Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-12 / 265. szám

tZsaménigck sorokban A gyarmati kérdés megoldá­sára alakított különleges ENSZ-bizottság kedden jóvá­hagyta azt a határozati javas­latot, amely felszólítja a világ valamennyi államát, elsősor­ban pedig az Egyesült Álla­mokat és Nagy-Britanniát, hogy használják fel befolyá­sukat a külföldi vállalatok Délnyugat-Afrikában kifejtett káros tevékenységének be­szüntetése érdekében. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériumának szóvivő­je sajtókonferencián bejelen­tette: addig, „amíg áttanul­mányozzák az Egyesült Álla­mok és az új bolíviai rend­szer diplomáciai kapcso­latainak kérdéséit” —, az Egyesült Államok felfüg­gesztette a Bolíviának nyúj­tott segélyprogram nagy ré­szét A felfüggesztés a gazda­sági és katonai segélyre egy­aránt vonatkozik. A kairói rádió hivatalos körökből származó nyilatko­zatot ismertetett, amely sze­rint az Egyesült Arab Köz­társaság khartoumi nagykö­vetsége előtt lezajlott tünte­tésre imperialista elemek iz­gatása következtében került sor. Az imperialisták összees­küvést szőnek), hogy aláak­názzák a viszonyt a két test­vérnép között. Bizonyosak va­gyunk benne, hogy mindezek a kísérletek kudarcra vannak ítélve — hangoztatta a kairpi rádió. Az Izvesztyija szerdal szá­mában kommentárt fűz a három afrikai szakszervezeti ’•-•zető — Vuysile Minin, " Hson Klayinga, Zinakoli Kaba — november 6-án Pre­toriában történt kivégzésé­hez. Megállapítja, hogy ez nem epizód, nem elszigetelt bűntető akció volt, hanem szervesen hozzátartozik a Verwoerd-kormány emberte­len, elnyomó és megtorló rendszeréhez. Jelentés az angol alsóház üléséről: 315i294 a munkáspárt Javára London, Rácz Dezső Károly írja: Mint ismeretes, az alsóház bizalmatlansági vitája a kor­mány váratlanul kedvező ará­nyú győzelmével végződött. A ház 315-ös szavazattal 294 ellenében elutasította a tory- indítványt, amely kételkedését fejezte ki, hogy a kormány megvalósíthatná programját a korszerűsítési tervek károsodá­sa nélkül. A kormány abszolút többsége öt főről háromra ol­vadt le két munkáspárti kép­viselő betegsége folytán. A li­berálisok azonban ezúttal a munkáspárttal együtt a tory- j avaslat ellen szavaztak, úgy hogy a kormány 21 főnyi több­séggel győzött. A vita után a liberális párt nyilatkozatban kijelentette, hogy támogatni fogja a kormány minden olyan javaslatát, amelyet az országra nézve hasznosnak tart, s nem hajlandó a jelenlegi szakasz­ban feltétlenül elítélni a kor­mányt, amely csak néhány hét óta van hivatalban. A kormány kevés többsége, a tory-ellenzék heves erőfeszí­tése a pártfegyelem erős meg­szigorításához vezetett mind­két oldalon. A szavazás során a vitavezetők, kezükben a ta­gok névsorával, személy sze­rint ellenőriznek minden egyes szavazót. Még a miniszterek­nek is írásban kell jelenteniük a szavazásról szóló esetleges távolmaradásukat, ami nehezí­ti a kormányzási teendőket. Szudánban helyreállt a nyugalom Khartoumban. Szudán fővá­rosában helyreállt a nyuga­lom. Al-Khalifa miniszterel­nök beszédet mondott a rá­dióban. Nyugalomra, a tünte­tések megszüntetésére és az általános sztrájk befejezésére szólította fel a lakosságot A kormány tisztában van az Észak és a Dél között földrajzi és történelmi tényező követ­keztében fennálló faji és kultu­rális különbségekkel. Politiká­jának célja az, hogy vissza­nyerje a Dél bizalmát — mon­dotta. A miniszterelnök ez­után bejelentette, hogy a tár­gyalások már megkezdődtek és rövidesen döntő intézkedé­seket foganatosítanak a déli lakosság alapvető jogainak biztosítására. A MEN közel-keleti hírügy­nökség legfrissebb jelentése szerint szerdán reggel Szu­dánban a miniszterelnök előző esti rádióüzenetének hatására a dolgozók — munkások és alkalmazottak — ismét jelent­keztek munkahelyükön. A je­lek szerint az élet visszatér rendes kerékvágásába. A NATO válsága sietteti a Wilson—Johnson találkozót London, (MTI) Londonban nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy — az általános várakozással el­lentétben — már december 7-én sor kerül Harold Wilson brit miniszterelnök és Johnson amerikai elnök washingtoni találkozójára. így az újonnan megválasztott angolszász ve­zetők csúcstalálkozója egy héttel megelőzi a NATO mi­niszteri tanácsának párizsi értkezletét. Mértékadó angol körök utalnak rá, hogy a Wilson—Johnson találkozó előbbrehozása amerikai kí­vánságra történt. Washington ugyanis attól tart, hogy Pá­rizsban felszínre tör a NATO történetének legsúlyosabb vál­sága, hacsak az Egyesült Álla­mok nem produkál olyan újabb kompromisszumos el­gondolásokat az „atlanti atom­együttműködés” kialakítására, amellyel legalább is elodáz­hatják a nyílt szakítást a „sokoldalú NATO-atomhaderő” kérdésében. Az algériai—amerikai kap­csolatokról szólva kijelentette, hogy az Egyesült Államok kül­politikáját több vonatkozás­ban helyteleníti. Megemlítette Kuba, Kongó és Dél-Vietnam példáját. Igen erőteljesen el­marasztalta az Egyesült Álla­mok kongói magatartását. „Rossz vért szül Csőmbe tá­mogatása. Uralma alatt egész Kongó Katangává változik” — mondotta. A továbbiakban reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hónapokban — ha a politikai helyzet javulása lehetővé teszi — ellátogathat az Egyesült Ál­lamokba és hasznos tárgyalá­sokat folytathat Johnson el­nökkel. Johnson megválasztá­sát „jó dolognak” minősítette. Többség a háború ellen Johnson elnök győzelmének nagyságát nem annyira az ab­szolút számok, mint inkább a két jelöltre leadott szavazatok között kialakult arányok mu­tatják. A győztes Johnson ellen­felénél tizenhatmillióval több szavazatot kapott és negyven- kétmillió szavazójával a vá­lasztók hatvankét százalékának bizalmát nyerte el. Az ameri­kai lapok megírták, hogy még Roosewelt elnöknek is csak tizenegymillió szavazattal si­került megelőznie ellenfelét. Ezért nevezik Amerikában Johnsont minden idők legna­gyobb választási győztesének. Előretört Johnson pártja, a demokrata párt is. Megszerezte a teljes egészében újjáválasz­tott képviselőház mandátumai­nak abszolút többségét, az új­jáválasztott harmincöt szenátor közül pedig huszonnyolc kép­viseli a demokrata pártot és így a száztagú szenátusban ösz- szesen hatvannyolc demokrata lesz, kettővel több mint eddig. Növeli a demokrata párt sike­rének jelentőségét, hogy több olyan állam, amely eddig szi­lárdan köztársaságinak számí­tott, most a demokraták mellé állott. Ezek között van Virgi­nia, Montana és Vermont. Még egy érdekes adat: a meggyilkolt Kennedy elnök négy évvel ezelőtt mindössze körülbelül száztízezer szavazat­tal előzte meg ellenfelét, Ni- xont. Bár Johnson győzelme vár­ható volt, és sokan eleve nagy győzelmeket vártak, minden­képpen indokolt megkeresni a tizenhatmilliós többség, a hatvankét százalék magyaráza­tát. Mind a marxista, mind pedig a polgári megfigyelők úgy látják, hogy a választáso­kat a két jelölt programja, mégpedig elsősorban külpoliti­kai programja között fennálló és a választók által is jól meglátott hatalmas különbség döntötte el. A demokrata és a köztársaságpárti jelölt prog­ramja az eddigi választások al­kalmával csak ritkán tért el lényegesen egymástól. Ezúttal azonban az egyik jelölt, Gold- water köztársasági szenátor szélsőségesen reakciós, fasisz- toid, fajgyűlölő programmal lé­pett fel. Külpolitikai tekintet­ben az úgynevezett veszettek nézeteit tette programjává: gátlástalan felelőtlenséggel hir­dette a kommunistaellenes ke­resztes hadjáratot, beleértve a Szovjetunió és a szocialista országok elleni háború kirob­bantásának esetleges kezdemé­nyezését is. Beszédei világossá tették: megválasztása esetén hajszálon függne a béke sorsa és 6 lenne a legelső, aki ezt a hajszálat szívesen elszakítaná. Johnson, a demokrata párt jelöltje az egész választási kampány alatt mértéktartóbb és józanabb hangon szólt a vá­lasztókhoz. Több ízben hang­súlyozta: feladatának tartja a béke megőrzését, nem aHarja, hogy az emberiség nukleáris és termonukleáris világhábo­rúba sodródjék. Beszédeit a fennálló világpolitikai erővi­szonyok reális felismerése és általában az a külpolitikai fel­fogás jellemezte, amelyet Ken­nedy elnök utolsó hivatali évé­ben vallott. Amíg tehát Gold- water programját a polgári új­ságírás által „radikális konzer­vativizmusnak” nevezett ag­resszív és a háborútól sem visz- szariadó kommunistaellenes- ség jellemezte, Johnson meg­maradt Kennedy elnök „kor­szerűsített” az erőviszonyokkal számoló és a világháború esz­közét lehetőleg kerülni akaró kommunistaellenesség mellett. Hasonló különbségek jellemez­ték a két jelölt belpolitikai programját is, jóllehet nyil­vánvaló: mindketten az ameri­kai uralkodó osztályok legfel­sőbb köreinek érdekeit és nézeteit képviselték, s e tekin­tetben csak az volt közöttük a különbség, amely az amerikai vezető körök különböző cso­portjait ma egymással egyéb­ként is szembeállítja. Az amerikai választó tehát ezúttal komoly próba elé ke­rült, azt is mondhatnánk, hogy most valóban választania kellett. Mivel világosan kellett látnia, hogy Goldwater prog­ramja majdnem biztosan a há­ború kockázatát jelenti, John­son pedig a maga módján a békét képviseli, a béke kérdé­se minden egyéb bel- és külpo­litikai kérdést háttérbe szorí­tott és a választások vitathatat­lan fő kérdése lett. Az ameri­kai milliók most olyan állás- foglalásra kényszerültek, ami­lyenhez eddig nem voltak hoz­zászokva, hiszen ezúttal nem volt mindegy, melyik jelöltet tüntetik ki bizalmukkal. John­son negyvenkétmillió válasz­tója mindenekelőtt Goldwater ellen, annak háború program­ja ellen szavazott, agyát és ke­zét a háborútól való félelem irányította. Johnsonra szava­zott, mert benne inkább látja békéjének és nyugalmának biztosítékát. Johnson győzelme tehát az amerikai választók többségének békevágyát mu­tatja. Azt jelenti, hogy azok­nak az amerikai állampolgá­roknak többsége, akik éltek szavazati jogukkal, elutasítja a külpolitikai kalandorkodás, a világpolitikai fenegyerekeske- dés politikáját. Mindemellett figyelemre méltó vonása az elnökválasz­tásnak az erők polarizációja. Erre éppen a két jelölt prog­ramjának nagy különbsége adott lehetőséget. Nem alap­talan az a feltételezés, hogy Johnson negyvenkétmillió szavazójának túlnyomó több­sége tudatosan foglalt állást a béke mellett. De legalább eny- nyire indokolt az a feltétele­zés is, hogy Goldwater huszon­hatmillió szavazója között is sok volt, aki jelöltjének prog­ramját tudatosan kész vállalni és támogatni. Jelentős tehát az Amerikai Egyesült Államokban azoknak az embereknek szá­ma akik hajlandók Goldwatert belpolitikai tekintetben a ía- sizálásban, külpolitikai tekin­tetben pedig a háborús ka­landorkodásban feltétel nélkül követni. Ezt egy pillanatra sem szabad figyelmen kívül hagyni. A polarizációt mutatja az is, hogy — mint azt az ered­mények elemzése bizonyítja — eléggé észrevehető módon el­mosódtak a két párt közötti határok. Mint már említettük, a demokratákra szavaztak ha­gyományosan köztársaságpárti államok. Igaz azonban ennek a fordítottja is, az tudni illik, hogy hagyományosan demok­ratapárti államok _ így Louisiana, Mississippi, Alaba­ma, Georgia és Dél-Karolina — most köztársaságpártiak let­tek. A négergyülöletükről is­mert déli állam.ok tehát vég­leg szakítottak a demokraták­kal. Ez is arról tanúskodik, hogy a mostani választásokon nem egyszerűen két, egymás­hoz egyébként nagyon közel álló burzsoá párt, hanem két merőben eltérő politikai kon­cepció küzdött egymással és az állásfoglalás kikerülhetet- lenség'e szétfeszítette a párt­kereteket. Mi — bár természetesen nem vagyunk közönyösek az ame­rikai belpolitika iránt sem — innen Európából, egy szocialis­ta országból mindenekelőtt a béke szemszögéből ítéljük meg az amerikai elnökválasztást. Két jelölt lépett fel, tehát két lehetőség volt. A dolog termé­szeténél fogva ezúttal a béke szempontjából az egyik lénye­gesen jobb volt, mint a másik. Az adott lehetőségek közül a jobbik, a Johnson féle politika győzött. Számunkra, és a világ népei számára most ez a meg­oldás a megnyugtatóbb. A világ és így a magyar nép is mind ez ideig csak Johnson egyéves elnöki működését és a választási harcban hirdetett programját ismei-i. Most már azt is tudja, hogy Johnson megkapta a választók nagy többségének támogatását hir­detett programja megvalósítá­sához. Megvan tehát a lehető­sége ahhoz, hogy megvalósít­sa, amit ígért. Nyugodtan mondhatjuk: a választók ki­fejezett bizalmukkal egyúttal kötelezték is arra, hogy az ál­tala megjelölt úton haladjon. Egyelőre nem mondhatunk mást: várakozással tekintünk Johnson elnök négyéves műkö­dése elé, és reméljük, hogy úgy fogja keresni a békét, a vitás kérdések békés megoldá­sát, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élésének útját és módját, ahogyan ezt a válasz­tási harcban Ígérte. Darvasi István 3. A joggyakornok fiókjaiban, melyeket az altiszt nyitott ki, csak egy kevés tiszta papírt, a „gyanúsított személyek ki­hallgatási jegyzőkönyveit” és a tanuk jegyzőkönyveinek nyomtatott űrlapjait találták. i— A vádirat nincs sehol — bosszankodott Kur. —■ Sem a vádirat, sem a „fehér gengszterek" ügyének utolsó kötete — fűzte hozzá Wilska. — Abban a kötetben vol­tak & vádlottak utolsó vallo­másai. Abban volt az a bi­zonyos bécsi levél is — az ügyészhelyettes teljesen ma­gába roskadt. — Hol lehetnek azok az akták? — Kalinkowski addig dol­gozott itt, amíg be nem zár­ták az épületet. Biztosan nem fejezte be a munkát és az aktákat magával vitte. — De mi jutott eszébe, hogy magával vigye a vád­iratot és a dokumentumokat! — Az ügyész egyre dühösebb lett. — Hiszen ez tilos. Na, lesz itt nemulass, ha ezt a főnök megtudja. Mit csinál­jak most a dokumentumok nélkül? A bécsi levél nélkül! Még másolatunk sincs róla. — Ne aggódj — nyugtatta meg Wilska az ügyészt —, ha Kalinkowski idejövet út­közben lett rosszul, akkor a papirok nála vannak. Ha nin­csenek nála, akkor holt biz­tos a lakásán vannak. Jerzy Kurt megragadta az a gondolat. — Telefonálj a mentőknek — kérte Wilskát. — A tele­fonszám 8—24—24. — A titkárnő felvette a kagylót. — Itt a vajdasági ügyész­ség! Kalinkowski joggyakor­nok iránt érdeklődöm. Ma reggel vitték be... | — Igen, igen. Köszönöm. — ! Wilska letette a kagylót és az ügyészhez fordult. — Nem volt jó a telefon­szám. Ez csak a mentők hí­, vószáma. Azt mondták, hogy hívjam a balesetinformációt. — Add ide — határozta el magát Jerzy Kur — felhívom az igazgatót. — Feltárcsázta a telefonkönyvben talált szá­mot. — Kérem az igazgatót, dok­tor Mulát, — Hol van? Nem lehet a telefonhoz hívni? Itt Jerzy Kur ügyészhelyettes beszél. Nagyon fontos és sürgős ügy­ről van szó. — ön doktor Mula titkár­nője? A mentők ma bevitték a joggyakornokunkat, Zyg- munt Kalinkowskit. Nagyon fontos ügyészi iratok voltak nála. Kérem helyezze biz­tonságba ezeket az aktákat, azonnal értük megyünk. — Igen. Várom a telefon- értesítést! Kérem, hívja a központot és kérje a 483-as melléket. Az ügy valóban nagyon sürgős... Nagyon!... Igen! Várom... Az irodában feszült csend volt. Az ügyész és a titkár­nője szótlanul ült, megbabo- názottan néztek az íróaszta­lon heverő kis fekete készü­lékre, De a makacs készülék sokáig hallgatott. Végre meg­csörrent. Kur gyorsan fel­kapta a hallgatót. — Igen! Hallom! Semmi­féle papír nem volt nála? Jól megnézték? Biztosan nem volt? Mikor lehet vele be­szélni?... Rendben van, tele­fonálok. — A hallgatót tartó keze lassan lehanyatlott. Az utolsó reménye is szerte­foszlott. — Elmegyek a lakására — ajánlotta Halina Wilska. — Talán otthon vannak az ak­ták. Hol is lakik? — Ellen­őrizte a címet a betűrendes mutatóban — Ujazdów ne­gyed, a „finn házak”. Már rohanok is! — Én is veled megyek — mondta az ügyész. — És mi lesz a főnökkel? Rögtön fél tizenkettő, és a fő­nök nem szereti, ha az ügyé­szek késnek az értekezletről. —Mit tehetek? Ha nincs meg a vádirat, minek menjek hozzá? Hacsak azért nem, hogy elmondjam: elvesztek a vádlottak utolsó kihallgatásá­nak jegyzőkönyvei és a fon­tos dokumentumok, többek között az a bécsi levél is. Nem, ilyen szívvidító újsá­gokkal felesleges sietnem. Először menjünk az Ujazdów negyedbe. A bíróság épülete előtt nem sikerült elcsípniük egy taxit. De szerencséjük volt: egy ügy­véd éppen kiszállt a „Moszk- vics”-ából, és felajánlotta ne­kik: szívesen elviszi őket a Wiejska és a Piekna utca sarkáig. Néhány perc múlva már a helyszínen voltak. Egy asszony udvariasan se­gítségükre sietett, hogy meg­találják Kalinkowski lakását, Nem sokkal később, egy idő­sebb, ősz hajú asszony nyitott nekik ajtót. — Kalinkowska asszony? — kérdezte az ügyész. — Nem, Zygmunt Kalin­kowski a nővérem fia. Mi­lyen ügyben keresik? — A Vajdasági Ügyészség­ről vagyunk, Zygmunt kollé­gái — mondta Wilska. — Jerzy Kur ügyész úr, én pe­dig 8 titkárnője vagyok. Ha­lina Wilska •— tette hozzá bemutatkozva. Az idős hölgy szélesre tár­ta az ajtót. — Tessék, fáradjanak be, de Zygmunt nincs itthon, El­ment a hivatalába. De hiszen önök vele együtt dolgoznak... Úristen, mi történt? Valami baj van Zygmunttal? — Az Idős hölgy csak most döbbent rá, hogy nővére fiának kol­légái, az ügyész meg a titkár­nője, olyan időpontban láto­gattak el, amikor Zygmuntnak q munkahelyén kellene len­nie. — Ne tessék megijedni — igyekezett megnyugtatni Wilska a háziasszonyt. —■ Nem történt semmi baj. Vagy­is semmi nagy baj. Zygmunt, amikor munkába ment, hirte­len rosszul lett. De az egész nem komoly — tette hozzá gyorsan. — A Hoza utcában feleszik, a mentőkórházban, néhány nap múlva egészséges lesz. És igazán nincs komo­lyabb baja. — Nagyon köszönöm, hogy értesítettek. Rögtön rohanok hozzá. — Kérem van még egy problémánk. Zygmunt itthon is dolgozott, és itthagyta az iratokat Ezeket szeretnénk elvinni. — Éjjel valóban dolgozott és valamit írt. Még haragud­tam is rá. De semmiféle pa­pírokat nem hagyott itthon. Különben este későn jött ha­za, csak bekapta a vacsorá­ját, és már szaladt is dolgoz­ni, azonnal írni kezdett. Lát­tam, amikor reggel az akta­tartóba rakta a papírokat, egy olyan rózsaszínűbe, az akták cérnával voltak össze­fűzve. Reggelit akartam neki adni, de ő csak legyintett* „Majd eszem a büfében” — mondta. Fogta a táskáját és szedte a lábát, — Kérem, asszonyom — szakította félbe az ügyész — azoknak a papíroknak feltét­lenül itt kell lenniük. Tessék utánanézni. Talán Zygmunt elfelejtette a táskáját elvinni. — Hiszen mondom, hogy történt minden! — Az idős hölgy kissé megsértődött. — Zygmunt magával vitte a sárga aktatáskáját. Győződje­nek meg maguk is erről, néz­zenek körül a szobájában. Kalinkowski Íróasztalán az ügyész néhány jegyzetet és „ joggyakornok által készített betűrendes kimutatót talált a dokumentumokról, amelyeket bizonyára a vádiratnál hasz­nált. Az Idős hölgy igazat mondott. Az aktatáska nem volt a szobában. Kalinkowski magával vitte. Mi történhetett az aktatáská­val? (Folytatjuk) tartoan támogatja az afrikai függetlenségi mozgalmakat, különösképpen Angolában, Mo- cambique-ban és Portugál- Guineában. Elmondotta, hogy Algériában továbbra is képez­nek ki angolai szabadsághar­cosokat. Een Bella algériai elnök fo­gadta Preston Grovert, as Associated Press amerikai hír­ügynökség munkatársát ét nyilatkozott az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről Hangoztatta, hogy Algéria ki­Beit Bella nyilatkozata az Associated Press-nek 1964. november 12. 2

Next

/
Thumbnails
Contents