Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-04 / 233. szám

Szabolcsi tanyavilág — gondok, jövendő A tanyavftág — az efflersté­tek világa­Itt fonja körű] legerőseb­ben a babonákkal terhes múlt az embereket — aikik a kultúra legapróbb morzsáit is mohón fogadják. A tanyá­kon legnagyobb a vágy leg­alább a községekben meg­lévő életkörülmények meg­teremtéséért — s foggal-kö­römmel ragaszkodnak ta­nyás-életük gazdasági alap­jaihoz. fis éhben a világban sokan élnek; a tanyákon van Sza- boks-Szatsnár megye lakos­ságának 14,2 százaléka, több mint nyolcvanezer ember. E többszáz tanya népének sor­sa — holnapja, jövője — nem választható el a megye sorsától, politikai, kulturális érettségétől, gazdasági előre­haladásától A tanyák jövő­je egy kicsit — nem is olyan kicsit! — a megye jövője is, mert ágy és akkor szűnik meg Szabolcsban az írástu­datlanság az emberek ma- g inatevalósága, amikor a kül­területeken is rend lesz e té­ren, amikor az Kt élő embe­rek sorsa rendeződött. Mondhatjuk-e, hogy a vég­leges rendezés holnap már megtörténik, megtörténhet? — Aligha! Ez a távlat tíz— húsz évet, esetleg többet is jelent. Nem lehet máról hol­napra vállalni azt a hallatlan anyagi ráfordítást, ami a ta­nyák megszüntetésével jár. Mégtnfcább hosszú távra van •szükség ahhoz, hogy a külte­rületeken élők szemléletében, kulturális előrehaladásában olyan változás következzen be, amely elsődleges eszmei támasza lehet a községhez csatlakozás gazdasági folya­tó atának. Ma a több mint három­száz olyan tanyán sincs gya­korlatilag villany, kövesút, kulturális intézmény, ahol 50—500 ember él egy-egy csokorban. Ezzel együtt jár, hogy nincs kereskedelmi há­lózat, nincs szolgáltató ipar — általában nincsenek meg a megye községeiben jelenleg meglévő életkörülmények. Ez nagymértékben múlott eddig a tanyavilág sorsának bizonytalanságán, s bizonyos- fokú közömbösségén, amely csak napjainkban kezd fel­szakadozni. A megyének kétféle külte­rületi települése van, s ez szorosan összefügg a gazda­sági-termelési alapokkal. A járások többségében a ta­nyák szervesen kapcsolódnak a nagyüzemi gazdálkodás tsz-formáján keresztül a köz­séghez. Ezeknek a tanyák­nak többsége, a tsz-ek meg­erősödése során, a gazdasági alap javulásával felszívódik az anyaközséghez. De a má­sik, tömegében igen számot­tevő csoport erősen elszigete­lődött a maga, gazdasági alapjával vagy alacsonyabb termelési formájával a köz­ségtől. S ilyenek vannak zömmel Nyíregyháza tanya- világában, a nagykállói járás tanyás községeinek hatá­raiban s még néhány más helyen. Közel négyszáz nagytanya! Ezek töredéke önálló község­gé válik. Hogy mikor, az at­tól függ, milyen ütemben kapják meg ehhez a segítsé­get. Azonban a többség népe is élni akar: zavartalanul, biztonságosan gazdálkodni; villanyt, hogy intenzivebben áramoljon oda a kultúra; jár­ható utakat, hogy ne legyen hermetikusan elzárva a tá- gabb környezetétől, a külvi­lágtól. Jogos ez a kívánság — magáért az emberért; az idősebbekért is, méginkább a felnövekvő nemzedékért! Hogy majd az utak, a villany sorsa mi lehet? Bázisát ké­pezheti a kialakuló tsz-üzemi központoknak, részeként azoknak a gazdasági járulékos beruházásoknak, amelyeket egyre sürgetőbben igényelnek a homokvilágban a gyü­mölcs- és szőlőtelepítvények stb. Tehát ma nem a megala­pozatlan tanya-felszámolá­soknak van létjogosultságuk, mert ezt megoldani csakis úgy lehet, ha ott, helyben, a kulturális és kommunális fel- emelkedés bekövetkezik, s ennek a talaján teremtődnek meg a községhez való-csatla­kozás feltételei. Áldozatos. nehéz munka árán megszülettek a kezdeti eredmények — elsősorban a tudatformálásnál a tanyákon. Ez valóban a kezdet, amit ál­talánosítani, tömegméretűvé kell tenni mielőbb. A tudat- formálás azért alapvető, a műveltségi színvonal fokozá­sa azért lényeges, mert — kivételesen — ezáltal szakad­hatnak fel a gazdálkodási szemléletben meglévő, erősen ható, évszázados, megrögzött tradíciók, így bontakozhatnak ki erőteljesebben a kollekti­vitás újszerű, szocialista ele­mei. Helyesnek és nagyon idő­szerűnek látszik tehát a ta­nyának kommunális felemelé­se, s ezzel párhuzamosan, de előbb és sokkal nagyobb erő­feszítéssel kell megteremte­ni a politikai-szellemi fel­emelkedés feltételeit. Az is­kolai oktatás korszerűsítése mellett, valamennyi számot­tevő tanyán meg kellene szervezni a felnőttek részére a többirányú ismeretterjesz­tést, a termelést segítő szak­oktatást. Jussanak ki az ősz- tél-tavasz folyamán minden tanyára a könyveket, filme­ket, kultúrgárdákat szállító művelődési autók. Ne legyen az elkövetkező néhány hó­napiban olyan tanyai ember, aki így vagy úgy nem talál­kozik a kulturális segítés valamilyen formájával, aki nem válthat megértő szava­kat a politikai és művelődési dolgozókkal. Mert első és legfontosabb: a pártmunkás, a város dolgozója, a tanács vezetője találkozzon szemtől szembe a tanya emberével, ismerje meg annak gondjait; így válhat a segítőkészség hatványozott segítséggé! Szabolcs tanyavilága egy a megyével. A nagyobb meg­értéssel párosuló több segít­ségadás a tanya emberének ugyanazt jelenti, mint hasz­nosan fáradozni az egész megye előbbrehaladásáért. Samu András Vasúton 40000 súlyvagon, közúton 174000 tonna árut szállítunk év végéig Nyilatkozik: Nemes Imre,a megyei szállítási bizottság elnöke Az ősz egyik legnagyobb gondjáról, az ipari és- mező- gazdasági termékek szállításá­ról nyilatkozott Nemes Imre, a megyei tanács vb. elnökhelyet­tese, a megyei szállítási bizott­ság elnöke. — Mennyi árut kell elszál­lítani a csúcsforgalom ide­jén? Eleget tudnak-e tenni a szállítási feladatoknak? — Szeptembertől december végéig, vasúton 40 ezer súly­vagon, míg tehergépkocsikkal közúton 174 ezer tonna árut kell elszállítani a megyéből. Az őszi szállítás, különösen a me­zőgazdasági termékek időben való továbbítása fontos népgaz­dasági érdek. A szállításnak abba az idő­szakába léptünk, amikor éjjel, nappal továbbítani kell az árut. Ennek sikeres teljesítésére a szállítási bizottság számba vet­te azokat az erőforrásokat, ami­vel növelhetjük a kapacitást. Ez többé, kevésbé sikerült. Sőt. a megyén kívüli szervekhez is fordultunk segítségért, amit megkaptunk. Nehézségeinket növelte, hogy a HUNGAROF- RUCT-nak olyan 300 vagon­igénylést kellett teljesíteni svájci exporthoz, ami nem sze­repelt a tervünkben. — Hogyan alakult a szállítá­si csúcsforgalom első hónap­jának teljesítése? — A gondosabb előkészítés után, aránylag sikeresen oldot­tuk még. A vasút és az AKÖV szállítási eszközein kívül sike­rült bekapcsolni a tsz-ek, a Növényvédő Állomás és más vállalatok szabad kapacitású szállítási eszközeit és a me­gyén kívülről kapott 25 teher­gépkocsit. Sokat segítettek a vasárna­ponként szervezett „szállí­tási napok.” A szeptemberi szállítási napo­kon 642 tehergépkocsit vettek igénybe a vállalatok és 2560 tonna súlyú árut továbbítottak. — Milyen tényezők gátolják a szállítás meggyorsítását? — A különböző szállíttató vállalatok még mindig nem elég gondosan szervezik a j ki­ás berakodást. Például az almatárolőnal szeptem­ber hónapban 100 kocsi 1314 órát állt tétlenül. Ami­kor megvizsgáltuk, kide­rült: a szervezetlenség volt az oka. Az AKÖV 241 te­hergépkocsijánál 1436 ál­lási óra adódott, amiért 11 640 forint bírságot fizet­tek. Hasonló hibákat ta­pasztalunk más vállalatok­nál is. Sajnos, a vagon és gépkocsi kapacitások ilyen kiesése nagy kárt okoz a népgazdaságnak. — Nehezíti a szállítást a szűk rakterűiét és a rakodás gépesítésének hiánya. Emiatt több helyen torlódás mutatko­zik. Például a cukorrépa to­vábbításához napi 60—70 va­gont igényelnek, viszont a vas­út csak 30—40 vagont tud ki­állítani, a torlódás miatt. Elő­fordul, hogy a vasút és az AKÖV nem időben küldi a megrendelt szállítás: eszközö­ket, s emiatt a rakodómun­kások órákig tétlenkednek az egyébként is munkaerő hiá.iy- nyal küzdő helyeken. — A szállítási bizottság mi­iyen további intézkedést ter­vez? — A további hónapok két­ségtelenül feszítettebbel: lesz­nek. A cukorrépa és az -alma időbeli elszállítása nem kis gondot okoz. Ezért a nem szállító közületek szabad gépkocsijaira to­vábbra is számítunk, és tá­maszkodunk a tsz-ek szál­lítóeszközéire is. Örvendetes, hogy az üzemek, vállalatok mindinkább túlte­szik magukat a szűk vállalati érdekeken, s előtérbe helyezik a népgazdaság érdekeit. Bővítjük a rakterűiteket — különösen a cukorrépa szállí­tásnál. Továbbra is szervezzük a vasárnapi „szállítási napo­kat”. Azt szeretnénk, ha a.jö­vőben még több vállalat ven­né igénybe a gépkocsikat va­sárnapokon — fejezte be nyi­latkozatát Nemes Imre elvtárs. Bálint Lajos Amíg a határozat megvalósul Élő segítségei adnak a termelésnek a nyírbátori növényolajgyár taggyűlései — Legutóbbi taggyűlésünkön eh én terjesztettem elő a lernest a balesetvédelemmel : a tűzrendészettel kapcsolat- in. Megbíráltam a gyertya- lemieket, amiért a tűzvédel- i ládából kiszórják a homo- 3t, olajos rongy tárolására isználják. Nyomban szót leért lés György csoportvezető: „Ti izetók is hibásak vagytok, niért nem gondoskodtok kü­rt fén; ládáról az olajos ruha- iraboknak.” Ahol mindenki egyenrangú Lovász Albert, a nyírbátori ivényoiajgyár párttitkára ettárja a kezét: „Illésnek aza volt, jogosan marasztalt bennünket, s most az igaz- itoval azon fáradozunk, hogy egnyu utaló intézkedésről ad­assunk számot a következő ggy ülésen.” Hét éve párttitkár Lovász lbert a „Béni” telepen, ahol . párttagból 33-an a növény- ajnál dolgoznak. Évről évre igyóbb feladatokat kell meg- dania az olajgyárnak, s mam­ájukat ma már külföldön is gyeleirmel kísérik. Az 1965 ágén befejeződő 33,5 milliós ■konstrukció nyomán nemcsak napi kapacitás emelkedik )-ről 15 vagonra, de az extra- álás által a pogácsában visz- : a mart dó olaj az eddigi hét- 51 1 százalék alá csökken. Ez nyereség négy év alatt ép­en annyi lesz, mint a mosta- i fejlesztés teljes költsége. — így nagyon szépen hang- ik ez, de amíg megvalósul, mgerayi gonddal kell küzde- ünk; Csak egy példa: a rekonsfc­ixciós építés közben 11 ter­ező intézettel és 7 kivitelező vállalattal kell állandó kapcso­latot tartani. Érthető ezek után, hogy a növényolaj gyár taggyűlései inkább termelési tanácskozásokhoz hasonlítanak. Havonta egyszer gyűlnek egv- be a párttagok, hogy a mun­katerv szerint megvitassák a legsürgősebb termelési problé­mákat. Itt — ahogy Lovász Al­bert mondja — mindenki egyenrangú dolgozóként vesz részt: az igazgatót s a többi ve­zetőt éppúgy számon kérik a végzett munkájáról, mint a legegyszerűbb üzemi munkást. A műszaki fejlesztés első üteménél például fontos sze­repet játszott az a 14 szivaty- tyú, amivel a DIMÁVAG Kés­lekedett. : „Ne térj vissza üres kézzel!“ — Pártszervezetünk Orosz Miklós igazgatót tette felelős­sé, hogy mielőbb intézkedjék a szivattyúk időre történő le­szállításáért. Azt mondtuk, ha kell „verekedjék”, de üres kézzel ne térjen vissza Mis­kolcról. — így volt ez a hídmérleg­gel is — emlékezik az igazga­tó. Azért Hódmezővásárhelyen kellett közelharcot vívni. Ami­kor a taggyűlésnek számot ad­tam a sikeres kilincselésekről, éreztem: megérte a fáradságot. Jól járt a gyár és nyugodtab- ban ültem én is a taggyűlésen. Szeptember 28-án megtartot­ták az extraháló üzem egyik részében a próbát — sikerült. Orosz Miklós mégsem nyugod­hat: a budapesti I-es számú mélyépítő vállalatnál nem ju­tott sokra. Június helyett ok­tóberben kezdtek a 450 vagonos magraktár csúszózsaluzásához. Hogy lesz itt november végé­re 40 méter magas fal? — ma­ga sem tudja. Felütjük a gyár intézkedési tervét, ahol a határidőket és a felelősöket tartják nyilván. A harmadik fejezet 2. pontját ol­vassuk találomra, amely azt rögzíti, hogy az anyagnormák megtartását havonta rendsze­resen ellenőrizni kell. A párt­titkár nyomban közli: az au­gusztusi taggyűlésen éppen az igazgató adott jelentést a ta­pasztalatokról. Másutt az áll: az igazgató, műszaki osztály- vezető gondoskodjék arról, hogy az extrakciós üzem indu­lására elegendő szakember le­gyen, aki érti a technológiát. Erről is jelentést adott az igaz­gató a taggyűlésnek: tavasszal 14 dolgozójuk a fővárosban sa­játította el a korszerűbb ter­melés fogásait, tudnivalóit. Hosszan lehetne sorolni azo­kat a pártmegbízatásokat, amelyek a gyár közvetlen ér­dekéhez fűződtek, s amelyek teljesítéséről nemcsak a beosz­tott dolgozókat, de a vezetőket is beszámoltatták. Nagy x-észük van ezeknek abban, hogy az eredeti, december 31-i atadás helyett már októt^r első felé­ben üzemel a nyírbátori olaj­gyár új extrakciós üzeme. Per­sze, ha azt tekintjük, hogy a gyár ezután még több termé­ket exportál, mint eddig bár­mikor, időszerűnek tartjuk Lo­vász Albert szavait: „A siker­nek egyik legfontosabb felté­tele, hogy állandósítsuk a fe­gyelmet: hogy a taggyűléseken hozott határozatokat minden­kire nézve kötelezőnek tartsuk, számon kérjük.” Angyal Sándor Gáván a lakosság közreműködésével jó ütemben halad a vizmű hálózat építése. Ez időben 23 kútegység. került fel­állításra. Veres József, Ősz János és Benkő István szere­lik a nyomós kutat. i • ' Foto: Hammel József YT lj fel. Minek érje a lábad a földet, ha nem muszáj? — Hó! — szól a lovakra, meghúzva az ernyedt gyeplőt. Talán kilométerre az állo­más, gyalog is megtenném az utat,'de ha szíves szóval invi­tálnak, nem illik kéretni ma­gara. Könnyű bőröndömet be­lököm a szekérderékba, s már kapaszkodom is fel az öreghez, a deszkaülésre. — Hogy van, Ambrus bácsi? Az öreg íélrehajlik, sercint, majd visszaigazítva a pipát tö­redezett fogai közül, unottan mondja. — Mint‘a magamfajta öregek. — Azok hogy varrnak? — Hogy hogy vannak? Hát... hogyis mondjam csak... Sehogy, fiam, sehogy. Már fiatal nem lehetek, ha megfeszülök, akkor se, öregnek kell lenni, s az öregnek... Dehát mit papolok itt neked, magad is tudod, hi­szen itt nőttél fel, parasztok közt, hogy a parasztnak nem jó megöregedni. — Aztán miért rossz a pa- í rasztembemek megöregedni? Beszélgetés szekeren — No, te ugyancsak messze gurultál a fádtól, te fiú — csa­var a fején neheztelően. — Tudhatnád pedig', meddig tart a paraszt becsülete. Amíg bír­ja a strapát, fiam, addig. Utána... — Azért ma már csak köny- nyebb. — Legjobb lenne nekünk már ott — és az ostorral a föld felé bökött. — Ott már nem kérünk enni, ruha se kell, a pipát kilökhetik a sze­métdombra. Mert már kinek kellene ez a pipa? — Kivette a csutorást, mutatta, mintha lenne azon valami néznivaló. — A pipa is kimegy lassan a divatból, mint mi magunk. — Az nem biztos — vetem ellen. — Láttam a minap két szakállas fiatalembert, pipáz­tak. — Az öreg hümmög valamit, talán azt, hogy azok csak olyan hóbortos glakok lehetnek, akik jó dolgukban már nem tudják mit csináljanak. — De ugye nem volt kupak­ja? — fordul felém hirtelen. — Nem, kupakja az nem volt. — Akkor az csak flahc, ez az igazi pipa, a kupakos. Az eső se oltja ki benne a tüzet, a szél nem viszi ki belőle a parazsat. Most már tudod, mért kell a kupak? — S pat­tint az ostorral. • A lovak nehézkesen, kény­szeredetten szaporítanak léptü­kön. Alig szaladnak tíz mé­tert, le!assulnak, kipróbálni, komolyan veszi-e a kocsis a sietést, vagy csak mert eszébe jutott a nógatás, azért szólt rá­juk? Vén. minden hájjal meg­kent lovak már ezek. — Nehogy panaszként vedd, fiam, amit az elébb mondtam. — Én megvagyok a gyerekeim­mel. Úgy neveltem őket. hogy vénségében is becsüljék az apA jukat, aki felnevelte őket. Min­dig is mondom nekik. úgy bánjanak velem, hogy ők is azt kapják majd a gyerekeik­től. amit én kapok tőlük. Az egyszeri cigány esete jut erről eszembe. Va’ami olyat talált mondani a fiának, amitől az megharagudott. Felugrott a fiú, megkapta az öreget, viszi ki a házból. Amikor a küszöb­höz érnek, elkiáltja magát az öreg cigány: „Ne tovább, fiam, én is csak eddig vittem apá­mat!” Látod. így van az, min­denki megkapja a magáét... Gulyás Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents