Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-20 / 298. szám

Az új Magyarország

születése

Hüsa éve, 1944. december 21-én Debrecenben ült össze az ideiglenes nemzetgyűlés. Joggal nyilvánította magát az állami szuverenitás, az államhatalom birtokosának: a felszabaduló Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormányának megválasztásával a mái- felszabadult területek népi szervezeteinek akarata jutott kifejezésre. Ami húsz esztendeje Debrecenben történt, az a haladó történeti erők folytonosságát tekinthette történelmi és igaz jogalapjának.

Jelképes jelentősége volt annak, hogy az ideiglenes nemzetgyűlés Debrecenben éppen ott kezdhette el munkáját, ahol 1849-ben Kossuth forradalmi országgyűlése ülésezett. A nép küldöttei — kis híján száz esztendővel azután, hogy aa első polgári demokratikus forradalom ügye elbukott — most folytathatták a harcot a forradalom sike- i-es befejezéséért, az ország függetlenségéért, s a földreformért.

Az 1944. decemberében már felszabadult magyar dolgozó tömegek küzdelmének történelmi feltételei másók voltak, mint a kossuthi időkben. A Szovjetunió, a nemzetközi haladás táborának győzelme közel volt a beteljesedéshez. Az ideiglenes nemzetgyűlés ösz- szeültekor már csak azokat a közjogi kötelékeket kellett elvágni, amelyek az országot a hitleri fasizmus jármában tartották. Ez meg is történt akkor, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány nyomban hadat üzent a „Harmadik Bi- ridalomnak” s ezzel a magyarnemzetet is felsorakoztatta a haladás táborába.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány előtt azonban hatalmas feladatok állottak; a felszabadult, de darabokra szakadt, közigazgatásilag, gazdaságilag szétzilált, a háború sújtotta területeken ki kellett építeni a kormány hatalmát, meg kellett kezdeni az újjáépítést, meg kellett indítani a termelő munkát.

Akkorra már a Magyar Kommunista Párt hozzákezdett, hogy összefogja a felszabadult országrész társadalmi erőit kijelölje a közvetlen feladatokat. A párt kezdeményezésére a demokratikus pártokból Szegeden megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front s az részletes programmal fordult a magyar nemzethez. Ennek a programnak legfontosabb pontját is

Debrecenben valósította meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány, amikor 1945. márciusában ünnepi ülésen kihirdette a nagybirtok megszüntetését és a földet azoknak adta, akik megművelték.

A szovjet hadsereg győzelmei és a Szovjetunió segítőkészségének megnyilvánulásai biztosították az Ideiglenes Nemzeti Kormány tevékenységének előfeltételeit, aminthogy ezt megelőzően a szovjet segítség lehetővé is tette, hogy az ideiglenes nemzetgyűlés által a magyar nép a maga sorsának irányítását a saját kezébe vegye. Ez volt az a történelmi fordulópont, amikor Magyarország előtt megnyílt a felemelkedés és a szocialista fejlődés útja.

A megtett utat le lehet mérni Debrecen fejlődésén is. Ugyanolyan mélyről indult el a város, mint az egész elpusztult ország: tizenhárom- ezer épülete közül tízezer volt romosa tönkrement a víz-, gáz-. és villanyhálózatának nagy része; gyárait a visszavonuló németek felrobbantották; a lakosság egynegyedére apadt, alig 30—40 000 szorongó, elcsigázott lakos érte meg a felszabadulást a város falai között, kétszerannyit sodort el a háború vihara.

De a nagy világégés nemcsak gyászt és pusztulást hozott a városra, hanem meghozta a szabadságot és megadta a lehetőséget az új, az igaz fejlődésre. A „cívisek városa” helyébe egy szocialista város lépett két évtized

alatt 36 iparvállalata közül 19 ez idő alatt létesült és 14 középiskolájában 6460 diák tanul, felsőoktatási 1 intézménye pedig 5 is van. Modern városrészek épültek.

„Kétarcú Debrecen” — mondták nem is olyan régen az alföldi nagyvárosra. Sajátosságaként emlegették, hogy a haladó és a visszahúzó elemek egyformán megvoltak benne. A felszabadulás után ez a kétarcúság is eltűnt. Debrecen képének megváltozásában nemcsak az új gyárak, új házak, új iskolák játszottak közre. 1944. decemberétől kezdve mindinkább azok a szellemi edők hódítottak itt teret, amelyek korábban is a haladást szolgálták, s a fordulóponttól kezdődően immár szabadon bontakoztathatjuk ki a szocializmus eszméit.

A 130 ezer lakosú új Debrecen büszkén emlékezik visz- sza a város történelmének legdicsőségesebb napjaira, amikor húsz esztendeje falai között alakult meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány, amikor az ősi Kollégium oratóriumában, a kossuthi nemzetgyűlés színhelyén öszeül- tek a nép küldöttei. Az oratórium padjaiban réztáblák jelölték meg a nagy elődök neveit: Kossuth helyére virágcsokor került, ünnepi díszbe ötözött arra a napra a puritán egyszerűségű terem. A huszadik évfordulón újra virágok borítják, — az egész magyar nép hálás emlékezésének virágai,

Pálfy József

1944. október első napjaiban a szovjet hadsereg első alakulatai elérték Hajdú-íli- har megye legdélibb csücskét, a Sebes-Kőrös partján fekvő Dobai pusztát. Ezzel megkezdődött a harc megyénk felszabadításáért. Az évforduló alkalmából szeretnénk néhány képes riportban — csak felvillan- tásszerűen — számot adni az elmúlt húsz év alatt elért néhány fontosabb eredményről,. amelyekkel a megye méltán büszkélkedhet.

Mint ismeretes, a megye székhelyének, a 130 ezer lakosú Debrecennek jutott az a megtiszteltetés (száz esztendő alatt immár másodszor), hogy ideiglenesen betöltse a főváros szerepét és bölcsője legyen a magyar szabadságnak. 1849. április 14-én a debreceni Nagytemplomban hirdette ki Kossuth Lajos a Habsburg-ház trónfosztását, ami egyben az ország függetlenségének kikiáltását is jelentette. 1944 november 30-án pedig a Debreceni Néplap, hazánk első legális kommunista lapja a Magyar Kommunista Pártnak a demokratikus újjáépítés programját tartalmazó felhívását közölte. A program fő jelszava volt: Lesz magyar újjászületés! És alig egy hónap múlva, 1944. december 23-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány névsorát ismertette már a Néplap. Karácsonyi számában pedig az ideiglenes nemzetgyűlés szózatát a magyar néphez. így kezdődtek meg Debrecenben Magyarország demokratikus újjáépítésének első lépései.

Még egy történelmi jelentőségű okmányt kell megemlíteni, amely 1945, március 15-én, szintén a Debreceni Néplapban látott napvilágot: a nagybirtokrend,szer megszüntetéséről, a földosztásról szóló rendelet. E nagyjelentőségű törvénnyel végleg eldőlt a nagy per: a föld azoké lett, akik megművelik. S ha most húsz év távlatából visszatekintünk a megtett útra, bizony kevésnek bizonyul egy újságoldal, hogy csak

megközelítően is hű képet adhassunk Haj- dú-Bihar megye, s benne Debrecen fejlődéséről.

Sem a város, sem a megye nem rendelkezett iparral. Debrecen volt talán a világ legnagyobb területű városa, hiszen a Hortobágy is ide tartozott akkor, annak a széle pedig a várostól 80 kilométerre van. De egy vasúti javítóműhelyen kívül — amit némi túlzással vagongyárnak neveztek — semmilyen lényeges ipari üzem nem volt. Most pedig úgy emlegetik, mint a magyar gördülőcsapágy- és gyógyszergyártás fellegvárát, a könyvnyomtatás jelentős <bázisát- A megyének a Hortobágy folyócskát nem számítva, nem volt folyója. Tíz év óta húzódik hazánk térképén a Keleti Főcsatorna, melynek, 100 kilométeres hosszából 80 kilométer a megyét szeli. De nemsokára szintén új folyót jelez majd a térkép, mert hamarosan elkészül az épülő Nyugati Főcsatorna is. Hogy mit jelent ezen a viő,éken a víz, azt talán azok el sem tudják képzelni, akik még nem látták a Hortobágyol, a darvast és zsákai határt, kiszáradva, esőre áhítozva.

A felszabadulás előtt itt ismeretlen volt az öntözés. Most pedig 80 ezer holdat öntözünk évente. A nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet öntözött területén 350 mázsa terem cukorrépából holdanként. A debreceni régi két egyetemhez még egy új létesült, az Agrártudományi Főiskola. Alig egy évtizedes „múltja” van ennek a fiatal felsőoktatási intézménynek, de már országos hírű.

Az elmúlt húsz esztendő eredményei bizonyítják, hogy az egykor innen meghirdetett program: Lesz magyar újjászületés! — valóra vált. A megye és benne Debrecen nemcsak újjászületett, hanem új megye, új város is született és benne új emberek, akik a szocializmus útját járják.

Pallás Imre

Tizenkét éve, 1952-ben új üzem kezdte meg a termelést a debreceni nagyerdő homokján: a penicillin gyár. 12 év alatt sokat fejlődött, a mai BIOGÄL Gyógyszergyár már exportra is dolgozik és most 400 milliós beruházással bővítik.

Éppen 100 esztendeje vetődött fel és 10 esztendővel ezelőtt valóság lett a Keleti Főcsatorna és a Tiszalöki Erőmű. Naponta több mint 2,5 millió köbméter vizet öntöznek ki. A Keleti Főcsatorna szállít vizet Szolnok és Békés megye tsz-einek is. Ebben az esztendőben 110 ezer hold öntözését biztosították a •főcsatornából.

Fordította: Bába Mihály

34.

ts- Tegnap, egész nap valamelyikünk állandóan a szobában tartózkodott, mert nagyon sok munkánk vplt. Még a büfébe sem tudtam lemenni egy kávéra. Tegnapelőtt voltunk utoljára a büfében, legfeljebb 15—20 percig. Előzőleg én zártam be a szobát, és a kulcsot magammal vittem. Ha tárgyaláson vagyok, vagy hosszabb időre elmegyek, és Halinkának is el kell mennie, akkor zárjuk az ajtót,_ és a kulcsot a szomszéd szobába visszük, ahol helyettes ügyészek ülnek.

— És Kalinkowski kolléga? — kérdezte az őrnagy.

— Igen, Kalinkowski is.

—> Érdekes! Annál inkább érdekes ez, mert a levelet a

1964. december 20.

„Varsó Sejm” postahivatalban dobták fel. Azon a környéken, ahol a joggyakomok lakik.

— Ez csak véletlen lehet — jegyezte meg az ügyész.

— Ez az ügy egyre több véletlen esetet halmoz. És a véletlen esetekre valahogy „véletlenül” mind a te joggyakornokod körül gyűrűznek. Nem csodálatos ez? De én nem hiszek a csodákban.

Micsoda ördögi dolog! — mondta dühösen az ügyész. — Ki takarít ebben a szobában?

Egy idős takarítónő, Igna- siowa. Régi bírósági portás özvegye.

— Hívja csak be!

A titkárnő kiment a szobából, és nemsokára egy idős, kellemes benyomást ébresztő asszonnyal tért vissza.

— Őrnagy úr, itt van Igna- siowa asszony.

Az asszony kíváncsian nézett a rendőrtisztrej

— Mikor takarítja a szobákat? — kérdezte az őrnagy.

— Pontosan négy órakor kezdem el. mikor az urak el1 hagyják az irodákat. Mert §z

ügyész urak néha estig is itt ülnének. Akkor még szólnom is kell nekik, a takarítás végett; sokszor a jelenlétükben takarítok, vagy megkérem őket: kis ideig várjanak a folyosón.

— Mindig be is zárja a szobákat?

— Igen. Ha néha az ügyész uraknak el kell hozniok valamit egy másik szobából, akkor hozzám jönnek kulcsért. Nekem minden szobához kulcsom van.

— Valamelyik ügyész vagy tisztviselő nem jött be tegnap vagy tegnapelőtt Kur ügyész úr szobájába?

— Nem, senki sem jött be.

— És idegenek?

— Idegenek sem jártak itt.

— De hátha nyitva volt a szoba.

— Az lehetetlen. Valahányszor takarítani jövök, mindig a kulcsommal nyitom ki a szobát. Itt különben sincs sok takarítani való, mert Halina kisasszony nagyon rendes.

Soha sincs papír eldobálva, a kisasszony maga törli le a port az íróasztalon és az írógépen. Az én munkám csak annyi, hogy feltörtöm a padlót és kész. Amikor pedig elmegyek a szobát mindig bezárom.

— Tehát azt mondja, senki sem jött be a szobába?

— Senki. Takarítottam és közben egy szerelő javította az írógépet. Nem sokáig tartott, mert még előttem elment.

— Milyen szerelőről beszél? — kérdezte az őrnagy.

— Az, aki az írógépeket szokta javítani, akit mindig az ügyész út" hivat.

— Soha semmiféle szerelőt nem hívtam. Különben is nemrégen volt itt az állandó írógépjavító.

— Az, aki itt volt, nagyon is csodálkozott, amikor megmondtam neki, hogy néhány nappal ezelőtt járt nálunk az írógépes, és megnézett minden írógépet. De a szerelő azt mondta: az ügyész úr telefonált a cégének, hogy elromlott a gép, és gyorsan meg kell javítani; ezért aztán őt küldték a kollégája helyett, bár neki más körzete van.

— Mondja csak, az a szerelő nem írt valamit a gépen?

Az asszony vállatvont.

— Nekem nincs időm bá- mészkodásra. Valamit kopogott ottan, de én takarítottam, aztán átmentem a szomszéd szobába, ahol az ügyész urak üldögélnek. Ott mindig nagy a rendetlenség.

Csikkek szétdobálva mindenütt, még a szekrényeken is. Amikor visszamentem a szerelőhöz, megkérdeztem tőle, meddig kopog a gépen. Erre azt felelte: „már is bezárhatja a szobát Ignasiowa asz- szony”. Még csodálkoztam is, hogy honnan ismer névről. De azt mondta: az „állandó kolléga mondta, ki takarít itten. Aztán köszönt, és elment. Fiatal volt, de nagyon udvarias. Én meg bezártam a szobát, és

elmentem a folyosó másik részébe takarítani.

— Emlékszik annak az embernek a külsejére?

— Olyan fiatalka és sovány volt, de nem magas, nem is nagyon néztem meg közelebbről. Kék köpenyben volt. Aztán valahogy nem volt nagyon barna, pedig nyár van. Az arca igen csak sápadt volt. — Azt mondja, hogy sápadt?

— Igen sápadt volt. Jól mondja, őrnagy úr.

— Nagyon köszönöm — mondta az őrnagy. — Csak még egyetlen kérésem van: senkinek se szóljon erről a beszélgetésünkről.

— Isten ments! — mondta gyorsan az idős asszony. — Tudom én azt magamtól is. Megboldogult férjem, isten nyugosztalja huszonhét évig dolgozott az ügyészségen. Mindig mondta nekem: ami itt történik, azt nem szabad senkinek tudni.

Amikor az asszony kiment a szobából, az őrnagy csipkelődve megjegyezte:

— Kiderül ügyész úr, hogy mindenki, aki akar, bejöhet az ön szobájába, elég, ha kék munkásköpenyt vesz magára és levelet ír önnek a saját írógépén. Megérhetjük, hogy idejön néhány jól megtermett ember és a szekrényt is elviszik az aktákkal együtt. De hagyjuk a tréfát. Egy bizonyos: a „sápadt” nagyszerűen tudja, mi történik itt. Az ő

lépései biztos nem véletlenek. Csak egy ostoba tréfa kedvéért, nem kockáztatná, hogy idejöjjön. A levelet egy másik gépen is megírhatta volna.

Az „Express” legközelebbi szombati számában megjelent a megbeszélt apróhirdetés a „különfélék” rovatában.

Eltelt három nap. Szerdán, Kur ügyész nevére ismét érkezett egy ajánlott levél.

Sem az ügyész, sem Wilska nem vette kezébe a levelet. A mindenről idejében értesített őrnagy egy daktiloszkópiai szakértővel jött. Ez utóbbi, körültekintvén, megnézte a vastag, szürke papírból készült borítékot; kinyitotta kis táskáját és fehér porral szórta be a boríték mindkét oldalát. Néhány helyen világosan látszottak az ujjlenyomatok. A szakértő egy speciális itatósra vette fel a nyomokat, ezeket megszámozta és borítékba tette.

Ezután óvatosan felvágta a boríték szélét és egy összehajtott papírcsomót szórt ki belőle. Amikor kibontották, az ügyész azonnal megismerte: a „fehér gengszterek” aktája volt, — éppen abból a kötetből, amelyet Kalinkowski magával vitt, és amelyet később, amikor megtámadták, elraboltak tőle. A Donau-bank csekkjét és a vastag borítólapot kivéve, amelybe az eredeti dokumentumok be voltak varr- va, természetesen semmi nem hiányzott.

(Folytatjuk)

2