Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-25 / 302. szám

H. Baría Lajos m tyam a reeephn Tudományos kaleidoszkóp ­Ha a tudomány és technika fáradhatatlan „közkatonái”, mérnökök, és kutatók százez­rei 1964 végén bizonyítványt kaptak volna elvégzett mun­kájukért, kétségtelenül „csil­lagos” ötös járt Volna vala­mennyinek. Elsősorban . az atomenergia békés felhaszná­lásában, az atomreaktorok tö­kéletesítésében elért szovjet sikereké ez az osztályzat. Vándorló atommáglyák A Szovjetunió Kürcsatov Atomfizikai Kutató Intézetében augusztus 4-én üzembe helyez­ték a világ első olyan atom­erőművét, amejy az atommag­hasadásból nyert óriási hő­energiát közvetlenül elektro­mos árammá alakítja át, Ed­dig a „hagyományos” atom­reaktorok hőjével gőzt fej­lesztettek, ez gőzgépeket ho­zott mozgásba, s csak a gőz­gépekhez kapcsolt dinamók fejlesztettek áramot. A Ro- maska atomvillany telep „mag­ját” viszont sok ezer szili- cium-germánium fűtőelem veszi köbül, amelyek a reak­tor 1770 C fokos hőmérsékle­tét minden áttétel vagy mozgó alkatrész nélkül rögtön elek­tromossággá „változtatják”. Ugyancsak szovjet tudósoké az érdem, hogy a jövőben gör­dülő atom villany telepeikkel biztosítható a ritkábban la­kott területek áramellátása. Egy-egy mozgó villanytelep négy lánctalpas egységből áll, amelyek önsúlya 350 tonna. Minthogy a vándorló „atom­máglyák” napi üzemanyag- fogyasztása 14 g urán. a ma­gúkkal vitt uránkészlelből bárhol évekig termelhetnek áramot. A csodálatos laser-sugarak A technikai haladás bámu­latra méltó újszülöttje a laser fénysugár is újabb szerepek­ben mutatkozott be. az elmúlt évben. Amerikai kutatók rendkívül keskeny sugárnya­lábot vetítettek Földünk fel­ső légkörébe, s a sugarak visz- szaverődéséből állapították ineg, hogy két hatalmas por- réteg húzódik atmoszféránk­ban, 80 és 120 km magasság­ra a Föld felszínétől. Bostoni sebészek rákos da­ganatokat kezeltek lüktető la- ser-sugarakkal. s a beteg kí­sérleti patkányok és hörcsö­gök fertőzései, bámulatos mó­don, 5—29 nap alatt csaknem teljesen eltűntek. Egy amerikai gyárban elek­tronikus elemek és mikro- áramkörök hegesztésére állí­tották munkába a sokoldalú sugarakat. Minthogy az egyet­len pontba koncentrált fény óriási hőenergiát képvisel, ez- redmásodpercek alatt megol­vasztja a legkeményebb fé­meket is. A holland Philips laboratórium mérnökei ugyan­ebben az évben derítették ki, hogy a félelmetes hőenergiát termelő laserek bizonyos áramsűrűségek mellett, hűtő­elemként is hasznosíthatók. Ez a felfedezés különösen nagy lendületet ad majd a kö­vetkező évek kutatásainak. Híradástechnikai újdonságok Laser-sugarakkal működő íényteleforit is készítettek, de ez csak egyik színes kockája a híradástechnikai újdonságok tarka mozaikjának. A nyugat­német Siemens cég például olyan telefont hozott forga­lomba, amelyen se tárcsa, se hallgató nincsen. Aki telefo­nálni akar, ujjait a megfelelő számozott mélyedésekhez érinti, s a készülék azonnal „kicseng” a hívott félhez. Egy másik nyugatnémet gyár a magnetofonok terén hozott új­donságot. Szakított a megszo­kott magnetofonszalaggal helyette mágnesezhető koron­got épített legújabb diktafon­jába. Ilyen módon a szóbeli üzenetek egyszerűen boríték­ba zárhatók, s postán elküld­hetők. Japánban elkészült az éb­resztőóra nagyságú tv-készü- lékek mintapéldánya, s a hí­rek szerint már a karóra-lv ' kísérletei is biztatóak. De a „parányok” versenyében a Szovjetunió is tartja az ira­mot! Szovjet mérnökök 30 tranzisztorból álló, 40x50 mm-es képernyőjű tv-készii- léket szerkesztettek, amely mindössze 1 kg súlyú. Az új szovjet Mikro rádió viszont 18 g-os és olyan kicsi, hogy akár női ruhán is hordható, mint divatékszer. Az év érdekességei közé tar­tozik a New York—Washing­ton—Chicago között megnyílt tv-telefonhálózat is. Akárki beléphet a nyilvános utcai fülkébe, s feltárcsázhatja is­merősét: nemcsak hangját hallja majd, hanem láthatja is egy kis képernyőn. Igaz, az élethű „találkozás” még kis­sé drága: New York és Wa­shington között három percre 16 dollár. Kés, amely egy hajszálat 10 ezer darabra szeletel A miniatűr alkatrészek so­rát gyarapította az elmúlt évben egy nyugatnémet gyár is, ahol orvosi célokra mikro- lúmpák sorozatgyártását kezd­ték meg. Egy-egy izzó hossza mihdössze 2,5 mm, átmérője pedig 1 mm. Az 1,2 V-os izzó­lámpákra elsősorban a gyo­mor-, tüdő-, s a közvetlen szív­vizsgálatok terén vár nagy jö­vő. Az új orvosi műszerek múlt évi legnagyobb „sztárja” F. Moran amerikai kutató met­szőkése volt. Különleges csi- szolási technikával olyan éles kést állított elő, amellyel egy hajszál 10 ezer darabra sze­letelhető hosszában! Ennek az új késnek a segítségével hi­hetetlenül finom szövetmet­szetek készíthetők, így a mik­roszkópos megfigyelések is pontosabbak lesznek majd a jövőben. A technika azonban az or­vostudomány számos más ágában is diadalmasan bevo­nult. V. Cselein szovjet orvon például újfajta foghúzót szer­kesztett, amellyel érzéstelení­tés nélkül, teljesen fájdalom'* mentesen távolíthatók el a be­teg fogak. Az új készülék tit­ka: percenként 60 ezer rezgés­sel lazítja ki a foggyökeret. Az egyik drezdai orvostu­dományi kutatóintézetben vil­lamos műtőkést készítettek, amellyel a sebész vérzés nél­kül vághat a szövetekbe. A tamponozás tehát nemsokára „kimegy a divatból”, s hasonló sors vár a sebvarrásra is. Szovjet vegyészek olyan nagy molekulájú vegyületeket állí­tottak elő, amelyekkel erek, izmok, sőt idegek is összera­gaszthatok. A leningrádi tex­tilipari kutatóintézet mérnökei újfajta steril kötszerek!| 1 lát­ták el a kórházakat. A Letüan, Biolan elnevezésű új kötszerek ragyogó új tulajdonságokkal rendelkeznék: baktériumölők! Mágneses térben gyorsabban érik a paradicsom A növények életmódjának és tulajdonságainak befolyáso­lására számos új lehetőséget kínál a fizika. A Szovjet Tu­dományos Akadémia biofizi­kai intézetében a legkülönbö­zőbb növényeket tették ki ra­dioaktív besugárzásnak, s a kísérletek tanúsága szerűit va­lamennyi növény élénken rea­gált: a sárgarépa és a para­dicsom vitamintartalma meg­nőtt, a búza és a kukorica több termést hozott, a burgo­nya pedig több keményítőt rak­tározott. Francia atomfizikusok kíkísérletezték, hogy ha ko­balt 60 izotóp radioaktív su­garaival kezelik a növőben lévő paradicsomot, beérés után 30—40 napig is eláll. Amerikai tudósok azt derítet­ték ki, hogy mágneses térben gyorsabban érik a paradicsom — különösen a déli pólusú mágnességet kedveli. S végül az 1904-es év azért is emlékezetes marad a tudo­mány történetében, mert októ­ber 12-én 8 óra 30 perckor suhant a kék égbe a szovjet Voszhod űrhajó. S az „űr­trojka” sikeres útja nemcsak az űrkutatás eddigi eredmé­nyeinek bevezetése volt, ha­nem a csoportos űrrepülések korszakának a jövő évben várható meglepő teljesítmé­nyeit is jelezte. Greguss Ferenc 12 1961. december 25. Herman Ottó: A mérges csók ötven esztendeje 1914 de­cember 2 ;-én halt meg Herman Ottó, a nagy ma­gyar természettudós. Ez al­kalomból közöljük A mér­ges csók (1876) című írá­sát, amelynek megjelené­se után az egyház üldözőbe vette a tudóst. A kalo­csai érsek elégtételért a ka­binet irodához fordult, ahonnan jelentést tettek a királynak, és legfelsőbb utasításra Trefort kultusz- miniszter felszólította Her­man Ottót, hogy hagyja el múzeumi állását. Az egy­ház akkori támadása azon­ban kudarcot vallott. A magyar róna alig észre­vehető földhullámainak egyi­kén egy kéttornyos templom áll. A tornyok bádogos fede­le messze földre veti csillogó sugarait; s ha e fedelet az a bizonyos rónai nap amelynek párja csak a tenger napja — leáldozó vérpiros fényében éri. aklíór a két torony csúcsa vakító tűzben felragyog, hívo­gat* A templom előtt egy kőből faragott magas feszület áll, tövében egy szintén faragott női alak térdel, összekulcsolt kezekkel, égnek fordított arc­cal; a templom mögött kima­gasló állványon az egek ki­rálynője, koronával a fején, karján a földgolyóval játszó üdvözítővel. A szobor mögött, négy osz­lopon nyugvó födél alatt, egy sekély kút nyílik, mélybe lán­con járó két vedér szolgál; pár lépésnyire a kúttól egy téglával kirakott, éppen egy téglamélységű medence foglal helyet, s ettől égy karnyújtás­nyira már a nádas sűrűje bó- lingat gyékénybuzogányaival, nádüstökeivel és botjaival. Nyugat felé, már a távol kékjében úszva, a dunántúli partok tűnnek fel, közelébb pompás tölgyesek sötétednek. Keletnek, délnek, északnak majdnem minden talpalatnyi föld terméssel ékeskedik. E szelíd táj fölött a födhul- iám temploma — uralkodik — mindenképpen. Neve Szentkút, rendeltetése bűnbocsánat. Híre, nagy, s pi­rospünkösd táján, de egyéb­kor is — Dunán innen és túl, csak úgy rajzik a búcsújárók serege feléje. A „régi jó időkben", amikor az a nagyképű, kevés tartal­mú váltógarasos világ járta, nem egy búesúnapon úgy fel­szaporodott a rézpénz a temp­lom padlatján, hogy a sekres­tyés lapáttal készítgette az utat a templom oltárához, pedig minden ember csak egyet do­bott oda. Most a pénz szűkebben jár ugyan, de a jámbor tömeg nem csökkent; sőt, amióta a kápolnából kéttornyos temp­lom lett, még növekedett is. Magyarok, rácok, sokácok, •svábok a nyár szakában ezré­vel csődülnek ide; s amíg a templom előtti téren a kép­zelhető legélénkebb vásár, a hozzátartozó élet összes fény- és árnyoldalaival keletkezik, addig a templom kerítésén belül, a templomban, a feszü­let, szobor és kút körül a bűnbánat és vezeklés, gyógyí­tás és testerősítés jelenetei folynak. Széles vidék nyomorékja, gyógyíthatatlan betege a szent­kút vizébe veti utolsó biza- dalmát. És széles vidék ép em­bere ugyan e szentkút vizét nézi az ép test védnökének. Mint aki a népélet, a nép szokásai iránt élénk vonza­lommal viseltetem, nem ma­radtam el a nagy búcsúról; oda ültem reggel, észleltem délig és estig, és mondhatom, lelkemre mondom, hogy ami­lyen erős dolgokat láttam éle­temben, soha borzasztóbbakat, mint éppen a szent kút táján. Ne gondolja senki sem, hogy a vallásos türelmetlenség be­folyása alatt állok, ez adja a tollat a kezembe — bizony nem állok! Tisztelem minden ember vallását, amelyben lel­ke nyugalmát feltalálja, job­bat nem adhatnék neki. Csupán egy feltételt isme­rek, amelynek vallás dolgá­ban helye van, mely elenged­hetetlen, s ez az; hogy a val­lás alapfeltétele a felebaráti szeretet legyen a szó legter­jedelmesebb, legnemesebb, igaz értelmében. Amiket mondani akarok, azoknak elmondását éppen a felebaráti szeretet parancsolja reám. A búcsúsok felváltva ér­keznek. Itt egy magyar, ott egy sváb, amott egy rác falu népe. A keresztvivő mellett rendesen a csapat legsúlyo- . sabb betegei lépkednek, ván­szorognak. A blennorrhoeas szemtől, az ajk- és orr-rákon át, a biblia leprájáig a raga­dós betegségeknek legiszonya­tosabb sorai és fokozatai elha­ladnak előttünk. A csapatok végét a falvak apraja-nagyja* ifja-véne képezi. Reményteljes anyák, viruló hajadonok, ifjak, csecsemős asszonysereg, virgonc gyer­mekraj. És most kezdődik az iszo­nyatosság netovábbja. Az ima után kezdődik a körmenet, a fertőző ajak csó­kot nyom a szobrok talpaza­tára, orcájára, a szentképek üvegére, s mit tudom én, ho­vá, és nyomban reá, tulajdon arra a helyre ráilleszti ajkát a csapat ép jé is. A búcsú utáni napon az il­lető pontokon egy 0,5 milli- méternyi barna kéreg volt rá­csókolva!!! És ez csak egy jelenet! A másik a kút melletti meden­cében játszódik* melyben alig 10—15 liternyi víz látható. Ebben mindenki megmos­dik. Ami ulcus, caries, neero- sis van a világon, amit azon irtóztató kór rongál, melynek i Odabújtam a kályhához. , Néztem a vörös parazsat és úgy éreztem, az van most hozzám legközelebb, az érti meg leg- : jobban gondolataimat. A fejem , elnehezedett, mintha egyre több súly nyomná lefelé. Gon- , dolatban a nagynéni cukrász­dájában jártam. Éreztem, hogy gyomrom tele van édességek- i kel. pöffeszkedve sétálok a pult , mögött, fitymálva törögetek , egy-egy darabot a legfinomabb süteményekből... most a diós­ból, aztán a esokoládétortábói... : kréfnes már nem is kell. Az . émelyítő. , Hirtelen megrázkódtam. Anya nagyon messziről rám- 1 kiáltott. i Amikor felrezzentem, majd­nem a kályhán feküdtem, égettszag terjengett a konyhá­ban. A hajam megpörkölődött. — Mit csinálsz? — kérdezte, • de csak olyan anyai szemre­hányással. Utána et is moso­lyodon. Juliska néném is rám- mosolygott. erőltetve, bambán, aztán így szólt: — Megtennél nekem egy szí­vességet? Én már lejártam a lábam, fáradt vagyok- — Az­tán magyarázta anyámnak: — Tudod, orvosnál voltam és bor­zasztó hosszú volt az út. Ki akartam magam kuráltatni, emiatt a hízás miatt... Felírt valami gyógyszert, azt kellene kiváltani a patikából. Ugyer megteszed? — fordult újra hozzám. Elővette a receptet, elém rakta, egy húszpengőssel. Nehézkesen álltam fel, anyám szemrehányóan nézett rám. Éreztem, hogy tekintetével azt mondja: Nem szégyelled rnn- gad, miért nem lódulsz már? De én azért is lassan készülőd­tem. A gyógyszerre nem kellett várrii. Gyorsan elkészült, öt pengő hatvan fillért fizettem érte, amit a gyógyszerész rá is vezetett a receptre, tintával. Zsebrevágtam a visszajáró pénzt, a tasakot, a gyógyszer­rel — és a receptet kezemben lobéivá, kiléptem az utcára. Szaporán lépkedtem. A szom­széd kirakatnál megtorpantam. Cukrászda volt. Nagy cukrász­da. Néztem a hóvirág játékát a kirakatüvegen, egymást ker­gették a formák. Meleg csapolt rám az ablakon keresztül. Diós! Csokoládétorta!..- Észre Km vettem, hogy egyre sűrűb­ben esik és a reeept a kezem­ben ázik. A patikus frissen írt tintája összefolyik, a számok már olvashatatlanok. A három számjegy összefolyt egyetlen pacává. Hiába fújtam, hiába dörzsöltem, a tintafolt csak na­gyobb és maszatosabb lett. Némán, megdermedve áll­tam. A könnyű hócseppek megcsiklandozták az orrom he­gyét, a fülemet. Szemem rebbe- nés nélkül tapadt egyetlen bar­náspiros pontra: puncsos mig­non!... Éreztem ízét a számban! Zsebembe nyúltam... Játékosan megcsörgettem az aprót. Élvez­tem, hogy ennyi pénz még so­hasem volt nálam. „Mi lenne, ha ennék?” — forgott bennem a gondolat. Aztán a recept bal- sarkán a nagy pacát néztem. Távolabb tartottam... Oldalt néztem, és megnyugtattam ma­gam: nem látni a számokat- Körülnéztem, emberek siettek mellettem, nyakukat válluk közé húzva. Morzsolgatva mar­koltam össze az aprópénzt... kifelé húztam. Hirtelen a ki­rakatüveg mögül Öcsi arcát láttam. Gúnyosan nevetett. „Uborkát nem szabad?” A mel­lettem elhaladó evikkeres úr, ijedt arcomba bámult, két fe­ketén csikorgóit foga rámvi- gyorgott. Hideg siklott végig a hátamon- Ujjaim elernyedtek és az aprópénz csengve hullt vissza a zsebembe. Dideregve értem a szobába. Juliska néni a helyenien ült. Ruháját felhúzta a combjáig és hájas-eres lábával a gőzölgő lavórban pancsolt. Abban, amiben az arcom szoktam mos­ni. Nyújtottam neki a receptet, a tasakot az orvosságai, és a pénzt. Kényelmesen hátradőlt, egyik talpával a másikat dör- zsölgette élvezettel, amíg átné­zett mindent. Éreztem, keres valamit. Tekintete megakadt a tintapacán, aztán rámrtézeW.: — Mennyit fizettél? Megijedtem a tekintetétől, és zaVartan feleltem: — öt... öt hatvanat. — Ilyen sokat? Pedig az or­vos azt mondta, alig került va­lamibe. — Sunyin a földre né­zett. Majd a recepten ólálkodó pacára friCikázott mutatóujjá­val, s mintha egy megkezdett mondatot folytatna, nyugodtan mondta: — Miért mázoltád el a számokat? Arcom tűzbéborult, szólni szerettem volna, de már nem tudtam. Anyám hangja meg­előzött, védelmezőén sziszegte: — Csők nem gondolod?! Aztán lassan felém fordult. Szeme érintése erősebb volt minden szónál. Feltört belőlem a zokogás. Az ajtót sarkig csapva ro­hantam le a pincelejáratig. Itt legalább nem iát senki, csak a hó, meg a szél. Forró fejemet a hideg vasajtónak nyomtam, és sírtam. Lépések közeledtek, öcsém érintette meg a váltam: — Ne sírj — mondta — nézd, anya küldte. Ránéztem. Nagy kiflialakú uborkát tartott a kezében. Megettem. Tudtam, hogy lopta. Sokat beszéltünk egy vidéki nagynéniről. Cukrászüzlete volt, és kétmázsás disznót vá­gott. Anya sokszor mondta: Nincs gyereke, nincs senkije, küldhetné kóstolót. Tél volt és este. Ültünk a szobában. Az asztalt közel húztuk a kályhához és vacsoráztunk. Paprikás krumplit ettünk. Nem zsíros — hisz zsír nékül ké­szült —, de forró volt. Gőze az arcomba csapott. Jól esett vol­na hozzá savanyúság! De hiába, nem lehetett. Anya a kis üveg uborkát vasárnapra tartogatta- Majdnem ettünk be­lőle, de aztán mégsem: vacsora előtt anya átszaladt a szom­szédba kenyérért, kevés ma­radt, elszámította magát, öcsém alig várta ezt a pillana­tot, máris az uborkásüveg mellett állt. — Együnk meg kettep egyet... jó? — nézett rám fekete sze­mével. Némán álltunk, egymást néztük. — Nem — mondtam. — Ne félj, anya nem fogja észrevenni azt az egyet... na, csak egyet — és mintha bele­egyeztem volna, bontani kezd­te az üvegen a celofánt. Lefogtam a kezét. — Nem... nem szabad... Anya mondta, vasárnapra lesz. öcsi szemrehányóan nézett rém és visszakötötte a spárgát ■ celofánra­Az asztalnál, így volt szo­kás, egymással szemben ül­tünk, és láttam, hogy még mindig mérges rám. De aztán a tekintetünkkel lassan meg­békítünk. Élvezettel ettük a paprikás krumplit, amikor zörögtek az ajtón, öcsém felugrott, ajtót nyitott. Nagy, kövér hóember jött be. Bőrönd a kezében, és hideget hozott magával! Néztük álmélkodva egy da­rabig, aztán hirtelen egyszerre kiáltottunk fel: — Juliska néni! Juliska né­ni! Anya körülugrálta, leverte bundájáról a vizet. A nagyné- ném álláról csöpögött a víz, mintha a szájából csöpögne. — Hűha — gondoltam -—, eszünk majd tortát, meg kré­mest! — És élvezettel vettem át nagy bőröndjét. Vigyáztam, nehogy szégyenben maradjak és lehúzza a kezem. Biztosan nehéz. De csalódtam. Semmi. Pe­helysúlyú. Tán még sütemény sincs benne? Juliska néni észrevette, hőgy csalódtam. Mentegetőzött is: — Ne haragudjatok, nem hoztam ám semmit Nem na­gyon sütünk ilyenkor télen. Meg aztán össze is törődne ezen a hosszú úton. Megettem volna még töröt­ten, lenyaltam volna még a bőröndről is* Amilyen öröm­mel fogadtam nagynénémet, annyira utáltam most. Anya feltette a maradék paprikás krumplit- Elővett egy tányért és szívélyesen kínál- gatta a vendéget. Még savanyút is bontott. Pedig azt vasárnapra szánta. Tekintetem találkozott öcsi­ével* Éreztem, most ő is arra az égy uborkára gondol* Az­tán anyára néztem és úgy lát­tam, arcán a szép ráncok meg- csúnyultak. Annyira kedves hozzá. Csszeszorult a torkom. — „Bár már nagy és erős le­hetnék” — gondoltam tehetet­lenül. Elkeseredetten húzód­tam el tőlük, egészen közel a kályhához. Jólesett a melege. Ök meg beszélgettek. Juliska néni kérdezte anyu­tól, hogy hol lehet marhahúst kapni, mert náluk csak disznó­hús van, és azt már unja... Aztán anya kezdett panasz­kodni, erre a kutya életre: Nincs pénz, pengő, de fillér se. Csak pár szót mondhatott, máris közbevágott Juliska né­ni hangja. Mit tehetett mást, ő is panaszkodott. Hogy rosszul megy az üzlet, kevés a vevő, drága a tej, a cukor, a csoko­ládé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents