Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-11 / 264. szám
Bajnokság utáni számvetés 8. Nyíregyházi Spartacus 30 13 3 14 33:38 29 pont labdát. Ignéczi fokozatosan jött fel a bajnokságban, Di- vinyi technikája is lassan felnő a testmagasságához, s Kaskötő a balhátvéd posztján „hazatalált”. Hármójuknál talán csak azt kifogásolhatjuk, hogy parázs helyzetekben nem tudják megőrizni higgadtságukat. A Siska—Csürke fedezetpár képes a legnagyobb feladatra is, ha akar. Sajnos, a bajnokság' finisében Siska elfáradt, s esett Csürke lendülete is. Ezeket a hiányosságokat gondosabb felkészítéssel, erősebb edzésekkel pótolni lehet. Több gyenge pont volt viszont az ötösfogatunknál, amelyben a két idény alatt kilenc játékossal próbálkoztak. Nem használja ki a csapat Harcsa gyorsaságát, az irányító szerepét betöltő Széles pedig — a Székesfehérvár elleni mérkőzés kivétel! — gyakran lassúnak bizonyult, lemaradt a támadásokról, góljait is inkább távolról szerezte. Kovacsicsnál csökkentek a bosszantó labdakezelési hibák, de a kapu előtt ideges, határozatlan voll s talán ezért is pártolt el tőle olykor a szerencse. Papp mái valamelyest eredményesebben csillogtatja bravúros labdakezelését, de nem eléggé harcos, fokoznia kellene lövéseinek az erejét is. Aranyinak nem a balszél a posztja, amit bizonyít, hogy inkább a mezőnyben vétette észre magát, ott küzdött példamutatóan. A fiatal Virágh és Kozsla még csak jelzés: érdemes lenne őket gyakrabban „bedobni a mélyvízbe.” Bakos Béla edző sajátos helyzetéhez viszonyítva megtette a tőle telhetőt: nemcsak az ő hibája, hogy néha percekig, negyedórákig csődöt mondott a taktika. Egyéni, vagy csapat érdek? Ha hiányzik a lelkesedés, a küzdeni akarás, a legkitűnőbb taktika is hiábavaló. Feltétlenül előbbre kell lépni a jövőben a taktikai fegyelem megtartásában, s a csapat érdekének alá kell vetni az egyéni elképzeléseket. Nem talált volna például semmi különöset abban a szakértő közönség, ha Kovacsics vállalkozik a balszélső poszt betöltésére: néhányszor már bizonyította, hogy alkalmas oda. (Például a DVSC elleni korábbi rangadón, ahol a balszélről szerezte mindkét gólját). De az Asztalitenisz: Nagyszerű küzdelmek a november 7 emlékversenyen Nagyszerű küzdelmek, érdekes mérkőzések az Asztalitenisz Szövetség november 7-i emlékverseny sorozatán. A hagyományos vegyes csapatbajnokság nagyserlegét a Lipcsei, Molnár, Szirmainé, Czető, Ócskái összetételű Petőfi I. csapata nyerte veretelnül a Remes, Mankovits, Végső, Pokaraczki összetételű Előre I. csapata, előtt. Harmadik lett az Előre II. csapata A férfi egyéni emlékversenyt nagy meglepetésre Torma (Munkás SE) nyerte Lip- csey (Petőfi) előtt. A női egyéni győztese Széni szló (Nyírteleki Honvéd SE) lett veretlenül. Második Szirmainé (Petőfi), harmadik: Ilos- vay (Petőfi). A legnépesebb mezőny — 32 induló — az ifjúsági fiú egyesben volt. Ebben a számban imponáló fölénnyel Remes Egon (Előre) diadalmaskodott. 1. Remes (Előre), 2. Mushő (Előre), 3. Czető (Petőfi). Az ifjúsági női egyéni versenyben az alábbi sorrend alakult ki: 1. Ilosvay (Petőfi), 2. Tóth Vera (Petőfi), 3. Pokaraczki (Petőfi). Üttörő fiú egyéni: 1. Tárczi László (Előre), 2. Raffai László (Petőfi), 3. Balogh Gyula (IV. sz. ált. iskola). Úttörő leány egyéni: 1. Ócskái Magdolna (Petőfi), 2. Pivnyik Mária (Petőfik Sporthír A Magyar Labdarúgók Szövetségében már a következő évi tervet készítik és a téli programot állítják össze. Az őszi idény augusztus 1-én veszi kezdetét, november 7-én zárul. A két idény közötti időszakban, júniusban és júliusban, Magyar Népköztársasági Kupamérkőzésekre kerül sor. Az Ózdi Kohász—Győri MÄV- DAC és a Borsodi Bányász— Ganz-MÁV AG mérkőzéseket november 14-én szombaton délután 14 órai kezdettel kell lejátszani Ózdon, illetve Sajó- szentpéteren, amennyiben az időjárás kedvezőtlen lesz, a csapatok vasárnap is a mérkőzés színhelyén maradhatnak és a mérkőzésekre a legalkalmasabb időpontban — délelőtt, vagy délután kerülhet majd sor< Modellezés: A Kelet-Magyar ország totó tanácsadója 46. játékhét OLASZ BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY A-CSOPORT; 1- Milan—Internazionale mérkőzésen a bajnokságban vezető hazai együttes nem mehet biztosra a jó képességű vendégcsapat ellen. Könnyen lehet pontosztozkodás. 1, x. 2. Lazio—Róma találkozón a vendégcsapat nagyobb játékerőt képvisel, biztos esélyese a találkozónak. 1. 3. Fiorentína—Bologna mérkőzést Firenzében játsszák. A hazai együttes jólsikerült rajtot vett, esélyese a találkozónak. 1. 4. Varese—Foggia mérkőzést Külföldi labdarúgó-eredmények Olaszország. I. osztály, A-cso- port: Atalanta—Varese 0:0. Catania —Foggia 1:0 (1:0), Fiorentina—Juventus 1:0 (0:0), Internazionale— Mantova 1:0 (1:0), Lanerossi—Lazio 2:1 (1:0), Messina—Cagliari 0.0, Roma—Bologna 1:1 (1:1), Sampdoria—Milan 0:2 (0:1), Torino—Genoa 4:i (i:i). (A B-csoportban ezúttal szabadnap volt.) l. Milan 8 6 2 17: 5 14 2. Inter. 8 5 3 — 11: 3 13 3. Torino 8 3 4 1 11: 6 10 4. Sampdoria 8 4 2 2 7: 5 10 5. Catania 8 4 2 2 14:11 10 6. Fiorentina 8 4 2 2 11:11 10 7. Roma 8 3 3 2 13:10 9 8. Juventus 8 3 3 2 5: 5 9 9. Bologna 8 3 2 3 9: 5 8 D. Atalanta 8 2 4 2 5: 5 8 ft. Lanerossi 8 3 2 3 9:11 8 12. Varese 8 2 3 3 10:12 7 13. Foggia 8 2 3 3 4: 7 7 14. Cagliari 8 1 4 3 7:10 6 15. Messina 8 2 2 4 5:11 6 16. Lazio 8 1 2 5 8:12 4 17. Genoa 8 1 2 5 5:11 4 18. Mantova 8 —> i 7 2:13 1 Anglia. A Wolverhampton Wanderers hosszú idő után végre győzött, de még így is az utolsó helyen áll a nagymúltú csapat. Birmingham City—Arsenal 2:3, Burnley—Leicester City 2:1, Everton— Leeds United 0:1, Fulham—Liverpool 1:1, Manchester United— Sheffield Wednesday 1:0. Nottingham Fores—Aston Villa 4:2, Sheffield United—Chelsea 0:2, Stoke City—Wolverhampton Wanderers 0:2, Tottenham Hotspur— Sunderland 3:0, West Bromwich Albion—Blackpool 1:3, West Ham United—Blackburn Rovers 1:1. 1. Manchester United 26 pont (17 mérk.), 2. Chelsea 25 (17), Leeds 22 (16), Nottingham 22 (17). Ausztria. Austria—GAK 2:0, Rapid—LASK 1:1, Wacker Wien— Vienna 2:1, Schwechat—Admira Energie 0:1, Sturm Graz—Wiener- Neustadt 1:3, Kapfenberg—Wacker Innsbruck 0:0, WSC—WAC 2:1. 1. WSC 16 pont, 2. Rapid 14 pont, 3. Austria 14 pont. osztály. Lille— Franciaország. I. Nantes—Strasbourg 3:2, Toulouse 0:2, Stade Francais— Angers 2:0^ Bordeaux—Nimes 2:1, Rouen—Lyon l :1, Sochaux—Sedan s:2, Toulon—Valenciennes 1:3, Műnaco—Rennes Lens 2:2. 2:1, St. Etienne— 1. Nantes 11 6 2 3 24:19 14 2. Lyon 11 6 2 3 17:16 14 3. Valenc. 11 5 3 3 16:10 13 4. Nimes 11 6 1 4 20:14 13 5. Toulouse 11 5 3 3 18:16 13 a. Sochaux 11 5 2 4 19:12 12 7. St. Etienne 11 4 4 3 21:17 12 8. Bordeaux 11 5 2 4 17:16 12 9. Monaco 11 5 2 4 16:17 12 10. Rennes 11 4 3 4 18:1s 11 11. Lille 11 3 4 4 18:15 10 12. Toulon 11 4 2 5 16:15 10 13. Strasbourg 11 1 8 2 16:19 10 14. Lens 11 3 4 4 17:23 10 15. Rouen 11 4 2 5 9:17 10 16. Sedan 11 4 1 6 24:25 9 17. Stade Fr. 11 3 2 6 15:21 6 18. Angers 11 3 1 8 10:21 5 két egyforma képességű csapat találkozása jellemzi. 1» x. 5. Cagliari—Atalanta váltakozó sikerrel szerepel mindkét csapat az új bajnoki idényben. Nem lenne meglepetés a pontosztozkodás. x. 6. Juventus—Sampdoria találkozóra Torinóban kerül sor. A hazai csapat győzelme várható. L 7. Lanerossi—Catania mérkőzésen a hazai csapat az esélyesebb. 1. 8. Messina—Torino mérkőzés győztese minden valószínűség szerint a nagyobb játékerőt képviselő vendégcsapat lesz. 8. OLASZ BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY B-CSOPORT: 9. Trani—Napoli találkozón a nápolyi csapat győzelme várható. 2. 10. Parma—Catanzaro mérkőzésen nagy küzdelem várható pont- osztozkodással. x. 11. Verona—Lecco találkozó győztesének a vendégcsapat ígérkezik. 2. FRANCIA BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY K. Angers—Monaco mérkőzésem nagy küzdelem várható. A vendégcsapat nagyobb játékerőt képvisel. x, 1. 13. Lens—Sochaux mérkőzéseken általában a hazai csapat győzött, s ezúttal is ő az esélyesebb. I. + 1 ÉS PÓTMÉRKÖZÉS 14. Rennes—St. Étienne azonos képességű csapatok, összecsapásán mindhárom eredmény lehetséges. li X, 2. 15. Valenciennes—Nantes X» ML Brescia—Padova 1. flPRGHIRD ÉTÉ S EM Csavaros káposztásdézsa eladó. Tóth Árpád u. 4. (SZTK előtt) (4332) Eladó szoba konyhabútor, gyermekkád, mérleg, bundazsák egyebek. Asztalos János utca 3. 6-os ajtó, hét után. 4M8W) Szép diófa hálószobák, kombináltszek- rény, rekamié garnitúrával, konyhák, olcsó barna háló ruhásszekrény, toalett tükör, rekamié, kárpitozott székek eladó. Használt bútorokat veszek. Soltész Mihály utca 20. Telefon: 38—25. Rózsát moot rendeljen. Kérje újdonságaim díjmentes fajta- jegyzékét. Seékely Rózsakért) Budapest ÜL Vörösvári u. 18. (47S) Épületátadás előtti takarítási munkára takarítókat felveszünk É. M. Szabolcs megyei Állami Építőipari Váll. Nyíregyháza, Széchenyi út 43. A Debreceni MÁV Járműjavító Üzemi Vállalat alkalmaz lakatos, kovács, esztergályos szakmunkásokat és segéd- munkásokat Munkaruhát, vasúti kedvezményt és szabadjegyet biztosítunk. <D 23766) Még kapható a TLF* 250 cm3-es Pannónia motorkerékpár A esengeri, demecseri, dombrácR, fehérgyarmati, fbraayí. mándoki, nagyhalászi, nagyecsedi, nyírmacfai és tiszai oki FÖLDMÜVESSZÖVETKEZE TI MŰSZAKI, TAS-MÜSZAKI SZAKÜZLETEKBEN OTP hitellevélre és készpénzért is megvásárolható! (M812) Közöljük Kisvárda és környéke, valamint Mátészalka és környéke lakosaival, hogy KISVÁRBA LENIN UTCA I. SZ. ALATT és MÁTÉSZALKA HŐSÖK TÉR 3». SZ. ALATT órajavitó részlegünk november l6-ával működéséi megkezdi Mindennemű markas precíziós kis és nagy órák szakszerű javítását eredeti alkatrész pótlásával rövid határidőre vállaljuk. Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat. (34814) Szépíti, díszíti otthonát a szép csillár és hangulatlámpa! 3 lángú modern csillár 6 lángú modem csillár 6 lángú modem csillár Kerámia hangulatlámpa Kerámia hangulatlámpa Kerámia hangulatlámpa 381,— Ft 650,— Ft 900,— Ft 135,— Ft 152,70 Ft 185,— Ft Kapható az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat MŰSZAKI BOLTJAIBAN NYÍREGYHÁZÁN, KISVÁRDÁN, MÁTÉSZALKÁI* Nyíregyházán a Széchenyi utcai üvegboltban is! (34813) említett játékos középen próbálkozott heteken át, hiába. (Valószínű, Kaskötő sem örömujjongással hagyta ott szélsőposztját s végül mint hátvéd érte el legemlékezetesebb sikereit). Feltétlenül mérlegre kívánkozik a közönség is, aki jóban és rosszban egyaránt kitartott a csapat mellett. Igaz viszont, hogy nem elég csak kitartani: buzdítani is kell a csapatot, ha örülni akarunk a győzelmeknek. A lelkesítés a fáradt, a hullámvölgybe került, vagy a valamilyen oknál fogva megsértődött játékosoknak is szárnyakat ad. Igaz viszont, hogy a jövő szempontjából ez a legkisebb probléma. Erősíteni, csalogatás nélkül Megkezdődött a pihenés, az újabb csatákra való felkészülés időszaka. A szakmai irányítás további erősítésén túl mindenekelőtt az a fontos, hogy jól használja kj a csapat az átigazolási lehetőséget, itt is okulhatnak: a neves, idegenből „importált” játékosok többsége — tisztelet a kivételnek — megválik a csapattól. Szabolcsban is találhatók tehetséges ígéretek, akik egyébként elkallódnak az ismeretlenségben. A Spartacus jelenlegi gárdája képes tartani a „frontot” addig, amíg beérnek a már ittlévő, vagy idekerülő fiatalok. Virágh, Kozsla, Zsiros, Tóth már rövid időn belül bekerülhetnek a csapatba, ha nem áil be törés, megrekedés fejlődésükben s ha szerények maradnak. Miközben őszintén gratulálunk a 8. helyet kivívó játékosoknak, s kellemes pihenést kívánunk az alapozásig, reméljük: az említett és köny- nyen pótolható hiányosságok megszüntetésével az újabb bajnoki évadban még több örömet szereznek a szurkolóknak s elismerést önmaguknak. Vasárnap veget ért az 1964. évt labdarúgó-bajnokság az NB I B-ben. E népszerű, nemzeti sportág rangos csoportjában megyénket, városunkat a Nyíregyházi Spartacus képviselte. Ha a táblázatra tekintünk, amelyen a Spartacus a 8. helyet foglalja el, azt is mondhatjuk: elégedettek vagyunk a szerepléssel. Mögöttünk sorakoznak olyan neves, nagymúltú, ismert játékosokkal megtűzdelt csapatok, amelyeket szezon közben bajnok- aspiránsokként emlegettek. Végeredményben tehát a Spartacus — a helyezést tekintve — a várakozásnak megfelelően állt helyt a ritka, idegtépő küzdelemben. Rapszódíkus pontszerzés Nem hisszük azonban, hogy ünneprontásnak tűnik, ha a merev számok mögé nézünk és segítő szándékkal összegezzük azokat a tapasztalatokat, amelyek a még jobb eredmény elérését gátolták harminc mérkőzésen át. Minden okunk megvan erre, hiszen az önmagunk túlbecsülésének veszélye nélkül állíthatjuk, ez a csapat sokkal többre képes annál, mint amit mutatott. Alapozzuk ezt a kijelentést a zömében egyénileg jól képzett játékosokra. akik a megszerezhető 60 pont közel 20 százalékát idegenből hozták — tehát a meglévő 29 pontnak több, mint harmadát, 11 -et — de akik a két idényben összesen 12 pontot engedtek át az itthoni ellenfeleknek. Jól emlékszünk még arra a sok, féltucatjával kihagyott gólhelyzetre is, amely egy-egy mérkőzésen adódott, ugyanakkor a lelkesedés többször hozott „totógyilkos” nyíregyházi győzelmet idegenben. Egy kicsit jellemző ez a rapszodikusság az NB I B egész mezőnyére, csakhogy nálunk visszatérő okok és nem elsősorban a bal- szerencse játszott közre. Közösségi szellem kérdőjelekkel Első helyre kívánkozik itt a hiányos közösségi szellem a csapatnáL Gyakori vitatkozások a pályán, az egymás megbecsülésének, bátorításának hiánya, a tehetséges fiatalok — és egynéhány megyei csapatból átigazolt játékos, elsősorban Karácsony — mellőzése, a fáradt, vagy idegileg, önbizalmában megingott labdarúgó játékának erőltetése: mind arra vall, hogy van még pótolni való a csapatszellem javítása terén. Persze, törést jelentett az év közbeni edzőválság is, s továbbá néhány idecsalogatott játékos — Bácskái, Tóbiás — távozása, de ezeket a nehézségeket gyorsabban le lehetett volna gyűrni, ha a szakosztály vezetői többször leülnek a játékosokkal őszinte beszélgetésre, a felelősség ébresztgetésére. Egyéni osztályzatok Ha a játékosok egyéni teljesítményét, mint második fontos eredményformáló tényezőt vizsgáljuk, legtöbbjük megérett a „B” osztályra. Pil- csuk igazolta ritka tehetségét, s ha még a szögleteknél is magabiztosabb lesz, kevesebb- szer kell a hálóból kikaparni a petésre az előkelő második: helyet szerezte meg az erős mezőnyben. A versenyt Budapest I csapata nyerte a szabolcsi versenyzők előtt. Egyéni versenyben Koleszár András 8, ifj. Sipos Miklós 9 és Koleszár Miklós a 10. helyen végzett. Vasárnap Szolnokon bonyolították le a gumimotoros repülő modellek országos bajnokságát. A versenyen az MHS modellezői képviselték megyénk színeit. A Koleszár András, Koleszár Miklós és ifj. Sipos Miklós felállítású csapat nagy megleMásodik hely az országos bajnokságon !