miatt... Hát csodatevő én sem vagyok, de a szovjet parancsnokságtól kaptunk valamennyi vágómarhát. Persze órákig kell majd sorban állni. Ucsenyik, ucsenyik. Már ismerjük ezt a feliratot. Fiúk jönnek, karjukon szalag, fekete betűkkel. Képzősök. Még csak két iskolában tanítanak Nyíregyházán. A képzőnek több mint 200 növendéke szokott lenni. — Hányán vagytok? — Tizennégyen. Az eső továbbra is szitál. Egyre sötétebb lesz a téren, sajnos még nincs villany a városban. Az őrjárat már elvonult, a civilek a lakásokba húzódtak. Csak ablaküveget lehetne szerezni valahonnan. A furnú-leme- zek, hullámpapírok résein befütyül a szél... Mi ez? Á gramafon... önök nem hallják. A zárt spaletták mögül alig szűrődik ki egy-egy hangfoszlány. „Csak egy nap a világ.” Vajon mikor... Szerkesztő: „Ez lesz a negyedik" — Pardon! — Jó estét szerkesztő úr. — íme a Magyar Nép negyedik száma, illetve csak a kéziratok. Magyar Nép. Hallgatóink alig ismerik ezt az egyetlen lapból álló újságot. Ä Magyar Nép a felszabadult Nyírség első demokratikus napilapja. November 20-tól mostanáig, csak három szám jelent meg. Csomagolópapíron. Ez lesz a negyedik. — Mikorra várhatjuk nyomtatásban? — Újévre. Az új év első napjaiban. Addig is talán egy kis ízelítőt. „Hadüzenet Németországnak, Az ideiglenes nemzeti kormány kiáltványa a magyar néphez... Budapesten . szabotál a hazafias magyar munkásság... Mód lesz arra, .hogy a tisztviselők és nyugdíjasok január elsején fizetésüket és nyugdíjukat megkapják... József Attila emlékünnepséget rendez a Demokratikus Ifjúsági Csoport Nyíregyházán... Ilja Ehrenburg könyve: Az emberiség új tavaszáról...” És már van apróhirdetés is. „Szabó József bádogosmester műhelyét megnyitotta.” Nyíregyháza szabad kedves hallgatóink. Csaknem két hónapja szabad. Egyre erőteljesebben lélegzik. Most minden attól függ, hogy miképpen tudjuk a sors kerekét megragadni, tudunk-e élni a szabadsággal. Gyarmati Béla 1964 december végén .tárom az Er-patak mentét. A „Gangesz” — ahogy becézik a nyíregyháziak — cérna vékony vize csordogál, gyereksereg kavicsokat dobál bele. — Gyerekek, játszatok mást, ez nem jó játék — mondom. Kis fitos orrú szőke lány hunyorít és komolykodik: — Ez már a mi folyónk. Az meg ott a mi házunk, mi ott lakunk. A Toldi utca 91-es számú új, négyemeletes bérházát mutatja. A ház tetejét tv- antennákkal tűzdelték tele és a kéménydzsüngelből szürke füstoszlopok gomolyognak. hittem, a KIK-IŐI jött..." A házmestemé köténye sarkába törli a kezét: — Én meg már azt hittem, a KIK-től tetszett jönni, mert szóltam ugyan, de még mindig nem kaptunk kukaedényeket, így hát a szemetet a ház elé öntjük. A konyhában, ahol barátságos meleg van, tepertős pogácsa készül. Az asszony félbehagyta a munkát, a falnak dől és magyarázza. _ Azelőtt a Család utcában laktunk, az apósomék- nál, szoba-konyhás lakásban két család. Nekünk is van három gyerekünk, a Kati négy és fél éves, a János meg az Erzsi ikrek, alig múltak kétévesek. Nem mondom, hogy pokol volt ott, de alig fértünk, nagyon szorultunk. Amikor megtudtuk. hogy megkapjuk ezt a lakást, ebédelni sem tudtunk az örömtől. Tessék csak elképzelni, két szoba, hallos a lakásunk, hát lehet ettől szebbet elképzelni? Makranczi Jánosné készségesen kísér a lakókhoz, közben sorolja: Negyven lakás van a házban, négyen még nem költöztek be és ő látja, mi megy itt mindennap. Bútort vesznek, csillárt, ki ezt, ki azt, berendezkednek az emberek. Gyerek meg annyi van, mint csillag az égen. Egy emelettel feljebb találomra becsöngetünk az egyik ajtón. Idős. ősz hajú asszony invitál beljebb, közben mentegetőzik: — Nem én vagyok a lakó, én csak a Csorba nagymama vagyok Kisvárdáról. A lányomékhoz jöttünk látogatóba, a nagyapa az unokával a másik szobában alszik, én meg rendezgetek. Tessék elhinni, nemcsak a gyerekek, de mi is nagyon örültünk ennek a lakásnak. Évekig egy szobában laktak, ami bútoruk volt, sza- naszéjjel hányódott, Most aztán rendbejöttek. A másik kislányom is így kapott lakást Miskolcon. Árad a boldog szó. A néni, hol az asztalterítőn igazít zavarában, hol egy láthatatlan porszemet töröl le a szekrényről. „Most már nyugodtan készülhetünk..." A bérház közlekedőjében, ahol a szenespincék sorakoznak, fiatalasszony bajlódik a farakással. Hársfalvi Péterné szintén áradozva beszél az új otthonáról. — Felbecsülhetetlen érték számunkra az új lakás. Tíz napja költöztünk be az első emeletre és el sem lehet azt mondani, mit jelent, hogy most már nyugodtan dolgozhatunk. készülhetünk az órákra. Mi pedagógusok vagyunk, és nagyon kellett már ez a lakás. A kisfiú, aki alig lehet több négyévesnél, félbeszakítja édesanyját, neki is van mondanivalója. — Bácsi, nekem a fürdőszoba tetszik a legjobban, meg hogy kisautót kaptam, meg Gőgös Gunár Gedeont karácsonyra. Hél évig egy belő nozott helyiségben Talán mindenhová kivétel nélkül be lehetne kopogtatni, az új bérházban, hogy az emberek örömét lássuk. Bánkövi Lászlót, a konzervgyár dolgozóját a konyhában lepjük meg, mert ebédet készít magának, a felesége dolgozik, ő meg szabadságon van. Nevetve tessékel a szobába: — Ha egy hónappal korábban látogat meg, nem mondhattam volna, hogy üljön le nálunk a szobában. Hét évig egy betonozott helyiségben laktunk és nem gondoltam volna, hogy 1964 ilyen szerencsés év lesz számunkra. Itt már körül lehet nézni, tudunk vendéget fogadni. Most vásároltuk a teljes berendezést 25 ezer forintért. Tv még nincs, csak antenna, de mire elkezdődik a labdarúgóbajnokság, addigra készülék is lesz. Állok az Ér-patak mellett, Visszatekintek az új bérházakra, három egyforma épület, negyven-negyven lakás, ahová év végén beköltöztek a lakók. Kavicsot veszek fel, a vízbe dobom. Gyűrűt vet a víz. Gyűrűzik, akár az emberek boldogsága, akik már ott laknak az új falak mögött. Seres Ernő Körkérdés 1964 utolsó napján Sikeres esztendőt zár a szabolcsi üzemek többsége Elérkezett az év utolsó napja. Már szinte minden vállalatnál, üzemnél előkészítették a mérleget. Tisztázták: hogyan is állnak a tervteljesítéssel. Hol végeztek kiemelkedő munkát, milyen vonalon vannak elmaradások. Megkerestük néhány üzem vezetőjét, hogy választ kapjunk a fenti kérdésekre. Gergely Ferenc, a gumigyár igazgatója: — Jelenleg hat termelő üzemünk van, s a hat üzemben mintegy 80—90 féle cikket állítunk elő. Hogy csak néhány példát említsek: gumilabdából háromfélét, burkolt gumifonalból tízfélét gyártunk. Az éves tervet minden üzemünk teljesítette mennyiségben és minőségben egyaránt. Külön örömünk, hogy a 80—90 féle cikkre lebontott terveket is maradéktalanul teljesítettük. Összegezve: éves tervünket 101,2 százalékra, termelékenységi tervünket pedig 102 százalékra teljesítettük. Perlaki Gyula, a Deine- cseri Keményítőgyár igazgatója: — A keményítő nagyon fontos ipari alapanyag. Nagymennyiséget igényel belőle a gyógyszeripar, a papíripar, az élelmiszeripar. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a keményítő- gyártásban elmaradásunk van. Leglényegesebb oka, hogy a tervezett 4000 vagon burgonya helyett csak 3500 vagonnal kaptunk. Mint ismeretes, a kedvezőtlen időjárás miatt rosszul alakult a termés. Szintén nagy nehézséget jelentett, hogy a kapott burgonya keményítőtartalma a szokásos 15 százalék helyett csupán 12,8 százalék volt. így a tervet 80—85 százalékra tudjuk teljesíteni. Egyéb cukorféleségekből viszont jelentős többletet értünk el. Például 160 vagon szörp helyett 175 vagonnal gyártottunk, de ez a keményítő rovására ment. Gégény Béla, a Fehér- gyarmati Téglagyár igazgatója: — Nálunk nagyon jól alakult az év. Nyerstéglagyártási tervünket már szeptember 30-ára teljesítettük. Az így nyert téglák égetésével november 12-ére végeztünk, tehát az éves tervünket több, mint másfél hónappal ezelőtt teljesítettük. November 12-től a mai napig 1,1 millió téglát készítettünk terven felül. Ebből a hatalmas mennyiségből, — mérettől függően, — mintegy 20—30 kél- szoba összkomfortos lakás építhető. Salamon Mihály, a ruhagyár igazgatója: — Figyelembe véve a gyár múlt évi eredményeit, az idén lényegesen jobban dolgoztunk. Tervünket forintértékben december 29-ig 99,2 százalékra teljesítettük. A hátralévő időben meglesz a hiányzó 0,8 százalék. A műszaki intézkedési terv szerint jelentős gépesítéseket is végeztünk, s az eredmény ennek is köszönhető. Megemlítem, hogy az idén először készítettünk nadrágot exportra. Mintegy 30 000 darabot szállítottunk Keletre és Nyugatra. Különösen izgalmas volt a nyugati export, mert nagyon szűk határidőt szabtak, de dolgozóink alaposan ráhúztak, s a szállítás pontosan történt. Az eredmények alapján 12 napnak megfelelő nyereségrészesedés osztására kerül sor. Eddig még egyik évben sem osztottunk nyereségrészesedést. Benedek Lajos, a Mátészalkai ÉRDÉRT A általat igazgatója: — Ipari részlegeink éves tervüket már november végére teljesítették. Azóta egyes területen jelentős túlteljesítéseket értünk el. A fűrészáru tervünket például 107—108 százalékra ra, exportkiszállítási tervünket pedig 104—105 százalékra teljesítettük. Sajnos, kisebb elmaradás tapasztalható a gömbfafeldolgozásnál. Ennek az az oka, hogy a gömbfát külföldről kapjuk, és a feldolgozás a szállítás függvénye. Az elmaradás azonban itt is mindössze 3—4 százalék körül van. Bagi Dömötör, a cipőgyár főmérnöke: — Ez évben jelentős mennyiséget kellett átadni a kereskedelemnek. Különféle cipőfazonokból pontosan negyedmillió pár volt a tervünk. Féléves szinten azonban elvettek tőlünk egy profilt, így a tervet csak 97 százalékra tudtuk teljesíteni. Ha ez a változás nem következik be, jelentős több- tetternielést érhettünk vo'na el. B. F. Ember, vagon, áru... Záhonyban hétköznap a 15. vágány mentén A sínek és pályatestek kolosszusa Záhony, az ország keleti kapuja. A decemberi szürke és hideg napok tompa fénye ezer es ezer áruval rakott, vagy üres vagonra verődik. A mozgás állandó. Az állomás térségében gőz- mozdonyok szuszognak, Dieselek zakatolnak, váltók kattognak és érces csattanások- kál találkoznak az ütközők, Nem túlzás, hogy Záhonyban tengernyi sok az áru, az ember, és a munka. k ét.százszor a testsúly Jég, víz és sár van a cipők talpa alatt, topogunk a 15. vágány mentén. Ma itt van a kritikus helyzet az itt dolgozóktól függ Záhony helytállása. A vagonsor végén az első kupéból fürgemozgású, apró- termetű, cementporos ember ugrik le elénk: Faragó Sándor, a ,,49 ’-es brigád vezetője: — Eddig 617 mázsa cementet és 168 mázsa papírt raktunk át. Ma még szeretnénk valahová menni, azért is sürgetjük a munkát, hogy meglegyen a norma, a kereset. — Hat helyet csak öten vannak: a brigádvezető beteg, megfázott — helyette is el kell végezni a kötelességet. — Bírják? — Ugyan kérem. Megszoktuk. Nem adunk kicsire. Itt mindenki dolgozik a másikért is... Igaza van: az emberek csendesen, hangtalanul végzik kötelességüket. Az sem számít, hogy ma valamennyien testsúlyuknak kétszázszorosát rakták át a széles vágányról a normálra, — pedig még műszak vége sincs. Sógoruk- Zsilekről Másfel kocsival arrébb szintén a cement a sláger: Sallai Géza brigádja szorgoskodik itt. — Ez még hagyján. De a bányafa: összefagy, csákánnyal is kínlódás szétválasztani, de kell...! Nehéz, de megértik egymást: valamennyien sógorok Zsurk- ról. ismerik egymás szokását, erejét, szisztémáját. Csak a mai ebéd nem ízlett nekik: — Tökfőzelék volt, attól nem jön az erő... Ide pedig erő kell!... Ez még a kisebb: pótol! juk otthonival. De bosszantja az embert, hogy tegnap 300 mázsa szenet kiraktunk és a raktárnok száz mázsát lehúzott belőle... A váltáskor visz- szamaradt. munkába állt a brigád, s ezt rosszul könyvelték... kötény és sóder Emberkaréj áll már köröttünk: itt van Németh Ferenc is, a 35-ös számú szocialista brigád vezetője. Nyolc éve van a szakmában. Tőle kérdezzük: mi a legfárasztóbb? — Az a nehéz, ami nincs megfizetve: a szén a legnehezebb, de azt mégis inkább csináljuk, mint a kartondobozt, mert a doboz könnyű, de szaporában és nincs utána pénz... Németh nemcsak brigádvezető, munkásellátási megbízott is. „Nézzenek erre a kötényre. Két hét alatt lefoszlik rólunk, hiába sürgetem, csak ígérik, de nem adnak újat. Pedig enélkül nehezen megy a munka...” Tovább interpellál: csak egy szekrényrészt kap a brigád, abba rakják a vizes ruhát, s amikor fel akarják venni, bűzlik, nincs kedve belebújni az embernek... „Apróság ez, de nagyon el tudja venni a melós kedvét... Nem kerülne sokba egy szárító, jólesne az embereknek...” Éjszaka jött a hír... Tapasztalt ember Németh Ferenc. Elmondja: jól jönne a gépesítés, hogy nekik is köny- nyebb legyen. Szeretné, ha fedél alá helyeznék az átrakót, ha a vágányok mellé „treppe- ket” építenének, vagy ha megoldanák az éjszakai világítást, hogy ne kelljen vaklálniuk petróleumlámpa mellett a vagonokban. „De még egy kis sódert sem kapunk, hiába sürgetjük. Pedig jó lenne a kocsitoláshoz: nem csúszna úgy a vagon a síneken, hogy csak szitkozódik vele az ember...” Széles Sándor így apellál: „Nem vagyunk szocialista brigád, már kétszer csúsztunk le róla.” — Miért? „A követelmény nem játék és a szocialista brigádban nem szabad betegnek lenni...” — Hogyhogy? „Ne náthára, megfázásra gondoljanak, de a legkönnyebben úgy lehet szabad napot csinálni, ha beadja az ember, hogy beteg...” Mert vannak esetek: legutóbb is például Tiszamogyoróson felütötte a fejét a sertésvész. „Éjjel hallottunk róla, vérszemet kapott a brigádunk, amely egyhíjan mándoki. Kérezkedtünk mindnyáján. de nem lehetett. Keltőnket engedtek el, én magam 32 sertést szúrtam meg aznap a faluban” — mondja Széles Sándor s mosolyog, hogy kár volt úgy „berezelni". — dehát már megtörtént. — Ez ritkán van, de az sűrűbben, hogy nincs vagon az átrakáshoz, csak állunk, nézzük egymást s káromkodunk. Hát ezen változtatni kéne, kérem szépen... A „honikkosok" portássá II. Danes István brigádja csupa fiatal. Ök a „hórukk’’ emberek: rájuk bízhatják a legnehezebb munkát is. Most mégis villog a szemük: — Éjjel fél kettőtől fél hatig vártunk a normál kocsikra* vállunkkal helyet is csináltunk neki, de nem jött. Amikorra megérkezett, lejárt a műszakunk... Indultunk mosakodni, s közben beírták a lapunkra* hogy megtagadtuk a munkát... Hát miért tagadtuk mi meg* kérem szépen? A mi hibánk, hogy későn jött a magyar vagon...? Bosszantja őket a dolog, de már ma is bebizonyították* hogy rajtuk nem múlik ax adósság: délután háromig 700 mázsa darabárut raktak át hatan. r — Ki gondol ar ra. hogy ide nemcsak erő. hanem figyelem is kell? Elődömnek, Bódi Béla kiváló dolgozónak például egy drót beiecsapott a szemébe, s odaveszett... , __mondja az újdonsült brigádvezető, aki a keresettel meg van elégedve^ csak néhány apróság nyugtalanítja.” Munkaruha... gépesítés.. éjszakai kivilágítás... pontos munkaelszámolás.,.” Záhony szíve: az átrakó _ mondta az egyik csomóponti vezető. Az a többszáz ember, aki két kezével, izmával, verejtékével áll helyt a vágányok között, szereti, becsüli munkáját, de minden nap azon töpreng: hogyan lehetne gyorsabban, kevesebb fáradsággal eleget tenni a követelményeknek, Róluk kevésszer szól a krónika, pedig sok-sok árit az ő kezük által jut el Európa majd- minden országába. Angyal S—Seres R.
