Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-26 / 278. szám
Szerdán délelőtt a férfi és női csapatbajnokságok alsóbb csoportjaiba tartozó mérkőzéseket bonyolították le, majd délután 13 órakor igen nagy érdeklődés mellett került sor a helyeket eldöntő találkozókra. Délben a román és a svéd csapat újabb mérkőzést vívott a csoportelsőségért. Eredmény: Svédország— Románia. 5:3 így a svéd csapat vívja az Európa-bajnoki döntőt a jugoszlávok ellen. A helyeket eldöntő mérkőzések így következnek: 7. helyért: Szovjetunió—Anglia 5:4, 5. helyért: Magyar- ország—NSZK 5:3, 3. helyért: Csehszlovákia—Románia 5:1. Este az eddigi legnagyobb érdeklődés mellett került sor a csapatbajnoki döntőre. Mintegy kétezer néző fogalt helyet a lelátókon. A magyar—angol női döntő a Shannon—Jurikné mérkőzéssel indult. Shannon—Jurikné 2:0(17,7). Mindkét versenyző feltűnően idegesen kezdett Shannon 4:1- re elhúzott aztán 4:4 lett az eredmény. Jurikné 10:9-nél vezetett először, de aztán Shannon kihasználta a magyar versenyző hibáit és 19:15-ös vezetés után nyert. Földiné—Rowe 2:1 (-19,15,17) 14:ll-es Rowe vezetés után Földiné főleg jól sikerült tenyeres ütéseivel 7 labdát megjátszott és 18:14-re fordított, majd innen győzött. Rowe, Shannon—Földiné, Jurikné 2:0 (12,19). Az első játszmában csak 8:7-ig volt szoros a küzdelem, utána az angolok biztosan elhúztak. A magyar páros nagyon idegesen küzdött. A második játszmában 5:l-re vezettek az angolok, majd 6:6 után a magyar lányok 12:10-es, sőt 19:16-os vezetést is szereztek. Ekkor azonban Shannonék öt labdát megjátszottak. Shannon—Földiné 2:0 (13,7). Macska-egér harc folyt az asztalnál, Shannon szinte leiskolázta a magyar bajnoknőt. Az első játszmában Földiné erejéből még 8:4-es és 12:8-as vezetésre futotta, aztán már nem mutatott ellenállást. A második játsama teljesen egyoldalú volt, Ezzel Anglia 3:l-re győzött és megszerezte az Európa- bajnoki címet. Női csapat Európa-bajnok: Anglia. 2. Magyarország 3. Románia, 4. Csehszlovákia, 5. Szovjetunió, 6. NSZK, 7. NDK, 8. Lengyelország. Negyedik lett a magyar sakkválogatott Tel Avivban Szerdán délután befejeződött Tel Avivban a sakkolimpia. A sakkolimpia végeredménye: Olimpiai bajnok: Szovjetunió 36,5 pont, 2. Jugoszlávia 32, 3. NSZK 30,5, 4. Magyar- ország 30, 5. Qsehszlovákia 28,5, 6. Egyesült Államok 27,5, 7—8. Bulgária és Románia 27—27, 9. Argentina 26, 10. Lengyelország 24, 11. Hollandia 21, 12. Kanada 19, 13-r-14. Spanyolország és Izrael 17,5— j. 17,5 pont, 1 Kezdődik a téli A íi*r*bmí knváí Biaozgalom a tömegesítés fontos eszköze Kilenc megye sportvezetőinek tanácskozása Sóstón megelégedve a jelenlegi helyzettel. Kevésnek tartják a Sza- boics-Szatmárban jelenleg működő 24 szakosztályt, s az ezek által foglalkoztatott ezer tagot. Jólesett hallani, hogy a jövőben újabb szakosztályok megalakítását, új tagok szervezését tűzik ki célul. Azt, hogy Ki lián-vonatokat akarnak majd szei’vezni, melyekkel 500—600 főt akarnak eljuttatni hazánk legszebb tájaira. Továbbá a Tisza teljes néhány szaboIcsi ötlet arra enged következtetni, hogy a mozgalom szabolcsi vezetői meg is akarnak felelni a feladatoknak. Az értekezletnek volt egy hangulatos színfoltja is. Ugyanis ez alkalommal nyújtották át dr. Egri Kiss Tibornak és feleségének a 910 kilométeres Országos Kék Túra teljesítéséért a díszes kivitelű jelvényt. Az Egri Kiss házaspár azzal dicsekedhet, hogy ők első szabolcsi sportolók, akik teljesítették a Sümegtől —Nagvmilicig tartó Országos sportidény A Városi Testnevelési és Sporttanács a nyíregyházi stadionban megkezdte a közelgő téli sportidényre való előkészületeket. A jégpálya hely- kijelölése. előkészítése már megtörtént, készítik „ jégkorong-mérkőzéshez szükséges palánkokat. Szombat délután megbeszélést tartanak mindazok számára, akik akár mint versenyzők, vagy szervezők részt kívánnak venni a tél folyamán a jégsportokban. A VTS ezúton kéri a jégkorongozókat, a csapatok szervezőit, a korcsolyaversenyek után érdeklődőket, hogy november 28-án, délután 17 órakor vegyenek részt az MTS helyiségéDen sorra kerülő megbeszélésen. Érdekes, s hasznos tanácskozás zajlott le a közelmúltban Nyíregyházán. Bács, Békés, Borsod, Csongrád, Hajdú, Heves, Nógrád, Szolnok és Szabolcs-Szatmár megye természetbarát szövetségeinek vezetői találkoztak Sóstón a természetbarát mozgalom időszerű problémáinak megbeszélésére. A tanácskozáson minden megye sajátos problémája elhangzott, s így a részt vevőknek alkalmuk nyílott arra, hogy összehasonlításokat tegyenek, hasznos tapasztalatokat, ötleteket gyűjtsenek. Jólesett e tanácskozáson hallani a megyénk természet- barát mozgalmáról szóló beszámolót. Azt, hogy a szövetség vezetői korántsincsenek vonalára kiterjedő vízitúrákat szerveznek. Azért örülünk e szép szabolcsi terveknek, mert sportpolitikánk a tömegesítés szempontjából igen fontos feladatot ró a természetbarát szövetségekre. S a fentebb kiragadott Kék Túrát. A tanácskozás után bizonyára megyénkben is újabb lendülettel indul meg a munka, folyik majd a téli túrák szervezése, majd később pedig a gazdag jövő évi tervek végrehajtása. Sporikereszir&jivén if Mai rejtvényünk a jövő évi versenynaptár néhány, érdekesebb eseményével foglalkozik. Vízszintes sorok: 1. Igen sok nézője lesz ennek, a nálunk még eléggé ismeretlen sport- eseménynek (első kockában kettősbetű). 14. Belül helyez el. 15. Női név. 16. Fizikai mértékegység. 19. Torz alak. 20. ... berek. 22. Szovjet repülőgépek betűjele. 23. Megszólítás. 25. FTZÉ. 27. Madár, fordítva. 29. Üt. 31. Sivatagi hajó. 32. Szerencsét hozó tárgy. 33. Táplálkozás. 34. Személyes névmás. 35. Diplomáciai testületi tag. 36. Játékban lehet nagy. 37. Az okozathoz tartozik. 33. Óhajt. 39. Azonnal. 40. Gyanít. 41. Tág, fordítva. 43. Szeszes ital 44. Tejtermék. 45. Mutatószó. 46. Hírt ad. 48. NEIN. 49. Megjelenésre felszólító cédula. 51. Folyadékok tárolására szolgál.; 52. A Nóra szerzője (első kockában két betű). 53. Éles szerszám. 55. Béke, betűi keverve. 56. Megunja, hogy fent van. 58. Folyékony anyag. 60. Sérülés, fordítva. 61. Járási Bizottság. 63. Olasz város, a fotózok jól ismerik. 64. Nem egy. 66. A tetejére. 67. NUG. 69. Megyénk egyik községe (második kockában két betű). 70. Derülj fel! Függőleges sorok: 2. Háziállat. 3. A felsőfokot jelöli. 4. Európai város, értekezletek színhelye. 5. Nem e helyen. 6. Ezen a nem mindennapi eseményen nagy küzdelem várható (a nyíl irányában folytatva). 7. 150 római számokkal 8. A közepébe. 9. Mint a vízszintes 15. 10. Mint a vízszintes 39. 11. Személyes névmás. 12. Bajt okoz. 13. Állóvíz. 17. Színvonalasnak ígérkezik ez az országos III. osztályú tornászverseny. 18. Ez minden sportágban változatlanul meglesz a jövő évben is, a nyíl irányában folytatva. 21. Minden ........kanál. 24. így hívják. 26. Becézett női név. 27. E napon számít rám. 28. Parti védmű. 30. Rejt, betűi keverve. 32. Nem olyan, mint a nádszál. 35. Ilyen lak áll a nagy Duna mentében. 39. Hamarosan megjön. 42. Feljegyzi. 44. Sok van belőle. 46. Szólít, fordítva. 47 ........valy, ismert üdülőhely. 48. Nemzetközi Olimpiai Bizottság. 49. Kórházi osztály. 50. Olimpiai bajnok labdarúgónk kevert vezetékneve. 54. Megcáfolhatatlan, bizonyos. 57. Fehér bottal jár. 59. Fafajta. 62. A Nyíregyházi Munkás ifjúsági válogatott kapusa. 64. Ezzel mindenki rendelkezik. 65. YSS. 68. Libahang. 70. NR. 71. Tagadás. Beküldendő sorok: Vízszintes 1., függőleges 6., 17.. 18. Beküldendő a Megyei TS címére (Nyíregyháza, Rákóczi u. 1. sz.) A rejtvény szerkesztésénél az ékezetek között nem tettünk különbséget. Beküldési határidő: december 2-ái^ déli 12 óráig. Kérjük megfejtőinket, hogy megfejtéseikhez mellékeljék 3 IV-es számmal jelölt kis szelvényt. A szelvények nélkül beérkező megfejtéseket nem vesszük figyelembe. REJTVÉNY IV. A megyei természetbarát szövetség vezetőinek tettrekész- ségét ismerve bízhatunk abban, hogy a megyei szövetségek legközelebbi közös megbeszélésén megyénk küldöttei, az eddigieknél is jelentősebb szabolcsi sikerekről számolhatnak majd be. (bézi) II MOZIMŰSOR SZÉLESVÁSZNÚ BÉKE MOZIS November 26-tól 30-ig. KARBID ÉS SÓSKA. Magyarul beszélő NDK filmvígjáték. December 1-től 2-ig. NEHÉZ EMBEREK. Új magyar film. Előadások kezdete: fél 5 fél 7 és fél 9 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ DÖZSA MOZI: November 26-tól 29-ig. PÁSZTORKIRÁLY. Színes bolgár történelmi film. November 30-tól december 2-ig. Széles változatban. BABETTE HÁBORÚBA MEGY. Színes francia filmvíg játék. Előadás kezdete: 4, 6 és t órakor. GORKIJ MOZI: November 96-tól 28-ig. SZÁLLNAK A DARVAK. Magyarul beszélő művészi szovj et film. November 29-től december 2-ig. KÉTSZER 2 NÉHA 5. Kacagtató magyar filmvígjáték. Előadás kezdete: 4, 6 és t órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: November 26. SZÜNNAP. November 27-től december 2-ig. Széles változatban! KALÓDÓ EMBEREK. Arthur Miller magyarul beszélő amerikai filmje. Előadások kezdete: fél 6 és este fél 8 órakor. Pénztárnyitás délután fél # órakor. flPRŰHIRD ETESEK Nőire is átalakítható középtermetű férfi irhabunda kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: a Tempónál, Bethlen u. 5. (423361 Zöld Pannónia motorkerékpár kifogástalan állapotban sürgősen, olcsón, ugyanott gyökeres szőlő eladó. Derkovits u. 79. (42353) 35 éves férfi megismerkedne egyedülálló, korban hozzáillő nővel házasság céljából. Leveleket „Jóság” jeligére nyíregyházi Hirdetőbe kér. (42357) Üres albérleti szoba konyha kiadó. Cím a Kiadóban. (4429) I Szegfű u. 24. alatt 600 négyszögöl gyümölcsös eladó. Érdek- I lődni: Szánthó Kovács János u. 13. (42341) Nem lesz gondja a hajára ha hideg-meleg dauerét. hajfestését I Marika hölgy fodrász ! garanciával megesi- I nálja. Kiss Érnő utca 19. sz. Telefon: 35—08. (127) A NYÍREGYHÁZI GUMIGYÁR több éves gyakorlattal rendelkező esztergályost azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezni lehet Derkovits utca 107. sz. Építőipari technikusokat felvételre keres az ÉM. Szabolcs megyei Állami ÉPÍTŐIPARI vállalat. Jelentkezés: Nyíregyháza, Széchenyi u. 45. sz. Személyzeti Osztályon. (42339) Gyár és Gépszerelő Vállalat keres mohácsi, dunaújvárosi, almásfüzitöi, diósgyőri, kazincbarcikai munkahelyére lakatos, csőszerelő, hegesztő, kovács, szak- és segédmunkásokat. Jelentkezés Bp. VI., Paulay Ede utca 52. személyzeti osztály. (Bp 7759) Érettségivel és pénztárosi gyakorlattal rendelkező dolgozót keresünk. Cím a Kiadóban. (550) Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, vállalatok és közületek! Vállalatunk mindennemű gumik javítását futózását rövid átfutási idő alatt elvégzi, a termelőszövetkezetek részére végzett javításoknál 50% árkedvezményt adunk. Igényét érkezési sorrendben elégítjük ki. Állami Mezőgazdasági Gépállomás, Mátészalka. (548) KÉRJÜK A NYÍREGYHÁZI TELEKTULAJDONOSOKAT, HOGY TELKÜKET A LAKAS- ÉPITÉSI IRODÁNAK AJÁNLJÁK FEL MEGVÉTELRE. Cím: Szabolcs-Szatmár megyei Kisipari Szövetkezetek lakásépítési szervezési irodája, Nyíregyháza, Selyem u, 45. Telefon: 31—63. (554) Nagy segítséget nyújt az ország mezőgazdasági és ipari üzemeinek a Szerszámgép és Gördülőcsapágy Javító KTSZ csapágyjavító részt- lege (Bpest, VI. Szinyei Mer- se u. 28.). A most induló téli nagyjavításnál az erőgépek és egyéb gépek meghibásodott csapágyait rövid határidő alatt megjavítják itt. A szövetkezet a legrégibb speciális csapágyjavító üzem és kitűnő szakembereivel áll a megrendelők rendelkezésére. Az állami és mezőgazdasági üzemek szabadon, minden korlátozás nélkül igénybe vehetik a szövetkezet munkáját, tekintve, hogy a javítani kívánt csapágyak mentesek a beszolgáltatás: kötelezettség alól. (—) HK. Tizenöt éves könyvelői gyakorlattal KÁLÁSZ képesítéssel munkahelyet változtatnék. Cím a Kiadóban. (4430) Most vegye igénybe a PATYOLAT szolgáltatásait! Vég tf fisz fiiás : Nyíregyházán 10 nap Vidéken 14 nap Festés: 13 nap A Nyíregyháza, Petőfi utca 10 szám alatti Pafifolaf szalonban száraz vegytisztitás X—6 órás 24 órás 43 órás 72 órés (553) A NAGYKALLÖ ÉS VIDÉKÉ KÖRZETI FOLDM Ü VESSZŐ VETK EZET november 25-től 29-ig káliói kereskedelmi napokat rendez Állandó kiállítás a járási kultúrházban, nagy téli vásár a szaküzletekben Divatú idonságok. Kozmetikai tanácsadás Háztartási kisgép vásár, Hidegkonyhai és cukrászipari termékek bemutatója. A VENDÉGLŐ ÉTTEREMBEN ÁLLANDÓ MŰSOR, HIDEG, MELEG ÉTELEK nagy választékban! Hangulatos zene! 29-én műsoros záróest, fellép a nagykáUói szövetkezei! népi együttes. MINDENKIT SZERETETTEL VARUNK! Jelentés az Európa-bajnokságról: Vereséget szenvedett női csapatunk Ötödik helyen végeztek a iérliak villanyhegesztőt és