Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-11 / 264. szám

Minden gyermekért Rövid hír számol be arról, hogy a Szabolcs megyei Gyermek- és Ifjúságvédel­mi Bizottság ülést tartott Nyíregyházán, s a tanácsko­zók megvitatták a gyermek- és ifjúságvédelem érdeké­ben hozott védő- és óvin­tézkedések eredményeit. Ál­talános vélemény Volt, hogy nagyon hasznos a különböző társadalmi szervek segítsé­ge, és az eddiginél még fo­kozottabban kell reájuk tá­maszkodni. A nyíregyházi tapasztalat nem egyedülálló. Napjaink­ban valóságos mozgalom bontakozik ki a gyermek­es ifjúságvédelem jobb megszervezésében. A népi ellenőrzés novemberben vizsgálja meg ezt a problé­mát* Tévedés ne essék, ez a fokozódó figyelem nem azt jelenti, hogy eddig nem tö­rődtünk volna messzemenően az ifjúság gondjaival. Nincs erről szó, hiszen jól beren­nézi gyermeke sorsát, a rossz baráti környezet pedig a züllés útjára taszítja őt. De a széthulló család, az el­foglaltságra panaszkodó szü­lő sem törődik eléggé gyer­meke nevelésével. S a ta­pasztalatok szerint akadnak olyan szülők is, akik tud­nának ugyan gyermeküknek családi otthont biztosítani, de kényelemszeretetből in­kább nevelőintézetbe ad­ják gyereküket, s ezzel megnehezítik azok bejutá­sát, akik valóban rászorul­nának az állami gondozás­ra. Megtörténik, hogy éppen a családi nevelés hiánya miatt, vagy a rossz baráti társaság hatására üressé, tartalmatlanná válik a ser­dülő fiatal élete. Fontos tehát az összefo­gás, mert rendet kell te­remteni mindenütt, ahol ilyen eset található. S az is igaz, hogy a gyermek és ifjúságvédelem feladatát, — a hivatalos szervekkel kar­Húsz év létesítményeiből Nem különbözik a községek főutcáitól a tanyavilágban az utóbbi években megépült sok-sok korban is szép házak szorították ki az egykori sárból készült falakat, zsúp fedeleket. új házsor. A Bedő-bo- Hammel íclv. Négvezeritszáz szabolcsi üdül szakszervezeti beutalóval Előnyben a jól dolgozó fizikaiak — Gondoskodás a gyerekekről, családosokról ti Gr qsícs", az agronóm Az aranybányász — Tervek hosszú távra dezett gyermekvárosaink, nevelőotthonaink vannak, melyekben azok a gyerekek is meleg otthont kapnak, akik nélkülözik a szülői gondoskodást. Az otthonok­ban, s a többségükben igen lelkiismeretes nevelőszülők­nél elhelyezett állami gon- doaott gyermekek sorsa jó kezekben van. A gyermek és ifjúsági feladatok még jobb megol­dása állandó teendőnk. Több fiatal kallódik felügyelet, megfelelő nevelés és ellátás nélkül. Sok esetben a fele­lőtlen szülő is közönyösen öltve — az életet közvetlen közelről figyelő és ismerő társadalmi szervek tagjai tudják legeredményesebben megoldani. Ezért fontos kü­lönösen a népfrontbizottsá­gok, a nőtanácsok aktíváit részletes, pontos feladatok­kal ellátni, segítségüket kérni. A mi társadalmunkban a gyermekek sorsa nagy, fon­tos gond. Nem mehetünk el közömbösen egyetlen kalló­dó fiatal élet mellett sem, hiszen a fiatalok — a ma ifjúsága — társadalmunk holnapja. Megyénkben évről évre nö- A hazai üdülőkön kívül év- vekszik azok száma, akik ked- ről évre emelkedik a külföldi vézményes SZOT üdülésben csereüdülés is. Bulgáriában, részesülnek. Erről informált Lengyelországban, az NDK- bennünket Baraksó Zoltán, az ban, Jugoszláviában, Auszt- SZMT főkönyvelője. riábart — aránylag kisebb 1964-ben közel 4500 dolgozó összegű térítéssel — közel üdül kedvezményes szakszer- száz fő töltötte pihenését és vezeti beutalóval — hat szá- gyönyörködött a szebbnél Zalákkal több, mint az elmúlt szebb tájakban, évben. A legkedveltebb üdü- A szakszervezet gondosko- lőhelyek, a Balaton, a Mátra, dik a gyerekek üdültetéséről a Bükk és a Dunakanyar. is. Arról is gondoskodnak, Az ország különböző üdü­hogy a dolgozók szanatóriu- tőiben 720 gyerek élvezte mokban pihenjenek és keres- a nyár örömeit, senek felüdülést. Ez évben Sok játék, kellemes kömye- például zet és szerető óvónők gondos­Hévizen, Párádon, Bala- kodtak a gyerekek szórakozá­tonfüreden 200 dolgozó sáról. Ezenkívül 130 család­töltötté szabadságát gyénkből. iné­nak tették lehetővé a gyere­kekkel való üdülést. Megyénk üzemei, vállalatai mint például a Kisvárdai Fémszerelvényárugyár, a Víz­ügyi Igazgatóság, a Nyíregy­házi MÁV, a szakszervezetek segítségével megfelelően gon­doskodnak a dolgozók rend­szeres üdültetéséről. Azt a helyes elvet tartják, hogy a jól dolgozó fizikai munkások kapják meg elsősorban a beutalót. Sőt, az igazgatói alapból — jutalomképpen — a beutaló árát is kifizetik. Ma már a megyében is mind többen felismerik a téli üdülés szépségét. A SZOT közös programok­kal, autóbuszkirándulásokkal teszi változatossá, kellemessé a pihenést. Több szakszervezeti alap­szervezet nem törődik meg­felelően a dolgozók üdülteté­sével. A dohányfermentáló­ban, a Gyulatanyai Kísérleti Gazdaságban, a Tiszalöki Fa­ipari Vállalatnál például a megkapott beutalókat sem osztják szét, ami más dolgo­zókat von el a megérdemelt pihenéstől. Rendszerint évről évre egy és ugyanazon szemé­lyek kapják a beutalót — főleg adminisztratív munka­erők. Pedig a helyes, ha a beutalójegyet megtiszteltetés­nek és kitüntetésnek szánják. (b. 1.) A mátészalkai KISZ kül­döttgyűlésen figyeltem fel reá, Magas a termete, kisportolt az alakja, megnyerő a külseje. Amikor felszólalását mondja, meglepő csendre és figyelemre inti a küldöttgyűlés részt ve­vőit. Hiszen olyan meggyő­zően vázolja szavaival a nyírmeggyesi Petőfi Tsz és a fiatalok jövőjét, a reájuk há­ruló szép feladatokat, hogy a mellettem ülő fiatalok egyike — bár üzemi küldött volt — így sóhajt fel: „Itt már én is szeretnék dolgozni...” A tanácskozás végén sokan körülveszik és elismerően ráz­nak vele kezet. Talán ebben a kézszorításban benne van az az elismerés is, hogy a máté­szalkai labdarúgó-csapat már megnyerte megyei I. osztály­ban a „labdarúgó-bajnokságot.” Ö a csapat „Grosicsa”. Az agronómussal, a sportemberrel ismerkedünk. FŐ­ISKOLÁRÓL NYÍR­MEGGYESRE Radványi János két évvel ezelőtt még a Mosonmagyar­óvári Mezőgazdasági Főiskola padjai között ült, 1963-ban kapta kézhez a diplomát. Nem érte váratlanul a nyirmeggye- si tsz-be való helyezése. Már az iskolán „aranybányásznak” hívták tanárai, mert szabad idejében is az arany színű sárga homok kincseinek kibá- nyászásáról ostromolta a taná­rokat, Most a gyakorlatban ve­szi hasznát, mert a szövetke­zet jórészt homokos területen gazdálkodik. A fiatal agronómus nyáron motorral, télen vonattal jár Mátészalkáról a tsz-be. Minden reggel öt-hat órakor a „fiai” között van. Hisz ő a hetven- három tagú KISZ alapszerve­zet titkára. Ha néha rakoncát­lanok is a fiatalok, azért jól megértik egymást az idősebb tagokkal. Amikor a munkájáról esik szó szerényen csak annyit mond: „Szeretem a kertésze­tet, meg a gyümölcsöst...” Amikor elképzeléseiről fagga­tom, inkább titkolja, mint be­vallja: olyan vegyeskertészet megvalósítását tervezik, amely az országban is egyedülálló lesz. Elképzelés született, hogy az ország első bemutató minta­üzemét nálunk szervezik. Vi­szont azt már nein titkolja, hogy ennek megvalósításában nagy szerep vár a fiatalokra. Hisz nemcsak egyszerűen mun­káról, hanem hozzáértésről, a kertészet minden csinja-bin- jának az alapos elsajátításáról FÉLEZER SZAK­MUNKÁS KELL! Szerényen, mindenkitől el­feledne ültem a sarokban, tü­relmesen várva, hogy a sors és valamelyik ügyintéző fe­lém fordul, amikor váratla­nul felcsörgött a telefon. A szőke, kissé idősecske kar­társnő finom újakkal és még finomabb hallóval fel­emelte a kagylót és az iro­dán éppen átviharzó fiata­labb kolléganője után szólt: — Pirikém, Elemért kere­sik — s letette a kagylót az asztalra. Ültem és vártam, néztem a letett kagylót és hallgat­tam a kedélyes diskurzust, amely az íróasztalok felett kanyargóit ide-oda, de min­dig kikerülve engem. Ele­mér nem jött, a csevegés folyt tovább, én ültem sze­rényen a sarokban. A telefon türelmesen fe­küdt az asztal tetején. Ki lehet ez az Elemér és ki hívhatta telefonon? Termé­szetesen semmi közöm az A telefon egészhez, nekem egyelőre még a saját ügyemhez sem lehet közöm, s nem is va­gyok az a természet, aki más dolgába üti az orrát. Most az a dolgom, hogy ül­jek nyugodtan... de azért már jöhetne az az Elemér. Lehet, sőt most már biztos, hogy „Pirikém” elfelejtett szólni, sőt az a legbiztosabb, nem is hallotta, hogy neki valakinek szólnia kellene. A telefon az akták tetején, egy ember a vonal másik végén. Lehet, hogy csak egy barát, aki most óhajtja megbeszél­ni a vasárnapi ultipartit... De az is lehet, hogy a fele­ség, mert miért ne lehetne feleség... Elemér nem jön, mert nem is tudja, hogy ne­ki jönnie kell. Beteg a gye­rek. Hazaküldtek az iskolá­ból. Ezért telefonál a fele­sége. Vagy elütötte egy autó és már ott fekszik a kór­ház műtőasztalán és a fele­ség is a kórházból telefonál sírva, félve, miként mondja meg Elemérnek, hogy a fia... Szerényen ülök a sarokban és a telefonnal, feleséggel együtt várjuk Elemért. Le­het, hogy éppen a bicská­jával most csinál „katoná­kat” a hazulról hozott vajas kenyérből, s teli szájjal, vi­dáman meséli a legújabb viccét, miközben a felesége és a gyereke és a műtő és a telefon. — A telefon... kérem... Ele­mér — hebegtem kissé ide­gesen, megfeledkezve arról, hogy nekem semmi közöm az egészhez. A kissé idősecs­ke kartársnő felhúzott szem­öldökkel rámnéz, sőt meg­lepve is, hogy a széken kí­vül még valaki volt a sa­rokban, aztán halvány meg­értés suhan az arcára és fel­emeli a telefonkagylót: — Halló... halló... Jó, már letették... Biztosan elfelejtett a Piri szólni Elemérnek... Na, szóval Bőgős kartárs, ott hagytam abba... Kiosonok a szobából, most már ügyemmel mit sem tö­rődve, letörtén és aggódva Elemér családjáért. Talán az égvilágon semmi bajuk nincs, de lehet, hogy nincs is családja, s vasárnapi talál­kára hívták ezt az Elemért, akit nem is ismerek. De mit lehet tudni, hátha mégis az a komisz kölyök autó alá került... Melyik kórházba vi­hették a szerencsétlenül járt gyerekeket? Gyurkó Géza Jelenleg a községben műkö­dő szakmunkásképző iskolán negyvenen tanulnak. Szükség is van erre. Gyors számítás Után mondja: ötszáz állandó, jól képzett szakmunkásfiatal­ra lesz szükségük. Úgy terve­zik, hogy minden ötven főre egy közép, vagy felsőfokú vég­zettségű technikus, százötven főként pedig egy kertészmér­nök jusson. Ha elképzelésüket valóra váltják — erre minden alapjuk megvan —, a szövet­kezet évi bruttó jövedelme el­érheti a nyolcvan—százmillió forintot! Most azon töpreng, hogyan tudnák az öntözéses kertésze­tet megvalósítani. Hét csőkút ugyan működik már, de főleg a gyümölcsösök permetezésé­hez használják fel a vizet. Ha a későbbiek során sikerül eredményes vízbőséget szerez­ni, akkor lehet majd igazán megnézni a kertészetet. Jövőre már kísérleti parcellán mun­kálkodnak. EDZÉS ­MUNKÁRA A fiatal KISZ-titkár a mun­ka mellett sok idejét áldozza arra, hogy rendszeresen legye­nek irodalmi esték, új számo­kat próbáljon a tánccsoport, nivós előadásokat tartsanak a színjátszók, tv-t, mozit nézze­nek a fiatalok. De nem marad­nak el a zenés klubesték sem. Amikor azt kérdem, nem za- varja-e munkáját az aktiv sportolás, csak ennyit mond: „A sport engem a munkára edz...” Bálint Lajos 8 1964. november 11. így az ingatlakezelő, a ké­ményseprő, a városgazdálko­dási vállalatoknál elhanyagol­ták az utánpótlás nevelését A megye szocialista ipa­rában foglalkoztatottak száma a harmadik ne- negyévben csaknem 20 ezerre emelkedett, ami 10,9 százalékkal több a: előző év hasonló időszakánál Az ipar a mezőgazdaságbó már nem tud megfelelő lét­számot kapni. A műszak szakkáderek hiánya mellet már szak- és segédmunkás­hiány is jelentkezett, ezért gondosabb tervező mun­kára van szükség mind a létszámtervezés, mind a szakmunkásképzés és a munkaerő helyes felhasz­nálása tekintetében. Szó esett arról, hogy az utóbbi években az utolsóból „ hetedik helyre küzdötte fel magát Szabolcs helyiipara. Eközben azonban megfeled­keztünk a vállalatok szociális létesítményeinek építéséről. Ez most a legfontosabb ten­nivaló, mert gyakran oka a munkaerő vándorlásnak a nem megfelelő munkakörül­mény is. Az e célra fordított másfél millió forint szétapró­zódott. Ebben az évben a munka- védelmi és munkásellátásí helyzet nem javult. Az első fél évben 36 százalék­kal nőtt a balesetek száma. Több helyütt nincs megfelelő porelszívó berendezés, nem tesznek eleget a legelemibb üzemegészségügyi követel­ményeknek sem. (Tudósítónktól) A megyei helyiipari válla­latok vezetői tanácskozáson vitatták meg az eddig végzett munkát és a jövő évi terv megalapozására tett munka­ügyi, bérgazdálkodási intézr- kedéseket A vitaindító előadást Ne­mes Imre, a megyei tanács vb. elnökhelyettese tartotta. Megemlítette, hogy a megye könnyűipari vál­lalatai nem teljesítették az előírt termelési fel­adatokat. Elsősorban a VAGÉP, az Építőanyagipari, Cipőipari, a a Tiszalöki és Kisvárdai Bú­toripari Vállalat elmaradása szembetűnő. Az Építő- és Szerelő Vállalat az év há­romnegyed részében az éves_ építőipari tevékenységnek' mindössze 57 százalékát telje­sítette. A tizenhárom könnyűipari vállalat közül nyolc még túl is lépte a munkáslét­szám keretet. Különösen rossznak ítélhető a textilipari, a tiszalöki faipa­ri, az építőanyagipari és a VAGÉP Vállalat létszámgaz­dálkodása. Ezeken a helyeken a munkásfelvételek előtt nem vizsgálták meg, hogy a meg­lévő termelési adottságok biz­tosítják-e a felvett dolgozók folyamatos munkaellátottsá­gát. A létszámgazdálkodás utánpótlási forrása az ipariianuló-képzés — mondotta Nemes elvtárs. Nagyobb gondot kell fordíta­nunk szakmai és elméleti kép­zésükre. Nem történhet meg, ami a kertészeti vállalatnál volt, hogy az általuk kiképzett ifjú szakmunkásoknak nem tud­tak munkát biztosítani. Másutt Sok a tennivaló a helyiiparban A könnyűipar adós a tervteljesííéssel Gondosabb létszámgazdálkodást, munkásvédelmet

Next

/
Thumbnails
Contents