Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-15 / 268. szám

Na^kállo még* réméneked hét A helyezésekért a megyei /. osztályban Vasárnap utolsó előtti for­dulóra kerül sor a labdarúgó NB IlX-ban és megyei I. osztályban. Mindkét bajnoki osztályban kiesés, feljutás sor­sa dőlhet el, azaz minden csa­patnak nagyon-nagyon kelle­nek a bajnoki pontok. NB Ill-as csapataink va­sárnapi helyzetét csak súlyosbítja, hogy mér­kőzéseiket egyaránt idegen pályákon vívják. Közülük talán legnehezebb helyzet­ben a Nyíregyházi VSC van. A vasutasok legutób­bi, hazai vereségük után valószínűleg a kiesés sor­sára jutnak, S hogy ez beteljesedik-e vagy sem, az most vasárnap fog eldőlni. Ugyanis elvileg még bentmaradhat a VSC. Ehhez azonban az kell, hogy vasár­nap Kazincbarcikán legyőzzék a bajnokságra törő hazaiakat. Tény, hogy nincs erre sok esélyük, azonban már nyugod­tan játszhatnak, nincs veszíte­nivalójuk — s hátha pont így születik majd meg az NB III. egyik legnagyobb meglepetése. A Kisvárdai Vasas a már ugyancsak kiesett Egri Hon­véd otthonában szerepel. A szurkolók általában biz­tos Vasas győzelmet vár­nak a találkozótól. Kellemetlen meglepetés érheti azonban a kisvárdaiakat, ha ők is ennyire könnyen ve­szik a mérkőzést. Az egriek ugyanis az elmúlt vasárnap éppen Nagykállóban bizonyí­tották be. hogy mindentől függetlenül egészen jó játék­erőt képviselnek, S emellett, hazai pályán egészen bizo­nyos, hogy szépen akarnak búcsúzni. A Nagykállói MEDOSZ számára ugyancsak sorsdöntő a vasárnapi találkozó. A Gyöngyösi Honvéd ellen lép­nek pályára, s e mérkőzésük eredményétől függ minden. Ha hihetetlen lelkesedéssel küzdenek, s megtudják nyer­ni a mérkőzést, úgy nyitva áll előttük az út, s -— utolsó mérkőzésüket hazai pályán Somsály ellen játszák! —Még a bajnoki címet is megszerez­hetik. Döntetlen esetén re­ménykedhetnek abban, hogy az első három között végeznek, míg vereséggel előfordulhat, hogy szeré­nyebb helyezéssel kell majd megelégedniük. A sportközvélemény minden­esetre kíváncsian várja, hogy a kállóiak hogyan állnak helyt a létfontosságú találkozón, az igen ütőképes gyöngyösi csa­pat ellen. A megyei I. osztályú baj­nokság utolsó előtti fordulója a kiesés és a helyezések el­döntése szempontjából bír je­lentőséggel, hiszen a Máté­szalkai MEDOSZ már bebiz­tosította bajnoki címét Érdekes, hogy két fordu­lóval a befejezés előtt, még a 11. helyezett Nyír­bátori Bóz% is kieshet. A forduló legizgalmasabb ta­lálkozóinak a Záhony—Máté­szalkai MEDOSZ, Nyírbátor» Dózsa—Tiszalök, Fehérgyar­mat—Nyírbátori Spartacus, Tiszavasvóri—Nyíregyházi Dó­zsa és az Ibrány—Nagyecsed mérkőzések ígérkeznek. Kosárlabda: Megyénkben maradt a Báthori Kupa Nyírbátorban rendezték meg a kosárlabda Báthori Kupa küzdelmeit A torna győztese a Nyírbátori Járási KISZ Bizottság, a Járási TS és a Báthori gimnázium ál­tal alapított díszes kivitelű, herendi porcelánból készült hatalmas Báthori Kupát őr- zá egy évig. Ugyanis a küz­delmeket hagyományossá te­szik, s megrendezik minden evben. A idei, első versenyen Szabolcs, Borsod, Szolnok megye és Nyírbátor ifjúsági férfi csapatai küzdöttek meg a trófea elnyeréséért Eredmények: Borsod—Szol­nok 49:45, Szabolcs—Borsod 36:29, Szabolcs—Szolnok 45:38, Szolnok—Nyírbátor 49:24, Borsod—Nyírbátor 35:34, Szalbolcs—Nyírbátor 57:44. VÉGEREDMÉNY 1. Szabolcs 3 3-- 138:111 6 2. Borsod 3 2-1113:115 4 3. Szolnok 31-2 132:118 2 4. Nyírbátor 3 - - 3 102:141 ­Több éves gyakorlattal rendelkező karbantartó villanyszerelőt é* AZ ÉTKEZÉSI SZÁRAZBABOT FELEMELT ÁRON VÁSÁROLJÁK A HELYI IÖLDMU VESSZŐ VET­KEZETEK géplakatost, valamint építőipari jogosít- j váunyal rendelkező ; könnyűgépkezelőt Fehér lapos bab 740.— Ft/q Fehér gyöngy bab 740.— Ft/q Fehér szokvány bab 640.— Ft/q Egyszínű színes babfajtá­kért 550.— Ft/q Tiszavasvári és Rakamaz térségébe felvesz az ÉM. Szabolcs Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat, Nyíregyháza, Széchenyi út 43. gépészeti osz­tály. (34822) Fehér cukor bab 740.— Ft/q Egyöntetű gömbölyű, vagy hosszú 'fürjbab 740.— Ft/q (34805) VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT azonnali belépéssel GÉPKOCSI ELŐADÓT FELVESZ Jelentkezés Tokaji út 3. sz. alatt. Értesítjük kedves vevőinket, hogy vállalatunk gépraktára az év végi vagyonmegállapí­tó leltározást november 16-tól 21-ig tartja. Fenti időpont­ban mindennemű árukiszol­gáltatás szünetel. AGROKER Vállalat, Nyír­egyháza. (534) Járási n. osztályú labdarúgó-bajnokságot nyert, Szamosújlak csapata. Dékányi felvétele Sporthírek November I8-án *a ' Népsta­dionban 17 órai kezdettel ke­rül sor a Ferencváros—Wiener SC között a harmadik VVK mérkőzésre, amely eldönti, hogy melyik csapat jut a leg­jobb 12 közé. A mérkőzést a tv nem közvetíti, a rádió a második félidőről ad tudósí­tást. Bonneville: A 29 éves ame­rikai Paula Muhphy asszony 10 000 lóerős lökhajtásos gép­kocsiján új női világrekordot állított fel 364,287 km/órás teljesítményével. Murphy asz- szony régi" világrekordja 258,571 km/óra volt. Szombaton és vasárnap po­rondra lépnek a súlyemelők, a Budapest és vidék csapatbaj­nokság keretében. A vidékiek vasárnap délelőtt 10 órakor Oroszlányban mérkőznek, a Tatabánya, az Oroszlány, a Miskolci Bányász és a Debre­ceni Honvéd küzd meg egy­mással. A Budapest és vidék csapatbajnokság első 3—3 he­lyezettje kerül a december 6-án Budapesten sorra kerülő országos csapatbajnoki döntő­be. Pénteken délután az orszá­gos női sakkbajnokság negye­dik fordulóját bonyolították le. Három játszma fejeződött be, négy függőben maradt. Az élén Finta áll 3 ponttal, a további sorrend az élen: Lán- gos és Bilekné 2—2 (1—1) Gombás 2 és Sinka 1,5 (1), Tel-Avivban pénteken dél­előtt a negyedik forduló mér­kőzéseit bonyolították le. A magyar csapat ellenfele ezút­tal a csoportban fölényesen ve­zető Szovjetunió volt. Igen érdekesen alakult a mérkő­zés. Az első táblán Portisch a világbajnok Petroszjan ellen mérkőzött. A magyar bajnok kedvezőbb állást dolgozott ki a középjátékban, de aztán Pet­roszjan ki tudta védeni a ve­szélyes támadást, s a játszma függőben maradt. A harma­dik táblán Szmiszlov győzött Bilek ellen, a negyedik táb­lán a Szpasszkij—Flesch játsz­ma döntetlen eredménnyel ért végett. A találkozón a szovjet csapat vezet 1,5:0,5 arány­ban, 2 játszma függőben ma­radt. Az ötödik fordulóban Magyarország Lengyelország­gal mérkőzik; A közelmúltban villámcsa­pás következtében elhunyt skót válogatott labdarúgó John White hozzátartozóinak meg­segítésére a skót válogatott a Tottenham ellen játszott ba­rátságos mérkőzést. 30 000 né­ző előtt a skót együttes 6:2 arányban nyert. A Debreceni MÁV Jármű­javító Üzemi Vállalat al­kalmaz Dohánykertészt keres Nap­sugár Tsz, Zsarka. Bács megye. (Kkh 96419) lakatos, kovács, esztergályos szakmunkásokat és segéd­munkásokat Munkaruhát, vasúti kedvez­ményt és szabadjegyet biz­tosítunk. (D 23766) Hivatásos tebergépkocsive­zető állást keres tsz-ben, vagy állami gazdaságban. Cím a! Kiadóban. (4339) j ISMÉT MEGNYÍLT BELICZA ISIRE TÖLTOTOLL- JAVJTÖ MŰHELYE Ha Jól akar dolgozni, legyen jó I a szerszáma. Töltőtollát javítom a Szabadság téri Virégházban. _________ <4367, Háziipari Szövetkezet veze­tősége értesíti a Guszev lakó­telepen lakó asszonyokat, hogy I f. hó 15-én vasárnap délelőtt [ a Guszev telepi iskolában be-1 regi keresztszemes munkát ké­szítő részleget alapít. Jelentke­zés vasárnap délelőtt 9—11 óráig az iskola helyiségében. (532) j Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jö feleség, édesanya és nagymama KECSKEMÉTI ferencné szül. Nagy Veronika elhunyt. Temetése folyó hó I4-én délután 2 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család (34828) A Nyíregyházi Illii Áruház azonnali belépésre vas és műszaki szakmában gyakorlott (szakmunkás- vizsgával rendelkező) kereskedő segédet te Jelentkezni: az áruház sze­mélyzeti vezetőjénél lehet. HPRÓHIRD ETÉSEK Menyasszonyi nylon- ruhák, nylonfátylak, koszorúslány ruhák, bundák kölcsönzése. Dózsa György u. 20. Telefon: 31—37. (4032) Tollat, bőrt veszek. Nyíregyháza, Soltész Mihály utca 13. Kris­tóf. (3933) Rózsát most rendel­jen. Kérje újdonsá­gaim díjmentes fajta- jegyzékét. Székely Rózsakért, Budapest HL Vörösvárj u. 18. (473) 9000 km-t futott pi­ros Danuvia motorke­rékpár majdnem új állapotban 6700 Ft-ért eladó. Nyíregyháza, Virág u. 34. Antal. (4354) Szerény otthonomat megosztanám dolgozó nővel, vagy diák­lánnyal. Cím a Kiadó­ban. (4347) Nem lesz gondja a hajára ha hideg-meleg dauerét, hajfestését Marika hölgyfodrász garanciával megcsi­nálja. Kiss Ernő utca 19. sz. Telefon: 35—08. (127) Megvételre keresek 500-as Trabant Com­bit 20—30 ezer forint közötti véte'. árért. Cím: id. Antal Lajos, Nyíregyháza, Kiss Er­nő utca 1. (4353) Folytontermő málna sarjat első osztályú minőségben megrende­lésre azonnal szállít darabonként 50 fillér­ért Nagy Bertalan Nyírbéltek. Szép diófa hálószo­bák, kombináltszek- rény. rekamié garnitú­rával, konyhák, olcsó barna háló ruhásszek­rény, toalett tükör, re­kamié, kárpitozott szé­kek eladó. Használt bútorokat veszek. Sol­tész Mihály utca 20. Telefon: 38—25. (108) Holló utca 16. számú ház felerészben 25 000- ért eladó. Érdeklődni: Körte u. 15. alatt. (4357) Kétszoba konyha mellékhelyiségekkel, villannyal, beköltözhe­tően 2400, vagy 1600 négyszögöl szőlő-gyü­mölcsössel eladó. Bor­bánya, Béke u. 46. (34809) Leválasztott házrészt, vagy udvari lakást vennék. Címet Kiadó­ba kérem leadni. (4337) * Nyíregyházán Szarvas ti. 121. számú három- szobás családi ház el­adó. Egyszoba kony­ha speizos rész cserével beköltözhető. „Áron alul” jeligén cím a Hirdetőben. (34815) Központban három­szobás családi ház el­adó, Csillag köz €. (34817) Kettőszázhatvanezer- ért, csak készpénzben,, modern, teljesen be­költözhető négy nagy­méretű parkettás, plusz személyzeti szo­bás, — nyolc he­lyiség mozaik: após — zománccsempés, két bejáratú, összkomfor­tos, nagy terasszal, három pincehelyi­séggel, vízvezetékkel, központi fekvésű há­rom. utca felé hom­lokzattal — ház el­adó. Nyíregyháza, Tűzoltó u. 1. Központban kétszo- .ba konyhás házrés-z kerttel, garázzsal be­költözhetően eladó. Érdeklődni: vasárnap délig. Felszabadulás tér 10. (34831) Fél ház szoba kony­ha azonnali beköltöz- hetőséggel olcsón el­adó. Érd.: Szarvas u. 64. (4368) Külföldi, alig hasz­nált 8—12 éves gye­reknek való kerékpár eladó. Kovács, Fő­posta L em. (4362* Keresek megvételre G. S. 35-ös Hofher vontatót. Kovács, Vi­rág u. 8. (4360) 500-as Trabantot vennék. Telefon: 15-50. (4359) Kékes televíziómat elcserélném motorke­rékpárért. Makarenko u. 24. (4358) Használt nád eladó. Reményi asztalos, Oros. (43333) Holdfarkú cserép el­adó. Mártírok tere 5. (4350) Héthúros gitár újon­nan eladó. Telefon este: 34-89. Cserépkályha és kis- képernyős televízió el­adó. Nefelejcs u. 1. (4352* Jó karban lévő há­lószobabútor eladó. Nyíregyháza* Kölcsey U. 22. (4348) Páncéltőkés pianinó eladó. Soltész Mihály u. 41. (4344) Modern szép dió ebédlő olcsón eladó. Sólyom u. 12. (4343* Kitűnő hangú, rö­vid, kereszthúros, bé­csi zongora eladó. Fe­hérgyarmat* Tömött­vár u. 37. (4345) Kazal szalma eladó. Andrikovics* Pólyák bokor 26. (34819) Hatéves nagy ló, 2 tonnás gumiskocsival, vagy kocsi nélkül el­adó. Miskolc, Bethlen Gábor u. 2. Kiss. (M 21912) Üj körpáncélos, pán­céltőkés fekete zongo­ra igényesnek eladó. Debrecen, Varga u. 34. (34810) 200 fm léc, 20 db kerítésoszlop, 40 me­ter drótháló, i db tiengertmorzsoló el­adó. Vég u. 5. (4365) Barna hálószobabú­tor, zongora, konyha- szekrény, ebédlőasz­tal, konyhaasztal, kis­asztal, asztaltűzhely, zsírosbödön eladó. Öszőlő u. 34. (34830) Fekete perzsagallé­ros férfikabát eladó. Cím „Kitűnő”’ ieligén a Hirdetőben. (34825) November 2<-án Oros és Napkor közötti út­vonalon elvesztettem aktatáskámat iratok­kal. Megtaláló a tás­kát megtarthatja, a benne lévő iratokat Makarenko u. 42. alá juttassa el. (4361) Két vagy három fér­fi részére bútorozott szoba kiadó. Dimitrov u. 27. (4364) (4363* Kétszobás főbérletet keresek megegyezés­sel északi alközpont környékén. Irinyi Já­nos u. 10. (4305) Különbejáratú búto­rozott szoba kiadó. Mező u. 10. (34818) Kazincbarcika, Sza­badság tér 4. I. em. 4. alatti kettőszobás összkomfortos főbérie- ti lakásomat elcserél­ném nyíregyházi ket- töszobásért. Köröské- nyi Imre. (4334) özvegy, minden ká­ros szenvedélytől men­tes kisiparos, saját házzal, házasság cél­jából megismerkedne 45—50 éves egyedül­álló, katolikus, nem­dohányzó egészséges nővel. Kimerítő leve­let fényképpel .Be­csületes házasság” jel­igére Lapkiadóba kér. (4340) Szép menyasszonyi ruhát kölcsönadok. Cím Rákóczi u. 23. (4368) Két nő részére bút*>* rozott szoba kiadd. Liliom u. 27. (34829) Különbejáratú búto­rozott szoba 2 értel­miségi nő részére ki­adó. Holló u. 11. (34828) Főiskolás, vagy kö­zépiskolás diákfiúk részére különbejáratú bútorozott szoba ki­adó. „Igényes” jeligén cím a Hirdetőben. (34741) Kétszobás kertes ház külön 800 négyszögöl szőlő eladó. Katona u, 13. (4376) Központban lévő szo­ba, konyha, speizoR házrész eladó. Cím a Kiadóban. (4378) Moszkvics személy- gépkocsi generálozott eladó. Lukács, Guszev tér 2. (4378) Két diák részére bú­torozott szoba kiadó. Cím a Kiadóban. (4369) Harmonium, kis Bo­conádi méhkaptárak* gázrezsó, vöröshagyma eladó. Vég u. 20. (4371) Zongora Wendl-Lurg gyártmányú, rövid ke­reszthúros, körpáncé­los eladó. Bethlen Gá­bor u. 84. Dévy, Kon­zervgyár mérlegházzal szemben. *4374) Háztartás vezetésre alkalmas különben árá- tú bútorozott szobát keres házaspár. Cím a Kiadóban. (4375) Makarenko u. 66. sz. ház eladó. Egy lakrész azonnal beköltözhető. (4373) Sötétbarna férfika­lap elveszett Dózsa Gy. utcán. Megtaláló­ja Sarkantyú utca 36. jutassa. (31834> Különbejáratú búto­rozott szobába tanuló fiútársat keresek. Sár­vári Endre u. 6. (31833) Egyszobás, konyhás* előszobás. kamrás szabadonálló ház pin­cével ivóvizes fürott kúttal 1200 négyszögöl telekkel azonnal be­költözhetően eladó. Család u. 29. alatt. Érdeklődni: Család u. 7. (34832) Egészítse ki féli ruhatárát! Divatos női szövetruhák é, kiskosztümök, egyszínű és mintás anyagokból 260,— — 400,— Ft-ig Tweed szövetből készült di­vatos női aljak 110,— F* Női télikabátok divatos fa­zonokban, különböző színek­ben szőrme és műszőrme gallérral 750,— — 1250,— Ft-ig Férfi és női kabátszövetek 200,— — 300— Ft-ig Gyapjú sálak 60,— — 126,— Ft-ig Női svájci nadrágok 22,90 — 42,10 Ft-ig Szeles, bűvös időben óvja ajkát AJAKÍRRAL! 3,80 Ft-ért kapható az illatszerboltokban. (Bp 32831 Ma kezdődik a városi tornászbajnokság nokságot. A férfiak versenyére holnap délelőtt 9 órától ke­rül sor ugyancsak a Zrínyi gimnázium tornatermében. Ma délután a Zrínyi gim- lá.zium tornatermében rende­lik meg 16 órai kezdettel a /árosi, női egyéni tomászbaj-

Next

/
Thumbnails
Contents