Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-22 / 18. szám
1 Kádár János vezette magyar küldöttség elutazott Varsóból Kádár János látogatása W. Gomulkánál Varsó (MTI): Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás —paraszt kormány elnöke csütörtökön látogatást tett Wla- dyslaw Gomulkánál, a LEMP első titkáránál és Józef Cyran- kiewicz miniszterelnöknél. Magyar részről a látogatáson jelen volt Czinege Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, honvédelmi miniszter, Péter János külügyminiszter, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, valamint Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság vasói nagykövete. Lengyel részről jelen volt: Zénón Kliszko, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, Adam Rapacki külügyminiszter, valamint BolesWw Jaszczuk, a LEMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. A találkozó szívélyes, baráti légkörben folyt le. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága első titkára, a magyar forradalmi munkás—paraszt kormány elnökének vezetésével a Varsói Szerződés tagállamainak értekezletén részt vett magyar küldöttség csütörtökön este elutazott a lengyel fővárosból. A Központi Pályaudvaron a magyar küldöttség búcsúztatására megjelent Józef Cyran- kiewicz, a lengyel miniszter- tanács elnöke. Adam Rapacki külügyminiszter, Marian Naszkowsíki külügyminiszterhelyettes, Jerzy Bordzilowski hadseregtábornok, vezérkari főnök, nemzetvédelmi miniszterhelyettes; tábornokok, a külügyminisztérium főtisztviselői és Jerzy Zielinski, a budapesti lengyel nagykövetség első titkára. Martin Ferenc, „ Magyar Népköztársaság Varsói nagykövete csütörtökön ebédet adott Kádár János és a vezetésével Varsóban tartózkodó magyar küldöttség tiszteletére. Walter Ulbricht iiyilsitlsexcata a varsái tanácskozás munkájáról Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt első titkára, az NDK államtanácsának elnöke Varsóból hazatérve nyilatkozatban foglalkozott a Varsói Szerződés szervezete politikai tanácskozó testületének most véget ért ülésével. Walter Ulbricht elmondta, hogy a Varsói Szerződés szervezetében tömörült országok párt- és állami vezetőinek e fontos ülése mindenekelőtt azt az új európai helyzetet elemezte, amely az NSZK atomfelfegyverzésének tervei miatt alakult ki. A tanácskozás levonta a szükséges következtetéseket és megvitatta azokat az intézkedéseket, amelyek elősegíthetik a szocialista országok békés fejlődését. A Varsói Szerződés tagállamainak politikai tanácskozó testületé a megvitatott kérdésekről közös közleményt adott ki. Hazánk résziről Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke írta alá az okmányt. (Telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat) A politikai tanácskozó testület varsói ülése kétségkívül további ösztönzést ad harcunknak, amelynek célja a nyugatnémet militarizmus és revans- törekvés megfékezése, a német nép békéjének és a német kérdés békés megoldásának biztosítása — mondotta befejezésül Walter Ulbricht. Elutaztak Varsóból az l\DK, a román, a csehszlovák és a bolgár küldöttségek Varsó, (PAP, TASZSZ) Szerdán este elutazott Varsóból a Német Demokratikus Köztársaság Walter Ulbricht vezette küldöttsége, a Román Népköztársaság delegációja, élén Gheorghe Gheorghiu Dej- zsel, az Antonin Novotny vezette csehszlovák és a Todor Zsivkov vezette bolgár küldöttségek, amelyek részt vettek a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének kétnapos értekezletén. A varsói Okecie repülőtéren Gomulka, Cyrankiewicz és más lengyel vezetők búcsúztatták a két küldöttség vezetőit és tagjait. Egy emberöltő forradalma A pétervári véres vasárnapról Hatvan év, kerek emberöltő, a történelemben rövid útszakasz, tele küzdelemmel, véráldozattal, háborúkkal, válságokkal, két világháború földrengető kataklizmájával, milliók megújuló nekigyűrkő- zésével a sorsdöntő bíróknak, elbukott és győztes forradalmakkal. A nyitány: 1905. Keleten folyt az orosz—japán háború, az európai országok újságai hónapok óta első oldalon közölték az onnan érkezett híreket: Port-Artúrnál bekerítették a cári flottát, hősi halált halt Verescsagin, a nagy festő, a japánok százharmincezer katonát vesztettek Moszkvában, Harkovban, Bakuban háboruelle- nes megmozdulások voltak... Azon a reggelen — Magyar- országon január 22-ét írtak — a Budapesti Napló Ady Endre „A cári ágyú filozófál” című versét közölte. „A cári ágyú úgy dohog: Miért visztek engem Napkeletre? Az orosz ágyúnak ma már csak itthon van ereje, kedve. Gyújtsatok a szívembe itt, hol a céltábla nem japáni, Próbálgassátok sűrűén: Meglássátok, fogok találni!...’’ Ady látnoki szeme nemcsak a magyar holnapot jövendölte meg: messzire, a világ más tájaira is ellátott. A „cári ágyú” már valóban filozofált: miért irányítsa tüzét idegen partokra, amikor a legfőbb rossz otthon van az orosz birodalom határain belül? A század első éveinek súlyos gazdasági válsága és a japán háború ellénállásra késztette a népet: a hatvan év előtti január Pétervárott a Putyilov sztrájkjával kezdődött. A forradalom-ellenes szervezetek a cár könyörületében bíztak, a felvonulókkal egyházi zsolozsmákat énekeltettek, szentképeket, templomi zászlókat cipeltettek. Békesség és alázat ült az embereken, amikor Gapon pópa a másfélszázezer néma tüntetőt megállította a Téli Palotánál: kérvényt vittek a cárnak. Ezen a reggelen a sortűz ötezer embert tarolt le, több mint ezer halott maradt a tér kövén. Mi volt a munkások kérvényében? „Mi, Pétervár munkásai, asszonyainkkal, gyermekeinkkel, - gyámoltalan öreg szüléinkkel eléd járultunk uralkodónk, hogy igazságot, védelmet kérjünk. Koldusokká lettünk, elnyomnak bennünket, inunk szakadtáig dolgoztatnak, kigúnyolnak, nem vesznek emberszámba bennünket. Mindezt türelemmel viseltük, de most már fojtogat bennünket a nyomor, a jogfosztottság, elzárják előlünk a művelődés útját, a zsarnokság és önkény igájában vergődünk. Türelmünk véget ért: elérkezett az a rettenetes perc, amikor már úgy érezzük, meghalni is jobb, mint továbbra is elviselni e pokoli megpróbáltatásokat." Vasárnap volt, a pópa a küldöttség élén a palota kapujához ért. Mögötte a téren másfélszázezer éhező, fázó proletár szorongott. Az Alekszandr tér fáin gyerekek gubbasztottak: fagyoskodó, csipogó verebek. A csendőrök és katonák golyói először őket szedték le: véresen, hangtalanul puffantak szüleik nyakába. Aztán a sűrű sorokat tizedelték a lövedékek. A Vaszilevszkij szigeten emelkedtek az első barikádok. A munkások fegyvereket szereztek, megütköztek a cári csapatokkal. — A munkásosztály átesett a forradalmi tűzkeresztségen — mondta Lenin, aki akkor Genfben tartózkodott. így írt erről az eseményről: „Az orosz proletariátusra tekint lázas türelmetlenséggel az egész világ proletariátusa. A cárizmus megdöntése Oroszországban — ezt a harcot munkásosztályunk hősiesen megkezdte —, fordulópont lesz valamennyi ország történelmében..." Magyarországon választási előkészületek folytak ezekben a napokban, folyt a látványos vetélkedés Tisza István és az Andrássy, Bánffy, Apponyi vezette „ellenzéki” koalíció között. A szavazások óráiban terjed! el a hír: Oroszországban kitört a forradalom, a „véres vasárnap” elindította azt a lavinát, amelynek útját, hatását senki se tudja felmérni. Megmozdultak az ózdi munkások, a pécsiek, a szegediek, a nagy gyárak munkásai és a nincstelen falusi nép, mindazok, akik se Tisza, se Andrássy mellett nem tettek hitet, akiknek az úri választáshoz nem volt közük, de a messziről jött hírek hallattára felforrósodott a szívük. Gyűléseket tartottak, éltették a forradalmat, kibontották a vörös zászlókat. A „Véres vasárnap "-ot a lod- zi felkelés, az Ivanovo Vo,z- nyeszenszk-i hatalmas sztrájk, az első szovjetek megalakulása, a litván, az észt, az ukrajnai és Volga-vidéki parasztmegmozdulások, a Patyomkin cirkáló lázadása követték. Nálunk, minden korábbinál nagyobb erejű sztrájkok — harmincezer vasmunkásé, majd a pécsi bányászoké, a dél-dunántúli földmunkásoké — rázták meg az országot. Ady nem tért napirendre a „véres vasárnap” tanul.rifai fölött. „Január 22-én pedig — írta egy későbbi cikkében — az egész világ prolelársága ünnepre kiszült. Ünnepelni a forradalom Moszkváját. El kell halasztani az ünnepet. Egyelőre és bizonyosan csak egyelőre..." A magyar munkásosztály legjobbjai, a nemzetközi forradalmi mozgalom részeseiként, fokozódó erővel, céltudatossággal vettek részt abban a küzdelemben, amely 1905 óta egy emberöltőn át, vereségeken és győzelmeken keresztül a nagy 1917-es Október diadaláig, 1945-ben Magyarországon és egy sereg más országban a dolgozó nép felszabadulásáig, a világ erőviszonyaiban máig bekövetkezett kedvező változásokig vezetett. Vadász Ferenc Gerencsér Miklóst TANÚK NÉLKÜL fi. Kisregény — Elküldhettem volna akárkivel. De az ember néha beteges vonzalmat érez, hogy lássa azt, akit gyűlöl. Engedtem a kísértésnek. Láttalak, elég belőled. Egy életre. Láttam dolgozni a kuruzslót, aki a gyilkosságot félreértésnek nevezi. Sajnos nagyon merev vagyok, és nincs mit tisztáznom a jópofa gazemberekkel. További kellemes perselyezést. Keserű gúnnyal biccent köszönést és magár., hagyja a meglepettségtől bamba pofát vágó Jászt. Odakint ráérősen feibúgatja az autó motorját, majd tágas fordulóval gurui ki az udvarról. Útközben még fütyürészik is. Bolond, kiszámíthatatlan ez f, nap, egy kicsit mámoros, egy kicsit ijesztő. Szórakoztatja, hogy mára féligmeddig törvényen kívül helyezte magát. Nem akarja félrevezetni a saját eszét, tudja, nagyon is nyomasztó gondok tetején hányódik mondvacsinált nemtörődömsége, dehát éppen a gondjai elől szeretne menekülni, legalább erre az egy napra. Tudja már, hogy ez bajosan fog sikerülni. Töpreng, merre lenne érdemesebb elko- csikázni, egyszer csak elemi erővel tör ki rajta az anyja utáni vágyakozás. Tőle sem akar semmi határozottat, egyszerűen látni akarja. Kényelmesen, gyalog ballag fel a hegyre. Biztatást szeretne meríteni az ismerős környezetből, ahol gyermekkorát töltötte. Szomjas tekintete bebarangolja a szép őszi tájat. Meg-megáll a fák alatt, dió után kutat az avarban. Amikor a magaslatra ér. elnéz arra, ahol a szőlők és a gyümölcsösök lassan belesimulnak a Bakony erdőségeibe az alattomosan súlyosodó felhők alatt. 1965. január 22. Jászék, különösen a férfi, eleinte minden lehetséges módon Kezdeményezték a barát- kozást. Látni lehetett, hogy szándékuk több, mint a Jóindulatúan korrekt kapcsolat. Meglehetősen magukrahagyat- va éltek, s barátok iránti vágyakozásukban elmentek egészen a bizalmaskodásig. Ez feltűnt Zsupánoknak, de kezdetben semmi rosszra nem gondoltak. Nekik is szükségük volt a jó ismerősökre, akikről remélték, hogy később nagyszerű barátok lesznek. Egy alkalommal közösen kirándultak a Bakonyba egy kis nomád kikapcsolódásra. Jászék Volgájával mentek, mivel Zsupánnak akkor még nem volt kocsija. Tisztáson ütöttek tábort, Zsupán pecsenyét sütött, forgatta a tűz fölött a nyársat. Felesége gallyakat szedett távolabb. Jász csak szórakozottan figyelte a tűz körüli eseményeket, szemét inkább a távolabb, mezítláb csetlő-bot- ló fiatalasszonyra meresztette. Jászné gyermekded módon viháncolt, szerfölött tetszett neki a tábortűz: és az egész cigányos móka, de közben aggodalommal leste a füvön mászkáló bogarakat. — Tiborkám, édes, mi az a kullancs? — kérdezte kényeskedve. Jász feltűnően pislogott a fiatalasszony felé. Zsupán úgy tett, mintha nem vette volna észre. — Az egy erőszakos rovar, pici angyalkám — válaszolt a férj. — Átfúrja a birka koponyáját. Ilyenkor mondják, hogy kerge birka. — Repülni is tud? — Hogyne. Ha megtanítják. XIII. Zsupánná panaszos nyöszörgésére lettek figyelmesek. A fiatalasszony vagy húsz lépésnyire ült a fűben és segélykérőén mondogatta: — Jaj... jaj a lábam... A két férfi egyszerre ugrott fel. Zsupán nem tudott mit kezdeni a nyárson sülő pecsenyével. Mire Jászné kezébe nyomta, a másik férfi már megelőzte. Sebtében föinyalá- balta a fiatalasszonyt, magához ölelte, így szaladt vele a tűzhöz, noha erre semmi szükség nem volt. Zsupán el akarta venni tőle, de látta, hogy felesége barátságosan átöleli a kollega nyakát. Lassan ballagott visszafelé és mire odaért. Jász buzgón vizsgálgatta a fiatalasszony taplát. Kihúzta tüskét, de p vizsgálódást nagy körültekintéssel folytatta tovább. Rájuk vetődött az odaérkező Zsupán árnyéka, a fiatalasszony ijedten észbekapott. Zsupán szótlanul lehajolt hozzá, kinyomta a vért a tüske helyéből, s finoman tnegsimogatta felesége bokáját. — Látod, látod. Ha nem húzod le a cipőd, most nem fájna — mondta sajnálkozva, de látszott rajta, és érződött a hangján, hogy az ő fájdalmáról van szó. Zsupán elvette a nyársat Jász feleségétől. — Kullancs volt?!... — érdeklődött az asszony. — Nem. Csak egy kis tüske _ válaszolt a fiatal orvos, és sütötte tovább n húst, mintha semmi sem, történt volna. De a hangulat már nem volt a régi. Jász adta a tájékozatlant,' úgy ült, hogy iássa Zsupán felesége. Fitogtatta izmait, jogamozdulatokat végzett. Zsupán megsütötte pecsenyét. nyájasan odatartotta a nyársat a hindu ülésben pózoló Jász elé. — Parancsolj. Egy kis rablóhús. Zsupán - és felesége később vízért mentek a forráshoz, kulacsokkal felszerelve. Nem beszéltek. Ahogy mondani szokás, a fiatal orvos szagot kapott. Megértette, hogy Jászékhoz soha nem fűzheti őket igazi barátság. Nem a tüskehúzási jelenet miatt. Az csak mellékes figyelmeztető volt. amely kerülő úton utalt a lényegre. Átesett azon az összegező pillanaton, amikor valamelyik ismerősünkről szerzett tapasztalataink váratlan értékeléssé érlelődnek. Ilyen pillanatokban szökött eldőlni „ barátságok sorsa, s az értékelés egyúttal a magunk helyzetét is segíti tisztázni. Ugyanabból a helyzetből sokféle következtetés adódhat, a szemlélő elfogultságától függően. Zsupán elfogult volt, mert utálta az önző embereket. Az az önleleple2;ő mohóság, ahogy Jász ölbekapta a bajbajutott fiatalasszonyt, a maga jelentéktelenségében is felbőszítette a fiatal orvost. Nem habozott még attól a feltevéstől sem, hogy ugyanez a szolgálatkész lovag olyan helyzetben, ahol az éhenhalásról van szó, arra is képes lenne, hogy felsálszeletet hasítson magának egy frissen lemészárolt emberből. Mindezen nem csodálkozott. Sem Jász doktor feltétel ezeti kegyetlenségén, sem a maga szélsőséges gondolattársításán. Az ejtette mélységes gondba, vajon vele is megtörténhet-e. hogy „ hivatástudatnak nevezett belső tartást elkoptatja majd a vidéki élet? Hogy a szellemi és erkölcsi igényesség helyét, lassan, de biztosan elfoglalja a matériaimádat? A kelleténél sokkal többet tudott a buta zabálásokról, a szörnyű félmüveltségről, amelyet fáradhatatlanul fitogtattak egyesek, értelmiségi mivoltukat bizonyítandó, miközben bámulatra méltó szívóssággal harácsoltak annak érdekében, hogy minél fényűzőbb környezetet biztosítsanak egyedüli fontos becsvágyuknak, az alapösztönök kielégítésének. (Folytatjuk)
